A fennmaradt oklevelek id ő beli megoszlása

Bácskai Vera a XV. századi magyar mezővárosokról írott értekezése első fejeze-tében a vizsgált mintegy száz mezővárosnak a forrásokban előforduló említései alapján rajzolja meg számuk növekedését.¹⁴⁸ Ez a folyamat öt szakaszra osztható. Az első nagy-jából 1390-ig terjed, amikor az ország településhálózata ritkás, a városként említett új települések száma minimális és ez a szám csak lassan növekszik. Ezt követi egy 1410-ig terjedő, meredeken felívelő időszak, a mezővárosok számának robbanásszerű növeke-désével, vagyis a településhálózat számos új elemmel bővül. 1410 és 1450 között egy két évtizedes visszaesés után újból egy lassú emelkedés kezdődik, amely végére az újonnan említett mezővárosok száma már eléri az XV. század eleji szintet. 1450–1470 között újból egy felfelé ívelés következik be: sok település ekkor éri el az oppidum-szintet. (Tegyük hozzá, nagyjából ekkora véglegesen kialakul, telítődik az ország tele-püléshálózata.) Az ezt követő ötödik időszak, a csökkenés vagy inkább lecsengés már

147 A Brandenburgi levéltár és benne a Hunyadi-család anyagának sorsára l. BORSA 1964.

148 BÁCSKAI 1965, 15–16. Ugyanezt írja: BÁCSKAI 2002, 31. A oppidum-elnevezés elterjedéséről leg-utóbb: GULYÁS 2013, 336–339.

ennek a telítődésnek következménye lehet, bár 1500–1510 között Bácskai grafikonja még egy rövid bővülési időszakot mutat.

A Bácskai által megrajzolt folyamat önként kínálja magát az összehasonlításra az általam vizsgált okleveles anyag időbeli megoszlásával. Segíthet az abból levonható következtetések értékelésében is, jóllehet Bácskai vizsgálati szempontja, az oppidumként való említés, körülhatároltabb az itt vizsgált anyagnál, viszont Erdélyt és Szlavóniát eleve kirekesztette vizsgálódásából. Az alábbi táblázat az oklevelek időbeli megoszlást mutatja be 1301–1526 között évtizedes bontásban az egyes régiók szerint.

Az 1301 előtti időszakot nem bontottam és az egy évtizednél is szélesebb időszakra keltezhető okleveleket mindig a keltezési időszak végére osztottam be, hogy az esetle-ges torzítás kisebb legyen.¹⁴⁹ (A rovatfejek rövidítései: A: Alföld, D: Dunántúl, F1:

Nyugat-Felvidék, GS: Gömör-Szepes-Sáros megyék, BAZ: Borsod-Abaúj-Zemplén megyék, T: Felső-Tisza-vidék, E: Erdély, SZL: Szlavónia.)

évtized A D F1 GS BAZ T E SZL össz.

–1299 2 2

1300–1309 1 2 1 4

1310–1319 1 1 2

1320–1329 1 1 2 4

1330–1339 7 3 10

1340–1349 1 3 3 1 7 1 1 1 18

1350–1359 4 2 10 1 17

1360–1369 2 5 1 7 1 1 17

1370–1379 5 8 4 2 1 1 21

1380v1389 2 9 3 6 2 4 26

1390–1399 2 7 1 2 3 2 2 19

1400–1409 1 7 1 7 2 1 2 21

1410–1419 11 21 4 3 10 1 5 55

1420–1429 3 27 9 2 7 5 2 7 62

1430–1439 6 21 15 8 4 5 1 3 63

1440–1449 3 17 7 4 10 3 3 7 54

1450–1459 8 39 7 6 11 4 2 10 87

1460–1469 8 16 9 6 11 3 8 10 71

1470–1479 13 7 18 5 24 2 5 5 79

1480–1489 13 3 7 12 28 3 10 3 79

1490–1499 10 8 9 13 16 3 15 10 84

1500–1509 7 12 33 8 21 2 15 9 107

1510–1519 13 7 20 17 25 2 10 13 107

1520–1526 9 8 21 21 32 2 6 7 106

összesen 117 229 176 109 252 52 79 101 1115 2. táblázat. A vizsgált forrásanyag időbeli megoszlása évtizedes bontásban

Országos szinten a Bácskai Vera által bemutatottakhoz képest a fennmaradt oklevelek számának alakulásában más dinamikát, egy sokkal egyértelműbb, a kisebb visszaesése-ket, megtorpanásokat leszámítva egyöntetűen növekvő folyamatot láthatunk.

A kezdetek nagyjából egybeesnek a Szentpétery Imre által a tömeges jellegű ok-leveles gyakorlat korának (IV. korszak, 1308–1526) nevezett időszak kezdetével¹⁵⁰ – a

149 Az évtizedeket nem az időszámítás szerint 1-től 10-ig, hanem 0-tól 9-ig tagoltam, így az 1450-es évek-ről szólva az 1450 és 1459 közötti időszakra gondolok.

150 SZENTPÉTERY 1930, 152. és skk.

legelső, a németi hospesek által a királynak írt levél 1297–1299 közötti.¹⁵¹ A királyi kancellária és a hiteleshelyek működése letisztult, a megyék és a jelentősebb városok is adtak már ki okleveleket. Tehát a kezdőpontban az oklevélkiadás társadalmi elfogadott-sága és használata magas „intézményesültségi fokon” áll. Ezzel egybevág, hogy ugyan-csak a XIV. század kezdetére, pontosabban 1-2 évtizeddel korábbra esik a civitas és oppidum fogalmak szembeállító használatának megjelenése.¹⁵² Mindez közvetve a tele-püléshálózat differenciálódását is jelzi.

A vizsgált anyag a XIV. század első három évtizedében nagyon szerény: 2 és 4 darab között mozog úgy, hogy csak a felvidéki régiókból és Szlavóniából ismerünk ok-levelet. Az 1330-as években következik be az első ugrás, hirtelen tízes nagyságrendűre növekszik a kiadványok száma, amit az évtizedből fennmaradt 9 hegyaljai kiadvány megjelenése idéz elő. 1340-től viszont az eddig nem szereplő Alföld, Dunántúl és Er-dély is belép az oklevéladó régiók közé, így a következő hetven évből lassú emelkedést tapasztalunk. Nem korszakhatár 1390, sőt, az 1380-as évek korszakon belüli maximu-ma, 23 darab után, enyhe csökkenés (19-re) következik be a folytatólagos húsz évben.

1410-zel viszont a kiadványszám megint megugrik 19-ről 56 darabra, és 1450-ig tartó-san ebben az ötvenes nagyságrendben marad a fennmaradt oklevelek száma. Tehát ép-pen akkor, amikor Bácskai az oppidumok említésében átmeneti visszaeséssel, megtor-panással számol, a mezővárosi kiadványok darabszámában áttörés következik be. Ez azonban csak egy nyitánya a 1450-től, illetve valójában 1470-től bekövetkező újabb, évtizedenként átlagosan 80 körüli harmadik lépcsőfoknak, igaz, az 1460-as évtizedből csak ennél kevesebb, 73 darab oklevél maradt fenn – a csökkenés tehát megint éppen a Bácskai Vera által ugrásszerű növekedési szakasszal egyidejűleg mutatkozik. A fenn-maradt kiadványok száma a XVI. század első évtizedével lépi át tartósan a százas nagy-ságrendet, ez talán együttáll a Bácskainál látható, de külön nem értelmezett 1500–1510 közötti kismértékű bővüléssel. Az 1520-as csonka évtizedből már 110 fölé emelkedik a darabszám, ami egy újabb emelkedési lépcsőt sejtet.

Az 1470–1530 közötti hatvanéves időszakból – ez az oppidum-említések Bács-kainál kimutatott „lecsengési” időszaka – maradt fenn a teljes vizsgált mennyiség fele (49,95%-a). Országos szinten tehát a kisvárosi oklevéladás volumenét tekintve egy 1330-ig terjedő kezdeti, egy 1330–1410 közötti hosszabb gyarapodási, egy 1410–1450 közötti rövidebb átmeneti egy 1450–1500-ig terjedő kiteljesedő és egy 1500-tól kezdő-dő újabb növekedési ikezdő-dőszakot figyelhetünk meg, amelynek kora újkori folytatását már nem kísérjük figyelemmel. A bemutatott folyamat hasonlít a Horváth Iván által a ma-gyar írásbeliség és irodalom XV–XVI. századi kezdeti időszakának arányait mutató információtörténeti hiszterézisgörbéhez is.¹⁵³

Milyen eseményekkel vagy folyamatokkal állíthatók összefüggésbe ezek a nö-vekedési szakaszok? Az nyilvánvaló, hogy az írásbeliség nagyságrendje nagyobb ki-számítható környezetben, békés időszakban, elég csak az ingatlanforgalmi vagy a hitel-ügyletekre gondolnunk. A korszakhatárok nyilván nem közvetlenül a politikatörténeti fordulópontokkal vannak összefüggésben, hanem a belpolitikai stabilitás illetve instabi-litás társadalomtörténeti lenyomatai. Ráadásul az országos trend regionális szinten nem mindenütt tükröződik, a növekedés nem jelenik meg mindenütt egyszerre. Láthatólag nem mutatható ki összefüggés a városiasodottabb vagy nagyobb népsűrűségű régiók (északnyugati és északi régiók, Dunántúl) és az oklevélszám-bővülés kezdete között. Az északnyugati régió például mindkét lépcsőnél (1410, 1450) két évtizedes „késést” mu-tat.

151 Németi 1. (1299): HO VII. 313. (269. sz.), DL 56571.

152 LADÁNYI 1980, 461–462.

153 HORVÁTH 2010.

Az 1330-as évek bővülése nyilván az I. Károly által a megelőző két évtizedben végbevitt rendteremtés és konszolidáció következménye. Ez előbb a Hegyalján és Fel-ső-Tisza-vidéken, majd a következő évtizedben az egész országterületen tükröződik, bár 1340-től is akadnak még évtizedes hiátusok. Az 1410-es évtized emelkedése érdekes, mert az országos trend csak az Alföldön és a Dunántúlon képeződik le, noha a Felső-Tisza-vidéket és Erdélyt leszámítva mindenütt emelkedést látunk. A jelenségre itt sem politikatörténeti magyarázat kínálja magát, bár számolhatunk Zsigmond király 1405-ös várostörvényeinek¹⁵⁴ kedvező hatásaival és a különböző vásártartási privilégiumok gaz-daságélénkítő hatásával is. Azt lehet inkább mondani, hogy a településhálózatra mint rendszerre egyszerűen saját korábbi állapota volt hatással: a hirtelen bővülés a megelőző időszak erőgyűjtését követően következett be.¹⁵⁵ Ekkorra épül ki, „telik meg” a közép-kori Magyarország, ettől az időszaktól kezdve működik minden tekintetben nyugati minták szerint, és igazából ennek egyik kísérőjelensége a városi írásbeliség megnöve-kedése is. (A városok közötti levelezés hektikus viszonyok között persze nagyobb tö-megű lehetett, de ezek a dokumentumok éppen tartalmuk miatt kevésbé őrződtek meg mint a (birtok)jogi tényt rögzítő darabok.)

Az 1450-es évtized országos kiugró eredménye (94 darab) és a következő három évtized átmeneti visszaesése jól magyarázható a régiók figyelembevételével. Az 1450-es évek ugyan polgárháborús korszakba (1440–1462) 1450-esnek, de 1454–1457 között az V.

László király pártján álló zsoldosok által ellenőrzött felső-magyarországi területek és a török által járt déli végek kivételével béke volt. A Dunántúlon és Szlavóniában ekkorra már lezárultak a harcok – az oklevélszám növekedése éppen ezen a két területen és az Alföldön szembetűnő. Az 1460-as évek átmeneti visszaesését és az 1470-es évek utána következő emelkedését azonban csak az Alföld követi szorosan. Az északi régiók okle-vélszáma csak a hetvenes években, a gömör-szepes-sárosi térségben pedig csupán a nyolcvanas években kezd el emelkedni. Az északnyugati régióban részint a néhai V.

László pártján álló zsoldosok, majd a cseh háborúk, a szepes-sárosi területen pedig az 1470-es lengyel betörés, majd az 1471-es lázadás és vele járó újabb lengyel betörés okozhatott nyugtalanságot. 1460–1490 között több évtizedes csökkenés jelentkezik a Dunántúl és Szlavónia esetében is. Ezt Mátyás király osztrák háborúival, illetve a török fenyegetéssel is összefüggésbe hozhatjuk. Erdély viszont éppen a hatvanas években korszakos csúcsot ér el, bár a hetvenes években ott is van egy évtizednyi visszaesés – talán az 1467-es erdélyi lázadás következményeként –, utána viszont folyamatosan nő az oklevélszám. Mindez mégis azt tükrözi, hogy a városi írásbeliségre elsősorban saját korábbi állapota, fejlődése hatott, a köztörténeti eseményekkel nem állt közvetlen össze-függésben az egyes települések belső íráshasználatának intenzitása. A zűrzavaros belpo-litikai helyzet sokkal kevésbé érintette érzékenyen a lokális hivatalos írásbeliséget mint a központi kormányzati szerveket, bíróságokat vagy a megyéket. Erre példaként a Dó-zsa-féle parasztháború éveit is idézhetjük, amivel kapcsolatban kimutatható, hogy annak évében, 1514-ben vagy utána sem csökken egyik régióban sem az oklevélszám, pedig tudjuk, hogy a parasztháború egyik legfontosabb társadalmi bázisát éppen a mezőváros-ok jelentették.