A tőke nagyságának meghatározása

Össztőkének (T) alapvetően a saját és idegen összege (ST + IT) tekinthető. Ez persze így egy egyszerűsítés, melyet – céltól függően – lehet és kell finomítani. Alapelvként viszont elmondható, hogy mindig azt a tőkét tekintjük össztőkének, amelyet az adott teljesít-mény elérése érdekében lekötöttünk.

42 Az alfejezet jelentősen épít a Juhász (2012) és a Kállay-Koloszár (2014) szakirodalomra.

Amennyiben a vállalat összteljesítményét szeretnénk tőkearányosan mérni (pl. adózás előtti eredmény, adózott eredmény), akkor az e teljesítmény érdekében lekötött tőke a vál-lalat teljes eszköz-, illetve forrásállománya (∑E = ∑F). Tehát: T = ∑E = ∑F.

Viszont, ha „csak” a vállalat üzemi/üzleti teljesítményét szeretnénk tőkearányosan mérni (pl. üzemi eredmény, ÜE), akkor az e teljesítmény érdekében lekötött tőke nem a vállalat teljes eszköz-, vagy forrásállománya, hiszen a pénzügyi műveletek teljesítményé-nek egy részét a befektetett pénzügyi eszközök (BPE), illetve az értékpapírok (ÉP) terme-lik ki. Ez esetben tehát T = ∑E – BPE – ÉP, mely természetesen csak abban az esetben egyenlő az előzővel, ha a vizsgált vállalkozás nem rendelkezik sem befektetett pénzügyi eszközökkel, sem értékpapírokkal.

Gyakran számolják a gyakorlatban a lekötött eszközök jövedelmezőségét (J%EL), mely során valamely megtermelt jövedelem értékét vetítik a termelésben lekötött eszközértékre (Juhász 2012:41-42). Ez esetben a befektetett eszközökön túl a tartósan lekötött forgó-eszközöket is figyelembe kell venni. Ezek a forgóeszközök ugyan éven belül felhaszná-lásra kerülnek, ugyanakkor a termelés vagy szolgáltatás érdekében folyamatos pótlásuk is szükséges. Ez azt jelenti, hogy pl. a készletek egy adott állománya (persze nem ugyanazon tételek) mindig rendelkezésre állnak, a mögötte lévő tőke folyamatosan le van kötve. A termelésben lekötött eszközértéken (EL) az állóeszközök⁴³ és immateriális javak nettó érté-kének, illetve a tartósan lekötött készletértéknek az összegét értjük.

Forrásoldalról kiindulva ismert olyan számítás is, hogy a saját tőkéhez hozzáadják a rö-vid- és hosszú lejáratú hiteleket, vagy ugyanezt kalkulálják úgy is, hogy az összes for-rásból kivonják azokat a kötelezettségeket, amelyeket nem terhel kamat (pl. szállító, tagi kölcsön).

Herczeg-Juhász (2010:216) szerint saját tőkének tekinthetjük a mérleg forrásoldalán található saját tőkét, valamint a céltartalék felét, idegen tőkének pedig a kötelezettsé-geket, a céltartalék felét, valamint a passzív időbeli elhatárolásokat.

A tőke, tehát valamilyen mérlegből származtatott vagyonelem, s mint ilyen rendkívül statikus adat; míg vállalati teljesítményt érintő döntések egy adott időszakban folyamato-san születnek, addig a pénzügyi kimutatások csupán e döntések hatását rögzítik (Vi-rág 1997:214) tipikusan egy naptári napra vonatkozóan. Amikor tehát egy egész év telje-sítményét mérjük valamely mutatószámmal, nem tehetjük meg azt, hogy az üzleti év 365

43 Jelen értelmezésben: tárgyi eszközök = állóeszközök + beruházások.

napjának összeredményét egy napra jellemző tőkére vetítjük, hiszen az üzleti év eredmé-nye az üzleti év valamennyi napján került előállításra, és valamennyi napra szinte biztos, hogy nem igazak pl. a december 31-ei napra jellemző tőkeadatok.

Amennyiben a vállalkozások negyedévente készítenek mérleget, hogy a vezető év közben is reális képet alkothasson cége vagyonáról, akkor az így rendelkezésre álló negyedéves adatokból ún. kronologikus átlaggal⁴⁴ képezhetünk az egész üzleti évet többé-kevésbé reá-lisan tükröző tőkeadatokat. Amennyiben ezek az adatok nem állnak a rendelkezésre, akkor a nyitó- és zárómérleg adatainak átlagolásával juthatunk, az egyszerű mérlegadatoknál, precízebb értékekhez (Bodie et al. 2011:105).

A gyakorlatban sokszor előfordul, hogy egy vállalkozásnak irreálisan alacsony a tőké-je, s így a tőkearányos mutatók aránytalanul felülértékelik a vállalat teljesítményét.

Ilyen eset lehet például

- egy olyan kisvállalkozás, amely az épületeit és/vagy az eszközeit bérli, nem a saját-ja, így nem is szerepeltetheti a mérlegben;

- egy olyan vállalkozás (tipikusan mezőgazdasági családi vállalkozás, illetve kisipa-ros), melynek zömmel régi (nem feltétlenül elavult), már nullára írt nettó értékű gépparkja van, vagy épp

- egy nem tőkealapon szerveződő vállalkozás, melyben a teljesítést inkább a szemé-lyi lehetőségek határolják be és nem a lekötött tőke (pl. ügyvédi iroda).

Ezekben az esetekben az össztőke nagyságát az árbevétellel helyettesíthetjük (Ju-hász 2012:29), hiszen nagy árbevételt akkor tud elérni egy termelő cég, ha nagy tőkét köt le (mégha az nem is látszik a könyveiben), így az oksági kapcsolat a nevező és a számláló között, ha nem is tökéletes, de elfogadható. Sőt, nagy odafigyeléssel alkalmazva, a terme-lési szerkezet viszonylagos állandósága esetén össze is vethetőek az árbevétel-alapú muta-tók a korábbi évek saját adataival, illetve alkalmasak lehetnek iparágon belüli cégek össze-vetésére is, amennyiben azok hasonló költségszerkezettel termelnek.⁴⁵

44 A kronologikus (időrendi) átlag a számtani átlag egy speciális súlyozott formája, amely két-két megfigye-lési időpont közötti időszakra vonatkozó átlagos állományt adja meg (Hunyadi et al. 1997:529-530). Flow típusú idősorok átlagolására szolgál, amennyiben az adatok egyenlő távolságra helyezkednek el és az időszak záró adata megegyezik a következő időszak nyitóadatával. Lényege, hogy egy adott időszak első és utolsó adatainak (x_i) felét, valamint a közbenső adatok teljes értékének összegét eggyel kevesebbel osztjuk, mint

45 Az árbevétel arányos eredmény mutatót kontrolling-rendszerek kialakításánál stratégiai szintű mutatóként is használják (Répásné Szappanos 2001:5).

Az előbbiekben bemutatattam a tőke gazdálkodási szempontból releváns értelmezéseit és alkalmazásait. A következő részben erre épülve bevezetem a tőkearányos tendencia szerint alakuló jövedelmezőségi mérceképzést, mely ismerete nélkül a releváns jövedelemkategó-riák és mutatók csupán tartalom nélküli számok.