Forrás: saját szerkesztés
Az 5. fejezet a felvázolt feladatok elvégzéséhez nélkülözhetetlen módszertanokat mutatja be. A fejezetben ismertetem a szakirodalmi fejezetek alapján kialakításra került stratégiai teret (5.1), azon bútoripari vállalkozások körét, melyeket e térben el kívánok helyezni (5.2), majd megvizsgálom a csoportosítás módszertanát (5.3), végül pedig bemutatom, hogy az egyes csoportok esetében a stratégiai döntéseik által előálló hasonlóságokat és különbözőségeket (tehát a realizált stratégiai változtatást) milyen eszközök segítségével próbálom láthatóvá, megismerhetővé és megérthetővé tenni (5.4).
A 2., 3., és 4. fejezetben ismertetett szakmai alapokra épített módszertan (5.) bemutatása után dolgozatom 6. fejezetében ismertetem az elvégzett munkát; először összegezve a szakirodalmi és szekunder (6.1), majd a primer (6.2) kutatásom eredményeit, s végül ja-vaslatokat teszek megállapításaim új tudományos eredményként való elfogadásra (6.3).
Végül az értekezésem 7. fejezetben összegyűjtött következtetéseim és javaslataim remé-nyeim szerint „fogózkodót” nyújthatnak az iparág vállalkozásainak abban, hogy a külön-böző környezeti feltételek jelentette kihívásokhoz a jövőben a lehető legsikeresebben alkalmazkodhassanak.
H1. Megalkotható egy olyan elemzési keret (stratégiai tér), mellyel vállalatmé-rettől függetlenül, egy adott iparág valamennyi szereplőjének stratégiai
teljesít-ménye meghatározható és egymással összehasonlítható.
H2. A H1-ben megalkotott stratégiai térben vizs-gálva, a magyar bútoriparban vannak stratégiai szempontból együtt kezelhető csoportok
(straté-giai klaszterek).
H4. A H1-ben megalkotott stratégiai térben vizs-gálva, a magyar bútoriparban a stratégiai szem-pontból elkülönülő időszakok közötti stratégiai
váltás szempontjából vannak együtt kezelhető csoportok (stratégiai változásklaszterek).
H3. A H2-ben definiált csoportok között egyér-telmű eltérés mérhető az ökonómiai mutatóik tekintetében, tehát a vállalatok stratégiai
dönté-sei meglátszanak az ökonómiai mutatóikon.
H5. A H4-ben definiált csoportok között egyér-telmű eltérés mérhető az ökonómiai mutatóik változásainak tekintetében, tehát a vállalatok stratégiai döntéseinek változtatásai
meglátsza-nak az ökonómiai mutatóik változásain.
2 A MAGYAR BÚTORIPAR, MINT A KUTATÁS KÖRNYEZETE
A stratégiát és annak vizsgálatát alapvetően határozza meg a környezet, melyben a vállala-tok tevékenységüket végzik. Jelen fejezetben ezért olyan magyar kutatók ezzel kapcsolatos tapasztalatait mutatom be, akik az elmúlt időszakban behatóan vizsgálták a bútoripar egyes területeit (2.1), valamint az elmúlt évek statisztikailag kimutatható, a stratégia szempontjá-ból jelentős állapotváltozásait gyűjtöm csokorba (2.2), s végül összegzem azt a környezeti hátteret, melyre a bútoripari vállalkozásoknak fel kell készülniük a környezethez való mi-nél sikeresebb alkalmazkodás végett (2.3). S teszem ezt csupán annyira mélyen, amennyire a megismeréshez és megértéshez feltétlenül szükség van.
A bútoripari ágazatba tartozik mindenfajta bútor gyártása, bármilyen anyagból, bármilyen technológiával készül, függetlenül attól, hogy külső felületét milyen eljárással tartósítják.
Ide tartozik mindenfajta rendeltetésű bútor, lakás, irodai, iskolabútor, különböző intézmé-nyek, kereskedelmi vendéglátás speciális berendezéseinek, valamint ezek alkatrészeinek gyártása (Tóth 2001b:44).
2.1 A magyar bútoripar múltja
A bútorszakma története jól körülhatárolható időszakokkal jellemezhető, melyek értelem-szerűen szoros kapcsolatban állnak az ország aktuális politikai és gazdasági állapotával, irányvonalával (Csaplár 1994, 1995, Tóth 1997, 1999, 2001a, 2001b, Dalocsa 2000, Laskay 1999, 2001):
Bár okleveleink már a XI. századtól említenek az iparosok között famunkásokat, de a bú-torgyártás robbanásszerű fejlődését csak a XIV. században elterjedt fűrészmalmok tették lehetővé azáltal, hogy a fűrészelt deszkákból már sorozatban gyárthatóvá váltak a bútorok.
A fejlődés következő nagy lépése a XVIII. század utolsó évtizedeiben következett be, ami-kor a városba költözés felgyorsulásával egyre inkább megnövekedett az igény a nagy mennyiségű bútortermékekre. A kézművesség háttérbe szorult, majd az ipari fejlődése – megjelentek, majd általánossá váltak a gépi kör- és szalagfűrészek – következtében a bú-toriparban lezárult egy nagy korszak, hogy rögtön utána egy új kezdődhessen el. Az 1872-es ipartörvény felszámolta a céhrendszert, majd pár évre rá, 1884-ben megalakultak az
ipartestületek. 1906-ban már 12.000 asztalosműhely közel 20.000 főt foglalkoztatott, a nagyobb üzemekben pedig közel 3.000, míg a korszakra oly jellemző hajlítottbútor-gyárakban 2.700 munkás dolgozott. A trianoni békediktátum következtében ugyan sok bútorgyár a határon kívülre került, az erdőállomány pedig a 15,7%-ára csökkent, de a bú-toripar minőségi és mennyiségi teljesítménye még mindig jelentős, melyet jó példáz, hogy a híressé vált 14-es sorszámú Thonet székből 1939-ig 5 millió db (!) készült.
1945 és 1950 között a legtöbb üzem államosításra került. Az ekkor számba vett bútoripari termelés az 1938. évinek csupán 35-40%-át érte el. A korszakra a teljes központosítás és tervgazdálkodás volt jellemző, melynek fókuszában a háborús károk helyreállítása állt.
1951-től 1968-ig központilag kialakításra kerültek a nagy állami bútoripari vállalatok (BUBIV, SZKIV, TISZA, stb.), melyek piaca földrajzilag lefedte az országot. Befejeződött a központi irányító szervek felállítása, melynek feladata a mennyiségi termelés és a foglal-koztatás jelentős bővítése volt, mely által a termelés az időszak végére megtízszereződött, a szakemberlétszám a két és félszeresére nőtt. A faipar jelentőségét jelzi, hogy 1957-ben beindult Sopronban a faipari mérnök képzés, ellátva speciális szakemberekkel az ipart.
Az 1969 és 1980 közötti időszakban tovább folytatódott a mennyiség növelése, de a hetve-nes évek közepére, a bútoripar rekonstrukciójának köszönhetően, a minőség javítása is az előtérbe került. A gyártmányfejlesztés drasztikus gyorsítása következtében megújult a ter-mékszerkezet, egyre nagyobb lett a választék, megkezdődött az alkatrészgyártás és az ösz-szeszerelés szétválasztása. A termelés látványos javulásához még ebben az időszakban felzárkózott a kereskedelem: a termékek már külön, bútoripari áruházláncban (Domus) is kaphatóak voltak. A belföldi igények kielégítésén túl a bútoripari vállalatok mind mennyi-ségben, mind minőségben készen álltak arra, hogy exportpiacra lépjenek.
1980 és 1989 között az előző időszakok folyamatos fejlődéséhez képest beállt egy kereslet-kínálati egyensúly a piacon, miközben szektoron belül ellentétes folyamatok érvényesül-tek: a kereslet csökkent, a termelés értékben nőtt, míg mennyiségben csökkent. A hazai piacra szánt termékek minősége már nem javult, míg az exporttermékeké igen. Megérett tehát az idő az iparág megreformálására, a döntések decentralizálására, vállalati szintre helyezésére.
1990-ig tehát viszonylagos prosperitás volt jellemző, mely háttérbe szorította az olyan va-lós problémákat, mint a bútoripar strukturális gyengesége, a géppark elöregedése, a ter-mékszerkezet leértékelése, és a túlfoglalkoztatási gondok (Balatoni-Darázs 1995:88).
1989 és 2004 között teljes szerkezetátalakulás jellemezte az ipart, melynek hatása mai na-pig érezhető: a több telephelyes vállalatokat feldarabolták, s a gazdaságilag már ekkor is
sikeres részek privatizálásra kerültek (Dalocsa 1996:4.). Megjelentek a tőkeerős külföldi cégek, akik elsősorban nem termelőkapacitáshoz, hanem piacokhoz akartak jutni, így sok patinás, nagy múltú bútorgyár ment tönkre, szűnt meg. Ezzel egyidejűleg nagyszámú új, főleg mikrovállalkozás született, melynek következtében a bútoriparban a tömegszerű fo-lyamatos gyártás helyett ismét domináns lett a műhelyrendszer.
Az általános magyarországi állapotoknak megfelelően, elkezdtek beözönleni az olcsó im-port termékek. Ezzel, valamint az újépítésű lakások számának jelentős csökkenésével a belföldi kereslet hatalmas, mintegy 40%-os visszaesése járt együtt (Tóth 2001b:51). Ezt a drasztikus csökkenést az ipar szereplői nem tudták exporttal ellensúlyozni, mert a bútoripar ekkorra már elvesztette keleti piacainak nagy részét, a nyugati országokban való jelenlét pedig még nem érte el az ehhez szükséges szintet.
Megjelentek a nagy, külföldi kézben lévő, kereskedőláncok: IKEA, Tutto Mobili, Michelfeit, s a fogyasztói igények drasztikus változáson mentek keresztül.1 A hazai gyár-tók igyekeztek termékválasztékukkal igazodni a változó igényekhez, de az import nyomása és a nem kielégítő forgótőke-ellátottság miatt a versenyképességük csökkent (Győ-ri 1996:13.). A piacvédelem hiánya és az egyes érdekcsoportok piacpolitikája oda vezetett, hogy 1994-re a bútorimport meghaladta az exportot (Dalocsa 1996:4). Az import növeke-dése, az export csökkenése, a fogyasztói igények megváltozása, a lakásépítések számának csökkenése, és az alacsony jövedelműek számának emelkedése hatalmas válsághoz veze-tett az iparágban. Az ezredfordulóra a kedvezőtlen trend folytatódott: a belföldi forgalom a felére esett, helyüket az importbútorok vették át. Az időszakra jellemző, hogy csupán ter-melőkapacitása felét használta ki az ipar, miközben az irodabútor és ülőbútorgyártás szak-ágazatban képes a gyártás és értékesítés javuló tendenciát mutatni, főleg a külpiac irányába (Szabó 1999:18).
A problémák felismerése ahhoz vezetett, hogy a stratégiai szemlélet2 elkezdett teret nyerni a bútoriparban: a döntéshozók belátták, hogy négy tényező határozza meg a jövőbeli maga-tartást, melyekhez alkalmazkodni kell: globalizáció, integráció, humanizáció, marketing-központúság (Fábián 2000:3, 2002). Felismerve ezeket a tényeket, a nagy bajban lévő, ez ideig rendkívül zárt, termékeit idealizáltnak tekintő, a fogyasztói véleményeket nagyrészt
1 És változnak folyamatosan ma is. Lásd még: Bednárik és Pakainé Kováts (2011a, 2011b).
2 A vállalatok stratégiájára ekkor jellemző: 6% - nincs; 30% - támadó; 38% - növekedési; 14% stabilitásai;
10% - védekező; 2% - visszahúzódó. Írott tervet 41% nem is készített.
A vállalatok 38%-nál évek óta nincsenek új termékek és csupán egyharmadánál volt technológiai előrelépés, de náluk sem csúcstechnológia (Fábián 2002).
figyelmen kívül hagyó3 ipar nyitott a marketing és menedzsment területek felé, s a faipari felsőoktatásban, a kutatásban, majd a gyakorlatban is elkezdtek megjelenni a modern üzleti ismeretek, alapjában változtatva meg a bútoripari döntéshozók attitűdjeit.4
A következő alfejezetben a legfrissebb KSH adatokat felhasználva5 vizsgálom meg a bú-toripar iparági teljesítményének változásait az EU csatlakozás óta eltelt években.
2.2 A magyar bútoripar jelenkori állapota
6Az EU csatlakozás kezdeti éveiben jelentős változások érték az ipart (Pakainé Kováts et al. 2007): a termelés, az ország dinamikus fejlődésével párhuzamosan növekedni kezdett, ami mind a belföldi, mind az exportértékesítésen megmutatkozott. A lakások számának növekedése, a reálkereset növekedés, a hitelállomány bővülése, a for-galmi adó csökkenése mind-mind kedvezően hatott az iparra. Kedvezőtlen hatásként jelent meg azonban a nagy, több piacra termelő vállalatok számának csökkenése és a mikrovállalkozások számának további emelkedése, ami összességében az iparág verseny-képességének csökkenéséhez vezetett. A magas minőséget előállító gyártók, az olcsó im-portbútorok beáramlása és a garázsasztalosok magas száma miatt komoly belföldi értékesí-tési nehézségbe ütköztek, s az iparágat egyre inkább az export kezdte meghatározni.
Az 1. ábra a 4 fő feletti magyarországi bútoripari vállalkozások értékesítési adatait mutatja be TEÁOR’08-as bontásban, illetve az építőipari termelésből az épületek építését, melytől a bútoripar teljesítménye leginkább függ.
3 Lásd még: Pakainé Kováts et al. (2007), valamint Kállay (2009, 2010) ezt az időszakot vizsgáló kutatásait.
4 Köszönhetően elsősorban a Faipari Vállalkozási és Marketing Tanszék alapításának, működésének, a faipari marketing témájú konferenciák szervezésének, iskolateremtő oktatási és kutatási feladatok lebonyolításának.
5 Bútoriparnak 2008-ig az irodabútor, ülőbútor, konyhabútor, ágybetét és egyéb bútor gyártást tekinthetjük. A 2008-ban bevezetésre kerülő TEÁOR’08-ban azonban már nincs „ülőbútorgyártás” kategória, miközben jelentős a szakágazat hozzájárulása az ipar teljesítményéhez. A cégeknek egy ajánlás alapján át kellett magu-kat másik ágazatba, vagy az ágazaton belül másik szakágazatba, sorolni. Ez a 2008 előtti és utáni teljesítmé-nyek összevetését jelentősen megnehezíti. Az elemzés másik problémás része az import. Import esetén ugya-nis a csoportosítást nem TEÁOR, hanem vámtarifaszám (VTSZ) szerinti végzi a hatóság, ami ugyan érthető, viszont VTSZ szerint van ülőbútor behozatal, amit viszont nem lehet a magyar ülőbútor-gyártással összevet-ni, hiszen az 2008 óta statisztikailag nem létező kategória. További nehézséget jelent, hogy a TEÁOR és a VTSZ kódok nem fedik le egymást teljesen, így minden, a bútoripart érintő elemzést alapos összefésüléssel kell kezdeni. Az összefésülés általam használt módszertanát az M2 melléklet tartalmazza.
6 Az alfejezet diagramjaihoz tartozó táblázatokat az M3 melléklet tartalmazza. A feldolgozott adatok a kuta-tás zárásakor rendelkezésre álló legfrissebb KSH adatok.
1. ábra Termékértékesítés a magyar bútoriparban szakágazati (TEÁOR’08)