Szereplők és érdekek

Az európai mezőgazdaság- és vidékfejlesztési rendszer egymással gyakran rivalizáló sze-replők érdekcsoportjainak a hálózata. A mezőgazdasági termelők minél nagyobb, minél egy-szerűbben és gyorsabban kifi zetett támogatások elérésében érdekeltek. Az uniós és nemzeti bürokráciák az agrártámogatásokat érő politikai kritikák következtében erősödő legitimációs kényszer miatt egyre több adminisztratív szabályozót alkalmaznak, ami lehetővé teszi a tá-mogatások rendszerének fenntartását, ugyanakkor jelentősen megnehezíti a forrásokhoz való hozzájutást. A régi uniós tagállamok agrárpolitika-arénáiban a legnagyobb befolyással a csa-ládi gazdaságok érdekeit képviselő gazdaszervezetek, parasztszövetségek, illetve az ezekkel szorosan együttműködő, elsősorban konzervatív, kereszténydemokrata, centrista pártok (pl.

Németországban a CDU/CSU, Finnországban a Centrumpárt) rendelkeznek (C^SITE–K^OVÁCH 2002). A családi gazdaságok érdekvédelmét több, jól szervezett nemzetközi szövetség látja el, mint például a Mezőgazdasági Szövetkezetek Közösségi Szervezete (COGECA), Mező-gazdasági Szövetségek Szervezete (COPA), Fiatal Európai Farmerek Szervezete (CESA), Fogyasztói Szervezetek Szövetsége (BEUC) (GGG^REERREERREER 2005). A minisztériumi szakapparátus, 2005). A minisztériumi szakapparátus, az egyetemi–kutatóintézeti hálózat, a nemzeti agrárigazgatás szervezetei, az agrobusiness, valamint az érdekképviseletek és a „vidék” politikai pártjai között folyamatos az együttmű-ködés, amely konszenzuson alapul és kooperációval jellemezhető.

Magyarországon az agrárpolitika-hálózatot, szemben az EU más tagállamaival – bele-értve a 2004-ben csatlakozókat is –, nagyobb belső konfl iktusok jellemzik, amelyek megne-hezítik a belföldi érdekérvényesítést és az uniós lobbizási lehetőségeket is. A magyar agrár-politika-hálózat duális jellegű, a „családi gazdaság” és a „nagyüzemi” koalícióból áll össze, és a két rivális koalícióban mind az érdekképviseletek, mind pedig a politikai pártok jelen vannak. (C^SITE 2005).

Csite András dolgozata szerint a „nagyüzemi” érdekcsoport elsősorban a közepes és nagyobb mezőgazdasági üzemek képviselőiből, érdekképviseleti szervezetéből (MOSZ), a hozzájuk kötődő politikusokból (MSZP és az Agrárszövetség, ameddig aktívan működött), az általuk dominált fél-kormányzati szervezetekből (Agrárkamara) és egy széles, az akadé-miai és egyetemi mezőből rekrutálódó szakértői hálózatból állt. A „nagyüzemi” érdekkoalí-ció MSZP-n belüli befolyását jól mutatja, hogy az 1994–98-as parlamenti Mezőgazdasági Bizottság MSZP-s képviselőinek 87%-a (12 fő) szövetkezeti vezető vagy szövetkezeti ér-dekképviseleti szervezeti vezető volt (C^SITE–K^OVÁCH 2002). A „nagyüzemi” koalíció nem egységes érdekképviseleti csoportosulás. Tagjai egymás ellen is lobbiznak esetenként. Az

ér-dekkoalíció része a két nagy integrátor szervezet: a KITE és az IKR, amelyeket a szocialista korszak „vezérhajóiból” alakítottak át sikeres piaci szereplőkké. A két, magyarországi viszo-nyok között mamutcégnek számító szervezet vezetői a legerősebb érdekképviselők. Nincs szükségük arra, hogy a „nagyüzemi” érdekcsoport bármelyik tagjával tartós szövetséget kös-senek. Egyedüli lobbistaként is bármikor el tudják érni, hogy az agrárminiszter és az FVM tárgyaljon velük és fi gyelembe vegye érdekeiket. 2000 után néhány nagy pénzpiaci szereplő is megjelent befektetéseivel a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban. Az Országos Taka-rékpénztár elnöke vagy az ország egyik legsikeresebb cégfelvásárlója komoly érdekeltsége-ket szerzett. A pénzpiaci hatalmasságok közvetítőkön keresztül hatékony érdekérvényesítők.

Az IKR és a KITE vezetőihez hasonlóan egyéni lobbisták, nem léptek szövetségre az agrá-rium érdekvédelmi szervezeteivel. Sokszálú politikai kapcsolataik és a rendelkezésükre álló pénztőke miatt független lobbistaként is sikeresek.

Az 1998 és 2002 közötti kormányzat deklarált elvei szerint a családi kisüzemeket támo-gatta. A gyakorlati kivitelezés szakszerűtlensége és baklövései, az agráriumot és vidékfejlesz-tést körülvevő politikai zűrzavar viszont aligha kedveztek egyetlen üzemnagyság-típushoz tartozó gazdaságnak is. 2002 után végül is a „nagyüzemi” koalíció egyes frakciói bizonyul-tak sikeresnek. Az utolsó percekben, még 2004 májusa előtt, megszervezték és elfogadtatták a törvényhozással az alapvető törvényeket, és ezért volt viszonylagos sikerrel végrehajt-ható technikai értelemben az uniós agrárintegráció. Politikai nyomásuk hatására került sor a SAPARD program felgyorsítására, fejlesztési összegeinek pályáztatására és szétosztá-sára. A SAPARD pénzek felosztása korábban jelentősen késett, és fennállt annak a veszélye, hogy a mezőgazdaság és vidékfejlesztés elveszti a jelentős fejlesztési forrásokat. A felhal-mozódott támogatási összegeket végül néhány hónap alatt osztották szét pályázatok útján, elsősorban a mezőgazdasági nagyüzemi gazdálkodást lehetővé tevő és a nagy integrátor szer-vezetek közreműködésével beszerzett gépekre költve azt. A csatlakozásnak az erősebb lobbi-csoportok nyomására végrehajtott lebonyolítása természetesen azzal a következménnyel járt, hogy az leginkább a „nagyüzemi” koalíció érdekei szerint történt meg. A nagyüzemi lobbi azért aktivizálódott, mert nem bízott abban, hogy a politikai érdekek és saját bürokratikus szervezetének tehetetlenségi hálójából kiszabadulni nem tudó FVM előkészíti és lebonyolítja az uniós csatlakozást. A következmény a nagyüzemi termelésben és a kisebb egységek ter-melési, kereskedelmi integrálásában érdekelt lobbi-csoportok érdekérvényesítése és a mező-gazdasági termelés összvolumenének az emelkedése volt, először 1990 után. A „nagyüzemi”

lobbi ugyanakkor maga is gyakran kereszteződő szektoriális és regionális érdekek szerint tagozódik. A „nagyüzemi” lobbi legfontosabb politikai partnere, minden érdekütközés elle-nére az MSZP volt. Felismerve ezt, 2010-et követően a Fidesz és koalíciós partnerei új nagy-birtokos/nagybérlő réteg megerősítését végzi az állami földek haszonbérletének és az uniós források célzott kihelyezésének segítségével. Sajtóértesülések szerint (Index 2012 május 18) 2011-ben az uniós források 76%-a a gazdaságok legnagyobb 10%-ához került. A gazdaságok legfelső 1%-a az uniós támogatások 40%-a fölött rendelkezett. A három legnagyobb befek-tető együtt közel 10 milliárd támogatást kapott. A kormány birtokpolitikájának legfontosabb végrehajtója a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, a termőföld mintegy ötödének újraosz-tását irányítja, és elővásárlási joga van minden földadásvételi ügyletnél. Az Agrárkamara ideiglenes elnöke kormánypárti politikus lett. A „nagyüzemi” koalíció megbontásának, egy új nagybirtokos, nagytermelő és lojális csoport létrehozásának politikai kísérlete kérdéses eredményű. A földpiac meglehetősen kötött, gyakorlatilag nincs eladó föld. Nem lehet az összes állami földalaphoz tartozó földet nagybirtokosoknak és nagybefektetőknek átadni,

mert azzal a kormányzat az erős vidéki politikai bázisával, a kis- és közép-gazdálkodókkal fordulna szembe. E konfl iktusra mutató jelek 2012 tavaszától szaporodtak meg. A kedvezmé-nyezettek egy része az agráriumból kívülről érkező befektető, akik bármikor más szektorban fektethetik be tőkéjüket, míg a „nagyüzemi” érdekcsoport régebbi tömbjének a szaktudása, kapcsolatrendszere a mezőgazdasághoz kapcsolódik, amelyet nem hagynak el, hiszen te-vékenységük ott, és csak ott sikeres. A „nagyüzemi” érdekcsoport érdekérvényesítő ereje a hazai és az uniós politikában is nehezen túlbecsülhető.

A „családi gazdaság” koalíció nagyon vegyes szakmai, foglalkozási összetételű. Alkalmi együttműködések és konfl iktusok szerint megosztott: a „nagyüzemi” koalícióval összehason-lítva esetükben nem az érdekképviseletekről, hanem a politikusok által dominált érdekcso-portról van szó (C^SITE 2005). A pártok közül az MDF, a Fidesz-MPP és korábban az FKgP, a MIÉP, az érdekképviseleti szervezetek közül a MAGOSZ, az MPSZ, a Hangya Szövetke-zeti Szövetség és a METÉSZ tartozik ide. E felsorolás önmagában is mutatja a „családi gaz-daság” érdekkoalíció sokarcúságát és töredezettségét. A „családi gazgaz-daság” koalíció akadé-miai-kutatói támogatottsággal alig rendelkezik. A nagyüzemi koalícióval szembehelyezkedő kutatók és felsőoktatási szakemberek inkább a komplex vidékfejlesztés és „zöld” értékek képviselői. 1998 és 2002 között a családi gazdaságokat a legfontosabb mezőgazdasági üzem-fajtának tartó és – legalábbis elviekben – a kisüzemeket képviselő politikusok vezették a mi-nisztériumot, de a „családi gazdaságok” érdekcsoportja belső megosztottsága és a szükséges (politikai) szakértelem hiánya miatt még abban a négy évben sem volt sikeres. Az 1998 és 2002 között tartott agrárdemonstrációkon részt vettek képviselőik is (C^SITE 2005). A „családi gazdaságok” érdekcsoportja az uniós csatlakozást követően vált politikailag igazán aktívvá.

Több demonstrációt is szerveztek, a legnagyobb (traktoros blokád) hetekig tartott Buda-pesten. Az érdekérvényesítési csoport az uniós pénzek kifi zetésének gyorsítását, magasabb agrártámogatásokat követelt, és céljait részben el is érte. A MAGOSZ vált egyértelműen a „családi gazdaságok” érdekcsoportját vezető szervezetté. A 2006-os országgyűlési válasz-tások kampányában a MAGOSZ vezetői politikai szövetséget kötöttek a Fidesz-MPP-vel és vezetői a Fidesz-MPP parlamenti képviselői. 2010 után a MAGOSZ vezetői a közhatalom intézményeibe beépülve erősítették meg politikai befolyásukat és a MAGOSZ ezzel sokat vesztett érdekképviseleti jellegéből. A korábban szervezett, mozgalmi jellegű akciók egy része, például a szociális bolthálózat-kezdeményezés, kifulladt a hatalomra jutást követően.

Magyarországon a mezőgazdasági politika-hálózatok mellett a ’90-es években egy újabb hálózat is létrejött: a vidékpolitika-hálózat (C^SITE 2005). A vidékfejlesztés a napi politikai viták egyik központi fogalmává vált. A vidékfejlesztés népszerűségét tovább növelte, hogy a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt (FKgP) 1998-as választási programjában hangsúlyosan jelent meg a vidékfejlesztés. Az 1998-as választásokon győztes Fidesz–FKgP–

MDF koalíció a kormány megalakulását követően a korábbi Földművelésügyi és a Terü-letfejlesztési Minisztériumokat Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummá vonta össze. A vidékfejlesztéssel az egyik újonnan létrehozott főosztály foglalkozott, amelyet azóta többször átszerveztek, és végül napjainkra lényegében megszüntettek. A pártpolitikai küzdel-mek mellett azonban egy alulról építkező folyamat is megindult az országban a ’90-es évek közepén: a falvakban, kistérségekben vidékfejlesztéssel foglalkozó civil kezdeményezések országos politika-hálózattá szervezése (N^EMES

országos politika-hálózattá szervezése (N^EMES

országos politika-hálózattá szervezése ( 2003, C^SITE 2005). A helyi kezdeményezések or-szágos hálózattá szervezése a közösségi gazdaság-fejlesztésben, a helyi munkahelyteremtő programokban és a teleházak létrehozásában ismertté vált szakemberek munkájának eredménye (C^SITE 2005). A vidékfejlesztés pártokon és érdekvédelmi szervezeteken kívül maradó civil

társadalmi mozgalommá vált. A vidékfejlesztők országos hálózattá alakítása 1998 tavaszán–

nyarán a vidéki civil szervezetek országos érdekképviseleti szervezetének, a Vidék Parla-mentjének létrehozásával történt meg. A Vidék Parlamentje évekig a civil szektor első számú reprezentánsának számított, elnöke sok jelentős fórum meghívottja volt, képviselői véle-ményt nyilvánítottak a fontosabb kérdésekben. Mintegy hat-nyolcéves aktív működést kö-vetően, döntően 2006-tól, a második Gyurcsány-kormány időszakában a Vidék Parlamentje, személyi és politikai okok miatt, gyakorlatilag eltűnt a magyar politikai életből. A VP helyét egyetlen más érdekvédelemi szervezet sem foglalta el. A civilek érdekvédelem nélkül ma-radtak. Korábban aktív képviselőik a professzionalizálódó vidékfejlesztési programokban, a LEADER-ben találták meg tevékenységi területüket. A vidékhez kapcsolódóan igen sok kulturális, hagyományőrző, alternatív, bio-termelést és élelmet propagáló civil mozgalom és szervezet született az utóbbi években, de ezeket nem szervezték olyan országos hálózattá, amely jelentős érdekképviselettel rendelkezne.

Csite András elemzése szerint a három vidéki politikahálózat („nagyüzemi”, „családi gazdaság” és a „vidékfejlesztők”) különböző társadalmi beágyazottsággal, társadalmi erő-forrásokkal és befolyási potenciállal rendelkezik. A „nagyüzemi” politika-hálózat helyi bázi-sát a volt szövetkezetek és állami gazdaságok magas fokon képzett és jó politikai és szakmai kapcsolathálóval rendelkező agrárértelmisége alkotja. Ezen próbál a konzervatív kormány-zat a földhaszonbérletek és az uniós támogatások politikai célú felhasználásával változtatni 2010-et követően. A „családi gazdaság” hálózat a nagyobb családi gazdálkodókból, illetve a helyi konzervatív-nemzeti pártszervezetek tagságból áll. A „vidékfejlesztőkhöz” a vidéki nem-agrár értelmiség (népművelők, tanárok, igazgatási dolgozók) és a városi szakértők, ala-pítványok és egyre inkább a fi atal diplomások tartoznak (C^SITE 2005).

5.4.2. Az agrárpolitikai és vidékfejlesztési rendszer szereplői