6. A MAGYAR TÁRSADALOM PARASZTTALANÍTÁSA
6.3. A „paraszt” fogalma
A „paraszt” köznyelvi jelentését és tudományos értelmezését tekintve nagy különbségek lé-teznek Európában, és kérdés, hogy alkalmas-e egyáltalán ez a fogalom az összehasonlításra?
A nyugati szociológia a ’70-es évektől a parasztok társadalmi pozíciójának, a fogalom je-lentésének és a parasztság történetének az újraértelmezésébe kezdett, ami számos teoretikus vitához vezetett.
A vitát megelőzően a társadalomtudományi gondolkodást a marxi és csajanovi „paraszt”
koncepciók befolyásolták leginkább. A marxista tradíció a feudális termelési módhoz köti a „paraszt” fogalmát, amely a földet ténylegesen megművelők és más társadalmi csoportok közötti – a föld tulajdonára, használati jogára és a földhasználatból keletkező többlet elsajátí-tására vonatkozó – sajátos viszonyrendszert fejezi ki. A feudalizmus „parasztja” nem csupán önellátásra termel, hanem többlettel is rendelkeznie kell, amelyet mások az adott gazdasági és hatalmi helyzettől függően kisebb vagy nagyobb mértékben kisajátítanak. A nem feudális rendszerekben, ahol a „paraszt” nehezen azonosítható, pontosabb a farmer (gazda), családi gazdálkodó használata. A „paraszttalanítás” a marxista hagyományban a feudális rendszer
tőkés termelési módra történő váltásához kapcsolódik, amely során a parasztból kapitalista kistermelő válik.
CSAJANOV (1966) paraszti gazdaság elméletéről szóló könyvének az angol fordítása a „pa-raszt” értelmezésének egy másik közelítésmódját indította el. Ez a kutatási tradíció azt emeli ki, hogy a „paraszti” egy sajátos és külön termelési mód; egyedi (al) társadalom, megkülön-böztetett szerveződésű társadalmi csoport. Csajanov a paraszti kisgazdaság (társadalmi) új-ratermelési funkcióit elemezte a termelés strukturális viszonyai mellett, és bemutatta, hogy a társadalmi intézmények (közösség, szövetkezet) legitimálják és egyensúlyban tartják a terme-lés paraszti formájának kulturális kereteit. REDFIELD (1960) ugyancsak nagyhatású koncepciója a „parasztot” inkább a „paraszti társadalom”, mint a tágabban értelmezett termelési mód részeként értelmezi. „Kis közösség” modelljében a „paraszt” egy sor kulturális közösségi intézmény, kollektív szokás és gyakorlat viszonyai szerint él, amelyek inkább egy megkülön-böztetett társadalmi és kulturális világ jellegzetességeit mutatják, és kevésbé az osztálykap-csolatokét. Mind a két koncepció elfogadja ugyanakkor, hogy a paraszttársadalmak csupán résztársadalmak. Nincsenek saját állami vagy politikai szervezeteik, és annak az államszer-vezetnek az alávetettjei, amelyet mindig más társadalmi csoportok uralnak. Mindez kiemeli a „paraszt” más társadalmi csoportokhoz kötöttségét, de gyakorta előfordul, hogy a kutatások inkább a parasztok azon képességeire irányulnak, amelyek révén elszigetelődnek a kötődé-sektől és kivédik azok átalakulásának a hatásait. Ez a képesség teszi lehetővé az értelmezők szerint, hogy túléljenek bármilyen gazdasági és politikai környezetet, legyen az feudális, kapitalista vagy éppen szocialista formáció. Csajanov úgy gondolta, hogy a túlélés képessége annak a következménye, hogy a parasztok inkább a társadalmi újratermelésre, mint a gazda-sági felhalmozásra összpontosítanak.
Csajanov azzal érvelt, hogy a piachoz, a szövetkezésekhez vagy a közösséghez és cso-portjaihoz kapcsolódó paraszti tevékenységek az újratermelési stratégia részeként magyaráz-hatók meg. A paraszti tevékenységeket nem lehet a profi tszerzés logikája szerint megérteni.
Ez a megközelítés egy időben háttérbe szorította a marxista tradíció hangsúlyozott különb-ségtételét a „paraszt” és a „farmer (családi gazdálkodó)” között. A feudális és kapitalista rendszerek földbirtoklási formáinak fi gyelembe vétele például sokkal kisebb szerepet kapott a „paraszti” határainak kijelölésében, mint a mezőgazdasági termelésről hozott (orientációs) döntések vagy a háztartás-üzem működtetésének a módjai. A csajanovi koncepcióban a „pa-raszttalanítás” a családi (háztartási) újratermelésre irányuló gazdálkodás lerombolását jelenti, ami nem csupán az agrárszerkezet változásaiból ered, hanem a kistermelők egyéni attitűdje-inek és kulturális orientációjának a megváltozásából is következhet.
Ezeket a kutatási irányokat követve a „paraszt” meghatározásának kísérletei megannyi összetett elméleti vitát eredményeztek. A nyugati szociológia a ’70-es évektől a marxi és csajanovi tradíciók (és parasztfogalmak) újraértelmezésébe kezdett, ami számos teoretikus vitához vezetett (például SHANIN 1972). A vita egy szála arról szólt, hogy milyen mértékben tudnak a parasztok vagy családi gazdálkodók megfelelni a piaci kihívásoknak anélkül, hogy elvesztenék gazdaságaik elsődlegesen társadalmi újratermelésre irányuló paraszti jellegét.
Az egyik ajánlás szerint a feudális struktúrákat elhagyó agrártermelőket inkább a racionális gazdasági döntések szerint termelő „farmer” fogalmával indokolt azonosítani. FRIEDMANN (1986) viszont úgy látta, hogy a kisüzemi termelés paraszti jellege a piacosítás minden kö-vetkezményét túlélheti. A kivételt a fi zetett munkaerő jelenti, mert folyamatos alkalmazásá-val megtörik a gazdálkodás teljesen vagy elsődlegesen a társadalmi újratermeléshez igazodó rendje. Egy idő után a vita egy általánosabb kérdés körül folytatódott. Mikor, illetve milyen
körülmények azok, amelyek hatása alatt a paraszti termelők, akik piaci, fogyasztói társadal-makban élnek, adaptálják termelésükben a gazdaságilag racionális viselkedést és a munká-ra mint a jövedelemszerzés eszközére vonatkozó instrumentális orientációt (GOLDTHORPE és társai 1969), ami átalakítja a korábban meghatározó társadalmi újratermelést és teret nyit az paraszttalanítás előtt? Az elméleti vita másik vonulata arról szólt, hogy valóban a parasztság meghatározó jellemzője-e a társadalmi reprodukcióra irányultság. A gazdálkodás paraszti formájának állandó strukturális kényszere-e, vagy inkább tekintsük kulturális normának, ami a sajátos társadalmi feltételekkel és a történeti időszakokkal együtt változik? A ’70-es és
’80-as évek vitái olyan kérdéseket fogalmaztak meg, amelyek a mai napig lezáratlanok és je-lentősek azok számára, akik igyekeznek megérteni a jelenkori paraszttalanítási folyamatokat.
A ’70-es és ’80-as években tapasztalható érdeklődés a parasztok és a paraszti termelés iránt gyorsan csökkent a ’90-es években. A kutatások tematikájának változása követte az európai agrártermelők arányának gyors és nagyarányú visszaesését. A vidékszociológiában is tematikai és módszertani váltás történt, és az erőteljesebbé váló posztmodern megközelí-téseknek megfelelően a vidék a tudományos kutatásokban mint a fogyasztás és a környezeti problémák területe jelent meg inkább, míg a mezőgazdasági termelés és termelő iránti sokol-dalú érdeklődés egy időben alábbhagyott.
A „paraszt” fogalom körüli multidiszciplináris vita az európai szakirodalomban a csök-kenő érdeklődés ellenére sem jutott nyugvópontra. Ellis tanulmánya például amellett érvel, hogy a „parasztot” nemcsak a nem mezőgazdasági termelőktől kell a defi niáláskor megkü-lönböztetni, hanem a mezőgazdasági termelés szerinte nem paraszti formáiban résztvevőktől is, amelyek közé az ültetvények, a földesúri birtokok munkásait sorolja, de ilyennek tekinti a „kapitalista” vagy „piaci” családi gazdálkodókat is. Azt is hangsúlyozza ugyanakkor, hogy ahhoz, hogy a „paraszt” ne egyoldalúan a stagnálás és a tradíció kategóriáinak összefüggé-seiben legyen defi niálva, fi gyelembe kellene venni az „idő” és a „változás” szempontjait is a fogalom meghatározásánál (ELLIS 1988). További defi níciós szempontként a háztartás és a szélesebb gazdaság közötti kölcsönhatások, valamint a közgazdasági sajátosságok fi gye-lembevételét javasolja. A „paraszt” defi níciójának variánsaiban a tudományági közelítések különbségeit mutatja meg. A társadalmi jegyeket erőteljesebben hangsúlyozó tudományágak, mindenekelőtt a társadalmi antropológia értelmezésében a „paraszt” meghatározásának az át-menet a kulcsfogalma, és a „paraszt” azt a társadalmi állapotot írja le, amely átát-menetet jelent a viszonylagosan elzárt, a térben elkülönült és önellátásra képes közösségek és az integrált piacgazdaságok között. A „paraszt” ebben az összefüggésrendszerben a „külső” gazdaság és paraszti közösségek kapcsolatában mindig létező piac és csere, az alárendeltség és a belső differenciáltság szerint írható le. A gazdaságtudományi elemzés a „parasztit” rendszerint a parasztgazdaság kettős, családi és vállalkozási kötöttségével, a termelési és fogyasztási célok egyidejű jelenlétével azonosítja, és a háztartást teszi az elemzések központi egységévé.
Ellis hiányolja a „paraszt”, illetve a paraszti termelés integratív fogalmát, amely összegezné a különböző tudományágak megközelítésmódjainak különbségeiből is eredeztethető kutatási eredményeket. A paraszton olyan termelőt ért, aki megélhetését a földből biztosítja, elsősor-ban a családi munka keretei között, termelése része a szélesebb gazdaságnak, de a piacgaz-daságba történő integrációja részleges, tökéletlen és hiányos.
A szocialista rezsim bukása és az általános földreprivatizáció a „paraszt” fogalmának újabb értelmezési vitáit indította el. Leonard és Kaneff megkérdőjelezi a szocializmus utáni korszak családi mezőgazdasági termelőinek parasztként történő azonosíthatóságát. Szerin-tük a defi niálási viták elemzésének egy kissé a posztmoderntől is ihletett tanulsága, hogy
mint minden teória, a parasztság elméleti megközelítése is többet mond el az elemző kö-rülményeiről és szándékairól, mint az elemezni, defi niálni kívánt jelenségről. A parasztság posztszocialista korszakban született fogalmi konstrukciói, legyenek azok intellektuális vagy politikai természetűek és indíttatásúk, nem értelmezhetők a múlt történéseinek és elméletei-nek ismerete nélkül. A „paraszt” bármilyen fogalmi megközelítéséelméletei-nek értékelésekor ajánlott fi gyelembe venni ezért azt a változatos viszony- és kapcsolatrendszert, amely az értelmiségi elemzőket, a politika képviselőit és azokat kapcsolja össze, akiket „parasztnak” ismerünk (LEONARD–KANEFF 2002).
Az utóbbi években újra feltámadni látszik a mezőgazdasági – élelmiszertermelő és a ter-mészeti erőforrásokat használó – csoportok sorsa iránti tudományos érdeklődés. A vidék-szociológia tekintélyes wageningeni professzora, Jan Douwe van der PLOEG például arról jelentetett meg könyvet (2008), hogy a globalizáció időszakában a parasztság újjászületése a nagy agrár- és élelmiszeripari rendszerekkel szembeni ellenállás során, az autonóm együtt-működések kialakításával és a fenntarthatóság biztosításával történik meg. Világszerte egy-milliárd olyan agrártermelővel számol, akiknek a „vissza-parasztosodása” történik. Ploeg könyvében egyértelműen gazdasági döntéseinek és gazdálkodásának (viszonylagos) auto-nómiája a „paraszt” legfontosabb jellemzője, ami megkülönbözteti a mezőgazdasági (kis) vállalkozótól és a közösségi (szövetkezeti) termelőtől. Kelet- és Közép-Európa poszt-szocia-lista átrendeződése, a nyugatitól karakteresen különböző agrár- és politikai formációk pontos konceptualizálásának keresése nagymértékben járul hozzá a mezőgazdaság tanulmányozásának újraéledéséhez. Az utóbbi évek irodalmának tanúsága, hogy az újraéledő „agrárkérdés” vá-laszait érdemesebb a nemzetinél tágabb társadalmi, politikai és földrajzi keretekben keresni.
Az északi, a mediterrán és a közép-európai kutatók amellett érveltek, hogy a korábbi évti-zedek vitái a paraszt fogalmáról és történelmi sorsáról túlságosan szűk keretet adtak a Green Ring társadalmaiban történtek elemzéséhez. Ezért is fogalmazódott meg az igény, hogy hasznos lenne azoknak a hosszabb időtartamú folyamatoknak az elemzését újra a kutatások központjába állítani, amelyek kapcsolatba hozhatók a mezőgazdasági-élelmiszertermelő és természeti erőforrás-használó csoportok ezredvégi helyzetével és társadalmi körülményei-vel. A korábbi viták marxi, illetve csajanovi teoretikus tradíciója az egyedi fejlődésű brit (és a korán iparosodó fejlődésközpontok), valamint a sajátos orosz példákhoz kapcsolódik, ezért csak részben használható más társadalmak paraszttalanításának megértéséhez. A „paraszt”
észak-európai értelmezése abból a korszakból származik, amikor a szabad parasztság más társadalmi csoportokkal együttműködve hatékonyan járult hozzá a nemzeti identitás és a po-litikai demokrácia megteremtéséhez. Északon a szabad paraszt a vidéki társadalom mintaadó szereplője. Dániában, a későbbi paraszti mintaállamban, a jobbágyság intézményét megszün-tetve a gazdasági és társadalmi gondokat orvosló állami földreform teremti meg a parasztsá-got jóval a modernizációs és urbanizációs kényszerek előtt. A szabad paraszt vált a követendő ideáltípussá a hétköznapok embere számára, még ha a valóságos állapotok sokkal bonyolul-tabbak voltak is. Még a legkésőbb változó fi nn társadalomban is a szabad parasztot tekintik a társadalom meghatározó talpkövének (GRANBERG–PELTONNEN 2001). A parasztok és pártjaik részvételét a modern, jóléti fi nn állam és társadalom létrehozásában fundamentálisnak érté-kelik (GRANBERG– NIKULA 1995). Írországban a félfeudális nagybirtok és a földbérlet válto-zatai fejlesztik ki az exportra (marhahús és vaj) termelő agrárgazdaságot a 17. században, és csak a 19. században jönnek létre a parasztinak tekinthető földbirtoklási formák, nem utolsó-sorban a szövetkezetek létrehozásának következményeként (TTTOVEYOVEYOVEY 1998, 1998, TTTOVEYOVEYOVEY 2001). A me- 2001). A me-diterrán régiókban, mindenekelőtt a dél-olasz és dél-francia területeken, de az
Ibériai-félszige-ten is a parasztság településeinek térszerkezete esszenciálisan más, mint az európai fejlődési központokban. A mezőgazdasági termelő elsősorban vidéki városkákban, mezőgazdasági városokban élt és él, mint például a Chianti-övezetben, ahol a mezőgazdasági termelés volt a meghatározó gazdasági szektor a tömegturizmus megjelenése előtt (FONTE 2001). Más me-diterrán régiók történeti fejlődése az urbanizált vidék település- és társadalomszerkezeti for-máit teremtette meg. A marxi és csajanovi modellhez sem illeszthető példához sorolhatjuk a magyar alföldi mezővárosokat is. A felsorolt érvek még bízvást szaporíthatók, de ennyi is arra fi gyelmeztet, hogy a „paraszt” túl szűk értelmezését érdemes kerülni. A Green Ring-kö-tet a „paraszt” jelentésének több módon is kivitelezhető kibővítése mellett érvel.
A kötet bevezető tanulmányában (GRANBERG–KOVÁCH–TOVEY 2001) ezért a következőket javasoltuk továbbgondolásra:
„Paraszton” a kistermelőt kellene érteni, aki nem feltétlenül birtokosa a termelés eszkö-zeinek, de valódi kontrollal rendelkezik a döntések, azok alkalmazása és végrehajtása fölött.
A „kicsi” relatív mértékegység, ami fejlettségi foktól, a termelési technikától, időtől és föld-rajzi meghatározottságtól egyaránt függhet.
A paraszt vagy családi termelő nem magában létező társadalmi csoport, hanem a társa-dalom más alakulataihoz kapcsolódása szerint meghatározható kategória. Elkerülendőnek látjuk a feudalizmushoz kötött értelmezést, mert a „paraszt” inkább a feudális társadalmakat követő korai modern fejlődési szakaszokban jelenik meg. A paraszttalanítás többek között éppen arra kérdez rá, hogy a nem paraszti társadalmi csoportok változása milyen módon kapcsolódik a hatalmi és politikai struktúrákon keresztül a parasztság belső változásaihoz.
A parasztság ugyanakkor nem passzív társadalmi csoport abban az értelemben, hogy számot vet érdekeivel, követi is azokat, és igen változatos formákban, aktívan járul hozzá a társa-dalom életéhez. A parasztok résztvevői a forradalmaknak és politikai mozgalmaknak, a ma-guk módján ellenállnak a kollektivizálásnak, befogadói és továbbadói a felvilágosodásnak és a technikai újításoknak. A paraszttalanítás többek között ezeknek az adaptív képességeknek az elvesztését is jelenti.
Szükségesnek tartottuk nemcsak a gazdasági (és az ehhez járuló racionális), hanem a pa-raszti minőség leírásánál felhasználható kulturális tevékenységek összetettebb vizsgálatát is.
A paraszti termelés kulturálisan is jelentőséggel bíró aktivitásforma, amire a sajátságosan paraszti társadalom és kultúra újratermeléséhez is szükség van. Nem csatlakoztunk azokhoz a modernista teoretikusokhoz, akik szerint a paraszti állapot valamiféle visszamaradottságot rejt, és a paraszttalanítás szükségszerű változás a tradicionális kultúrától a modern raciona-litás irányába. A kulturális és civilizációs változások, valamint a helyi közösség vizsgálata, a paraszt fogalmának meghatározása következésképpen a paraszttalanítás elemzése miatt is megkerülhetetlenek.
A „paraszt” defi níciójának elemei között kellene szerepelnie, hogy a gazdaságnak köz-ponti szerepe van a parasztcsaládnak és tagjainak az identitásában és önmeghatározásában is.
A parasztok időről időre gazdaságon kívüli jövedelemhez is jutnak, de mindaddig parasztok maradnak, amíg gazdaságon kívül szerzett jövedelmeiket a gazdaság működéséhez vagy túl-éléséhez történő hozzájárulásának tekintik. Mikor a gazdaságon kívül szerzett jövedelmek már elsődlegessé válnak a család jövedelemszerzési stratégiájában, kérdéses, hogy paraszt-gazdaságról beszélhetünk-e még. A részidős mezőgazdasági termelés megítélése igencsak problematikus és nyitott kutatási kérdés ebből a szempontból is.