2. VÁROS ÉS FALU
3.1. Agrárszerkezet-váltás. Földkárpótlás
A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok privatizációja
A gyors és radikális mezőgazdasági privatizáció kivitelezésének módját kevésbé gazdasági, sokkal inkább politikai és részben társadalmi indítékok határozták meg (CSITE–KOVÁCH 1997, JUHÁSZ 2006). Az 1990-ben kormányzati, törvényhozási és önkormányzati hatalomhoz jutó politikai elit hatásosan politizált a választási kampány alatt a föld reprivatizációjának és választási kampány alatt a föld reprivatizációjának és választási kampány alatt a föld reprivatizációjának a kollektivizáció előtti földtulajdon szerinti kárpótlásnak az ígéretével. Három-három és fél évtizeddel a rendszerváltás előtt a parasztság volt a legnagyobb társadalmi csoport, ezért a kárpótlás nagy társadalmi tömegek számára vonzó választási ígéret lehetett. Minden 1990 utáni kormány szigorú monetáris politikát folytatott, amely felszámolta a nagy, állami tulaj-donú vállalatokat és a mezőgazdasági támogatások és ösztönzések korábbi rendszerét (lásd erről részletesebb HHHARCSAARCSAARCSA––KOVÁCH–SZELÉNYI 1994 és 1998).
A gazdaságpolitikai ideológia mellett a szocialista időszak mezőgazdasági üzemstruktú-rájának a néhány hónap alatt történő
rájának a néhány hónap alatt történő
rájának felszámolása hatalmi megfontolásokból is történt. Az felszámolása hatalmi megfontolásokból is történt. Az felszámolása hatalmi megfontolásokból 1991-ben és 1992-ben a még működőképes mezőgazdasági szövetkezetek elleni kampány az új politikai elit, elsősorban a lokális elit hatalmi pozícióira alternatívan egyedül veszélyes szövetkezeti vezetés felszámolását szolgálta. A szövetkezeti vezetők csoportja volt az állami hatalomtól független egyetlen olyan elitcsoport, amely gazdasági, társadalmi és (helyi) po-litikai hatalommal rendelkezett. Ezt a (helyi) hatalmi csoportot a szövetkezetek felszámolá-sával lehetett megszüntetni. A mezőgazdaság volt más gazdasági ágazatok magánosításának a gyakorlóterepe, itt lettek kipróbálva a privatizációs technikák, különösen a vállalat-átalakí-tások és a vagyonátmentés lehetőségei, a lakosság tűrőképessége és részvételi szándéka. Az agrárprivatizáció a posztszocialista Kelet-Európában időben mindenhol megelőzte más gaz-dasági szektorok privatizációját, így Magyarországon is (KOVÁCH 1994/ 1 és 2, SWAIN 1996, ABRAHAMS 1996). A gazdaságpolitikai vezetés radikálisan csökkentette a mezőgazdaságnak korábban adott támogatásokat, amelyek többnyire az államkasszába befi zetett agrárjövedel-mek alatt maradtak. Radikálisan csökkentették a mezőgazdasági exporttámogatások nagy részét. Az agrárolló többszörösére nőtt. Az agrártermelés költségei, különösen az energiaárak többszörösére emelkedtek (Info Társadalomtudomány
többszörösére emelkedtek (Info Társadalomtudomány
többszörösére emelkedtek ( 1996).
A mezőgazdasági átmenet korszakát az is rendkívül megnehezítette, hogy a régióban a nem-zeti jövedelem 20%-kal vagy többel csökkent, az ipari termelés legalább 30%-kal, a mező-gazdasági még többel, és a munkanélküliség 10% fölé emelkedett. A magyar élelmiszer-ter-melés korábbi piacai beszűkültek. A terélelmiszer-ter-melés csökkenése az első négy évben a belső piaci kereslet visszaesésének volt a következménye. A mezőgazdasági export növekedése egy ideig a KGST szétesése ellenére sem állt le. Visszaesése csak 1993-tól kezdődött. A belső piac élelmiszer-fogyasztása 20%-kal csökkent 1988 és 1992 között, mindenekelőtt a reálbérek
gyors értékvesztése miatt. A privatizáció az állami támogatások leépítése, az agrártermelés (és vidéki gazdaság) tartós válságához vezetett (HARCSA és társai 1994 és 1998, CSÁKY 1994).
A mezőgazdaság bruttó termelése még 1998-ban is csak a ’80-as évek végének 60–70%-át érte el (3.1. és 3.2. tábla).
érte el (3.1. és 3.2. tábla).
érte el
3.1. tábla. A mezőgazdaság és élelmiszeripar részesedése a GDP-ből és a nemzetgazdasági beruházásokból
Forrás: KSH, idézi CSITE és társai 2002
3.2. táblázat. A magyar mezőgazdasági termelés alakulása 1960–1998
1960 100 100 100 100 1963 6388
1970 111 137 122 151 1911 7311
1980 160 192 173 271 1918 8330
1990 151 205 174 237 1571 8000
1991 157 173 163 200 1420 5993
1992 116 151 130 173 1159 5364
1993 106 136 118 121 999 5001
1994 116 130 121 116 910 4356
1995 118 134 125 132 928 5032
1996 130 137 132 137 909 5289
1997 127 128 127 132 871 4931
1998 116 136 125 131 873 5479
Forrás KSH Idézi: CSITE és társai 2002
A bruttó mezőgazdasági termelés 1988-as szintje 1990, 1991-re 84, 1992-re 66%-ra esett vissza (HARCSA és társai 1994). 1993-ban a mezőgazdaság a rendszerváltás előtti utolsó év termelésének csak alig több mint felét volt képes produkálni (KSH és OECD adatok, idézi:
KOVÁCH 1994/1, 1994/2).
A hanyatlás hasonló erejű volt a zöldség- és gyümölcstermelésben és az állattartás te-rületén, ahol az 1988-as bruttó termelési értéknek csak a 65%-át állították elő 1992-ben.
1988-ban 8 millió 700 ezer sertést tartottak, míg 1992-ben 5 millió 700 ezret. A szarvas-marhák száma ugyanebben a periódusban 1 millió 700 ezerről 1 millió 100 ezerre esett. A de-kollektivizáció hasonló visszaesést okozott a termelésben, mint a de-kollektivizáció a ’60-as évek fordulóján (HARCSA és társai 1994).
A földkárpótlás és a privatizáció lehetőség volt arra, hogy a mezőgazdaság tulajdoni struktúrájának átalakításával felszabaduljon a kötött földpiac, és a ’80-as években már létező mezőgazdasági kisüzemek szabadabban alakuljanak át valódi, piacra termelő vállalkozásokká.
Közel kétmillió család volt jogosult a kárpótlásra, ami azt jelentette, hogy a kárpótlás ren-delkezésére álló földalap nem volt elegendő az új, életképes mezőgazdasági vállalkozások megjelenéséhez (OROS 1999). 2430 ezer hektárra nyújtottak be kárpótlási igényt, de a szö-vetkezeti földekből csak 1873 ezer hektárt lehetett erre a célra elkülöníteni a szövetkezetek használatában levő 5 millió hektárból (VARGA 2004). A 42 millió aranykorona kárpótlásra ki-jelölt földterület 94%-át árverezték el 1996-ig. A kárpótlással 1996-ra másfél millióan váltak földtulajdonossá. A rurális társadalom jelentős része földtulajdonos lett, de a városi háztar-tások közül is sokan szereztek földet. A mezőgazdasági kisüzemek által használt földterület megkétszereződött 1994 és 1996 között. A kárpótlással szerzett földek 40%-át bérbe adták, a többit művelték az új tulajdonosok (
a többit művelték az új tulajdonosok (
a többit művelték az új tulajdonosok BURGERNÉ 1996). 1994-ben, bár a kárpótlás már jelen-tősen előrehaladt, a szövetkezetek által korábban használt földterület 30%-a volt a magán-termelők vagy szervezeteik használatában. A már 1988 előtt is magánkézben levő földekkel együtt legalább a termőföldek 35%-át, mintegy 2 millió hektárt művelhettek a magángazdák, illetve korlátolt felelősségű társaságaik 1994-ben. 1994 februárjáig, a licitálások első nagy hullámában 340 ezer kérvényező kapott földet 27,5 millió aranykorona értékben. A kárpót-lással szerzett földek nagysága országos átlagban 4,4 hektáros volt (BURGERNÉ 1996). Az új tulajdonosok 70–80%-a nyugdíjas vagy nem mezőgazdasági főfoglalkozású volt (VARGA 2004). 1994-ben az új földtörvény 300 hektárban maximálta a megszerezhető föld nagyságát, és kizárta a jogi személyek és a nem magyar állampolgárok föltulajdonlását. A kárpótlás nem állította vissza a mezőgazdaság kollektivizáció előtti tulajdon- és üzemstruktúráját (KOVÁCS T. 1994).
A 128 állami gazdaságból 103-at 1992-ben és 1993-ban gazdasági társasággá alakítottak át.
Az utódszervezetek privatizálása csak később, az ezredforduló időszakától történt meg. Elő-ször kisebb egységekre bontották a volt állami gazdaságokat, és a dolgozók nagyobb részét elbocsátották. A vagyontárgyak rendkívül alacsony áron történő privatizációjára ezt követően került sor (VARGA 2004). 25 gazdaságot stratégiai fontosságúnak nyilvánítottak és állami tulajdonba vettek. Ezeknek a gazdaságoknak a magánkézbe kerülése 2000 után történt meg.
A privatizáció másik útja a szövetkezeti használatban maradt föld, ingó és ingatlan vagyon nevesítése és az üzletrész arányok megállapítása volt. A szövetkezetek aktív tagjai a va-gyon 40%-ának megfelelő vava-gyonjegyet kaptak, 40% jutott a nyugdíjasoknak és 20% a külső tulajdonosoknak. Az 1992-es szövetkezeti átalakulási törvény szerint 1992 áprilisáig kellett megállapítani az üzletrész-arányokat és az év végéig lehetett bejelenteni a kilépést és a va-gyonjegy értékének megfelelő vagyontárgy magántulajdonba vételének szándékát. 1993
vé-géig a szövetkezeti vagyon 10%-át privatizálták ilyen módon. 1441 szövetkezetből 1273 ala-kult át a törvény szabta határidőre, és mintegy száz szövetkezet ment még 1992-ben csődbe.
A szövetkezeti változásoknak négy jellegzetes módja volt ( A szövetkezeti változásoknak négy jellegzetes módja volt (
A szövetkezeti változásoknak négy jellegzetes módja volt VARGA 2004). A szétválás, ame-lyet 177 esetben kezdeményeztek és 82 esetben hajtottak végre. A csoportos kiválás, amelyik minden ötödik szövetkezetben történt, de amely a föld 0,7 és a vagyon 2,6%-át érintette csupán. Az egyéni kiválás, amely a szövetkezetek kétharmadában történt, és amelyet az aktív tagok 3,6%-a hajtott végre. Végül a gazdasági társasággá alakulás, amely következtében 100 gazdasági társaság (kft.) és 250 nem önálló jogi személyiségű társaság alakult.
Az átalakult szövetkezetek vagyonának csak 40%-ával rendelkeztek az aktív tagok, akik-kel a vagyonmegosztást tekintve hasonló pozícióba kerültek a nyugdíjasok.
A szövetkezeti vagyon 20%-a került a szövetkezethez munkaviszonnyal vagy nyugdíjas tagként nem kötődő kívülállókhoz (VARGA 2004).
Az aktív tagok száma jelentősen csökkent a ’90-es évek második felére (az 1992-es 21,8%-ról 1998-ra 15%-ra), a szövetkezeti tulajdonosok többsége (85%) nyugdíjas és kívül-álló (CSITE és társai 2002). Az aktív tagok részvétele a vagyon hasznosításában nehézségek-kel történik (TÓTH E. 2000). A nevesített vagyon értéke országos átlagban számítva az aktív tagok esetében 300 ezer, a nyugdíjasok esetében 270 ezer, a külső tulajdonosok esetében 100 ezer forint (KOVÁCH 1995, Oros 1999).
Az agrárium munkaerő létszáma 1989 és 1995 között 640 ezer fővel csökkent ( Az agrárium munkaerő létszáma 1989 és 1995 között 640 ezer fővel csökkent ( Az agrárium munkaerő létszáma 1989 és 1995 között 640 ezer fővel csökkent VARGA 2004). Az évtized végére a mezőgazdasági munkaerőlétszám az összes foglalkoztatotthoz hasonlítva az 1990-es 17,1%-ról 7,1%-ra, az élelmiszeriparral és az erdőgazdasággal együtt számolva 22%-ról 11%-ra esett (3.3. tábla).
3.3. tábla. A nemzetgazdaságban
és az élelmiszer-gazdaságban alkalmazásban állók számának alakulása 1990–99 Megnevezés/Év 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999
Alkalmazásban állók száma (ezer fő) Nemzetgazdaság
összesen 4 795 4 669 4 242 3 867 3 701 3 636 3 615 3 611 3 635 3 811
Mezőgazdaság 818 710 553 360 326 309 284 294 261 270
Élelmiszeripar 203 198 197 171 148 138 127 126 127 155
Erdőgazdálkodás 45 43 36 32 19 15 14 15 14 11
Együtt 1 066 950 786 563 493 462 425 435 402 436
Részesedés (%)
Mezőgazdaság 17,1 15,2 13,0 9,3 8,8 8,5 7,9 8,1 7,2 7,1
Élelmiszeripar 4,2 4,2 4,6 4,4 4,0 3,8 3,5 3,5 3,5 4,1
Erdőgazdálkodás 0,9 0,9 0,9 0,8 0,5 0,4 0,4 0,4 0,4 0,3
Együtt 22,2 20,3 18,5 14,5 13,3 12,7 11,8 12,0 11,1 11,5
Forrás: AGKII idézi: CSITE és társai 2002
A mezőgazdasági termelőszövetkezeteket a piacgazdasági váltás, később az uniós csatlako-zás gyakorlatilag felszámolta. A szövetkezetek átalakulása a ’90-es évek után egy kutatás szerint az alábbi négy típus valamelyikét követte (CSITE és társai 2002, 3.4. tábla):
A szövetkezetek mintegy fele egy nagyobb és számos kisebb szövetkezetté bomlott, és az utód-szervezet folytatta a gazdálkodást.
A téeszek 17%-a vállalkozássá alakult. Bizonyos szempontból ez lett a legsikeresebb típus, korábbi földterületeiknek csupán 23%-át vesztették el, és dolgozóik 41%-át is megtartották.
A szövetkezetek 30%-a számos kis társaságra, vállalkozásra bomlott, a tagok széthordták a vagyont, hogy elkerüljék a csődöt.
A maradék 7,4% bár nem ment csődbe, olyan magasak az adósságaik, hogy nem képesek gazdálkodni.
3.4. tábla. Az 1988-as elődszövetkezetek átalakulásának típusai
Esetszám %
1 nagyobb és több kisebbre bomlott 196 45,6
Sok kisebbre bomlott 129 30,0
Megmaradt egyben 73 17,0
Egy nagyobb szövetkezet maradt, de az felszámolás alatt van 32 7,4
Összesen 430 100,0
Hiányzó adat 16
Mindösszesen 446
Forrás: CSITE és társai 2004
A szövetkezeti átalakulás és a föld magántulajdonba kerülésével 1996-ban 1933 szövetkezet, 188 részvénytársaság, 3654 kft, 1,2–1,6 millió részidős és teljes idős családi gazdaság mű-ködött. A mezőgazdasági termelésben a magántermelés súlya fokozatosan emelkedett. 1993-ban 30 ezer körül volt a regisztrált egyéni gazdák száma (az összes családi gazdaság mintegy 3–4%-a). 1,2 és 1,6 millió közötti családi magángazdaság működött a ’90-es évek közepén, melynek többsége részidős és jelentős mértékben saját fogyasztásra termelő mini üzem volt.
A mezőgazdasági termelés input és output szerkezete a piacosodását tekintve csak na-gyon lassan változott. Az értékesítési piacok a kései szocializmus időszakához hasonlóan monopolizáltak maradtak a ’90-es években is. Az élelmiszeripari egységeket még 1994-ig gyorsan privatizálták. Az édesipar, söripar, növényolajipar, dohányipar, baromfi -feldolgozás és szeszipar több mint kétharmada, a bor- és pezsgőipar több mint fele jutott a multinacio-nális cégek tulajdonába (ALVINCZ 1997, WWWAGNERAGNERAGNER 1997). A magyar és a multinacionális vál- 1997). A magyar és a multinacionális vál-lalatok felosztották a piacokat és 1994-től szinte minden termék felvásárlása és feldolgozása kartellszerűen valósult meg (FERTŐ 1996).