Az agrárpolitikai és vidékfejlesztési rendszer szereplői

Az Európai Unió:

Az EU-nak mint a vidékfejlesztés szereplőjének az érdekeit akkor lehet valójában megérte-ni, ha fi gyelembe vesszük, hogy az unió bürokratikus szervezte ismeretes módon megfelelő ügyosztályokból épül fel. A vidékfejlesztésért több ügyosztály is felelős. Az EU bürokratikus szervezetében a vidékfejlesztéssel kapcsolatban alapvetően háromfajta érdekcsoport működik.

(1) A vidékfejlesztési és mezőgazdasági támogatások folyósításában, illetve menedzse-lésében közvetlenül nem érdekelt adminisztratív egységeknek kettős az érdeke. Egyrészről a vidékkel kapcsolatos, konszenzussal meghozott uniós döntések sikeres kivitelezése fontos számukra, ami általános uniós érdek, mert ennek hiányában a konszenzusra épülő unió teljes működésében zavarok keletkeznének. Másrészről azonban az egyes területekért felelős ügy-osztályok között állandó a vetélkedés az uniós erőforrások megszerzéséért, és ennek követ-keztében a vidékfejlesztésben közvetlenül nem érdekelt ügyosztályok folytonos, rejtett vagy manifeszt forrásszerzési érdekkonfl iktusban vannak azokkal, amelyek a vidék- és területfej-lesztés pénzeit használják (H^ALMAI 2004).

(2) A mezőgazdaságért felelős ügyosztályok mindent megtesznek azért, hogy a vidékfej-lesztés kapcsán megfogalmazott komplex célok megvalósításának ellenőrzése és a fejvidékfej-lesztési pénzek feletti rendelkezés a mezőgazdasági támogatásokba foglalva, illetve azoknak aláren-delve maradjon. Az agrárium uniós kezeléséért felelős ügyosztályok érdeke még a minél

na-gyobb mezőgazdasági támogatások fenntartása és az agrárium különböző lobbi-érdekeinek harmonizálása (H^ALMAI 2004).

(3) A komplex vidékfejlesztési programokért felelős uniós bürokrácia érdekei közé tarto-zik természetesen a forrás-maximalizáció, de ezen túl is messzemenően érdekeltek az alulról építkező fejlesztési programok sikerében, mert az legitimálja az ügyosztályok működését és a forrásfelosztásban történő hatékonyabb részvételét. Ezek az ügyosztályok a komplex vidék-fejlesztési programok tényleges szereplői, ami az érdekek szempontjából azt jelenti, hogy az EU részéről bizonyos rendelkezési hatalommegosztás történik a helyi résztvevőkkel a rész-vételi redisztribúció rendszerében (K^OVÁCH 2000). Az unió a vidékfejlesztési programok sikere érdekében szigorúan előírja és kontrollálja azt, hogy az alulról építkező programok eseté-ben a kisebb érdekérvényesítési lehetőséggel rendelkező helyi csoportoknak és egyéneknek is részt kell biztosítani a programok irányításában, de átengedi a forrásfelhasználás és stra-tégiai tervezés lehetőségét a helyi akciócsoportoknak, aktív részvételükkel valósítja meg a hatékonysági és költségvetési ellenőrzést, és ezzel az EU a vidékfejlesztési programok egyik részvevőjévé válik. Ez egy olyan sajátos rendszer, amelyben az unió a szabályozókon keresz-tül biztosít lehetőséget sok helyi érdek érvényesítésének a vidékfejlesztési programokban, és ezzel az összes résztvevő (beleértve az uniót is) érdekharmonizációját is eléri. Közép-Euró-pában ez a típusú érdekharmonizáció nem működik még hiánytalanul, ami részben a bővítés közelségének, részben annak köszönhető, hogy az uniós adminisztráció a nemzeti bürokrá-ciákat választotta partnernek, amelyek a hatalommegosztás és érdekharmonizáció ellen-érdekeltjei.

5.4.2.1. A nemzeti bürokráciák

A nemzeti bürokráciák érdekeit az EU vidékfejlesztéseivel kapcsolatban a nemzeti politikai eliteknek és lobbi-csoportoknak való részleges alárendeltség és az adminisztratív hatalom fenntartásának az igénye határozza meg. A komplex, alulról építkező vidékfejlesztési prog-ramokat az EU többek között a saját hatalmi érdekekkel rendelkező nemzeti bürokráciák háttérbe szorítása miatt vezette be. A vidékfejlesztési döntések és végrehajtásuk, ellenőr-zésük decentralizációja alapvetően veszélyezteti a nemzeti bürokráciák érdekeit, és nem csupán azért, mert befolyás- és hatalomvesztéssel jár, hanem azért is, mert következetes végrehajtásuk a bürokraták egy részének állásvesztésével is fenyeget. A nemzeti adminiszt-rációk mindent elkövetnek, hogy befolyásukat megőrizzék a vidékfejlesztésbe áramoltatott összegek felosztása és felhasználása fölött. Ennek egyik módja az unió régi tagállamaiban az volt, hogy a nemzeti bürokráciák, hatalmukat és állásukat megőrzendő, nemzeti forrásokat felhasználva, uniós elven működő és ezért a döntéshozókkal könnyen elfogadtatható, saját nemzeti vidékfejlesztési programokat indítottak azzal az indokkal, hogy az uniós, alulról építkező programokat a nemzetállam egész területére célravezető kiterjeszteni (H^ALFACREE– K^OVÁCH–W^OODWARD 2002). Ez történt például Spanyolországban vagy Finnországban, ahol az uniós vidékfejlesztési programok nemzeti forrásokat felhasználó kiterjesztése a bürokra-tikus apparátusok alkalmazotti létszámának jelentős emelkedésével járt, holott a programok valóban az uniós alulról építkezés elvének felelnek meg (E^SPARCIA 2000, G^ARRIDO–M^AULEÓN– M^OYANO 2002, HYRRYLAIENEN–U^USITALO 2002). Franciaországban a decentralizáció újfajta regionalizációt indított el, ami a bürokratikus apparátus létszámának emelkedését vonta maga után, ugyanakkor az alulról építkezés elve sem sérült (M^ATHIEU–G^AJEWSKI 2002). Németor-szágban, ahol az autonóm civil szervezetek nagyon aktívan vettek részt a helyi fejlesztésben,

például a környezetvédelemben már az uniós programok bevezetése előtt is, a szövetségi/re-gionális bürokrácia az alulról építkező uniós programok ellenőrzésében találta meg befolyása (újra)kiterjesztésének módját az autonóm civil társadalmi intézmények felett (B^RUCKMEIER 2000). Magyarországon és az EU új tagállamaiban a nemzeti bürokrácia semmilyen hata-lommegosztásban sem volt érdekelt 2010 előtt és azt követően sem. A törvények ellenére sem vezették be a forrásfelhasználás valóságos decentralizálását, a fejlesztési döntések az államapparátus kezében maradtak. Magyarországon a LEADER-program lebonyolítása, amely pedig az alulról építkezés adekvát uniós vidékfejlesztési rendszere, egy állami alapítású és ellenőrzésű közhasznú társasághoz került és a LEADER lebonyolítása túlbürokratizált (C^SURGÓ–K^OVÁCH 2012).

5.4.2.2. A politikai elit csoportjai

A vidékfejlesztés kapcsán mind az uniós politikai arénában, mind a nemzeti politika színte-rén működő politikai elitek közvetett érdeke, hogy az érdekcsoportok miatt az unió műkö-désében, illetve a nemzetállamokban uralmon levő politikai elitek kormányzati munkájában ne keletkezzenek zavarok. A vidékfejlesztésben a mezőgazdasági érdekek reprezentációja a legerősebb, ezért a politikai elitek hajlamosak a mezőgazdaságot a vidékkel, az agrártá-mogatásokat a vidékfejlesztéssel azonosítani. A politikai elitek a vidékfejlesztésben létező érdekekből is azt veszik tudomásul, ami politikai reprezentációt kap (van der P^LOEG 2006).

Ennek megfelelően Brüsszelben a mezőgazdasági támogatások körül vannak a legnagyobb politikai viták, illetve a legkülönfélébb politikai akciók, mert az agrárszervezetek képesek tagjaikat demonstrációra is mozgósítani (SSS^{EVILLAEVILLAEVILLA}-G-G-G^{UZMÁNUZMÁNUZMÁN}–M–M–M^{ARTINEZARTINEZARTINEZ}–A–A–A^{LLIERLLIERLLIER} 2006). A tag- 2006). A tag-államok uniós reprezentánsai, a nemzeti politikai elit választás útján delegált tagjai között időről időre nagyobb politikai erőpróbák zajlanak a vidékfejlesztési preferenciák meghatáro-zásakor, illetve a forrásfelosztás esetében. Az egyes nemzeti politikai elitek a vélt vagy valós nemzeti érdekeket próbálják érvényesíteni. Jellegzetes érdekellentétet kellett kezelni időről időre, például a francia és a német, vagy újabban a francia és a brit politikusok között a vi-dékfejlesztésre, agrártámogatásra szánt összegek, vagy a támogatott birtoknagyság, illetve egyéb preferenciák meghatározásakor, de a nemzeti politikai elitek érdekellentétei fejeződtek ki a 2004-es unióbővítés tárgyalásain és az azokat záró megegyezés során is.

A politikai elitek Magyarországon különösen jellegzetes módokon találnak a vidékfej-lesztéssel kapcsolatban érdekérvényesítési lehetőséget. A vidék mint a politika tárgya az alulfejlettség következtében állandó lehetőséget ad a politikai indíttatású kritika megfogal-mazására és a mindenkori kormánnyal ütköző politikai akciókra. Több mint két évtizeddel a politikai rendszerváltás után sem sikerült ugyanis a fejlesztésre képes vidékpolitika kiala-kítása, ezért nem nehéz a politikai érdekérvényesítés hivatkozási alapjait a vidék ügyeiben megtalálni. A vidék nem más, mint a hazai politikai elitek választási érdekérvényesítésének terepe, amit mi sem fejez ki jobban annál, mint hogy a vidékfejlesztés komplex kérdéseit a po-litikai elitek egyszerűen agrárkérdésként, illetve földbirtok problémaként kezelik, pedig a falusi lakosság mindössze 14–16%-a foglalkoztatott az agrárszektorban. Az elitek érdeke a vidéki erőcsoportokkal való, a választások idejére korlátozódó politikai szövetség létrehozása és a főváros vagy a főútvonalak lezárásával fenyegető agrárdemonstrációk leszerelése. Míg az agrárlobbisták bent ülnek a parlamentben és a politikai pártokban, a komplex vidékfejlesz-tésben érdekeltek vagy a zöldek nem tudnak igazán erős érdekcsoportokat szervezni (C^SITE 2005). Ennek következtében a politikai elit érdeke, hogy a vidéket a mezőgazdasági

prob-lémák, elsősorban az agrártámogatások kezelésével azonosítsa a politikai közbeszédben, és a hatalmának megosztásával fenyegető, alulról építkező vidékfejlesztési programok ellenőr-zését az állami bürokráciával együttműködve a kezében tartsa. A hatalmi monopóliumokat, még nagyobb uniós támogatások elvesztésének a kockázatát vállalva is fenntartják. A „nagy-üzemi” lobbinak engedték át az agrártámogatások feletti rendelkezést, amit nem akadályoz meg a támogatások elosztásának pályázati rendszere sem. A kisebb termelők a politikai jobb-oldalon találtak szövetségest. Az agrárfi nanszírozásnál bővebb, komplex és decentralizált vidékfejlesztési rendszer létrehozását igénylő érdekeket, hatékony politikai képviselet hiá-nyában, a politikai elitek nem létezőnek tekintik (C^SITE–K^OVÁCH 2002).

5.4.2.3. A mezőgazdasági érdekcsoportok és a mezőgazdasági termelők

A mezőgazdasági érdekcsoportoknak a vidékfejlesztéssel kapcsolatban a legvilágosabb és kö-vetkezetesen képviselt érdeke a mezőgazdasági támogatások összegének növelése vagy azok értékének megőrzése. Az unió létrehozását követő erőteljes mezőgazdasági pozícióvesztést az unió gazdaságán belül többszöri agrártámogatási reform kísérte, amely során a környezeti kérdések, a fenntarthatóság és a biztonságos élelem jutottak uniós preferenciához (M^ARSDEN 1999). Ehhez társult a ’90-es évektől a komplex vidékfejlesztés célkitűzése. A mezőgazda-sági termelők jól szervezett és erős képviseletekkel rendelkező érdekcsoportjainak alapvető törekvésévé vált, hogy az uniós stratégiai változásokat és az ezzel járó új forrásmegosztást az agrártermelésnek rendeljék alá. Az érdekérvényesítés jelentős mértékben sikeresnek is bizonyult, a környezeti kérdések kezelését egyértelműen a mezőgazdasági célok alá sorolták, és néhány speciális programot (LEADER) kivéve a komplex vidékfejlesztést is a mezőgaz-daság mellé, illetve alá rendelték (K^OVÁCS T. 2003). A vidékfejlesztés a Közös Agrárpoliti-ka második pilléreként vált uniós programmá. Magyarországon az agrár-érdekérvényesítés rendkívül erős. Hazánkban a régi uniós államokhoz hasonlítva jóval nagyobb (36–38%, míg a régi EU államokban 17,5%) a községekben élő lakosság aránya, és a felhalmozódó gazda-sági és társadalmi gondok miatt nagyobb a komplex vidékfejlesztés szükségessége (K^OVÁCS T. 2000). Az uniós csatlakozási tárgyalásokon ennek ellenére a magyar tárgyaló delegáció az agrárkérdések rendezését tekintette feladatának. Az uniós fi nanszírozású programokban elsőséget kapnak az agrárfejlesztések. A komplex vidékfejlesztést egy időben lényegében törölték az FVM feladatai közül. Az átalakított minisztérium (VM) szervezetében helyett kapott a vidékfejlesztésért felelős államtitkárság, de ez csak részben csökkenti az agrárügyek elsőbbségét. Az agrár érdekképviseletek sikerrel használják ki az uniós szabályozás bonyo-lultságát, és az EU-ra történő hivatkozással szorítják ki a forráselosztásból a komplex vidék-fejlesztés céljait. A mezőgazdasági termelők csoportjainak erőteljes érdekképviselete azért is indokolható a politikai akciók során, mert ellentétben a régi uniós tagállamokkal, Magyar-országon a mezőgazdaság korszerűsítését és a komplex vidékfejlesztési célokat egy időben kellene elérni. A forrásfelhasználásért folytatott verseny ezért különös jelentőségű, és azzal a veszéllyel jár, hogy az agrártermelők sikeres és szervezett érdekérvényesítése és politikába történő beépülése miatt a komplex vidékfejlesztés céljai, lehetőségei és szükségszerűsége hosszú időre rejtve maradnak, és nem lehet az unión belül egyre nagyobb arányban ilyen célokra fordított támogatásokat teljes egészében megszerezni.

5.4.2.4. A projektosztály tagjai és intézményei

A projektosztály megszületése Európa-szerte a decentralizálás ellenére megnövekedő ad-minisztratív apparátusok, az uniós és nemzeti fejlesztési projektek nagy szakértelem- és dokumentáció-igényének, és az úgynevezett „kultúra gazdaság” (R^AY 1998) jelenségének a következménye (K^OVÁCH–K^UČEROVA 2006, 2009). A „kultúra gazdaság” azt a folyamatot jelenti, amelyben a fejlesztési projektek tervezésének, a fejlesztési imázsok kialakításának, a tervezésben és lebonyolításában az intellektuális tőkének jut meghatározó szerep. A pro-jektosztály a fejlesztési projektek tervezéséből, lebonyolításából és ellenőrzéséből nyeri jö-vedelmét vagy annak meghatározó részét és hatalmi befolyását. Legfontosabb érdeke ezért, hogy ilyen projektek működjenek és a projektesítés folyamatosan bővüljön. A projektosz-tály tudást, információt, javakat, igényeket közvetít a döntéshozók és a projektekhez adott támogatásokat közvetlenül felhasználók között, és gyakran sikeresen győzi meg a helyi tár-sadalom tagjait a részükről anyagi hozzájárulást is követelő részvételről a fejlesztési projek-tekben. A projektosztály érdeke, hogy a projektek meghirdetett céljainak megfelelő pályázás, majd fejlesztés történjen, ezért tagjai a helyi társadalommal esetenként érdekellentétbe ke-rülhetnek, mivel a helyi érdekek nem mindig harmonizálnak az egyes fejlesztési projektek meghirdetett céljaival. A helyi hatalom hagyományos birtokosai mellett egy nagyobb fej-lesztési összegek felett diszponáló csoport, a projektosztály jelent meg a helyi hatalomban (K^OVÁCH–K^RISTÓF 2005/1 és 2). Ez egyes esetekben nyílt hatalmi ellentétekhez, máshol az érdekek harmonizációjához vezetett. A projektosztály domináns részvétele a fejlesztési pro-jektek lebonyolításában a nemzeti politikai elitekkel és a nemzeti bürokráciákkal történő speciális hatalommegosztást is eredményez, amelyben a projektosztály érdeke saját autonó-miájának megőrzése és intellektuális tőkéjének a függetlenítése. A projektosztály hosszabb távon mindenképpen a fejlesztési projektek gyakorlatában szerzett jártasság és információs tőke megőrzésében érdekelt (K^OVÁCH–K^RISTÓF 2005/1).

5.4.2.5. A helyi elitek

A helyi eliteknek elsődleges érdeke az uniós vidékfejlesztési projektek megszerzése. Ez egy-részt a helyi fejlesztési projektek legfontosabb, úgyszólván kizárólagos forrása, amely lehe-tővé teszi a helyi elitek hatalmának legitimálását hosszabb időszakra is. A helyi közigazgatás elitje rendelkezik ugyanakkor a projektek összegeinek felhasználása felett is. A projektek kivitelezésekor a törvényes formák betartásával ugyan, de dönt a megrendelések szétosztá-sáról, vagy különböző technikákkal azt befolyásolni tudja. Ennek a következménye, hogy a helyi eliteknek közvetlen gazdasági és nem csak hatalmi érdekei lehetnek a vidékfejlesztési projektekben. A helyi és regionális gazdasági elitek már korán, 1997–1998 körül felismerték, hogy a gazdaságfejlesztés elsődleges forrása a fejlesztési projekt, amelynek forrásai felett a politikai testületek döntenek, hiszen mind a projektek kiírásakor megfogalmazott fejlesztési célok, mind a forrásfelosztás ellenőrzése ott összpontosul. A vidékfejlesztési projekteket el-sősorban az önkormányzatok kapják meg, ahol a képviselőtestület, a helyi politikai elit dönt a projekt kivitelezéséhez szükséges fejlesztési megrendelésekről. A helyi gazdasági elitek ko-rán felismerték, hogy a fejlesztési forrásokhoz akkor juthatnak hozzá, ha befolyást szereznek a helyi és regionális politika fórumain és döntéshozó testületeiben. A gazdasági elit fokoza-tosan ellenőrzése alá vonta a helyi döntéshozás testületeit, aminek igazán az uniós

vidékfej-lesztési programok forrásainak megnyitásakor lett jelentősége, mert azok megpályázásában és koordinálásában a helyi elitek minden gazdasági és hatalmi érdeküket érvényesíthetik.

A helyi elitek és a projektosztály között, valamint a helyi elitek, és a nemzeti bürokráciák és elitek között alapvető érdekellentét is lehet a vidékfejlesztés kontrolljának kérdésében. Míg az állami bürokrácia az uniós szabályok betartatásában érdekelt, a nemzeti politikai elitek az uniós pénzek szétosztásának kontrolljával kívánnak újabb hatalmi pozíciókhoz jutni, a pro-jektosztály a fejlesztések irányításában és a projektesítés kiterjesztésében érdekelt, a helyi elitek minél nagyobb autonómiát igényelnének, ami azonban ellentétes az uniós gyakorlattal, amely minden résztvevő egymást is kontrolláló együttműködését kívánja meg. A helyi eli-tek stratégiája ezért a projektesítés lehető legnagyobb mértékű bürokratizálása. Ez csökkenti a fejlesztési források feletti kontrollért folytatott versenyben a nem bürokratikus, hanem piaci alapon működő projektosztály lehetőségeit, másrészt egyfajta csökkentett védelmet is bizto-síthat a nemzeti bürokráciák és a politika elitek ellen, mert azokkal szemben a helyi elitek a nagyon gyenge helyi társadalmakra nem támaszkodhatnak (K^OVÁCH–K^RISTÓF 2005).

5.4.2.6. A civil társadalom csoportjai és intézményei (beleértve a városi környezetvédő mozgalmakat is)

Az uniós vidékfejlesztési rendszer sarkalatos kérdése a helyi társadalom és a lokális társadal-makat leginkább képviselő civil szervezetek részvétele. A vidékfejlesztési rendszer reformjai a ’90-es évek elejétől valamelyest tükrözték is a helyi társadalom és civilek részvételének nö-velését. A mai vidékfejlesztés ideológiáját adó Cork-i Nyilatkozat elfogadása világossá tette ezt (K^OVÁCS T. 2003). A rendszer átláthatóvá tétele, egyfajta egyszerűsítése, a komplexitás és az alulról építkezés elfogadása, a környezetvédelem és a helyi kultúra értékeinek védelme, a nem mezőgazdasági alternatív szektorok fejlesztése egyaránt a Cork-i Nyilatkozat kidol-gozásában aktívan részt vevő civilek fokozódó részvételéhez vezetett. A LEADER egymást követő programjai jogi eszközökkel biztosítják az alulról építkezést és a civil társadalom részvételét. A civilek növekvő részvétele azonban nem feledtetheti a tényt, hogy az uniós vidékfejlesztésben még mindig az agrárius érdekek az uralkodók. A civilek intézményes ér-dekképviselete kevéssé erőteljes, és növekvő részvételükben sok a retorikai elem, ami több elemző szerint inkább szolgálja a nyílt agrártámogatások rejtett kiegészítését, mint a valóban alternatív vidékfejlesztési célokat (K^OVÁCH 2005/1). Valójában az agrárium mellett két olyan szektor van, ahol a civil szervezeteknek és a helyi társadalomnak az agráriumban kevéssé vagy nem közvetlenül érdekelt csoportjai aktívabb szerepet játszanak. Ez a két szektor a fa-lusi és ökoturizmus és a környezetvédelem, amely persze ismét sok szállal kötődik a mező-gazdasághoz (K^OVÁCS D. 2003).

A helyi társadalomnak és civil szervezeteinek elsőrendű érdeke a vidékfejlesztésre fordí-tott uniós források nagyságának fenntartása, ugyanakkor a rendszer további erőteljes reform-ja, amelyben az alulról építkezésnek és a civil érdekek védelmének jogi biztosítékai vannak.

A helyi civil társadalmi érdekek ezen a ponton ütközhetnek a rendszer többi szereplőjének érdekével, az uniós bürokrácia kivételével, amelynek a vidékfejlesztésért felelős ügyosztá-lyai az uniós támogatások változatlan fenntartásában érdekeltek, ugyanakkor tudják, hogy azt tisztán agrárfi nanszírozással el nem érhetik (K^OVÁCH–K^UČEROVA–M^EGYESI 2005). Az unió egyik legnagyobb stratégiai kérdése, hogy a vidékfejlesztésben ily módon találkozó civil és uniós érdek technikai kivitelezése és projektesítése átterjed-e a többi uniós fejlesztési

rend-szerre is. A civil szervezetek érdekeinek és a vidékfejlesztésnek létezik egy másik kompo-nense is, amely a környezettudatos életmód és a környezetvédelem utóbbi két évtizedben tör-ténő elterjedéséhez kapcsolódik. A zöld mozgalmak nagyrészt a városi társadalmak termékei, a bio-, öko-élelem iránti igény a városi fogyasztók igényeiben van inkább jelen. A városiak tömeges turizmusa és rekreációs igényei; a csendes, természet közeli második (vagy éppen első) otthon, a hétvégi ház nem feltétlenül találkozik a vidéki, helyi társadalom érdekeivel.

Magyarországon a civilek részvétele a vidék- és területfejlesztésben átmeneti állapotot tükröz. 1990 után sok civil szervezetet alapítottak. 2003-ban 61 648 civil szervezet volt beje-gyezve Magyarországon. A civil szervezetek leginkább szabadidős és sport tevékenységek-kel, oktatással, szakmai érdekképviselettel és szociális ügyekkel foglalkoznak, ami részint érthetővé teszi, hogy miért alacsony a regisztráltak aránya, hiszen az előbb felsorolt tevé-kenységi területek nagyobb része nem kapcsolódik a területfejlesztéshez (K^OVÁCH 2005, K^O

-VÁCH–K^ELEMEN–K^RISTÓF 2006). A civil szervezetek valamivel több mint 5%-ának (3699) a fő tevékenysége a terület-, illetve településfejlesztés. A vonatkozó törvények lehetőséget adnak a területfejlesztési rendszerben történő szervezett civil részvételre, de a több mint 60 000 bejegyzett és 47 000 ténylegesen működő civil szervezet közül mindössze mintegy 800 élt ezzel a lehetőséggel. A magyar civil szektor erőtlen a régi uniós államokéhoz hasonlítva, ezért alapérdeke lenne az alulról építkező vidékfejlesztés erőteljes kiterjesztése, ami azonban a vi-dékfejlesztés egyetlen más hazai szereplőjének sem érdeke. Míg a régi tagállamokban az uniós hivatalok (és az uniós pályázatok szabályai) nyújtanak segítséget és támogatást a civileknek, ez Magyarországon mindeddig hiányzik, és a vidékfejlesztésben a többi szereplőcsoport érde-kei érvényesülnek.