2. VÁROS ÉS FALU
2.4. Agglomerizálódás, szuburbanizáció és ellenurbanizáció, az „új vidék”
Az ezredforduló korszakában a magyarországi települések társadalomszerkezetében struk-turális jelentőségű változások zajlanak, amelyek jelentősége a városiasodás intenzív turális jelentőségű változások zajlanak, amelyek jelentősége a városiasodás intenzív szaka-turális jelentőségű változások
szaihoz mérhető. A városokba történő migráció sem állt meg, a városok között is folyama-tos a vándorlás, de a legnagyobb jelentőségű a városokból a kisebb településekre történő migráció. Ennek egyik célállomása a városi agglomeráció, de nagyobb társadalmi csopor-tok költöznek a városközponcsopor-toktól messzebb eső kistelepülésekre is. Az állandó lakóhely változtatásának adatai (2.4. tábla) azt mutatják, hogy a népességmozgás város és község viszonylatában mindkét irányban intenzív. A főváros és községek közötti migráció lénye-gében hasonló volt mindkét irányba, míg a falusiak migrációja a többi városba lényegesen erősebb volt, mint ugyanezen településkategóriákból a falvakba költözés. A községek között valamivel nagyobb volt a népesség vándorlása, mint a falusiak városokba telepedése. A fog-lalkoztatott népesség lakóhelyi migrációja még karakteresebben mutatja az előbbiekben leírt tendenciákat.
2.4. tábla. A lakónépesség jelenlegi
és a jelenlegit megelőző állandó lakóhelye településtípus szerint, 2001. (%) Állandó
Megyeszékhely 100,0 13,4 86,6 1,0 68,5 0,3 5,5 10,5 0,7
Többi megyei
összesen 100,0 19,8 80,2 14,9 14,8 1,7 21,0 26,7 1,0
Forrás: KSH 2001-es népszámlálás. KSH honlap, 2010. február 1.
2.5. tábla. A foglalkoztatott lakónépesség jelenlegi és a jelenlegit megelőző állandó lakóhelye településtípus szerint Állandó
Megyeszékhely 100,0 6,4 0,9 74,0 0,3 6,0 11,6 0,8
Állandó
lakóhelye
Össze-sen Ebből:
változtatott nem lakóhelyet
A jelenlegit megelőző lakóhelye városfő -
megye-székhely megyei jogú város
többi
város község külföld Többi
megyei jogú város 100,0 8,6 0,9 2,3 70,3 4,0 13,3 0,6
Többi város 100,0 10,8 4,9 2,8 0,3 66,3 14,3 0,8
Község 100,0 18,0 4,9 6,3 0,9 8,7 60,5 0,8
Külföld 100,0 33,7 9,6 4,2 0,6 5,0 3,9 43,1
Lakónépesség
összesen 100,0 11,9 17,7 17,6 2,1 23,1 26,6 1,0
Főváros 19,8 15,4 82,7 3,3 2,8 5,0 4,3 33,9
megyeszékhely 19,2 10,4 1,0 80,9 2,6 5,0 8,4 14,2
Többi
megyei jogú város 2,4 1,7 0,1 0,3 78,1 0,4 1,2 1,3
Többi város 27,1 24,6 7,4 4,3 3,3 77,8 14,6 19,8
Község 31,5 47,5 8,7 11,2 13,3 11,8 71,6 23,9
külföld 0,2 0,5 0,1 0,0 0,0 0,0 0,0 6,8
Lakónépesség
összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
Forrás: KSH 2001-es népszámlálás, KSH honlap, 2010. február 1.
Húsz város körül jött létre kiterjedtebb agglomeráció, amelynek a községei erős és kölcsönös kapcsolatban vannak a terület központi városának gazdaságával, társadalmával (2.3. ábra).
2.3 ábra. Agglomerációs körzetek Magyarországon
Forrás: VARGA (2008)
Az agglomerációk földrajzi határainak megállapítása vitatott kérdés az irodalomban (VARGA 2008), ezért nehéz pontosan megadni a városi agglomerációkhoz tartozó települések szá -mát és lakosságuk nagyságát. Az agglomeráció egyrészt közigazgatási, statisztikai kategó-ria, amely nem minden esetben tükrözi a tényleges állapotokat. A Budapest nélkül számolt agglomerációk városközpontjának a kistérségeihez például 575 települést sorolnak, amelyek közül csak 253 tartozik a hivatalosan megállapított városi agglomerációkhoz (VARGA 2008).
Az agglomerációs városközpontok kistérségeiben fekvő településeken a központi városhoz kapcsolódás gyakran semmiben sem különbözik az agglomerációs települések esetében meg-fi gyeltektől (CSURGÓ 2010). Az agglomeráció határaként elfogadott 60 kilométernél nem sza-kadnak meg az agglomerációba tartozás jellegzetes struktúrái. A hivatalosan számon tartott városi agglomerációkhoz 333 település tartozik, amelyeknek csak egy része községi státu-szú. Valójában mintegy 600–700 településen érvényesülhetnek az agglomerációra jellemző hatások. A városközpontok lakosságával együtt az ország lakosságának legalább a fele az agglomerációhoz tartozó településen él. A vidéki/városi különbségtétel az agglomerációs településekre vonatkozóan különösen nehéz feladat, mert a közigazgatási értelemben vett községek és az agglomerációs kisvárosok lakosságának életviszonyai között túlságosan sok különbség nem mutatható ki.
A legnagyobb agglomerációs övezet Budapest körül alakult ki a 20. század második felé-legnagyobb agglomerációs övezet Budapest körül alakult ki a 20. század második felé-legnagyobb agglomerációs övezet ben (BELUSZKY 1999), bár az agglomerizáció kezdetei még korábbi időszakra nyúlnak vissza.
A budapesti agglomerizációs övezetben 755 290. főt tartottak nyilván 2007-ben (BAKOS és társai 2008). Ebből 504 414 főnek városokban, 250 876 főnek községekben volt a bejegyzett lakóhelye. Budapest lakosságával együtt 2 451 418 fő élt a fővárosi agglomerációban. Ez a szám valójában közelebb lehet a 3 millióhoz, ha az agglomerizáció határán kívül eső, de a vonzáskörzethez tartozó egyéb települések lakosságát is hozzászámítjuk.
A budapestiek kiköltözése és a más irányú bevándorlás következtében a ’90-es évek kö-zepétől gyorsult fel az agglomeráció lakosságának növekedése (DÖVÉNYI–KOVÁCS 1999).
2001 és 2007 között is 12%-kal nőtt a Budapest környéki települések lakossága. A növe-kedés a községekben 16%-os, a városokban 9,7%-os volt (BAKOS és társai 2008). A népes-ségmozgás következményeként az agglomerációs településeken élők korstruktúrája sokkal kedvezőbb, mint Budapest lakosságáé. Budapesten 147 időskorú esik száz gyerekkorúra, ami kétszer akkora arány, mint az agglomerációban.
A nemzetközi és hazai szakirodalom meglehetősen összetettnek írja le a városok és köz-ségek közötti népességmozgás jellegét. A vidékről városokba költözés okai egyszerűbben meg-vidékről városokba költözés okai egyszerűbben meg-vidékről városokba költözés okai adhatók. A vidékiek célja a városba költözéssel nem sokat változott a nagyobb urbanizációs ciklusok kezdete óta. A kedvezőbb életfeltételeket, munkahelyet, jobb iskoláztatási lehetősé-get keresők és a vidéki szegénység elől menekülők célja volt a városokba település. A hazai szakirodalom egyik nagyobb adóssága, hogy a tömeges városba telepedés következményei-ről a városi társadalomra nézve keveset tudunk. Összehasonlító elemzések (STAROSTA 1994) szerint a közép-európai városok ruralizációja kiterjedt jelenség.
A városokból történő kitelepedés az ezredforduló időszakában összetett célok miatt tör-ténik. A nemzetközi és a hazai szakirodalom a szuburbanizáció, az ellenurbanizáció, illetve a városi kolonizáció, városi nyomás fogalmaival írja le a jelenséget (BOYLE–HALFACREE 1998, OVERBEEK–TERLUIN 2006). A legnagyobb vita a városiak tömeges vidékre költözését illetően a szuburbanizáció vagy ellenurbanizáció karakterének megítélése körül zajlik több évtizede.
A szuburbanizáció a vidéki terek városi struktúrákba szerveződésének egyik elemeként érté-keli a városiak kitelepülését. A társadalomföldrajz a nagyváros (és a városi funkciók)
decent-ralizációjának tekinti a szuburbanizációt. A nagyvárosi funkciók fokozottabb megjelenését a hazai irodalom is a szuburbanizáció jelenségkörébe utalta (ENYEDI 1984, CSÉFALVAY 2008).
Az ellenurbanizáció teoretikusai azt hangsúlyozzák, hogy a nyugati társadalmakban a ’70-es évektől felgyorsuló városi kirajzás minőségileg más, mint a városi terjeszkedés szuburbani-záció fogalmával leírható korábbi szakasza. A szuburbaniszuburbani-záció az indusztriális, míg az ellen-urbanizáció a posztindusztriális korszak jelensége. Az ellenellen-urbanizációt szokás egy újabb de-mográfi ai forradalomnak felfogni (CHAMPION 1998) annak ellenére, hogy a városi kiköltözés egyes régiókban megfordult és a nagyvárosok újra növekedni kezdtek. Az ellenurbanizáció összetett folyamat, amely során a jelentősebb nagyvárosi népesség a nagyvárosi övezete-ken kívülre, vagy a településhierarchiában az alacsonyabb státuszú településre, illetve a na-gyobb beépítettségű területekről a kevésbé zárt szerkezetű területekre költözik (HALLIDAY és COOMBES 1995). Az elvándorlás többnyire szakaszos, előbb a város környéki településekre irányul, majd később válnak a távolabbi vidékek célterületté.
A vidékre költözés okai és motivációi rendkívül komplex jelenségkörök. A magyarországi városi elvándorlás mögött is összetett okok húzódnak meg. A kiköltözés okaként sorolják fel a vidéki idill vonzerejét (vidéki idill vonzerejét (vidéki idill FÖLDI 2000), az életfeltételek biztosításának ígéretét, ami egy teljesen új életszakasz kezdete lehet. Ebben az értelemben a materiális és szimbolikus von-zások jelentik a fő motiváló erőt (BOYLE–HALFACREE 1998, HARDI 2002, BAJMÓCZY 2002, CSIZMADY–HUSZ–JANKY 2005). A másik felfogás szerint az életfeltételekben (pl. lakhatóság, biztonság, környezetszennyezés) bekövetkező változás kényszere miatt költöznek el a váro-sokból (TÍMÁR–VÁRADI 2000, KOÓS 2007). A jelenség kiváltó okai között szerepel a foglal-kozási szerkezet változása, a szolgáltatásokban dolgozó, kevésbé helyhez kötött munkát végző foglalkozások arányának megnövekedése, a térbeli mobilitás felgyorsulása és tömeges hoz-záférhetősége, a kommunikáció technikai fejlődése, ami áthidalhatóvá teszi a nagyobb tá-volságokat is, és az értékrendszer változása. Az ellenurbanizációra vonatkozó német kuta-tás szerint a vidékre költözés összes strukturális oka mellett a mentalikuta-tás változása, a vidék megváltozott értéke is a vidékre költözés egyik lényeges magyarázója (JETZKOWITZ és társai 2007). Az ellenurbanizáció okaként emelik ki továbbá a globalizáció hatását (globalizáció hatását (globalizáció hatását HALFACREE– WOODWARD 2002). Az ellenurbanizáció jellegzetes szereplője a középosztály, mert vidékre költözése jelentős presztízs- és státuszemelkedéssel jár, ugyanakkor a szegényebb társadalmi csoportok is elköltözéssel válaszolnak létfeltételeik romlására. A város és vidék kapcsolat átalakulása vezet az irodalom szerint a vidék alapfunkciójának, az élelmiszer- és nyersanyag-termelésnek a változásához és a szolgáltató vidék megjelenéséhez (szolgáltató vidék megjelenéséhez (szolgáltató vidék megjelenéséhez MARSDEN 1999). A vidék szolgáltató funkciójának megerősödését a hazai kutatások is jelezték (CCCSANÁDISANÁDISANÁDI–C–C–CSIZMADYSIZMADYSIZMADY 2002, 2002, FEJŐS–SZIJÁRTÓ 2002). A vidékre költözést, illetve a vidéki tér rekreációs használatát a biz-tonság, a nyugalom, a természetes környezet iránti (posztmodern fogyasztói) vágy, a városba költöző falusiak nosztalgiája is magyarázza.
A városi kiköltözés okainak és következményeinek együttes elemzésére készített modellt a RURBAN kutatás számára DDDAGEVOSAGEVOSAGEVOS, O, O, OVERBEEKVERBEEKVERBEEK és és VVVADERADERADER (2004). A (2004). A kirajzás a méhkasból az első trend, ami a városi, nem kívánt környezettől menekülést példázza. A szürke invázió utal arra, hogy a kiköltözők egy része nyugdíjas évei színhelyéül választja a vidéki letele-pedést. A kiköltözés harmadik trendje a turizmus és az abból következő új vidéki térhaszná-lat. A fehér galléros gazdálkodás a mezőgazdálkodás átalakítását jelenti a városi fogyasztás közvetlen igényeinek kiszolgálására. Az épített és zöld területek, valamint a természeti és fogyasztói területek szegregációja jelzik a korábban egységes vidéki tér növekvő differenciá-lódását és megosztottságát. Ugyanez a kutatás tipizálta a vidéken megjelenő városi fogyasztói
magatartásokat is, az egyéni érdekekre és haszonra koncentráló számító fogyasztót, a folyto-nosságot és a helyi kultúrát kereső hagyományos fogyasztót, az autentikus, sajátságos értékek iránt vonzódó egyedit, s végül a fogyasztása során a következményeket is mérlegelő felelős fogyasztót. A kutatás magyar esettanulmányai mind a négy fogyasztói típust azonosították Magyarországon is (KOVÁCH és társai 2004). A vidék javai és szolgáltatásai a fogyasztók minden típusának kínálatot ajánlva a lakás és a lakótelek, a táj és környezet, a gasztronómia és a turisztikai szolgáltatások. A városi fogyasztás egyfajta kényszerítő nyomása (pressure) változtatja meg a vidéki közösségeket és magatartásokat.
A városiak megjelenése a helyi társadalom szerkezetváltását vonja magával. A korösz-szetétel a fi atalabb generációk irányába mozdul el (MOLNÁRNÉ 2008, BAKOS és társai 2008,), megnő a képzettebbek és a magasabb foglalkozásúak aránya (KOVÁCS K. 1999/1, KAPITÁNY– LAKATOS 2005, CCCSAPÁKSAPÁKSAPÁK 2007). 2007). Új helyi konfl iktusok keletkeznek a helyiek és a beköltözők Új helyi konfl iktusok keletkeznek a helyiek és a beköltözők Új helyi konfl iktusok keletkeznek között a különböző értékek, a lokálishoz való eltérő viszony miatt (SZARVAS 2007). A legna-gyobb konfl iktusforrás a fejlesztési célok meghatározása, mert a beköltözők a hely nyugal-mának megőrzését és infrastrukturális beruházásokat, a helyiek a munkahelyteremtést része-sítenék előnyben. Jellegzetes konfl iktus jön létre országoktól és régióktól függetlenül a helyi (közigazgatási) elitek és a beköltözők között az erőforrások felhasználásának kontrollja mi-att (CSIZMADY 2008, CSÉFALVAY 2008). Az önkormányzat a fejlesztés legfontosabb szereplője (VÁRADI 1997, 1999), és a beköltözők, akik gyakran járatosabbak az érdekérvényesítésben, egy idő után átvehetik a helyi önkormányzat feletti uralmat.
A szolgáltató vidék, illetve a városi fogyasztási nyomás mellett a dzsentrifi káció a harma-dik fogalom, amelyik próbálja megragadni az új város–vidék kapcsolatot. A dzsentrifi kációnak is többfajta értelmezése létezik (PHILIPS 2005). Összefoglalóan azt a jelenséget írja le, amely során a városi fogyasztók a saját értékeik és vízióik szerint alakítják át a helyi adottságokat, az épített és a természeti környezetet. Magyarországi vonatkozásban a lakópark (lakópark (lakópark CSIZMADY 2008), illetve a parasztházak sajátos felújítása (TAMÁSKA 2006) mutatja a városiak megjele-nésének vizuális jeleit.
A vidékre vándorlást a hazai irodalom elsődlegesen a vidékre vándorlást a hazai irodalom elsődlegesen a vidékre vándorlást szuburbanizáció részeként és a vá-szuburbanizáció részeként és a vá-szuburbanizáció részeként ros (helyeselt) kiterjeszkedésének egyik elemeként közelítette meg, azt feltételezve, hogy az urbanizálódás az első lépcsője, elengedhetetlen velejárója a fejlődésnek. Enyedi György min-dent, ami a technikai civilizáció terjedésével kapcsolatba hozható, a városiasodás részének tekint (ENYEDI 1984). Más kutatások a városok decentralizálódásának tartják a szuburbán városok decentralizálódásának tartják a szuburbán városok decentralizálódásának folyamatokat (TTTÍMÁRÍMÁRÍMÁR 1999, 1999, KOVÁCS K. 1999, KOCSIS 2000). A magyarországi szuburbani-záció sajátosságait az elemzések a következőkben állapítják meg. A városiak kitelepülése Nyugat-Európához hasonlítva speciális időszakban, nem a gazdasági növekedés, hanem ép-pen a recesszió időszakában indult meg, amikor a vidéki lakosság aránya országosan sokkal nagyobb, mint nyugaton (BAJMÓCZY 2004). Kovács Zoltán a globalizáció következményének tartja a magyarországi trendeket (KOVÁCS Z. 2006). A kiköltözés közvetlen oka a budapesti bérlakás privatizáció volt, ami lehetőséget és kényszerhelyzeteket teremtett, ezért az elván-dorlás különböző adottságú társadalmi csoportok részvételével történt (CSANÁDI és CSIZMADY 2002). A szegényebbek kényszerköltözése inkább a távolabbi területekre irányul, míg a kö-zéposztály új társadalmi státuszt épít a vidékre költözéssel (DÖVÉNYI–KOVÁCS 1999).
A kiköltözők és a helyiek kapcsolta ellentmondásos. A lakóparki népesség a helyi társa-dalom elkülönült, térben is szegregálódó csoportja, amelynek nincs valós kapcsolata a töb-biekkel. A beköltözők között egyaránt ott vannak a helyiekkel semmilyen kapcsolatot sem tartó, a vidéki teret alvófalu funkcióval használó kitelepülők, illetve a lokálpatriótává váló és
a hagyományőrzésben a helyiekkel együtt résztvevő városi kitelepülők, akiknek még a letele-pedése is a lakóparkoktól elkülönülve zajlott (KISS R. 2007). Csurgó Bernadett (2010) úttörő dolgozata szerint a városkörnyéki vidék a vidéki tér dinamikus változata: karakteres jellem-zőkkel rendelkezik, és nem igazán lehet a szuburbanizáció jelenségéhez sorolni. Sajátos vi-dékfejlődéssel állunk itt szemben, amely a városi fogyasztás hatására alakul ki, de amely nem rendeli alá a rurálist a városnak, hanem megőrzi a vidék jellegét, bár a lakópark és a hagyo-mányos beépítés egyaránt hozzátartozik az érintett települések látványához. A városiasodás és a ruralizáció, retradicionalizáció együttesen formálják a társadalmát, amely fragmentált, a helyiek és betelepülők sokszor konfl iktusba keveredő csoportjai között megosztott.