A szabadidõ meghatározása

A munka és szabadidő modern értelmű elválasztása Dumazedier nevéhez köthe-tő. E szétválasztás technokrata továbbfejlesztése szerint az emberi tevékenysége-ket két részre lehet felosztani: a gazdaságilag hasznos (produktív) és a haszontalan (inproduktív) csoportokra, amely utóbbi esetben az elhasznált erőforrás-tartalékok újratermelése valósul meg. E személet nemcsak gépies megközelítése miatt túlha-ladott⁴⁹, hiszen sokszor nem jósolható előre milyen tevékenységből lesz produktív eredmény, melyikből nem (gondoljunk csak a szabadidőben hobbiszerűen kezdett garázscégek sikerességére), hanem azért is, mert sokaknál a munka-hobby, produktív-nem produktív kategóriák már korántsem jelentkeznek ilyen élesen, ha jelentkeznek egyáltalán. Hovatovább a szabadidőben végzett tevékenységek sokszor olyan készsé-geket fejlesztenek, amelyek a „produktivitást” is segítik, így a fogalompár meglehető-sen mesterkéltnek tűnik. Elég utalnunk Selye János (Selye, 1976) munkásságára, vagy Csíkszentmihályi Mihály flow (áramlat) elméletére (Csíkszentmihályi, 2010).

A biológus és stresszkutató Selye sokszor hangsúlyozta, hogy azért is nagyon szerencsés-nek tartja magát, mert a kormány annyira kedves hozzá, hogy pénzt ad a játékaihoz, sőt nem elég, hogy ezt teszi, külön pénzt ad azért, mert ő játszik ezekkel a játékszerekkel.

A boldogságkutató Csíkszentmihályi nem fogadja el a munka és szabadidő mesterséges

49 Gáspár László ún. „szentlőrinci modellje” az 1960-as években az ember társadalmi tevékenységét a termelés-gazdálkodás-értékteremtő munka, a tanulás-művelődés-értékfelhalmozás, a közéleti-politika-kommunikációs és a szabadidős szegmensekre osztotta. Mihály Ottó a pécsi Nevelési Központ kísérle-tében ezen utolsót helyettesítette az „egészséges életmódot szolgáló tevékenységekkel (higiéné, mentál-higiéné)”.

Szoc kozegek.indd 102 2012.09.02. 12:27:56

szétválasztását, szerinte az áramlat bármelyik esetben átélhető, igaz ez csak a képességek használatakor tehető, a passzív szórakozás esetében nem („azt az energiát, amit valódi célok megvalósítására használhatnánk, olyan ingerkombinációkra vesztegetjük, melyek csak utá-nozzák a valóságot”). Amikor „az idő és a tevékenység olyan egységbe forrott, hogy az idő élményét mint a legteljesebb emberi szabadságot… [véljük átélni] …létrejön a cselekvések olyan komplex egymásba olvadása, „áramlása”, amely a kiteljesedést biztosítja. Ezt az álla-potot nevezzük flow-nak”.

A szabadidő egyszerűen fogalmazva az egyén napjának azon szakasza, amikor azt csinál, amit akar, a magánélet, a csoporthoz tartozás és a fogyasztás színtere. Némi-képp tudományosabban a szabadidő a társadalmi-szociális kötöttségektől-elvárá-soktól többé-kevésbé mentes (társadalmilag nem programozott), nem közvetlenül biológiai-fiziológiai szükségletek szerint meghatározott (pl.: étkezés, alvás) kötet-lenül végzett tevékenység, ezen szociális és fiziológiai kötelezettségek után fenn-maradó időegység (visszamaradt idő megközelítés). A visszamaradt idő koncepci-ója szerinti szabadidő a kötelezettségeken (gazdasági, társas-társadalmi, fiziológiai kényszereken) túleső tevékenységekre szánt időt jelenti, ahol az egyén saját válasz-tásait követi, és igyekszik önmagát kifejezni és kibontakoztatni. A visszamaradt idő koncepció mint hagyományos szabadidő-megfogalmazás, bár már távol áll a nem munkával töltött idő fogalmától, nem a szabadidőre önmagára, annak funkcióira összpontosít, hanem egy negatív idő meghatározást használ (a szabadidő valami, ami nem más).

Dumazedier (Dumazedier, 1974) szerint sokszor nem húzható meg pontosan a határ szabadidő és nem szabadidő között. Erre a félszabadidő terminusát javasolta használ-ni (a nem munkával töltött időben megjelenő nem a szabad választással jellemezhető idők: pl.: társadalmi és családi kötöttségek, fiziológiai szükségletek). A szabadidőt a gyakorlatban az időmérleg-vizsgálatokból vezetik le, amelyek megkülönböztetnek munkaidőt, egyéb kötelezettségekkel töltött időt (házimunka, kerti munka, családi foglalatosság, közlekedés, önfejlesztés, ügyintézés), fiziológiás szükségletek idejét (al-vás, étkezés, öltözködés, higiénia) és szabadidőt (a második és harmadik tétel együtt a félszabadidő)⁵⁰.

A visszamaradt idő koncepció szerint a szabadidő csak a munka, a félszabadidő (egyéb kötelezettségek és fiziológiás szükségletek) után fennmaradó szabadon fel-használható idő. Persze ezek határvonala sem éles (a gyermekünkkel közös tevékeny-ség hol félszabadidő, hol szabadidő; az étkezés esetében gyorsan enni az éhtevékeny-ség ellen félszabadidő, együtt vacsorázni egy étteremben a barátokkal szabadidő – ez vezet majd át a szubjektív szabadidő fogalmához).

Tudjuk, hogy megváltozóban az időélmény és időszerkezet, a szabadidő sokszor egy-re kevésbé különül el a munkaidőtől, máskor nem közelíthető meg maradékelven; s vannak, akik számára a túlhajtott munka, vannak, akiknek a munkanélküliség, vannak, akiknek a munka-hobbi kettő összemosódása („a munkám a hobbim”) miatt nem

50 A magyar időmérleg és időháztartás vizsgálatok három nem munkával töltött tevékenységcsoportot különböztetnek meg: társadalmilag kötött tevékenységek, személyes-fiziológiai szükségletek, és kötetlenül végzett tevékenységek (Tibori, 2003).

104

értelmezhető a munka és szabadidő szétválasztása. Úgy tűnik, hogy a visszamaradt (maradéklevű) idő elképzelésen alapuló szabadidő megfogalmazás, s az ily módon történő munka- és a szabadidő éles szétválasztása nem tartható.

A múlt század elején, amikor a természettudományok leszámoltak az idő abszolút és ob-jektív voltával, ezzel párhuzamosan jelent meg a filozófiában-közgondolkodásban az idő szubjektivitásának fogalma, és a társadalomtudományokban is ez idő tájt foszlott szét az idő racionális rendezettségének és objektív, embertől független mivoltának képzete. Bár a „fizikai” időre érvényes, hogy mindenki napja 24 órából áll – és mint ilyen az egyik leg-igazságosabban elosztott jószág –, de közelebbről megvizsgálva már ez sem igaz (pl.: be-tegek), s az idő felhasználásának alternatívái – ezek mennyiségének, minőségének külön-bözősége – már korántsem biztosítják az igazságosságot. Annál is inkább így van ez, mert van különbség az objektív és szubjektív szabadidő között: objektíven lehet pl.: a vasárnap szabadidő, de ha valaki kötelességének érzi a kerti munkát ez időben, akkor szubjektív ér-telemben ez mégsem az (Gábor, 2000). Szabadidőnek alapvetően a szubjektív szabadidő értelmezhető, azaz, amikor az egyén tudatában úgy konstruálódik az adott esemény, hogy az független bármiféle külső kényszertől és ura saját helyzetének. A szabadidő tehát nem az időben és nem a cselekvésben, hanem magában a cselekvőben létezik! Így a szabadidő inkább személyes elkötelezettség mintsem a körülmények kínálta lehetőség.

A szabadidő pandant (átellenes, kiegészítő) megfogalmazása a tevékenység alapú megközelítés, amely szabadidőnek azt tekinti, amikor mód van szabadidős, nem más által meghatározott tevékenységet végezni (tevékenység megközelítés).

S míg magyarul a szabadidő kifejezést használjuk minden szabadon végzett tevékenység eltöltésére szánt időre, az angol nyelv a teljes szabadidőt (visszamaradt idő megközelí-tés) free time-nak (a teljes nem munkával-iskolával, családdal-egyéb kötelezettségekkel) a tevékenység alapú megközelítés idejét leisure time-nak (a tervezett, tevékeny, a nem

„csak úgy” eltöltött szabadidőt) nevezi. A fogalompár másképp megfogalmazva:

Free time

• a nem munkával töltött idő. Ha a mindennapi embernek marad egy kis szabadideje, csinál benne valamit, ami ízlésének és lehetőségeinek éppen meg-felel.

Leisure time

• a megtervezett, minőségi szabadidő – benne az ember a szabadság érzését és lehetőségét teljesíti ki, szabadságot ad arra, hogy megvalósítsuk ma-gunkat. A munkaidőben az ember azt végzi, amit kell, a leisure szabadidőben szabadságát gyakorolva, azt teszi, amit akar.

A növekvő free time, valamint a leisure time értelmes, az egyén számára hasznos-él-vezetes eltöltése központi kérdés lett tehát, bár sokszor nem vagyunk felkészülve a megnövekedett időmennyiség (free) autentikus szellemben (leisure) történő felhaszná-lására. Ilyen értelemben meg kell különböztessünk mennyiségi és minőségi időt, s be kell lássuk, sokkal kevésbé az órák száma, mint az idő az adott tevékenységgel eltöltött minőségi idő érdekes a számunkra. Egy közösségben – bár a mennyiségi együttlét ideje is fontos mutatószám – sem azt tekintett igazán lényegesnek, ha az adott csoport tagjai fizikailag (pl.: család) egy helyen, egy légtérben vannak, de közben „apa mosdik, anya főz, gyerek tévét néz, kutya internetezik”, hanem amikor a család közös aktivitást fejt ki (kirándul, kártyázik, együtt néz tévét), azaz minőségi időt tölt el.

Szoc kozegek.indd 104 2012.09.02. 12:27:56