A szocializációs közegek rendszere

Ha az emberi társadalom fejlődését nézzük, akkor a „három és fél” szocializációs közeg nem csak keletkezés-történetében követi egymást, de egyben a maga sajátos működés-módjával jelen van korunk szocializációs mechanizmusaiban is (6. ábra).

6. ábra: A szocializációs közegek rendszere

A „premodern társadalom örökségének” őrzője voltaképpen az elsődleges szocia-lizációs közegek köre, a családok, természetadta közösségek világa. A természetadta kisközösségekben felgyűlt kommunikációs, kulturális kompetenciák, értékek alapvető

„üzemmódja” a hagyományozódás (a néprajz a „belenevelődés” fogalmát alkalmazza erre a történésre), s e közeg minőségeire a nagymértékű diverzifikáció jellemző.

162

Mégis a feladat egyértelmű: még a be nem illeszkedésre szocializálódó forradalmárjelölt is az esetek többségében megtanulja, hogy mikor illik meztelenül mutatkozni, s mikor nem, mi a büdösség és mi az illat, milyen köszönési konvenciók léteznek, mi a különbség az asztal és az ágy között, kik tartoznak a családhoz stb.

Ez ma már nem képes naiv egységében integrálni a társadalmi létben eligazodáshoz,

„befészkeléshez” szükséges funkciókat, ugyanakkor egy pluralista társadalomban e hagyományok tartalma és közvetítési módja tekintetében csak a szembeszökően de-viáns megoldások részesülhetnek elítélő szankcióban. Az elsődleges szocializációban mindezzel együtt domináns az elemi, mondhatni antropológiai képességek, kódok, is-meretek, tájékozódási pontok elsajátítása. A családok kulturális elvárásai és küszöbei jellegzetesen különbözőek.

Manapság sokan írják le atomizálódásként az ipari társadalom utáni világot, a panellakások képernyő-világította celláiban magányos csoportok élnek, a kapcsolatok nem emberi kap-csolatok, a szerepek uralkodnak el felettük: vezető-beosztott, vevő-eladó, irányító-irányított, szolgáltató-kliens stb. A munka világának, a város (a polisz) életének – a „politikának” nincs szüksége társas együttlétekre. Hányan leírták ezt a negatív utópiát! S hány figyelmeztető mű-alkotásban bukkantak fel közösségteremtő hősök – nemegyszer egyébként éppen gyerekek (Leonhard Frank híres, a II. világháború után született regénye, a Jézus tanítványai a klasszi-kusa ennek a műfajnak). Sokszor éppen a művelődési tevékenységek sora, sőt maga az iskola kerül a kapcsolatteremtés, a közösségteremtés középpontjába.

Az urbanizáció, majd a globalizáció bírálói szerint a társadalom atomizálódik, megroppannak az összetartó hálózatok, s a visszavonulás sejtjei a családok lehetnek. A pozitív válaszok (néhol utópiák) a családok fontosságának megőrzésével mégiscsak a családok és a helyi, regionális kö-zösségek – és intézményeik – organikus kapcsolódásában látják, keresik a megoldást. Mindkét eset a családra mint bástyára/utolsó mentsvárra tekint.

A „modern ipari társadalom örökségének” tekintjük ebben a felfogásban a másodlagos szocializációs közeget, az iskolát (az óvodát, kollégiumot, az intézményrendszer része-ként működő más intézményeket, pl.: gyermekvédelem rendszere), e közegben megy végbe a családi, kisközösségi kultúrák szükséges – olykor szükségletek feletti – (több-nyire) nemzeti szintű homogenizációja.

A másodlagos szocializációs közegben teljesedik ki a kívánatos, kívánatosnak tartott homo-genizálódás. Aa „társadalom” nevében fontos megtanulandó üzeneteket kell megtanulni az értékek, tudások, képességek általánosnak tartott, „elvárt” prioritásairól. Az óvoda, iskola, gyermekotthon, kollégium, ad abszurdum: fiatalkorúak börtöne e cél szolgálatába állítja ener-giáit. Vannak kudarcok persze, s vannak „ellenállók”, ellenkulturális lázadások a „nyolcéves háború” (Karácsony, 1942) jegyében, de ennek is csak akkor van értelme, ha a lázadó tudja, mi ellen lázad.

A „harmadlagos szocializációs közeg” a jelen jelensége, a posztmodern, poszt-indusztriális, pluralista társadalom velejárója. A harmadlagos közegben újra a diverzi-fikáció teszi a dolgát, hiszen a szabadidő nem egyszerűen kötelességektől mentes idő, hanem lényegi jegye a szabadság. A megelőző szocializációs közegeken jól-rosszul

Szoc kozegek.indd 162 2012.09.02. 12:28:01

keresztülhaladt egyén identitásának, identitásainak megfelelően – de mindenképpen közvetlen-direkt (akár ideologikus) hatalmi befolyásolás nélkül keresi fel azokat a csoportokat (intézményeket, szolgáltatásokat, szervezeteket), melyekkel jól-rosszul, boldogan-kevésbé boldogan, de boldogságra törve azonosul, s „csiszolja” társadalmi mivoltát, tetőzi be a fajára jellemző „szocializációs parancsot”. S hát persze ezen-közben is folyamatosan – szabadnak élve meg magát – választ, vált, keres, visszatér, tagad, behódol, vállal stb. De ezen szocializációs minták diverzitása immár követhe-tetlenül gazdag, az egyén ebben a vonatkozásban (is) felelős önmagáért, s e felelősség rejti magában, hogy ez mennyire jelent másokért (is) viselt felelősséget. A szabadság e közeg jellemzője, s a leghatékonyabb, szabadsággal telített iskolai szocializációtól is különböző világok ezek. Létmódja, hogy több alakban, méretben, formációban léte-zik. A szabadidős közegek elemei nem lineárisan sorakoznak egymás mellett, hanem életszerű, árnyalatokban gazdag átmenetekben. Az is sajátossága, hogy a szabadság élménye együtt járhat kényszerek rendjével is. Akkor is, ha a közösség teremtette szabad társulásban szokatlanul erős normák érvényesülhetnek (lásd pl.: a Gittegylet szabályrendszere), de akkor is, ha az intézményrendszer valójában manipulál ezzel a szabadságélménnyel („Úgy érezte, szabadon él” – volt pár évtizede az egyik első hazai drogos szociográfia emlékezetes címe). A posztmodern társadalmakban sok-féleképpen árnyalt tér jön létre, dinamikus változásokban követve és részben ger-jesztve-létrehozva az igényeket. Közösségi öntevékenység-kisközösségi eredet, in-tézményesülés-piacosodás a jellegzetesség a szabadidős térben, ahol a szocializációs tudatosság végképp rejtett (egyes kivételes esetekben azonban mégiscsak brutálisan direkt, az adott fogyasztásra már-már a függőséig szólítóan). Mindezzel együtt mégis a szabadság világa, a külső beavatkozástól, irányítottságtól való mentesség az alap-vető a működésmódban. A különböző identitások lényegében mások, mint a primer szocializációs közegek veleszületett identitásai: itt választásként élheti meg az egyén identitását, városi fiatalként falukutatóvá, táncházassá válhat, ateista nevelkedéséből vallásossá (és viszont), származástól függetlenül csatlakozhat valamely nemzeti ki-sebbséghez, vagy éppen önként „megszabadulhat” kisebbségi identitásától, akár sze-xuális másságot vállaló közösséghez tartozónak vállalhatja magát. A harmadlagos szocializációs közegek aktív aktorai – legyenek kortárs-önkéntesek, vagy szakképzett animátorok – nincsenek pedagógiai felelősség híján. Segítő szakemberként bátorít-ják az új nemzedék tagjait identitásuk keresésében, érdeklődésüknek, tehetségük-nek megfelelő orientációt biztosíthatnak. Legyetehetségük-nek akár kocsmárosok, diszkósok, fesztiváligazgatók, ifjúságsegítők, művelődésszervezők, karmesterek, csoportvezető koreográfusok, edzők, túravezetők, cserkészparancsnokok, úttörővezetők stb. segítő attitűdjük „társadalmi megbízatásból” származik, és akkor érvényesülhet eredménye-sen és hatékonyan, ha alapjában mentes a kötelezés gesztusaitól, és jobbára mentes a tanítói szerepviselkedéstől.

A negyedleges szocializációs közeg létét magunk is kérdőjelek közt írtuk le. A médiatér szocializációs funkcióira elméleti magyarázatunkul szolgál az „atomizált társadalom”

negatív utópiája, de a „hálózatosodó társadalom” bizakodó jövőképe is. A képernyőn és a klaviatúrákon keresztül mégis szocializációs üzenetek cserélődnek – a szabadság élménye joggal végtelen, de a manipuláció hatalma is az. A nemzedékek egymásutánjá-ban „mindig minden újrakezdődik”. Az X, Y, Z nemzedékek családi nevelési

szokása-164

iról még kevés az adatunk, bizonyára a „leendő negyedleges szocializációs közegben”

szerzett tapasztalatok, kompetenciák majd tükröződnek értékeikben, hagyományaik-ban is.

A jelenséghez az is hozzátartozik, hogy a szolgáltatások (és a mögötte rejtőző, deklarált értékek, világképek, csoportidentitások) – intenzíven leszivárognak a család, az óvoda és az iskola világába is. S a fejlett szabadidős- és médiaterű társadalmak nem csupán családi világa nyitottabb, hanem iskolája is.