A családi élet konfliktusai

A család nem zárt és nem statikus, hanem nyílt és dinamikus rendszer, amelyen belül tucatnyi alrendszer is felfedezhető. Ilyen családi alrendszerek a következők:

Házastársak párkapcsolata;

1.

Szülő – gyermek kapcsolat (nevelés szférája, tekintély, iskolai előmenetel, barátok);

2.

Gyerekek szférája (rivalizálás, alá-fölérendeltség, testvéri szeret vagy hiánya);

3.

Férj/egyik partner és munkahelyi viszonyai (jövedelem, réteghez tartozás, család szociális 4. státusza);

Feleség/másik partner és munkahelyi viszonyai (presztízsnyereség, saját jövedelem, új is-5. meretségi kör);

Lakás és háztartás szférája (fenntartás, munkamegosztás, közös és privát helységek);

6.

Szoc kozegek.indd 44 2012.09.02. 12:27:54

Család és rokonság (két oldalról szelektált kapcsolat, látogatás);

7.

Család és szomszédság (intenzív vagy tartózkodó, kiválasztott kapcsolatok);

8.

Család és ismerősök (barátok, civil szervezetek, körök, egyletek);

9.

Család és a kulturális, egészségügyi, szabadidős alrendszerek kapcsolata;

10.

Család és vallás kapcsolata;

11.

Család és nyilvánosság kapcsolata (média helyi közösség, politika);

12.

Család és iskola kapcsolata (a nyilvánosság gyerekre vonatkozó szelete, siker vagy kudarc).

13.

A modern családszemlélet nem tekinti a családi kríziseket, konfliktusokat feloldha-tatlan problémának, hiszen mindig lesznek a családban ilyenek. Pontosan fogalmazva megkülönböztetünk ún. normál kríziseket (gimnáziumba megy a gyerek, mi legyen?) és ún. valódi vagy paranormális kríziseket. A valódi krízisek nem természetesen adódnak a család fejlődéséből, arra az nem tud felkészülni/válaszolni, illetve nem tudja a problémákat rugalmasan kezelni, nincs válasza rá, az esetleges új szerepeket nem tudja integrálni (Bodonyi-Busi-Hegedűs-Magyar-Vizelyi, 2006). Ennek okai le-hetnek többek közt: válás, hosszú betegségek, migráció-mobilitás, katasztrófa, mun-kanélküliség, pszichikus trauma stb. A kérdés tehát az, hogy hogyan birkózik meg a család a változásokkal (esetleges veszteséggel), fel tudja-e vállalni az új helyzetet?

A valódi krízisekkel ellentétben normál krízisnek tekinti a szakma (vö.: Erikson 8 fejlődéslélektani stációjával):

Az iskolás gyermeket a családban (6-12 év);

•

A gyermekek veszélyeztetettségének okaival sokoldalúan foglalkoznak a különféle diszciplínák képviselői. Ezek az okok alapvetően kétféle megközelítést takarnak.

Szo ci á lis depriváció, a család és a környezet gazdasági, kulturális meghatározottsága veszélyezteti a gyerek egészségét, testi és szellemi fejlődését, döntően a testi szükségletek és a tanulás, képzés korlátozott esélyeinek okán.

A gyermek érzelmi szükségletei, kötődése, biztonsága, állandóságérzete nem, vagy csak korlá-tozottan biztosítható; mert a szülők, a család ezt nem tudják valamely okból nyújtani. Ennek következtében a gyermek érzelmi fejlődése, kötődés- és szeretetképessége sérül. Félő, hogy nem lesz képes biztonságos felnőttkapcsolatokra, párkapcsolatra, jó szülővé válni.

Magyarországon mindmáig döntően az első faktor fontosságát hangsúlyozzák, és a beavatko-zások is lényegében erre irányulnak. Ugyanakkor a kétféle probléma gyakran összemosódik, és egyszerűbb megoldásnak tűnik a gyermek testi szükségleteinek kielégítése – lakhatás, ruha, élelem –, semmint a lelki, érzelmi, szellemi, spirituális természetűeké. Különösen igaz ez, ha

46

végiggondoljuk, hogy a gyerekek családból való kiemelése ezeknek a fizikai – és remélhetőleg szellemi – szükségleteknek az otthoninál jobb színvonalát jó eséllyel biztosítja a gyermekotthoni, nevelőszülői ellátás, míg ugyanezt nem mondhatjuk el a lelki, érzelmi szükségletekről. Ezek kielé-gítése ugyanis sokkal bonyolultabb mechanizmusokon keresztül, nagyon lassan és csak tervezett, tudatos, szakszerű segítség mellett lehetséges. Ráadásul elsősorban akkor, ha ezek a törekvések a vér szerinti családdal való kapcsolat rehabilitálására irányulnak, mivel nem, vagy alig képzelhető el a szülői, családi kötődés helyettesítése átmeneti, de akár tartós elhelyezés esetén is. A szociális, kul-turális és érzelmi depriváció gyakran jár együtt, de súlyos tévedés lenne egybemosni őket. Gyakran előfordul ugyanis, hogy nagyon rossz gazdasági körülmények között élő, alacsony iskolázottságú, kulturálisan is izolált családokban nincsen kötődési, érzelmi probléma, noha az élet rendkívül nehéz és feszült, míg jó gazdasági, kulturális szinten élő családok esetében az érzelmi elhanyagolás sajná-latosan nagy számban fordul elő. A közvélemény, de igen gyakran sok szakember is könnyebben azonosítja a szegénységet az elhanyagolással, bántalmazással, és nehezen vagy egyáltalán nem fo-gadja el a látszólag jó családok esetleges diszfunkcióit (Herczog, 2001).

Amennyiben a paranormális krízisek súlyosbodnak, sokasodnak, a családi funkciók betöltése elnehezül, később ellehetetlenül, a család súlyos működészavart produkál, s létrejön a diszfunkcionális család. A diszfunkcionális család a gyermek számára cél-szerűtlen, következetlen, merev mintákat közvetít, s hiányzó vagy szélsőséges nevelési eljárásokat takar. Az ilyen család disszonáns szülői kapcsolatokat hordoz, nem biztosít társas támaszt, belső kommunikációs zavart eredményez, sokszor az új családi életsza-kaszt kezelni képtelen, elégtelen válaszkészletű. Súlyosabb esetben játszmák alakulnak ki a családban (olyan kétszintű, duplafenekű kommunikációs helyzetek, ahol a rejtett tranzakciós szándék a másiknak történő sérülés okozása¹⁸ (Berne, 1976)).

Három időszakra tekintünk különösen veszélyeztetett diszfunkcionalitást előidéző korszak-ként: ez a csecsemőkor (0-18 hó), a 3-4 éves kor (autonómia, dackorszak, miértek) és a serdü-lőkor (lázadás).

Súlyosabb esetekben kerülünk szembe a családi bántalmazásokkal, amelynek passzív for-mája az fizikai, érzelmi vagy nevelési elhanyagolás, aktív forfor-mája a fizikai, pszichés vagy szexuális bántalmazás. Az ilyen és ehhez hasonló kezeletlen helyzetek (pl. kezeletlen vá-lás¹⁹) iskolai kudarcokhoz, pszichés, testi, érzelmi károsodáshoz vezetnek²⁰. A felnőttkori pszichés betegségek jó része a gyerekkori bántalmazásból vagy elhanyagolásból adódik.

Régi igazság, hogy minden problémás gyerek mögött problémás család áll.

„A gyerekeknek mindenki jót akar – úgy általában és elvileg. Konkrétan és gyakorlatilag már nem feltétlenül esik egybe a gyermek jogaival a könnyes szemű és elhivatott szakmai érvelés.

Például soha semmilyen gyermekjogi következménytől ebben az országban még nem kel-lett tartani, mert a gyermekek érdeke és az egyéb érdekek konfrontációja és egyeztetése nem intézményesült, mert a gyerekek „nem szólnak vissza”… Nálunk nincsenek ügyek a gyere-kek jogainak sérelmeiből, helyesebben mindig csak egy-egy konkrét gyermek sorsa tudja el

18 Ennek ellensúlyozására Berne a kölcsönös, a spontán és az intim kapcsolati módokat ajánlja.

19 Gyermeki bűntudat, szülői rivalizálás, gátolt kapcsolattartás, érzelmi zsarolás, elnevelés a másiktól.

20 Míg a hátrányos helyzet szociológiai megközelítés, a veszélyeztetettség pszichés megközelítésű.

Szoc kozegek.indd 46 2012.09.02. 12:27:54

érni a média és a hivatalok ingerküszöbét. A gyermeki jogok területén tehát meghatározó a jogsértések rejtve maradása (látenciája), ezért kevés a gyerekügy, kevés a beadvány, alig van gyermekjogi eljárás. Legalább is a valósághoz képest kevés, hiszen még ez a nyilvánosságra ke-rülő „kevés” is milyen sok, ha a gyámhatóságok terhelésére vagy a média által felkapott néhány konkrét ügyre gondolunk.

A Gyermek jogairól szóló Egyezmény emblematikus szabálya a 3. cikk, amely az Egyezményben részes államokra a következő kötelezettséget állapítja meg: „A szociális védelem köz- és magán-intézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és törvényhozó szervek minden, a gyerme-ket érintő döntésükben a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban.”

A gyermek mindenek felett álló érdeke… S mégis, mi szokott ennél fontosabbnak minősülni?

Számos dolgot sorolhatnánk fel: például a város érdeke, a költségvetési bázisszámok, az iskola jó hírneve, tanári imázs, a közösségi érdek, a szülők véleménye, hitviták, a pénzhiány. De a kifo-gások között említhető még a regionális összefogás, a politika, a személyes ambíciók, az üzleti érdekek. Ezek bizony gyakran, sok helyütt és nagymértékben szorítják háttérbe, előzik meg, nyomják el és sorolják hátrébb a gyerekek érdekeit. A Gyermek jogairól szóló Egyezmény pedig egyértelmű: a gyermek érdekét kell elsősorban figyelembe venni a gyermekeket érintő döntések során. Ebben a parancsban kifejeződik egy jövőpárti társadalom … alapelve: semmilyen napi érdek nem lehet előrébb való a jövőt hosszú távon hordozó gyermek érdekeinél. A gyerek min-den mást megelőzően szorul védelemre, mert önmaga még nem képes érvényesíteni érdekeit.

Eszükbe jutott-e már a döntéshozóknak egy-egy testületi döntés előtt, egy határozat megho-zatalakor vagy más döntés előkészítése során, hogy ügyükben van egy minden mást „überelő”

szempont: a gyerek érdeke. Érveltek-e már ezzel? Indult-e jogvita ezen az alapon? Pedig lehetne!

Az Egyezményt kihirdető 1991. évi LXIV. törvény megszületése óta Magyarországon hivatkoz-ható és számonkérhető szabály a „gyermek mindenek felett álló érdekének” tétele. Szoknunk kell még e formulát ahhoz, hogy ugyanolyan természetességgel használjuk mindennapi gondol-kodásunkban, mint például „a legfőbb érték az ember”-t használtuk a múltban, vagy „a tulajdon szentségét” és „az ártatlanság vélelmét” használjuk a jelenben. A jogrendszer pedig ismer több hasonló alapelvet, amely áthúzódik jogágakon és meghatározó szemléleti fogódzkodót jelent minden szintű jogalkotónak és jogalkalmazónak: gondoljunk a rendeltetésszerű joggyakorlásra, a joggal való visszaélés tilalmára. Ugyanilyen szintű szabály a gyermek minden felett álló érdeké-nek tétele is, hiszen jogági és jogágazati határoktól függetlenül minden eljárásban és döntéshoza-talban kötelező alkalmazni. Ha gyermekeink nem protestálnak ennek elmulasztása miatt, akkor az nem megértés, belátás vagy kompromisszum, hanem kiszolgáltatottság, védtelenség, tehetet-lenség. Az Egyezmény az emberiségnek az utódokhoz-, a jövőhöz-, a kiszolgáltatottsághoz- és rászorultsághoz való természetes alapállását úgy érvényesíti az agyonformalizált társadalmi szer-vezetrendszerben, hogy az minden egyes hatósági, bírósági és gyermekvédelmi ügyben-, továbbá a jogalkotásban is érvényesíthető, hivatkozható és vizsgáltatható legyen. Ez azt jelenti, hogy semmilyen más érdek vagy szempont (például nemzet, haza, költségvetés, önkormányzatiság, migrációs politika, népesedés, ipar, közlekedés stb.) nem lehet erősebb a gyermek(ek) érdekeinél, s e mérlegelési erősorrendet törvény írja elő! Ez a tudatosság, előrelátás és gondos normaalkotás az emberiség legokosabb és legszebb gondolatainak rangjára emeli a gyermek érdekeinek min-denek felettisége szabályát.

Ha lehet egy nemzetközi szerződés „szép”, A Gyermek Jogairól szóló Egyezmény az. Veretes, kimunkált, tartalmilag és a kifejezések használatában is szép szövege méltán válik a világ civilizált jogrendszereinek alapdokumentumává” (Bíró Endre, 2008).

48