• Nem Talált Eredményt

MELLÉKLET: SZOCIALIZÁCIÓS RENDSZERVÁLTÁS – TRENDEK ÉS ESEMÉNYEK AZ EZREDFORDULÓN

A SZOCIALIZÁCIÓS KÖZEGEK KÖZTI HATÁROK

VIII. ZÁRSZÓ HELYETT

X. 1. MELLÉKLET: SZOCIALIZÁCIÓS RENDSZERVÁLTÁS – TRENDEK ÉS ESEMÉNYEK AZ EZREDFORDULÓN

Tekintve, hogy könyvünk olyan tananyagok feldolgozásához készült, amelyek középpontjá-ban tulajdonképpen a változások állnak, érdemes egyfelől áttekinteni napjaink gondolkodá-sában a változásokról szőtt teóriákat, másfelől áttekintést adni arról a periódusról, amelynek hatásait az olvasók jelentős része saját élményként is megélhette, s amely változásokat alap-vetőnek tekinthetünk a szocializációs intézményrendszer kiüresedésének elemzésekor.

Persze a történelemnek nagyobb léptéke is tetten érhető. A közép-európai polgároso-dás ún. „porosz utas” fejlődésének nyomait máig érezzük (elemzők a török hódoltság nyomait is kimutatnák). Mégis úgy gondoljuk, hogy mérföldkőnek a politikai-társadalmi-gazdasági-kulturális változások azon ciklusát emeljük ki, amelyek a kétpólusú világ meg-szűntét (így a pluralista demokráciák kelet-közép-európai újjászületését-létrejöttét), illetve a globalizációt, az információs társadalom kialakulását jelzik.

Érdekes továbbá, hogy a hivatkozott információs forradalom, és ennek kapcsán talán az egész „szocializációs rendszerváltás” illeszkedik az ún. Kondratyjev ciklusnak nevezett elméletbe, amely a 10-15 éves rövid periódusokon túl egy 40-80 éves nagy gazdasági ciklikusságot is jósol (miután a statisztikával alátámasztott civilizációs korszak eddig csak 4-6 ilyen ciklusnyi, ezért az elmélet egyelőre csak teória a szó azon értelmében, hogy cáfolata nem nagyon lehetséges, főképp a széthúzódó ciklusidő és a kevés eddigi ciklus-szám miatt). A ciklusok első évtizede és kulcstechnológiája a következő: 1770 – gőzgép, 1830 – vasút, 1870 – elektromosság, 1900 – autó és benzin, 1970 – informatika. Az sem elhanyagolható, hogy a XIX. század fordulóján egy év alatt termelt árumennyiséget, ma a világgazdaság két hét alatt termelné meg.

A XIX. században a társadalmat vizsgálók hittek abban, hogy a változások jobb társa-dalomhoz vezetnek. Comte szerint: az emberi társadalmak a tudomány által irányított társadalom felé haladnak, de gondoljunk csak Marxra, aki szerint egyszer csak elérik az emberi társadalmak, a számukra nagyon jó kommunizmust. A XX. század elméletalkotói már nem állítják, hogy a változás utáni állapot jobb lesz, mint az előző. Ennek kapcsán két modernizációelméletet mutatunk be:

Parsons top-down (társadalmi szemléletű) megközelítése szerint a társadalom alapvetően 4 alrendszerre bontható, ezek: a politikai, gazdasági, kulturális és személyiségi struktúrák.

Ahhoz, hogy a társadalom modernizálódjék, mind a 4 alrendszerben változásoknak kell bekövetkezniük, s ezek a változások egymást kölcsönösen befolyásolva okozzák, jelen-tik a társadalmi változásokat. Ezzel ellentétben Elias (Elias, 2004) bottom up (egyénből kiinduló) elmélete szerint a tudás tulajdonképpen emóciótól való távolságtartás, az érzel-meken való uralkodás. Ilyen értelemben a civilizáció a társadalmi korlátok egyéni interi-orizálása (a társadalmi kényszer önkényszerré, akart viselkedéssé válása), s a civilizáltság a mindennapi viselkedés önkényszerű megváltozása (példaképp említhető az orrtörlés szokása, amely a XV. században még megszokott módon az ujjunkba történt, majd ennek tiltása később társadalmi normává vált. S mostanság azt nézzük ki, aki nem zsebkendőbe fújja az orrát. De a régi kutyákba törölt zsíros kéz ugyanúgy megbotránkozást keltene).

Elias szerint változó társadalom a változó emberi kapcsolatokat jelenti.

184

John Naisbitt 1980-as évekbeli korszakalkotó könyve a Megatrendek, majd a kisebb hatású, az ezredforduló trendjeit boncolgató Megatrendek 2.0 alapvetően új társada-lomtudományi szemléletmódja miatt lényeges. Naisbitt igyekszik számba venni azon kormányokon túlmutató, a társadalmi folyamatokat és eseményeket meghatározó világ-trendeket, amelyek a 80-as éveket, illetve az ezredfordulót jellemzik.

Nasibitt 80-as évekbeli megatrendjei:

az ipari, (kékgalléros) társadalom információs (fehérgalléros) társadalommá válása;

1.

a fejlett technológia előretörése, 2.

a globális gazdaság kiteljesedése a nemzetgazdaságok ellenében;

3.

az üzleti életben a hosszú távú stratégia előretörése a rövidtávú szemlélettel szemben;

4.

gazdasági és társadalmi decentralizáció;

5.

az öngondoskodás előretörése az állami gondoskodás ellenében;

6.

a részvételi demokrácia előretörése a képviseleti demokrácia ellenében;

7.

a hálózatok előretörése a hierarchikus rendszerek ellenében;

8.

Dél előretörése Észak ellenében (az USA-ban);

9.

növekvő választási szabadság (munkaidő, vallások, tv adók, nők szerepe).

10.

Németh (Németh, 2011) az ezredforduló után négy ilyen hasonlóan átfogó trendet azonosít:

elöregedés: az aktívak / eltartottak aránya folyamatosan és visszafordíthatatlanul

• csökken,

munkabeszűkülés: a fejlett világban egyre kevesebb ember fog egyre kevesebbet

• dolgozni, egyre erőteljesebbé válik a bérmunka kiszorító hatása,

növekedésmaximum: a gépesítettség átfogóvá válásával minden ország

gazdasá-• ga eljut a növekedés lelassulásához,

gyorsuló fejlődés: míg a növekedési potenciálban a fejlődési országok átveszik a

• vezető szerepet, addig a gazdasági fejlettség megmarad a fejlett világnak, elsősor-ban az USA-nak, az EU-nak és Japánnak.

Mi e gazdasági trendek mellé más szempontú gazdasági és társadalmi trendeket állítunk.

Az általunk megfontolásra javasolt – a tárgyalt szocializációs közegek szempontjából jelentős – átfogó trendek a következők:

Legfontosabb gazdasági trendek:

Az alapszükségletektől történő függés növekedése:

• alapszükségleteknek a mindennapi

emberi létfenntartáshoz szükséges feltételeket értjük, tehát a trendbe tartozik az energiafüggés növekedése (gondoljuk csak meg hányszorosára emelkedtek a hő-szolgáltatások árai az elmúlt 25 évben, mennyire jöttek divatba az energiatakaré-kos megoldások, a szigetelések stb.), de ide értjük az élelmiszerek vásárlói energiatakaré- kosár-ban, egy család havi költségei között történő egyre növekvő arányát is (az ener-giafüggőségről bővebben pl.: http://www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/

tabl/tsdcc310.html, az élelmiszerfüggőségről bővebben http://www.ksh.hu/

docs/hun/xftp/idoszaki/letmin/letmin10.pdf).

Szoc kozegek.indd 184 2012.09.02. 12:28:02

Gazdagodunk

• : az alapszükségleteken túli vásárlói kosár bővül, bár sokszor ezt a szubjektív értékítélet nem támasztja alá. A negyedszázaddal ezelőtti – nem csak magyarországi – életszínvonalat jóval meghaladó nívón élünk (bővebben:

http://www.ksh.hu/statnap10_az_inflaciorol, http://www.ksh.hu/docs/hun/

xftp/idoszaki/haztartas/haztartas06.pdf, http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/

idoszaki/regiok/fogl_jov_jell.pdf).

Zöldülünk

• : bár az előretörés nem látványos a számok terén, de folyamatos. A még mindig gyerekcipőben járó folyamat az egyik legjellegzetesebb trend az ezred-fordulón. Az ökológiai lábnyom a társadalmi tervezésben használt fogalom, ami arra vonatkozik, hogy egy, az adott pillanatban az adott társadalomnak (de akár embernek, teljes népességnek stb.) mennyi természetes erőforrásra van szük-sége (föld, víz, levegő stb.) a változatlan fennmaradáshoz és a termelt hulladék semlegesítéséhez, illetve ezen szükséges erőforrás milyen arányban van a bolygó természetes reprodukciós képességéhez viszonyítva. A teljes népesség ökológiai lábnyoma az 1980-as évek táján lépte át az 1 arányt, azaz múlta felül a föld rep-rodukciós képességét (az ökológiai lábnyomról bővebben: Pappné, 2011; kiszá-mítása pl.: http://www.kothalo.hu/labnyom).

Legfontosabb társadalmi trendek:

Többen vagyunk és öregebbek:

• mind a létszám (5 milliárdról 7 milliárdra), mind annak növekedési üteme nő, ezzel párhuzamosan az emberiség átlagéletkora is növek-szik. Ez nyilván hamar újragondolásra kényszeríti a jóléti rendszerek legtöbbjét (nyugdíjrendszer, egészségügyi rendszerek, öngondoskodás stb.) és visszahat az élelmiszerek, energiahordozók vásárlói kosárban történő fokozott arányára. (lásd bővebben: http://epa.oszk.hu/00000/00017/00115/pdf/08folyoiratszemle.pdf) Elérhetőség

• : mind mi, mind az információk folyamatosan és késlekedés nélkül elérhe-tők (ennek részleteiről lásd: a negyedleges szocializációs közegről szóló fejezetet).

Egyre élesebbnek látszó különbségek:

• nem állítható, hogy a korábbi korokra ne lett

volna jellemző az elit vs. átlag vs. szegényrétegek közötti aránytalan különbség, s az sem mondható, hogy az elmúlt két évszázadban ne javultak volna a kö-rülmények (főleg a létfenntartás tekintetében, erről lásd: http://mediq.blog.

hu/2012/04/23/a_100_legbefolyasosabb_ember?utm_source=ketrec&utm_

medium=link&utm_content=2012_04_24&utm_campaign=index), azonban – köszönhetően a modern eszközöknek – a még mindig nagyon jellegzetes kü-lönbség sokkal élesebben rajzolódik ki a korábbi korokban jellemzőknél.

E trendeket tartjuk az európai és világfolyamatokban korszakmeghatározónak.

Pusztán a szemléletformálás okán igyekeztünk összegyűjteni azokat az eseménye-ket is, amelyek az elmúlt negyedszázad legfontosabb gazdasági-társadalmi-közéleti-technológiai vonatkoztatási pontjai a globális térben és Magyarországon. Vizsgálódása-ink eredményét az alábbi táblázatban közöljük75.

75 Bár abban egyetérthetünk, hogy az igazán fontos eseményeknek mind gazdasági és társadalmi hatása is van (és akár közéleti és technológiai is), mégis igyekeztünk az adott eseményt annak legfontosabb aspek-tusánál fogva besorolni.

186

ESEMÉNYEK 1985-2010 Legfontosabb közéleti, politikai eseményLegfontosabb gaz- dasági eseny-Legfontosabb társadalmi eseményLegfontosabb tech- nológiai (információs társadalmi) eseny Legfontosabb közéleti, politikai eseny Magyaror- szágon Legfontosabb gaz- dasági eseny- Magyarországon Legfontosabb társadalmi eseny Magyaror- szágon

Legfontosabb tech- nológiai (információs társadalmi) eseny Magyarországon 1985Gorbacsov az SZKP élén Margaret Thatcher legyűri a bányász- sztrájkot Nelson Mandela visszautasítja a Kelet Afrika kormány szabadság ajánlatát Reagan és Gorbacsov első találkozása a hidegháború alatt Genfben

Az első Live Aid koncert az afrikai éhező gyerekert Hiroshima 40. évfordulója Amerikai francia expedíc meghatározza a Titanic ron- csainak pontos helyét Steve Jobs megalakítja a NeXt-et Az első mesterséges szívet kapott beteg el- hagyja a kórházat Az ózonlyuk felfede- se Pozsgay Imre az MSZMP Politikai Bizottságban Monori találkozó (szervez- kednek az alternatívok) Kettős jelölés az országgyűlé- si választásokon 387-ből 247 új ember

Oktatási törny (peda- gógiai program, igazgató- választás, SZMSZ) Megnyílik az Országos Széchenyi Könyvtár 1986Palme-gyilkosság Spanyolország és Portugália csat- lakozik az Európai Gazdasági Kö- zösséghez Az Egyesült Államok bombázza Líbiát

Csernobili atomerőmű-ka- tasztrófa SZU elindítja a Mir űrál- lomást A Challenger amerikai űrrepülőgép a kilös után felrobban Nemzetközi békeév

Első hivatalos pápai látogatás zsinagógábanLánchídi csata március 15-én Fordulat és reform röpirat megjelenése Lakitelki találkozó Az első Forma 1 Magyarországon Az első kereskedel- mi rádió, a Danubis megkezdi sugárzását

Üzembe helyezik a felújí- tott budavári siklót Budapesten fellép a Queen 1987Margaret Thatcher-t harmadszorra is miniszterelnökké választják az Egye- sült Királyságban Brassói munkásmegmozdulás Nicolae Ceausescu vezette kommunista rezsim ellen

Megszületik a Föld 5 milliár- dodik lakója Zágrábban Rudolf Hess-t holtan találják börtöncellájában Első DNS azonosítás bűncselekmények felderítésében tszintű bank- rendszer Adóreform, brut- sítás, megszorítások

A budai Várnegyedet a világörökség részé nyilvánítják 1988A szovjet afganisztáni katonai kaland ge Romániai falurombolás Gyertyás Tüntetés Pozsonyban a cseh- szlovákiai kommunista rezsim ellen Irán-Irak háború vége Pokolgépes menylet a Pan Am 103 járatán a skóciai Lokerbie felett

Szöuli Nyári OlimpiaAz első számítógépes kártevők megjelenése (Morris worm)

trejön az MDF, a FIDESZ Kádár „leváltása” meth Miklós a minisz- terelnök Megalakul az SZDSZ Górsz Károly és Nicolae Ceausescu Aradon találkozik Általános adó és szelyi jövedelem- adó törnyek

Bartók Béla újratemese

Szoc kozegek.indd 186 2012.09.02. 12:28:02

1989Kormányok buknak a szocialista országokban A Tieananmen téri tüntetés vérbe- fojtása A berlini fal leomlik A balti államok kilépnek a SZU-ból Romániai felkelés – Ceausescu- házaspár kivégzése - megdől a Ceausescu rendszer Egyezmény a Gyermek Jogairól Csehszlovákia elnöke lesz Václav Havel

A 14. Dalai Láma Nobel kedíjat kapEllenzéki kerekasztal Bejelentés az 1956-os „nép- felkelésről” Nagy Imre és társai újrate- mese Kádár János halála Deutsch Tamást letartóztatják Prágában Alkotmánymódosítások a Nemzeti Kerekasztal kí- vánságára Bejelentik a szovjet csapatok kivonását MSZMP Központi Bizott- sága jóváhagyja a többpárti politikai rendszerbe tör „fokozatos és folyamatos” átmenetet Feloszlik a KISZ Szűrös Mátyás a köztársasági elnök Antall József az MDF élén Feloszlik az MSZMP, létrejön az MSZP Bevezetik a munka- nélküli selyt Államadósság rtének valós közlése Deviza ellátási rend- szer szigorítása

Megszűnik a vízmukényszer az NSZK-val Április 4-e utoljára állami ünnep Elkezdődik a Calypso rádió adása A Legfelső Bíróság rehabilitálja az 1956 után meghurcoltakat Sopron: Páneurópai piknik gyigenes népszavazás 1990A bolgár parlament eltörli a Kom- munista Párt 44 éves politikai hatalmi monopóliumát A Szlovák Nemzeti Párt tüntetést szervez az önálló szlovák államért pszavazás a független Észtországért A horvátországi szerbség kikiáltja autonómiáját Horvátországon belül. Irak lerohanja Kuvaitot, megkezdődik az öbölháború Nelson Mandela –t szabadon engedik Gorbacsov a Szovjetunió elnöke Margaret Thatcher lemond Öbölháború: Irak megszállja Kuvaitot Milosevics Szerbia elnök lesz

Egyesül Németország Marosvásárhelyi etnikai zavargások Gorbacsov Nobel kedíjat kap Elkészül az első ismert weboldal Microsoft windows 3.0 Az első webböngésző

Szovjet–magyar tárgyalások kezdődnek a csapatkivo- násról. Az MDF nyeri a választá- sokat, megalakul az Antall kormány Göncz Árpád Köztársasági elnök Mindszenty Józsefet reha- bilitálják Magyarország az Európa Tanács tagja Megalakul a Buda- pesti ÉrktőzsdeTaxisblokád Budapesten, válaszképp a radikális benzináremelésre

188

1991Feloszlik a Varsói Szerződés A litván népszavazáson résztvevők 85%-a a függetlenség mellett szavaz. A koalíciós erők megindítják a „Si- vatagi Vihar” fedőnevű szárazföldi offenzívát Kuvaitban Jugoszláviai polgárháború Mihail Gorbacsovot államcsínnyel elmozdítják hivatalából (get ér a tpólusú világrend) Tüntetés Milosevics ellen A Szovjetunió felbomlása Megszűnik a KGB Megszűnik a Varsói Szerződés Szaddam Husszein bejelenti az iraki erők visszavonását Kuwaitból, véger az Öbölháború Oroszroszág, Belarusz és ukrajna létrehozza a FÁK-at l Afrikában a származás szerinti nyilvántartási törny (Apartheid) eltörlése Jugoszlávia felbomlása

Az Európai Újjáépíté- si és Fejlesztési Bank (EBRD) megnyitása a kelet-európai orszá- gok és a Szovjetunió demokráciát és a piacgazdaságot fej- lesztő törekvéseire Megszűnik a KGST

A Parlament ratifikálja a Gyermekjogi Egyezményt Elfogadják a kárpótlási törnyt

Visegrádi egyez- ny: Csehszlo- kia, Magyarország, Lengyelország között Megalakul az MDF 12 tagjából a Monopoly csoport a privatizáció „ellensú- lyaként

II. János Pál Magyaror- szágon Kárpótlási törny elfogadása Ferihegyi gyorsforgalmi úti merénylet 1992Megszűnik Csehszlovákia, két új állam születik: Csehország és Szlovákia. II. János Pál pápa bocsánatotr Ga- lilei meghurcolásáért, és posztumusz mentesíti a tudóst a vádak alól. Maastrichti szerződés: Megalakul az Európai Unió

Fekete-tengeri Gazdasági Együtt- működés Fekete szerda (Egye- sült Királyság) Az Anglikán Egyház engedé- lyezi a női papságotA Michelangelo számítógép-vírus megjelese

Budapest: a harag napja tüntetésAz első magyarországi szívátültetés Pécsett 1993Kiűzik az orosz parlamentet elfogla- ló, Jelcin reformprogramját ellenző kenyvonalas erőket. Elfogadják Dél-Afrikában az új al- kotmányt, Izrael és a Vatikán elismerik egymást, felveszik a diplomáciai kapcsolatot. Ve- gyi fegyverviselési egyezmény (CWC)

Európa egységes piac leszHollandiában legális lesz az eutanáziaAz első Intel Pentium chipFodor Gábor, Ungár Klára, Molnár Péter kilép a Fi- deszből Boross ter a miniszterelnök Antall József halála után

Megszületik a közoktatási törny, elismeri a sokszek- torúságot, a világné- zeti semlegességet, megerősíti az iskola szakmai autonó- miáját 1994Elhagyja Németországot az utolsó szovjet katona. Nelson Mandela Dél Afrika első fekete elnöke megkezdődnek a béketárgyalások az IRA-val, tűzszünet

Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAF- TA) Ausztrália: menyletkísérlet Károly herceg ellen az UNESCO kezdenyezi a nemzetközi pedagógusnap kikiáltását Horn Gyula vezevel az MSZP alakít kormányt, koa- lícióra lépve az SZDSZ-szel (kétharmados többséggel)

Első GSM hálózat

Szoc kozegek.indd 188 2012.09.02. 12:28:02

1995Srebrenicai vérengzés Daytoni békekonferencia pszavazást tartanak a katolikus Írországban arról, hogy az alkotmány- ból töröljék Európában utolsóként a válás tilalmát Ausztria, Finnország és Svédország belép az Európai Unióba Kereskedelmi Vi- lágszervezet (WTO) felállítása

Első afro-amerikai űrhajósMegalakul a Google első DVD Windows 95 Java programnyelv megjelese Megalakul az Országgyűlési Biztosok Hivatala Konvertibilis lesz a forint Bokros csomag

Modem idők a Petőfi Rádióban, az első informatikai maga- zinműsor 1996Ismét Borisz Jelcint választják meg az Orosz Föderáció elnöké Hágai elfogatóparancs Radovan Karadžić és Ratko Mladić ellen Folytatódnak az IRA robbantások

A pápa összeegyeztethetet- lennek tartja Darwin evo- lúciós elmélet a katolikus vallással Dolly, a birka: az első klónozott emlős a NASA bejelenti, hogy a Marsról származó meteorit primitív életformák nyomait tartalmazza Debütál az MP3 Az első 3D számítógé- pes játék A Deep Blue sakkszámítógép legyőzi elsőként Garry Kasparovot

Nyilvánosságra kerül a Tocsik-ügyÓbudai menylet: a magyarországi maffia vélt verének meggyilkolása 1997Elmenekül Pol Pot volt kambodzsai diktátor 156 év után brit fennhatóság után Hong Kong visszakerül Kínához

Diana walesi herceg- nő halála az Ír Köztársaságban legális a válás UNESCO Közgyűlése elfogadta az Emberi Gén- állomány és Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát A neandervölgyi ősemberen gzett DNS vizsgálat ered- nye igazolja az Afrikából törnt kivándorlást Jobs visszatér az Apple-hezMegkezdődnek a csatlakozási tárgyalások a NATO-valMagyar állampol- gárok korlátozás nélkül vásárolhatnak külföldi valutát (a turistakeret meg- szűnése) Postabank – pánik

Új gyermekvédelmi törny A pápa boldoggá avatja Apor Vilmost 1998Nyolc északír politikai párt képvise- je, Tony Blair brit és Bertie Ahern ír kormányfő Belfastban aláírja a nagy- nteki megállapodást ke Észak Írországban

Buenos Airesben 180 ország szvételével ENSZ-konfe- rencia kezdődik az üvegház- hatás káros vetkezményei- nek csökkentése érdeben 19 európai ország egyet- érsben tiltja az emberi klónozást Sorbonne-i Nyilatkozat a hallgatói és oktatói mobilitás megteremtése érdeben A NASA bejelenti, hogy a Hold sarkvidé- kein elegendő vizet ta- lált egy emberi kolónia eltartására

Orbán Viktor alakít kormányt 1999Koszovói háborúMegjelenik az euró mint az Európai Unió hivatalos valutája (még csak elszámolási egységként)

29 európai ország írja alá a Bolognai Nyilatkozatot, melynek lkitűzése, hogy 2010-relétrejöjjön az egy- ges Európai Felsőoktatási rség Microsoft Windows 98Magyarország, Csehország és Lengyelország csatlakozik a NATO-hoz

Teljes napfogyatkozás

190

2000Izrael és Szíria közötti befejezetlen ketárgyalások A Kurszk orosz atom-ten- geralattjáró teljes leny- vel elsüllyed a Barents- tengeren II. János Pál hivatalos látoga- tása Izraelben II. János Pál hivatalos bocsánatse a Katolikus Egyház által elkövetett bűnökért Windows 2000Torgyán nem lesz köztársa- sági elnökMegszűnnek a filléres érmék 326 órás vasutas- sztrájk

Nemzetközi PISA- vizsgálat – keserű magyar eredményekkel Egészségügyi privatizác felé: praxisjog Első Budapest Parádé Az első Nemzet Szí- nésze/Színésznője díj átadása 2001WTC-terrortámadás (get ér az egypólusú világrend?) Anthrax támadások az Egyesült Államokban

Apple Ipod Windows XPDiákhitel-programMária Valéria híd átadása Esztergom és Párkány (Sturovo) közt Fertő-tó az UNESCO világörökség része

Elindul a magyar Wikipedia 2002George W. Bush aláírja a No Child Left Behind Act–etszpénzként is forgalomba kerül az Euro

II. Erzsébet arany jubileumaMegnyílik a Terror Háza Mú- zeum és a Nemzeti Színház Országgyűlési választások: MSZP-SZDSZ győzelem Hídfoglalók az Erzsébet- hídon Kersz Imre Nobel-díjas Móri bankrablás Mindentudás Egyeteme a TV-ben

A WIW közösségi ol- dal útjára indul 2003Az USA, UK és Ausztrália csapatai megtámadják Irakot feltételezett tömegpusztító fegyverei miatt Zoran Đinđić szerb miniszterelnököt meggyilkoják

A pápa boldoggá avatja Tez AnyátFelrobban a Columbia úrrepülőgép 350 000 éves emberi lábnyomot találnak Olaszországban Az egyházak tiltakoznak a Valóságshow-k ellen Tőkés László kilép az RMDSz-ből

Baumgartner Zsolt a Forma 1-benElindul a magyar a Wikipedia 2004A CIA beismeri, hogy nem volt tömegpusztító fegyver Irak megtá- madásakor

Cunami Ázsia dél-keleti szén, több mint 200000 halott l Korea tudósai bejelentik, hogy 30 emberi embriót klónoztak Az első bluetooth-on terjedő mobiltelefonra írt vírus Gyurcsány kormányra lép pszavazás a „kettős állam- polgárságról”

EU-csatlakozás Megszűnik a sorkato- naság: leszerel az utolsó sorkatona is

Szoc kozegek.indd 190 2012.09.02. 12:28:02

2005II. János Pál pápa halála, XVI. Bene- dek pápává választása Szaddam Husszein tárgyalása Észak Korea bejelenti, hogy nukleáris fegyvereket birtokol az amerikai ellenségeskedés ellen

Az első ember ki- gyógyul az AIDS-bőlSólyom László a köztársasági elnöktszintű érettségi Új felsőoktatási törny arccal Bologna fe Megnyitják a Művészetek Palotáját 2006Koszovó kikiáltja függetlensét Kuvaitban először szavazhatnak és indulhatnak nők a választásokon Bolívia államosítja az ország gázmezőit Felbomlik Jugoszlávia maradéka is Fidel Castro „ideiglenesen” átadja a hatalmat öccsének, Raulnak Észak-Korea bejelenti, hogy elvégezte az első kísérleti atombomba-rob- bantását Kötél általi halálra ítélik Szaddam Huszein korábbi iraki diktátort Oroszország elzárja Ukrajna felé a földgázt

Öszödi beszéd, utcai tün- tesekMTV székházostrom Tank a Deák téren Puskás Ferenc temese 2007A virginiai kongresszus bocsánatot rt a fekek rabszolgasorban tartásáért Venezuela elnöke bejelenti, hogy államosítják az Orinoco torkolat-vidé- nek olajmezőit Venezuela kivonul a Világbankból és a Valutaalapból A kínai parlament az államival egyen- rangúnak ismeri el a magántulajdont A Fatah és a Hamasz konfliktusa polgárháborúvá fajul Putyin pártja (JeR)tharmados többséget szerez az orosz dumában, a liberális erők kiszorulnak a parla- mentből Nepál parlamentje döntést hoz a monarchia megszüntetéséről és a köztársaság kikiáltásáról

Öszödi beszéd, utcai tün- tesekMTV székházostrom Tank a Deák téren Puskás Ferenc temese 2007A virginiai kongresszus bocsánatot rt a fekek rabszolgasorban tartásáért Venezuela elnöke bejelenti, hogy államosítják az Orinoco torkolat-vidé- nek olajmezőit Venezuela kivonul a Világbankból és a Valutaalapból A kínai parlament az államival egyen- rangúnak ismeri el a magántulajdont A Fatah és a Hamasz konfliktusa polgárháborúvá fajul Putyin pártja (JeR)tharmados többséget szerez az orosz dumában, a liberális erők kiszorulnak a parla- mentből Nepál parlamentje döntést hoz a monarchia megszüntetéséről és a köztársaság kikiáltásáról