A
magyarországi közművelődési egyesületek fénykora a dualista korszakra tehető. Jólle-het már a reformkori nemzeti ébredés megfogalmazta legfontosabb céljaikat, a közmű-velődési egyesületek igazán látványos szerepet az 1880-as évektől játszottak Magyarorszá-gon. Érdekes, bár nem is annyira meglepő módon, az ösztönzést egy külföldi impulzus adta.1881-ben alakult meg Berlinben az Allgemeiner Deutscher Schulverein zur Erhaltung des Deutschtums im Auslande. Ez a szervezet a külföldi németség nemzeti identitásának megőr-zését kívánta segíteni, és mivel agitációja már 1882-ben jórészt Magyarország ellen irányult, tevékenysége nagy visszhangot váltott ki a magyar sajtóban, sőt, a Schulvereinnel kapcsola-tos viták hamarosan a képviselőházban is fonkapcsola-tos szerepet kaptak.1
A Schulverein elsősorban az erdélyi szászok vélt vagy valós sérelmeiből indult ki, akik a megelőző évtizedben veszítették el százados múltra visszatekintő közigazgatási autonómiáju-kat, s a megyerendezés során betagolták őket a modern magyar állam egyenlősítő vármegye-rendszerébe. A Tisza Kálmán-kormány állam- és nemzetépítő tevékenysége óhatatlanul kivívta maga ellen az öntudatosabb nemzetiségi elitek haragját, hiszen a magyar nemzetállami koncep-ció nem tűrt meg párhuzamos nemzeti entitásokat az állam területén. Mint ismeretes, a korabeli európai liberális nacionalizmus a nemzeteket jórészt az állami keretekkel összefüggésben hatá-rozta meg, és a területi autonómia ritkaságszámba ment: nem fért össze a korszak elveivel, és a gyakorlatban se nagyon volt olyan európai nemzeti kisebbség, mely a területi autonómia kiví-vásához szükséges politikai erővel rendelkezett volna. A magyar nacionalizmus tehát elsősor-ban ezekhez a korabeli európai trendekhez kapcsolódva fogalmazta meg a maga nemzet-kon-cepcióját, és számolta föl tudatosan a középkori eredetű területi autonómiákat, mint az egységes jogrendszerbe nem illeszkedő igazgatási formákat, függetlenül azok eredetétől. Így szűnt meg a 19. században is még valós etnikai különállást takaró Királyföld, vagy az eredeti etnikai jelleg-zetességeit már elveszítő Jászság vagy Kunság különállása a közigazgatási reformok idejében.
Mindazonáltal az erdélyi szászok saját jogaik súlyos sérelmét látták a folyamatban, és tiltakozá-sukhoz felhasználták (az intenzív protestáns kulturális érintkezéseknek is köszönhető) nemzet-közi kapcsolataikat is. Ezt azután a magyar politikai elit döntő többsége azon az alapon utasítot-ta vissza, hogy az nem más, mint beavatkozás a magyar belügyekbe.
Igen érdekes azonban egy másik magyar reakció is. A magyar politikai elit úgy gondol-ta, hogy a hazai németség hazájához hűséges, és a magyar politikai nemzet keretei között
* A tanulmány az OTKA által támogatott K 105466. számú, Állam és társadalom viszonya a 19.
századi magyar politikai kultúrában című kutatási projekt keretei között készült.
1 Müller (szerk.) 2005: 114, 38. jegyzet.
legfeljebb bizonyos kulturális és nyelvi sajátosságait kívánja megőrizni, amit – szerintük – a magyar állam nem is veszélyeztetett soha. Ennek bizonyítására szívesen felemlegették, hogy számos hazai német közösség is tiltakozott a magyar belügyekbe avatkozó németorszá-gi akciókkal szemben.2 A végeredményben nem túlságosan hatékony Schulverein-akciókkal szembeni igen heves magyar tiltakozás megmutatta a magyar nacionalista elit félelmeit és bi-zonytalanságát is, és rádöbbentette őket arra, hogy a magyar nemzetállam kialakításához vezető út korántsem olyan könnyű, mint remélték. Mivel léteznek komolyabb ellenérdekelt csoportok, a soknemzetiségű ország magyar nemzeti állammá alakítása nem biztos, hogy el-döntött tény, visszafordíthatatlan folyamat. Mindez többeket arra ösztönzött, hogy gondolják át a kiegyezés óta követett nemzetiségi politika helyességét, és gondolkodjanak el a megvá-lasztott eszközök hatékonyságán.
A közművelődési egyesületek alakítása a nyolcvanas évek egyik jellegzetes magyar tár-sadalmi mozgalma volt. A helyi szervezetek számának növekedése mellett ugyanakkor sok-kal látványosabb volt az olyan nagyobb, regionális szervezetek létrejötte, mint a Felvidéki Magyar Közművelődési Egylet 1883-as vagy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 1885-ös megalakulása. Ezek az egyesületek már az országos politikai elit aktív részvételé-vel kezdték meg működésüket,3 és így sokkal nagyobb visszhangot váltottak ki. Bár az egyesületek hivatalos dokumentumaikban, így alapszabályaikban is a magyar kultúra ter-jesztését, a lakosság kulturális színvonalának emelését fogalmazták meg legfontosabb célja-ik között, a korszak viszonyai között ez is konflcélja-iktusokhoz vezethetett a nemzetiségekkel.
A magyar kultúra terjesztése ugyanis a magyar államnyelv terjesztését is jelentette, például az egyesületek költségén működtetett iskolák, óvodák révén.4 Igaz, ez nem jelentette a nem magyar oktatási rendszer elleni támadást, csak újabb lehetőséget nyújtott a magyar állam-polgároknak az államnyelv elsajátítására, amit a magyar politikai elit kifejezetten szorgal-mazott, s 1879-től valamennyi iskolában törvény írta elő a magyar nyelv oktatását. (Ami természetesen nem jelentette azt, hogy a magyar tannyelv vált volna általánossá; a magyar csak kötelező tantárgy lett.) Ahogy a kormánypárti napilap, a Nemzet vezércikkírója fogal-mazott, az nem erőszakos magyarosítás, ha az elemi iskolában megtanítják mindenkinek az államnyelvet, mert „nem lehet a genetikus nemzetiséget a növendék lelkéből kitépni, hiszen az iskolából visszatér a családba, de vissza fog kerülni ezentul a legtöbb helyen – mint
2 Pl. a szepesi német családból származó magyar nacionalista országgyűlési képviselő, Herman Ottó érvelt ezzel 1882. április 29-i beszédében. (Képviselőházi Napló 1881: IV. 71–72. Idézi: Sza-badfalvi 1996: 170–171.)
3 Az elsősorban arisztokratákat tömörítő Nemzeti Casino tagjai pl. jelentős összegeket fizetve támo-gatták az EMKE-t. A legnagyobb összeggel Károlyi István gróf, a kor ismert közéleti alakja járult hozzá az EMKE működéséhez: ezer forintot fizetett. (Nemzet, 1885. május 10., vasárnap, reggeli kiadás. IV. évi folyam, 965. (128.) szám, 1.)
4 Pl. a FEMKE 1884-ben jóváhagyott alapszabályai úgy fogalmaztak, hogy az egyesület célja az Északnyugat-Magyarországon élő „nem-magyar ajkú lakosságot a magyar szellemben fentartani és nevelni, s a magyar nyelvnek mint az állam nyelvének ismeretét terjeszteni.” (A Felvidéki magy.
közművelődési egyesület alapszabályai 1884: 3. §.)
olyan, kinek lelke magyar hazafias szellemmel lesz tele – s bírásával hazája nyelvének, melyre a családnak a községgel s az állammal való ezer érintkezésnél fogva elengedhetetlen szüksége van.”5
Beksics Gusztáv6 (1847–1906), a kormánypárt egyik vezető publicistája, a liberális nacio-nalizmus talán legjellegzetesebb dualizmus kori alakja vált a közművelődési egyesületek egyik leglelkesebb népszerűsítőjévé. Egy vezércikkében azt panaszolta, hogy a fogyatkozó erdélyi magyarok társadalmilag nem tudják uralni Erdélyt, ezért szükség van sok közművelődési egyesületre, de persze a Királyhágón innen is. Felvetette emellett a Székelyföld iparosítását és általában utalt a relatíve túlnépesedett vidéken élő székelyek széttelepítéséről Erdélyben, mert meglátása szerint csak ők képesek megtartani Erdélyt7 – nyilván nem teljesen függetlenül attól, hogy épp egy székelyföldi választókerület országgyűlési képviselője volt. Egy másik írá-sában, liberális meggyőződéséből is következően elismerte, hogy társadalmi akciókra is szük-ség van a magyar nemzeti eszme győzelméhez. Az állam nem tehet meg bármit, hiszen nem a nemzetiségek erőszakos elnyomásáról van szó. Az állam lecsap az államellenes mozgalmak-ra, végrehajtja a magyar nyelv oktatásáról szóló törvényt, és mivel a magyarosodás elsősorban a városokban tapasztalható, úgy kell kormányozni, hogy a városok erősödjenek – hirdette meg a szerinte helyes kormányzati irányt. A sürgető feladat azonban most az, hogy a nemzetiségi vidéken is meg kell szervezni a társadalmat, éspedig közművelődési egyletek segítségével.8
Egy másik vezércikkében az aprólékos, rendszeres munka szükségességét, a hazafias áldo zatkészség fokozatos növelését sürgette, és kijelölte azokat a kereteket, amelyektől a köz-művelődési egyesületek működésének sikerét remélte. „A vezetőknek el kell tanulniok a né-met Schulverein apró és nagy műveleteit, fogásait.9 Négy főegyesületre van szükség: Erdély-ben, Észak-Magyarországban, a délvidéken és a Dunán túl. Kisebb-nagyobb egyesületek már mind a négy országrészben léteznek, de ezek helyiek és nem az egész országra kiterjedők.
De mert már léteznek, ép azért belőlük kell megcsinálni a nagyobb missiójú egyesületet.
Mikor azután mind a négy megalakult, akkor központilag kell szervezni az egyesületeket.
Mindegyik önálló egész maradhat; sőt bizonyos vidéki jelleget egyiknek sem szabad nélkü-löznie; de a központi organismusra az actio egységessége miatt szükség van.”10
Beksics egy másik cikkében még nyíltabban ismerte el, hogy a magyar egyesülete ket „el-lenségeink” mintájára kell megalakítani: „Tanultuk a német Schulvereintől, mely belügyeinkbe
5 Plachy Bertalan vezércikke a FEMKE trencséni, harmadik közgyűléséről. Nemzet, 1885. június 1., hétfő, esti kiadás, IV. évf., 986. (149.) szám, 1.
6 Beksicsről a legmodernebb életrajz: Müller (szerk.) 2005.
7 Beksics Gusztáv: Erdély és a magyarság. Pesti Hírlap, 1885. január 7., szerda, VII. évf., 7. (2165.) szám, 1–2.
8 Beksics Gusztáv: Közművelődési egyletek. Pesti Hírlap, 1885. január 9., péntek, VII. évf., 9.
(2167.) szám, 1–2.
9 Ez a felfogás azután más szinteken is jelentkezett: a Vas megyei szabadelvű párt közlönye is azért mutatta be olvasóinak a Schulvereinek működését, hogy a magyarok kövessék az eredményes példát. (Nemzeti kultúra. Vasmegyei Lapok, 1891. február 12., XXV. évf., 13. szám, 1–2.)
10 Nemzet, 1885. július 13., hétfő, reggeli kiadás, IV. évf., 1027. (190.) szám, 1.
avatkozott, mely a német társadalmat szervezett egységgé alakította […] Tanultuk a romá-noktól, akik társaságot és bankot hoztak létre, hogy Erdélyben előmozdítsák a románság terjeszkedését. Tanultuk az orosz pánszláv társaságtól, mely […] államot képez az államban s félhivatalos kormányt a hivatalos kormány mellett. Amely a nem hivatalos Oroszországgal mögötte egyengeti a hivatalos Oroszország útját. Amelyet az orosz kormány akárhányszor desavouál, de mindig céljaira használ. Tanultuk a tótoktól, szerbektől, s a zágrábi délszláv akadémiától.”
A kissé kombattáns szöveg, mely az EMKE megalakulására a magyar ököl visszacsapá-sának metaforáját is használta, rávilágít arra, hogy a modern nacionalizmusok korában a nemzetépítés társadalmiasító szakaszába érkezett nemzeti mozgalmak egymás ellenében igyekezték mozgósítani saját etnikai hátterüket, s a romantikus nemzethalál-víziót moder-nebb rémképek: az asszimiláció, a beolvadás félelmei váltották fel, hasonló motivációs bázis-ként szolgálva.11
A sajtókampány hatására a FEMKE igazgató választmánya 1885. július 30-án úgy dön-tött, levélben fordul az Országos Magyar Iskolaegyesülethez, és felkérték a már működő köz-művelődési egyesületek országos kongresszusának összehívásával kapcsolatos teendők el-végzésére, hogy arra még az abban az évben Budapesten megrendezett országos kiállítás időtartama alatt sor kerülhessen.12
A Gerlóczy Károly budapesti polgármester vezetése alatt működő egyesület elsősorban a főváros magyar nemzeti szellemű kultúrájának kialakítását érezte fő feladatának a közélet minden területén, hiszen bár Budapest magyarrá válása visszafordíthatatlanná vált, még így is tízezrével éltek itt olyanok, akik nem tudtak magyarul. Az 1884-től működő egyesület pár-toktól függetlenül és – Gerlóczy egy 1891-es beszéde szerint legalábbis – visszafogottan és a nem magyar ajkú honpolgárok jogainak tiszteletben tartása mellett fejtette ki működé-sét.13 Ebben igyekezett tagjainak társadalmi befolyását is kihasználni, ami egyúttal rámutat a hasonló egyesületek sikerének egyik kulcskérdésére is: ha sikerült egy ügynek megnyerni a helyi közösség legnagyobb tekintélyű embereit, akkor ők egyfajta divatot is tudtak teremte-ni, hiszen sokan követték, másolták őket. Az egyesület Budapest mellett a környező Pest me-gyei falvakra is kiterjesztette működését, és német ill. szlovák többségű településeken ma-gyar óvodákat hoztak létre, de „csak oly szegény községekben léptünk fel alkotásainkkal, hol a kor- és nemzeti szellem szükségletitől ösztökélt nem magyar ajkú honpolgárság saját érde-keinek előmozdítása czéljából önkényt kérte segélyünket és jótékonyságunkat” – jelentette
11 Pesti Hírlap, 1885. július 31., péntek, VII. évf., 208. (2366.) szám, 1.
12 Országos közművelődési szövetség. Pesti Hírlap, 1885. augusztus 1., szombat VII. évf., 209.
(2367.) szám, melléklet, 1.
13 A sok bírálatot kiváltó magyarosítás helyett az önkéntes magyarosodás példája volt, amikor Neuschlosz Ödön és Marcell nagyiparosok azzal a megjegyzéssel fizették be esedékes tagdíju-kat, hogy „ők maguk, mint elődeik, dacára a nehézségeknek, üzleti ügyeik vezetése közben mindég a magyar nyelvet használták.” (Pesti Hírlap, 1885. augusztus 3., hétfő, VII. évf., 211.
(2369.) szám, 4.)
ki Gerlóczy egy 1891-es visszatekintő beszédében. Célkitűzéseik logikus következménye-ként állítva be mindezt: „arra kell törekednünk, hogy a magyar faj és nyelv fel sőbbségét ön-kényt elismerő szegény, nem magyar ajkú községek számára megadjuk a lehetőséget arra nézve, hogy gyermekeik megtanulhassák a magyart.” Amíg nem áll rendelkezésükre a tanu-lás lehetősége, addig nem is követelhetjük tőlük, hogy beszéljenek magyarul!14
Ugyanakkor a magyar közművelődési egyesületek megalakulásának hulláma az 1880-as évek közepén természetesen kiváltotta az ellenérdekelt nemzetiségi vezetők bírálatát is.
Ők elsősorban attól tartottak, hogy a politikai támogatottsággal rendelkező társadalmi egye-sületek komoly veszélyt jelentenek a nemzeti kisebbségek oktatási és kulturális intézménye-ire, és még nehezebbé válik Magyarország nem magyar lakosainak anyanyelvi művelődése.
Úgy vélték, hogy a közművelődési egyesületekkel a magyar nacionalizmus konfrontatívabbá válik. Bár ezek az aggodalmak történelmi távlatból visszatekintve minden bizonnyal eltúl-zottak voltak, a nemzetiségek kritikáját osztotta a magyar Mocsáry Lajos (1826–1916) is.
Szerinte álságos és őszintétlen a közművelődési egyesületek működése, mert abból indul ki, hogy a nemzetiségek nem jó fiai a magyar hazának, és csak az lehet jó magyar hazafi, aki magyarrá válik, holott ez nem igaz. Ráadásul, tette hozzá, a névleges célt, a kultúra terjesz-tését nem lehet hatékonyan megvalósítani az egyesületek révén. Kifejezetten határozottan tá-madta azt a Szatmár megyében fölmerült ötletet, hogy az egyes törvényhatóságok vessenek ki 1%-os pótadót a közművelődési egyesületek céljaira, hiszen ez Mocsáry szerint nem jelen-tene mást, mint a nemzetiségek elmagyarosítását a saját pénzükön.15 A korabeli valósághoz igazodva az 1879-es törvény módosítását javasolta, mert teljesen fölösleges mindenkit ma-gyarul megtanítani, hiszen a lakosság alig 1–2%-ának van rá szüksége, tudniillik kb. ennyien akarnak állami tisztviselők lenni, de a tapasztalatok azt mutatták, hogy ők korábban is meg-találták a módját a magyar nyelv elsajátításának. Lehet, hogy a városokban van igény a ma-gyar nyelv oktatására, de a falvakban ez mesterséges és ezért eredménytelen próbálkozás, a magyar nyelvet fakultatív tárgyként kellene csak oktatni – vélekedett.16
A nemzetiségi kérdést szélesebb összefüggéseibe helyezve óvatosan még pártja, a Füg-getlenségi Párt példaképével, Kossuth Lajossal is vitába szállt. A „turini remete” ugyanis egy hírlapi cikkében kárhoztatta a magyarországi nemzetiségek nemzeti aspirációit, vagyis önál-lósodási törekvéseit, amit ő honárulásként bélyegzett meg. Mocsáry elismerte, hogy lehetnek, sőt, vannak is honárulók a nemzetiségi vezetők között, de szerinte ez csak egy kisebbség, és ha a magyar állam megadná a nemzetiségeknek mindazon jogokat, melyek szükségesek saját nemzeti kultúrájuk szabad kifejtéséhez, akkor ezek a csoportok teljesen el fognak jelentéktelenedni.17 Mocsáry bírálta Tisza Kálmán miniszterelnököt, aki szerinte népszerű-sége növelése reményében komoly engedményeket tett a magyar sovinizmusnak. Az ellenzé-ki politikus szerint ugyanis az államnak az egyes etnikai csoportok közötti semlegességre
14 Gerlóczy 1892; az idézetek: 6. és 12.
15 Mocsáry 1886: 3–11.
16 Mocsáry 1886: 12–20.
17 Mocsáry 1886: 32–35.
kell törekednie az 1868-as nemzetiségi törvény betartásával, szükség esetén további enged-mények garantálásával.18 A függetlenségi politikus szerint a nemzetiségekkel szembeni gya-nakvás és az ebből fakadó erőszakos – ám eleve kudarcra ítélt – fellépés csak Bécsnek hasz-nál, mivel a szabadság ellenében a reakciót erősíti. Ezért Magyarország függetlensége nem vívható ki a nemzetiségekkel szembeni konfrontatív politikával.19
Mocsáry tehát általában bírálta a közművelődési egyesületeket, mint olyan társadalmi szervezeteket, melyek a magyarosítás szolgálatában állnak. Ugyanakkor ő is helyesnek látta volna, ha társadalmi akcióval segítik a valódi magyar közművelődést, és eredményeket érnek el például az arisztokrácia magyarrá válásában vagy a sajtóban elharapózó germanizmusok visszaszorításában.20
A magyar közművelődési egyesületek működésében a kezdetektől megfigyelhető volt egyfajta kettősség, hiszen célkitűzéseikben egyfelől a magyarok saját kulturális életének magyarabbá tétele, azaz egyféle befelé magyarosítás, magyarosodás szerepelt, másfelől a magyar államnyelv terjesztése a nemzetiségek remélt magyarrá tétele, de legalábbis haza-fiságuk megerősítése érdekében. A főleg az utóbbi miatt kirobbant viták szempontjából na-gyon fontos volt, hogyan foglalt állást a közművelődési egyesületek kapcsán a magyarság számára akkoriban mérvadó két nagy tekintély, Kossuth Lajos és Ferenc József. Nos, Kos-suth ezt a sürgönyt küldte az alakuló közgyűlés résztvevőinek: „Erdély jobb keze hazánk-nak. Minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves magyar állami jellegének biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes ál-lambomlasztó bujtogatást, feltartani a magyarságot, visszaszerezni az elveszett tért, fejlesz-teni a magyar közművelődést, olyan önvédelem, melyet minden magyarnak támogatnia kel-lene. Levélben intézkedem, hogy alapító tagsági díjul 100 frt. a közművelődési egyesületnek befizettessék. Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit”.21 A heterogén birodalom élén álló Ferenc Józsefnek talán még nehezebb lehetett állást foglalni, mint a népek megbé-kélését szorgalmazó nagy emigránsnak. Amikor azonban Ferenc József egy hadgyakorlat alkalmából Kolozsvárra látogatott, az előtte hódoló küldöttségek között volt az EMKE is.
Bethlen Gábor gróf elnök beszédére a király így felelt: „A közművelődés terjesztését és a valódi hazafiasság megszilárdítását minden nemzetiségnél nemes célnak tekintem s ha önök e cél felé törekedve szint oly buzgóan mint tapintatosan eljárnak, egyleti tevékenységüket mindenkor jóakaró meleg rokonszenvvel fogom kísérni.”22 Jellemző, hogy bár Ferenc József szavai kifejezetten kiegyensúlyozottak voltak, a magyar sajtó mégis úgy kommentálta azo-kat, hogy a királyi rokonszenv „el kell hogy némítson minden rosszakaratú rágalmat és agyarkodást. A király szava szankczionálta az erdélyi kultúregyletet”.23
18 Mocsáry 1886: 38–43.
19 Mocsáry 1886: 50–58.
20 Mocsáry 1886: 59–63.
21 Elbe 2012: 23.
22 Királyi nap Kolozsváron. Budapesti Hírlap, 1887. szeptember 24., szombat, VII. évf., 263. szám, 3–4.
23 A király szavai. Ellenzék, 1887. szeptember 24., szombat, 8. évf., 217. szám, 1. Hasonló értelmezés:
Az 1880-as évek közepének nagy felbuzdulásakor létrejött vagy már régebb óta működő egyesületek országos együttműködésének kialakítása azonban nem sikerült olyan könnyen, ahogyan Beksicsék remélték. Az országos kongresszusra is csak 1887-ben tudtak sort keríte-ni, és az ennek kapcsán kirobbant sajtópolémia rámutatott az ország egyes vidékein működő közművelődési egyesületek különböző felfogására is.
A kiegyezés alapján működő liberális nacionalisták az állam egységes nemzeti szellemű kiépítését sürgették, és ennek érdekében a partikuláris érdekek és elavultnak bizonyult hagyo-mányok megszüntetése jegyében támadták a megyei önkormányzatot, mely nem képes a ma-gyar állameszmét szolgálni, sőt, egyes esetekben még az államellenes izgatások letörésére is alkalmatlan.24 Ezzel szemben a Béccsel bizalmatlan 48-as ellenzék számára a magyar alkot-mányos önállóság és szabadság egyik fontos garanciája volt a vármegye, illetve általában az államtól független társadalmi egyesületek önállósága. Féltek ugyanis attól, hogy a központo-sítás csak a kormányzat hatalmát növeli majd meg, márpedig a 67-es kormányok hazafiságá-ban, a magyar nemzeti önállóság iránti elkötelezettségükben nem voltak bizonyosak, és így partikuláris érdekeiket és ellenzéki pártfelfogásukat hazafias köntösbe tudták öltöztetni.
Már az 1887. októberi fővárosi országos közművelődési kongresszust megelőzőn el-kezdődött az egyesületek jövőjével kapcsolatos vita a sajtó hasábjain. Az egyik álláspont szerint a helyi egyesületek hatékony országos együttműködésére van szükség, mert ez biz-tosíthatja a célok egységesítését, a rendelkezésre álló források megfelelő csoportosítását.
Hangsúlyozták, hogy nem szabad a közművelődési egyesületeket kizárólag magyarosító szervezetekként felfogni, hiszen a kultúra terjesztésére bizony a magyar etnikum is rászo-rul: „a mi az annyiszor hangoztatott ’magyar kultúrával’ való hódítást illeti, ez csak akkor válik igazán lehetségessé, ha népünket az általános műveltség tekintetében legalább is olyan fokra emeljük, a hol most németajkú honfitársaink vannak.” A hatékony szövetkezés legfőbb akadályozóit az erdélyiekben látták, akiknek sikerült az erdélyi magyarság nehéz helyzete miatt országos rokonszenvet kiváltaniuk, s így viszonylag jelentős tőkeerő áll mö-göttük, melyet – sugalmazta a cikk – nem kívánnak megosztani az ország más területein működő társegyesületekkel.25
Az erdélyi ellenzék központi orgánumában a neves függetlenségi politikus és újságíró, Bartha Miklós felelt a bírálatokra. Elutasította a Pesti Hírlap általánosító vádjait és konkrét problémákra irányította a figyelmet. Cikkében az önállóság mellett érvelt, mert szerinte nemhogy nem lenne hatékonyabb a szövetség működése, de energiákat és pénzt vonna el az egyes tagszervezetektől, melyek ráadásul sokkal jobban ismervén a helyi viszonyokat, job-ban és lelkesebben tudnák ellátni a szükséges feladatokat. Öntudatosan hitet tett az EMKE
Az erdélyi ellenzék központi orgánumában a neves függetlenségi politikus és újságíró, Bartha Miklós felelt a bírálatokra. Elutasította a Pesti Hírlap általánosító vádjait és konkrét problémákra irányította a figyelmet. Cikkében az önállóság mellett érvelt, mert szerinte nemhogy nem lenne hatékonyabb a szövetség működése, de energiákat és pénzt vonna el az egyes tagszervezetektől, melyek ráadásul sokkal jobban ismervén a helyi viszonyokat, job-ban és lelkesebben tudnák ellátni a szükséges feladatokat. Öntudatosan hitet tett az EMKE