A
z I. Balkán-háború idején a Monarchia Albániával fenntartott közvetlen kapcsolatának egyik fontos (és eddig nem kutatott) új eleme lett a nagyszabású humanitárius akciók levezénylése.1 Az albánok lakta területek addig is kaptak különféle jogcímen támogatásokat, a modern állami humanitárius segélyakciók megszervezése azonban ebben a formában új volt. A szükség kikényszerítette változásnak a háború volt az oka: egyrészt az Oszmán Biro-dalom szétesésének hónapjai alatt bizonytalan volt Albánia hovatartozása és ez a nemzetközi jog szemszögéből nézve lehetetlenné tette azoknak az osztrák–magyar pénzügyi csatornák-nak a fenntartását, amelyeken keresztül rendszeres szubvenciók érkezhettek a különféle albán szervezeteknek, társadalmi csoportoknak. A szubvenciók folyósítását másrészt a hábo-rús helyzet technikailag is lehetetlenné tette a helyszínen. A pénzre és segítségre pedig egy-re nagyobb szükség lett: a háború következtében a koszovói és macedóniai albánság jelentős része földönfutóvá vált. Legjelentősebb csoportjai (több tízezer fő) az Adria irányába mene-kültek és itt próbálták túlélni a fegyveres konfliktust. A tengerparti Albánia egy részét meg-kímélte ugyan a háború, de a veszteségek itt is hatalmasok voltak. Észak-Albánia hegyvidé-ki törzseinek állatállománya például részben elpusztult, és ez hosszútávon aláásta a törzsi életforma gazdasági alapjait. A háború és a menekültek ügye humanitárius katasztrófa-hely-zetet teremtett.A nemzetközi közvélemény, a helyszínen tartózkodó újságírók és haditudósítók jelenté-seinek2 köszönhetően nyomon követhette a helyi lakosság helyzetének romlását is. Albánia esetében a két adriai nagyhatalom közvéleménye 1912 késő őszétől kezdve egyre nagyobb aggodalommal követte az eseményeket. A politikai újságírók, részben a háború sújtotta terü-leteken élők szüksége miatt, részben a két nagyhatalom egymás közötti rivalizálása okán, szintén egyre gyakrabban felvetették humanitárius akciók megíndításának szükségességét.
A naponta változó háborús helyzet és a nemzetközi diplomácia belső konfliktusai azonban sem Bécsben, sem Rómában nem tették lehetővé, hogy a kérdéssel érdemben foglalkozni lehessen. Erre csak 1913 tavaszán nyílt alkalom.
* A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával született.
1 Nemcsak a vonatkozó monográfiák és tanulmánykötetek, hanem az osztrák–magyar és albán for-ráskiadások sem foglalkoznak a humanitárius akciók történetével. A hangsúly a vonatkozó gyűj-teményekben elsősorban a nagyhatalmak egymás közötti kapcsolattörténetén, illetve az Albániá-val kapcsolatos általános politikai kérdéseken van (határok, fejedelem, statútum, főváros stb.).
2 Többek között: Jäckh 1912.
A legnagyobb humanitárius akcióra Shkodra városában került sor. A megerősített város a bi-rodalom egyik legnagyobb erődítménye volt. Az 1912 november eleji általános oszmán kato-nai összeomlást követően, hasonlóan a ioannikato-nai és edirnei erődökhöz, már csak Shkodra állt ellen a balkáni szövetségesek hadseregeinek. Elfoglalása gazdasági és politikai létkérdés volt Montenegró számára. Ennek megfelelően a kis szláv állam mindent meg is tett a sikeres ostrom érdekében.
A montenegrói ostromgyűrű október végén vágta el a várost a külvilágtól.3 Az ostromlott városba hatalmas tömeg szorult be: a kb. 35 000 fős városi lakosság mellett4 ugyanekkora lét-számú katonaság és több ezer menekült zsúfolódott össze. Gyakorlatilag nem akadt védett hely a városban: a montenegrói és szerb tüzérség november végétől nemcsak az erődöt lőtte, hanem a város polgári negyedeit is. Ennek során nem kímélték a keresztények épületeit sem (pl. a kór-házakat). Viszonylagos biztonságuk miatt több száz civil menekült a külföldi konzulátusok épü-leteibe, amelyeket a nagyhatalmak hatalmas nemzeti lobogóival díszítettek fel. Ennek ellenére január derekától kezdve ezek az épületek is ki voltak téve az ágyútűznek. Az élelem, a tüzelő már a tél közepén elfogyott. A sors fintora, hogy a londoni tárgyalásokon a szerb-montenegrói célokat támogató Franciaország shkodrai konzula (Leo Krajewski) az ostrom során hajléktalan-ná vált, mert a konzulátus épületét szétlőtték; sőt, élelme és tüzelője is elfogyott. Ellátásáról a vá-ros katonai parancsnoka és a konzultársai gondoskodtak. Az olasz és osztrák–magyar kivételé-vel a külföldi konzulátusok személyzetét végül március elején kimentették a városból.5
Az ostrom eközben egyre hevesebb lett: a montenegrói uralkodó ugyanis 1913 februárjában rájött arra, hogy az áhított várost a londoni nagyhatalmi tárgyalásokon nem fogja tudni megsze-rezni. Azaz ha sikert akar elérni, akkor mindenképpen harcban kell bevennie a várost.6 A király-nak igaza lett: politikai megfontolások alapján 1913. március 22-én a londoni konferencián Shkodrát Albániának ítélték, cserébe a mai nyugat-koszovói városokért (Peć, Gjakova, Prizren), amelyeket Szerbia szerzett meg. Ennek értelmében a szövetségeseknek el kellett hagyniuk Észak-Albánia területét és fel kellett hagyniuk Shkodra ostromával.7 A nagyhatalmak több kö-zös jegyzékben tájékoztatták Cetinjét és Belgrádot a március 22-i londoni döntésről, utoljára áp-rilis 14-én.8 A szövetségesek katonai tevékenységét azonban nem lehetett egyszerűen leállítani.
Az osztrák–magyar diplomácia március 22. után folyamatosan jelezte, hogy a város la-kossága és védői (nem beszélve az ostromlókról) teljesen feleslegesen szenvednek és halnak
3 Durišić 1987: 133.
4 Ippen alapján a város lakossága 1907-ben 22 000 muszlim, 12 000 katolikus, 1000 ortodox volt.
Ippen 1907: 38.
5 Az ostromról a legrészletesebben két szemtanú írt: Carlo Villavicenzo jezsuita szerzetes és Hortense Zambaur, az osztrák–magyar konzul felesége. Villavicenzo 1913: 7–21, 25, 47, 52;
Zambaur 1914: 10–20, 36, 49, 78, 96, 112.
6 Durišić 1987: 135.
7 Srbik / Bittner / Pribram / Übersberger 1930: Mensdorff távirata, London, 1913.03.22., No. 6261, 1032.
8 Srbik / Bittner / Pribram / Übersberger 1930: Mensdorff távirata, London, 1913.04.14., No. 6620, 146–147.
meg.9 Az időhúzás az albánok ellen elkövetett vidéki mészárlásokat sem állította le. A konfe-rencia által hozott döntés végrehajtását Bécs a nagyhatalmak közös felelősségének tartotta.10 A résztvevők figyelmen kívül hagyták a Ballhausplatz tiltakozásait, ezért Berchtold
kemé-nyebb politizálásba kezdett. Miután Nikita király a március 28-i kollektív nagyhatalmi demarche-ot sem vette figyelembe,11 Mensdorff londoni osztrák–magyar nagykövet meg-próbálta elérni, hogy Ausztria–Magyarország és Olaszország európai mandátumot kapjon a határozat végrehajtására (azaz a Montenegró elleni katonai fellépésre). Ezt az ötletet azon-ban sem Berlin, sem Róma nem támogatta. Március 26-án merült fel, hogy a hatalmak tart-sanak közös flottademonstrációt a montenegrói partok előtt. Szazonov orosz külügyminisz-ter szerint ekkor még nem merítettek ki minden diplomáciai lehetőséget Nikita királlyal kapcsolatban, ugyanakkor az orosz diplomácia fejének is egyre kényelmetlenebbé kezdett válni, hogy Montenegró semmibe veszi a hat nagyhatalom közös határozatát. Miután Párizs jelezte, hogy hadihajói készek az orosz jelenlétet is demonstrálni, öthatalmi flotta kezdett gyülekezni az Adrián.
A Monarchia április derekán elégedetlen volt a lassú flottagyülekezéssel és a Bar előtti erélytelen blokáddal. Habár a katonai fenyegetés hatására a szerb csapatok elvonultak Shkodra alól, Nikita király nem hagyott fel a heves ostrommal. A montenegrói uralkodó a flottademonstrációt a nagyhatalmi semlegesség nyílt megszegésének tartotta.12 A megol-dást hátráltatta az olasz külügyminisztérium, a Consulta is, amely igyekezett továbbra is internacionalizálni a kérdést (az olasz és a montenegrói dinasztiák rokonságban álltak egy-mással), nehogy Bécs önállóan cselekedjen. Sőt, Imperiali londoni olasz nagykövet Berlinnel egyeztetve felvetette Montenegró anyagi kárpótlásának ötletét.
A kis szláv állam nyílt ellenállása, illetve az április 23–24-i, Esat Toptani pasával a város feladásáról kötött megállapodás végül haragra lobbantotta Berchtold osztrák–ma-gyar külügyminisztert, aki bejelentette, hogy csapatok partraszállását tervezi Montenegró-ban. A Ballhausplatz elszánta magát további egyoldalú katonai lépések megtételére is: má-jus első napjaiban Bosznia-Hercegovinában részleges mozgósítást rendelt el.13 Az ön álló fellépéshez azonban szükség volt Róma jóindulatú támogatására is, amelyet a Con sulta teljesít hetetlen feltételekhez kötött.14 Az egyoldalú beavatkozás elmaradt: Grey angol
kül-9 Srbik / Bittner / Pribram / Übersberger 1930: Berchtold távirata Gieslnek, 1913.03.18., No. 6197, 993.
10 Swire 1929/1971: 139.
11 Srbik / Bittner / Pribram / Übersberger 1930: Giesl távirata, 1913.03.28., No. 6345, 1085.
12 Giesl 1927: 242.
13 „Ha a Monarchia elérkezettnek látja az időt, akár egyedül is azonnal végrehajtja az európai határo-zatokat.” Srbik / Bittner / Pribram / Übersberger 1930: Berchtold körtávirata Mensdorffnak Lon-donba, Méreynek Rómába és Szögyénnek Berlinbe, 1913.04.02., No. 6418, 13. és Berchtold kör-távirata az európai osztrák–magyar nagyköveteknek és Gieslnek Cetinjébe, 1913.04.27., No. 6790, 263–266; Bridge 1972: 352.
14 1. Amíg remény van a tárgyalásos megegyezésre Montenegróval, addig a katonai akció ideje elto ló dik; 2. számolni kell Szerbia katonai reakciójával és az erre adandó közös válasszal is; 3. a táma dás nak montenegrói területre kell korlátozódnia; 4. az akciót követően is összehangolt marad
ügyminiszter Cetinjében megerősítette, hogy küszöbön áll az osztrák–magyar invázió, a cári kormány pedig Shkodráért cserébe anyagi kompenzációra tett konkrét ígéretet Nikita királynak.15
A fenyegetés súlyosságát belátó Nikita király május 4-én tájékoztatta a londoni konfe-rencia résztvevőit, hogy aláveti magát a nagyhatalmi döntéseknek és átadja a várost. Másnap, miután felégették a bazárt és kirabolták az összes kereskedőt, a montenegrói csapatok több-sége megkezdte a hazavonulást. Május 14-én több száz fős öthatalmi tengerészalakulat vo-nult be Shkodrába az angol Sir Cecil Burney admirálissal az élen. Burney hamarosan meg-alakította a várost és közvetlen környékét irányító Admirálistanácsot és ezzel megjelent az első nemzetközi kormányzó testület az önálló Albánia életében.16 1913. május 26-án London-ban újabb határozatLondon-ban erősítették meg az albán–montenegrói és albán–szerb határokat.17 1913. augusztus 29-én írásba adták, hogy Montenegró 30 millió frank kölcsönben részesül
Shkodráért cserébe, Szerbia pedig korlátlan vasúti szállítási jogot kap egy montenegrói ten-gerparti városba, amelyről később határoznak a nagyhatalmak.18
Egy időben azzal, amikor a város sorsa eldőlni látszott Londonban, a Ballhausplatzon hatá-roztak egy humanitárius akció megszervezéséről és lebonyolításáról. Az akció célja az volt, hogy Shkodra evakuálása esetén a hónapok óta szenvedő civil lakosság élelmiszerhez, fűtő-anyaghoz és egészségügyi ellátáshoz jusson. Ez annál is inkább presztizskérdés volt a Mo-narchia számára, mivel a város hagyományosan az osztrák–magyar érdekérvényesítés albá-niai fellegvára, egyben a katolikus kultuszprotektorátus egyik központja. Ha Bécs nem segít, az a tekintélyét aláássa a helyi albánok körében.
A külügyminisztérium engedélyt kért a humanitárius akció megindítására Nikita királytól, majd a praktikus szervezési feladatok elvégzése érdekében felvette a kapcsolatot a közös had-ügyminisztériummal és a bécsi, illetve budapesti kormánnyal.19 A külügyminiszter nem kívánt az akciónak politikai jelleget adni: szándékai szerint az osztrák belügyminisztérium által össze gyűjtött élelmiszert, felszerelést és egészségügyi személyzetet keres kedelmi hajóknak kellett Triesztből Shëngjinbe szállítania. A félreértések elkerülése érdekében szándékairól értesítte Mérey római osztrák–magyar nagykövetet is, és rajta keresztül San Giuliano külügy-miniszternek felvetette egy hasonló olasz akció megszerve zésének lehetőségét.20 Néhány nap elteltével Mérey táviratban jelezte, hogy a Consulta megfontolja a felvetést.21
a Róma-Bécs politizálás; 5. az adriai hatalmak a déli határkérdésben is összehangolják politiká-jukat. Kritt 1960: 123.
15 Boeck 1996: 47.
16 Srbik / Bittner / Pribram / Übersberger 1930: Giesl távirata, 1913.05.3., No. 6873, 338–339.
17 Srbik / Bittner / Pribram / Übersberger 1930: Mensdorff távirata, 1913.05.26., No. 7171, 531.
18 Boeck 1996: 47.
19 ÖHHStA PA, XII/429/11 (Hilfsaktion für Skutari), Berchtold levélpiszkozatai Lukács László ma-gyar miniszterelnöknek, 1913.03.19., No. 2171 és 1913.03.22., No. 2303.
20 ÖHHStA PA, XII/429/11, Berchtold levélpiszkozata Méreynek Rómába, 1913.03.22., No. 2309.
21 ÖHHStA PA, XII/429/11, Mérey távirata, 1913.03.23., No. 3530.
Berchtold nem akart időt veszteni a bürokratikus ügyintézés lassúsága miatt, ezért hogy az akció minél előbb célhoz érhessen, 1913. március 22-én közvetlenül az uralkodó segítségét kérte. Levelében röviden felhívta Ferenc József figyelmét a shkodrai lakosság nélkülözésének mértékére és az osztrák–magyar humanitárius segítség helyszínrejuttatásának fontosságára.
A protekcióra azért volt szüksége, mert a szükséges egészségügyi felszerelést, sátrakat, tarókat stb. a trieszti helyőrség készleteiből szerette volna megszerezni. Ugyanígy kérte egy ka-tonai egészségügyi személyzet összeállítását, a háborús helyzetre való tekintettel kézifegyve-rekkel való felszerelését és az akció lebonyolítására egy megbízható katonatiszt kinevezését.22 Ferenc József még aznap megtette a szükséges intézkedéseket, így az este folyamán a Ballhausplatz a közös hadügyminisztérium tengerészeti osztályának írt levelében azt közöl-hette, hogy a segélyakció parancsnokává a magyarországi, szerb nemzetiségű Ilija Živković (a forrásokban: Elias Duschan Zsivkovics von Torontál-Sziget) századost nevezték ki,23 aki Triesztben már át is vette parancslevelét. Živković kinevezése mellett az szólt, hogy anyanyel-ve révén kommunikálni tudott az ostromot anyanyel-vezető montenegrói-szerb parancsnoksággal, éanyanyel-ve- éve-ket szolgált a macedóniai nemzetközi zsandárságban, és a Monarchiához való lojalítását már többször bizonyította.24 Az akciót a külügyminisztérium szervezésében kellett lebonyolítania, a jelentéseit azonban a Ballhausplatz mellett megkapta a közös hadügyminisztérium, a vezér-kar,25 illetve Ferenc József és Ferenc Ferdinánd katonai kancelláriája is. A jelentések a katonai hatóságok esetében nem szorítkoztak a segélyszállítmánnyal kapcsolatos információkra, Živković mindenről jelentett, aminek katonai jelentősége volt.26
A trieszti hatóságokat Ferenc József protekciójának megnyerését követően, még március 22-én este értesítették telefonon. A városi vezetőség összehívott egy válságstábot, amely a polgári hivatalok mellett a tengeri hatóságok, a katonaság és az osztrák Lloyd szakértőiből verbuválódott. A konferencia tagjai listát állítottak össze mindenről, amit humanitárius cé-lokra felajánlhattak és megszervezték az így számbavett élelmiszerkészletek és felszerelések hajókra rakodásának részleteit. A trieszti helytartó március 24-én örömmel jelentette, hogy
22 ÖHHStA PA, XII/429/11, Berchtold levele Ferenc Józsefnek, 1913.03.23., szám nélkül.
23 (Dušan Alexander) Ilija Živković von Torontál-Sziget hadnagy (1870–?) honvédtiszt fia volt, aki a kassai, székesfehérvári, majd bécsújhelyi katonai intézményekben folytatott tanulmányait köve-tően 1893-ban lépett be a közös hadseregbe (IR. Nr. 46). A kötelező sorkatonai és kaszárnyaévek letöltésével 1902-ben csapattisztté nevezték ki. 1907-ben kapta meg a hadnagyi rangot. Minősíté-si lapja alapján több nyelven beszélő, szorgalmas, sportszerető, kiváló katonatiszt volt, aki beosz-tottjaival különösen jó viszonyt volt képes kialakítani. Az akció idején a 32. gyalogezredben szol-gált. KA 1. Personalevidenzen Qualifikationslisten, Kt. 3937, Hauptmann Elias Zsivkovics von Torontál-Sziget.
24 ÖHHStA PA, XII/429/11, Hohenlohe trieszti helytartó jelentése Berchtoldnak, 1913.03.24., Pr.
1838/64, 3.
25 A vezérkari akták között fennmaradtak az expedícióról készített fényképek is. KA Zentralstellen, Generalstab, Evidenzbureau, AOK-Evidenzbureau, Kt. 3683.
26 Lásd. KA MKSM, Kt. 15/1/21-18/1 (1913), 18-1/3-90 de 1913, Zsivkovics távirata a hadügyminisz-tériumnak, 1913.05.15., Präs.Nr. 8061 de 1913.
a készenlétbe helyezett Lloyd-gőzös, a Metcovich végül nem is lett elegendő, ezért a társaság egy másik hajót is az akció rendelkezésére bocsájtott (a hajó neve stílszerűen Albanien volt).
A helytartó Berchtoldnak és Karl von Stürgkh osztrák miniszterelnöknek küldött jelen-tése alapján27 a Metcovich (Georg Lucich parancsnoksága alatt) összesen 1180 tonna rako-mányt szállított: 1200 q rizst, 800 q lisztet, 30 q sót, 7 q teát, 80 q zöldbabot, 60 q borsót, 15 q zsírt, 160 láda petróleumot, 240 doboz sterilizált tejet, továbbá borsot és
tartósítószere-ket. Ezen élelmiszereket a Lloyd bocsájtotta rendelkezésre a tartalékaiból. Az Albanien pedig a maradék élelmiszert tervezte menetrendszerinti járatában magával vinni: 800 q rizst, 700 q lisztet, 60 q zöldbabot és 20 q cukrot. A Metcovich emellett szállított még 4 tábori tűzhelyet (összesen 500 személy ellátására), továbbá 2200 tányért és 500 kanalat is.
Živković százados parancsnoksága alá több tisztet is beosztottak a helyőrségből: Peter Altenburger századost; Oskar Wawra, Friedrich Rechl és Karl Edler von Naswetter lovaskapi-tányokat; Julius Kromus mérnöktisztet; Karl Steiner hadnagyot, Julius Ledinegg és Heinrich Hoflehner tartalékos századosokat.28 Emellett több önkéntes is csatlakozott az expedícióhoz:
pékek, mészárosok és inkognitóban egy Hermenegild Wagner nevű haditudósító.29 A külügy-minisztériumot Thautz alkonzul képviselte a misszióban.30 A maradék katonai személyzet (15 fő, köztük a szanitécek) Pulában jelentkezett szolgálatra. A civil orvosok (Guido von Beden, Albert Marconi, Paul Cagliari) mellett öt ápolónő31 és három ápoló alkotta az egész-ségügyi személyzetet. A kis flotta Pulában vette át a 3000 katonai takarót, 33 sátrat, gyógy-szereket, sebkötéseket, 500 adag konzervet stb. Egy helyi cég, a Fratelli Cosulich további 750 takarót ajánlott fel.32 Az egészségügyi felszerelés mintegy 1000 ember ellátására volt elegen-dő. A segélyt szállító flotta az akcióhoz szükséges kiadások fedezésére Triesztben a külügyminisztérium felhatalmazásával az Osztrák–Magyar Bank helyi filiájától 20 000 frankot vett fel aranyban. Emellett rendelkezésre álltak kisebb magánfelajánlások is.33 Az akció összköltségét Hohenlohe trieszti helytartó 190–200 000 koronára becsülte.34
27 KA MKFF, Kt. 203, másolat a trieszti helytartó Stürgkh osztrák miniszterelnöknek írt leveléről, 1913.03.24., Nr. 4774, 1–4.
28 KA MKSM, Kt. 13/3/41-13/4 (1913), 13-4/101 de 1913, a közös hadügyminiszter előterjesztése, Präs., 1913.11.08., No. 3.325.
29 Az újságírót a Reichspost delegálta és április 20-án csatlakozott az expedícióhoz Kotorban.
ÖHHStA PA, XII/429/11, Berchtold feljegyzése, 1913.04.20., szám nélkül.
30 ÖHHStA PA, XII/429/11, Rappaport levéltervezete Thautznak, 1913.03.29., No. 205.
31 Az öt ápolónő: Pia Mazzorana, Elise Visentini, Augusta Brunner, Bice Kurschen, Anna Gollner.
ÖHHStA PA, XII/429/11, Guido Beden jelentése Zambaurnak, 1913.05.21., No. 22.
32 ÖHHStA PA, XII/429/11, Hohenlohe jelentése Berchtoldnak, 1913.03.24., Prl 1838/64, 3.
33 A Pester Lloyd egyik előfizetője, egy bizonyos dr. Hervey A. Dezső pl. 1000 koronát ajánlott fel a misszióra. ÖHHStA PA, XII/429/11, a Pester Lloyd levele a külügyminisztériumba, 1913.03.29., szám nélkül. Mivel a minisztérium nem használta fel a teljes összeget a megadott célra, a mara-dék összeget Hervey doktor május elején visszakérte. ÖHHStA PA, XII/429/11, Hervey levele a külügyminisztériumba, 1913.05.03., No. 299.
34 KA MKSM, Kt. 13/3/41-13/4 (1913), 13-4/101 de 1913, a közös hadügyminiszter előterjesztése,
A Metkovich még március 24-én este útnak indult Pulán és Kotoron keresztül Shëngjinbe, bár a cetinjei osztrák–magyar követ ekkor jelezte, hogy a katonai manőverek miatt a segély-szállítmányt egy osztrák–magyar torpedóhajónak kellene a Buna torkolatától Shkodráig szállítania.35 Az expedícióról Giesl montenegrói osztrák–magyar követ március 25-én értesí-tette a cetinjei hatóságokat.36
Időközben a Consulta ugyanígy néhány nap alatt megszervezte saját segélyszállítmányát is. 1913. március 26-án a segély egy része már az albán tengerparton volt, egy másik részét pedig éppen kihajózták Brindisiből. Tekintve, hogy a segély átjuttatása a szerb-montenegrói katonai záron keresztül komplikációkkal fenyegetett, Berchtold azt javasolta olasz kollégájá-nak, hogy a két hatalom hajói alkossanak egy közös konvojt és együtt próbáljanak el eljutni Shkodrába.37 Az olasz állam, hasonlóan a Monarchiához, szintén nem akart politikai arcula-tot adni a szállítmánynak. A segélyt a Puglia gőzőse szállíarcula-totta (Flaviogioia). A mindenre gondoló taljánok három folyami hajót is előkészítettek (Jolanda, Mafalda, Peuceta) a tenger-partról a városig tartó folyami szakasz megtételére. A szállítmányt, ahogyan a Monarchia esetében is, civil ruhás katonák és orvosok kísérték.38 Miután a montenegrói csapatok nem engedték őket át a katonai záron, Shëngjinből Kotorba hajóztak és csatlakoztak a Živković-féle flottához.39 Giesl montenegrói osztrák–magyar követ ugyanis Cetinjében ekkor már engedélyt szerzett a montenegrói hatóságoktól az áthaladásra.40
Az olasz hajók április elejére értek Kotorba. Živković jelentése41 alapján elsősorban egészségügyi felszerelést hoztak magukkal, többek között egy egész tábori kórházat.
Az osztrák–magyar katonatiszt ennek ellenére úgy vélte, hogy a Monarchia segélyszállítmá-nyát jobban előkészítették és felszerelték. Živković a helyszínen tájékozódva, az expedíció résztvevőinek szükséglete szerint további rendeléseket adott le: 250 liter ásványvízet, 15 000 adag kétszersültet, cipőket, illetve csizmákat és a legénység 40 sátorába 40 lámpát, 2800 l petróleumot és 3 m³ tűzifát kért Bécstől.42 Szükségesnek tartotta további 15 fős egészségügyi személyzet kiküldését, akikre az oltások beadásánál volt szükség.
Präs., 1913.11.08., No. 13.325, 4.
35 ÖHHStA PA, XII/429/11, Giesl távirata, 1913.03.24., No. 3639.
36 Srbik / Bittner / Pribram / Übersberger 1930: Giesl távirata, 1913.03.25., No. 6299, 1056.
37 ÖHHStA PA, XII/429/11, Mérey távirata, 1913.03.26., No.3827. és Berchtold távirata Méreynek, 1913.03.26., No. 309.
38 ÖHHStA PA, XII/429/11, Strautz távirata, 1913.03.28., No. 4374.
39 ÖHHStA PA, XII/429/11, Mérey távirata, 1913.03.27., No. 4197. és Strautz távirata, 1913.03.28., No.4374; KA MKSM, Kt. 66/10-70/1/120 (1913), 69-5/6 de 1913, Zsivkovics távirata, 1913.03.29., Präs. Nr. 4977.
40 ÖHHStA PA, XII/429/11, Giesl távirata, 1913.3.25., No. 3792. geheim.
41 KA MKFF, Kt. 203, jelentés Ferenc Ferdinándnak (a szerző Bardolff vagy Ulmansky), 1913.04.02., szám nélkül.
42 ÖHHStA PA, XII/429/11, Zsivkovics hadügyminisztériumnak küldött jelentésének másolata, 1913.04.15., K. M. Präs. No. 6417.
A hajók azonban az engedély ellenére kénytelenek voltak Kotorban vesztegelni, mert a montenegrói katonaság a helyszínen megtagadta a szabad áthaladásukat. Živković április közepén még mindig nem tudta, hogy pontosan mikor indulhat Kotorból tovább. Ezt azért is fontos lett volna tudni, mivel a flottilla pékjei az indulás előtt még a kikötővárosban szerettek volna kisütni 24 000 adag kenyeret. A tiszt egyik levelében jelezte továbbá, hogy a kotori észak-albániai menekültek engedélyt kértek, hogy a segélyszállítmánnyal együtt hazatérhessenek.43
Időközben az adriai hatalmak közös segélyflottillája tovább bővült; egy újabb olasz hajó indult útnak segélyszállítmánnyal. A Citta di Messina élelmiszert és némi egészségügyi fel-szerelést szállított. Az olasz állam kórházhajóként küldte az albán partokra.44
A kihajózásra csak a város április 24-i elestét követően kerülhetett sor. A Shkodrába bevonuló montenegrói csapatok maguk is alig rendelkeztek elegendő élelmiszerrel és fel-szereléssel. Az ostromlott lakosság nélkülözései pedig oly mértékűek voltak, hogy a város
A kihajózásra csak a város április 24-i elestét követően kerülhetett sor. A Shkodrába bevonuló montenegrói csapatok maguk is alig rendelkeztek elegendő élelmiszerrel és fel-szereléssel. Az ostromlott lakosság nélkülözései pedig oly mértékűek voltak, hogy a város