Spencer pozitivizmusa mint szociológiai pozitivizmus A szakirodalomban Spencert Comte-tal együtt a szociológia

megalapí-tóinak tekintik, hol szűkebb, hol tágabb társaságban. Ez annak ellenére indokolt, hogy Spencer magát elsősorban filozófusnak tekintette, bár átvette Comte-tól a szociológia kifejezést és fő művében a szociológia elveinek a kifejtése három vaskos kötetet tesz ki. Bemutatását mellő-zöm⁵², csak néhány, a jogbölcselet, államelmélet és a fejlődéselmélet szempontjából releváns kérdésre térek ki.

Szociológiáját különböző elnevezésekkel címkézik: pozitivista,

evolu-50 „A szuper-organikus fejlődés kezdetleges alakjait csak néhány magasabb rendű gerinces, mint a vetési varjú, a hód és több emberszabású majom tünteti föl. Innen kezdve a szuper-organikus fejlődés ama formájára fogunk szorítkozni, melyet az emberi társadalmak mutatnak, … vagyis a szociológia jelenségeire.” (Collins 327-328., 4.-5. pont.)

51 Horváth Barna erről: Spencer “agnoszticizmusával” és “átalakított realizmu-sával” nincs okunk behatóbban foglalkozni. (…) Spencer ismeretelméletének Hume és Kant után nincs különösebb jelentősége, de típusa azoknak a meg-oldásoknak, amelyek segítségével a realizmus és az empirizmus leszámolhatni vél Hume szkepszisével és Kant transzcendentalizmusával. Ezt követően mégis többször visszatér nála ez az „átalakított realizmus”. „Az „átalakított realizmus” pedig abból következik, hogy Spencer szerint az igazság végső kritériuma az ellenkezőnek elgondolhatatlansága, ez a kritérium az „egyete-mes posztulátum”. Minél kevesebbszer kell ehhez folyamodnunk valamely okoskodás során, annál jobb, mert nagy a veszély, hogy tévesen alkalmazzuk.

Minthogy pedig a realizmus csupán egyszer, az idealizmus ellenben többször folyamodik hozzá, a realizmus a megbízhatóbb.” Horváth B i.m. 244. Vizs-gálódásaim szerint ez a terminus (transfigured realism) a First Principles-ben egyszer fordul elő, az 50. § végén.

52 Erről részletesen Szczepanski és Pál Eszter.

cionista, organikus vagy organicista, utilitarista.⁵³ A jogbölcselettel való kapcsolatra is tekintettel a pozitivista besorolást tartom itt a leginkább célravezetőnek.⁵⁴

Spencer „A szociológia alapelvei”-ben számos olyan kérdést tárgyal részletesen, amelyek a mai felfogás szerint a jogbölcselet és /vagy a poli-tológia körébe tartoznak. Spencer tudományelméletében a szociológiát ugyan nevesítette a konkrét tudományok körében, a politológiát viszont érthetően nem, és ismereteim szerint a jogbölcseletet sem említette.

Spencer utilitarizmusa vitathatatlan, ő a saját felfogását ésszerű utilitarizmusnak nevezi, éppen egy jogelméleti kérdés, a rövidlátó tör-vényhozás kritikája kapcsán. A boldogság utáni törekvés jelentőségét elfogadja, azt azonban a társadalmi feltételekre tekintettel „ésszerűsíti”.

„A boldogság utáni törekvés tekintet nélkül a feltételekre, melyek mel-lett elérhető társadalmilag ép oly oktalan, sőt tényleg még oktalanabb mint egyénileg, minthogy a feltételek figyelmen kívül hagyásából eredő bajokat az egyén nem ritkán kikerüli, míg a társadalom a hatóságok átlagos eloszlása folytán nem kerülheti el. A politikai tapasztalati elmélet módszerének magyarázatául csak arra kell utalni, hogy az eredményes törvények azok, melyek az alapvető elveknek megfelelnek és a melyeket a „gyakorlati“ politikusok figyelmen kívül hagynak. Ezek oly törvények, melyek elismerik és megerősítik az igazságosság szabályának különböző következményeit. Mert mint láttuk a társadalmi fejlődést, ezeknek az erkölcsileg előirt törvényeknek fokozatos felállítása kísérte. A tények döntően bizonyítják a politikai empiricismus módszerének sikertelenségét és az észszerű utilitarizmus módszerének sikerét.”⁵⁵

Utilitarizmusának jogbölcseleti szempontból legfontosabb eleme a jog helyességének és igazságosságnak a hasznosság alapján történő igazolása.⁵⁶

53 Kon i.m., Pál i. m., Horváth mindkét idézett művében – elérően, Barna, Szczepanszki i. m.

54 Kétségtelenül meghatározó eleme szociológiájának is az evolucionizmus, de az szerintem irányzati besorolásra nem alkalmas, azt külön kell tárgyalni.

Az organikus jelző ugyan elfogadott irányzatjelölő, annak tárgyalását mégis Spencer államelmélete kapcsán látom indokoltnak.

55 Collins 588. old., 375-376. pont.

56 „Az utolsó elmélet szerint majd a jognak nem lesz egyéb igazoltsága, mint

Spencer munkássága mint jogbölcseleti pozitivizmus a szociológiai jogelméletek közé tartozik. Nem volt jogász, összefüggő jogbölcseletet nem dolgozott ki. Ennek ellenére számos jogbölcseleti relevanciájú megállapítást találunk életművében, nem véletlen, hogy számos átfogó és rendszerező elmélettörténet külön fejezetet szentel Spencernek.⁵⁷

Ettől a minősítéstől némiképpen eltér Horváth Barna Spencer ábrázolása, aki Spencer jogelméletét mint utilitaristát jellemzi. Ez a megjelölés nincs ellentétben a pozitivista megjelöléssel, azonban az a XIX. század jogbölcseletéhez való viszony szempontjából másodlagos kérdést állít előtérbe (a tulajdonképpeni kérdés a szociológia és a pozi-tivista jogbölcselet viszonya) és részleteit illetően sem problémamentes.

Horváth Barna Angol jogelméletében Spencert Az utilitarizmus jogelmélete fejezetben tárgyalja. A műnek ez a legterjedelmesebb fe-jezete, 211 oldal, az érdemi 530-ból. Az itt tárgyalt szerzők Bentham, James Mill, J.St. Mill, Austin, William Godwin és Spencer. Helyenként másokra is kitér. Egyedül itt bontja föl a szerzők szerinti bemutatást és elemzést tematikus szempontok szerint, mint az utilitarizmus története, a jog változása, a jog helyessége és a jog fogalma. A tárgyalásnak ezt a módját, az említett szerzők összekapcsolását azzal indokolja, hogy az utilitarizmus szorosan összefüggő, de messze szétágazó irányzat. „A tantörténet nem sok példát mutat az etikai, lélektani, gazdasági, jog-tudományi és filozófiai kutatásnak olyan tervszerű összeműködésére, az elsőrangú kutatóknak olyan termékeny személyes kapcsolataira és olyan kidolgozott és kikristályosodott iskolahagyományra, mint az utilitarizmus. A klasszikus közgazdaságtan Ricardóval, az asszociációs lélektan James Mill-lel, a logika John Stuart Mill-lel, az analitikus jogelmélet John Austin-nal, az etika és jogpolitika Benthammal van

az, hogy fenntartja azokat a feltételeket, amelyek a társas állapotban az életet teljessé teszik.” Legáltalánosabb szempontból az állam kötelességei, hogy a polgároknak testületileg szervezett tömege fenntartsa a feltételeket, melyek mellett minden egyes a legteljesebb életet nyerje el, mely polgártársainak legteljesebb életével összefér.” „Kívánatos annak bebizonyítása, hogy a cselekmények, melyek igazságtalanok az elméletben, a gyakorlatban sem politikusok.” Collins 452.old. 534., 586. old 361., 588.old. 3. pont.

57 Verdross i. m. 174-175.

képviselve a legszűkebben vett utilitarizmusban, a tágabb értelemben vett utilitarizmusba pedig bekapcsolódik az evolucionizmus Spencerrel, az elméleti anarchizmus Godwinnal: és ez elég annak szemléltetésére, hogy micsoda szellemi energiák működnek össze abban az utilitarista doktrínában, amelynek Bentham, a „törvényalkotás Newtonja” a kiin-dulópontja. (…) Az utilitarizmus nagy eszmeáramlatából a jogelméletet [azaz Horváth Barnát Sz.P.] elsősorban Bentham, azután Godwin és végül Austin érdekli legközelebbről.” ⁵⁸ Spencer jogelméletét el nem hanyagolható, de kisebb jelentőségű teljesítménynek nevezi, aki jó hátteret szolgáltat az eredeti utilitarista jogelmélet tanulmányozásához.

„Spencer filozófiáját mintegy háttérként használhatjuk az utilitarizmus jogelméletének jellemzésénél. Spencer kétségkívül beledolgozta elméle-tébe az utilitarizmus fő tételeit. Sőt a teljes filozófiává való kiszélesedést az utilitarizmus voltaképpen csak Spencerrel éri el. Tagadhatatlan, hogy Spencer lényegesen túlment az utilitarizmuson, amikor főképpen a fejlődéselméletével végre kiegészítette annak hiányos tanításait a létről és a változásról. Az is kétségtelen azonban, hogy az utilitarizmus érté-kelméletén Spencer vagy egyáltalában, nem vagy legfeljebb ugyanabban az irányban ment túl, mint Godwin. Épp a jogpolitikai következtetések terén tehát Spencer és Godwin az utilitarizmussal szemben sok rokonságot mutatnak, anélkül, hogy e közös tőről végkép leszakadnának. Tanaik a szabadság és a fejlődés eszméit oltják az öröm utilitarista gondolattövébe.

Az így továbbépített elmélet jó hátteret szolgáltat az eredeti utilitarista jogelmélet tanulmányozásához.”⁵⁹

A tárgyalásnak ez a sorrendje sokkal inkább Horváth Barna jog-elméletéből⁶⁰ következik, mint magából az anyagból. Természetesen

58 Horváth i.m. 220-221.

59 I.m. 228-230.

60 Horváth Barna A jogelmélet vázlata Attraktor Máriabesnyő – Gödöllő 2004.

Ezt az először 1937-ben, tehát jóval az Angol jogelmélet előtt megjelent munkát Horváth négy könyvre tagolja, ebben a sorrendben: A jog változása, A jog helyessége, A jog fogalma és a Jogtudomány. A jogelmélet története.

Horváth gondolatmenetéről részletesen Zsidai Ágnes Horváth Barna szi-noptikus jogbölcselete. [Budapest] 2008, Szent István Társulat, 183 p. A jog helyességére vonatkozó elméletek körében Horváth elhatárolja az

evoluci-minden szerző saját elgondolása szerint építi föl műveit. Amit itt mégis meg kell jegyezni, nem szemrehányásként, hogy a jogpozitivizmusnak ezt a változatát Horváth saját paradigmája szerint mutatja be. Ezzel Austin gondolatmenete éppen ellentétes: előbb az elválasztási tétel, aztán a jogfogalom, abban a szuverenitás, aztán majdnem a végén a jog helyessége.

Horváth idézett ábrázolása egyfelől hat szerzőt fog össze az utilita-rizmus besorolás alá, ezen elméletek szoros összefüggést állítja, aztán Spencer mégis csak háttér, hogy ne mondjam, díszlet. Szerintem Spencer egyértelműen belül van az utilitarizmuson, annyiban van kívül, hogy túlmegy rajta, mint azt éppen Horváth emeli ki. De másként van kívül az, aki túlmutat, mint aki pusztán háttér. Vagy Bentham (és Austin) képezi az utilitarizmus mércéjét, és akkor jogos ez a kívül tartás, de nem jogos az egy kalap alá vétel, vagy indokolt az említett szerzők egy csoportba sorolása, és akkor mindenki belül van.

Az utilitarizmusnak és a jogpozitivizmusnak a kapcsolata ennél összetettebb. Horváth az utilitarizmus történetét Benthammal indítja, mint Anti-Blackstone-nal, ami teljesen helyénvaló. Ezzel Horváth Benthamtól kezdődően az utitlitarizmust mint anti-természetjogot, mint jogpozitivizmust határozza meg. Az utilitarizmus korábbi idősza-káról (Hutcheson, Hume, Godwin) ez nem mondható el, ezeknek a szerzőknek az elméletei az említett átmenet jellegű előpozitivizmusok példái, amennyiben azok még valamelyes őrzik a természetjogi felfogás elemeit. Hutchesonnál ilyen a teológiai biztosítékok eleme, Hume-nál az igazságosság erkölcsi kötelezettségének nem egészen világos helye elméletében, „a természeti célszerűség rejtett premisszájának a becsúsz-tatása”,⁶¹ Godwinnál pedig a Horváth által is kiválóan jellemzett negatív

onizmust és az utilitarizmust, szerinte „Spencer evolucionista jogpolitikája ma már gyermekes utópiaként hat” (i. m. 118-119.); műve utolsó részében viszont – az Angol jogelmélettől eltérően - a jogelmélet fő irányaiként a szociológiai, a szabadjogi, az analitikus jogelméleteket, Stammler elméletét és a Tiszta jogtant sorolja föl, Spencert a szociológiai jogelméletek körében, Austint pedig az analitikai jogelméletek körében említi. (I.m. 216-220.) 61 Ludassy i.m. 830., ill. Filozófiai kisenciklopédia. A nyugat filozófiája és

filozófusai. Kossuth könyvkiadó, 1993. 146-148.),

természetjog. Amikor a jogelméleti irányzatok kérdése áll az előtérben, akkor ezt a kétségtelenül finom distinkciót nem téveszthetjük szem elől.

A XIX. századi angol jogpozitivizmus meghatározó alakja John Austin, ezért Spencer elméletét vele célszerű összevetni. A korábban fölvázolt elméleti kereteket alapul véve Austin imperatív-analitikai jogelmélete etatista-normativista elmélet, Spenceré szociológiai pozitivizmus, annak is átfogó szociológiai elméletek keretében kifejtett változata. Austin gondolatmenete az elválasztási tételtől vezet a jogfogalom kérdéséhez, abban tárgyalja a szuverenitást, azt követi a jog keletkezése és fejlődése, aztán majdnem a végén a jog helyessége. Spencer elmélete a mozgásból indul ki, ami sokkal inkább Horváth Barna kifejtéséhez áll közel.

Az elválasztási tétel Austinnál határozott, ami Spencernél hiányzik, annak gondolata időnként elmosódott. A jogfogalom meghatározása Austinnál kidolgozott, Spencernél hiányzik. A jog állami jellege Austinnál határozott, Spencernél nem, de arra utal, hogy a jog kérdéseit zömében az államnál tárgyalja. A pozitív jog és a pozitív erkölcs megkülönböztetése Austinnál világos és egyértelmű, Spencernél elmosódott, amit az is mutat, hogy az állam kérdéseit az etika alapelveiben tárgyalja, a jogi relevanciájú elemzések pedig megoszlanak a szociológiai és az etikai rész között.

A releváns tények mibenléte inkább Spencernél egyértelmű, Austin-nál – különösen a szuverenitás vizsgálata során – elmosódottabb. Közös gyengéjük, hogy elméletükből hiányzik a normativitás megalapozása, a jog tényleges és normatív mozzanatainak a megkülönbözetése illetőleg az, hogy a Legyen és a Van kategóriája két relációra is érvényes: az egyik esetben a Sollent a pozitív jog fölötti normák (természetjog, vallás, erkölcs) képezik, a Sein pedig akkor a pozitív jog; a másik esetben a pozitív jog a Sollen, és a Sein az emberi magatartások megfelelő halmaza.

A jog részleteinek az elemzése tekintetében Austin részletező és logikus (végighatoló fogalmak elemzése), Horváth Barna szerint felül-múlhatatlan műgond és pedantéria jellemzi.⁶² Spencer ilyen részleteket szociológiájának Politikai intézmények valamint az erkölcstani rész Igazságosság fejezetében tárgyal, de – és ez nem meglepő – dogmatikai kontextusok nélkül.

62 Horváth Angol jogelmélet 363.

Mindkét elmélet az mérsékelt pozitivizmusok körébe tartozik, mivel nem utasítják el a jog helyességének a vizsgálatát. Austin ezt az utilitarizmus alapján végzi el, Spencernél az utilitarizmushoz és a fejlődéshez kapcsolódik.

Ez utóbbi miatt érte Spencert a természetjog vádja. A katolikus jogfilozófus és nemzetközi jogász Alfred Verdross Természetjogtan a biológia és a szociológia köntösében fejezetcím alatt írja, hogy a bioló-giai és szociolóbioló-giai elméletek köntösében különböző természetjogtanok lépnek föl. Ezek egyik csoportja (és ide sorolja Spencert) a biológiából és a szociológiából az emberi cselekvés meghatározott normáit akarja levezetni. Jogi alapelve - a mindenki szabadon teheti, amit akar, ameny-nyiben az nem sérti valaki másnak az egyenlő szabadságát - nem kauzális törvény, hanem semmi egyéb, mint a liberális ideál megfogalmazása.”⁶³

Én ezt a minősítést tévesnek tartom azért, mert Spencernél hiányzik a természetjogi fölfogások két lényeges vonása, a pozitív jog fölötti kötelező normarendszer föltételezése illetőleg az elválasztási tétel elutasítása, a jog és az igazságos jog azonosítása. Bizonyos természetjogias vagy annak tűnő elemek azonban föllelhetők nála. Ezek három szálon kerülnek bele elméletébe. A liberális politikai eszmekör (természetes jogok), fejlődésel-méletében rejlő (ritka) teleologikus mozzanatok és az utilitarizmushoz való kapcsolódása révén.

A teljesség igénye nélkül, de valamivel bővebben itt az igazságosság kérdésköréről.

Az igazságosság fejezetnek⁶⁴ tartalmilag 3 nagy blokkja van: maga az igazságosság (246.-280. pontok, eredetiben Justice §-ok); mai kifejezést használva az alapjogok (281.-344.) és az állam (345.-386.) Az igazságosság szabálya a következő: „Minden ember azt teheti, amit akar, feléve, hogy nem csorbítja bármely más embernek ugyanily szabadságát.”⁶⁵ Ez nagyon hasonlít Kant híres jogfogalmára, Kantnál azonban ott van a természet-jogi mankó: a szabadság általános törvénye szerint. Ez Spencernél nincs, valamivel viszont pótolni kell. Ezt empirikus úton kísérli meg a szabály tekintélyét tárgyalva. Ennek folyományai az egyes ember szabadságjogai.

63 Verdross i.m. 174-175.

64 Collins 570-590. old.

65 Collins 574. old. 272. pont.

Az „alapjogi rész” jogbölcseleti kiinduló tétele: „Úgy fogjuk találni, hogy e folyományok mind egyeznek a rendes erkölcsi fogalmakkal, a törvényes rendelkezésekkel és hogy a törvény érvényét belőlük szár-maztatja.” Ez a tétel kétélű: az erkölcsnek való megfelelés értelmezhető normatíve, akkor egy természetjogias mozzanat, értelmezhető a szokás-szerű megfelelésként, akkor szociológiai pozitivista elem.

Ez után következnek a jogok nevesítve egyenként. Ezeket Spencer - logikailag korrekt módon – az igazságosság szabályára vezeti vissza, azok ábrázolása azonban a kapitalizmusban betöltött szerepüket is mutatja.

Spencer eszméinek jellemző vonása kapitalizmus melletti elkötele-zettsége, ami jogbölcseletében domborodik ki. Fölfogásának ez az eleme a Man versus nyomán széles körben ismert. Ehhez először is annyit fűznék itt hozzá, hogy Spencer polgári elkötelezettsége letagadhatatlan, ezt (mai kifejezést használva) az alapjogok tárgyalása nyilvánvalóvá teszi, de nem olyan vakon az, mint némelyek látni vélik: „Okunk van azt gyanítani, hogy míg a munka által létrehozott dolgok magántulajdona még határozottabbá és szentebbé fog válni mint jelenleg: addig a lakat-lan földterület, mely nem munka terméke, olyasminek fog tekintetni, melyet nem lehet magántulajdonban tartani.”⁶⁶

Spencer jogbölcselete kapcsán az államelméletről. Felfogásom szerint az államelmélet a jog és állambölcselet relatíve elkülönült része. Ezért Spencer államelméleti tárgyú vagy vonatkozású megállapításait sem hagyhatjuk itt figyelmen teljesen kívül. Tervezett behatóbb elemzéséről azonban le kell mondanom. Néhány megjegyzést azonban feltétlenül szükségesnek tartok. Barnes szerint⁶⁷ a szociológiai államelmélet egyik kiemelkedő képviselője. Ez irányú munkásságából az állami tevékenység és szervezet szociológiai megalapozását az állami tevékenység határainak a kérdését kell kiemelnünk. Államelméletének az ábrázolása tekintetében egyik lényeges kérdés annak organikus jellege (viszonya az organikus államelmélet hagyományához és a szuperorganikus szerveződéshez) valamint az államelméleti és a politikaelméleti mozzanatok viszonya.

66 Collins 453- old. 540. pont.

67 Barnes, Harry Elmer Soziologie und Staatstheorie. 1927 Universitäts-Verlag Wagner Innsbruck.