Herbert Spencer már életében nagy hatást váltott ki, de 1903-ban bekövetkezett halála előtt az időközben létrejött más elméletek fényé-ben háttérbe szorult, a halála után pedig sok évtizedre szinte teljesen hatástalanná vált. Amikor Talcott Parsons hosszú tanulmányútjáról Németországból az USA-ba hazatért, és az ottani, illetve a francia nagy társadalomelméleti tablókat 1937-ben összegezte, ezt azzal kezdte, hogy
„Who now reads Spencer?”, és leszögezte, hogy Spencer életműve halott.
De majd harminc év eltelte után az időközben kibomlott és a biológiai elméletek területéről indult, de a valóság fizikai, biológiai és társadal-mi szféráinak elemzésére is alkalmazhatóvá tett General System Theory fényében 1961-től aztán már úgy látta, hogy Spencer a társadalmak modernizációs folyamataiban központi szerepet játszó funkcionális differenciálódási és más evolúciós folyamatokat, illetve mechanizmu-sokat lényegében úgy írta le, ahogy most az általános rendszerelmélet teszi.1 Ma pedig már elmondhatjuk, hogy az általános rendszerelmélet központi jelentőségűvé válása az teljes társadalomtudományban és az 1 Lásd Talcott Parsons: An Outline of the Social System. In. Parsons et al (eds.) Theories of Societies. Free Press. New York. 1961 39-90. p., ill uő.:
Societies. Evolutionary and Comparative Perspectives. Englewoods Cliffs.
Prentice Hall.1966
egyes társadalmi intézmények rendszerelméleti szempontokból elemzése fokozatosan revideálta Spencer szociológiaelméletét.
De mi okozta a korai óriási hatás után a hosszú ideig tartó eltűnést?
Robert L. Carneiro 1981-es tanulmányában végigment a Spencerrel szemben felhozott vádakon, és szövegszerűen kimutatja, hogy a legtöbb ezek közül egyszerűen Spencer művének felületes ismeretéből fakadt.
Ezek között az egyik legfontosabb, hogy Spencer elméletét a már előtte elvirágzott historicizmussal rokonították, és mint a lineáris történe-lemszemlélet egyik verzióját utasították el evolúcióelméletét. Carneiro szövegszerűen kimutatja, hogy Spencer „A szociológia elvei” c. műven kifejezetten az ellenkezőjét állítja.2 De annyi igazság volt a vádban, hogy működése első éveiben jó ideig még az akkori korszellemben bevett historicista „szükségszerű progresszió” talaján állva maga is a progressszió kifejezést használta az egymás utáni történeti változásokat elemezve, és ezt csak később kezdte felváltani az „evolúció” kifejezéssel.
Egy 1860-es években írt levelében jelzi is, hogy ez a váltás tudatos volt nála, mert észlelte, hogy a „progresszió” egy teleológikus implikációt hordoz, és ettől meg akart szabadulni, mert a változások mögött nincs egy eleve elrendelt változási irány. 3
Jonanthan Turner és Charles Powers szintén foglalkoznak egy tanul-mányukban Spencer elméletének félretolását előidéző okokkal, és az ő 2 “Like other kind of progress, social progress is not linear but divergent and re-divergent. Each differentiated product gives origin to a new set of differ-entiated products.” Spencer, Principles of Sociology 1873, idézi Carneiro 1981, 187.p.
3 Spencer 1857-ben írt első rendszeres tanulmánya a történelmi változások törvényszerűségeiről “Pogress: Its Law and Cause” címmel jelent meg , és a
“progresszió” kifejezés későbbi lecserélésől “evolúcióra” így írt önéletrajzában:
“Though it began by pointing out that the word progress is commonly used in too narrow sense; yet the fact that I continued to use the word shows that I had not been recongnized the need for a word which has no teleological implications” De már az 1860-as években jelzi egy levelében, hogy kell egy kifejezés, ami nem hordozza a szükségeszerű haladást valamilyen irányba, mert ez nem felel meg a törtélelmi változásoknak.:“ the adoption of it arose for the perception that “progress” has an anthropocentric meaning, and that there needed a word free from that” (lásd Carneiro 1980. 159.p.)
felsorolásukban elsősorban nem ennek az elméletnek a belső problémái okozták ezt, hanem inkább a társadalomelméletek akadémiai- egyete-mi környezetének politikai beágyazottsága az 1900-as évek elejétől, melynek politikai premisszái egyszerűn kitaszították ezt az elméletet.
Így a kezdődő szociológia és társadalomtudós közösség az elesettek felemelését célzó állami progresszív törekvéseket vette tudományos premisszáinak evidens kiindulópontjaként, és ezzel szemben Spencer az állammal szembeni és a szabadpiac uralmát valló morálfelfogása politikailag stigmatizálta elméletét. 4 De ugyanígy a tartósan baloldali ideológiai premisszákkal átitatott társadalomtudományos gondolkodás viszolygását váltotta ki a „survival of the fittest” (a legalkalmasabb túl-élése) evolúciós elvként hangoztatása, melyet Darwin tulajdonképpen tőle vett át. Ám a politikai küzdelmekben a szociáldarwinizmus szezői az általuk alátámasztott hatalmak háborús bukása után, mint ennek okozói kerültek megbélyegzésre, közéjük Spencer is besorolva, mint a 20. századi konzervatív társadalomfilozófia egyik alakja. 5
De e politikai-ideológiai okokon túl, melyek inkább a szociológiát magát minősítik mintsem az ő elméletét, álladó kritika érte Spencert, hogy biológiai analógiákkal magyarázza a társadalmiság egyes jellemzőit és evolúciós folyamatait. Ferninand Tönnies még jóindulatúan csak úgy kritizálta ezt egy 1905-ös cikkében, hogy az ilyenfajta demonstráció inkább gátolja a megértést, mintsem segítené, de legtöbben egyszerűen azt feltételezték, hogy Spencer a társadalmat, mint emberi testet fogja fel. Persze maga Spencer jelezte is e kritikákat megismerve, hogy ő ezt csak az illusztráció és a könnyebb megértésért tette, de utólag azt lehet
4 “There can be no doubt that Spencer’s moral philosophy stigmatized him, especially his view that government should not intervene too extensively to help the unfortunate. Such view ran counter to the expansion of the welfare state in the twentieth century. The ideology taints Spencer’s sociology, and it has clearly made scholars reluctant to give it a fair reading” Turner/Powers, 2002, 85.p.
5 “Spencer’s coining of the phrase “survival of the fittest” and the use of this idea in much twentieth-century conservative philosophy, and even worse, in the eugenics movement of the last century further stigmatized his sociology.”
Turner/Power 86. p.
mondani, hogy ez az illusztrációként használat letakarta előtte, hogy míg a fizikai és a biológiai szférában az „anyag” és az „élő organizmus”
mint e szférák evidens alapeleme megadta azt, amire folyik itt a tudo-mányos kutatás, és az összefüggések feltárása, illetve tablókba állítása, addig a társadalmi szféra esetében fel sem merült előtte, hogy akkor itt mi lehet ez a sajátlagos alapelem. A biológiai analógiákkal magyarázat ezt a hiányt rejtette el előle, és mivel az 1880-as évektől indulóan a német szellemtudományos kezdetek után Wilhelm Dilthey és Henrich Richert, majd Edmund Husserl, Max Weber és Nicolai Hartmann nyo-mán a kibomló társadalomelméletek alapjává vált, hogy társadalmiság az értelem intézményesülésén nyugszik, az e nélküli spenceri elemzések már csak, mint szociológiatörténeti érdekességek jöhetnek számba. Az igazi adaléka, a társadalmi evolúcióval létrejövő funkcionális differen-ciálódás és komplexitás növekedés pedig a General System Theory révén őt elkerülve vált a mai társadalomtudományok bevett tételévé. Igaz, ha a szociológia tudósközössége ideológiai elfogultságai miatt nem tolja félre Spencer elméletét, mely már a 1870-re vázolta ezeket az összefüg-géseket, akkor már legkésőbb az 1900-as évek elejétől és nem csak az 1960-as évektől elindulhatott volna ebbe az irányba. Spencer elmélete tehát nemcsak eltűnt bő hatvan évre, de ennyi időszak e miatt jórészt ki is esett a társadalomtudományok fejlődéséből.