Az elmúlt évtizedek gazdasági, illetve társadalmi változásait követően a tudományos és a politikai-közéleti diskurzusokban, de a hétköznapok beszédvilágában is fontos problémaként jelent meg a „nemzetállamok szuverenitását aláásó” globalizáció, mint feltartóztathatatlan vagy ép-pen feltartóztatandó folyamat, melynek elméleti leírásaival mára már könyvtárakat lehetne megtölteni. Hozzá kell tennünk ugyanakkor, hogy a 21. században a globalizáció nem kizárólagos jelleggel érvénye-sülő, egyeduralkodó folyamat, hanem egy összetett „jelenségcsokor”
meghatározó, ám korántsem egyedüli komponense. A globalizáció mellett ugyanis regionalizációs, lokalizációs, sőt egyes térségekben még fragmentációs folyamatok is végbemennek. Ezért számos szerző beszél arról, hogy az integráció és a fragmentáció, valamint a globalizáció és a lokalizáció mozzanatai valójában kiegészítik egymást, nagyjából egyenlő mértékben befolyásolva a globális erőtérben bekövetkező változásokat.
A nemzet(állam)i és a regionális szempontok hangsúlyozása mellett tehát egyre többen beszélnek a lokalizáció felértékelődéséről és megerő-södéséről. Már a korai ordoliberálisok – például Wilhelm Röpke – is
London, 1891, 64. o. Idézi: Nagy Levente: A 19. századi brit liberalizmus morfológiai megközelítése. In Metszetek, 2013/2-3. szám, 181. o.
44 Somló: i. m., 192.
kifejezésre juttatták, hogy csak az az egyén tekinthető valóságosan is szabadnak, aki egy természet adta családi, vállalkozói vagy helyi közösség tagja; a paternalista állami gyámkodástól és a piac mindenhatóságába vetett dogmától egyaránt elrugaszkodó elgondolás ekként a helyi közös-ségek önszerveződésének bázisát is jelenti.45 A lokalizáció a legegyszerűbb olvasatban azt jelenti, hogy „amennyire csak lehet, a helyi keretek között élünk és termelünk. Magában foglalja lakhelyünk és a helyi közösség ismeretét és megértését, legyen az egy dombfalu Bhutánban vagy London egyik kerülete.” A lokalitás, mint olyan „egy bizonyos területhez kötődő, sajátos környezeti és kulturális jegyeket magán hordozó közösséghez tartozás érzése.”46 A helyi keretek között lét pedig implikálja a helyben történő termelés előnyben részesítését, a termelők és a fogyasztók között meglévő térbeli távolság csökkentését, tehát az erőforrások oly módon történő allokálását, hogy a helyi polgárok szükségletei minél rövidebb távolságon belül kielégíthetőek legyenek. „Nem az a kérdés, hogy az angolok vásárolhassanak-e import narancsot és banánt – foglalja össze a lényeget Norberg-Hodges –, hanem az, hogy a búzájuk, tojásuk, tejük és krumplijuk – röviden alapvető élelmiszereik – több ezer kilométert utazzanak-e, mint jelenleg. Ennek ugyanis igen nagyok a környezeti és anyagi költségei, miközben előállításuk egy 180 kilométeres körzeten belül is lehetséges volna.”47 A helyi termékek és a rövid ellátási láncok – a lokalizáció égisze alatt, annak elemi voltát felismerve – fokozódó jelentőségre tehetnek szert a jövőben – a fogyasztók, a helyi szervező-dések és a központi döntéshozók szintjén egyaránt. Az ellátási láncok újjászervezése égetően fontos feladattá vált annak érdekében, hogy a helyi termékek jobban be tudjanak kapcsolódni a lokális fogyasztásba.
Meglátásom szerint a koronavírus-járvány a számtalan negatív hoza-déka mellett némi pozitívummal is kecsegtet. Átgondolhatjuk ugyanis a 45 Bővebben lásd Röpke, Wilhelm: Civitas Humana. A Humane Order of Society.
William Hodge, London, 1948.
46 Norberg-Hodges, Helena (1999): Hozzuk a gazdaságot haza! Egy hely-hez kötődő kultúra felé. In Lányi András (szerk.): Természet és szabadság.
Humánökológiai olvasókönyv. ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet Humánökológiai Szakirány – Osiris Kiadó, Budapest, 2000, 258. o.
47 Uo., 259.
pazarló fogyasztói társadalom paramétereire felépített életvitelünket, hiszen nem folytathatjuk ott, ahol a járvány kitörését megelőzően, a „történelem vége” (Fukuyama) és az „örök vasárnap” (Kojéve) mantrái előtt hódolva abbahagytuk. A gazdasági növekedés állandó hajszolása, illetve minden természeti és emberi érték fölé való helyezése, a progresszió egyedül üdvözítő mivoltába vetett fanatikus hit tűzzel-vassal való terjesztése, a korlátlan habzsolás és természetkárosítás nem lehet többé perspektíva, mert – ahogy a sokak által tisztelt és követett Ferenc pápa fogalmaz48 –
„ez a gazdaság öl”: képletesen, és immáron tényszerűen is az áldozatait szedi. A válsággócok hátterében pedig az a hosszú, ám annál tudatosabb folyamat áll, amelynek során az emberiség az erkölcs helyére az egyetemes fejlődés Spencer által is helyeselt eszméjét helyezte. Ennek köszönhetően
„a boldogságot a beteljesülés gondolata szorította ki az emberek fejéből”, és egyre hihetőbbnek tűnt egy olyan – egyébként Francis Bacon tevékenysége óta íródó – forgatókönyv, amelyben a természetet végleg az uralma alá hajtja az ember, a szabadpiac és a politikai liberalizmus döntő diadalával pedig egy teljes mértékben homogenizált és uniformizált végső állam stádiumához érhetünk el. A végső állam eszméje azonban „tarthatatlan progresszivitás-felfogáson nyugszik, ezért nem a végső beteljesülés, hanem az elállatiasodás felé mutat. A mindent megkapni akaró ember végül önmagát veszti el, állama pedig zsarnokság lesz. A modernség válsága a korlátlan fejlődés eszméjébe vetett hit válsága.”49
A koronavírus elleni küzdelemnek a rendkívüli jogrend kénysze-rűen egyre drasztikusabbá vált (váló?) intézkedéseivel való kezelése pusztán felületi megoldásnak számít; az aktuális csatát megnyerhetjük ugyan, de a háborút csak akkor nem veszítjük el, ha a járvány felett aratott győzelmet követően a fogyasztói társadalom eszement logikáját is detronizáljuk. Ezt követően a bolygónk, a biodiverzitás, mi több, a szabadságunk megőrzése érdekében át kell térnünk egy valóban fenn-tarthatóbb, a helyi kis- és középvállalkozások, valamint a „háztartási gazdálkodás” paramétereire kidolgozott szemléletmódra.
48 Galeazzi, Giacomo – Tornielli, Andrea: Ferenc pápa: Ez a gazdaság öl. Ford.:
Török Csaba. Jezsuita Kiadó, Budapest, 2015.
49 Lánczi András: Modernség és válság. Leo Strauss politikai filozófiája. Pallas Stúdió – Attraktor Kft., Budapest, 1999, 4. o.
Az egész glóbuszra kiterjedő koronavírus-járvány egy pozitív forgató-könyv megvalósulása esetén akár azt is eredményezheti, hogy a „gondol-kodj globálisan, cselekedj lokálisan” maxima első fordulata valószínűleg huzamosabb időre meghaladottá válhat, és a „re-regionalizáció” ered-ményeként az ellátási láncok jóval rövidebbé válhatnak, így elindulhat a gondolkodás arról, hogy valóban jó ötlet-e a kínai beszállítóktól való szinte totális függés. A frankfurti Zukunftsinstitut „koronaválság” alatt publikált elemzése a „posztkoronális” világ lehetséges jövőszcenárióit vette górcső alá. Az általuk azonosított negyedik lehetséges koreográfia értelmében a
„koronaválságból” való sikeres kievickélést követően végleg lebontásra kerülhet a „globális just-in-time produkció, ágas-bogas értékteremtő láncaival, amelyeknél alkatrészek millióit hurcolták körbe a bolygón”.
Az optimista jövőkép szerint a termelésben és a szolgáltatásban egyaránt elszaporodhatnak a közbenső tárolók, raktárak és tartalékhalmazok.
Helyi termelések indulhatnak virágzásnak, hálózatok lokalizálódhat-nak, a kézművesség pedig ebben a már-már árkádiai nyugalmat árasztó világban a reneszánszát éli. A globális rendszer eszerint a glokalizáció felé halad: a „globális lokalizációja” irányába. „Csodálkozunk, hogy a vagyonveszteségek, a tőzsdei fekete napok ellenére nem fájnak annyira, mint kezdetben hittük. A korona utáni időben a vagyon egyszerre nem játszik döntő szerepet. Fontosabbak a jó szomszédok és egy virágzó zöldségeskert. Lehetséges, hogy életünket a vírus abba az irányba terelte, amely felé amúgy is változni akart?” – teszik fel a kérdést a Jövőintézet kutatói.50 Nos, talán már vannak arra utaló jelek, hogy nem „pusztába kiáltott szónak” kell tekintenünk egy ilyen forgatókönyv hosszabb távon történő kibontakozását. Larry Fink, a BlackRock vagyonkezelő vezetője szerint a cégeknél „az ellátási láncok működésének világszintű átgondolása”
következhet be.51 Japán 2020 áprilisában jelentette be, hogy több mint kétmillió dollár értékben telepítenek vissza gyártókapacitást Kínából.52 50 Horx, Matthias: Die Welt nach Corona. http://sonnenseite.com/de/zukunft/
die-welt-nach-corona.html (2020. június 24.)
51 Elpártolhatnak Kínától a világ ellátási láncai a koronavírus miatt. https://
www.portfolio.hu/gazdasag/20200303/elpartolhatnak-kinatol-a-vilag-ella-tasi-lancai-a-koronavirus-miatt-417845 (2020. június 24.)
52 Japan to pay firms to leave China, relocate production elsewhere as part of
A korábban leginkább neoliberális gazdaságpolitikai nézeteiről ismert francia elnök, Emmanuel Macron 2020 júniusában már arról beszélt:
intézkedni szükséges annak érdekében, hogy „az egészségügyi ágazatban és a gyógyszergyártásban egyes termékek előállítását hazatelepítsék a vállalatok”, hiszen a pandémia rávilágított arra, hogy Franciaországnak
„technológiai, ipari és egészségügyi függetlenségre” van szüksége.53 A gazdasági liberalizmus kudarcát követően, a posztliberális korszak-ban újra felértékelődhet a háztartási gazdálkodás presztízse (ez Patrick J. Deneen bestseller-szagú könyvének54 fő konklúziója), és a hazai előállítású termékek iránti kereslet megnövekedése sokak által gúnyolt hazafias szólamokból és rigmusokból végre realitássá válhat. A globális kapitalizmus Moloch-szerű szörnyének remélt álomra szenderülését követően mozgásba lendülhet a lokalizáció dinamikája: amennyire csak lehet, megtanulhatunk majd helyi keretek között élni és termelni;
egyben pedig megismerhetjük és megszerethetjük azt a helyi közösséget, amelynek mi is részei, alkotóelemei vagyunk. A lokalizáció ugyanis – szemben a globalizmus eredendően kozmopolita attitűdjével – kötődést jelent egy adott helyhez, „és ez az, ami a legtöbb emberben felébreszti azt az érzést, hogy tartozik valahová”.55 A 21. század új alapállását a „radikális otthonteremtők” gyakorlata határozhatja meg, akik „a háztartások, a lokális közösségek és a piacok keretein belül igyekeznek újra felfedezni a hajdani szokásokat, illetve maguk is újakat próbálnak teremteni”, ezzel is erősítve a háztartási gazdaságokat (household eco-nomics), a poliszéletet, illetve a közös állampolgári részvételen alapuló önkormányzati formákat. Az említett gyakorlatok kútforrásául azok a
coronavirus stimulus. https://www.scmp.com/news/asia/east-asia/artic-le/3079126/japan-pay-firms-leave-china-relocate-production-elsewhere-part (2020. június 24.)
53 Technológiai, ipari, egészségügyi függetlenségre tör Franciaország, hazaviszik a gyártást. https://makronom.mandiner.hu/cikk/20200616_technologiai_ipa-ri_egeszsegugyi_fuggetlensegre_tor_franciaorszag_hazaviszik_a_gyartast (2020. június 24.)
54 Deneen, Patrick J. (2018): A liberalizmus kudarca. Ford.: Kisantal Tamás. Libri Kiadó, Budapest, 2019.
55 Norberg-Hodges: i. m., 258. o.
helyi szerveződések szolgálhatnak, „amelyek ellenállnak a liberalizmus személytelen és absztraháló törekvéseinek”.56
A lokalizáció és a helyben történő termelés népszerűsítése „láncre-akciószerű változásokat hozhat mozgásba a társadalmi-gazdasági rend-szerben. A termelők és fogyasztók közötti térbeli távolság csökkentése képessé teszi a közösségeket arra, hogy helyi gazdaságukra rendszerként tekintsenek, továbbá, ha nagyobb mérvű termelés folyik elérhető tá-volságon belül, a kisebb léptékű termelési módszerek jótékony hatása felerősödik, ez pedig védi a környezetet, a munkahelyek szaporodásával jár, és elősegíti, hogy a javak a közösségen belül maradjanak.”57
A lokális szempontok szem előtt tartásán túl, az egyén versus állam spenceri dilemmáját tovább gondolva elmondható, hogy helyre kell állítani a társadalom, az állam és a piac megbomlott egyensúlyát. A bolygón fellelhető, véges számú kapacitások ellenére korlátlan gazdasági növekedést vizionáló neoliberalizmus azért vallott kudarcot, mert a szo-ciális világot és a természetet egyaránt csak gazdasági szempontból tudta értelmezni, és a piacot a társadalom, valamint az állam fölé helyezte.
Ezzel szemben arra lenne szükség, hogy a demokratikus pluralizmus égisze alatt, és a szabályozott piac keretein belül egyesítsék a társadalom, a piac és az állam „erőit”, méghozzá akként, hogy az első szektorban a társadalmat, a másodikban az államot, a harmadikban pedig a piaci intézményeket helyezzék el. Harold Laski már korán meglátta, hogy a piac képtelen volt megfelelően felmérni és „beárazni” a társadalmi szükségleteket – mellékesen ez nem is feltétlenül állt az érdekében.
„Palotákat építünk, ha házakra van szükségünk, az iskolákra fordítandó pénzt pedig hadihajókra költjük. (…) Egyfelől nem a megfelelő termé-keket állítjuk elő, másfelől pedig e termékek elosztása nem a társadalmi szükségletek és fontosság szerint történik.”58
Mindezen túlmenően a Spencer által felsorolt jogosultságok közül néhányat óhatatlanul is fel kell adnunk az egyre fenyegetőbb klímavál-ság hatásainak mérséklése érdekében. Természetesen nem a polgári és 56 Deneen: i. m., 220-221. o.
57 Norberg-Hodges: i. m., 261. o.
58 Laski, Harold J. (1925): A Grammar of Politics. George Allen – Unwin Limited, London, 1967, 175. o.
politikai szabadságjogok korlátozásáról van szó, de a Spencer által az igazságosságból fakadó jognak (!) titulált iparhoz való jogosultság59 – annak természetkárosító következményei miatt – bizton átgondolásra szorul. Emellett az olyan apró, ám annál jelentősebb mozzanatok sem téveszthetők szem elől, mint a szemetünk szelektív gyűjtése, a minden talpalatnyi föld lebetonozásával történő felhagyás, vagy a gyalogos- és tömegközlekedés előnyben részesítése a sarki fűszereshez is kocsival
„furikázással” szemben.
Az elmondottak alapján olybá tűnik, hogy Spencer gondolatai nem igazán kompatibilisek a 21. század problémáit valóban orvosolni kívánó mentalitással; sokkal inkább Hamvas Béla gondolatainak aktualizálására lehet szükségünk: „Van valamilyen rejtélyes átalakulás, amelyet csaknem lépésről lépésre követni lehet, valami kifejezhetetlen, lassú, egészen lassú kibontakozás és közeledés a befejezéshez.” A befejezés, a végső cél meglátása szerint nem lehet más, mint emberré lenni. „Felismerni, hogy végül is semmi, de semmi bennünket tökéletesen ki nem elégít, sem érzéki gyönyör, sem gazdagság, sem hírnév, sem hatalom, hanem csak ez az egy: végre, végül embernek lenni.”60
59 Spencer az 1891-ben megjelent Justice hasábjain sorolta fel, hogy milyen jogok fakadnak az „igazságosságból”. Bővebben lásd Spencer, Herbert: Justice. Part IV. Principles of Ethics. Williams and Norgate, London, 1891, 133-135. o.
60 Hamvas Béla (szerk).: Anthologia Humana. Ötezer év bölcsessége. Egyetemi Nyomda, Budapest, 1947, 5-6., 12. o.