Az államelmélet fejlődéstörténetének nagyobb csomópontjait szemlélve talán minden különösebb nehézség nélkül megállapítható, hogy az egyes szerzők között nagyfokú konszenzus mutatkozik abban a tekintetben, miszerint az állam léte – közvetlen vagy közvetett módon – összefüg-gésbe hozható az erőszak tényével. Trockij sommás meglátása szerint 4 Pikler Gyula: Az állam ellen. Első közlemény. In Budapesti Szemle, 45. kötet, 109.
sz. (1886), 43. o.
5 Horváth Barna (1943): Angol jogelmélet. Pallas Stúdió – Attraktor Kft., Buda-pest, 2001, 351. o.
6 Spencert egyik korai fordítója, Nagy Dénes aposztrofálta a „radikális libera-lizmus” irányzatának képviselőjeként. Amint azt a későbbiekben látni fogjuk, Nagy „nem lőtt mellé” nagyon eme értékítélet papírra vetésekor. Lásd Nagy:
i. m., 4. o.
7 Utalás a napi politika boszorkánykonyháján tett látogatásai miatt nemkü-lönben Janus-arcúnak vélt brit szociológus, Anthony Giddens munkájára.
Bővebben lásd Giddens, Anthony: Elszabadult világ. Hogyan alakítja át életünket a globalizáció? Ford.: Gárdos János. Napvilág Kiadó, Budapest, 2005. o.
„minden állam erőszakon alapul”, s Oliver Wendell Holmes blikkfangos észrevétele sem kevesebbet állít, mint hogy minden állam létéért – va-lamilyen szinten – a polgárok vérével kellett fizetni.8 S bár a háború az
„erőszak kaszárnyákba zárását”9 követően sem iktatódott ki az államok közötti „vitarendezés” módozatai közül – e ponton említjük Schmitt ismert aforizmáját, miszerint „a »háború« ünnepélyes »kiközösítése«
sem szünteti meg a barát/ellenség-megkülönböztetést”10–, a „gazdasági pacifizmus” égisze alatt a gazdasági liberalizmus egyes képviselői teljes offenzívát indítottak a szerintük avíttas katonai szellemmel szemben.
Ők már nem csupán azt posztulálták, hogy a lövedékek helyét ismé-telten a diplomáciai jegyzékeknek kell(ene) átvenniük az államok egymás közötti relációjában, de a militarizmus mellett általában véve a katonákkal szemben is komoly kritikát fejtettek ki. Példaképük talán az állandó hadsereg létjogosultságával szemben aggályokat kifejtő Elbridge Gerry lehetett volna, aki 1784-ben elhangzott nyilatkozatában annak a meggyőződésének adott hangot, miszerint „békeidőben az állandó hadseregek összeegyeztethetetlenek a köztársasági kormányok elveivel, veszélyeztetik egy szabad nép szabadságjogait, és általában a zsarnokság létrehozására szolgáló romboló gépezetekké alakítják őket”.11
E véleményben foglaltakhoz kísértetiesen konvergált Spencer megy-győződése is; nem véletlen, hogy a gazdasági vagy „üzleti szellemű”
pacifizmus kútforrásai között a protestáns etika puritán változatával 8 Trockij szavait idézi: Weber, Max: A racionális állam s a modern politikai pártok és parlamentek. (Államszociológia). In Weber, Max: Állam. Politika. Tudomány.
Ford.: Józsa Péter. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1970, 380-381. o. Holmes verdiktjét idézi: Falk, Richard A.: Law, Morality, and War in the Contemporary World. Published for the Center of International Studies.
Frederick A. Praeger, Publisher, New York – London, 1963, 126. o.
9 Ennek folyamatára nézve lásd Elias, Norbert (1939): A civilizáció folyamata.
Szociogenetikus és pszichogenetikus vizsgálódások. Ford.: Berényi Gábor. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987.
10 Schmitt, Carl (1932): A politikai fogalma. In Schmitt, Carl: A politikai fogalma.
Válogatott politika- és államelméleti tanulmányok. Ford.: Cs. Kiss Lajos. Osiris Kiadó – Pallas Stúdió – Attraktor Kft., Budapest, 2002, 34-35. o.
11 Idézi: Huntington, Samuel P. (1957): A Katona és az Állam. Ford.: Félix Pál.
Zrínyi Kiadó – Atlanti Kutató és Kiadó, Budapest, 1994, 141. o.
összefüggő vallási moralizmus mellett a klasszikus gazdasági liberalizmust és az utilitarizmust, valamint a szociáldarwinizmust is megtalálhatjuk12 – márpedig az utóbbi három felfogás/irányzat kisebb vagy nagyobb mértékben Spencer gondolkodására is rányomta a bélyegét.
Spencer a társadalmi fejlődés cezúráját a harcos (militarista), illetőleg az ipari-gazdasági (pacifista) típusú társadalmak között húzta meg. A katonai társadalom specifikumai közé tartozik, hogy a polgárok elveszítik egyéniségüket, a „tömeg” részévé degradálódnak, cselekvéseiket pedig korlátok közé szorítják, a „katonai típus kifejlődése” tehát „a polgár alárendelését éri el”. Az emberek nem rendelkezhetnek szabadon a saját életvitelük és magáncéljaik felett, hiszen a fegyverviselési képességük fennállása alatt folyamatos rendelkezésre állási kötelezettségük tétele-ződik a társadalommal szemben. E szervezeti formában a liberálisok által központi jelentőségűnek tartott tulajdonhoz való jog is csorbát szenved: „a magántulajdont képező tárgyak csupán tűrés alapján van-nak a polgár birtokában”, mi több, a katonai társadalomban az egyén maga is az állam tulajdonát képezi. A locke-i jogosultságtriász egyike sem érvényesülhet tehát egy ilyen társadalmi formában: az egyén életét, szabadságát és javait egyaránt az állam birtokolja.13 E típus kényszerű velejárója a kiterjedt szabályozó tevékenység, azaz a központosítás, a centralizáció is – Spencer szerint „az állandó háborúskodás a despotizmus kialakulásának kedvez”.14 Henry Sumner Maine tipizálására emlékez-tetve15 Spencer megemlíti, hogy erre a társadalmi formára a „státus”, 12 Durant, Will: A gondolat hősei. Ford.: Benedek Marcell. Harmadik kiadás.
Dante Kiadás, Budapest, 1931, 333-334. o.
13 Spencer: i. m. (1919), 47. o.
14 Spencer: i. m. (1919), 13-14. o.
15 Az ősi jogról szóló munkájában Maine amellett érvelt, hogy a társadalmak fejlődésre képesek, a „haladó társadalmak mozgása” pedig a „státustól a szer-ződés [kontraktus] felé tartó mozgás volt”. „Elindulva, mintegy a történelem egyik határától, a társadalom olyan állapotából, amelyben a személyek minden kapcsolata a családi viszonylatokban összegeződött, láthatólag szakadatlanul a társadalmi rend olyan szakasza felé haladtunk, amelyben mindezek a kapcso-latok az egyének szabad megegyezésével keletkeznek.” Maine, Henry Sumner (1861): Az ősi jog összefüggése a társadalom korai történetével és kapcsolata a modern eszmékkel. Ford.: Sárkány Mihály. Gondolat, Budapest, 1988, 126-127. o.
az „egyének helyzetének rendi meghatározottsága” jellemző, „melynek tagjai egymással szemben fokozatos alárendeltségi viszonyban állnak.
A despotától kezdve le a rabszolgáig mindenki ura az alatta levőknek és szolgája a fölötte állóknak.”16 Amellett, hogy a felfelé ívelő társadalmi mobilitás lehetősége az alacsonyabb rendűek számára teljességgel kizárt,17 a háborúban szervezkedő „katonai főnök” végül „polgári főnökké” avanz-sál, és a „katonai kormányforma” keretei között igyekszik a szabályozó politikát, valamint az alárendeltség elvét a társadalom teljes szövedékére kiterjeszteni. Szabályozó tevékenysége a tiltó és előíró karakterjegyeket egyaránt magán viseli: „úgy pozitíve, mint negatíve szabályozó. Nem csupán korlátoz, hanem bizonyos cselekvésekre rákényszerít.” A Spencer által szolgáltatott leírás valóban drámai – mondhatni, hatásvadász –;
a teljes uniformizáltság világában ugyanis kényszerrel kötelezik mun-kára az egyént, és a felügyelet már-már foucault-i magaslatokat öltve
„mindenre kiterjed”, a szabad mozgás és helyváltoztatás joga nem ér-vényesül, a rabszolgát és a jobbágyokat röghöz kötik, de még az urak is csak engedéllyel távozhatnak a helységeikből. A központi közigazgatás az omnipotencia biztosítása érdekében az egyesüléshez való jogot is tel-jességgel keretek közé szorítja, és hatósági úton részletesen szabályozza.
A kereskedelmi célokra, vallási felfogások terjesztésére és filantróp célok elérésére alakult egyesülések a „katonai típusban” a fehér holló előfor-dulásához hasonlatosak – panaszolja Spencer. S egy gazdasági liberális szemszögéből mi más lehetne e társadalom legnagyobb bűne, mint a gazdaságba való beavatkozás és az autarkia intézményesítése? Spencer a katonai típus jellemzésének lezárásaként jelzi, hogy „a militarizmus és a vámvédelem között kézzelfogható összefüggés áll fenn”.18
16 Spencer: i. m. (1919), 14. o.
17 „... minden kísérlet, hogy valaki alacsonyabb rendből magasabba lépjen át, ellenállásra talál. (…) A rabszolga-osztályok és kézműves-osztályok embe-rei nem csupán társadalmi rangban követik egymást, hanem az utódok az elődök sajátos foglalkozását is öröklik. Ez a tény (…) a merev katonai rend megteremtésére, »regimentálásra« való törekvés eredménye.” Spencer: i. m. (1919), 16-17. o.
18 Spencer: i. m. (1919), 15., 17-20. o.
A fejlődés kereke azonban lassan, de biztosan az „iparos társadalom”, a maine-i elmélet szerinti „kontraktus” világa felé mozdul el, amelyet gazdasági szempontból a liberális állam egyik – ha nem a legnagyobb – kritikusa szerint az jellemez, hogy „a szociális és gazdasági erők szabad játékában a szerződés- és gazdasági szabadság uralkodik, ami által biz-tosítottnak tűnik a legmagasabb mértékű gazdasági prosperitás, mivel a szabad gazdaság és szabad piac automatikus mechanizmusai gazdasági törvényekhez igazodva (…) önmagukat kormányozzák és szabályoz-zák”.19 De adjuk vissza a szót Spencernek! Az ipari társadalomban a társadalom reprodukciója a tagok „önfenntartása és szaporodása” révén valósul meg, a testületi – értsd: kormányzati – tevékenység feltűnő mér-tékben csökken, minden ember képes magát a munka révén eltartani, virágzik a cserekereskedelem, az egyesüléshez és a vállalkozáshoz való jog pedig igazán szárba szökken. A közhatalomra immáron egyetlen kötelezettség hárul: nevezetesen, hogy „a magántevékenységet kellő korlátok között tartsa”, azaz az emberi természet kriminogén viselke-dési hajlamait kezelje – bár ezek a hajlamok Spencer szerint a „tartós békés élet” keretei közepette úgyis csökkenésnek fognak indulni.20 (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a bűnözés a liberális-semleges állam keretei közepette sem vált marginális jelenséggé – amint az a magukat népi demokratikusnak maszkírozó „szocialista blokknak” is az egyik jellemzője maradt, megcáfolva azt a „klasszikus” marxista tanítást, amely szerint a bűnözés alapvető okait a kapitalista-tőkés társadalomban kell keresni, így a kizsákmányolás megszűnését követően a bűnözés pusztán az egykori társadalmi rend reziduumaként fog fennmaradni, majd meg is szűnik.21) Spencer tézise szerint az ipari társadalom legfőbb feladata
19 Schmitt, Carl (1931): Fordulat a totális állam felé. Ford.: Cs. Kiss Lajos. In Schmitt: i. m., 214. o.
20 Spencer: i. m. (1919), 53. o.
21 Lenin okfejtése szerint a kommunista társadalomban „a kapitalista rabszol-gaságtól, a kapitalista kizsákmányolás megszámlálhatatlan borzalmaitól, brutalitásaitól, esztelenségeitől és aljasságaitól megszabadult emberek foko-zatosan hozzászoknak majd ahhoz, hogy megtartsák a társadalmi együttélés legelemibb, ősidők óta ismertt és évezredek óta minden intelemben ismert szabályait, erőszak nélkül, kényszer nélkül, alárendeltség nélkül, anélkül a külön
az egyéniség védelme, s az állam tiszteletben tartja a jogosultságok korábban említett locke-i triászát – az életet, a szabadságot, valamint a tulajdont. Az állam e konstrukcióban egyenesen „szentnek” tartja az egyéni jogokat, következésképpen csak a legszükségesebb esetben avatkozik be a polgárok életébe: ti. azok megvédése, illetve az egymással kollízióba kerülő jogok közötti döntés – azaz az igazságszolgáltatás – eseteiben, s kizárólag negatíve szabályoz, azaz arra helyezi a hangsúlyt, hogy a jog szempontjából mi számít tiltott magatartásnak (tipikusan ilyen szabályozást valósít meg a büntetőjog). Egy ilyen formációban szükségtelenné válik a „despotikus” ellenőrző szervek léte, a közigazgatás decentralizálttá válik, és a hatásköri terjedelme drasztikus mértékben le is szűkül. Az ellenőrzést pusztán az „általános akarat megállapítására és végrehajtására szolgáló szervezet” kompetens gyakorolni, erre pedig a képviseleti szerv bizonyul a legalkalmasabbnak.22 (Amint látni fogjuk, a későbbi munkáiban Spencer a képviseleti demokráciával szembeni markáns ellenérzéseit is kifejezésre fogja juttatni.) Végül az „indusztri-alizmus fejlődésével” nemcsak a „tekintély hatalma és hatásköre” fog csökkenni, de ezzel párhuzamosan a szerződéses viszony is általánossá válik, mígnem „a teljesen kifejlett iparos típusban egészen egyetemessé lesz”. Az egyesüléshez való jog elismerésének köszönhetően megszapo-rodik a magánszervezetek száma és tevékenysége, s a békés nemzetközi viszonyok létrejöttének köszönhetően fokozódó jelentőségre tesznek szert az egyes nemzetek közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok.
Spencer e ponton nyíltan deklarálja is „a nemzetek közötti korlátok lebontásának” szükségességét, és az univerzális(abb) együttműködés felé való elmozdulás lehetőségét: az ipari típus erősödésével ugyanis együtt jár az a törekvés, hogy valamennyi nemzetet „közös szervezetbe foglalják: ha nem is egy kormány, de a kormányok szövetsége alá”.23
kényszerítő apparátus nélkül, amelyet államnak neveznek.” Lenin, Vlagyimir Iljics (1917): Állam és forradalom. A marxizmus tanítása az államról és a proletariátus feladatai a forradalomban. In V. I. Lenin művei. 25. kötet. 1917 június – szeptember. Szikra Kiadás, Budapest, 1952, 495-496. o.
22 Spencer: i. m. (1919), 54-55., 58-59.
23 Spencer: i. m. (1919), 60-62.
A katonai társadalmakhoz képest az ipari társadalmakban bekövetkező változás tehát abban manifesztálódik a leginkább, hogy felhagynak az
„egyén van az államért” elvének kifejezésre juttatásával, és helyette azt tűzik a zászlóshajójukra, hogy az „állam van az egyénekért”. Nagy Dénes szavaival élve: a radikális liberálisok mindenkor féltékenyen védik „az egyéniséget az állammal, e mindent elnyeléssel fenyegető szörnyeteggel szemben”.24 Spencer, az eminens liberális pedig világéletében hű maradt az általa képviselt antietatista állásponthoz: az 1842-ben megjelent The Propher Sphere of Government lapjain ugyanolyan vehemenciával támadta az állam kiterjedt szabályozó tevékenységét,25 mint az 1884-ben debütált The Man versus the State hasábjain.