1921. december 14–15-én Sopronban és Brennbergbányán, 16-án a nyolc községben, Ágfalván, Balfon, Fertőbozon, Fertőrákoson, Harkán, Kópházán, Nagycenken és Sopronbánfalván megtartották a szavazást. A 26 900 szavazásra jogosult polgár közül 24 063-an éltek döntési jogukkal. A szavazók közül 15 334-en Magyarországra, 8277-en Ausztriára voksoltak. A nyolc községben a szavazatok aránya 45–55% volt Ausztria javára. A teljes népszavazási területen 65,8%-os, Sopron városában pedig 72,5%-os magyar sikert hozott. Érvénytele-nítettek 502 szavazatot.
A francia diplomácia Sopronról már 1921 májusában azt jelentette, hogy a lakosság zöme Magyarország mellett kíván maradni. A kockázat itt volt a leg-kisebb, de magyar részről mérlegelni kellett, hogy a városon kívül mekkora az a terület, ahol remélhető a kedvező eredmény. A hónapok óta „tojástánc-poli-tikát” folytató Bethlen miniszterelnök nem akarta belekormányozni magát és országát egy vereségbe vagy akárcsak egy vitatható eredménybe sem. Ez nem csupán a terület megtartását sodorhatta veszélybe, de az egész magyar revíziós érvrendszer egyik fontos pillérét repesztette volna meg, kétségessé téve más el-csatolt területek lakosságának magyar állam iránti ragaszkodását is.
A lakosság döntése nem csupán a nemzeti hovatartozástól, hanem gazda-sági helyzettől, vallástól, személyes, magánéleti motivációktól, és még az ak-tuális körülményektől is függött. A haza iránti hűséget a magyarok körében kézenfekvőnek tekintjük, de igen nehéz helyzetben voltak azok a magyarok, akiket a határ egyik napról a másikra szakított el családjuktól, ismerőseiktől, földjeiktől, munkahelyüktől, a piactól, ahol portékáikat eladták. A döntési
36 Neue Freie Presse, 1921. október 14. 7., Vares 2008, 248.
motívumok változatosak voltak. A munkásrétegek közül azok, akik osztrák területen dolgoztak, esetleg a Bécsi-medencében kaptak állást, féltették megél-hetésüket, így hajlamosabbak voltak Ausztriára szavazni. Közülük elsősorban a szociáldemokrata párt hívei álltak Ausztria pártján. A bécsi magyar emig-ráció is az ő körükben keresett támogatókat az osztrák ügynek. Mindazok, akiknek ingatlanjaik, birtokaik rekedtek a határ osztrák oldalán, szintén latol-gathatták, hogy voksukat Ausztria mellett tegyék le. A városban élő iparosok, kereskedők, akiktől a jó vasúti összeköttetést kihasználó bécsi konkurencia olcsó árukkal elorozta a vevőket, már évekkel korábban lazítani akartak az Ausztriához fűződő viszonyon, és a vámpolitika megváltoztatását követelték.
A parasztoknak, gazdáknak szintén elemi érdekük volt, hogy ne szakadjanak el az osztrák, főleg stájerországi és alsó-ausztriai piacaiktól. A hatalmi eszkö-zökkel közvetlenül nehezen befolyásolható kisebb birtokosoknak a kormány vincellér iskolát, állami borpincét ígért, 1921-ben pedig nagy borfelvásárlásba kezdett, bár ez nem csak a gazdapolgárok (ponzichterek) pillanatnyi helyzetén javított, hanem azzal áltatta őket, hogy az osztrák piaci keresletet majd állami megrendelések fogják helyettesíteni.37 A probléma összetettségét tükrözi, hogy miközben a többségében evangélikus németeknek ellenérzései voltak a kato-likus udvarral és általában Ausztriával szemben, a 19. századi Sopron luther-ánus lelkészeinek legjobbjai Németországban tanultak, ragaszkodtak a német kultúrához és írásbeliséghez, s ez utóbbit közvetítették híveiknek is. Számukra Ausztria Németausztriát jelentette. Az egyház képviselői igazi véleményfor-málók voltak. Az is igaz, hogy a német anyanyelvű polgárság jól ismerte és ma-gáénak érezhette Magyarország történelmét és kultúráját, a magyar naciona-lizmus nyomása alatt mégis szívesen azonosult a német vezetésű, de legalábbis a nemzetek feletti felvilágosult birodalommal. Ennek ellenére 1921-ben na-gyon sokan ki akarták fejezni a magyar haza iránti hűségüket. Erős kötelék fűzte Magyarországhoz azokat, akik alapiskoláik után továbbtanultak, s akiket végzettségük, később állásuk is az országhoz kötött. Noha a magyar közvéle-mény és politikai garnitúra nem mondott le a magyarosításról, a dualizmus
37 Villani, 1923, 28.
kori kormányoknak ehhez csekély eszköz állt rendelkezésükre. Az eredetileg németajkú, de tanulmányai után értelmiségi, köztisztviselői, hivatalnoki állá-sokban elhelyezkedett és egzisztenciát teremtett polgárok egyre jobban kötőd-tek a számukra közpályát biztosító magyar államhoz, és a vele együtt felkínált
„Szent István-i állameszméhez.”
A falvakban a horvátok – az. ún. gradistyei horvátok – szavazatai is so-kat nyomtak a latba. Az ő értelmiségi rétegének tagjai már magyar szellemben nevelkedtek, továbbá a déli és középső területek vidéki településein is többen voltak a magyarpártiak. Lényeges mozzanat, hogy a gradistyei horvátok identi-tásában erős fogódzót jelentett a hitük, ezért amikor a Tanácsköztársaság alatt a vallásgyakorlásukat veszélyben látták, felbuzgott bennük az Anschluss-párti-ság, utána viszont ezzel ellentétes hatást váltottak ki belőlük az „osztrák bolse-vizmusról” rendszeresen érkező beszámolók. A falvak lakói nemcsak a keresz-tény szellemiséget féltették a politikai változástól, hanem az anyanyelvi oktatást is az állami felügyelet alatt álló osztrák iskolarendszertől.
A fentiekből jól látszik, hogy a nemzetiséghez tartozás vagy a bármilyen identitás egyáltalán nem objektív és nem statikus, hanem nagyon is dinamikus kategória, mely nagyban függ a körülmények pillanatnyi vagy hosszabb távú alakulásától, éppen úgy, mint magától a személytől, annak egyéni élethelyzeté-től és a környezeti reakcióktól.38 E folyamatnak tökéletes megtestesítője maga Sopron polgármestere, Thurner Mihály volt, aki német szülők gyermekeként az iskolában sajátította el a magyar nyelvet, majd jogi végzettséget szerzett, ál-lami szolgálatba lépett, a népszavazás idején és azután pedig a magyar érdekek legharcosabb képviselője lett Sopronban. Hozzá hasonlóan hiteles, de egy idő után vele ellentétes pályát járt be Richard Berzeller író, akinek édesanyja egyet-len szót sem tudott magyarul, a családban kizárólag németül beszéltek, de ő maga a gimnáziumban – Thurnerhez hasonlóan – magyar patriótává vált. És mégis: amikor választásra került sor, Ausztria mellett foglalt állást, mert fiatal szociáldemokrataként szemben találta magát a Horthy-rendszerrel. Az aktuális pártpolitikai motiváció felülírta a patriotizmust.39
38 A kérdésről legújabban l. Tóth 2017, 14.
39 Deinhofer–Horvath 1991, 62.
Ami a politikai részét illeti, kikerülhetetlen annak a tisztázása, ki volt, illetve kik voltak a nyugat-magyarországi kérdés megoldásának kulcsfontosságú sze-replői. Az egyik legalapvetőbb kérdés, ki vezényelte a külpolitikai folyamatokat?
Horthy személyére és szerepére ebben az összefüggésben csupán 1920 február-jától érdemes röviden kitérni. Ennek előzményeként legfeljebb annyi mondha-tó, hogy a Nemzeti Hadsereg vezére 1919. októberi emlékiratában a stabilitás megteremtése után az osztrák „bolsevizmussal” szembeni akciót tartotta a legel-ső lépésnek az ország nemzetközi tiszteletének visszaszerzése felé. Elképzelései alapján a további lépések egyenesen Európa rendjének átalakításához vezettek volna, s ennek a német–osztrák egyesülés is részét képezte volna.40 Horthy né-zetei így áttételesen érintették Nyugat-Magyarország problémáját, de ennek tár-gyalása során kormányzóként nem kötelezte el magát. A két világháború között a külpolitika irányításában elvileg részt vevő államfő egyébként – néhány na-gyobb horderejű kérdés kivételével – e tekintetben is átadta a kezdeményezést kormányainak. Nyugat-Magyarország státuszának rendezése idején a királykér-dés megoldása és a felkelők jobb belátásra térítése kapcsán vétette észre magát.
Külpolitikáról lévén szó értelemszerűen merül fel a kérdés: milyen szere-pet vitt a soproni kérdésben a külügyeket felügyelő miniszter, illetve az irá-nyítása alatt álló minisztérium? Az 1920-as években Bethlen István szinte ki-zárólagos befolyást vívott ki magának a külpolitika irányításában, és nem volt ez másként Nyugat-Magyarország ügyének rendezése kapcsán sem. Mindezt úgy lehet összefoglalni, hogy koncepcionális kérdésekben nem született döntés Bethlen nélkül, de a tárgyalások során és bizonyos konkrét javaslatok megfo-galmazásában Bánffy Miklósnak is szerepe volt 1921 nyarán és őszén. A két erdélyi származású politikus, Bethlen és Bánffy az egykori független fejedelem-ség politikai hagyományait követve is harmonikus párost alkotott. Mindketten felismerték, hogyan lehet a kisállami realitásokhoz alkalmazkodva utat találni a nagyhatalmi érdekek között. Néha azonban a nagyhatalmi döntéshozóknak saját érdekeiket is szinkronba kellett állítani a helyi realitásokkal. Ebben Hoh-lertól Catagnetoig több „terepen” dolgozó diplomatának igen fontos szerep
40 Romsics 2017, 88.
jutott. A nyugat-magyarországi, illetve burgenlandi kérdés vitáit és döntéseit a napjainkban elképzelhetőnél nagyobb mértékben befolyásolták a győztes ha-talmaknak a térségben tartózkodó megbízottjai, akik politikai feljebbvalóiknál jobban ismerték a helyi viszonyokat, és igen proaktív módon közreműködtek a kormányfők, külügyminiszterek álláspontjának ki- és átalakításában, illetve a kérdés megoldásában. Tevékeny magatartásukat odáig vitték, hogy feletteseik döntését több esetben nem vették figyelembe, utasításaikat pedig – a diplomá-ciai munka szolgálati jellegén rugalmasan alakítva – elszabotálták.
Vitathatatlan, hogy a diplomáciai tárgyalások szekerén nagyot lendített az 1921 augusztusától kibontakozott fegyveres mozgalom, amely nélkül a ma-gyar külpolitikának jóval kevesebb eszköz állt volna rendelkezésére. A velencei megállapodás kikényszerítése nagy részben ennek volt köszönhető. A felkelés felszámolására vonatkozó magyar ajánlat igen sokat nyomott a diplomáciai mérleg magyar oldali serpenyőjében. Ez annak ellenére is igaz, hogy a „Burgen-landért Sopront”-forma, vagyis a megoldáshoz vezető ajánlat már a harcok ki-alakulása előtt megfogalmazódott, és nemzetközi téren körbe is járt. Ugyancsak összetetté teszi a problémát, hogy a felkelést hivatalos kormánykörök nemcsak kihasználták, hanem annak szálait a háttérből mozgatták is. Bethlen minden-kori taktikai és diplomáciai eszköztárának elemeiként működtek azok az irre-denta szervezetek és mozgalmak, amelyek a kényesebb természetű ügyekben voltaképp a kormány helyett nyilvánítottak véleményt, és végrehajtottak olyan dolgokat, amelyekre a kormányfő a külpolitikában, így a nyugat-magyarorszá-gi kérdés rendezésében is támaszkodni tudott.41 Ennek ellenére (vagy éppen ezért) a miniszterelnököt már hamar opportunizmussal vádolták, és a szemére hányták, hogy nem használt ki minden lehetőséget a nagyobb terület megtartá-sa érdekében. A felkelők is kevesellték az eredményt, jóllehet ennek biztonságát a kormány előrelátása garantálta.
A szavazatok aránya így meggyőző volt. Ausztria ennek ellenére tiltakozott a Nagykövetek Tanácsánál, és megpróbálta megsemmisíttetni a népszavazás végeredményét. December 23-án azonban Párizsban elutasították az osztrák
41 Romsics 1999, 188–189.
panaszokat, öt nappal később pedig Hainisch osztrák szövetségi elnök aláírta azt a nemzetközi okmányt, amely a békeszerződéseket módosítva, Sopron nél-kül is elismerte Nyugat-Magyarország elcsatolását. A győztesek egyúttal felha-talmazták a magyar kormányt a népszavazási terület hivatalos átvételére, s ez 1922. január 1-jén meg is történt. A népszavazás emlékére a magyar országgyű-lés az 1922. évi XXIX. törvénycikkben megengedte Sopron városának, hogy a
„Civitas Fidelissima”, azaz „a leghűségesebb város” felirattal egészíthesse ki az 1622-ben kapott barokk címerét.
H I VAT K O Z O T T I R O D A L O M
Levéltári források MNL OL. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára MT. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek.
W12. A MNL iratairól készült digitális másolatok. W szekció PAAA. Politisches Archiv des Auswärtigen Amtes (Berlin)
Pol. 6. Abt. II. Politik 6. Abteilung II. b. Akten betreffend Westungarische Fra-ge. 1921. Junius – 1921. Oktober.
Bd. 2. Band 2.
TNA. The National Archives (London)
FO. Foreign Affairs. Political Departments. General Correspondence from 1906 1966. Central. Hungary. Code 21 File 261
Annual Report = Annual Report on Austria, 1920. The National Archives Fo-reign Office. The National Archives. FoFo-reign Office (TNA FO) 371-5786.
C13714.
Sajtóforrások Neue Freie Presse, 1921. október 14. 7.
Forrásgyűjtemények
DBFB 1980. Documents on British Foreign Policy 1919-1939. First Series, Vol.
XXII. Central Europe and the Balkans 1921. → Albani 1921-1922. Eds. Mad-licott W. N., Douglas Dalkin, Her Majesty’s Stationary Office, London, 1980.
FDI 1999. Ádám Magda–Ormos Mária (szerk.): Francia diplomáciai iratok a Kárpát medence történetéről. I. kötet, 1918-1919. Akadémiai Kiadó, Buda-pest, 1999.
Könyv
Bánffy 1993. Bánffy Miklós: Huszonöt év. Püski Kiadó Kft., Budapest, 1993.
Deinhofer–Horvath 1991. Deinhofer, Elisabeth–Horvath, Traude (szerk.):
Grenzfall. Burgenland 1921–1991. Kanica, Eisenstadt, 1991.
Lehár 1973. Lehár, Anton: Erinnerungen. Gegenrevolution und Restaurations-versuche in Ungarn 1918–1921. Verlag für Geschichte un Politik, Wien, 1973.
Missuray–Krúg 1993. Missuray-Krúg Lajos: A nyugat-magyarországi felkelés.
IV. kiadás, Röttig-Romwalter Nyomda és Kiadó, Sopron, 1938.
Prónay 1963. Prónay Pál: A határban a halál kaszál… Fejezetek Prónay Pál fel-jegyzéseiből. Szerkesztette és bevezető tanulmánnyal ellátta: Szabó Ágnes és Pamlényi Ervin, Kossuth Kiadó, Budapest, 1963.
Romsics 1999. Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai életrajz. Osiris Kiadó, Budapest, 1999.
Romsics 2017. Romsics Ignác: A Horthy-korszak. Válogatott tanulmányok. He-likon Kiadó, Budapest, 2017.
Schlag 2001. Schlag, Gerald: Aus Trümmern geboren…Burgenland 1918–1921.
Eisenstadt, 2001, Burgenländisches Landesmuseum. / Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland (WAB) Band 106./
Soós 1971. Soós Katalin: Burgenland az európai politikában 1918–1921. Aka-démiai, Budapest, 1971.
Tóth 2017. Tóth Ágnes: Németek Magyarországon 1950–1970. Akadémiai dok-tori értekezés. Budapest, 2017. Kézirat.
Vares 2008. Vares, Mari: The Question of Western Hungary/Burgenland, 1918–
1923. A Territorial Question in the Context of National and International Policy. Jyväskylä Studies in Humanities, 90. University of Jyväskylä, Jyväs-kylä, 2008.
Villani 1923. Villani Frigyes, báró dr.: Jelentés a soproni népszavazásáról és a magyar–osztrák határ megállapitásáról. Székely és Társa nyomda, Sopron, 1923.
Folyóiratcikkek
Bodó 2010. Bodó Béla: Héjjas Iván. Egy ellenforradalmár élete. 2000. Irodalmi és társadalmi havi lap, 2010. 10. 3-29.
Fogarassy 1982. Fogarassy László: A nyugat–magyarországi kérdés diplomáci-ai története II. rész. Soproni Szemle 36. (1982) 2. sz. 1–16.
Kerekes 1976. Kerekes Lajos: Habsburg restaurációs törekvések és az osztrák–
magyar viszony 1921-ben. Századok, 10. (1976) 1. sz. 3–50.
Könyvfejezet
Balázs 2016. Balázs Eszter: A magyar társadalom önmozgósítása az első világ-háború elején: a budapesti világ-háborús előadássorozatok és a „világ-háború kultú-rái”. In: ifj. Bertényi Iván–Boka László–Katona Anikó (szerk.): Propaganda – politika, hétköznapi és magas kultúra, művészet és média a Nagy Háború-ban. Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2016. 143–165.
Murber 2018. Murber Ibolya: Die Staatswerdung Österreichs und Ungarns zwischen 1918 und 1920 im Vergleich. In: R. Kriechbaumer et al. (Hg.): Die Junge Republik: Österreich 1918/19. Böhlau, Wien, 2018.
Tóth 2011. Tóth Zsolt: Az 1921. évi nyugat-magyarországi felkelés és euró-pai párhuzamai. In: Németh István–Fiziker Róbert (szerk.): Ausztria a 20.
században. Az „életképtelen” államtól a „boldogok szigetéig”. Tanulmányok.
L’harmattan, Budapest, 2011. 416–425.
Zeidler 2006. Zeidler Miklós: A Nemzetek Szövetsége a magyar külpolitikai gondolkodásban. In: Pritz Pál, Sipos Balázs, Zeidler Miklós (szerk.): A ma-gyar külpolitikai gondolkodás a 20. században. Mama-gyar Történelmi Társulat, Budapest, 2006. 151–177.
U J VÁ R Y G Á B O R