1918 végén a hadsereg, a belső rend teljes szétzüllése mellett a külpolitikai állapotok is rendkívül kedvezőtlenül alakultak országunk számára. Határaink mentén álltak a szomszédos államok hadseregei, hogy adandó alkalommal a korabeli Magyarország minél nagyobb szeletét hasíthassák ki a maguk számá-ra, kész helyzet elé állítva így a majdan összeülő békekonferenciát. A – témánk szempontjából érdekes – román hadsereg 1918 novemberében tört be Erdély-be, karácsonykor már Kolozsvár is a kezükre került. Előrenyomulásuk gyakor-latilag (pár kisebb incidenst leszámítva) zavartalan volt. Erdélyben – csakúgy, mint Magyarország többi részén – az ismert okok miatt nem volt számottevő, idegen támadásnak ellenállni képes fegyveres erő. Erdély frissen kinevezett katonai kerületi parancsnoka, Kratochvil Károly ezredes gyakorlatilag csak a
korábbi erdélyi alakulatok keretei felett rendelkezett, az ezredek legénysége szétszéledt. A még alakulataiknál lévő katonák pedig (csakúgy, mint az ország más részein) gyakran nagyobb bajt okoztak fékezhetetlen, fegyelmet nem tűrő magatartásukkal, mint ha otthon lettek volna. A Károlyi-kormány intézkedé-sei, a hadsereg „demokratizálása” használhatatlanná tették a még egyben lévő alakulatokat is.
A kilátástalannak tűnő helyzetben mégis látszott egy halvány reménysugár:
az 1918 decemberében megalakult Székely Hadosztály. A fiatal alakulat Kolozs-vár megtartására egyelőre még nem vállalkozhatott, de arra igen, hogy kissé nyugatabbra vonulva, időközben megerősödve, sikerrel tarthassa Erdély utolsó védvonalát, a majdani ellentámadás, Erdély visszafoglalása reményében.
A kérdés csak az, hogy a feljebb ismertetett helyzetben miként alakulhatott meg a Székely Hadosztály? Lelkes hazafiak alulról szerveződő mozgalmaként, vagy a profi katonai vezetők szervező tehetségének köszönhetően? Nézzük, mit írnak erről az érintettek!
A legtöbb munkában idézett szemtanú, Zágoni István, így írt a Kolozsvá-rott, 1918 decemberében történtekről, a Székely Hadosztály megalakulásának körülményeiről (az idézet egy Apáthy István – Kelet-Magyarország főkormány-biztosa – és Zágoni között lezajlott beszélgetés részlete): „Feltett kérdésemre magam válaszoltam [kivel védhetjük meg Erdélyt? – N. Sz.]: nincsen más re-ménység a székelyeket kell fegyverbe szólítani, és székely csapatokat szervezni.
Erre kicsattant belőle a szó [Apáthy Istvánból – N. Sz.]: Ne mind mondja, csi-nálja meg!”4 Zágoni ezután leírja művében, hogyan utazott titokban alig több mint egy tucat székely tiszttársával Erdővidékre, Háromszék egyéb részeire, Csíkba, s hogy ott miképpen toboroztak székelyeket Erdély védelmére, majd a frissen összegyűlteket milyen viszontagságokon keresztül vezették a még magyar kézen lévő Kolozsvárra.5 A Kratochvillal való kolozsvári találkozásuk során Zágoni szerint előbbi ezt mondta a székelyek vezetőinek: „Ezt a kezdemé-nyezést jónak tartom.”, majd „[…] rátért arra, hogy mit hogyan kell csinálni.”6
4 Zágoni 1943, 11.
5 Zágoni 1943, 16–43.
6 Zágoni 1943, 45.
Ugyanerről Kratochvil a következőképp nyilatkozik: „Ezek [a Kolozsvá-rott összegyűlt, otthonukból elmenekült székely katonák – N. Sz.] Kolozsvárra érkezve arra kértek engem, mint Erdély magyar katonai parancsnokát, hogy székely tisztjeik vezetése alatt, külön csapatokba alakulhassanak. Én örömmel kaptam ezen az alkalmon […]”7
Egy fennmaradt visszaemlékezésben részleteiben kissé eltérően, de a lénye-get tekintve hasonlóan emlékszik az eseményekre Hadnagy Gábor is, aki ekkor a kolozsvári tiszti zászlóalj századparancsnoka volt. „Úgy kilenc óra felé felke-resett Bíró Tibor hadnagy, mondotta, hogy egy kérése volna […] Ők vagy tízen, fiatal székely tisztek beszélgettek, arról, hogy le kellene utazni a Székelyföldre és onnan az oláhok által még el nem ért területről, a katonának önként jelentkező embereket ki kellene hozni […]”8
Láthatjuk tehát, hogy a későbbi hadosztály magjának megalakítását egybe-hangzóan írják le a szereplők. Véleményük szerint ez alacsony rangú, székely származású önkéntes tisztek alulról jövő kezdeményezés volt.
Kissé eltér az előbbiektől a szintén kortárs, az eseményekben tisztsége által te-vékeny részes Jancsó Benedek történész „visszaemlékezése”.9 Munkája 442. olda-lán a későbbi hadosztály szervezéséről a következőket írja a szerző: „Fényes Lász-lót a kormány Erdélybe küldötte, hogy ott a különböző katonai csapatok között némi rendet csináljon és egységet teremtsen. A székely csapatok száma, amelyek Erdély különböző pontjain ez időben kisebb-nagyobb tömegekben összegyűltek, körülbelül két-háromezerre rúghatott. Nem voltak tulajdonképpen egyetlen ka-tonai egységbe sem beosztva, sőt maguk között egységesen szervezve sem. Csak később, december első felében sikerült Berde őrnagynak, Vén Zoltán
főhadnagy-7 Kratochvil é.n. Azért is örült az alakulat elszigetelésének, mert így kevésbé „fertőződhetett meg” a többi csapat morálja által.
8 A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára. XIV. 10. Kratochwill Károly ha-dosztályparancsnok iratai. (a továbbiakban: MNL VeML, XIV. 10.) A Székely Hadosztály Egyesület iratai, Visszaemlékezések. 10. d.
9 Jancsó 2004. Jancsó a budapesti Székely Nemzeti Tanács elnökségének tagja volt, mely szervezet mind ideológiailag, mind anyagilag támogatta a hadosztály tevékenységét. Bár Jancsó idézett műve történeti szakmunkának tekintendő, ám a vonatkozó részek a szerző személyes érintettsége, valamint a „történeti távlat” hiánya miatt az idézett részeket inkább visszaemlékezésnek minősíthetőek.
nak és Mester zászlósnak Kolozsvárt nagyobb részüket taktikai egységbe csopor-tosítani. Fegyverzetükről, ruházatukról és zsoldjukról senki sem gondoskodott.
Fényes László ahelyett, hogy a legszükségesebbekről gondoskodott volna, inkább arra igyekezett, hogy a székely csapatok önállósága megszűnjék […].”
A szervezéssel kapcsolatos leírás a későbbiekben folytatódik. Jancsó leírja, hogy a Székely Nemzeti Tanács az önszerveződő székely csapatokban látta az Erdélyt megvédeni képes haderőt, ezért azok szervezését tevékenyen támogat-ta. A frontokról visszatérő székely katonákat Budapesten összegyűjtötték és pár száz fős csoportokban, felszereléssel ellátva küldték őket a korábban Kolozsvá-rott szerveződött, a románokkal szemben álló csapatokhoz, akikkel időközben vették fel a kapcsolatot. Szerinte a Székely Nemzeti Tanács érte el azt, hogy Kratochvil csapatai között a székelyek külön egységekben szerepeljenek.10 Mint látjuk, Jancsó – attól a nüansznyi különbségtől eltekintve, hogy a kolozsvári szervezkedést ismét új emberekhez köti – hasonlóan írja le a Székely Hadosz-tály megalakulását, mint a fenti szemtanúk, ám ismét hoz egy új elemet a törté-nethez, nevezetesen a Székely Nemzeti Tanács és a Budapesten rekedt székelyek szervezkedését. Más forrásokból11 is tudjuk, hogy a budapesti Székely Nemzeti Tanács politikailag támogatta a hadosztály működését, biztosította a csapatok hátországát, feltűnő azonban, hogy a többi forrás a csapatok szervezésében nem tulajdonít neki jelentős szerepet.
Igen ám, de mint még látni fogjuk, az önkéntes székelyek a Székely Hadosz-tály gyűjtőnéven említett csapatoknak csak egy részét alkották, mellettük szép számmal szerepeltek egyéb önkéntesek (például nemzetőrök), illetve reguláris alakulatok is.12 Elmondható tehát az, hogy ez az egybegyűlt, majd a kolozsvári fellegvárban elhelyezett pár zászlóaljnyi önkéntes, messze nem jelentette a maj-dani hadosztály egészét. Sőt, azt is kijelenthetjük, hogy a többi csapat nem is eh-hez az egységeh-hez csatlakozott, hanem inkább ezzel párhuzamosan lett feltöltve, valójában a fent említett székely önkéntesektől függetlenül. Ezt az állításunkat
10 Jancsó 2004, 457. Egyébként itt a Kratochvil által felügyelt frontvonalat még hosszabbnak írja le, az délig szerinte egészen Zámig tartott.
11 Például: Kratochvil é.n, 34.
12 Amik bár a korábbi ezredek elnevezéseit viselték, hadkiegészítési körzeteiket és részben állomáshelyeiket tekintve sem egyeztek meg azokkal.
bizonyítandó idézzük például Kretscher Ede századost, aki a következőket írja 1919. január 30-án kelt jelentésében: „Csanádmegyében […] 2-3000 emberig lehetne számítani, kik a székely zászlóaljakban belépni hajlandók volnának.
[…] A zászlóalj állana 1.) Tisztikar: Kivétel nélkül székely származásúakból.
(A székely nemzeti tanács katona bizottságánál előjegyzésbe vett tisztekből).
2.) Legénység: Minden székely ki a 33., 2., és a 101. gyalogezrednél állományba van véve, továbba minden önkényt jelentkező Csanád megyében tartózkodó székely és magyar katona […]”13 Kretscher munkáját egyébként a Székely Nem-zeti Tanács katonai bizottsága vezetőjének, Berde őrnagynak (akit a fent idézett munkájában Jancsó is említ) a megbízásából végezte. Az idézetből kiviláglik, hogy az Erdély védelmére, visszafoglalására önszerveződéssel létrejött székely csapatokat – részben a Székely Nemzeti Tanács ösztönzésére – a hivatásos tisz-tek elkezdték kiegészíteni felülről szervezve is.
Ennek a szervező munkának az eredményeként aztán sikerült is így-úgy, de semmiképpen nem az eredeti utánpótlási körzetekből származó katonákkal feltölteni az eredetileg a volt 38. hadosztályhoz tartozott ezredeket. Mint a fen-ti idézetből is kiderül, igyekeztek minél nagyobb számban székely származású legénységet toborozni, a tisztikart pedig teljes egészében székelyekkel feltölte-ni. Ezekhez csatlakozott még a zilahi és a nagyváradi nemzetőrség, amelyek a nevükből következően is egyértelműen partiumi tagokkal bírtak. Kratochvil a már idézett munkájában a hadosztály hadrendjét ismertetve külön írja le a négy és fél önálló székely zászlóaljat, melyet nem soroltak be egyetlen nem teljesen székelyföldi legénységű ezred alá sem.14 A Székely Hadosztály 1919 eleji „csúcs-létszámának” tehát már csak egy részét képezte az előző év decemberében Ko-lozsvárra érkező székely önkéntesek csapata.
A kérdéssel kapcsolatos mondandók lezárásaként elmondhatjuk, hogy a Székely Hadosztály a lelkes székely önkéntesek szervező munkája nélkül nem jöhetett volna létre. Talán azt sem túl nagy bátorság megállapítanunk, hogy Kratochvilnak és tiszttársainak kellett is ez az ösztönzés – a tudat, hogy vannak még nagy számban önzetlen hazafiak, a hazáért áldozatot hozni képes
széke-13 MNL VeML, XIV. 10. A Székely Hadosztály iratai. 9. d.
14 Kratochvil é.n, 42.
lyek – ahhoz, hogy a hadsereg újjászervezését, az ütőképes alakulatok felállítá-sát ilyen hamar végrehajtsák. A majdani hadosztály magjának megalakulása te-hát mindenképpen önszerveződő folyamat eredményének tekinthető, mely egy ponton találkozott (mert kénytelen volt találkozni) az illetékes katonai vezetés szándékaival. Az ütőképes Székely Hadosztály viszont csak a rendkívül jó ké-pességű, tapasztalt főtisztek tevékenysége nyomán jöhetett létre, akik azonban a szervezkedés előkészítésében nem vettek részt, mivel mással, a rájuk bízott és szétzüllesztett csapatok feltöltésével, fegyelmezésével voltak elfoglalva.