A magyar küldöttség november 6-án este érkezett meg Belgrádba és megszállt a Korona Hotelben.33 De Franchet d’Espèrey ekkor még Nišben tárgyalt Sán-dor régenssel és Mišić vajdával a Magyarország irányában megvonandó demar-kációs vonalról, és a szerb vezérkar hadműveleti osztálya vezetőjének, Daniel Kalafatović ezredesnek a kíséretében csak másnap, november 7-én indult Bel-grádba.
Míg a francia tábornok úton volt Belgrád felé, megérkezett Nišbe a szerb főparancsnokságra Párizs szigorú utasítása, hogy a magyar képviselőkkel meg-kezdett tárgyalásai csakis az olasz hadszíntéren megkötött fegyverszünet ren-delkezéseinek végrehajtására vonatkozhatnak, amelyek ércvényesek minden frontra, és kerülnie kell a politikai kérdéseket. Petar Pešić ezredes, a szerb ve-zérkari főnök helyettese továbbította a táviratot Belgrádba, de egy kísérőtáv-iratot is küldött Kalafatović részére, amelyben a főparancsnokság nevében uta-sította, hogy Párizs parancsát csak a fegyverszüneti tárgyalások befejezte után tudassák Franchet d’Espèrey-vel. Ha pedig a tábornok már tudomást szerzett Párizs utasításáról, akkor Kalafatovićnak kérnie kellett a tábornokot, hogy tisz-tán katonai okok miatt követelje a Bánát és a Bácska kiürítését a Maros–Szabad-ka–Baja–Pécs vonalig.34
Pešić még aznap este 21 óra 45 perckor újabb táviratban ismertette a szerb vezérkar álláspontját arra az esetre, ha Franchet a tárgyalások alkalmával hajla-na a Temesvár–Zombor vohajla-naltól délre eső demarkációs vohajla-nal meghúzására. A távirat szerint ebben a legvégső esetben Kalafatovićnak közölnie kellett volna a tábornokkal, hogy az Szerbia számára elfogadhatatlan, és továbbra is hadban állónak tekinti magát Ausztria–Magyarországgal.35 Erre a lépésre azonban nem került sor, mert a tárgyaláson – amely november 7-én este zajlott a tábornok
33 Károlyi Mihály emlékirataiban egy egész fejezetet szentelt a belgrádi útnak l. Károlyi 1982, 137–153.
34 Hornyák 2000, 76.
35 Uo.
szálláshelyén – fel sem merült annak a lehetősége, hogy a Pécs–Szabadka vo-naltól délebbre eső demarkációs vonalat jelöljenek meg.
A magyar küldöttség november 7-én találkozott Franchet d’Espèrey tábor-nokkal.36 A találkozó kifejezetten ellenséges légkörben zajlott. Az első percekről Károlyi így számolt be emlékirataiban: „Itt álltunk Franchet d’Espèrey érke-zésére várva. Belépése egy győzelmes tábornok színpadra lépésére hasonlított […] világos kék egyenruhát viselt magas szárú csizmával, mellkasán egész sor kitüntetéssel […] Először engem mutattak be a tábornoknak, majd én mutat-tam be a delegáció tagjait. Franchet minden névnél kurtán biccentett, de Hat-vany báró nevét hallva, láthatóan nem is próbálta leplezni antiszemitizmusát.
Amikor a Katonatanács elnökét mutattam be, elszörnyedve kiáltott fel: Vous étes tombés si bas? (Ilyen mélyre süllyedtek?).”37
Ezután Károlyi felolvasta azt a memorandumot, melyet Jászival közö-sen fogalmaztak meg. Ebben Károlyi azt hangsúlyozta, hogy a kormány nem felelős Magyarország régi vezetőinek bűneiért, ők az új demokratikus Magyar-országot képviselik. Ennek nevében kérte, hogy állítsák helyre a diplomáciai kapcsolatokat az antant és Magyarország között. Továbbá azt kérte, ha sor kerül Magyarország megszállására, azt francia, olasz vagy amerikai csapatok hajtsák végre, semmiképpen se a szerbek, a csehek vagy a románok.
A felolvasás után a francia tábornok válaszolt a memorandumra. Azt fej-tegette, hogy Magyarország 1867 után Németország szövetségesévé vált. Ezt az alábbi kemény szavak követték: „Önök együtt meneteltek Velük, önök együtt fognak bűnhődni. Magyarországnak fizetnie kell […] Önök elnyomták a nem-zeti kisebbségeket és ellenségeikké tették őket. Most a tenyeremen tartom őket, a cseheket, a románokat, a jugoszlávokat és a szlovákokat. Csak egy szavamba kerül, és megsemmisítik önöket.”38 Ezután a tábornok kijelentette, hogy a Ká-rolyiék későn érkeztek, nincs szüksége a magyar kormány semlegességi nyilat-kozatára, majd átnyújtotta a fegyverszüneti feltételeket.39
36 Ennek részleteit l. Károlyi 1982, 139–142.
37 Uo.
38 Uo.
39 A szövegét közli Romsics 2000, 67–68.
A 18 pontból álló egyezmény Magyarország számára számos kedvezőtlen rendelkezést tartalmazott. Különösen az első két pont tartalmazott súlyos elő-írásokat:
• Az első pont meghatározott egy vonalat, mely mögé vissza kellett vonni a magyar haderőt, továbbá kimondta, hogy: „A kiürített területet a szö-vetségesek teljes joggal megszállják, a szövetséges hadsereg főparancs-noka által meghatározandó feltételeknek megfelelően.”40
• A második pont pedig kimondta, hogy a magyar hadsereget le kell sze-relni, „[...] a belső rend fönntartásához szükséges hat gyalogos és két lovashadosztály, valamint az I. szakaszban említett rendőri erők kivé-telével.”41
Itt jelezzük az első ponttal kapcsolatban, hogy az északi területekre – Felvi-dék és Kárpátalja – vonatkozóan nem állapított meg demarkációs vonalat.
Az egyezmény Magyarországra vonatkozóan mindössze egy kedvező pon-tot tartalmazott. Ez a 17. pont volt, mely kimondta, hogy a megszállt területe-ken a határok végleges megállapításáig fennmarad a magyar közigazgatás. Itt jegyezzük meg, hogy ezt a rendelkezést a későbbiekben mind a szerbek, mind a románok felrúgták, és mindent megtettek annak érdekében, hogy az általuk megszállt területeken felszámolják a magyar közigazgatást.
A pontok átvétele után, november 8-án éjjel Károlyi és küldöttsége visz-szautazott Budapestre, hogy a Nemzeti Tanács jóváhagyását kérje a konvenció aláírásához. A Nemzeti Tanács november 10-én tárgyalta meg az aláírás kérdé-sét. A kérdés előterjesztője Károlyi volt, aki emlékirataiban így ír erről: „Teljes nyíltsággal ismertettem a helyzetet a Nemzeti Tanács előtt, azt is leszögeztem, hogy ha visszautasítanánk a feltételeket, ez az ellenségeskedés kiújulásához ve-zetne – ennek eredményéhez pedig nem fér kétség. Beszámoltam arról is, hogy a szerb hadsereg elfoglalta Újvidéket, és az ország belseje felé halad. A csehek is készen álltak az ország északi megyéinek megszállására, mondván, hogy a terület őket illeti.”42
40 Uo.
41 Uo.
42 Károlyi 1982, 144.
Ezek után egy elképesztően naiv mondattal folytatta Károlyi az érvelését:
„Ezért hangsúlyoztam, hogy érdekünk elfogadni a szerződést, mert ha szom-szédaink nem tartják be rendelkezéseit, ennek ódiuma reájuk hárul.”43
A Nemzeti Tanács elfogadta Károlyi érvelését, és úgy döntött, alá kell írni a belgrádi konvenciót. Erre a feladatra Linder Bélát jelölte, aki november 13-án Belgrádban aláírta a konvenciót.