A Magyar Királyság politikailag több tartományból állt, ezek Magyar-ország, Horvátország és Szlavónia, valamint Erdély. Mindhárom eset-ben külön országgyûlést tartottak, mivel önálló jogkörrel rendelkezõ po-litikai közösségekrõl beszélhetünk.93 Ennek ellenére a három tartomány egy regnumot, vagyis országot alkotott az országgyûléseken. A regnum összetartozását a király személye is erõsítette.
Péter László véleménye szerint az országon belül az általunk tár-gyalt korszakban a király és a rendek közti hatalmi viszony leginkább a „strukturális dualizmus” kifejezéssel írható körül.94 E rendszer leg-fõbb ismertetõjegye az volt, hogy a regnum és a rex egymást kölcsö-nösen kiegészítõ joghatóságként és hatalomként élt egymás mellett.95 A politikai ellentéteket ideális esetben a király és a regnum közti or-szággyûlési tárgyaláson oldották meg.
A magyar regnum az országgyûlésre meghívott személyekbõl állt, akik a rendeket (status et ordines) alkották.96 Az országgyûléseken a fõpapok és a bárók személyesen, a vármegyei nemesség, valamint a szabad királyi városok képviselõik útján vettek részt.97
való. A koronás címert lásd in TÓTH Endre–SZELÉNYI Károly, A magyar szent korona.
Királyok és koronázások, Bp., ²2000, 16, 19. kép.
92 Thomas DACOSTA KAUFMANN, Variations on the Imperial Theme in the Age of Maximilian II and Rudolf II, New York–London, 1978, 5–15, 26–27, valamint a leírás: LISZTY János, II.
Miksa beiktatásának rövid leírása, in KATONATamás, A korona kilenc évszázada, Bp., 1979, 176–191.
93 PÉTER, The Holy Crown of Hungary, Visible and Invisible, The Slavonic and East Euro-pean Review, 81(2003), 447.
94 Uo.; UÕ, Die Verfassungsentwicklung in Ungarn, in Helmut RUMPLER–Peter URBANITSCH
(szerk.), Die Habsburgermonarchie 1848–1918, VII: Verfassung und Parlamentarismus, 1, Wien, 2000, 239–261.
95 „Kronen und Land, […] waren auch zwei im wesentlichen getrennte Recht- und Machtsphären, die einander ergäntzen und in Wiederspruch und Anpassung nebeneinander funktionierten.” Uo., 249, továbbá RADY, Nobility, Land and Service in Medieval Hungary, London, 2000, 158–161; BENDA, Az országgyûlések az újkori magyar fejlõdésben, in UÕ–PÉTER Katalin, Az országgyûlések a kora újkori magyar történelemben, Bp., 1987, 4–5.
96 Lásd Tripartitum, I, 2, §1.
97 FÜGEDI, The Elefánthy. The Hungarian Nobleman and His Kindred, Bp., 1998, 63–68;
RADY, i. m., 169–173.
Pálffy Géza szerint 1526 után a regnum mûködésében fontos változás ment végbe.98 Szerepét és feladatát három különálló udvartartás, a bé-csi, a magyarországi és az erdélyi vette át, aminek természetes kö-vetkezménye volt, hogy megszûnt a magyarországi királyi udvar önál-lósága, függetlensége és jelentõsége.
Pálffy a magyar udvarban végbement szervezeti változásokról szó-ló tanulmányában azt állítja, hogy az átalakulással az udvar és a reg-num közti szakadék is jelentõsen mélyült.99 A legfontosabb politikai dön-tések a bécsi Habsburg udvarban (és rövid ideig Prágában) születtek.
Az uralkodó sem élt már Magyarországon, és a rendi nemzetnek ez-által Magyarországon csak az országgyûléseken volt alkalma személyes kapcsolatot teremteni a királlyal. Az országgyûléseken kívül a regnum küldötteken keresztül próbált hatást gyakorolni az uralkodó politikájá-ra. Ennek következményeként a rendi nemzet politikai befolyása Magyarországon egyre csökkent.100
Pálffy véleménye szerint a másik nagy változás az volt, hogy a magyar fõurak integrálódtak a Habsburg udvari struktúrába.101 Ez a folyamat 1527-ben indult el, s ugyanebben az idõszakban a cseh ud-varban is hasonló változások mentek végbe.102
Azáltal, hogy a magyar arisztokrácia tagjai udvari címeket és hi-vatalokat kaptak, és bevonták õket a Habsburg birodalmi döntéshoza-talba is, a fõnemességet mind szorosabb szálak fûzték a Habsburg ural-kodóhoz, és egyre gyengült a mágnásoknak a rendi nemzethez fûzõdõ kapcsolata.103 A fejlemények új lehetõségeket nyitottak a nemesség elõtt az uralkodó befolyásolására. „Saját” udvar híján a rendek számára a magyar országgyûlések fontosabb szerephez jutottak, hogy a regnum politikai követelései megfogalmazódjanak és teljesüljenek. Ugyanakkor jelentõsen nõtt a magyar fõúri udvarok és az erdélyi fejedelmi udvar
98 PÁLFFY, Der ungarische Adel und der Kaiserhof in der frühen Neuzeit (eine Skizze), in Václav BUZEK, Pavel KRÁL (szerk.), Šlechta v habsburské monarchii a císarský dvur (1526–1740), Ceské Budejovice, 2003, 133–152; PÁLFFY, A magyar nemesség I. Ferdinánd bécsi udvarában, Történelmi Szemle, 45(2003), 45–59.
99 UÕ, Der ungarische Adel und der Kaiserhof in der frühen Neuzeit (Eine Skizze), id. kiad., 135–140.
100 Pálffy rámutat, hogy a magyar nemesek aránya elenyészõ volt a Habsburg udvarban (3-4%), holott Budán korábban a 30-40%-ot is elérte. UÕ, A magyar nemesség I. Ferdinánd bécsi udvarában, id. kiad., 59.
101 Uo., 45–59; UÕ, Der ungarische Adel und der Kaiserhof in der frühen Neuzeit (Eine Skizze), id. kiad., 140–145.
102 Volker PRESS, The Imperial Court of the Habsburgs, in Robert G. ASCH–Adolf M. BIRKE
(szerk.), Princes, Patronage and the Nobility. The Court at the Beginning of the Modern Age,London, 1991, 302–303.
103 BENDA, Az országgyûlések az újkori magyar fejlõdésben, in Uõ–PÉTER Katalin (szerk.), Az országgyûlések a kora újkori magyar történelemben,Bp., 1987, 4; PÁLFFY, A bécsi udvar és a magyar rendek a 16. században, Történelmi Szemle, 41(1999)/3–4, 331–369.
v v
° v °
ù
politikai befolyása. Ez magyarázza azt, hogy a magyar rendek más stra-tégiával próbálták meg befolyásolni az udvart 1526 után.
A rendek politikai befolyásának legfontosabb fóruma az ország-gyûlés volt. Benda Kálmán szerint az országország-gyûlés tárgyalási alapjául az uralkodói elõterjesztés szolgált, a rendek erre írásban válaszoltak (esetleg külön sérelmi iratot adtak be), amire az uralkodó viszontvá-lasza, majd újabb rendi válaszirat következett.104 Ez így folytatódott, amíg meg nem egyeztek. A válaszok és viszontválaszok elkészítése sok idõt vett igénybe, a tárgyalások elhúzódtak, a szinte mindig kompromisszu-mos megegyezés a rendek és az uralkodó között csak körülményesen születhetett meg.
E nehézségekrõl tudósít a magyar humanista, Bocatius János 1611-ben, amikor egy 1604-es országgyûlési cikkelyrõl így ír:
Ha valaki nem tudná, hogyan jönnek létre ezek a cikkelyek, elmondom.
Bármely pozsonyi diétán a jelen lévõ követek határozatokat hoznak, ezek egyikét-másikát jóváhagyják, majd a jóváhagyottakat felterjesztik a ma-gyar királyhoz megerõsítés és ratifikálás végett. Ez a következõképpen szokott történni. A királyi elõszó után következnek a sorrendbe rakott cikkelyek, mint a könyv lapjai; minden egyes lapon rajta van a királyi és császári nagy pecsét és aláírás, a lapokat csak ezután küldik vissza a mágnásoknak, a megyék és a szabad városok követeinek. Az országgyû-lés cikkelyei között maradtak németek is, de ezek már elavultak, mert vagy csonkítással, vagy betoldással megváltoztatták õket, mindezt az or-szággyûlés tudta és beleegyezése nélkül és mindig a hazai szabadságjo-gok hátrányára tették. Amint már a múltban is történt ez 1604-ben is, amikor a cikkelyek közé idegen cikkelyeket toldottak […].105
A nemzeti identitás kialakulásáról szóló modern kori irodalomban Magyarországon erõsen hangsúlyozzák Werbõczy natio Hungarica-fikciójának a magyar politikai gondolkodásban betöltött szerepét.106
A Tripartitumban kifejtett, jól ismert jogelmélet magyarországi fogadtatása igen pozitív volt. Éppen ezért a kutatók azt feltételezték, hogy Werbõczy törvénykönyve és a magyar nép eredetérõl alkotott né-zete nagy hatással volt a nemzeti identitás kialakulására. Péter Kata-lin szerint azonban Werbõczy nemzeti eszméinek aligha volt szerepük a magyar politikai gondolkodás alakulásában: „Werbõczyre ugyanis a tételes jogszabályokkal kapcsolatban tényleg szoktak hivatkozni, a
nem-104 BENDA, i. m., 5.
105 BOCATIUSJános, Öt év börtönben [1606–1610],szerk., ford. CSONKA Ferenc, Bp., 1985, 29.
106 Jenõ SZÛCS, Nation und Geschichte. Studien, ford. Johanna KEREKES és mások, Köln–
Wien, 1981, 100.
zetrõl alkotott eszméit viszont nem szokták ismételni.”107 A regnum egyes tagjainak etnikai hovatartozása a rendi nemzet számára ezért sokkal kevésbé volt fontos, mint ahogyan azt a modern történészek sugallták.
Kiváló példaként állhat elõttünk az indigenák esete, akiket külföldiként az országgyûléseken ünnepélyesen avattak a magyar rendi nemzet tag-jaivá, és akik hûségesküjüket követõen ugyanazon jogokkal rendelkez-tek, mint a velük egyenrangúak.
Az 1608-as országgyûlésen Lichtenstein Károly herceget egy má-sik osztrák fõúrral együtt felvették a magyarok közé (recipiuntur in Hungaros).108 Hûségük (fidelitas) és szolgálatkészségük (servitus) okán tagságot nyertek a magyarországi rendi nemzetbe, s a hûségeskü le-tétele után elhangzott formula szerint a „haza jó polgárai” lettek.109 Ér-demes megjegyezni, hogy a német származású magyar humanista, Bo-catius János is errõl panaszkodott 1611-ben: „magyar mágnások sorába pedig idegen neveket csempésztek.”110
A szertartásból látható, hogy a regnum tagjai számára a magyar rendi nemzet eszméje a politikailag aktív és a haza iránt hû ember fo-galmával kapcsolódott össze. A rendi nemzet etnikai karakterét (és ez-zel Werbõczy fikcióját) csak akkor hangsúlyozták, amikor igazolni kel-lett a rendek jogait a királlyal szemben, vagy valamely kívülrõl érkezõ fenyegetés ellenében. A magyarok etnikai hovatartozása a kora újkori magyar nemzeti identitásnak csupán egyik eleme volt.
107 PÉTER Katalin, Papok és nemesek, Bp., 1995, 213.
108 Matthiae II. decr. a. 1608 post. cor. (I) 2, art. 27, in CJH, 38–40.
109 „Sperantes ipsos; juxta praestitum ab iis juramentum, bonos cives patriae futuros.” Uo.,
§2, 40.
110 BOCATIUS, id. hely.