A nacionalizmus, a nemzeti identitás és a nemzet fogalma még tudo-mányos értekezésekben is számos különbözõ értelmezést nyert. Egy-részt azért, mert elvont, akadémikus terminusok, másEgy-részt mivel mindegyik aktuális politikai töltetet hordoz, hiszen a politika pozitív és negatív elõjelekkel aktuális célokra sajátította ki. E fogalmak jelenté-se a mai médiában és politikai nyelvhasználatban legtöbbször negatív kicsengésû, nemegyszer szélsõséges nézetekhez vagy politikai erõszak-hoz kapcsolódnak. Még a nacionalizmus és a nemzeti gondolkodás ku-tatása során is gyakran találkozunk fogalomzavarral. A politika és a tudomány összefonódása így a fogalmak összemosódásához vezetett. Tu-dományos körökben hosszú évekig vitáztak a nacionalizmus fogalmá-nak helyes meghatározásáról anélkül, hogy a politikai jelenség pontos jelentésének körülírásáról megegyezés született volna.1
E fejezetben kísérletet teszünk a kora újkori nemzetfogalom és a nem-zeti identitás elfogadható definiálására. Elõször a kérdéses fogalmak je-lentésének kialakulásával és a nacionalizmus ideológiájának európai ke-letkezésével foglalkozunk, majd a nemzeti identitás kialakulásának különbözõ elméleteit vesszük sorra. Nem célunk, hogy kimerítõ átte-kintést nyújtsunk az elmúlt ötven évhez kapcsolódó „nemzet, naciona-lizmus” témakörben megjelent szakirodalomról. Ennél sokkal fontosabb, hogy használható meghatározását adjuk a nemzet fogalmának, ugyan-is kizárólag e definíció segítségével tudjuk vizsgálni a magyar nemze-ti idennemze-titás kialakulását és a korona kora újkori jelentésfejlõdését.
A következõkben röviden vázoljuk az újkori nacionalizmus gondo-latkörének és modern kutatásának történetét.2 A nacionalizmus a
nem-1 Peter ALTER, Nationalismus, Frankfurt a. M., 1985, 8–9.
2 Áttekintés a nacionalizmus kialakulásáról: Umut ÖZKIRIMLI, Theories of Nationalism,London, 2000; Timothy BAYCROFT, Nationalism in Europe 1789–1945, Cambridge, 1998; Hans KOHN, Die Idee des Nationalismus. Ursprung und Geschichte bis zur Französischen Revolution, ford. Günther NAST-KOLB, Heidelberg, 1950.
zet ideológiája, amely a gyakorlatban elõször a francia forradalom ide-jén kapott szerepet, majd késõbb, a 19. században továbbfejlõdött. Alap-jai a felvilágosodás és a német romantika korában gyökereznek. Im-manuel Kant (1724–1804) a szabad akaraton alapuló önmeghatározást állította középpontba, amit a nacionalizmus egyik építõkövének tekin-tett.3 Kant meghatározását késõbb Johann Gottlieb Fichte (1762–1814)
„organikus állameszmévé” alakította, ahol az egyén és az állam aka-rata egybeesik. Johann Gottfried Herder (1744–1803) mindehhez azt a gondolatot fûzte, hogy a társadalmak gyökeresen eltérnek egymástól többek között a nyelvi különbség miatt, és a történelem vizsgálata ál-tal megérthetõ a „társadalom esszenciája”. Ezekbõl az eszmékbõl ala-kult ki az a politikai nézet, miszerint a nemzeti közösségek egyediek, és ennek alapján tagjaik meghatározhatják a nemzet jövõjét. A francia forradalom idején fogalmazódott meg elõször a nemzet politikai esz-méje. Eszerint a nemzet a „részekre osztott, de közös és egyenrangú polgárság, valamint az egész nép egysége”.4 Ezután a 19. században a nemzeteszme a politikai hatalom fontos legitimációs eszköze lett. A na-cionalizmus más eszmékhez hasonlóan a tudományos aktivitást, rész-vételt is inspirálta, ösztönözte, magával ragadta, amelynek következté-ben a politika és a tudomány szorosan összefonódott. Ez a folyamat a nacionalizmus kutatásának különbözõ irányzatainál is felfedezhetõ.5 A 19. század elejétõl fogva a nacionalizmus követõi igyekeztek ideoló-giájukat tudományos alapokra helyezni és nemzetük politikai igényeit a múltból merített érvekkel igazolni. Mint elõzõ fejezetünkben Timon Ákos gondolatainak kapcsán említettük, Magyarországon is végbement ez a folyamat. A nacionalizmus kutatói, akiket primordialistáknak ne-veznek, osztják a nacionalisták azon nézetét, hogy a nemzeti identitás természetes adomány, amely az emberek közötti alapvetõ egyenlõtlen-ségbõl adódik. A primordialisták úgy vélik, hogy az emberiség törté-nelme kezdeteitõl nemzetekre tagolódott, a nacionalizmus tehát egyidõs az emberiséggel.6
Az 1960-as években a primordialistákkal szemben kialakult a mo-dernista álláspont.7 Ez az irányzat a nacionalizmus vadhajtásainak
nye-3 „[Kant] made the individual the centre and the sovereign of the universe: self-determination was the supreme good.” ÖZKIRIMLI, i. m., 16; KOHN, i. m.,267.
4 Uo., 21–23, 403–405.
5 Áttekintésképpen lásd Anthony D. SMITH, Nationalism. A Trend Report and Bibliography, in Current Sociology, XXI/3, Den Haag–Paris, 1973, 3–187; Tom DE MEESTER, De exclusieve natiestaat. Pleidooi voor een constructivistische benadering van nationalisme en nationale identiteit, Belgisch tijdschrift voor de nieuwste geschiedenis, XXVII(1997); SMITH, Myths and Memories of the Nation, New York, 1999, 473–537.
6 UÕ, Nations and Nationalism in a Global Era, Cambridge, 1995, 57.
7 A legjelentõsebb modernisták Eric Hobsbawm, Ernest Gellner, Karl Deutsch és Charles Tilly.
Lásd DE MEESTER, i. m., 474–475.
segetését célozta meg a 20. század elsõ felében, és máig domináns a nacionalizmussal foglalkozó kutatásokban. A modernisták azzal vádol-ják a primordialistákat, hogy azok kiindulópontként hallgatólagosan el-fogadják a nacionalista ideológiát, ezzel mintegy tudományos megerõ-sítést nyújtva a nacionalisták számára. A modernista áramlat igen szerteágazó, de követõik szerint mind a nemzet, mind a nacionalizmus modern jelenség. Az ideológia – mint mondják – a francia forradalom idején született olyan modern folyamatok következményeképpen, mint a kapitalizmus, az iparosodás, az urbanizáció, a szekularizáció és a bü-rokratikus állam kifejlõdése. A modernisták szerint a nacionalizmus már a nemzetté formálódás elõtt létezett.8 Nézeteik szerint a modern kor elõtt is léteztek bizonyos tényezõk, amelyek egy késõbbi stádiumban a nemzetrõl való gondolkodás kibontakozásához vezettek.
A modernista irányzat legnagyobb hatású szerzõje, aki a nemze-tet politikai, társadalmi és kulturális jelenségként írja le, Eric Hobs-bawm. Szerinte a nemzetrõl való gondolkodás kialakulásának legfõbb katalizátora a politikai változás volt. Egy ilyen átalakulást követõen a nemzeti ideológia alkalmas az új politikai helyzet legitimációjára. Ez azért lehetséges, mert a nemzeteszme folytonosságot sugallva történelmi ala-pokon teremt fiktív kapcsolatot a múlt és a jelen között. Az eszme az állampolgárok csoportkohézióját segíti elõ, és igazolja magát a politi-kát. Hobsbawm itt használja elõször az invented tradition (’mestersé-ges hagyomány’) nevezetes terminusát.9 Álláspontja szerint a nemzet is egy ilyen ’mesterséges hagyomány’, amelynek az a modern elv szol-gáltat alapot, hogy a politikai és a nemzeti egységnek egybe kell es-nie. Ugyanakkor arra is utal, hogy a fogalom már õsidõk óta létezik.10 Ily módon a nemzetnek jutott az a szerep, hogy rendet és egységet teremtsen a modern kori változások közepette, emellett a hagyomány és az identitás legrégebbi õrzõinek, az egyháznak és a dinasztiának a helyettesítõjeként is mûködjön. Hobsbawm elméletébõl következik az is, hogy a kora újkorban nem létezett nemzeteszme, mert a nemzet-rõl való gondolkodás alapvetõen különbözik a csoportidentitás régebbi formáitól.
Ami a nacionalizmust az õ szemében megkülönbözteti a többi ideo-lógiától, az a nemzet eszméjének egy egységes nyelvvel és a modern területi államformával, a „nemzetállammal” való összekapcsolása.11 A
mo-8 Hobsbawm tömören így fogalmaz: „Nationalism comes before nations. Nations do not make states and nationalists but the other way round.” HOBSBAWM, Nations and Nationalism since 1780. Programme, Myth, Reality, Cambridge, 1990, ²1992, 10.
9 Uo., 1.
10 Uo., 9.
11 Uo., 10–11.
dern nemzet-gondolkodásnak ez a két eleme teljesen új, egyenes kö-vetkezménye a modern kori fejlõdésnek.
Benedict Anderson ír antropológus volt az elsõ modernista, aki azt állította, hogy a nacionalizmus mégiscsak a kora újkorban gyöke-rezik.12 Indoklásképpen a nacionalizmus kialakulását összevetette a val-lásos gondolkodás fejlõdésével. Meghatározása szerint a nemzet egy mes-terséges „politikai közösség”, amely korlátozott (kulturálisan, nyelvileg és etnikailag körülhatárolt) és szuverén (felsõbb hatalomtól független).13 A nemzet a kora újkorban különbözõ politikai és vallási változások, pél-dául a reformáció mentén alakult ki. Nézetei szerint ennek az az oka, hogy felbomlottak a hagyományos politikai és vallási közösségek, és a hatalom birtokosai, az egyház és a dinasztia, elveszítették addigi legi-timitásukat. E válság eredményeképpen, ebben a hatalmi vákuumban alakulhatott ki a nemzet mint a szuverén politikai közösség eszméje.
A nemzeteszmét a kora újkorban a történelemre támaszkodva igazol-ták, amit nem az egyház vagy a dinasztia, hanem a nemzet szempont-jából vizsgáltak.
Az 1980-as évektõl Anderson nézetei inspirálták az „etno-szimbolistákat”, köztük Anthony Smith-t, aki a nemzeteszme kialaku-lásában a kultúra fontos szerepét hangsúlyozza.14 Smith a modernisták-kal ellentétben azt állítja, hogy a nemzeti identitás korábban alakult ki, mint a nacionalizmus, és így mint jelenség összetettebb.15 Rámutat továbbá, hogy analógia fedezhetõ fel a nemzeti identitás és az egyén énképe között is. Az embernek ugyanis különbözõ társadalmi szerepei és identitás-megnyilvánulásai vannak, amelyeket olyan tényezõk hatá-roznak meg, mint a család, a földrajzi elhelyezkedés, az osztály, a val-lás, az etnikum és a nem. Ami az emberekben közös, az teszi õket sa-ját identitású kulturális közösséggé. Amikor egy ilyen csoport politikai jelleget is ölt, kialakul a nacionalizmus.16A nemzetformálódás politikai in-tézmények és jogrendszer alapításával, valamint területi körülhatáro-lással jár együtt, az irányelvet pedig a közösség történelme adja.17
Smith hangsúlyozza a kultúra megnyilvánulásainak – például a mí-toszoknak és a szimbólumoknak – a nemzetformáló szerepét.18 Szerin-te a nemzet egy „etnikai magból” fejlõdik ki; ezen a társadalom do-mináns csoportját érti, amely feltehetõen közös eredettel és kultúrával
12 ANDERSON, Imagined Communities. Reflections on the Origin and Spread of Nationalism, London, 1983, ²1994.
13 Uo., 5–6.
14 Lásd Liah GREENFELD, Nationalism. Five Roads to Modernity, Cambridge, 1992.
15 SMITH, National Identity, London, 1991, 72.
16 Uo., 8.
17 Uo., 81.
18 Uo., 5skk.
rendelkezik,19 és – fokozatosan növelve társadalmi, területi és politikai befolyását – új csoportokat szív magába; így nemzetté válik. A növek-võ mag közös alapja egyre inkább szimbolikussá lesz, ami az újonnan alakult nemzetet még egységesebbé teszi.20
Smith szerint a nemzeti identitás azáltal ölt testet, hogy a régi szimbólumok, mítoszok, hagyományok és emlékek az aktuális körül-mények között új jelentést kapnak, ami egyértelmûen igazolja a nem-zeteszme és a nemzet szuverenitásának létjogosultságát. Smith elmé-letének gyenge pontja a nemzeteszme empirikus alapon történõ vizsgálata, hiszen mindenütt homályos, definiálatlan kulturális jelensé-gekre, például mítoszokra és szimbólumokra hivatkozik.
Az etno-szimbolizmus nem kellõ megalapozottsága következtében jött létre az 1990-es években a konstruktivista irányzat. Tom de Mees-ter konstruktivista történész kifejti, hogy a „nemzet” eszméje külön-választandó a „nemzeti identitás” fogalmától. A nemzeti identitás ki-alakulásának vizsgálatában a kulturális tényezõk – szimbólumok, mítoszok, hagyományok és emlékek – legitimáló szerepének központi szerep kell hogy jusson.21 Anderson példáját követve De Meester azt állítja, hogy a nemzetet a következõképpen kell meghatároznunk: „té-nyekre vissza nem vezethetõ, mesterséges közösség.”22 E definíció alap-ján figyelmünket arra kell összpontosítani, hogy az idõk folyamán mi-képp nyert tartalmat a nemzet fogalma a kultúrában: az adott közösség elit rétege mítoszokat alkotott, amelyek az aktuális társadalmi helyze-tet hivatottak legitimálni. Az ilyen képzõdmények által kialakult egy kép az adott közösségrõl. A nemzeti identitás formálódását a kialakult kép sze-repének változása jellemzi.23
De Meester és követõje, Véronique Lambert világosabb elképze-lésekkel rendelkezik arra vonatkozóan, hogyan kellene kutatni a nem-zeti identitás kora újkori fejlõdését és magát a nemzet fogalmát. Mód-szerük abban áll, hogy a nemzetet mint „mesterséges politikai közösséget” vizsgálják oly módon, ahogyan az történetírók mûveiben elõfordul.24 Véleményük szerint abból kell kiindulnunk, hogy miként
ad-19 Uo.
20 Uo., 14.
21 DEMEESTER, De exclusieve natiestaat. Pleidooi voor een constructivistische benadering van nationalisme en nationale identiteit, Belgisch tijdschrift voor de nieuwste geschiedenis, XXVII(1997), 473–537; Véronique LAMBERT, Methodologische beschouwingen bij het onder-zoek naar de concepten ‘natie’, ‘nationalisme’, en ‘nationale identiteit’ in de Middeleeuwen, Jaarboek voor middeleeuwse geschiedenis, 4(2001), 66–68.
22 DE MEESTER, i. m., 482.
23 Uo., 483.
24 LAMBERT, i. m., 66–85.
tak tartalmat a nemzet fogalmának az idõk folyamán, illetve ez a fo-galom miként változott és alakult át.25
A kutatásnak szerintük az eredet és a származás tanulmányozá-sára kell összpontosítania, valamint a kategóriák, fogalmak és hierar-chiák használatára és fejlõdésére, amibõl a nemzeti identitás jellem-zõire lehet következtetni. Ezenfelül a nemzeti identitás fejlõdésének vizsgálata során a mítoszok politikaelméleti és legitimáló szerepét is mindenképpen figyelembe kell venni, az identitás formálásának tárgya-lásakor pedig szükséges hangsúlyozni az elit vezetõ szerepét. Lambert ezt azzal egészíti ki, hogy fontos tényezõ még, miképpen fejlõdött az identitás történelmi és társadalmi viszonylatban is.26
Lambert másik fontos kiegészítése arra vonatkozik, hogy miként lenne érdemes kutatni a közösség mesterséges mivoltát. Azt javasol-ja, vizsgáljuk meg a történetírás emlékeit, a krónikákat, históriákat és mondákat, hiszen az írott szó régen az igazság státusát kaphatta, amely-nek révén a korai történetírás fontos hatást gyakorolhatott a közös-ség arculatára. A történetírás három szintjét különbözteti meg: 1. va-lamely uralkodó megbízásából írott mûvek; 2. vava-lamely uralkodónak ajánlott írások; 3. magánkezdeményezésbõl született mûvek. Egyúttal rámutat a gesták és a kulturális örökség magjára, a közös emlékek gyökerére, amelyek emberöltõkön át újra és újra más értelmet, tartal-mat kaptak; a „lieux de mémoire” jelentõségére. Utóbbin „olyan em-lékhelyet értünk, amelyhez a »mesterséges politikai közösség« létjogo-sultságának legitimálása és a kollektív (nemzeti) identitás stimulálása érdekében térnek vissza”.27
A konstruktivista eljárásmódot gyakran használják a kora újkor vizs-gálata kapcsán, mivel arra az alapgondolatra épült, hogy a nemzeti iden-titás kialakulása nem áll mindenek felett. Craig Calhoun pszichológus nyomán Lambert azt vallja, hogy az egyén a kora újkorban egyszerre több identitással is rendelkezhetett, amelyek egyike volt a nemzethez tartozás.
Véronique Lambert a primordialistákkal szemben úgy véli, hogy a nemzeti identitás nem magától értetõdõ jelenség, ám nem is kizáró-lag a szabad akarat függvénye, ahogyan ezt a modernisták látják, és éppoly kevéssé függenek bizonyos erõteljes szimbólumoktól, ahogy azt az etno-szimbolisták gondolják. A nemzeti identitás létrejötte nagyon sajátos politikai körülmények következménye: a közösség politikai
üze-25 DE MEESTER, i. m., 535.
26 LAMBERT, i. m., 74.
27 Uo., 77.
netének legitimálását célzó bizonyos kulturális elemekbõl nemzeti mí-tosz alakul ki. E közösségi történetek alkotása által a kulturális közös-ség politikai közösközös-séggé alakul át. Ennek a feltevésnek az a politikai elmélet az alapja, amely a közösség politikai követeléseit a kulturális jellemzõk alapján legitimálja, és a közösséget a specifikus politikai kon-textusban önállónak nyilvánítja.28
A jelen tanulmányban a konstruktivista elmélet segítségével fogjuk vizs-gálni a nemzeti identitás fejlõdését a kora újkori Magyar Királyság te-rületén. A nemzetet úgy határozzuk meg, mint olyan mesterséges po-litikai közösséget, amelynek létezése nem vezethetõ vissza tényekre.
A „nemzet” fogalmán (annak modern konnotációja miatt) mi a rendi nemzetet értjük. A nemzeti identitás kialakulását úgy vezetjük le, hogy bemutatjuk, milyen volt a kapcsolat a nemzet egykori fogalmáról al-kotott kép változásai és a koronatradíció között. A koronának a ren-di nemzet képzeletében élõ, politikai üzenetet legitimáló szerepét is meg-vizsgáljuk. Az utóbbi fejlõdését és együttes ábrázolását a Magyar Királyság 1526 és 1664 közötti politikai és társadalmi változásainak ke-retében helyezzük el. Az 1664-es évszám a koronáról szóló irodalom általam kutatott utolsó darabjának kiadási dátuma (Nádasdy Ferenc, Mau-soleum…, Nürnberg, 1664). A közösség egyik politikai elméletének ki-alakulását is megvilágítjuk, amely a rendi nemzet igényeit a korona je-lentése alapján legitimálta, s ily módon a rendi nemzetet egy jellegzetes politikai kontextusban önállónak nyilvánítja.
A kora újkori nemzeti identitás kialakulását a következõ kérdése-ken keresztül közelítjük meg: Hogyan ábrázolták a Magyar Királyság rendi nemzetét és annak a magyar koronához fûzõdõ viszonyát? Mi volt a magyar korona legitimáló funkciója? Miképpen változott ez a kép és ez a funkció? Mivel magyarázhatók ezek a változások?
Megfigyelésünk szerint Rudolf (1572–1608) uralkodásának 1600–1608 közötti periódusában, uralkodásának legitimációs krízise következtében a korona fontos szerephez jutott a rendek számára. Ezáltal annak képe is megváltozott. A folyamat végül az 1608–1613 közötti idõszakban egy politikai koronaelmélet kialakulásához vezetett, amely igazolta a rendi nemzet igényeit. Ez az a korszak, amikor a korona a korábbiakhoz ké-pest gyakrabban és hangsúlyozottabban fordul elõ, az államról szóló munkákban szinte önálló személyiségként jelenik meg. Ezt támasztják alá a koronáról szóló, a korábbiakhoz képest nagy számban megjelent mûvek.
28 Uo., 74.