Mátyás, a korona és a magyar rendek

Habsburg Mátyás

Habsburg Mátyás fõhercegnek (1557–1619) rossz híre van a modern történészek körében.¹ A hírhedt „testvérháború” miatt, amelyet 1606 és 1612 között vívott Rudolffal, és amely 1607–1608-ban érte el tetõ-pontját, számos tanulmányban Mátyás vélt rossz természetének elem-zésére helyezték a hangsúlyt. A legtöbb szerzõ hatalmi politikusként jellemzi õt, akit a fivére, Rudolf iránti beteges irigység vezetett.² II.

Mátyást gyenge, döntésképtelen és megbízhatatlan személyiségként fes-tik le.³ Robert Evans a következõképpen fogalmaz: „Mátyás követke-zõ cselekedeteit […] a leglogikusabb úgy vizsgálni, mint fõként terü-leti ambíciók által motivált tetteket. Ez volt életének legtartósabb frusztrációja; sem a németalföldi megbízatás, sem pedig Rudolfhoz in-tézett egyetlen más kérése nem elégítette ki.”⁴

Végül is II. Mátyás úgy vonult be a történelemkönyvekbe, mint egy átlagos, minden különleges képesség nélküli ember, aki ráadásul

1 II. Mátyás az egyetlen Habsburg császár, akirõl még nem írtak modern életrajzot. A Habs-burg Birodalom vagy a HabsHabs-burg-dinasztia történetérõl szóló legtöbb külföldi tanulmányban csak néhány oldalt vagy sort írnak róla. Lásd Moriz RITTER, Matthias, Österreichischer Erz-herzog und Deutscher Kaiser, Algemeine Deutsche Biographie 20(1884), 629–654; Emile LOUSSE, Qui donc était l’empereur Mathias?, in Louis CARLEN–Fritz STEINEGGER (szerk.), Festschrift für Nikolaus Grass, I, Innsbruck, 1974–1975, 135–143; Brigitte HAMANN (szerk.), Kaiser Mathias, in Die Habsburger: ein biographisches Lexikon, Wien, 1988, 353–356; Volker PRESS, Matthias 1612–1619, in A. SCHINDLING–W. ZIEGLER (szerk.), Die Kaiser des Neuzeit 1519–1918: Heiliges Römisches Reich, Österreich, Deutschland, München, 1990, 114–123;

H. G. KOENIGSBERGER, Monarchies, States, Generals and Parliaments. The Netherlands in the Fifteenth and Sixteenth Centuries, Cambridge, 2001, 280–288.

2 Andrew Wheatcroft ezt így fogalmazza meg: „…Matthias seems to have been no less ob-sessive, but focused exclusively on hatred of his imperial brother. […]” Andrew WHEATCROFT, The Habsburgs Embodying Empire, London, 1995, 171.

3 Edward CRANKSHAW, The Habsburgers, London, 1971, 109; Evans: „Of Matthias, one of the poorest of all Habsburg rulers, it may be said that he possessed all of the faults of his brother Rudolf II, but none of his redeeming qualities of kindness and cultural interests.”

Robert J. W. EVANS, Rudolf II and his World. A Study in Intellectual History 1576–1612, Oxford, 1973, ²1984, 60; Robert A. KANN, A History of the Habsburg Empire 1526–1918, Berkeley–Los Angeles–London, 1974, ²1977, 43.

4 „Matthias’ subsequent actions […] these seem most logical to consider as motivated largely by territorial ambition. This was the longest frustration of his life, unsatisfied either by the Netherlands venture or by any other appeals to Rudolf.” EVANS, id. hely.

semmit sem ért el rövid császári uralma alatt.⁵ Jean Bérenger mond-ja: „Miután olyan dühödten igyekezett, hogy megszerezze a hatalmat, II. Mátyás nem vitt véghez semmit.”⁶ Kérdés, hogy vajon jogos lehet-e egy ilyen kemény ítélet egy uralkodóról, aki a Habsburg Birodalom egyik legzavarosabb (és legérdekesebb) idõszakában ült a trónon, és akirõl ráadásul nem is tudunk túl sokat.

Személyes tökéletlenségei és politikai hibái ellenére Mátyás néhány szerzõ szerint mégiscsak elért valamit politikai pályafutása során. Leg-fontosabb fegyverténynek lehet tekinteni Bónis György szerint, hogy megerõsítette a Habsburg-dinasztia Közép-Európában gyakorolt hatal-mát, és megõrizte annak folytonosságát egy olyan idõszakban, amikor ez a hatalom súlyos legitimációs válságban volt.⁷ Ehhez társult még a Bocskai-felkelés és az oszmánok elleni háború is, amely együttesen Ru-dolf politikai bukását hozta magával.⁸ Rudolf sikertelen politikájának mé-lyebben rejlõ oka az volt, hogy rendkívüli császári törekvései ütköz-tek a politikai valósággal, ami Evans szerint „az önrombolás sámsoni orgiájához” vezetett.⁹ Ráadásul ez a válság egy olyan idõszakban játszó-dott le, amikor a Habsburg Birodalomban komoly politikai és vallási fe-szültség volt a katolikusok és a protestánsok között, továbbá számol-ni kellett az európai általános válsággal, a prágai bankok összeomlásával is. Ráadásul az oszmánok ellen vezetett költséges hadjáratok sem hoz-tak eredményt. Mindezek az események már Rudolf uralkodása alatt a Habsburg-hatalom végét okozhatták volna Közép-Európában.¹⁰

Éppen erre a háttérre való tekintettel más történészek, például Emile Lousse és Herbert Koenigsberger, pozitívabb véleménnyel van-nak Mátyásról. Lousse leszögezte: Mátyás fõherceg a Habsburg-dinasz-tia minden tagjánál élesebben látta, hogy a család európai hatalmi igé-nyeit a rendeknek tett politikai engedmények révén lehetne biztosítani.¹¹ Koenigsberger szerint Mátyás korábban, Németalföld kormányzójaként (1578–1581) ezt a taktikát követte.¹² Ennek a szemléletnek megfelelõen

5 EVANS írta róla: „…there has been little more posthumous agreement on the merits of Matthias than on those of Rudolf”; „…he was earlier a more militant and sinister figure”;

uo. Lásd még UÕ, The Making of the Habsburg Monarchy 1550–1700, Oxford, 1979, 52, 59.

6 „After such a furious drive to seize power, Matthias did nothing.” Jean BÉRENGER, A History of the Habsburg Empire 1273–1700,kiad. C. A. SIMPSON, London–New York, 1994, 259.

7 BÓNIS György, Révay Péter, Bp., 1981, 22.

8 Hans STURMBERGER, Georg Erasmus Tschernembl: Religion, Libertät und Widerstand,Linz, 1953, 141.

9 „…a Samson-like orgy of self-destruction” – EVANS, i. m., 53.

10 Hugo HANTSCH, Geschichte Österreich,I, Köln, 1959, 300; CRANKSHAW, i. m., 106–197.

11 LOUSSE, Qui donc était l’empereur Mathias?, in CARLEN–STEINEGGER(szerk.), Festschrift für Nikolaus Grass, I, Innsbruck, 1974–1975, 135–143.

12 KOENIGSBERGER, Monarchies, States, Generals and Parliaments. The Netherlands in the Fifteenth and Sixteenth Centuries, Cambridge, 2001, 280–288.

úgy próbálta meg elhárítani a legitimációs válságot, hogy apránként engedett a rendek politikai követeléseinek. Így megszerezte támogatá-sukat saját hatalmi törekvéseihez. Fivére hatalmának fokozatos és erõ-szakmentes átvétele ennek a taktikának az eredménye volt, és a sikert Mátyás 1612. évi ünnepélyes császári beiktatása koronázta. Hogy a Habs-burg udvar erazmista köreihez tartozó Mátyás mérsékelt politikai né-zeteinek köszönhette-e sikerét, vagy egy Rudolf megbuktatására irányu-ló, személyes neheztelésbõl eredõ, agyafúrt taktikázásnak, azt nem tudjuk, és a kérdést mindeddig nem is kutatták kellõ mélységben.¹³ Minden-esetre uralkodása alatt fennmaradt a Habsburg-dinasztia hatalmi pozí-ciója Közép-Európában, habár e hatalom jellege megváltozott.

Ugyanakkor II. Mátyás politikájának legfontosabb eleme – enge-dékenysége a rendek iránt –, amelynek révén ezt az eredményt elér-te, a kortársak és a politikájával foglalkozó történészek kritikájának sarkalatos pontját képezi.¹⁴ Melchior Khlesl püspök, II. Mátyás legte-kintélyesebb tanácsadója szerint a választófejedelmek császárrá válasz-tása elõtt a következõ negatív véleményt fogalmazták meg II. Mátyás-ról: „Egy olyan férfiút akartak római királlyá választani, aki képes uralkodni alattvalói felett, és nem alattvalói fognak uralkodni õfelette.”¹⁵ Nem szabad itt megfeledkezni arról, hogy a rendek befolyásának nö-vekedése Rudolf uralkodása idején kezdõdött, amikor Rudolfnak a csá-szári hatalom iránti igénye szóba került. Herbert Haupt azt mondja errõl: „Ha a császár elveszíti hatalmát, a nemesség megerõsödik.”¹⁶ Mátyás fõhercegnek a testvérviszály során követett stratégiája az uralkodóval szemben példátlan hatalmi pozícióba juttatta a rendeket a Habsburg Birodalomban, s kivált Magyarországon. Vagyis a rendeket lehetett a konfliktus valódi nyerteseinek tekinteni.¹⁷ Egy ilyen helyzet

13 Howard LOUTHAN, The Quest for Compromise: Peacemakers in Counter-Reformation Vienna, Cambridge, 1997, 160, 23. j.

14 BÉRENGER, i. m., 254.

15 „Sie wolten ainen herrn zum römischen könig wehlen, der seine untertanen regiren kunte und nicht von seinen untertanen regiret wurde.” Idézet Visser (Visscher) Péternek egy Albert fõherceghez Brüsszelbe intézett jelentésébõl (1608-ból), in Anton CHROUST (szerk.), Der Ausgang der Regierung Rudolfs II. und die Anfänge des Kaisers Matthias,München, 1906, 151, 1. j. (Briefen und Acten des Dreissigjährigen Krieges, VI).

16 „As the Emperor lost his authority, so the nobility gained in strenght.” Herbert HAUPT, From feuding brothers to a nation in a war with itself, in Eliška FUCÍKOVA és mások (szerk.), Rudolf II and Prague, London, 1997, 238. A hatalomnövekedés egyik oka a Rudolf által 1606 és 1608 között szétosztott magyar fõnemesi címek viszonylag nagy száma (25).

Az új fõurak politikai hatalmat is kaptak azáltal, hogy befogadták õket a magyarországi rendi társadalomba. Mátyás uralkodásának idején évenként legalább egy személyt ajándé-kozott meg új ranggal. Lásd Peter SCHIMERT, The Hungarian Nobility in the Seventeenth and Eighteenth Centuries, in Ivo BANAC–Paul BUSHKOVITCH (szerk.), The Nobility in Russia and Eastern Europe, II, New Haven, 1987, 150–151.

17 HAUPT, i. m.,247, PÁLFFYGéza, Szent István birodalma a Habsburgok közép-európai álla-mában. A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században,nagydoktori dissz., Bp., 2008, 336–352.

v

valóságos földcsuszamlást okozott a politikai viszonyokban, és ezért vál-tozásokat hozott a politikáról és a dinasztia hatalmának legitimálási mód-járól való gondolkodásban.

Mátyás fõherceg politikai magatartásának másik vitatott pontja stra-tégiájával függ össze: nyilvánosságra hozta arra irányuló terveit, hogy együttmûködik a rendekkel, mindenekelõtt a magyarokkal, és nyilvá-nosan felszólította a császárt, hogy adja át a hatalmat.¹⁸ Jobban meg lehet érteni az eljárást, ha ezt a tényezõt a Rudolf uralkodásának ide-jén jellemzõ politikai kultúra összefüggésében szemléljük. Sikertelen po-litikája ellenére a császár kedvelt volt alattvalói körében. Rudolf an-nak a hatásos módszernek köszönhette népszerûségét, ahogyan verbális és vizuális módszerekkel igyekezett alattvalói figyelmébe ajánlani ural-kodásáról alkotott elképzeléseit.¹⁹ Mátyás fõherceg ezért azzal próbál-ta megnyerni a közvéleményt, hogy nyilvánosságra hozpróbál-ta terveit. Azt remélte, hogy így elejét veheti egy polgárháborúnak, és a maga olda-lára állíthatja a rendeket.

Mátyás fõherceg – Rudolf uralmának legitimitását kétségbe von-va, valamint olyan gondolatokat és fogalmakat használvon-va, amelyek al-kalmasak lehettek kiszemelt közönsége megszólítására – kiáltványok-ban és egyéb nyilatkozatokkiáltványok-ban igazolta saját politikáját.²⁰ A fõherceg politikájának érdekes aspektusai ellenére ebben a fejezetben nem ez a kérdés, hanem az a módszer áll a középpontban, amellyel Mátyás fõ-herceg ezt a stratégiát legitimálta. Kitérünk arra, hogy Mátyás és a magyar rendek milyen módon igazolták hatalmi törekvéseiket, valamint arra, hogy milyen szerepe és rendeltetése volt ennek során a magyar koronának és a magyar rendi nemzet eszméjének.