Erzsébet különben is a legszebb női név Mária után a magyar előtt s magyarországi szent Erzsébet átörökítette nevével szeretetreméltóságát a magyar királynéra.
Minden arra ösztönzött, sőt kényszeritett, hogy szeressük, tiszteljük őt.
S különös, hogy épp e szeretett fölséges asszony körül lebegtek a legsötétebb árnyak.
Mennyi csapásban, s veszteségben, mennyi keserves megpróbáltatásban kellett támogatnia felséges urát. Ausztria szerencsétlenségeinek története e században gyors tempót
követ. A „felix Austria" elé nagy kérdőjeleket tüz a hanyatló század. E hulló dicsőség aranyos szirmait vala-hogy pótolni, feledtetni, esésiikbeu lassítani, Erzsébetnek
volt feladata.
A csapások még nem törték ki a császári korona ékköveit, de gyászfátyolt borítottak reá s mély bánatba merítették a koronás császár szivét : Erzsébet volt vigasztalója.
A hitves fájdalmaihoz szegődtek az anya fájdalmai.
Sötét ború ez, mely Erzsébet magyar királynéra borul, s a sötétség gyilokká lesz s átszegezi szivét. Luccheni tőre előtt már a legmélyebb anyai fájdalom tőre j á r t a át lelkét Elveszett fia s hogyan veszett el ! E tragikumtól megrendülnek az emberek milliói s megrendülnek a királyi törzsek százados családfái; hisz e százados fákat érik a csapások ; az erőszak elpusztítja a fiu után a
anyát, s fiu és anya egymásra dőlnek a halálban mint sötét hatalmak áldozatai.
Félelmes érzelem, aggasztó sejtelem, bánkódó föl-foghatlanság veszi körül lelkünket. Leülünk mint J ó b barátjai s megtiszteljük a fájdalmat azáltal, hogy mérhe-tetlensége előtt csendben m e g h a j t j u k fejünket. De daczára a rezignácziónak, fölzaklat a félelem s újra szétnézünk a szomorú jelennek szűkülő láthatárán, melyet a közeledő jövőnek bizonytalan ejje sövényez. Kérdezzük : mit akar az Isten, hogy ezt megengedte? megváltoztatta-e jóságos terveit? vagy eljutottunk-e a forduló váltóra, hol az ir-galom szigorrá, s ar/. elnézés büntetéssé válik ?
A tiroli Martinswand meredek sziklái alatt az út-széli tábla hirdeti: „Gott schützet das Haus Oesterreich.
Adja Isten, hogy igaza legyen ezentúl is s az útszéli tábla néma szavát soha se fojtsa el az események kiáltó, ijesztő szózata. De hogy el ne fojtsa, figyeljünk rá.
Carnot meggyilkoltatása óta a társadalomnak elve-temült s a tévtanok s a nyomorúság sötétségében bujkáló hatalmai nem adtak magukról ily hangos életjelt. Most megint belekiáltották a mámoros világba azt az állati ordítást, mely az anarchia elfojtott dühét jelzi s a társa-dalmat iszonynyal tölti el. Fölébred-e, nem-e a mámoros
világ? Ki t u d j a ? Tántorog f á j d a l m á b a n ; sir, rimánkodik.
Bánata szinte káromkodássá fajul itt-ott, de szeme nem tisztul ; koszorúkat vesz, de az erkölcs virágos kertjéről leszedi a p a l á n k o t ; megrendü've áll a pusztító ár part-jain, mely királyi sírokat k a n y a r í t ; de miután a sírt be-hányta, visszatér, hogy a társadalom kihágásaival s a törvényhozás merényleteivel fölszabadítsa s fölforralja az anarchia szellemét.
Bánatunk ez éjjében csak egy gondolat találja el a következetesség s a czélirányosság ú t j á t s ez nem egyéb, mint az a világos, és sürgős fölismerés: vissza az anar-chiából, a legfőbb „arche"-hez vagyis elvhez, Krisztushoz.
Ezt az elvet, ezt az utat föl kell ismét keresnünk, ha nem a hitnek világánál, hát a tőrök villogásánál.
Addig is, mi, az örök elvek hivei, azt az örök vilá-gosságot kérjük le Erzsébet királyné lelkére, melynek egy csilláma szebb mint a császári és királyi korona, s mely-nek egy sugara boldogitóbb, mint minden trón birtoka."
B é c s , szept. 20. Az első templomi gyászbeszéd Erzsébet lárályné fölött. —
Mondotta Kickh Kelemen dr udvari hitszónok ma reggel. Abból a hangból beszélt, a melyből a Religio beszélt felséges királynénk haláláról : hogy az felvilágo-sítja a népeket és fejedelmeket, mennyire eltávoztak az Istentől s kívánságot kelt bennök az Istenhez való ragasz-kodás iránt. Ime a magasan szárnyaló beszéd szövege :
A Babylon királyától lerombolt Jeruzsálem romjain, a legnagyobb fájdalom közepette, szót keres Jeremiás próféta, szót, melylyel Jeruzsálem megmaradt lakosait megerősítse; példát keres hasonló nyomorúságra e földön, példát, melyet szemeink elé tárhasson, hogy lássák, mi-szerint vannak társaik a szenvedésben és igy szenvedésüket megkönnyítse.
„Kit hasonlítsak hozzád, kit nevezzek hozzád hason-lónak !" kiált föl siralmaiban a próféta."
„Semmit sem hasonlíthatok hozzád", ezt akarja mon-dani és csak képletet talál a próféta ama nyomorúságra, mely Jeruzsálemet érte, képletet, amely azonban nem képes vigasztalni: a tengert mérhetlen határaival, az óczeán feneketlen mélységeivel. E s éppen a megmérhet-lenség ezen képlete adja ajkaira ezt a k é r d é s t : „Ki gyó-gyíthat meg téged?"
De mig a próféta a kérdésre : „Ki gyógyíthat meg t é g e d ? " ezt a feleletet v á r j a : „Senki emberfia," népét az erős, mindenható, irgalmas Istenhez utasítja, kit jövendő-lésében igy szólaltat meg :
„Én népem, beforrasztom sebedet és nyomorúsá-godból ki akarlak gyógyítani."
Valami hallatlan, megfoghatatlan rémületes dolog előtt — melyről ha csak lehntne, mint a zavaros álomból ébredő ember szokta, szívesen azt mondanók : hisz nem igaz, hiszen csak rossz álom volt — áll a megrettent világ.
Felejthetetlen, szeretett fejedelemnőjük, édes anyjuk után néznek a sírboltba Ausztria-Magyarország népei.
És te, felséges ház, melynek eleitől fogva a leg-nehezebb utakon kellett járnod, a legsúlyosabb koronákat hordanod,-te oh császári ház, hitednél fogva igazi leánya Sionnak, az egyháznak, bensődben és minden szívben, mely benned dobog, át meg átérzed, hogy : „Nagy a te szenvedésed, mint a tenger, ki tud téged meggyógyítani ?"
Isten tud ! é3 ő meg is fogja ezt tenni és pedig a maga módja szerint : amint felvilágosít, amint vigasztal .és amint mennyei reményekbe ringat.
Ez legyen az a gondolat, melynél mély gyászunkban megpihenünk. Mert ez a magas, felséges és hatalmas fejedelemnéuek, Erzsébet császárné és királyné ő fel-ségének hagyatéka, kinek emlékére szenteljük a gyásznak ez óráját.
Isten gyógyít, miközben felvilágosit.
Gyógyítani, lelki sebeket gyógyítani, annyit tesz, mint előbb felvilágositani.
Az Ur fel fog bennünket világosítani, erős akara-tuvá tenni keblünkben a gonosz ellen. „Oda van szivünk öröme, gyászba borult társaságunk, lehulltak fejeinkről a koszorúk, j a j nekünk, hogy vétkeztünk!"
Erős akaratuvá is fog tenni a gonosz ellen, mely a világban felburjánzott.
Nem fog a véleményszabadság nevében türelmesek-nek lenni engedni tanokkal és tanok forrásaival szemben, melyek büntetendők, mint maga a gonosztett és melyek nem csupán vélemények, hanem bűntények.
Ki rabolta el tőlünk országunk a n y j á t ? Azon idők gyermeke, melyekben a sátántól megszállották, Krisztus idejéből visszatérni látszanak. Egy olyan alak, mely ha-sonlit az Antikrisztus előtti napok gonosztevőihez.
Nagylekintetü, mélyen tisztelt hallgatóim, a csá-szárné halálos sebe a társadalom nagy sebére mutat, azon hamis víziókra, melyek áthatnak a tömegen, azon áltatásra, mely mindenkinek egyenlő, kötelességet nem ismerő és egyenlő szabadságot igér, beleértve a szabad-ságot minden rosszra is.
„Űzzétek el a birodalom gyermekeitől azon szelle-meket, melyek végig vonulnak a világon, hogy megront-sák a lelkeket! Óvjátok az ifjúságot, melynek szine, vi-rága az atya, a császár szemei előtt elvonult." Igy kiált fel a császárné koporsójából egy hang : „Ne adjatok he-lyet az ördögnek!" Ez apostoli szó, Isten szava, mely a bennünket ért borzasztó csapásból hozzánk elhat.
És ha megfogadjuk e szózatot, akkor Isten Szent-lelke az, ki minket meggyógyít: „Hozzám fognak for-dulni, mondja Isten a próféta által és én kibékülök velők és meggyógyítom őket."
Isten gyógyít, miközben vigasztal.
„Én, én akarlak benneteket gyógyítani" mondja Izaiás próféta.
Hogyan gyógyít az Isten ? Gyógyít hogy könyeket ád.
A merev, néma, szótalan fájdalom nem tud sirni.
Könyek nélkül néma és merev marad. Azért mondja szent Á g o s t o n : „A hivők gyászolják meg övéiket, ha meghal-nak, szent fájdalomban és, mint emberekhez illik, sírja-nak vigasztaló könyeket."
És ha Siceleg erős várának eleste után Dávid és háza sirt, míg kiszáradtak könyei ; és ha Anna, az ifjú Tóbiás anyja sirt, mikor fia nem tért vissza a mondott napon, — miért ne simánk mi ő felsége a császárné és királynéért, ezen tőlünk eltávozott, vissza nem térő igazi felségért? Ezen egyszerű úrnőért a trón magaslatán? A művészetnek ezen finomérzékü pártolójáért, ki magában hordozta egy művészsziv lendületét? Ezen szerető anyáért, a császári férjnek a legnehezebb órában is hű támaszáért,
kit, hogy nejének mondhatott, legkegyelmesebb urunk Isten kegyelmének tartotta ! ?
„Vigasztaló könyek," Istennek feláldozott könyek!
De ki áldozta fel könyeit. inkább Istennek, mint a legmélyebben sújtott, a mi legkegyelmesebb császárunk ? !
Innen az az erő is, melylyel a nagy, keresztény, császári szenvedő e súlyos csapást is elviselni képes.
És ehhez az erőhöz, ami nekünk vigaszunk, egy másik vigasztalás is járul. Az elhunyt császárné és királyné sírjából a széles birodalom területén néptől néphez száll az a szellem, mely egykor Ábrahámmal mondotta Lóthnak :
„Kedvesem, ne legyen köztem és közötted semmi vissza-vonás, sem a mi pásztoraink között, mivelhogy testvérek vagyunk."
Isten végre azáltal gyógyít, hogy égi reményeket gerjeszt fel mibennünk.
Azért mondja szent Ágoston : „Ám sirassátok tieiteket, kik meghaltak s könyeitek tartsák vissza a hitből fakadó örömöt a felett, hogy a hivek, kik az Urban aludtak el, csak egy időre távoznak tőlünk, hogy egy jobb életre térjenek egykor vissza."
Ez a jobb élet az, melyet a próféták megjövendöltek s a melyről nekünk maga az üdvözítő Jézus nyújt kezes-séget, midőn igy szól :
„Atyám, azt akarom, hogy a hol én leszek, azok is ott legyenek velem, akiket nekem adtál, hogy lássak az én dicsőségemet, melyet nekem adtál."
De mivel nem tudjuk, hogy az Urban elhunytak is, azon időre, melyben mi gondoljuk, bementek-e már az Ur örömébe, azért esedezünk szent Ágoston szavai szerint a szeretet és tisztelet kötelességét teljesíteni az elhunyt iránt, ez által saját fájdalmunkon is könnyítve, de ami az elköltözötten igazán segit, bemutatjuk az oltár áldozatát s a halott nevében végezve imákat és más jó cselekedeteket.
Azért készítik most elő a papok az oltár áldozatát s akkor, midőn az Ur az átváltozásban a kenyér és bor szine alatt közöttünk megjelenik, a Sziv, mely a Golgo-thán dobbana végsőt, Mennyei Atyjához fog esdeni ki-mondhatlan beszéddel: „Atyám tekints ez oltárra, a te Fiadra, az egykor megölt ártatlan bárányra és énérettem vezesd ezt a nekem drága lelket, a ki benned hitt, teben-ned remélt, a mi örökkétartó örömünkbe."
És a fölséges leghatalmasabb szelleme lebeg bennün-ket majd körül, s az isteni hang szivünkbe hatol és azt mondja nekünk, hogy semmi nincs oly nagy. mint az Isten, semmi oly biztos nincsen, mint az ő törvénye, ígérete s a hallhatatlanságnak és viszontlátásának remény-sége, s hogy végre reánk földi zarándokokra nézve semmi kívánatosabb és óhajtandóbb nincsen, mint az örökkévaló békecsókjával homlokunkon szenderülni át az örök életre.
Ámen.
K A T H O L I K U S Ä U T O N O M I A .
— A katholikus autonomiát előkészítő kongresszus által kiküldött kilejiczes bizottság szeptember hó 23-án délután 4 órakor a főrendiház földszinti bizottsági termé-ben Szápáry Gyula gróf elnöklete alatt ülést tart.
RELIGIO. 191
KATH. KÖZTEVÉKENYSÉG
és
Egyesületi Élet.
A Szent-István-Társulat gyásza.
A Szent-István-Társulat igazgató-választmányának f. hó 15-ére hirdetett ülésére a tagok nagy számmal jelentek meg. Kisfaludy A. Béla dr alelnök az ülést meg-nyitva a következő beszédben hódolt a felejthetetlen ki-rályné emlékének:
Mélyen tisztelt Igazgató Választmány !
Midőn a mai napra egybehívott ülésünket megnyi-tom, elnöki tisztem végtelenül szomorú és nehéz köteles-séget ró reám : szóvá tenni itt is, ezen illusztris testület előtt azt, amire alig van szó, emitői széles e hazában minden sziv fáj és a miről mégis csak a néma tud hall-gatni.
Az a dicső királyné, mélyen tisztelt választmány, akinek szeretetben és fájdalomban egyformán hősies eré-nyeit és nemzetünk iránt példátlanul nagy és áldásos hajlandóságát ez a mi társulatunk, több mint negyven évvel ezelőtt, mikor még alig hogy helyet foglalt nemzeti közművelődésünk intézményei között, szinte divinálta, előre érezte és nagy elhatározással ünnepelte : az a dicső ki-rályné nincs többé, hült tetemeit most viszik gyászba-borult országokon át sírjához.
1857-ben , mikor Erzsébet, a „jó és boldog*
I. Ferencz Józsefnek „még boldogabb" i f j ú hitvese elő-ször lépett a mi hazánknak, az ő u j hazájának dult föld-jére : a Szent-István-Társnlat a maga szerény viszonyaihoz képest igen fényes, de még sokkal jelentősebb ajándékot tett lábai elé. Árpádházi sz. Erzsébetnek több százados Legendáját adta ki, tudományos és művészi szempontból egyaránt becses és diszes alakban. Neki ajánlva, egyene-sen annak az első lépésnek emlékezetére, melylyel ő akkor sz. Erzsébet ősi hazájának földjét illette. — És négy évtizeddel később, az ezredéves kiállításon, meg-hatva szemlélte ezen kiadványunkat, melynek alkalmiságát szerencsém volt előtte fölemlítenem, a mi fölséges urunk, az akkor boldognak magasztalt, most gyászba borult király.
Oh, mert nagyon illett ez az ajándék hozzá! Mert szerette ő ezt a földet, ezt a nemzetet, mint az az Árpád-házi Szent sem szerethette jobban ; — és szenvedett sokat, viselt emberfölötti fájdalmakat, mint az az idegen földön hitvallóként megdicsőült szent. Sőt az ő sorsában még több volt megírva : vérét ontva halt meg idegenek között.
Nagy szive, mely az emberi sors annyi csapásait szelid megadással viselte, egy iszonyatos gonosztevő kezétől kapta az utolsó döfést.
Már nem szenved ; de abból a parányi kis sebből, melyet az orgyilkos vasa nyitott, mérhetetlen fájdalom áradt ki, elboritva népek millióit. E* ha beláthatlan ki-terjedésében a fájdalom és gyásznak ez a tengere, bizo-nyára sehol sem mélyebb, mint itt mi fölöttünk, Magyar-országon.
Nem is foghatok méréséhez. Az eliszonyodás a szörnyű bűntett fölött, és a fájdalom, mit veszteségünk
el sem gondolható nagysága fakaszt, kimerített m á r minden mértéket, égre kiáltott vagy imádságba foglalt immár minden kitelhető szót. Csak szt. Jeromos mondását tudom még é r t e n i : vincitur sermo rei magnitudine.
Azért csak arra kérem a m. t. igazgató-választmányt méltóztassék megengedni, hogy a mai ülésünk napirend-jére való áttérés helyett, az elnökség nevében a követ-kező előterjesztéshez kérjem szives megjegyzésüket:
A Szent-István-Társulat igazgató-választmánya, a mérhetetlen nemzeti gyászban elmerülve, a mai ülésére kitűzött tárgyalásokat egy később egybehívandó ülésre halasztja és e szomorú órát a következő határozatokra szenteli :
1. Erzsébet királynénk ő felségének minden mód fölött gyászos elhunytán érzett legmélyebb fájdalmát, melyet a gyilkos merénylet iszonyusága tehet csak még keserűbbé, mai jegyzőkönyvébe i k t a t j a , — a mindenek Urához Istenéhez emelt azon buzgó könyör-géssel, hogy mélyen sújtott fölséges U r u n k a t Királyunkat és gyászba borult szegény nemzetünket e nehéz láto-gatás idején szent malasztjával erősítse, támogassa.
2. Megbizza az elnökséget, hogy ezen érzelmeinek kifejezését alkalmas módon ő cs. és apóst. kir. felségé-nek legmagasabb trónja elé juttassa.
3. Fölkéri Zichy Nándor gróf ur ő nagy méltóságát, mint a társulat elnökét, hogy megdicsőült királynénk végső tisztességén megjelenvén, ott társulatunk gyászát is viselni szíveskedjék.
4. Elrendeli, hogy a társulat házán az országos gyász külső jelei harmincz napon át maradjanak.
5. Kimondja, hogy a feledhetetlen királyné emlékére tervbe vett szobor fölállításához a legközelebbi ülésen megállapítandó összeggel hozzájárul.
— Az országos központi katholikus legényegylet Erzsébet királyné halála alkalmából szintén lerótta ke-gyelete adóját. E hó 18-án testületileg vett részt a bel-városi plebánia-templomban t a r t o t t gyászistenitiszteleten, ma délután hat órakor pedig gyászünnepet rendezett az egyesület nagytermében. Schiffer Ferencz pápai kamarás, az egyesület elnöke s Erdösy Károly másodelnök tartottak gyászbeszédet a fiatalságnak, melynek énekkara gyászda-lokat adott elő. Elhatározta az egyesület fiatalsága, hogy hat hónapon át fekete karszalagot visel, ez idő alatt min-den nyilvános mulatságtól tartózkodik s az emelendő szobor alapja javára gyűjtést eszközöl. E czélból csatla-kozásra szólította föl az összes magyarországi legényegye-sületeket.
— A Budapesti Kath. Kör 1898 szeptember 23-án, pénteken, Istenben boldogult Erzsébet királyasszonyunk emlékére gyászünnepet rendez. T á r g y a : Elnöki beszéd.
Zichy Géza gr. költeménye. Gyászénekek a m. kir. opera férfikara által, Noséda Károly operai tag vezetésével. Az ünnep d. u. 6 órakor lesz a kör dísztermében (Molnár-utcza 11. sz.)