Gyulafehérvár. A templom és a lelkész pótaclója. — Több oldalról kérdést intéztek hozzánk arra vonat-kozólag, vájjon a templom és a plébános kötelesek e községi pótadót fizetni. Továbbá, vájjon ugyanazok t a r -toznak-e törvényhatósági útadót és megyei pótadót (pl.
kórházadót) fizetni. Mivel a kérdésekre adandó felelet sokat érdekel, valamennyi kérdezőnek itt adjuk meg a választ.
A templom községi pótadót nem fizet, mert minden községi pótadó az egyenes állami adó arányában vettetik ki, tehát feltételezi azt, hogy az illető adótárgy után állami adó fizettetik. (Kivétel csak a napszámosokra nézve
ltí) „Opuscula atque tractatus omnium orthodoxorum Patrum, qui in nullo a S. Ecclesiae Romanae consortio deviarunt, nec ab ejus fide vei praedicatione sejuncti sunt, sed et ipsius communionis per gratiam Dei usque is ultimum diem vitae fuere participes, legendos decernimus."
17) „Haec quae istis duabus epistolis illorum ista disputatione respondeo, ad tuam potissimum dirigere Sanctitatem non tarn discenda quam examinanda et, ubi forsitan aliquid displicuerit, emendanda constitui." (Arndt, 45. 1.)
18) V. ö. Arndt, 47. s. k. 1.
van.) Már pedig a templom állami adót (házadót) nem fizet. Ha azonban a templomalapnak volna valami birtoka, azután járna a községi pótadó, amint állami adó is járna.
Ugyanilyen megítélés alá esnek az egyházközségek t u l a j -donát képező bérházak. A 27225/87 számú belügyminisz-teri rendelet pl. kimondja, hogy „az egyházközségek a tulajdonukat képező bérház után községi iskolai p ó t -adót szintén tartoznak fizetni, mert ezen pótadó rájuk nem mint egyház-községekre, hanem mint háztulajdono-sokra és állami adófizetőkre rovatik ki.* Továbbá a 4169/90 számú belügyminiszteri rendelet szerint „a temp-lom pénztárának tőkekamatadóval terhelt jövedelme köz-ségi adó alól fel nem menthető."
A lelkészek nem fizetnek községi adót azon javadal-maiktól, melyeket kizárólag az illető egyházközségben viselt lelkészi hivatalaik után élveznek. (1886 : XXII.
t.-czikk 138. §.) A közigazgatási bíróság nemrégen, folyó évi május 18-án Bor3 László imecsfalvi plébános ügyében hozott ítéletével elrendelte a panaszos plébános javadal-mához tartozó ingatlan után kivetett községi pótadó tör-lését, mivel ezen javadalom az 1886: XXII. t.-czikk 138.
§.-a értelmében községi pótadóval meg nem róható. Föl-említi ez az ítélet azt is, hogy . illetéktelenül kivetett és befizetett községi pótadók visszatéritése, illetve törlése iránti igényeik az adók befizetésétől számított három éven belül az 1883. X L I V . t.-czikk 90. § a értelmében törvé-nyesen érvényesíthetők.
E tárgyban különben a következő határozatok léteznek : „Lelkészek stolajövedelmük után községi adóval meg nem róhatók." (22690/78. sz. belügym. hat.) „A lelkész a kereseti adó IV. osztályába tartozó lelkészi jöve-delmei után községi pótadóval meg nem róható," (37045/84 sz. belügym. hat.) „Lelkészséggel kapcsolatos apátplebánia jövedelme valamely jobb javadalmazásu plébánia évi középjövedelmét meghaladó részében szintén községi adó alá vehető." (24075/89. sz. belügym. hat.) Itt tudniillik oly reális apátságról van szó, melynek javadalmával lel-készi teendők is járnak. „Papi javadalom . . . csak akkor mentes a községi adó alól, ha az illető lelkész javadal-mazására szolgál s általa élveztetik." (69770/89. sz.
belügym. hat.)
Útadót a templomok szintén nem fizetnek, éppen mivel állami egyenes adót sem fizetnek; mert az útadó is az egyenes állami adó bizonyos százalékában vetették ki. A templomnak azon jövedelmei, birtokai, alapítványai azonban, melyek állami adókötelesek, egyúttal útadó alá is esnek. „Templomi alapítványok, amennyiben egyenes állami adóval meg vannak róva, útadóval is megrovandók.
(77.782/92. sz. keresk. min. hat.) A lelkészek azon jöve-delmeik után, melyek állami egyenes adóval vannak meg-róva, útadót is kötelesek fizetni.
Ugyanezt kell mondanunk a megyei pótadóról és annak egyes nemeiről, pl. a kórházi adóról. A mennyiben a templom állami adót nem fizet, megyei pótadót s igy kórházi adót sem fizet. Amennyiben pedig a templom bizonyos birtokai, alapitványai vagy jövedelmei állami adó alá esnek, megyei pótadóval is megrovandók. „Ha az egyházi tulajdont képező fekvőségek egyenes állami adó-val ténylegesen meg vannak róva, akkor ezen egyházi
61 RELIGIO.
ingatlan a törvényhatósági pótadó alóli mentességre igényt nem t a r t h a t . " (76160/87. sz. belügym. rend.) „Azon lel-készi jövedelmek, amelyek után az egyenes állami adók fizettetnek, a megyei pótadó alóli mentességben nem részesíthetők." (6450/88. sz. belügym. hat.) A—ng.
Szatmár. Még egy szót az iskolák államosításához. — E l kell ismernünk, hogy Szatmár városa oly áldo-zatot hozott a nevelés czéljaira a múltban, aminőt Debre-czen és Nagy-Várad kivételével Magyarországnak egyet-len egy városa sem képes felmutatni. Ez érdeme, melyért senki sem vitathatja el tőle a babért. De ez a hozott áldozat nem aránytalan azon erkölcsi haszonnal, mely a fennálló kulturális intézetek működéséből városunk lakos-ságára hárul. Városunknak az a szellemi fölénye a me-gyében, melylyel a vezérszerepet magának biztosította, tagadhatatlanul az általános művelődést előmozdító ama soknemü tanintézet felvirágoztatásának eredménye, — melyért Szatmárt már ma is sokan szeretik kis „Athén-nek" nevezni. A tanintézetek, — specialiter a népiskolák fentartására kiadott összeg tehát, melyek egyrészről a népnevelésnek fontos tényezői, másrészt a magasabb ki-képzésre előkészítenek, — nem sárbadobott pénz, bőven meghozta az gyümölcseit, mert bizonyára egy város fejlő-désében a szellemi előhaladást kell legfontosabb momen-tumnak tekinteni.
Most azonban ugy látszik, hogy anyagi erőink egy-szerre kimerültek, ugy látszik, fél a város azon kiadások-tól, melyek a kultur-butgettet a jövőben bizonyos több-lettel szaporítanák, — s ezért a közművelődés legfonto-sabb előmozdítóinak fentartásáról le akar mondani, s
átengedni azt az állani kezébe.
Szót sem emelnénk, ha ez csak pénzügyi kérdés lenne, mert a népnevelésre magára utóvégre egészen kö-zömbös, hogy a város vagy az állam teljesiti-e azon ki-adásokat, melyek népiskoláink fentartására és fejlesztésére szükségesek. Hanem itt az éremnek más oldala van, melyre minden felekezet egyaránt féltékeny. Az a szellem, mely az állami iskolák beléletét átlengi, az a közömbös-ség, mely a valláserkölcsi nevelésnek határozott ellen-lábasa, nem oly attribútumok, melyekért akár a kath., akár a protestáns, akár bármely más felekezetnek r a j o n -gani lehetne. Mi ebből a szempontból kiindulva a nép-iskolák államosításának határozott ellenségei vagyunk, s perhorreskáljuk azt, mint a mely minden vallásfelekezet-nek érdekét és érzékenységét egyaránt igen kellemetlenül érinti. Ne gondolja azt senki, hogy a valláserkölcsös ne-velés szempontjából eleget tettünk, ha valamely taninté-zetben a hittant kötelező tárgynak fogadtuk el, — szük-séges, hogy az a szellem lengje át a tanárokat és a tanintézetet az egyes tantárgyak tanításában, melyért minden vallásfelekezetnek készséggel kell meghoznia a legmesszebb menő áldozatokat is. Mert micsoda nevelése az pl. a kath. gyermeknek, midőn némely állami iskolá-ban még azt sem engedik meg neki, hogy keresztet ves-sen magára.
De másrészt az az összeg, mely a jövőben az iskola-berendezésekből, esetleg egy tanyai, vagy a hegyi iskola felállításából a városra hárulna, nem oly rettenetes
va-lami, amitől kétségbe kelljen esnünk, vagy a mit észszerű gazdálkodással másutt meg ne takaríthatnánk. Nem volna nobilis eljárás a várostól, ha éppen a kultúrintézmények-kel szemben tanusitana szükkeblüséget, melyekkultúrintézmények-kel saját érdeke, saját fejlődése is a legszorosabban összefügg.
Költünk mi eleget oly czélokra, melyeknél a hozott áldo-zat nincsen ahányban azzal a haszonnal, mely közönsé-günkre hárul. Tessék takarékoskodni ott. Milyen szép volt a várostól ezelőtt néhány évvel midőn a ref. gym-nasiumnak 8 osztályúvá leendő kiegészítéséről volt szó, hogy 25 ezer forint alapítványt tett egy tanszék fentar-tására. Nem tartozott vele és mégis megtette. Akkor nem félt a tehertől, nem is rójja fel neki senki, mert egy város jobb helyre nem adhat, mint midőn kultúrintézmé-nyeit segélyezi. Miért retteg tehát attól a pár ezer forint többlettől ma, midőn a népiskolák jó karba helyezéséről van szó, melyeknek fentartására a város kötelezve van, melyeknek nagyobb részét — igaz, •— önkényt vállalta magára, — nem kényszeritette rá senki.
De ha csakugyan olyan rémes az a teher, mely a jövőben felmerülni látszik, s félni lehet, hogy talán bele-rokkannak anyagi erőink, államosítsa azokat az iskolákat, melyeket ezután akar felállítani, a meglevőket azonban nebántsa.
Vagy ha ugy tetszik, teszünk a városnak egy pro-position Mondja ki, hogy jövőben a népiskolák fentartá-sára nem ad semmit, viseljék a költségeket a felekezetek maguk. Mi szívesen hajlunk reá, de iskoláinkat az állam-nak átengedni semmi szín alatt nem fogjuk.
H a n e m itt álljunk meg egy pillanatra. A róm. kath.
iskolákkal szemben a városnak bizonyos kötelezettségei vannak, melyek a patronátusi jogban gyökereznek. Tudni-való dolog, hogy a város azért a körülbelül 7000 frtért, melyet évente a római kath. iskolák fentartására fordit, a kath. egyház és iskolája felett oly jogokat gyakorol, mi-nőkkel egyik felekezet felett sem rendelkezik. Megjegy-zendő továbbá az is, hogy a róm. kath. iskolákkal szem-ben tartozó kötelezettségeinek teljesítésére kapta a nemes város a regále jogokat. Nem kegyelemkenyér tehát az, mit iskoláink tőle élveznek, mert eme költségek a kirá-lyi kisebb jogok — jus regale — haszonbéréből fedeztet-nek, melyeket akkor nyert a város a királyi kincstártól
•— e peculio regio — midőn szabad királyi várossá lett.
Rendezzük tehát e viszonyokat, ha a városnak teher az a 7000 frt, melyet iskoláinkra áldoz. Hiszen abból a haszon-bérből jut bőven még más felekezetek iskoláinak is. E t t ő l a kiadástól tehát, melyet a város a róm. kath. iskolák fentartására köteles fordítani, egyoldalulag és tetszése sze-rint szabadulnia nem lehet. Le kell akkor mondania azon előjogokról és ama jövedelmi forrásról is, melyet ezen a czimen élvez.
Egyébiránt bármint határozzon az államosítás ügyé-ben a város, illetéktelen határozat lesz, mert az nem tőle függ, hanem az egyes vallásfelekezetektől, vájjon le akar-nak-e mondani jogaikról. A katholikusok ezt tenni nem fogják, s lehet a dologból ugy városra, mint a felekeze-tekre nézve egy igen kellemetlen harcz, melyet a város eddigi tapintatos vezetőségének kár volna felidézni.
H. Sz.
T Á R C Z A .
Pribék István.
1814—1898.
Az emberszeretet, jósziv és könyörület géniuszai mély gyászba borultan zokognak a veszprémi t e m e t ő k e r t egyik frissen h a n t o l t sirja fölött.
P r i b é k István, ez a csodaember, ez a szent életű f ő p a p aluszsza örök álmait a m a sirdomb alatt, a melyet
— ha még végkép el nem költözött az emberi szivekből a hálaérzet, — sok-sok időn keresztül, kell hogy ned-vesen tartson a szegények, özvegyek és e l k a g y o t t a k k ö n y á r j a .
A sablonos nekrológok czifra frázisai nem illenek ehhez az egyszerű sirhoz, a mint h o g y nem fért életében az ott porladozó nemes szivhez a csillogó beszéd, s a hivalkodó élet üres, hideg hívságos p o m p á j a . Mesés, de titkolt j ó t é k o n y s á g , ima és a papi szent hivatás hü tel-jesítése egy hosszú emberöltőn át nem j á r a m o d e r n
„törekvők" vásári z a j á v a l ; csöndben, nagy emócziók nélkül foly ez az élet, melynek folyása ú t j á t nem az ú g y -nevezett „közéleti" e p h e m e r alkotások, h a n e m a letörölt k ö n y e k nyomán annyi ezerek szivében t á m a d t örök h á l a -emlékek jelzik.
De mit m a g y a r á z z u k mi itt, hogy ki volt P r i b é k István ! Kérdezzétek meg V e s z p r é m város szegényeit, sze-rencsétlened, n y o m o r u l t j a i t , a kiknek atyja, gyámola és istápolója volt : azok m a j d m e g m o n d j á k , h o g y kit vesz-tettek benne. Hosszú élete hosszú küzdelem volt, de nem veszendő dolgokért, mulandó dicsőségért, hanem nemes lelkének örök n y u g a l m á é r t , s az égi j u t a l o m é r t .
Az örök, igazságos biró — hiszszük, — m e g a d j a neki mind a kettőt.
*
P r i b é k István régi nemes családból származott. 1814.
márczius 18-án született Kenesén. A theológiát a bécsi P á z m á n e u m b a n végezte, s 1837-ben szentelték p a p p á a budai helyőrségi t e m p l o m b a n . 1850-ben veszprémi káplán, m a j d szemináriumi spirituális lett. 1854-ben veszprémi kanonoknak és plébánosnak neveztetett ki. 1873-ban szen-telték p ü s p ö k k é ; 1875-ben, R a n o l d e r püspök halála u t á n káptalani helynök s 1887-ben, Kovács Zsigmond püspök halála után újból káptalani helynök volt. 1888tól n a g y -prépost. 44 évig volt k a n o n o k , 25 évig fölszentelt p ü s p ö k .
*
A boldogult püspök egyik életrajzirója i r j a a követ-kezőket :
Századok múlnak el és századok j ö n n e k , a mig egy olyan jótékony ember születik a földre, mint volt P r i b é k István. Az egyéni előnyt, fényt, a kitüntetést sohasem kereste s a püspöki süveg is, a mi ősz f ü r t j e i r e borult, az ő nagy szive jóságának volt jutalmazása. Mint egy régi, nemes m a g y a r család sarja lépett az egyházi pályára.
Bölcsője ott r e n g e t t a Balaton p a r t j á n , a hol a kies magyar tenger habjai m e g t ö r n e k Kenese homokos hegyein.
Apja tiszttartó volt, egyike azoknak a j ó m a g y a r gaz-dáknak, a kiknek tipusa — sajnos — vagyon kihalóban.
A hazafias érzés és a jótékonyság olvadt aztáu össze szép h a r m ó n i á b a gyöngéd s nagy lelkében, a mig rá nem bo-r u l t nyolczvanöt esztendő halálba bo-ringató aggsága.
P r i b é k István élete pályáján a nagy alkotások sorát hiába keresnők, de h á t ennek okát is m e g t a l á l h a t j u k egyéniségében. U g y hatvan év előtt, mikor még káplán volt Veszprémben, már a k k o r is utolsó garasát kiosztá a hozzáforduló szegény emberek közt. K o p o t t volt r u h á j a , a reverendája, a mi egyszer föltűnt Ranolder püspöknek.
— Mi az fiam u r a m , — kérdezte a püspök, a mikor egyszer P r i b é k e t m e g l á t t a , — hát te ilyen rongyos reve-r e n d á b a n járeve-rsz ?
— N e m telik különbre méltóságos püspök — felelte a káplán nagy alázatossággal.
Ranolder, a ki maga is egyik legnagyobb j ó t é k o n y f ő p a p j a volt k o r á n a k , jól tudta, hogy P r i b é k István mily czélra fordítja kápláni kevés jövedelmét, azért vigasztalta :
— No fiam, m a j d küldök neked egy másik reve-rendát, hogy ne szolgálj a l e g g a z d a g a b b egyházmegye szégyenére ebben a gúnyában.
K ü l d ö t t is az egyháznagy nemcsak reverendát, hanem egy o k m á n y t is, melyben kinevezte Pribéket, az akkor m é g fiatal papot a szeminárium lelki gondozójának, a mivel szép jövedelem j á r t . Egyszer aztán — talán két év múlva — m e g i n t találkozott Ranolder püspök j ó P r i b é k Istvánnal
— Canis t o t a mater ! — kiáltott fel — mialatt össze-vonta fekete szemöldjét, — te mégis rongyos v a g y ? !
— Az vagyok én, az kegyelmes, jó atyám.
H á t nem kerül most sem pénz r u h á r a ?
— Kell a koldusoknak — válaszolta P r i b é k .
— N o , t e r a j t a d látom — felelte a püspök — nem segit i m m á r más, mint egy kanonokság.
Igy lett P r i b é k István negyvenegy éves korában a veszprémi k á p t a l a n k a n o n o k j a , a mi a b b a n az időben, mikor még politikai érdemek nem j ö t t e k számba az egy-házi kinevezéseknél s mikor l e g i n k á b b öreg, kiérdemesült plébánosok jutottak be a dúsan javadalmazott kanonoki stallumokba, bizony nagy dolog volt.
Hanem biz hiába lett kanonok, később n a g y p r é p o s t , azután püspök P r i b é k István, azért sohasem lett mindig v a d o n a t ú j a r e v e r e n d á j a . H á z a — mely ott állt a püspöki rezidencziával szemben — valóságos búcsújáró helye volt a szegényeknek.
Megesett nem egyszer, hogy mig az öreg t e m p l o m -ból lakásáig lépdelt, — a mely nem esett csak mintegy száz lépés távolra — minden nála lévő pénzét kiosztotta a koldusemberek és koldusasszonyok közt. Ilyenkor meg-történt, hogy amúgy útközben k é r t kölcsön egyik vagy másik kanonok-társától, hogy azzal is enyhítse a nyomort s letörölje egy-egy szenvedőnek könyét.
E g y s z e r egy éjszakán — gondolom a hetvenes évek-ben — egy t o l v a j t ö r t be a jó, akkor is már öreg kano-nok hálószobájába s összekereste a pénzes szekrényét, az összes fiókokat, de nem talált semmit. P r i b é k István fölébredt, de soká nem zavarta a tolvajt m u n k á j á b a n . E g y -szer aztán, mikor a betörő egy antik szekrény felfeszité-séhez f o g o t t volna, nem állhatta tovább, hanem maga szólott :
63 RELIGIO.
— Soh'se vesződj fiaru, ott a „kaszni" kulcsa, A tolvaj megrémült, de az öreg főpap egyre csak biztatta :
— Nyisd ki fiam bátran, ugy sem találsz abban egy árva fityinget. Elvitték az utolsó dénárig a veszprémi szegények.
Bizony, bizony ugy volt, hogy a körülbelül har-mincz-negyvenezer forint évi jövedelemmel rendelkező nagyprépost, jószívűsége miatt gyakran maga is szükséget szenvedett és leült ebédelni a közé a husz-harmincz sze-gény diák közé, a ki ott táplálta magát a nemes ember, az igazi jó pap asztalánál s a kik közül azután nem egy jele9 tudós, biró, ügyvéd, pap került ki, a kik ma jelen-tős állásokat foglalnak el a magyar közéletben.
Bár az emberi szeretet m u n k á j a betölté lelkét, azért élénken foglalkozott a közügyekkel is. Eötvös Károly egykor neki köszönhette, hogy a veszprémi kerületben képviselővé választották, annál fájóbban esett az a g g főpapnak, hogy Eötvös azután azokat az Ígéreteket, me-lyekre neki Írásban is kötelezte magát, nemcsak hogy nem tartotta meg, hanem azoknak éppen ellenkezőjére törekedett. Magyar, hazafias lelkületére élénk világot vet a következő epizód is. Az ötvenes évek idején, az ü l d ö ' zések korában kerestek nála egy politikai váddal illetett magyar embert, a ki csakugyan Pribék Istvánnál talált menedéket. Az osztrák kormányzat embere beállított hozzá :
— Főtisztelendő ur, mondja meg, itt van-e önnél az ezzel és azzal vádolt Y . rebellis ?
— Ont rossz helyre utasították, — szólt a még ifjú főpap.
— Miért? — kérdezte az osztrák rendőr.
— Azért, mert én Pribék István, a pap vagyok.
— E s ? — tudakozta amaz.
— Ont pedig valószínűleg a pribékhez utasították, a ki a hóhérmesterséget folytatja és a ki talán képes lesz elárulni azt, a ki hozzáfordul oltalomért, de én, a szeretet vallásának papja és a magyar ember soha !
*
A püspök huzamosabb idő óta betegeskedett. Betegségének a magas életkorral járó fájdalmait angyali t ü r e -lemmel viselte el, s önmegadással, szelid nyugalommal készült a végső leszámoláshoz. Koporsóját — egyszerű tölgyfából — maga készíttette el, s intézkedett a temetés iránt. A gazdag javadalmazásból vagyon nem maradt — hiszen jövedelmét nem ő, hanem a szegények húzták állandóan ; — csatári szőlőjét, egyetlen ingó birtokát a veszprémi plébániára hagyta, borait a szent Ferencz-rendiek zárdájának, s egy életbiztosítási kötvényt az egy-házmegyében leendő tetszésszerinti felhasználás végett megyéspüspökünknek.
E hó 12-én délután 4 óra tájban megkondultak templomainkban a harangok, s szomorú zugásuk jelezte, hogy Pribék István püspök kiszenvedett.
KATH. NEVELÉS- és TANITÁSÜGY.
Iskolai Értesitők.
8. A p é c s i püspöki tanítóképző-intézet Értesítője az 1897 — 98-iki tanévről. Közli Döbrössy Alajos, igaz-gató. Pécsett, 1898. 8-r. 103 1.
Az értekezés czime : „Néhány szó a népiskolai t ö r -vény revisiójához", Döbrössy Alajos igazgatótól. Korszerű tanulmány. A tanári kar 8 tagból állt. A tanulók száma 30, és pedig, róm. kath. 29, izraelita 1.
9. Értesítő a győri kath. tanitóképzőintézetről az 1897—8 tanév végén, közli dr Karácson Imre igazgató.
Győr, 1898. 8-r 36 1.
Megnyitja „A győri kath. tanitóképző-intézet meg-nyitása ötven év előtt" czimű értekezés, az u j épület képmásával. A tanári kar 8 tagból áll. A tanulók száma 121, és pedig róm. kath. 120. ág. 1.
10. A nyitrai r. katli. nyilvános felsőbb leányiskola Értesitöje az 1897—98. tanévről közzéteszi Zongor József igazgató. Nyitra, 1898. 8-r. 140 1.
Örvendetes jele a nyitrai kath. leánynevelés virág-zásának. A vaskos füzet élén Bende Imre püspök ur rokonszenves arczképe látható. A vezető értekezést DudeJc J á n o s dr irta „Faludi Nemes Asszonya" czimmel. Faludi is Dudek is eltalálta, hogy mi koruknak egyik nagy szük-s é g e ? Kereszük-sztény, nemeszük-s lelkű anyák nevelészük-se. Az intézet fénykép után készített képe gyönyörű épületet mutat be, templommal.
11. ÉrtesitÖ a szatmári irgalmas nővérek vezetése alatt álló e s z t e r g o m - v i z i v á r o s i érseki nőnevelő-intézetről az 1897—98. tanévben, közli az igazgatóság. Esztergom 1898. 8-r. 95 1.
Az intézet képben van bemutatva. A füzet 2 részből áll. Az első rész a polgári iskolát m u t a t j a be. Vezető értekezésül Keményfy Kálmán hittanár ünnepi beszéde áll;
melyet „Márczius 15-én" mondott el az intézet ünnepélyén.
Az elüljáróság dr Walter Gyula kanonok ur és Sr Bach M. Remigia kezében van. A tantestület 16 tagból állt. A tanulók száma 136. A második rész az elemi isko-láról szól, hol 6 tanerő tanított 158 növendéket
12. A s z e g e d i apácza-tanintézetnck 1897—98. évi Értesítője és május 15-én eltartott jubiláris ünnepe köz-zéteszi : Oltványi P á l prépost, pápai kamarás, aranymisés áldozár, III. o. vaskorona, Ferencz Józsefrend lovagja, a jeruzsálemi szent-sírról nevezett lovagrendnek középke*
resztese. Szeged. 1898. 8-r. 28 1.
Tanulságos történeti visszapillantás nyitja meg
„Előszó" czim alatt. E g y táblázat bemutatja az intézet növendékeinek fokozatos szaporodását 1873/4—1897/8-ig.
200-ról 681 szaporodott fel a növendékek létszáma.
V E G Y E S E K .
— A branyiszkói c s a t a évfordulója. A szabadság-harcz egyik legfényesebb haditette a branyiszkói csata, melyben Guyon Rikárd tábornok szuronyrohammal űzte el az osztrákokat a branyiszkói hegyről s ezzel megmen-tette Görgey seregét a körülzáratástól. Görgey 1849.
február 1-én Schlick ellen a Szepességbe vonult seregével, a hol azonban az osztrák csapatok ú t j á t mindenfelől elállották. Csak az Eperjes felé vezető ut volt még szabad, de az utolsó perczben az előőrsök azt hozták hírül Görgeynek, hogy egy osztrák hadosztály ezt az utat is
elállotta s legfontosabb p o n t j á t , a branyiszkói hegyet megszállotta. Görgey az ellenség elűzésére Guyon R i k á r d o t küldte ki a sereg l e g g y ö n g é b b zászlóaljával, még pedig szántszándékkal, azért, hogy ennek a gyönge csapatnak a győzelme annál inkább megerősítse a m a g y a r csapatok önérzetét. Guyon február 5-ikén déltájban kezdte meg a hegy ostromát, de csapatai minduntalan m e g h á t r á l t a k az ellenség tüze elől. E r r e Guyon maga állt a csapat élére és s z u r o n y r o h a m m a l egymásután huszonhárom erős állá-sukból szorította ki az osztrákokat, a kik végül megfu-t a m o d megfu-t a k . Görgey serege szabadon m e h e megfu-t e megfu-t megfu-t megfu-tovább,
elállotta s legfontosabb p o n t j á t , a branyiszkói hegyet megszállotta. Görgey az ellenség elűzésére Guyon R i k á r d o t küldte ki a sereg l e g g y ö n g é b b zászlóaljával, még pedig szántszándékkal, azért, hogy ennek a gyönge csapatnak a győzelme annál inkább megerősítse a m a g y a r csapatok önérzetét. Guyon február 5-ikén déltájban kezdte meg a hegy ostromát, de csapatai minduntalan m e g h á t r á l t a k az ellenség tüze elől. E r r e Guyon maga állt a csapat élére és s z u r o n y r o h a m m a l egymásután huszonhárom erős állá-sukból szorította ki az osztrákokat, a kik végül megfu-t a m o d megfu-t a k . Görgey serege szabadon m e h e megfu-t e megfu-t megfu-t megfu-tovább,