Perge itaque alacriter in coepto tuo, praeliare praelia Domini, caritatem incende, pietatem főve, unitati promovendae et arctiua compingendae adlabora. Pius P. P. IX. ad Redact. Rel. 27 mart. 1871.
i:
Megjelenik e lap heten-kint kétszer : szerdán és szombaton.
Előfizetési dij félévre helyben s
posta-küldéssel 5 l't.
Előfizethetni minden k.
postahivatalnál ; Pesten a szerkesztőnél (terézvá-rosi plébánián) s Kocsi Sándor nyomdai irodájá-ban, (Sándor utcza 13.
szám alatt )
Pesten, mg. 28-án. i l . II. Félév. 1872.
TARTALOM. Népmissiók. — Valódi s álfelvilágoso-dás. — Egyházi tudósítások. — Vegyesek.
N é p m i s s i ó k .
Leirhatlan lelki örömmel olvastam a Religio 27.
számában megjelent perkátai levelet, mely az ottan, roppant sokaság részvéte mellett, Gy(ó'ry) T . grófné nagylelkű bőkezűsége folytán megtartott népmissió-ról oly kenetdúsan Íratott. Szabadjon ezen, minden-nemű erényekben gazdag, grófi családot, mely eré-nyeinek illatárját az ország legkülönbözőbb vidé-keire egyaránt kiterjeszti, ismételten Istennek külö-nös ótalmába ajánlani. Mivel összes tetteinek a leg-szentebb indoka van, t. i. a jó tettekben élő keresztény h i t , ezt nyilvánosságra hozni megengedhetőnek tartjuk, mert szemünk előtt lebeg sz. Gergely pápá-n a k ipápá-ntelme : Sic autem sit opus ipápá-n publico, qpápá-natepápá-nus intentio maneat in occulto : ut et de bono opera proximis praebeamus exemplum et tamen per inten-tionem, qua Deo soli piacere quaerimus, semper optemus secretum.
A keresztény nép újjászületésére mai rendkívül gonosz időkben rendkivüli eszközök szükségesek, minők a népmissiók, lelkigyakorlatok papok és vi-lágiak számára.
Ámbár a népmissiókról szándékom kissé tüze-tesebben értekezni, mégis szintén nálunk is megis-mertetendőnek tartom a következő, magasztalásra
rt
nem szoruló, tényt. O királyi fensége Chambord grófné Ebenzweier kastélyában nők számára lelki-gyakorlatok intézetét alapitotta, mely egy időben 30 személyt képes befogadni és különös kápolnával van ellátva. Az intézet marczius 19-én, sz. József ünnepén, mélt. Rudigier püspök által lőn ünnepélye-sen beszentelve. Ezen lelkigyakorlatok redempto-rista a t y á k altal lesznek vezetve és az év különböző
szakaiban megtartva. (Vaterland.) — É s mink ?
„Exercitia spiritualia dona nobis Domine!" igy só-hajtozunk szüntelen.
Az utolsó missio, — ha nem csalódom, — 1865-ben Boldogasszonyban volt Mosonymegyében.
Az utolsó felszólalás népmissiók tartása miatt 1868-ban történt a Religio I. félév 32. számában. A szombathelyi püspöki megyében a népmissio csak hirből ismeretes és amennyiben némely buzgó hivek szomszéd megyékbe fáradtak, a népmissio áldásaiban részesülendők, mit el sem mulasztottak itthon hálál-kodva elbeszélni. (V. ö. Relig. 1865. II. 18. sz. 139.
lap.) Pedig, hogy hitéletünk mezeje oly kopár, oly kétségbeejtőn k o p á r , ne maradjon, éreznünk kellene a népmissiók szükséges voltát, sovárognunk kellene a rendes lelkipásztorkodás eme rendkivüli, hathatós, segédeszköze után, meg kellene tennünk minden lehetőt a népmissiók áldásdús intézményének áta-lános behozatalára. Mert lám! hogy á l l u n k ? A városi nép és az úgynevezett müveit osztály — a falusi jegyzőtől, községi tanitótól v a g y Írnoktól fogva fel az országos méltóságig — már igen vallásosnak képzeli magát, ha néha ünnep- s vasárnap, mikor épen nincs más mulatsága, szent misét hallgat; szent beszéd hallgatásáról szó sincs, húsvéti gyónás vég-zése kivételhez tartozik. Az iskolákban nyert hitis-mereteiket eddig sem igen kamatoztatták az életben világi uraink, ezentúl pedig a felgymnasiumi heten-kinti egy hittanióra alatt szerzetteket még hamarább elpárologtatják. Vallásos könyvet rendesen csak egyet ismernek, valamely imakönyvet; ezt is csak mise alatt szokták használni. Olvasmányaik regé-nyekből, szépirodalmi s politikai lapokból, állanak ; ezek előttök a szentírás tekintélyével bírnak. Miután nem a józan positiv keresztény, hanem a pajzán, szabadosságában féket nem ismerő, minden szentet sárba tipró, sajtó termékeivel táplálják lelkeiket, azért meg is telnek a kath. egyház, annak üdvözitő
17
tanai s intézményei iránt majdnem képzelhetlen előítéletekkel és elfogult, sokszor pokoli, gyűlölettel.
Ezen leirás nem túlzott ; tiszteletre méltó kivételeket mégis megenged. V a n n a k ugyanis még katholikus módon élő, csak lanyha keresztények ; de vannak hitbuzgó, példásóletü, keresztények is a müveit
osztályban. Mind a három osztály számára üdvösek lesznek a jól megtartott népmissiók. A buzgók meg-erősödnek a jóban és az istenesség tökélyére j u t n a k , mely szalézi szent Ferencz szavai szerint velők „a jót nemcsak megtéteti, hanem ezt g o n d o s a ^ készség-gel és sokszor, teljesítteti is." A lanyhák hitbuzgó-ságra tesznek szert. A hitéletet nem ismerők v a g y nem kedvelők közül legalább néhányan a keresztény hitélet eszméletére ébrednek.
H a már most még a falusi népnél veszszük szemügyre a vallásos hitéletet, azt látjuk, hogy az átalában nem vonja ugyan magát vissza a vallás gyakorlataitól, de miután Magyarországon aránylag még oly kevésszámuak az ima- és más ajtatos tár-sulatok, melyek a pezsgő hitélet ütereinek vehetők, ellenben a minden harmadik évben megejtett követ-választási mozgalmak népünket a rendszerint nem hiányozható bujtogatások folytán lelkészei iránt bizalmatlanná, emiatt templomkerülővé, a szokásos megvesztegetések miatt iszákossá, ebből eredőleg verekedővé, mások birtokára még nagyobb mérvben
áhitozóvá. egy szóval évről évre romlottabbá teszi : ki ne látná be a népmissiók szükséges voltát ? To-vábbá, a közerkölcsiség és vallásosság fogyatkozását előidézi az átalánoskötelezettségü katonáskodás és akörüli rationalisticus törvényhozási intézkedés.
Hadseregünk felekezetnélküli vagyis vallásközömbös jelleget öltött, amennyiben egyrészt csekély a tábori lelkészek száma és azért a rendes lelkipásztorok a plébániáikban állomásozó katonák körüli lelki teen-dőkkel ok nélkül vannak megterhelve; másrészt pedig, amennyiben kath. hadfiainknak szabadságára v a n hagyva gyónni vagy nem gyónni húsvét táján, azoknak, kik mindent parancsszóra szoktak teljesi-teni, azoknak, kik nem félnek u g y az ellenség go-lyóitól, mint a g ú n y nyilaitól, melyeket társaik val-lási kötelmeik teljesítése miatt rájok lövelnek. A bűnösök megtérésére s a vallási buzgóság meggyö-kereztetésére felette sikereseknek, tehát szükségesek-nek, t a r t j u k a népmissiókat. Ezek sikerét pedig Isten malasztja után nem annyira az ajtatosság rendkívüli voltától várjuk, mint inkább az alapos és összefüggő hit- és erkölcstanitástól, melyben részesülnek a missiókon megjelenők ; minek következménye az
szokott lenni, hogy nescit tarda molimina Spiritus saneti gratia, hogy t. i. a jó feltétek azonnal szok-tak foganatosíttatni.
IX. Pius pápának érdeme, hogy a népmissiók ujabb időben némely országokban sürüeu t a r t a t n a k . H a z á n k b a n is az ötvenes években szép lendületet vettek. Az 1858-ik évi esztergomi tartományi zsinat ez ügyben igy határozott. Tit. V I I I . De perfectione populi. 3. De missinnibus popularibus. „Missiones populäres alibi gentium cum ingenti animarum lucro frequentatas, novissime in hocce Regnum Apostoli-cum transplantatas esse, in Domino gaudemus.
Extraordinaria eiusmodi Religionis exercitia, quae suapte indole attentionem hominum singulariter provocare soient, convictionem religiosam firmant, remorsus conscientiae excitant sicque ad morum emendationem viam parant. Missionibus popularibus varia circa Ecclesiam Catholicam praeiudicia dissi-pari, Ordini Sacerdotali conveniens aestimium resti-tui, spiritum catholicum renovari, pias sodalitates in usum deduci, homines longo vitiorum habitu depra-vatos de lethali suo somno evigilare, relictam sibi naufragii tabulam apprehendere, scandala tolli, iniu-stas laesiones débita restitutione ac compensatione reparari, inimicos reconciliari. pietatem pacemque domesticam restitui, saepius errantium etiam circa fidem corda resipiscere, experienta ubertim docet.
Quare sicut Episcopi usum Missionum h a r u m in Dioecesibus suis manu tenere et augere studebant:
ita animarum etiam Curatores fidelium sibi credito-r u m salatem cecredito-rtius et efficacius opecredito-ratui-i, Missio-naries libenter recipient, charitate fovebunt et zelo suo efficaciam eorumdem promovere adlaborabunt;
alioquin hac ratione sibi quoque egregie consulent, quia Domino quidem perfectam, sibi autem docilem et obedientem, plebem parabunt."
Kedves szolgálatot vélek tenni a népmissiók barátainak, midőn liguori szent Alfonznak, ki oly sok missiót részint maga tartott, rsszint mint püspök tartatott és ki világi papok oly gyülekezetét is (Congregatio Presbyterorum Saecularium Sancti Evangelii Operariorum sub invocatione Sanctissimi Salvatoris = Liguoriani — Redemptoristae) alapí-totta, melynek főczélja lett missiókat és lelkigya-korlatokat tartani, midőn — mondom — az egyház ezen legújabb doctorának, ki, miután 91-éves korá-ban (augusztus 1. 1787-ben) halt meg, ezen tekin-tetben is igen bő tapasztalatokat gyűjthetett magá-nak, ezen ujabbkori szentnek bizonyos u j o n válasz-tott püspökhöz iutézett iratát a következőkben lehető
1 3 1 h ű forditásban visszaadni szándékozom, oly iratát, melyben a n a g y lelki haszonról értekezik, mely a népre kiár&d a szent missiókból.
1. „Vettem méltóságos püspök úrnak becses iratát, melyből kiismerem nagy buzgalmát, mely méltóságodat azon óhajjal lelkesíti, v a j h a kormány-zása kezdetén püspöki megyéje minden helységében missiókat tartathatna; egyúttal pedig azt is látom leveléből, minő nehézségeket támasztott méltósá-godnak ez ügyben plébánosainak egyike. H o g y méltóságod óhajának, miszerint véleményemet vele közöljem, eleget tegyek, e levélben kissé terjedel-mesebben akarom fejtegetni, mi látszik nekem e t á r g y b a n jogos- és méltányosnak s azért meg fogok felelni mindazon tarthatlan nehézségekre, melyeket a m a plébános támasztott.
2. Méltóságos püspök lír ! Bizonyos, hogy a nép megtérése a legnagyob jótétemény, melyben Isten az embereket részelteti. Szent T a m á s azt mondja, hogy az Istennek bűnöst megigazoló malasztja na-g y o b b adomány, mint ha az örök dicsőséna-g boldona-g- boldog-ságában részesiti őt. (12. 9. 113.) Ámde épen ez a missióknak czélja, t. i. a bűnösök megtérése, mert azok a missióknál a tanítások és szentbeszédek által megvilágosíttatnak, hogy a bűn gonoszságát, üdvös-ségök fontosságát és az Isten végtelen jóságát igazán megismerjék és midőn sziveik átalakulnak, a rosz szokás kötelékeit szétszaggatják és keresztény élet-módot kezdenek.
3. Mind az ó, mind az u j szövetségben az U r a világ üdvösségét szent missiók segélyével akará esz-közölni. A hit, úgymond szent Pál, tanitás által ter-jedett el ; de eme tanításnak semmi sikere sem lett volna, ha maga az Isten nem küldi vala a tanítókat.
Hogyan hisznek annak, kit nem hallottak ? És hogyan fognak hallani tanitó nélkül ? Hogyan tanítanak pedig, hacsaknem küldetnek? Rom. 10, 14 —15. Azért, u g y mond szent Gergely, a missiók g y a k o r l a t a már a világ kezdetével vette kezdetét, mivel az U r egy időben sem mulasztá el munkásokat küldeni szőle-jébe. (Hom. 19. in Evang.) Isten az ó szövetségben a
prófétákat küldé, hogy a népet tanítsák a törvényre és az u j szövetségben saját egyetlen Fiát küldi, hogy a malaszt törvényét, az ónak teljesedését és befeje-zését, hirdesse : Legutóbb e napokban Fia által szólott hozzánk. Zsid. 1, 1. 2.
(Folytatás köv.)
Valódi s álfelvilágosodás.
„Vissza kell adni a szavaknak a ma-gok érteményét." IX. Pius.
Majdnem tizennyolczszáz év vette már fel a mult ne-vezetet azon időtől, midőn „az idők telje" elérkezvén, az embernek első nyilt lázadása utáni négyezeréves viszálya Istenével kiegyenlittetett, a midőn a kigyó, mely „rava-szabb vala a föld minden állatainál", ismét megjelent s befészkelvén magát az Isten és emberek közé, ravasz k é p -pel sugá az embernek fülébe az ismeretes igéket: „semmi-képen sem haltok meg, mert tudja az Isten, hogy a mely napon esztek a tudás fájáról, megnyílnak szemeitek és lesz-tek, mint az Isten." S a sátánnak újra szorvezett terve sikerült ! Felébredtek az emberben a nagyravágyás daemo-nai ; az isteni szikra, az ész, lángra lobbant, tüzet kapott a szenvedélyek gyúlékony anyaga s a fékvesztett szenvedé-lyek lángba boriták a félvilágot. Hah ! most már t u d j u k , mondák az elcsábított emberek, miért mondá Isten, hogy ne együnk a tudás fájáról, most már tudjuk, hogy el v a -lánk ámítva ! Megizleltük a tudás gyümölcsét s ime, mily jó, mily édes, mily kellemesizü ! Most rajta tehát, fel
bo-szúra ; vessük le az Istent trónjáról s ültessük abba saját énünket ! Most rajtunk a sor törvényeket szabni Isten- s embereknek.
A világ megrázkódott, a törvények bilincsei lehullot-tak, a szenvedélyek vadon tombolának, a fellázadt ész irány nélkül csatangolt s egyszerre millió torok hangoz-t a hangoz-t á : „nincs Ishangoz-ten, nincs lélek, nincs mennyország, nincs pokol, a halállal mindennek vége, az ember minden s tehet mindent, a mit csak akar ! Vad moraj volt erre a visszhang mindenfelől ; oltárok dőltek össze, trónok döntettek le, a fejetlenség és zavar tetőpontra hágott. A fékvesztett könyö-rületlen tömeg dühöngött, nem kiméivé semmit, mi szent és igaz. Az Isten Fia könnyű és édes igája terhessé vált neki, lerázta magáról s nem ismert más törvényt, mint bűnös hajlamát.
Az áramlat P é t e r hajóját is sodrába ejté: vadul csapkodák a hullámok a hajó oldalát b a benne levők aggasztó félelemmel telének el. De im így hangzék az U r bátoritó szava : „Ti kicsinyhitűek, ne féljetek, én veletek vagyok." S az ár a hajót mindinkább egy szikla felétereié ; a habok már a szikla tetejét csapdosák s a hajó népe r é -mülve várta, mi fog történni a sziklával és a hajóval. Mig végre egy hullám a hajót a szikla felé emelé s mi történt ? A hullám megtörve hullott a szikla lábaihoz, a hajó pedig diadalmasan megállt a szikla t e t e j é n . — A szikla P é t e r sziklája volt, a hullám az emberi gőgből származott hitet-lenség vad árjának hulláma.
Es ekkor megdördüle az U r szava s a zivatar elné-mult, az ár megszűnt; az ember második erőszakos felláza-dásának Istene ellen vége lőn. Elfojtotta az, „kinek szem-öldöke ronthat s teremthet száz világot s a nagy idők folya-mait kiméri."
Azonban a fellázadt emberi nem másodszor is megíz-lelvén a sátán által neki nyújtott gyümölcsöt, egyidőre
17*
meghunyászkodott ugyan, de meg nem nyugodott. Az erő-szakos felistenülési kísérlet után koránsem mondott le a siker minden reményéről, mert még mindig csengtek fülé-ben a varázsszók : „csak türelmet, istenek lesztek." Más módhoz folyamodott. Lassanként és titokban kezdé szőni egy uj lázadás fonalait, ovatosan haladott előre az Istentől való elpártolásban, míg ma már annyira jutott, hogy újra a pogányság stadiumába lépett.
Es valamint az első nyilt lázadás után két osztályra oszlott az emberi nem úgy, hogy az egyik osztályt képez-ték a választottak, a másikat a nem választottak, kik po-gányoknak neveztettek : úgy a második nyilt lázadás után is az egyik részt képezik a választottak, az igazi kereszté-nyek, mint fentartói az egyedül üdvözitő tannak ; a másik részt részint a kereszténység elferdített s meghamisított tanainak lanyha követői, részint (és ez a legnagyobb rész) semmi positiv vallásnak el nem fogadói s ez utóbbiak az úgynevezett „ u j p o g á n y o k " . És ezek azok, kik egy uj nyilt lázadás merényletének alattomos kidolgozására vállal-koztak. Ez azon része az emberi nemnek, moly a keresz-ténység által lerontott pogányságot napjainkban újra visz-sza akarja állítani s e végből a kereszténységet lerontani, hogy az Isten helyett, kit ismerni nem akar s kinek hatal-mát kineveti, saját énjét, saját felfuvalkodott eszét, emelje a trónra s így a régi pogányságot visszaállítva, állati szen-vedélyeinek háborittatlanul áldozhasson. Ez okból az utóbbi osztály az előbbivel folytonos harczban állott mindig, de soha úgy, mint napjainkban. A harcztér ma a szellem tere s az egyik részen az igazság, a másikon a hamisság. Az igaz keresztény katholikusok részén a lelkesedés s bizalom Isten-ben, hogy az igazságért harczolókat nem hagyja el : az uj pogányok részén az erőszak és hatalmaskodás a sátán minden fajzatával, a pokol minden hatalmával. Miért is lenézik kicsinylett seregünket, becsmérlik fényes, tiszta, fegyvereinket ; piszkot, sarat, dobálnak azokra, hogy be-szennyezzék, mert pokoli bensőjök tüzétől elgyengült, ki-égett, szemeiknek árt a fényes fegyverek szemlélete. Hanem seregünk nem jön ki türelméből s nyugodtan énekli k e d -vencz harczi dalát :
„Az Ur az én erősségem, ótalmam és szabaditóm ; Istenem az én segítőm és benne bizom . . .
Dicsérve segitségül hívom az Urat és ellenségeimtől meg-szabadulok." *)
/ /
Ok pedig dühtől tajtékzó ajkaikkal gúnyszavakat szórnak ellene ; ördögi arczczal vonszolják elő pokoli gépei-ket, kárörvendve mutogatják undok fegyvereik élét s vad zajjal éneklik harczi danájokat :
„Ez a remény . . . oly dicső,
Hogy ujul rá szivünk, csontunk, velőnk ; Minden tagunkban uj erő lobog,
Ledönteni Krisztus szellemhitét És a testnek emelni Acropolt, Megvívhatlant, míg áll a világ.
Im, minden legpompásabban megyen : A csóva már elvetve füstölög ;
*) 17. Zsolt. 3—4.
Nemcsak kápolnák égnek s templomok, De láng ver ott is, ott a tornyokon.
A vészharang éjjel-nappal kong S kétségbeesve mind a jámborok.
Korcsma, bordély, a jövő temploma És szent minden ház, hol mulatni tudsz."
Mindszenty.
Tartsunk kis rövid szemlét táboruk felett. Ismer-j ü k őket Ismer-jól s Ismer-jobban, mint gondolIsmer-ják ; azértis nem szükséges egész táborukat lefestenünk ; elég, ha csak tarka k ö -penyeik közül, melyekbe az igazság elleni harczukban ördögi fegyvereiket burkolni szokták, egyet, még pedig a legszokottabbat és legtágabbat, leveszszük rólok, egy kissá
• szétterítjük és felette vizsgálatot tartunk, foltjait, rongyait, kimutatjuk s amennyiben szükséges lesz, azt is bebizonyít-juk, hogy azon köpeny tulajdonképen nem is az ő szerze-ményök, mert lopták s mindenféle színekkel bemázolván, megisinerhetlenné tenni iparkodnak a kívülről szemlélő előtt. A köpeny neve : „ f e l v i l á g o s o d á s . "
*
* *
Napjainkban mily gyakran halljuk e szót hangoztatni : felvilágosodás ! Nincs az emberiségnek egy osztálya, mely e szót mai napokban ajakán ne hordaná és pedig különböző kiadásban, majd így : „A tizenkilenczedik század a felvilá-gosodás százada", majd pedig így : „Felvilágosodott száza-dot élünk" s így tovább. Persze, hogy ritka, a ki tudja, mit beszél tulajdonképen, midőn e szavakat kimondja. De mi közük nekik ahhoz ; értik ők magok módja szerint és minél inkább meggyőzik őket az ellenkezőről, annál jobban hangsúlyozzák a divatos igéket.
Es ugyan mit értenek ezek a világosfojüek a felvilágosodás a l a t t ? . . . Egy kis tolvajlámpát, mely csak b i r -tokosa számára kell, hogy világítson éjjeli műtétek alkal-mával. És még sok mást értenek ezalatt, de különösen az i g a z s á g elhomályositását, hogy senki annak ismere-tére ne juthasson. Minőségére nézve pedig olyan az ő felvi-lágosodásuk, mint a zálogházból kölcsönzött ruha, melyet bárki is magára vehot és magáénak lenni hazudhatik. Épen ilyen ruha a felvilágosodás, melyet mai nap majd mindenki magáénak lenni hazudik. Mert hiszen a hazugság n a g y -mestere kiadta a parancsot, mely ekép szól : „hazudjatok ördög módjára, de nem félénken, nem időnkint, hanem bát-ran és mindig" '). S „nagy hazugságok", mint azt hazánk egyik jeles publicistája mondja, „bátran haladva előre, gyakran hosszú időre elámitják a világot" 2). S épen ily nagy hazugság a felvilágosodás is, melyet a mai világ k ü r -tői és magáénak lenni vall, a mint ez a következőkből k i fog tűnni.
„Az igazi felvilágosodás", mondja korunk egyik tu-dósa, „a vallással kezdődött ; az álokoskodás vagyis álfel-világosodás azonban eleszeskedé lényegét". Igen, a valódi felvilágosodás akkor jött a világra, midőn a világ világos-sága meggyujtá annak f á k l y á j á t s a világon uralkodott
') Voltaire, Oeuvres, 42. ch.
*) Szemere B. Naplója.
sötétséget szétoszlatá. „En vagyok a világ világossága", mondá ő ; „a ki engem követ, nem j á r sötétségben, hanem az élet világossága lesz nála" 3). Midőn a nap felkel, elosz-lik az éj sötété. Krisztusban felkelt az ész napja s eloszlatá az azt boritó sötétséget, szétoszlatá a pogányság előitéleteit s babonáit. Meggyujtá a hit világát s a méltatlan embert bebocsátá a titkok szentélyébe. De az ember eleszeskedé a világosságot Istentől és saját esze szüleményének lenni állitá azt. Azt hazudják, hogy Voltaire és társai voltak az elsők, k i k az ész világát meggyujták s hogy azóta lenne a földön oly nagy világosság. Igen, de azok meg irataikban előre mintegy czáfolatot szolgáltattak az utókor ily eszte-len állításaira. Halljuk, mit mond Voltaire, ezen emberi alakba öltözött sátán : „Mihelyt az evangelium világa t e r -jedni kezdett, a bálványozás szemlátomást enyészett, a
véres áldozatok az egész földön megszűntek ; megjavította az igazságszolgáltatást, a kuruzslást és boszorkányságot kiirtotta, a rabszolgaságot eltörülte." S máshol: „Az e v a n -gelium hirdetése előtt a babona nyomta el az ész világát.
U g y látszott, mintha a babona, melyet az emberek gondol-t a k ki, győzedelmeskednék az Isgondol-ten ajándéka, az ész, felegondol-tgondol-t és egyedül a kinyilatkoztatott hitet vagyis az evangéliumot illeti meg a dicsőség, hogy egymaga száműzött a földről minden tévhitet". (Oeuvr. de Voltaire t. 79. p. 130 ; U. o. t.
79. p. 120.)
T e h á t saját szátokból ítéltettek meg gonosz szolgák, mondhatjuk bátran modern felvilágosodottjainknak ; nem t u d j á t o k - e , hogy mesteretek mást tanított, mint t i ? Bizo-nyosan, ha Voltaire és társai sírjokból felkelnének, elége-detlenül csóválnák fejőket mondván, hogy n e m j ó l j á t s z á t o k s z e r e p e i t e k e t . Mert, hogy ők is
másként cselekedtek, mint beszéltek, az régi dolog; de hogy még sem helyezték oly nyilt ellentétbe a g y a k o r l a -tot az elmélettel, mint ti, u j felvilágosultak, az sem szenved
másként cselekedtek, mint beszéltek, az régi dolog; de hogy még sem helyezték oly nyilt ellentétbe a g y a k o r l a -tot az elmélettel, mint ti, u j felvilágosultak, az sem szenved