Pius pápa ő szentségének levele Antonelli Mbornokhoz

( V é g e . )

A történelem maga telve van a két hatalom közti összeütközésekkel és a ker. család fellázitásá-n a k példáival, valaháfellázitásá-nyszor a római p á p á k csak pillanatra is valamely külhatalomnak alá voltak vetve. E n n e k oka világos. — Miután a világ számos független államra oszlik, melyek egy része erős és hatalmas, a másik kicsiny és gyönge, a lelkiismere-tek nyugalma és békéje a hivők közt csak azon mértékben állhatott fön, amennyiben a hivők közös a t y j á n a k teljes pártatlanságáról és minden tetteiben való függetlenségéről, erősen meg voltak győződve.

Miként lehetne ez ma, midőn a római pápa műkö-dése folyvást a pártüzelemnek, az uralkodók önké-nyének s azon veszélynek van kitéve, hogy minden lépésnél saját s tanácsosai s szolgáinak n y u g a l m á t megháborittatva kell látnia?

A szent congregatiók, melyek feladata min-denféle hozzájok intézett kérdéseket megoldani, és a kath. világ tanácskéréseire felvilágosítást adni, — e congregatiók szabadsága szintén rendkívül fontos az egyház biztonságára és az összes keresztény né-pek sürgős és jogos szükségeire nézve. Nagyfontos-ságú az, hogy senki se vonhassa g y a n ú b a a szabad-ságot és függetlenséget, melyekkel a hívek közös a t y j a határozatait és rendeleteit kibocsátja. Nagy-fontosságú, hogy senkit se nyugtalanítson azon ag-godalom, miszerint a pápai határozatokra idegen nyomás gyakoroltatik. Nagyfontosságú, hogy a

pápa, a congregatiók, a conclave necsak tettleg sza-badok és függetlenek legyenek, hanem e szabadság nyilvánosan is kitűnjék és e tekintetben sem kétely-nek, sem gyanusitásnak, helye ne legyen. Minthogy tehát a katholikusok vallási szabadsága okvetlenül a pápa szabadságától tételeztetik fel; következik, hogy, ha a pápa, mint a hit- és erkölcstörvény leg-felsőbb h i r á j a és élő organuma nem szabad, akkor a katholikusok tetteinek szabadságára és függetlenségére nézve nem lehetnek biztosak, meg nem n y u -godhatnak. Innen a hívőkben kételyek és aggodal-mak támadnak ; innen az államokban való vallási zavarok; innen a katholikus tüntetések, mint kifeje-zései a lelkek belső nyugtalanságának, mely tünte-tések a pápai terület utolsó m a r a d v á n y á n a k erősza-kos elvétele óta óránkint szaporodnak és meg nem fognak szűnni addig, míg az egyház feje teljes és valódi függetlenségét vissza nem nyeri.

Ily körülmények közt nehéz meggyőződni arról, hogy komolyan miként szólhat még valaki a pápa-ság és a bitorló k o r m á n y közti kibékülésről. Minő kiegyezkedés lehetne a dolgok jelen állásában? Nem egyszerű kérdésről van itt szó, mely a politika vagy az egyház terén fölmerül és az elfogadható trans-actionak lehetőségét megengedné. Ellenkezőleg oly helyzet forog itt kérdésben, mely a római pápa szá-mára erőszakosan idéztetett elő és a mely majdnem végképen megsemmisíti azon szabadságot és függet-lenséget, mely elengedhetlenül szükséges azon czél-jához, hogy az egyházat kormányozhassa. I l y ki-egyezkedésre hajlandóságot mutatni a római pápa részéről annyit jelentene, mint lemondani a szent-szék minden jogairól, melyeket mint lelkiismerete-sen megőrzendőket tiszteletreméltó elődeitől átvett, annyit jelentene, mint önkényt annak tenni ki ma-gát , hogy legmagasabb tisztének gyakorlatában minden lépten nyomon akadályokba ütközzék; any-nyit, mint a hivők lelkiismeretét folytonos

nyugta-10

mint örökre elzárni maga előtt azon lehetőséget, az igazságot bátran hirdethetni ; szóval, mint önkényt a k o r m á n y szeszélyének átengedni azon fönséges mis-siót, melyet a pápaság közvetlenül Istentől azon szigorú kötelezettséggel vett át, hogy annak szabad gyakorlatát minden emberi hatalom befolyásától megőrzi.

Nem, mi meg nem hajolhatunk az egyház elleni támadások, szent jogaink bitorlása, a világi hatalom-nak a vallási ügyekbe való illetéktelen beavatkozása előtt. Erősen és rendületlenül el levén határozva, hogy becsülettel és minden még hatalmunkban levő eszközzel a gondoskodásunkra bizott n y á j érdekeit megvédelmezzük, készek v a g y u n k még nagyobb áldozatoknak is eléje menni és ha szükség volna, in-kább vérünket o n t j u k , mint hogy teljesittetlenül h a g y j u n k csak egy kötelességet is, melyet a legfel-sőbb apostoli tiszt ránk ruházott. Sőt többet teszünk ! Isten segitségével soha sem fogjuk elmulasztani az erősség és bátorság példáját adni az egyház pászto-rainak és más szent szolgáinak, kiknek e viszontag-ságos időkben Isten ügyeért, a lelkek üdveért, a hit védelmében, az erkölcsösség és igazságosság örök elveinek tisztántartásaért, oly sok harczot kell ki-állaniok.

Mit mondjunk önnek, bibornok ur az állítóla-gos garantiákról, melyeket a bitorló k o r m á n y az egyház fejének szinleg ajánlani látszott azon nyilt szándékkal, hogy a nem óvatosakat egyszertí-ségökben megcsalja és azon polit, pártoknak, me-lyek a római pápa szabadságával és függetlenségé-vel nem sokat törődnek, fegyvert szolgáltasson ke-zébe? Eltekintve minden egyébtől, ami ma Rómá-ban történik, azon pillanatRómá-ban, midőn a nevezett k o r m á n y o k n a k nagyon is érdekükben volna, misze-rint a világot a magasztalt törvény erejéről és hatá-lyáról meggyőzzék ; — épen a leghangosabban szóló bizonyíték e törvény haszontalanságáról és semmi-ségéről. Valóban, mit használ a római pápa szemé-lye és lakheszemé-lye sérthetlenségét proclamálni : ha a kormánynak nincs ereje bennünket a lapok gúnya, a személyünk elleni ezer alakban ismételt bántalmak ellen oltalomba venni; és ha mi, s velünk minden becsületes ember fájdalommal eltelt nézői kénytele-nek v a g y u n k lenni, kénytelekénytele-nek vagyunk látni, mint j á r n a k el bizonyos legújabb esetekben még a büntető törvényszékek is ! Mit használ, ha házunk kapuit nem zárják el előttünk; ha lehetetlen kimen-nünk a nélkül, hogy istentelen és undorító

jelene-kat bizonyos csőcselék piszkolódásainak, mely azért jött, hogy itt az erkölcstelenséget és rendetlenséget szitsa; hogy azon veszélynek ki ne tegyük magun-k a t , hogy önmagun-kénytelenül almagun-kalmat szolgáltatunmagun-k polgárok és polgárok közti összeütközésekre? Mit használ az egyház magas méltóságainak személyes garantiát igérni ; ha azok uton útfélen méltóságuk jelvényeit is kénytelenek elrejteni, hogy minden-nemű bántalmazásnak magukat ki ne tegyék; ha Isten szolgái és a legszentebb do'lgok g ú n y és paj-kosság tárgyai, ugy, hogy g y a k r a n nem tanácsos sz. vallásunk legmagasztosabb szertartásait nyilvá-nosan gyakorolni: ha a kath. világ főpásztorai, kik-nek kötelessége időről időre Rómába jönni, hogy egyházuk ügyeiről számot adjanak, minden hatályos garantia nélkül, ugyanazon piszkolódásoknak s talán ugyanazon veszélyeknek ki vannak téve?

Nem használ semmit legfőbb apostoli tisztünk szabadságát proclamálni; ha az egész törvényhozás még a legfontosabb pontokban is, minők péld. a szentségek, nyilt ellenmondásban áll az egyház alap-tételeivel és átalános törvényeivel. Nem használ sem-mit a legfőbb pásztor hatalmát törvényben elismerni, ha el nem ismerik azon tények hatályát, melyek tőle kiindulnak; ha még az általa választott püspökök sem ismertetnek el törvényesen, s példátlan igazság-talansággal még jogos egyházjavaik haszonvételét, sőt püspöki lakuk elfoglalhatását is megtagadják tőlük, ugy, hogy a teljes elhagyatottság és szegény-ség állapotában volnának, ha a hivők alamizsnája, melyből élünk, pillanatra nekünk lehetségessé nem tenné, hogy a szegények filléreit a püspökökkel megoszszuk. Szóval, minő garantiát n y ú j t h a t egy kormány Ígéretei megtartására nézve: ha az első és fő állami alaptörvényt nemcsak minden alattvaló lábbal tapodhatja, hanem az maga a k o r m á n y által meghiusittatik és illusoriussá tétetik, midőn annak tiszteletben tartását és érvényét majd törvények, majd rendeletek által, amint épen jobbnak t a r t j a , g u n y tárgyává teszi.

Mindezt, bibornok ú r , leginkább azért részle-tezzük ezen önhöz intézett iratunkban, hogy ezen szentszék mellett hitelesített kormányok képviselői-vel megismertesse ama fájdalmas helyzetet, melybe bennünket a dolgok u j rende az egyház legnagyobb kárával hozott ; s meghagyom önnek, hogy pápai nevünkben tiltakozzék ezen erőszakoskodások ellen, melyeket ellenünk végbevittek s azok ellen, melyek bennünket még fenyegetnek, nemcsak saját kárunkra,

7 5 hanem az egész kereszténység romlására is. Mint-hogy ők szintúgy érdekelvék a lelkiismeret nyu-galma és biztonsága iránt, mint mi, tekintetbe fog-j á k venni, hogy apostoli tisztünk gyakorlásában a

szabadság és függetlenség teljes hiányában vagyunk.

H a minden hivőnek joga van kormányától kivánni, hogy vallás ügyében személyes szabadságát bizto-sitsa, meg van azon joga is, hogy a szabadság biz-tosítását azok részére is kívánja, kik a hitben, a val-lásban, vezérei és tanitói.

Azonfölül minden k o r m á n y n a k , — legyen ka-tholikus v a g y nem, — tagadhatlan érdekében áll, h o g y a nagy kath. családnak a békét s nyugalmat visszaadja, s függetlenségünket visszaállítsa. Lehe-tetlen félreismerniök, h o g y miután Istentől arra hivatvák, hogy az örök igazságosság alapelveit vé-delmezzék és föntartsák ; érdekökben kell, hogy feküdjék oly ü g y védelmezése és föntartása, mely a világon a legjogosabb, míg egyszersmind arról is meg lehetnek győződve, h o g y a római szentszék jo-gaival a magukéit védelmezik és föntartják. Azt sem szabad feledniök, hogy a római pápaság és a

pápai trón távol attól , hogy Európa nyugal-mát és jólétét, vagy Olaszország nagyságát és szabadságát, fenyegesse, inkább mindig az egység köteléke fejedelmek és népek közt, u g y szintén az egyetértés és béke közös központja vala; a mi külö-nösen Olaszországot illeti, a pápa (ezt nyiltan ki-mondhatjuk) mindig annak valódi nagysága, függet-lenségének garantiája, szabadságának védbástyája vala.

Miután végül az egyházra és annak fejére nézve nem lehet jobb oltalom Ahhoz irányzott imánál, ki-nek kezében a birodalmak és trónok sorsa fekszik, s ki egy intéssel lecsillapíthatja a hullámokat, s a vihart lecsendesítheti ; ne szűnjünk meg állhatatosan szivünk mélyéből a magasságbelihez esdeni, hogy oly sok roszat eltávolítson, a bűnösöket megtérítse, s az egyházat, a mi a n y á n k a t , diadalra vezesse.

Midőn ezen imánkat a föld kerekségén elszórt kedves testvéreinkével egyesitjük; nem

mulaszthat-juk el valamennyire hálából is, különös áldást lees-deni, mely őket ujabb büntetésektől és ijedségektől megmentse, mely őket a becsület alapelveiben s az erény ösvényén megerősitse és szilárdítsa, mely ne-kik és nekünk a legszentebb és bün nélkül foganta-tott bold, szűz, sz. József sz. Péter és Pál apostolok közbenjárása által a korábbi békét és minden jólétét visszaadjon.

Fogadja, bibornok úr, ez alkalommal apostoli áldásunkat, melyet teljes szivünkből adunk.

A Vatikánból, 1872. jun. 16.

IX. Pius, pápa.

Simor János prímás ő herczegségének körlevele a bre-viáriumról.

( F o l y t a t á s . )

Ne tamen duratione sua mentem fatiget, divinum Of-ficium ita dispositum coordinatumque est, ut oratio lectionem, lectio orationem, petitio laudes, laus deprecationem, haec vero hymnos, breves vocabulis, graves sententiis, suavi metri numero contextas preces exeipiat. Sicut coelum sidereum corruscantibus stellis ; sicut hortus fragrantibus odoré flo-ribus conspicuum se exhibet oranti divinum Officium ; sicut regio multiplici aspectu delectans ; vel loquente Cassiodoro, pretiosissimo topazio, aut pulcherrimo pavoni forsitan cong-rue comparatur, qui toties diversos reddunt colores corpo-ris sui, quoties in eis defixus fuerit oculus intendentis. Om-nia haec eum ad finem tenduut, ut inconstans, volubilis mens nostra et facilius et perfectius oret. Lectio scriptura-rum, praesertim in Ecclesiis, ad quas per Apostolum mitte-bantur, cum evangelio, statim usu venit. Et primo quidem longa fuit lectio, sed a temporibus S. Damasi pontificis electae ad hune finem S. Scripturae partes legebantur, omis-sis ceteris, ita tamen, ut cursu urius anni quivis scripturae sacrae liber occurrat. Sic obtinetur, quod s. Cyprianus do-cuit, monuitque: „Sit tibi vel oratio assidua vel lectio?

nunc cum Deo loquere, nunc Deus tecum." ') „Quando legis Deus tibi loquitur ; quando oras, Deo tu loqueris" *).

Ne autem vane legatur et ut orationi correptio aut consolatio ad fructum probitatis adjiciatur, accedit brevi-ter scripta passió martyrum, vita sanctorum et homilia patrum. Sanctorum exempla exhibentur nobis, „ut imitari non pigeat, quod celebrare delectat." ³) Sancti cum non fuerint naturae sublimioris ac nos, sed solertioris, inertia nostra excusatione caret, illudque S. Augustini cuilibet occurrat est necesse, „po tuer unt hi et hae, cur non tu Au-gustine ?" Atque sic Officium divinum percurrentes et Deum laudamus et gratiarum dona impetramus et in intellectu collustramur, in animo accendimur, in voluntate confundi-mur, corripiconfundi-mur, concitamur ad meliora. Divina psalmodia vitae nostrae christianae magistra facta est.

De hoc Officio divino, ita comparato scripsit s. Basi-lius : „Psalmorum liber quidvis ex omnibus in se complecti-t u r , quod usui sicomplecti-t omnibus, hiscomplecti-toricam concomplecti-tinecomplecti-t narracomplecti-tionem, leges sancit vitae sanctius instituendae, cuique agenda prae-scribit et submonet. Utque semel omnia, hic liber bonae omnis doctrinae uberrimum quoddam est et commune prom-tuarium. Quid non hinc possis edoceri? non fortitudinis magnificentiam ? non exactam severitatem justitiae ? non temperantiam vel ipso aspectu venerabilem ? non absolutam

') Ep. a<l Donat.

2) S. Aug. E n a r r . in ps. 86. n. 7. T. 4. p. 906. F.

3) S. Aue-, serra. 47. de Sanctis,

10*

perfectionem prudentiae ? non poenitentiae formulám ? non modum patientiae ? non denique, quidquid dicere posais de genere b o n o r u m ? " 4)

^ntiquissimam osse in Ecclesia consuetudinem geata M a r t y r u m et Confessorum litteris mandandi et publice in coetibus sacris legendi, testis omni exceptione maior e3t S.

Cyprianus 5), quam consuetudinem probaverunt Patres Africani. 6) Universalem illam in Ecclesia fuisse probant de Romana quidem S. Gregorius M. 7) Hadrianus I. 8) ; de Gallicaua S. Caesarius Arelatensis, 9) cursus item gallicanae Liturgiáé a Mabillonio editus ; de Hispana Braulio p r a e -fatione in vitam S. Aemiliani et liturgia Mosarabica, quae peculiarem habet pro cujuslibet Martyris vel Confessoria memoria praefationem in Missa, quae praefatio est velut brevia história gestorum illius, cujus memoria ea die coli-tur. Quis itaque miretur Ecclesiam hunc morem deinceps quoque semper retinuisse et hodiedum tam in Officio divino, quam in Missa retinere. Sane sanctitas una est e notis ve-rae Ecclesiae Christi, quae quamvis similis sit sagenae mis-sae in mare et ex omni genere piscium congreganti 10) t a -men illam in suis etiam membris electÍ3 aanctam aemper fuisse et sanctam esse dubitari nequit et História abunde testatur. Ipso saeculo X V I . , quo depravatos fuisse multo-rum tam de Clero, quam de populo mores et lugemus et fatemur, nihilominus splendidissima Ecclesiam illustrave-runt sanctitatis exemplaria, puta : S. Joannes a Cruce, S.

Theresia, S. Angela Mericia, S. Carolus Borrom. S. Philip-pus Ner. S. Petrus de Alcant. S. Cajetanus, S. Ignatius Loj.

S. Franciscus X a v . S. Pius V. B. Petrus Canisius et alii, manifesto indicio, Ecclesiam horum Sanctorum parentem corruptam non fuisse et non illam, sed hominum mores, hominum malitiam reformatione indiguisse, quippe quae efficacissimis vitam sancte instituendi mediis, quae Eccle-sia Catholica semper praebuit, uti ac frui noluit. Floribus Ecclesiae nec rosae, nec lilia defuere unquam. Qui flores hos e Breviario tota reclamante antiquitate ejectos vellent, vereor, ne per se ipsos probent ad eam se classem pertinere hominum, de qua scribit S. P a u l u s : u) „Animalis autem homo non percipit ea, quae sunt Spiritus Dei : stultitia enim est illi et non potest intelligere."

Nihil religio christiana sanctius, nihil habet augu3tius, quam Sacrificium Altaris, quippe quod spectata rei substan-tia, unum plane idemque est cum sacrificio illo, quod in plenitudine temporum in monte Calvariae consummatum f u i t ; nam ut docet Concilium Tridentinum: „In hoc sacri-ficio Missao idem ille Chriatua continetur et incruente im-molatur, qui in aracrucia semel cruente seipsum obtulit". 12) An igitur ullum dari potest eminentius officii genus eo, quo Sacerdos novae legis Misaam celebrans defungitur? Quod

4) P r a e f . seu Homil. in Psalm.

'') epist 37. ad Presb. et Diact

e) V. codic. Afric. c. 46. apud. Labb. Cone. T. 2.

?) epist. 29. 1. 7.

8) epist. ad Carol. M.

9) Serm. 300. in append. Oper. S. August.

10) Matth.

») 1. Cor. 2, 14.

12) sess. 22. de sacrif. miss. c. 2.

quidem Hugo a a. Victore considerans, exclamat : „Magna dignitas, mira potestas,excelsum et expavendum officium." ,3) Hoc enimvero est, quod prophetae oculis obversatum fuisse arbitror, dum Deum sie loquentem inducit : „Inebriabo animam sacerdotum pinguedine et populus meus bonis mois adimplebitur." 14) Sacrificium Altaris centrum et focus eat cultus divini publici et quid mirum, omnes cultus divini partes, atque ipsum Officium divinum, ad quod obstringi-mur, ordinari ad Sacrificium, vel ut dignius praeparati ad celebranda tanta mysteria accedamus, sacris uberiori cum f r u e t u operaturi, vel ut recedentes ab Altari pereeptum e Sacrificio salutarem f r u e t u m studiosius custodiamus. Ipsum divinum Officium cum Sacrificio Missae junetim aeatiman-dum et mente ad illud offerenaeatiman-dum vel jam oblatum percur-rendum eat. Matutini, laudum, primae et tertiae horae offi-cium praeparant ad Missae Sacrifioffi-cium, ad sextam et no-nam cum vesperis et completorio conservant et custodiunt reportatam e Sacrificio Sanctiaaimo gratiam. Ideo idem festum, idem vitae Christi mysterium cum eodem E v a n -gelio, cum eadem collecta seu oratione celebratur et dicitur tam in Officio divino, quam in Missae Sacrificio. In Officio nocturno sive matutino mysterium festi explicatur, cor congruente affectu accenditur, voluntas secundum Ecclesiae intentionem conformatur. Sed negligat Sacerdos divinum Officium, ad Sacrificium sumendum non praeparatus acce-det, judicium sibi manducans et bibens. Exsulet Officium, exsulabit a Sacerdote ecclesiasticus sensus, operabitur ad altare, velut automatica quaedam machina, quae opus q u i -dem perficit, sed quod facit, non sentit, imo saepe ignorât.

Exstincto sensu et sopito spiritu ecclesiastico, religio et pie-tas demum evanescant est necesse et erit nomen sacerdotis inane, in corde sedem figet crimen immane, erit vocatio summa, vita autem ima, honor sublimis, vita deformis, dei-fica professio, illicita neglectio ac actio, habebitur in Eccle-sia cathedra sublimior, conacientia autem tamquam aqua putrescens stagnabit humilior. u)

Officium divinum primis Ecclesiae saeculis longius fuit ac est hodie. T u n c omnes 150 psalmi quovis die recita-bantur. A tempore S. Gregorii Magni per hebdomadam nonnisi omnes persolvuntur. Lectiones nocturnorum erant a d -modum longae ; ideo sub lectione sedebatur, dum ad capi-tulum, quia breve est, consurgitur ; a tempore S. Damasi selectae e sacra scriptura et breviores partes leguntur, ita ut decursu unius anni quilibet liber bibliorum saltim semel fundat fructus doctrinae. Instructio per episcopum, vel ejus auetoritate per clericum danda saepe, sicut sermo aacer, prolixior, acta m a r t y r u m quorumdam nimium fuaa occur-rebant ; S. Gregorius V I I - u s auctor fuit, ut cuncta haec ad breviorem tenorem constringerentur, ut ita abbreviatum Officium appellativo nomine „breviárium" diceretur. Quasi breve orarium, quia brevior curaua Offioii, quia bibliorum, doctrinae patrum, vitae aanetorum, librorum item, quorum molea grandie fuerat, antiphonarii, evangeliarii, hymnorum et canticorum breve compendium, quod et facile manibus

, 3) Specul. de myst. Eeel. T. 3. edit. Migne.

») Jerem. 31, 14.

I6) cf. S. Bern, de Consid. 1. 2.

7 7 tractari et ad iter instar angeli comitis sumi et quovis loco, brevi apparatu pie persolvi possit.

S. Pius V. pontifex, cultus divini, tamquam alter E s -dras zelator, in sensu patrum Concilii Tridentini, formae Officii divini stabilitatem tribuit, quia sublata et prohibita omni arbitraria mutatione, bulla, anno 1568 édita, quae ad initium breviarii legitur, Officia divina secundum breviá-rium a se editum persolvi jussit, iis solum Ecclesiis usum sui breviarii permittens, quae formám breviarii stabilem et ab édita bulla 700 retro annis antiquiorem habuerunt : quae forma psallendi Romana apud nos in concilio nationali T i r -naviae celebrato, anno 1630. introducta est ; cum jam prius ad unum omnes Regni Episcopi et Praelati, omniaque Ca-pitula, uno excepto, Breviárium et Missal e Romanum pro usu adhibuerint, prout legere est in propositione Petri C a r -dinalis Pázmány ad consultandum Synodo exbibita t6).

(Folyt, köv.)

EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.

RÓMA, julius 8 - á n -1872. Főtisztelendő szerkesztő úr ! Mig a világban szerteszét a szabadonczság, hitetlenség és barbar communismus mindent fölemésztő harcza forr ; mig itt-ott a szentélyből kiszakadt egyes szakadár tonsurista, eszének hiánya s lelkének romlottságában, még theologiai tanszéken is az undorodásig avasodik ; mig hívek és orszá-gok keblébe a meghasonlás és felekezet lelke s z á l l t : addig e félelmes hullámokat verő tengerből magosan emelkedik ki a halász-apostol éveit túlélt hitünk nagy sziklája, höslelkü nagy Piusunk. Valóban szép látni és lélekemelő h a l -lani, miként bir a szabadságától megfosztott p á p a - k i r á l y még fogságában is annyi varázserővel, hogy a balsors nap-jaiban ellenállhatatlanul vonzódjanak hozzája minden rangú és nemzetü népek. Alkalmunk volt e hő ragaszkodásnak szép jeleit, különösen e napokban, az arany botükkel f ö l jegyzett junius 16ikán és 29ikén, szemlélni, midőn d a -czára a liberálisok sáppadó irigységének, minden erősza-kolt plebiscitum nélkül, 60,000-nél Í3 többen siettünk sz.

Péter sírja felé. Mennyi lélek imádkozott ekkor a halász sírja felett, talán buzgóbban mint valaha, a zsarnokilag fogva tartott pápáért, nem hogy kisértetbe ne jöjjön valaha a liberális világ óhajainak engedni, mert ime erősebb lévén nálunknál, még tehetetlen fogságából is vészt jósol a győ-zelmekben elvakult colossusnak, — hanem mintegy saját ü g y ü n k é r t , hogy Istennek szent kegyelme adná már e g y

Péter sírja felé. Mennyi lélek imádkozott ekkor a halász sírja felett, talán buzgóbban mint valaha, a zsarnokilag fogva tartott pápáért, nem hogy kisértetbe ne jöjjön valaha a liberális világ óhajainak engedni, mert ime erősebb lévén nálunknál, még tehetetlen fogságából is vészt jósol a győ-zelmekben elvakult colossusnak, — hanem mintegy saját ü g y ü n k é r t , hogy Istennek szent kegyelme adná már e g y