(Folytatás.)
A zárdák tehát nem csupán kéziratok másolá-sával foglalkoztak, melyek hiányával a tudomány soha sem képezhetne egy teljes egészet, hanem a krónikák feljegyzése által oly hasznára valának a tudományos világnak, mely minden becsülést felül-halad. Hasznára voltak a történelemnek, melynek
egyik ágát kiegésziték és terjesztették, mivel koruk történt dolgait összegyüjték, leirták, minden önzés, minden jutalom, nélkül csupán egy benső sugallat által ösztönözve, melyet a jelen alig ismer, méltá-nyolni pedig nem akar.
Lássunk egy pár példát, mily nagy kárára voltak e kor ragályos szelleme által oly hévvel ül-dözött, tiszteletre méltó, halhatatlan, férfiak. A d o viennei érsek, a fercieresi apátság növendéke, egye-temes történelmet irt, mely a világ teremtésétől fogva koráig terjed; A b b o st. germain-despresi szerzetes bámulatra méltó latin költeményében Pá-risnak a normannok által történt megszállását irja le ; Sz. I v ó a frank királyok történetét tette közzé ; a német D i t h m á r barát I Henrik, I O t t o , I I Henrik, krónikáját hagyta hátra, melyet a legnagyobb
igaz-ságszeretettel irván. az ismételve kiadatott s a pro-testáns philosophus ') élvezettel használt Braun-schweig történetének felvilágosítására A d e m á r szintén krónikát irt, mely a 829 és 1029-ikiidőközt foglalja magában ; G l a b e r , a hires clunyi szerze-tes, hasonló nagybecsű müvet irt a francziaországi eseményekről, 980-tól koráig terjedvén; H e r m a n
') L e i b n i t z .
egy mást a világ hat időszakáról 1054-ig és sok mások, kik iránti kegyelet a zárdák idők mohától lepett falain kivül nem igen terjed.
Végére nem j u t h a t n á n k , ha egy S i g b e r t , G u i b e r t , H u g o sz. V i c t o r i perjel és számtala-nok történelmi munkáit fel a k a r n ó k emliteni, kik korukat szellemeikkel messze túlszárnyalva ily örökbecsű műveknek szentelték életöket. Nem gon-dolták ők, de nem is engedte tiszta lelkületök még gy a ní t a n i sem, hogy az irigység egykoron élte fen-tartására forditja ama babért, melyet számukra a kegyelet oly hiven őrzött és őriz. Mi, kik oly korban élünk, melyben k ö n n y ű ismereteket szerezni s a szellem az annyi századoktól öröklött gazdagság mellett mindenféle szélesés egyengetett utakra talál, a m a férfiak fáradságait és azok eredményét kellőleg talán méltányolni sem tudjuk, csupán bámulhatjuk és becsülhetjük. A szerzetesrendek létezése s a zár-dák fentartó tevékenysége nélkül lehetetlen lett volna oly felvilágosult férfiaknak támadni, mert nemcsak a t u d o m á n y és szépirodalom semmisültek meg, hanem oda jutott az emberiség, hogy csak igen
kevés világi ember tudott irni és olvasni. I l y körül-mények bizonyára nem igen voltak alkalmasak s kedvezők arra, hogy oly kitűnő férfiakat képezze-nek, kik sok felvilágosultabb század után is díszül szolgáljanak. Ki nem n y u gt at t a ismételten tekinte-tét a tiszteletreméltó P é t e r , B e r n a r d é s S e g u r apát hires triumvirátusán ? Nem m o n d h a t j u k - e , h o g y a XII-ik század korának magaslatán felül-emelkedék, midőn oly irót, minő a tiszteletreméltó P é t e r , oly szónokot, minő sz. Bernard és oly állam-férfiút, minő Segur apát volt, szült?
Még egy tudós szerzetes lép ama korban azon kor vizsgálatánál szemeink elé, kinek a tudomá-n y o k előhaladására gyakorolt befolyását azotudomá-n kriti-kusok, kik csak a hiányok előtüntetésében találják
örömüket, nem méltattak érdeme szerint, G r a -3
t i a n t értem. Ócsárlói, kik a hibák gyűjtésében, melyekbe eshetett, annyit fáradozának, sokkal job-ban tették volna, ha a segédeszközök ugyanazon h i á n y a mellett irányadó kritika vezetése nélkül be-gondolják magokat a compilator helyzetébe, a X I I - i k századba, hogy akkor aztán látnók, váljon e merész vállalat nem sokkal szerencsésebben sikerült-e, mint-sem azt várni lehetett. A haszon, melyet e szerzetes gyűjteménye h a j t o t t , felszámithatlan. Minthogy szük keretben az ókornak a polgári és egyházi tör-vényhozást illető sok igen becses határozatát fog-lalja magában s a szentatyáknak legkülönfélébb t á r g y a k felett mondott egész sereg megjegyzéseit állítja elé, nemcsak előszeretetet és buzgóságot éb-reszte ily kutatások iránt, hanem az u j a b b nemze-dékeknek is hatalmas lökést adott az első szükség-letek kielégítésére az egyházi u g y , mint a polgári téren, t. i. a törvénykönyvek alkotására. Azt fogják itt ellenvetni, hogy Gratián tévedései ragályosak valának s hogy jobb lett volna egyenesen az eredeti szöveghez fordulni. Azonban, hogy eredeti szövege-ket olvasni lehessen, azokat előbb szükségkép ismerni, létezésökről tudni, némely nehézségeik megoldására vágyat érezni, ily kutatások iránt előszeretetet n y e r n i , kellett, ami Gratián előtt mind hiányzott és mind csak az ő vállalata által keletkezett. Az ér-demeknek, melyeket szerzett, legmeggyőzőbb bi zonysága azon köztetszés, melyben munkája része-sült s ha valaki ezek ellen azt hozná fel, hogy e tetszést kortársai tudatlanságának kell tulajdonítani, azt felelem, hogy mindenkor hálás elismeréssel tar-tozunk mindaz iránt, mi habár csak gyenge, de mégis világsugárt vet a sötétségbe. 2)
I g y volt ez nemcsak a X I I - i k , de már a X-ik században is. Egyedül a papok voltak, kik
ma-g o k a t a litteraturának szentelték olyannyira, homa-gy a tudós embert n a g y papnak is tartották. I g y I Henrik Anglia királya tanultsága és ékesszólása miatt „ s z é p p a p n a k " neveztetett.
Atalában e század legtudósabb emberei mind-n y á j a mind-n papok, — e kor szelleme által amind-nmind-nyira üldö-zött papok, — valának, míg a köznép a tudatlanság mérhetlen sötétségéből bámulta a tudomány szá-zadokon át ragyogó e csillagait.
S hogy teljesen meggyőzzem t. olvasóimat e méltányos állitásom igazságáról, csak egy hires pro-testáns iró és államférfiú szavait idézem. „Minthogy a szellemi hatalom az emberi ész működésének élén
2) Balmes Prot, és kath. I I . K.
állott, természetesen magának tulajdonította a világ kormányzását is. Aztán a világi rend borzasztó volt;
erőszak és gonoszság uralkodott k o r m á n y helyett.
Most könnyű beszélnünk a világi hatalom jogairól;
ámde akkor a világi hatalom puszta erő, vezethetlen tömeg volt. Az egyház véghetetlen magasabban állott a tömeg felett, miért a népek kiáltásai folyton sürgették, hogy foglalja el helyét stb." s) „A katho-lika egyház, valamint azok, kik kebalébe tartoztak, mindenkora szellemi hatalom birtokában volt. I n n e n van, hogy például Rómában a törvényhozási eszmék, a nyilvános jog, szépmüvészetek, tudomány és poli-tika, már ismeretesek voltak, midőn máshol még minden a régi sötétségben fetrengett." 4) A zsina-tok valának a keresztény világ első kamarái s a jus canonicum veté meg alapját a közjognak és a mos-tani alkotmánynak, u g y mond egy püspök. És való-ban igaza v a n ; mert valamint a katholicismus civi-lisálta az egyedet, a családot, mint minden társada-lom alapját és a nemzeteket: u g y az ő rendszere, czélirányos szabályai, képezték a világi tudományok alapját, — melynek épületére e kor oly büszke, bár nagyon kicsiny a rész, mit magáénak vallhat, — mivel az egyház és az iskola egymástól elválaszt-hatlanok. Az egyház és iskola conditio, sine qua non ! Az iskolákat az egyház alapította, úgymond H a 11 e r és az egyház azokat szabadok nak alapította, de a mostani kormányok monopolizálni a k a r j á k . Athene szabadon nevelte polgárait s emlékeit még ma is csudáljuk.
A protestáns Angliában csak felekezeti iskolák léteznek, Amerikában hasonló rendszer kezd lábra kapni. Schveizban sok a panasz a közös iskolák ellen. Oroszország e részbeni iszonyú gazdálkodásait ismerjük. Francziaországban Napoleonnak veszé-lyes elve : — „Szuronyaimmal a testeken, egyete-mem által a szellemeken uralkodom, — megtermé éretlen gyümölcseit. Az állam iskolakényszerét T a l l e y r a n d , a forradalom gyermeke, is b a r b á r intézkedésnek nevezte. Jól mondá C h a p t a 1 : „Oly kormány, mely a közoktatás korlátlan urává tenné magát, előbb utóbb veszélyes czélokra zsákmányol-hatná ki azt."
Azért bátran mondhatjuk mi katholikusok :
„Claudite iam rivulos puerisat prata bibere!" A po-rosz közoktatási minister az iskolákról így nyilat-kozott: „Die Schulen haben neben der Bestimmung
3) G u i z o t . „Histoire de la civilisation en Europe.
4) D u p a n l o u p .
19 gewisse Kenntnisse und Fertigkeiten mitzutheilen, auch einen paedagogischen Zweck. Diesen Schulen ist zur Erreichung des paed. Zweckes ein religiöser Character unentbehrlich. Die wichtigsten Erzie-hungsmittel sind von demselben abhängig und können nur wirksam werden, wenn die Lehrer einer solchen Anstalt nach dieser Seite hin den Schülern gegen-über in Wesentlichen eine Einheit bilden. Von den hieraus erkennbaren, aus der Natur der Sache her-vorgehenden, Grundsätzen kann bei der Organisa-tion der (höheren) Schule nicht abgegangen wer-den."
A kormányoknak nincs tehát joguk a népne-velés szép s tágas mezejét, melybe mit sem vetettek, sajátjokká tenni, mert az kezdettől fogva az egyházé volt, neki édes és önnevelt gyermeke s ha így, kinek vau oly kemény szive, hogy a gyermeket saját édes-anyjának emlőiről, melyeken egyedül él és táplálko-zik, melyeken kiviil neki élete nincs, leszakasztaná?
Mindenfelé napkelettől n a p n y u g a t i g az egyház templomai mellett a körülményekhez képest elég virágzó iskolákat találhatni, mint erről Za^guerbar-és Capnál, Ceylon- Za^guerbar-és Singapurban, Nanking- Za^guerbar-és Siamban, az éjszaki fokon és az egyenlitő alatt, min-denki meggyőződhetik. Avagy a templom nem isko-la-e? A predicatiók, homiliák, catechesisek, nem tanitások-e? E z t csak az meri tagadni, ki még ilyeket soha sem hallott. Xaveri sz. Ferencz bár merre ment Keleten, mindenütt iskolákat alapitott templomokkal. „Olvasni kell tanitani a gyermeket,
— irja folyton, — ez szükséges." É s valóban C o -c h i n szerint is „minden rosz tanitó közt legroszabb a tudatlanság." X I H - i k Benedek pedig azt szokta volt mondani : „Ignorantia est origo omnium malo-r u m . " És hogy az egyház ezt tudta és hitte, kitűnik a tudatlanság ellen folyton vivott harozaiból. „A plébániákba az áldozárok fogadjanak be annyi fiatal olvasót, amennyit csak lehet s azokat, mint jó a t y á k lelkileg táplálják," mondatik egy angolországi zsi-naton. Utóbb 1179-ben tartott lateráni zsinaton igy szólt az egyház : „Nehogy a szegényektől, kik szü-leik által semmi segítségben sem részesittethetnek, elvonassék az olvasás és tanulás alkalma, minden fŐegyház mellett legyen mester, ki a papnövendéke-k e t és a szegény tanulópapnövendéke-kat opapnövendéke-ktassa."
Nem ellensége tehát az egyház a tudománynak, sőt inkább annak fejlesztője s ez az oka, hogy a IV-ik századtól,mint sz. C h r y s o s t h o m megjegyzi, az egyházat oktatás tekintetéből törvényszéknek, gyakorló körnek, nevezhetni. A franczia-, angol- s
olaszországi, valamint a lateráni zsinatokban össze-gyűlt püspökök, mind vetélkedve alapitának elemi iskolákat, ezeket folyton szaporiták és eláraszták velők egész Európát s a katholikus világot. Ne gon-dolja a t. olvasó, hogy ezen iskolákban csak a hittan taníttatott; kiterjedt az oktatás a tudomány külön-féle ágaira is, amint azt H i n k m á r , T h e o d u l f és sok mások bizonyítják. Máig is léteznek Páris kisebb iskoláinak szabályai a XIV-ik századból és a programm a maival majdnem egy. Németország-ban sz. Bonifácz, e n a g y ország apostola, kolostoro-kat alapitott és a szerzeteseknek meghagyta, h o g y egyrészt iskolákat alapítsanak, másrészt az Isten igéjét hirdessék. C o i s l i n bibornok XIV-ik Lajos alatt Francziaország alamizsnása, magában az or-leansi egyházmegyében saját költségén több mint kétszáz iskolát alapitott és tartott fen. A I I I Pál pápa alatt tartott tridenti zsinat elrendeli, hogy minden székesegyházak és kolostorok mellett isko-lák nyittassanak. Az egyház iskoláiban oktatja a gyermekeket, templomaiban a felnőtteket; ott jut-nak ők ama fokára a tudásjut-nak, melyet talán a mostoha anyagi körülmények végett a családi kör-ben nélkülözniük kellett.
Jól mondja a hires francziatudós M a r t i n e t . 5)
„A római katholika egyház volt az, mely min-dig és minden időben fejlesztette a tudományt és nem mulasztott el egy eszközt sem avégre felhasz-nálni, hogy hiveit ama mérhetlen igazságok felfogá-sára képesítse, melyeket a lángelmék összes ereje sem volt elegendő megközelíteni. Az ókor folyton habozott az igazság körül, mivel nem birta felfogni annak teljes és tiszta értelmét; a ker. religio azon-ban azt napként r a g y o g t a t j a és oda emeli fel a gyarló emberi észt, hová magában soha, de soha, el nem juthatott volna.
Sárossy Sándor.
(Folyt, köv.)
Simor János prímás ő herczegségének körlevele a bre-Yiáriumról.
(Folytatás.)
Fabianus Pontifex anno 236—251 Constitutionen! edi-dit, ut non tantum in una, sed in omnibus ejusdem urbis ecclesiis psalmodia sacra celebretur : „Septem ergo diaconos in urbe Eoma per septem regiones civitatis, sicut a p a -tribús accipimus, habemus, qui per singulas hebdomadas et dominicos dies atque festivitatum solemnia cum
subdiaco-6) Solution des grand, problèmes. Paris I I I . I. 174.
nibus et acolythis ac sequacium ordinum ministris injuncta sibi observant ministeria et parati omni bora sunt ad divinum Officium et quidquid eis injungitur, peragendum. S i -militer et vobis, prout opportunum fuerit, per singulas civi-tates est faciendum, ut divinum absque mora et negligen-tia studiose ac solemniter agatur Officium" J).
Ad annum 270-um notatur concilium Antiocbenum contra ausus Pauli Samosateni episcopi, qui cum haereticus fuerit, hymnos usu quotidiano tritos aliis, quos ipse compo-suit, mutavit, ut occasione psalmodiae sacrae haeresim inve-hat, *) quod ipsum tardius Valentinus a S. Hieronymo cor-reptus et Arius quoque fecerunt.
Clemens Alexandrinus circa annum 217. libro 7-o Stromatum, horarum tertiae, sextae, nonae, vespex-arum et nocturnarum vigiliarum meminit, asserens has esse hono-ratas precibus Hujus discipulus Origenos, libro contra Cel-sum, accusatos fuisse dicit christianos tamquam clancula-rios, lucifugas, quia ad noctis orationes conveniebant ; que-madmodum Caecilius apud Minutium Felicem latebrosos, lucifugaces, conviciatur christianos propter nocturnos con-ventus.
Tertuliianus „de oratione" scribit : „De tempore non erit otiosa extrinsecus observatio etiam horarum q u a r u m -dam, istarum dico communium, quae diem inter spatia signant, tertia, sexta, nona, quas solemniores in scripturis invenire est." 3) „De jejunio" autem explicat has boras solemniores esse ad orandum, sed christiano „semper et ubique et omni tempore orandum" 4) esse hortatur.
Praeclarum est S. Cypriani testimonium de more orandi certis horia, qui et asserit boras servatas fuisse et rationeindat moris et hortatur adhuc amplius esse orandum.
In opere „De oratione" c. 34. exhibitis rationibus, cur recte his horis oretur, cap. 35. addit : „Sed nobis praeter horas antiquitus observatas orandi nunc et spatia et sacramenta creverunt, nam et mane orandum est, ut resurrectio Domini matutina oratione celebretur. Recedenti item aole ac die cesaante necessario rursum orandum est ; nam quia C h r i -stus aol verus et diea est verua, sole ac die aaeculi recedente quando oramus et petimus, ut super nos lux denuo veniat, Christi precamur adventum lucis aeternae gratiam praebi-turum. Quodsi in sacris scripturis sol verus et dies verus est Christus, hora nulla a christiania excipitur ; quoniam frequenter ac semper Deus debeat adorari, ut qui in Chri-sto, hoc est in sole et die vero sumus, insistamus per totum diem precibus et oremua. Qui autem in Christo, hoc est in lumine semper sumus, nec noctibua ab orationibus ces-semus.8
Hoc tertio saeculo vixit S. Hyppolitua Portuenais epi-scopus, qui tam proprium, tam connatum christifidelibus asserit esse communem hunc comprecandi morem, ut inter ritus, per Antichristum tollendos, psalmorum decantationem abolendam ease dixerit.
In vita S. Basilei, episcopi Amaaeae, scribit presbyter ' ) Pamelius, Liturgicon T. 1. p. 179.
' ) Euaeb. Hist, eccles. T. 7. 1. 24.
' ) o. 25.
l) c, 10.
Nicomediensis, clericoa ivisae ad carcerem, ut cum sancto suo episcopo et die et nocte paalmoa canere poaaint. 5)
In actia S. Sebastiani quidam ehriatianua Torquatus reprehenditur a Tiburtio, quod psallentibua nocte christianis intereaae neglexerit. 6)
In actis vero Indea et Domnae, qui Nicomediae pasai aunt, psalmodiam aacram nocte et die atudiose cacinissa perhibentur. 7)
E quarto saeculo testimonium habamu3 psalmodiae celebratae in libro „de Yirginitate", qui S. Athanasio tri—
buitur, ubi legimua adhortationem non clericis, non mona-chis, aed virgini Deo dicatae et in domo parentum commo-r a n t i : „ S o l ocommo-riens videat libcommo-rum in manibus. Po3t tecommo-rtiam synaxes conficies, quoniam ea hora defixum est lignum c r u -cis. Sexta hora absolves deprecationes cum psalmis, plo-ratu et supplicationibus, quoniam hac hora pependit Filius in cruce. Nona hora rursum in hymnÍ3 et glorificationibus eris, quoniam hac hora Dominus in cruce pendens reddidit spiritum. Duodecima hora majorem et longiorem faciès s y n axim. Media nocte excitaberis et hymnis celebrabis D o -minum Deum tuum. Matutino tempore dicito : Deus Deus meua ad te de luce vigilo et Benedicite omnia opera Domini Domino. Et haec certa penaa tibi sint per singulos dies."
S. Basilius de suis fidelibus, quos ex uno choro ad binos servandos non sine moleatia perduxit, 8) haec acribit in epistola 63. (al. 207.): „De nocte aiquidem populua con-surgens antelucano tempore domum precationis petit inque labore et tribulatione ac lacrimia indesinentibus ad Deum facta confessione tamdem ab oratione surgentes ad psalmo-diam transeunt. Et nunc quidem in duas partes divisi alter-nia auccinentea psallunt atque ex eo simul eloquiorum Dei exercitationem ac meditationem corroborant et cordibus suis attentionem et rejectis vanis cogitationibua mentis soliditatem suppeditant. Deinde uni committentea, ut quod c a -nendum est, prior ordiatur, reliqui succinunt : atque ita spalmodiae varietate precibusque deinde intersertis noctem superant. Illucescente jam die pariter omnes velut ore uuo ac corde uno confessionis psalmum Deo oiferunt ac suis quisque verbis resipiscentiam profitentur".
S. Ambrosius libro 3. Hexameron solemnem päalmo-rum in ecclesia cum populo cantationem describit dicena :
„Bene mari plerumque comparatur Eccleaia. Responsoriis psalmorum, cantu virorum, mulierum, virginum, parvulo-rum, conaonana undarum fragor résultat". E t i t e r u m : „Quis enim senaum hominia gerens non erubescat aine psalmorum celebritate diem claudere" ?
S. Epiphanius „de fide catholica", moris hujua testis, scribit: „Matutinae laudes in Eccleaia catholica m a t u t i -naeque preces assidue celebrantur, lucernales item psalmi et orationes".
S. Ephraem in sermone „de beatitudinibua", nec non in „Paraeneai" ; S. Qregoriua Nyssenus in epistola ad
„Olympium monachum"; Gaudentiua epiacopus Brixinus ; 5) Surius ad 28. Sept.
«) Surius ad 20. Januarii.
7) Surius ad 20. Decemb.
9) Graneolas, Commentarius o. 17. p. 52. col. 2.
2 1 Theophilus Alexandrinus in „prima epistola pascali ;" S.
Hilarius „ad psalmum 118-um" ; S. Paulinus Nolae episco-pus „in vita S. Martini" horas precandi omnes memorant, nec non morém populi easdem psalmis et hymnis celebrandi.
Haec sunt verba S. Paulini metro constricta :
„Vigil ocyus omnis T u r b a ad consuetos modulamina dulcia psalmos Advolat et sanctis solatia quaerit in hymnis, Quae pellant segnes vegetato corpore somnos, Cantibus et sacris nocturna silentia vincant." 9) S. Augustinus :
„Davidicum psalterium frequentatur ; magnam hujus instituti utilitatem agnosco", scribit 10); alibi: „toto orbe cantantur" n) ; et iterum : „voces psalmi, quas partim au-divimus, partim cantavimus." 12)
Ne prolixo testium agmine Vos fatigem, exhibeo po-stremum s. Joannem Chrysostomum, qui homilia ad psal-mum 118-um a i t : „Optimi quique viri ac pietate praediti quovis die stationem ad Deum septies faciunt. Primum sci-licet noctu vigilantes, quod etiam diluculum appellamus.
Deinde ad solis exortum Deo, qui diem invexit, gratias a g u n t ; hora tertia, cum Spiritus Sanctus ad apostolos a c -cessit ; sexta cum Christus Deus noster carne cruci affixus est et chirographum illud, quod nobis contrarium erat, de-levit ; nona cum cruorem effudit ac spiritum tradidit nos-que a diaboli dominatu liberavit ; ad solis occasum, quod etiam lucernarium appellamus, quia tunc ob diei transitum Deo gratias agimus ; postremo, cum ad somnum nos confe-rimus ; quae quidem omnia in unum collecta septenarium efficiunt".
En sacram Psalmodiam ex antiquo testamento a piis, quae promissionibus Dei innixae salutem a Deo exspecta-runt, animabus transumptam, gratia coelesti ornatam, in usu Ecclesiae corroboratam, morom populi christiani factam, tamquam publicum Dei cultum, liturgiám sacram in Eccle-sia a primis incunabulis servatam ! Suscipi in aliqua com-munitate fidem, constitui ibidem Ecclesiam et incipere psalmodiam, tamquam liturgiám, unum idemque fuerat.
Nubes testium exsurgit de hoc more servato et quo amplius dilatabatur Ecclesia, testes quoque multiplicantur. Asia, Africa, Italia, Gallia, hunc morem ostendit ; ut adeo cum Varone judice debeam dicere : aut hoc testium satis est aut nescio, quid satis sit.
Quis itaque dicere ausit morem psallendi diurnum nocturnumque a Monachis in Ecclesiam invectum fuisse?
•Si haec assertio veritate niteretur, tunc inde a primordiis Ecclesiae haec non constabat nisi Monachis. Monachi f u e -runt Episcopi, Presbyteri, Diaconi, omnes Clerici, imo fideles omnes, qui omnes statis horis divinae psalmodiae v a c a -bant. Sed qui hanc absurdam proferunt assertionem, falsi-tatis ab ipsa História revincuntur. Data opera stiti gradum in proferendis testibus ad quartum saeculum, quo nimirum Monachorum institutum auctore Pachomio singulariterque
®) L. 3. de vita S. Martini.
>») L. 10. Confess, c. 23. n. 50. T. 1. p. 187. F .
» ) L . 9. Confess, c. 4. n. 8. p. 160. B.
" ) Enarr. 2. in Ps. 26. n. 1. T. 4. p. 118, E.
S. Basilio M. Episcopo coordinari coepit, ut unusquisqtia videat potius Monachos morem psallendi suscepisse ab E c -clesia sive a Clero saeculari et fideli populo, non autem Clerum saecularem a Monachis, quorum professio et insti-tutum est, ut vitam Ecclesiae in se exhibeant, consequenter
S. Basilio M. Episcopo coordinari coepit, ut unusquisqtia videat potius Monachos morem psallendi suscepisse ab E c -clesia sive a Clero saeculari et fideli populo, non autem Clerum saecularem a Monachis, quorum professio et insti-tutum est, ut vitam Ecclesiae in se exhibeant, consequenter