Ibi diseere oportet veritatem, apud quos est ea, quae est ab apostolis, Ecclesiae successio.
S. íren. adv. Haer. IV, 26.
Első közlemény
A s z e n t í r á s i n s p i r a t i ó j a (Folytatás.)
A sz.atyák tehát egyhangúlag csak abban egyez-nek meg, hogy a szentírás ö s s z e s t a r t a l m a isteni-legsugalmaztatott,annak alakját s a benne nyilvánuló emberi közreműködést illetőleg azonban kétfelé ágaz-nak nézeteik s míg egyik rész ily közreműködést megenged a másik azt merőben kizárni látszik. ')
A sz. atyák nyilatkozatai n a g y befolyással voltak a későbbi theologusok inspiratiói tanára s ha-bár elég korán emelkedtek is egyes hangok a szó-szerinti inspiratio ellen, 2) védőkre talált az egész a legutóbbi időkig, noha már a scholasticusok közül némelyek azon megszorítást tették, hogy oly helye-ken, hol a sz. írók tisztán emberi dolgot beszélnek
') Atalában az alexandriai exegetikai iskolában az inspiratiónak szigorúbb fogalma dívott, mint az Antiochiai-ban. V. ö. Kihn d. Bedeutung d. antiochen. Schule auf d.
exeg. Gebiete. Ingoist. 1866. Simon R. (Nouvelles observ.
sur le text et les vers. d u N . T. Par. 1695. p. 33. sq.) szerint a sz. atyák nem tanították a szószerinti inspiratiót, hanem megkülönböztették a közvetlen, positiv inspiratiót (a pró-fétai könyvekben) attól, mely pusztán assistentiában (a hagiographoknál) áll.
2) S. Agobardi (+ 840) Lib. adv. Fredeg. c. 12. Id.
Kaulen, Gesch. d. Vulg. 50 1.
el, az egyes szavak inspiratióját nem kell szükség-képen felvennünk."3)
Sz. Tamás a szentirás inspiratióját csak mintegy mellékesen érinti, midőn a prophetia ajándokáról szól s ennek különböző fokai szerint amannak is különféle fokait látszik megkülönböztetni. Szerinte a prophetia legmagasb foka az, mely „per intellectualem visio-n e m " törtévisio-nik ; ezt követi prophetia „per visiovisio-nem imaginariam" s mindkettő által természetfeletti igaz-ságok közöltetnek az emberi lélekkel. Ezektől meg-különböztetendő annak legalsó foka, mely az embe-rileg ismert dolgok természetfeletti megvilágításában áll.4) A szentirás mindazon helyei, melyekben ter-mészetfeletti igazságok foglaltatnak az inspiratio két első fokának valamelyike alatt jöttek létre, míg az emberileg is felfogható ismert dolgok leírásában elégséges a legutolsó mód is.5) H o g y azonban ezen
3) í g y Suarez, de fide. Disp. 5. sect. 3. n. 3 : Est Scrip-t u m insScrip-tincScrip-tu SpiriScrip-tus s. scripScrip-ta dicScrip-tanScrip-tis non Scrip-tanScrip-tum sen-sum, sed etiam verba. — Azonban, n. 5. hozzá teszi : Quando auctor canonicus seribit aliquid, quod secundum se humá-num est et sensibus subjacet, satis videtur, quod Spiritus s.
illi specialiter assistai, et custodiat ilium ab omni errore et falsitate et ab omnibus verbis, quae non expediunt.
4) Summa Theol. 2. 2. qu. 174. art. 2. ad 3 : Magis proprie dicuntur prophetae, qui vident per imaginariam visionem, quamvis illa prophetia sit nobilior, quae est per intellectualem visionem, dummodo tamen sit eadem Veritas utrobique revelata. Si vero l u m e n i n t e l l e c t u a l e a l i c u i d i v i n i t u s i n f u n d a t u r n o n a d c o g n o s c e n d u m a l i q u a s u p e r n a t u r a l i a, s e d a d j u d i -c a n d u m s e -c u n d u m -c e r t i t u d i n e m v e r i t a t i s d i v i n a e e a , q u a e h u m a n a r a t i o n e c o g n o s c i p o s s u n t, sic talis prophetia intellectuals est infra illam, quae est cum imaginaria visione ducente in supernaturalem veritatem.
5) Ibid. : Illorum, qui hagiographa conscripserunt, p l u r e s l o q u e b a n t u r f r e q u e n t i u s d e h i s , q u a e h u m a n a r a t i o n e c o g n o s c i p o s s u n t , non quasi ex persona Dei, sed ex persona propria, c u m a d j u t o r i o t a m e n d i v i n i l u m i n i s .
2 4
esetben a lelki megvilágítás, az „adjutorium divini luminis" miként történt, sz. Tamás nem határozza meg közelebbről s innen magyarázandó, hogy e te-kintetben követőinek véleményei is többfelé ágaznak.
Suarez bizonysága szerint (De fide Disp. 5. sect. 3.
n. 4) egész az ő koráig a theologusok közös vélemé-nye ngyan az volt, hogy minden egyes gondolat, mely a szentirásban foglaltatik, természetfeletti su-galmazás befolyása alatt jött létre, azonban ezen befolyás mibenlétét már akkor is különfélekép fogták fel. Először, mint olyan megvilágítást, mely által a szerzőkkel azon dolgok is, melyeket már tud-tak és ismertek, szintoly természetfeletti módon kö-zöltetnek, mintha azok előttök ismeretlenek lettek volna. De értettek másodszor ezen sugalmazás alatt pusztán olynemü isteni befolyást is, mely a szerzőt a már természetes uton ismert dolgok feljegyzésére ösztönzi, őt azok megválasztásában segiti; s irás köz-ben nemcsak minden tévelytől megóvja, hanem ak-ként igazgatja, hogy az isteni a k a r a t n a k megfelelően irjon. Amint látható, mindkét vélemény alapjában feltalálható sz. Tamás fentebb idézett nyilatkozatá-ban. Míg ugyanis az elsőben az inspiratio fogalma szorosan összeesik a revelatio (sz. Tamás szerint a prophetia) ajándokával s kiterjesztetvén a tisztán
tör-téneti részekre is, az emberi szerzőknek inkább csak passiv szerepet tulajdonit, addig a másik a prophetia harmadik fokának felel meg s az emberi tehetségek működésének tágasb hatáskört biztosit.
Azon scholasticusok, kik az első véleményt ta-nitották, az inspiratiót meglehetősen gépileg fogták fel, mintha az emberi elmébe, mint valamely edény-be, tökéletesen kész és megalkotott gondolatok ön-tetnének s nem csoda, ha e nézet a legtöbb esetben az egyes szavak inspiratiójával párosulva jelentke-zett. I l y értelemben tanitották a szószerinti inspira-tiót Less és du Hamellal folytatott vitájukban a löveni és douay-i hittani karok névszerint az utób-binak egyik fődisze : Estius6) ; s e nézet mellett nyi-latkoztak volna a németalföldi püspökök is, ha V.
Sixtus pápa, kihez időközben elleneseik, a jezsuiták fordultak, az egész ügyet önmagának nem tartja fen, anélkül azonban, hogy azt valaha eldöntötte volna.
6) Comm. in Ep. II. Tim. ad o, 16 : Recte igitur et verissime ex hoe loco statuitur omnem scripturam s. et ca-nonicam Spiritu s. dictante esse conscriptam, ita nimirum, ut n o n s o l u m s e n t e n t i a e , s e d e t v e r b a s i n g u -l a e t v e r b o r u m o r d o a c d i s p o s i t i o sit a Deo tanquam per semetipsum loquente aut scribente. —
Szint-A második felfogással először Melchior Canusnál 7) s utána Bellarminnál 8) találkozunk. Mindkét tudós megegyez abban, hogy a történeti részeknél az in-spiratio a Szentlélek oly működésében áll, mely a szerzőt irásra serkenti, igazgatja s a tévelytől meg-óvja, a nélkül, hogy a már emberileg ismert dolgo kat a kinyilatkoztatás világában tüntetné fel. Canus azonban, kinek véleménye szerint a Szentlélek azo-kat is visszaidézi a szerző emlékezetébe, miket az el-felejtett, (alias etiam oblita suggeret.) ezen isteni be-folyásnak t á g a b b hatáskört tulajdonít, mint Bellar-min, ki ezt csak azon dolgokra terjeszti ki, melyekre a szerző önmagától is visszaemlékezik (ut scriberent ea, — — quorum recordabantur.)
í g y : Billuart, de reg. fidei Diss. 1. art. 5. — Albertini, de loc. theol. De script, s. II.
7) De loc. theol. L. II. c. 18. ad 1 : Fateor, non singu-las scripturae particusingu-las, ut a sacris auctoribus scriberentur, propria et expressa revelatione indiguisse ; sed singulas tamen scriptas e x p e c u l i a r i S p i r i t u s s. i n s t i n c t u a f f l a t u q u e , vere et jure contendo. Ille, Christus ait, vos docebit omnia, et suggeret vobis omnia, quaecunque dixero vobis. Alias etiam oblita suggeret, alias etiam v e -stris auribus audita suggeret, quae alias natura sponteque sua in mentem venire poterant, ea quoque sugeret, non supernaturalia modo, sed et naturaiia suggeret et quae alias humano more scriberentur. — Az utóbbi mondatok ugyan azt látszanak bizonyítani, mintha Canus a Szentlélek be-folyását az első mód szerint fogta volna fel. Hogy azonban a „suggerere" szó alatt nem kinyilatkoztatást, hanem pusz-tán irásközbeni segitséget ért, kitűnik az utolsó mondat-ból : quae alias humano more s c r i b e r e n t u r , és vala-mivel alább olvasható nyilatkozataiból. Nihil ergo — úgymond auctores sacri coecis oculis scribebant, sed scri-bentium calamum Spiritus ipse attemperabat, ne scribendo laberentur. — Es ismét : Sive ergo Matthaeus et Joannes, sive Marcus et Lucas, quamvis illi visa, hi audita referrent, n o n e g e b a n t q u i d e m n o v a S p i r i t u s s a n c t i r e v e l a t i o n e , e g e b a n t t a m e n p e c u l i a r i S p i -r i t u s s. d i -r e c t i o n e.
8) Controv. de verbo Dei L. I. c. 15 : Respondeo, Deum quidem esse auctorem omnium divinarum scripturarum, sed aliter adesse prophetis, aliter aliis, praesertim historicis.
Nam prophetis r e v e l a b a t futura et simul a s s i s t e b a t , ne aliquid falsi admiscerent in scribendo ; aliis autem scrip-toribus Deus non semper revelabat ea, quae scripturierant, s e x e x c i t a b a t , ut scriberent ea quae vel viderant vel audierant vel quorum recordabantur, et simul a s s i s t e b a t , no falsi aliquid scriberent; quae sententia non f a -ciebat, no laborarent in cogitando vel quaerendo, quid et quomodo scripturi essent ; idézve Reusch, Einl. in das A.
T. 4. Aufl. 182 1. — Ugyanigy Corn, a Lap. Comm. ad II.
Tim. 3, 16. — Calmet, diss, de div. libr. SS. inspiratione, art. 2. — Mariana, pro edit. Vulgata c. VI. (Migne, Cura.
S. Ser. I. 603).
1 8 7 Lényegileg megegyez e két tudós véleményével Less és du Hamel első tétele,9) főleg amint azokat 1587- s 88-ban több egyetem által történt censurál-tatásuk után határozottabban akként körvonalozták hogy a Szentlélek előleges irásra serkentése a sz. irás minden egyes részénél szükséges.10) Harmadik tételök azonban,11) melynélfogva valamely tisztán emberi s a Szentlélek segélye nélkül irt könyv a Szentlélek utólagos megerősitése folytán inspirált könyv tekin-télyére emelkedhetik, tökéletesen u j volt s noha a protestai"1 sok által már elég korán fegyverül hasz-náltatott a kath. egyház ellen,12) védőre talált sienai Sixtusban1 3) sőt még a legújabb időben is a tudós Hanebergben.1 4) E tételt enyhített alakjában, mely-nélfogva az inspiratio ily neme csak lehetségesnek mondatik s a szentirás egy könyvére sem alkalmaz-tatik,1 5) Bonfrere (Praelogu, c. VIII. Migne. Curs.
S. Ser. T . I. p. 114) is sajá jává teszi, azt inspiratio consequens-nek nevezvén, míg a két előbbi módot
9) I. Ut aliquid sit Scriptura s., non est necessarium, singula ejus verba inspirata esse a Spiritu s. — II. Non est necessarium, ut singulae veritates et sententiae sint imme-diate a Spiritu s. ipsi scriptori inspiratae.
10) Dicimus, non fuisse necessarium, ut ad singulas sententias et singula verba habuerint scriptores sacri novam et positivam inspirationem ; i. e. novam illuminationem, qua novo modo cognoscerent veritates, quas scriberent : sed suffecisse, ut Spiritus s. peculiari modo illos excitaret ac impelleret ad scribendum. Idézv. Kleutgen, Theol. der Vor-zeit. 2. Aufl. Münster 1867. I, 62 1. jegyz.
n) III. Liber aliquis (qualis forte est II. Macchab.) bumana industria sine assistentia Spiritus s. scriptus, si Spiritus s. postea testetur, ibi nihil esse falsum, efficitur scriptura sacra.
12) V. Ö. Tübing. Quartalschrift 1855. 59. 1.
,3) BibU Sanct. VIII. p. 825 ed. Col. 1626. 817. 1.
Langen, Einl. in das N T . 207 1.
" ) Gesch. der bibi. Oífenb. 3. Aufl. Regensb. 1863.
817 1. Hatala (Egyh. Lapok 1868. 602 1. r. jegyz.) hibáz-tatja Reuscht, hogy Haneberg véleményét azonosítja Less és du Hamel III. tételével, holott az előbbi világosan ki-mondja: Eine besondere Leitung des Schrifstellers durch die zartere Einwirkung der an Mitteln reichen Vorsehung wird natürlich auch in dieser dritten und Schwächsten Art der Inspiration nicht ausgeschlossen. Reusch azonban ezt annál jogosabban tehette, mert utóbb két jezsuita maga is ekként körvonalozta a 3-dik tételt : si aliquod opus pium et salutare humana industria e x d i v i n o i n s t i n c t u c o m p o s i t u m etc. 1. Francelin, Tract, de div. trad, et Scriptura. Romae 1870 p. 315.
,5) E megszorítást tette későbben maga Less is: qui modus, e t s i d e f a c t o p u t e m e u m n o n i n v e n i r i i n a l i q u o S c r i p t u r a e c a n o n i c a e l i b r o , n o n t a m e n e s t i m p o s s i b i l i s . V. ö. Franzelin i. h.
inspiratio antecedens és concomitans névvel jelöli s ezt főleg a történeti könyvekre, amazt a szentirás azon részeire terjeszti ki, melyek kinyilatkoztatott igazságokat tartalmaznak. Noha a Bonfrere által használt elnevezések alaki tekintetben helytelenek is, az átalok jelölt fogalmak tökéletesen kifejezik azon kor nézeteit az inspiratióról s övé az érdem, hogy e véleménynek eltéréseit s az inspiratio külön-féle fokainak mibenlétét határozottabban körvona-lozta.
„Antecedenter se habet Spiritus s. — úgymond (i. h. sect. 2) cum inspirât, revelat, demonstrat quae dicenda seribendave sunt, ita u t d e suo, marteve pro-prio nihil addat seriptor, sed ea duntaxat seribat, quae a spiritu s. inspirata, revelataque sunt, ad eum modum, quo discipulus magistro dictante exeipit, quae ab eo proferuntur." — Nem kell azonban hinnünk
— mint ez általában történik — mintha Bonfrere az inspiratio ezen neme alatt az inspiratio verbalist értené. Szerinte ez esetben az emberi szerzők a Szent-léleknek passiv eszközei ugyan, azonban csak a le-irandók a n y a g á t illetőleg, mert a Szentlélek a reve-latio által csak ezt határozza meg előlegesen, míg az alak, a szavak választásában az emberi szabadságot sértetlenül hagyja. Az egyes szavak csak azon eset-ben származnak közvetlen inspiratióból, ha a reve-latio az Írással ugyanazon egy időben történik.
„Cum revelatio et inspiratio tempore seriptionem (idem est de vocali Prophetia) comitatur, — — etiam verba, quibus res visas Propheta eloquatur, a Spiritu sancto inspirantur. (sect. 5.)
„Concomitanter sese habet Spiritus cum non ad modum dictantis et spirantis se habeat, sed ad eum modum, quo qui alterum scribentem oculo di-rigeret, ne i n r e quapiam erraret.u (sect. 3.) Azonban az inspiratio ezen neme alatt sem ért Bonfrere pusz-tán passiv assistentiát, mely csak a tévelyt tartja távol ; mert megjegyzi, hogy ezen esetben is meg van az előleges irásra inditáss ha a szerző azon veszély-ben forogna, hogy hibát kövessen el, a Szentlélek ténylegesen is segiti, pl. ha valamit elfelejtett vagy másoktól roszul hallott volna (sect. 6.) — E két mó-dozat tehát megegyez abban, hogy a Szentlélek az irót mindkét esetben irásra inditja, a tévelytől meg-óvja s kisebb nagyobb mértékben positive is segiti.
— Az eltéréseket pedig Bonfrere a következőkben állapítja meg: a) az inspiratio antecedens esetében a Szentlélek előlegesen meghatározza a leiraudók anyagát s g y a k r a n alakját is, míg az inspiratio con-comitans- nál a szerzők mind a tárgyat, mind a
sza-24*
vabat illetőleg önállóak (sect. 5.); — b) ennélfogva amott a szerzők mindig belső kényszer behatása alatt állanak, emitt pedig nem (sect. 4.) ; és végül c) a szerzők az első esetben inspiratiójoknak mindig tu-datával birnak, míg a másik esetben ritkábban, (sect. 6.)
Bainiss Gyula.
(Folyt, köv.)
A. katholikusok kötelmei az egyház jelen szomorú napjaiban.
( F o l y t a t á s . ) V.
A cselekedetekhez számlált kötelmek közt első helyet foglalja el az á l l h a t a t o s i m á d s á g ú g y a m a -g á n y b a n , m i n t n y i l v á n o s a n , ho-gy a jó Isten az egyház számára öröktől fogva fentartott irgalmát siettesse, siettesse az egyház szorongattatásainak megszűntét s vég-leges diadalát.
Ezon imának időszerűségét és szükségességét, úgy hiszszük, nem igen kell bizonyítgatnunk. Hisz az emberek úgyis a magány s köznyomor idején rendesen a jó Istenhez szoktak fordulni, még azok is, kik különben nem igen szoktak reá gondolni.
A nyilvános ima szükségének átalános érzete sugallta azon buzgóságot is, melynél fogva Olaszország majd min-den plébániatemplomában újévtől kezdve egész a szentatya pápává választatásának évfordulati napjáig háromnapos ajtatosság tartatott. A közös ima szükségének érzete esz-közölte, hogy Belgiumban, Schveiczban, Németországban, részben Ausztriában, a hívek tömegesen zarándokoltak a nevezetesebb kegyhelyekre püspökeik s papjaik kíséreté-ben. Es ily ünnepélyes zarándoklásokban sokszor 10—40 ezer hivő is vett részt,
A nyilvános közajtatosságok, nyilvános közkönyör-gések, egyátalán igen hasznos s üdvös dolgok s megérdem-lik, hogy az egész kath. világon meghonosittassanak, gya-koroltassanak, minden adandó alkalommal, nemcsak azért, mert sokaknak együttes imája hathatósb Isten előtt s a hí-vőknek nagyobb lelki épülésökre szolgál, hanem azért is, mert a népnek ily ünnepélyes gyülekezete alkalmával rendszerint megfelelő alkalmi beszédek tartatnak, melyek által a hivők felbuzdittatnak, katholikus együvétartozásuk nyilvánvalóvá lesz, a szentatya iránti tisztelet, szeretet, ragaszkodás, bennök felébresztetik, az egyház, a pápa, a kath. intézmények ellen úton útfélen szórt rágalmak meg-czáfoltatnak, a helyes elvek elszóratnak stb. Mindezen okoknál fogva nem lehet eléggé ajánlani ily nyilvános köz-ajtatosságokat. Illik tehát s kell, hogy a papság ily
nyil-vános ajtatosságokat rendezzen, azokat pártfogolja, de különösen kell, hogy azokat vezesse. Iparkodjunk a jövő évben ily ajtatosságokat végezni ; ki tudja, nem lesz-e a jövő év megszabadulásunk ideje?
VI.
Az imádság után következik mindjárt a t á r s u l a -t o k a l a p í -t á s a . Egyesüljenek, szorosan egyesüljenek a katholikusok jó czélok elérésére. U n i t i s v i r i b u s . A jó ugyan akkor is jó, ha egy ember cselekszi ; de fokozódik hatása, ha többen egyesülnek ugyanazon jónak eszközlésére.
Union c'est la force, egyességben van az erő.
Társulatok alapítása, a katholikusoknak társulatok-ban való egyesülése, tehát az egyház szomorú napjaitársulatok-ban kötelessége a katholikusoknak. Valahányszor az egyház érdekeiről, ezeknek megvédéséről, terjesztéséről, van szó, mindenekelőtt az egyesülésre kell gondolni.
A társulatokba való összeállás már csak azért is f e -lette ajánlandó, mert manap egész hosszú sorát tapasztaljuk a társadalmi politikai s anyagi bajoknak, melyeken egye-dül szoros testvéresülés s együttes, vállvetett munkálkodás által segithetni. Egyházi szervezetünket, lelkiismeretünk szabadságát s ennek főtámaszát a tanszabadságot, csak úgy tarthatjuk fen s védelmezhetjük sikeresen ama százféle, hol nyilt, hol titkos és álnok megtámadtatás ellen, melynek naponkint szemtanúi vagyunk, hahogy jól rendezett, jól fegyelmezett társulatokat képezünk. Gyakran oly viszo-nyokkal állunk szemben, melyek ellen csak tömegesen működhetünk, ha csak egyeseknek hatálytalan fellépése által nem csak ügyünket, mint mondani szokás, compro-mittálni, hanem még ezen egyeseket is, épen fellép ésöknek eredménytelensége által elbátortalanítani nem akarjuk, mit annál inkább kerülnünk szükséges, minthogy egy ilyen meghiusult törekvés rendesen a legkárosabb hatással szo-kott lenni szélesebb körökre is, a mennyiben a szemlélők-nek mindegyike hasonló, máson tett szomorú tapasztalás után természetesen vonakodik, a már egyszer meghiusult kísérletet a saját maga k á r á r a ismételni.
Ha azonban társulatokká alakulva fellépünk, már csak számunk által is valószínűbbé teszük a győzelmet >
minthogy a velünk szemben álló befolyások rendesen olya-nok, melyek csak a divide et impera elv alapján uralkod-hatnak rajtunk. Ezen kivül azon öntudat, hogy nem áll magában, hogy háta s oldalai hasonérzelmü társak által fedvék, nevezetes bátorságot önt az egyesekbe s ezen köl-csönös felbátoritásnak összehatásában fekszik a társulati működésnek titka ; mihez még az is járul, hogy a t á r s a k -nak éber őrszeme még a nem épen bátor embert, legalább hátrálástól, vagy a szökéstől is vissza tartoztatja, és így akarva, nem akarva, arra kényszeríti, hogy a többséggel haladjon.
í g y tanulhatnék mi ezt ellenségeinktől, kik régóta, zárt, gondosan körülirt és erélyesen fegyelmezett társula-tokban működnek ellenünk, oly rendszeresen, oly czélirá-nyosan, oly összetartással, mely nemesebb ügyre méltó s melynek fele is elég lenne, hogy a mi jó ügyünket győze-lemre segitse. Pedig — fas est, et ab hoste doceri.
A társulatoknak alakítása tehát annál inkább köte-lességünk, minthogy ezekben egyik iőeszközt találunk arra, hogy katholikus meggyőződésünknek gyakorlatilag is, nem csak kifejezést adjunk, hanem egyszersmind érvé-nyesítést szerezzünk. íme egy példa. Hányszor nem
szűk-séges a kormányt az ö hibáira s a mi bajainkra figyelmez-tetni ; s ezeknek orvoslását kérelmezni, követelni, sürgetni-A kormányok gyakran nem t u d j á k , gyakran pedig csak úgy tétetik magukat, mintha nem tudnák, mit kívánnak, mit követelnek legsürgősebb életérdekeink. Ezen
nem-tudás, igazi legyen bár, avagy csak színlett, a mai libera-lismusnak egyik már megszokott követkozményét képezi, melynél fogva az a legnagyobb államférfi, a ki minden józan politikai eszmét leginkább ignorál, vagy legalább leginkább hajlandó ezek ellenére cselekedni. E bajon
tehet-ségünkhez képest sogitenünk kell, mit ismét, nem csak legsikereslben^ hanem egyedül az által tehetünk, ha a t ö r -vények határain belől tömegesen, feliratokkal s egyéb lehetséges azaz megengedett eszközökkel fellépve, megmu-t a megmu-t j u k , illemegmu-tő helyen, hogy a jog, igazság s mélmegmu-tányosság eszméjének Öntudata még nem veszett ki végképen a nép szivéből s hogy ha szükséges, ez eszméknek isméti felvirág-zását alulról felfelé is előmozdíthatjuk.
Feliratot pedig, még a legfontosabb, legsürgősb ü g y -ben hogy létesíthetnénk, ha előlegesen is már bizonyos összeköttetésben is nem állunk egymás közt s ennél fogva az épen szóban forgó kérdésre nézve, előlegesen is már, megállapodott közös nézettel nem birunk ? Aztán, ki fog ám aláirni valamely feliratot, bármiről szóljon is az, melyet egy egészen ismeretlen ember terjeszt elém s melyen egy rakás nevet látok, melyeknek tulajdonosait nem ismerem s kikről következőleg nem tudom, képviselnek-e valami esz-mét s minőt ? Mindezen bajokon csak úgy lehet segiteni ismét, ha előlegesen ismerkedünk, ismerkedni fogunk pedig, ha találkozunk, —• rendesen, meghatározott helyen, bizo-nyos időben, hogy a kölcsönös eszmecsere alatt, megnyílván a szivek, tömör egyetértésre s azon határozatra v e r -gődjünk, ezen közős megállapodás szerint cselekedni is ; — ime a társulatnak keletkezése, természete, czélja, m ű k ö -dése és eredméuye, kevés szóba foglalva.
A társulatnak nevével ne törődjünk szerfelett. Legyen az kaszinó, kör, olvasó-egylet, vagy akármi. Kettő azonban mire főfigyelmünket irányzanunk okvetlenül szükséges. Az első az, hogy minden ily társulat czéljának meg is feleljen, hogy gyakori találkozás által a tagok ismerkedjenek s az együvétai tozás öntudatát nyerjék ; s hogy részint czélszerü olvasmányok, részint alapos, de nem nehézkes, nem t u l t e r -jedelmü, nem untató, előadások s részint pedig szabad esz-mecsere által a nézetek tisztuljanak, az egyéni felfogások-nak netaláni szögletei leköszörültessenek s ekként mind-n y á j a mind-n , kik az illető társulatot képezik, azomind-nos törekvésű testté olvasztassanak össze, mely erejét összetartván, a kellő pillanatban, hathatós súlylyal latba vethesse azt azon ügy mellett, melyet érett, józan becsületes megfontolás után j ó -nak, s vallásunk szent alapelveivel leginkább vagy egyedül összeférőnek talált. Ez az első pont.
A második pont pedig az, hogy ezen társulatok, k e -letkezésük módját tekintve, mint müködésökre nézve, min-dig tökéletesen a fennálló törvény alapján álljanak. Ezt követeli a katholicismus méltósága, mely még a nyilt igaz-ságtalanság elleni védelemben is mindig a férfias becsüle-tesség s törvényesség terén marad, soha nemtelen eszközök-kel nem él, hanem ügye igazságában bizva, megteszi mit
becsületes kötelessége kiván s a többit a Mindenhatóra bizza,
becsületes kötelessége kiván s a többit a Mindenhatóra bizza,