1. Itália népei, — Mig a patríciusok és plebejusok k ö zö tt a viszálykodások folytak, Róm a nem tu d o tt valóban nagy nem zetté lenni. De azért félelm etessé mégis le tt Itáliá
ban ; s hogy a patríciusok végre mégis engedtek, az részben
azért volt, m ert a plebejusok oly hősiesen h arczoltak R óm a ellenségei ellen.
H ogy tiszta kepet szerezzünk Róm a háborúiról, jól kell tu d n u n k , hogy kik voltak a k ö rü lö ttü k lakó népek. Em léke
Róma régi háborúi. — Caius Március Coriolanus. 17 zünk még, hogy az A lpoktól délre a gallok la k ta k : azu tán a n y u g a ti ten g erp art hosszában, R óm ától éjszakra az etru sz
kok ; mig a keleti parton, R óm ától délre, egész sereg virágzó város volt, m elyeket görög gyarm atosok alap íto tta k . Nagy és gazdag görög városok voltak o tt, egész a siciliai partig.
Italia többi részeit tiszta italiai törzsek birták, m elyek közül a z egyik, a latin nép, Róm a környékén la k o tt. De ezen itáliai törzsek szokásaikban és életm ódjukban igen elü tö tte k egy
m ástól, s volt köztük ném ely harczias is, kik az A penninek völgyeiben laktak, s kiktől a latinok is igen retteg tek .
2. Róma régi háborúi. — 494-ben Spurius Gassius con- sul szövetséget k ö tö tt Róm a nevében a la tin o k k a l; nem sokára egy m ásik törzs járult hozzá, a hernikusok. Ez a három szövetséges egym ást védte ellenségei ellen. Róm a kez
d etb en igen gyenge volt, s 4o5 körül k ét törzs ellen, tőszom - sz é d ja i: az aequusok és a volszkusok ellen kényszerült har- c z o ln i; a térkép m u tatja, mily közel lak tak ezen törzsek Róm ához, s R óm ának kezdetben milyen csekély volt a birtoka.
Igen keveset tu d u n k ezen háborúk felöl, csak k ét tö rté n e te t m ondunk el, m e rt érdem es őket elm ondani.
3. Caius Március Coriolanus története. — Gaius M ár
cius Coriolanus tö rté n ete m u ta tja , hogy m ennyire lesilányí- to ttá k R óm át az o tta n i viszálykodások és eg y ú ttal azt is bizonyitja, hogy a róm aiak m ennyire tisztelték szüleiket.
Gaius Március patricius volt s nagy hős. E gykor részt v e tt a róm ai hadseregnek a volszkus Corioli város ellen in d ito tt ostrom ában. A volszkusok kijö ttek harcolni, de a róm aiak visszaverték, s Caius egész a városukba űzte őket. De a többi róm ai nem k övette s ö egy m aga rekedt benn az ellenség k ö zö tt. Oly hős volt azonban, hogy a volszkusokat egym aga ű zte el a kapuktól, és k in y ito tta azokat a róm ai hadsereg
nek. íg y foglalták el Goriolit, s Cajus M árciusnak h ő ste tté é rt C o rio la n u s le tt a mellékneve.
Később egyszer nagy éhség tá m a d t R ó m á b a n ; m időn pedig a Siciliából H ozatott gabona m egjött, a senatus azt kivánta, hogy adjanak belőle a szegény plebejusoknak is. De Gajus Március a z t m o n d ta : »addig ne ad jato k nekik gabonát,
Creighton. Római nép tört. 2
i8 A Róma körül lakó népek.
mig a patríciusoknak nem engedelmeskednek.« Mikor ezt a plebejusok m egtudták, roppantul felháborodtak s a tribunu- sok Gaius Márciust vád alá helyezték. Caius tudta, hogy el fogják ítélni, tehát elmenekült a volszkusok királyához, s
annak felajánlta szolgálatát. A volszkusok királya nagy sere
get adott neki, s ö megindult Róma ellen. A rómaiak megré
m ültek, s békét kérőket küldtek hozzá. Elsőbb a fö senátoro- kat küldték, kik az előtt Gaius Márciusnak barátjai voltakr de ö visszautasitotta őket. A zután elküldték a papokat
Lucius Quinctius Cincinnatus. 19 az istenek képeivel, de Caius ezeket sem ak a rta m eghall
gatni. E kkor nagyon kétségbe estek, m ert nem volt rem ényük, hogy m egszabadulnak, m ikor valaki azt találta m o n d a n i:
»T alán az anyját meg a feleségét m eghallgatja.« A nyja, neje és gyerm ekei indultak te h á t elébe, velük m en t sok előkelő róm ai nő is, m ind h alo tti ru hába öltözve. Mikcr Caius Már
cius m eglátta az anyját, elébe szaladt, hogy fogadja, de az f e lk iá lto tt: »Ne csókolj meg addig, mig nem tudom , fiamhoz vagy ellenségemhez jöttem -e« ; azután anyja, neje és gyerm ekei térdre b orultak elő tte és kérték, hogy kim élje meg R óm át.
E rre Coriolanus sirva fakadt és azt m o n d ta : »A nyám , fényes győzelm ed ez neked és R óm ának, de veszedelme és gyalázata fiadnak.« Seregét visszabocsátotta. S Róm a felszabadult. Nem
sokára a volszkusok k ö z ö tt halt meg.
4. Lucius Q uinctius C incinnatus története. — Egy m ásik tö rté n e t, mely az aequusok elleni valam ely h áborúban esett, m u tatja, hogy m ily egyszerű volt az életm ódjuk a ró m aiak nak, s hogy m inden polgár m ennyire kész volt h azájának szolgálni. Minucius consul az aequusok ellen harcolt, de ezek egy keskeny m eredek völgyben körül fogták s a kijárást elfoglalták, úgy, hogy o nnét nem birt kiszabadulni. R óm ába ju to tt ennek a hire, s a senatus azt m o n d ta : »Csak egy em ber van, ki rajtu n k segiteni t u d n a : Lucius Q uinctius, tegyük meg dictatornak.« K öveteket küldtek Lucius Quinc- tiushoz, kinek cin cin n a tu s, azaz göndörhaju volt a m ellék
neve. O tth o n , a hol élt, a jószágán, találták a senatus k ü l
döttjei, ép m ikor pőrén ingujjban sz án to tt. Mikor őket meg
látta, csak akkor h o za tta elé feleségével a tógáját, hogy meg
adhassa a követeknek a kellő tiszteletet*. K ik iá lto tták dicta
to rn ak s elvitték Róm ába. O azt rendelte, hogy m inden fegy- verbiró em ber gyorsan készüljön fel az útra, vigyen magával élelm i szereket és tizenkét hosszú karót. így indult ú tn ak seregével, s éjjel elju to tt az aequusok mögé. Most katonáival nagy zajt csap a to tt, a mivel a consult és em bereit k ita rtá sra biztatá, m ert jele volt, hogy segítség j ö n ; ra jta is ü tö tte k hát az aequusokon. Lucius ekkor azt parancsolta em bereinek, hogy ássanak árk o t az aequusok körül s karóikból körös
20 A z etruszkok elleni háborúk.
körül k erítést em eljenek. M indezt még éjjel té te tte meg, s reggelre kelve, az aequusok az t látták , hogy m ost ok vannak megfogva. E kkor m egadták m ag u k at a d ic ta to r n a k ; így sza
b a d íto tta meg a consult, s diadallal jö tt haza. D ictatori h iv a talát azonban rögtön le tette és haza m ent a jószágára.
Ilyen em berek, m int Lucius G incinnatus, ki ha a haza kívánta, o tth a g y ta az ekét és vezérnek m ent, s a z u tá n vissza
té rt s újra m egelégedett az ekével, ezek nyerték meg R óm á
n ak csatáit és ezek te tté k nagygyá.
5. Az etru szk o k elleni háborúk. — Az aequusok és volscusok ellen viselt háborúk b ajt okoztak ugyan R óm ának, de valóságos nagy háborúk még sem voltak. R óm ának azon
ban készen kellett állnia régi ellenségei, az etruszkok ellené
ben is. Neki kellett a latin o k at] az etruszkok ellen megvé
deni. Az etruszkok nagy nép voltak, m ely városokban lakott, nagy épületeket ra k o tt, és sok szép dolog készítéséhez é rte tt.
Nagy kereskedést is űztek, voltak hajóik, s régi időkben ők és a karthágóiak voltak a F öldközi tenger urai. De a siciliai és italiai görögök, kik ezen tengeren szintén a k a rta k kereskedést űzni, az etruszkok és a karthagóiak ellen háb o rú t in d íto tta k s 474. évben az etru szk o k at nagy tengeri csatában teljesen leverték. E hhez hozzájárúlt, hogy az etru szk o k at éjszakról a gallok szárazon is m egtám adták, hatalm u k te h á t k ezdett csökkenni. M ikor a róm aiak ezt látták , ők délről estek nekik, s 4o5-ben m egszállták a legközelebbi etruszk várost Vejit.
T íz évig ta r to tt a megszállás, mig végre a róm aiak nagy vezére M arcus Furius Camillus az t bevette. A zután tovább indulva, sok más etruszk várost is elfoglalt, s így Róm a birtoka a Ciminus hegyig terjeszkedett. Camillus tiszteletrem éltó jellem is v o l t ; Falerii ostrom ánál egy napon k ijö tt táborába a városnak valam elyik iskolam estere, s k ihozta m agával vala
m ennyi ta n ítv á n y á t, a legfőbb polgároknak gyerm ekeit. A zért hozta őket Cam illusnak, m ert m int m ondá, ha ezek h atal
m ában vannak, rákényszerítheti a ty áik a t, hogy m egadják m agukat. Camillus erre igen m egharagudott, h á tra k ö tte tte a ta n ító n a k kezeit, s m egparancsolta a gyerm ekeknek, hogy verjék egész a városig, s o tt m ondják el apáiknak, m it te tt
Gall betörés.
az alávaló. Falerii népének ezért oly nagy volt jóhite Camillus felöl, hogy saját jószántukból ad ták meg m agukat.
6. A gallok győzelme a róm aiakon. — De nem sokára a róm aiak nagy vereséget szenvedtek, a legnagyobbat, m ely ra jtu k valaha m egesett. A gallok ugyanis az etruszkok orszá
gát éjszakon foglalták el, míg a róm aiak délen h ó d itg a ttá k az etruszkok földjét. Később azonban a róm aiak az etru szk o k at a gallok ellen s e g íte tté k ; erre a gallok nekim entek a róm ai
aknak, s az Allia folyó m ellett (309.) legyőzték őket. E z u tán m agának R óm ának indultak.
7. A gallok elfoglalják Rómát. — A róm aiak anynyi em bert v esztettek a csatában, hogy rem ényük se volt a várost m egvédhetni. A nép te h á t m ind elm enekült, s csak néhány, legvitézebb k ato n a m aradt, kik bezárkóztak a Capi- to liu m b a, Róm a fellegvárába, s kik elhatározták, hogy ezt nem engedik bevenni. O tt m arad tak sokan a legöregebb p a t
ríciusok közül is, kik nem a k a rtá k vén korukra azt a várost elhagyni, m elyet annyira szerettek. F elöltözködtek m ind a legjobb ruháikba, s beültek helyeikre a senatusba. A gallok ropp an tu l csodálkoztak, m ikor b e ro n to tta k a városba és azt üresen t a lá l tá k : csak ezeket a nagycsendesen ülő vén em be
reket lá ttá k . V égre egy gallus Marcus P apiriusnak, a papok egyikének, hosszú fehér szakálát sim ogatni kezdte, m ire ez felharagudva, a kezében levő elefántcsont pálcával a gallusra rá ü tö tt. A gallok erre nekik estek s m indn y áju k at m egölték, a várost pedig felgyújtották. A zután a G apitolium ot a k a rtá k hatalm u k b a k eríteni, de nem tu d ta k sehol odavezető u ta t találni, m ert a sziklák m eredekek voltak. Végre ta lá lta k ös
vényt, s éjjel egy csapat gallus oly lopva m ászott fel, hogy a róm aiak közül senki nem hallotta. V oltak azonban a Capi- tólium ban Juno istennőnek szentelt lu d a k ; m ikor a gallusok m ár tetejébe értek, a ludak elkezdtek gágogni, s lárm ájukkal egy bátor róm ait, M arcus M anliust felébresztették, ki épen jókor o tté rte az első gallust, a m ikor a szikla szélén felm á
szott. E zt a pajzsával le lö k te : a gallus leesett s esése közben levert többeket, kik u tá n a m ásztak- vala. A róm aiak ezalatt felébredtek, s visszaverték a többieket is. így m enekült meg
a Capitolium ; nem sok időre rá a gallok visszam entek saját országukba, m agukkal vivén a sok zsákm ányt.
8. Róma ezen elpusztulásának következm ényei. — Je
lenleg m ár sem m i kétség nincs, hogy R óm ának a gallok által való bevétele és leégetése az oka, hogy oly kevés bizonyosat tu d u n k R óm ának régi tö rtén etéb ő l. M ert azon időkben a papok jegyezték fel m indazt, a mi évenkint tö rté n t s ezen ira to k a t tem plom aikban ra k tá k le. Mikor te h á t a tem plom o
k a t a gallok leégették, m ind eme jegyzetek és évkönyvek is o tt égtek, s igy nem tu d h a tu n k bizonyosat azokról, melyek ezen idő a la tt tö rté n tek . De később tö rté n te k m ár bizonyo
sabbak, s ez időtől kezdve többet is tu d u n k a róm aiak viselt dolgairól.
9. M arcus M anlius és a plebejusok. — Mikor a róm aiak visszajöttek s lá ttá k , hogy városuk fel van dúlva, kezdetben arról beszéltek, hogy o tt hagyják R óm át, s elm ennek Vejibe lakni. De Camillus ráb irta őket, hogy m aradjanak és épitsék újra fel városukat. Súlyos te h er volt ez a szegény plebeju
soknak, s nagy nyom orba, nagy adósságokba estek m ia tta . Egy napon egy derék k a to n á t hurco ltak adósság m ia tt fog
ságba ; M arcus Manlius, ugyanaz, ki a G apitolium ot m e n te tte meg, ezen elkeseredett, kifizette adósságát s a k a to n á t kim en
te tte . A zt is m ondta Manlius, hogy mig ő neki csak valamije lesz, nem fogja engedni, hogy valam elyik polgártársa adósság m ia tt rabszolga legyen. Nagyon m egszerették ezért ö t a plebe
jusok. A nnál jobban haragudtak rá a patriciusok. Avval vádol
ták , hogy királylyá akar lenni, s halálra Ítélték (383). Ebből a plebejusok lá ttá k , hogy nem egyes em berek, hanem csakis jó törvények védhetik őket az elnyom atástól.
10. A gallok betörésének eredményei. — A gallok ezen betörése voltaképen nem volt valami nagy szerencsétlenség a róm aiakra nézve. Igaz ugyan, hogy k á rt vallottak, de nem annyit, m int régi ellenségeik az aequusok, kik ezentúl soha nem bántották* többé R óm át. T ovábbá m egtanulták fegyvere
iket jobban használni, s a csatában elővigyázóknak lenni.
A gallok ezután évről-évre előjöttek a Pó m entében levő országukból, s a hol m egfordultak, m in d e n ü tt p u s z títo tta k ; 22 Marcus Manlius és a plebejusok.
de ezentúl a róm aiak soha nem ereszkedtek velük elham ar
kodott ütközetbe. Lassan-lassan űzték őket vissza, mig u to l
jára m ár nem m ertek tám adni. A 35o. esztendő u tá n beron- tásaik felöl m ár nem hallunk sem m it, mig R óm ának az ellenük való h arcokban h atalm a növekedett, s a k ö rü lö tte lakó törzsek őt védőjüknek tekin tették .
11. A sam nit háborúk kezdete. — Az aequusokon kivül a gallok még m ásokat is elnyom tak, tudniillik a görög váro
sokat, melyek R óm ától délre C am pania nevű ta rto m á n y b a n feküdtek. Ezen városok igen gazdagok, hanem nagyon gyön
gék is voltak. A zért m iután a gallok m ár elvonultak, egy merész italiai törzs tá m a d ta meg ő k e t ; tudniillik a sam nitek, kik az Italia közepén végigfutó apennini hegyek közt laktak.
A sam nitek am a görög városok egyikét Gapuát an n y ira zak
la ttá k , hogy ez 343-ban R óm át hivta segítségül. Ez volt a sam nit háborúk kezdete, melyek 290-ig te h á t 5o évnél tovább ta rto tta k .
A sam nit háborúk ideje R óm ára nézve a legnagyobb fontosságú v o l t ; ez alatt dőlt meg, hogy fog-e uralkodni Róm a Itáliában vagy sem. A szam nitek voltak a legedzettebb és legvitézebb ellenség, melylyel Róm a eddigelé ö s s z e tű z ö tt;
ép oly k ita rtó k voltak, m int m aguk a róm aiak, s m ajdnem oly erősek is. Az első sam nit háború nem ta r to tt Sokáig, eredm énye sem volt n a g y : m indkét p árt szivesen k ö tö tt bé
két, kivált a róm aiak, kiknek latin szövetségeseikkel g yűlt meg ekkor a bajuk.
12. A latin o k k al való háború. — Hogy a gallok elvo
nultak, a latinok nem ak a rták tovább is a róm aiakat uralni.
34o-ben követséget k ü ldtek a róm aiakhoz, s azt követelték, hogy velük egyranguakká tétessenek. A bba beleegyeztek, hogy ezentúl is Róm a legyen a szövetség fővárosa, hanem a senatus tagjait kétszerezzék meg, s esztendönkint két latin és két róm ai consult válasszanak. A róm aiak ebbe nem a k a r
ta k beleegyezni, s igy keletk ezett a nagy latin háború, m ely
ben el kellett dőlni, hogy a k ét hatalom közül m elyik ural
kodjék a másik fölött. T a r to tt három évig (34o—338) s igen makacs volt. A legnagyobb csatá t ezen háborúban a Vezúv
/ . Samnit háborúk. — A latinokkal való háború. 23
24 A latinokkal való háborúk.
Manlius Ítélete. — Róma kormánya Latiamban. 2 5 hegy tövében vívták, s a győzelem igen sokáig volt kétes- M ikor azonban a róm ai consul Publius Decius Mus m eghal
lotta, hogy azon rész fog győzni, m elynek vezére maga m eg y a halálba, fejére b o ríto tta a köpenyét, s úgy ro n to tt az ellen
ség közé, hol meg is halt. E kkor a győzelem lassankint a róm aiak javára fordult.
13. Manlius ítélete. — Következő esetből, m elyet a m á sik consulról, T itu s M anliusról beszélnek, m egláthatjuk, hogy milyen szigorúak voltak a róm aiak. M egparancsolta volt M an
lius, hogy senki ne m erjen egyes párviadalra b o csátkozni az ellenséggel. E gy napon saját fia valam i m ódon össze
k erült egy ellenséges harczossal, m egvívott vele, m egölte, s- elhozta annak fegyvereit is. Mivel hogy nem engedelm eske
dett, aty ja m egparancsolta, hogy fejezzék le, s maga is o tt állt, hogy lássa. Borzalom k ap o tt meg m indenkit, de m inden
kinek el kellett ism ernie, hogy M anlius Ítélete igazságos volt.
14. Hogyan korm ányozta Róma a latinokat. — H ogy a latin o k at legyőzte, Róm a valam ennyi városukat elfoglalta.
De különféle jogokat a d o tt nekik, s valam ennyiöket rászok
ta tta , hogy m ag u k at R óm ának alárendeljék, s jobban ragasz
kodjanak hozzá, m int egym áshoz ragaszkodtak volt. Róm a nem te k in th e tte idegenekül a latin o k at, m ert hisz ezek igen régi szövetségesei voltak. Hisz a róm ai és latin egym ásnak oldalán harczoltak, ugyanazon fegyverekkel vívtak, s úgyszól
ván testvérek voltak. T e h á t m ikor Róm a ők et legyözter nem hogy rosszul b án t volna velük, hanem inkább gondja volt rá, hogy ne tám adjanak újra ellene. A zt azonban nem engedte meg, hogy a latin városok egym ás kö zö tt keresked
jenek ; valam ennyien csak Róm ával ű zh ettek k ere sk e d é st;
így Róm a lett a fővárosuk. Abbeli rem ényt is ad o tt nekik,, hogy róm ai polgárokká is lehetnek, ha hívek m aradnak hozzá. így a z u tá n a latinok feledni kezdték, hogy legyőzték őket, s büszkék voltak, hogy Róm a uralkodik fö lö ttü k . Róm a pedig m eg tan u lta ezúttal, hogyan fűzze m agához a legyőzött népet úgy, hogy az né próbáljon ellene feltám adni.
Később is, m inden háborúja után, u g y an azt t e t t e : elkülöní
te tte egym ástól a m eghódított városokat, s m indegyiknek
II. savinit háború. — III. samnit háború.
ad o tt rem én y t, hogy elveszi ju ta lm á t, ha híven m egm arad m ellette.
15. A m ásodik sam nit háború. — Jó volt R óm ának, hogy k ielégitette a la tin o k a t, m ert 327-ben kezdődött a m á
sodik sa m n it háború, mely 3o5-ig, huszonkét évig ta rto tt. Oly háború volt ez, m elyben m ind a két rész m akacsan harczolt, m e rt tu d tá k , hogy a m elyikük győz, az lesz Italia vezérál
lam a. A sam niteknek igen derék vezérök volt, Gaius Pontius, ki egy esetben m ajd hogy tönkre nem te tte a róm ai hadse
reget. Úgy te tt, m in th a seregestöl m egfutam odnék, s a róm aiak legrövidebb ú to n u tá n a k e lte k ; de b ez árattak egy völgybe, m elyet a sam nitek körülfogtak, úgy hogy nem b irta k kijutni.
Meg kellett m ag u k at adniok P ontiusnak s ö békét k ö tö tt ve
lük, szabadon is b o csátotta őket. De az o tth o n levő róm aiak nem a k a rtá k elismerni ezt a békét, azt m ondták, hogy jogo
sa n csak a senatus k ö th e t békét s vissza küldték P ontiusnak foglyokul a consulokat, kikkel a békét m egkötötte. P ontius e rre azt m ondta, hogy hiszen ha neki úgy te tsz e tt volna, m egsem m isíthette volna az egész sereget, s akkor majd rá kén y szerith ette volna őket, hogy békét k ö sse n e k : ha nem a k a rn a k békét kötni, ám küldjék vissza seregüket oda a cau- dium i szorosba. De a róm aiak visszautasitották ezt, s azt m ondták, hogy o tt a consulok, vissza k ü ld té k őket neki, ezek a vétkesek, ők m aguk nem ta rto zn ak felelni egyébről. P on
tius visszaküldte a consulokat, s a háború újra kezdődött.
A háború folyam ában az etruszkok m egfélem ledtek Róm a h atalm ától, s a sam niteket tá m o g atták , de Róm a m ind a k e ttő jü k e t m egverte. Végre 3o4-ben a sam nitek fegyverü
ket lerakni kényszerültek.
16. A harm adik sam nit háború. — A béke azonban nem ta r t o tt so k á ig ; 3oo-ban kezdődött a harm adik sam nit háború. V alam ennyi italiai népet, kik ezen időig egym ás ellen harco ltak , a R óm ától való közös félelem e g y e s ite tte ; s így
•ezen háború kétségbe esett viaskodása volt a sam nit, etruszk és gall népeknek, hogy R óm ának igáját lerázzák, 295-ben S en tin u m m ellett nagy csatát vívtak, m elyben Róm a vala- m ennyiöket legyőzte. K ét évvel később a sam nitek derék
vezérét : Caius P o n tiu st a róm aiak elfogták, s irgalom nélkül kivégezték. A róm aiak soha nem kegyelm eztek meg annak, ki ellenük valam ikor fellázadt, s ez volt egy m ásik oka, hogy az egyszer legyőzött városok csak ritk á n tá m ad tak fel ellenük.
17. A görög városokkal való háborúk. — Az utolsó sam n it h áború által Róm a ura le tt déli Itáliának. A lávetette a sa m n ite k et és etruszkokat, visszaüzte a gallokat s csak né
h án y déli görög város állt neki ellent. V alaha ezen városok igen hatalm asak voltak, s még most is igen gazdagok voltak.
É pen ezért nem szerették a harezot. Legnevezetesebb volt köztük T aren tu m , a nagy ta re n tu m i öböl m ellett, Itália déli részében. A róm aiak T a re n tu m közelében n éhány kis várost tá m o g a tta k ellenségeik ellen, mi a tare n tu m ia k féltékenysé
g ét felidézte. Egy napon a nép épen a szinházban ü lt, mely szabadban volt, a tengerre szolgáló ülőhelyekkel. Egyikét azo n daraboknak hallották, m elyeket a görögök annyira kedveltek, m ikor egyszerre csak látják a róm ai h ajókat szo
rosan a ta re n tu m i kikötő elé vitorlázni. Nagy haragosan fel
k ap tak hajóikra, m egtám adták a róm aiakat, s azoknak felét m egsem m isítették. így kezdődött a háború 282-ben.
18. A P y rrh u ssa l való háborúk. — De a tare n tu m ia k iszonyodtak attól, hogy m aguk harcoljanak m agukért, s Itá liában nem volt nem zet, m ely elég erős le tt volna Róma ellen harcolni. T e h á t Görögországhoz fordultak, s P yrrhústól, Epirus k irály átó l k értek segitséget, kinek országa G örögországnak legközelebb eső nyugati p artján feküdt. Pyrrhus igen szivesen
18. A P y rrh u ssa l való háborúk. — De a tare n tu m ia k iszonyodtak attól, hogy m aguk harcoljanak m agukért, s Itá liában nem volt nem zet, m ely elég erős le tt volna Róma ellen harcolni. T e h á t Görögországhoz fordultak, s P yrrhústól, Epirus k irály átó l k értek segitséget, kinek országa G örögországnak legközelebb eső nyugati p artján feküdt. Pyrrhus igen szivesen