I. Diocletian u ralkodása. — D iocletian sokat v áltozta
to tt a róm ai korm ányon. Szülei, a m int m ondják, rabszolgák voltak R óm ában, s ö nagy tehetségei által em elkedett fel a hadseregben. A k ato n ák k iá lto tták ki császárnak, de ö
fel-Katonák fékezve. — U j fővárosok. 99 te tte m agában, hogy azon veszélyekből, m elyek elő tte a csá
szárokat tö n k re ju tta ttá k , ki fogja m agát szabadítani. B elátta, hogy erre nézve m indenekelőtt két dolgot kell te n n ie : először a birodalom h a tá ra it megvédeni a barbarok ellen, m ásodszor a császárt megvédeni a k ato n ák e lle n ; hogy ne ölhessék meg, ha nem kedvükre való, m ást választván helyébe. Úgy ta r to tta , hogy m in d k e ttő t ak k é n t lehetne legjobban eszközölni, ha a császár h atalm át megosztja. Egy derék hadvezért szemelt ki, M axim ianust, kivel a birodalom ban m e g o sz to z o tt; ennek czime, m int az övé is, A u g u s tu s volt. Később m indegyikök mellé még egy-egy hadvezért vett, G aleriust és C o n s ta n tiu s t;
ezeknek caesar volt a czim ük. A caesar nem volt oly m agas rangú méltóság m int az augustus, de ha ezek közül egyik elhalt, ő követte tisztjében.
2. A k atonák hatalm át leszállítják. — A róm ai biro
d alm at te h á t négyen korm ányozták egy hely ett, s a pro
vinciák négyük k ö zö tt voltak szétosztva. Diocletian T h ra k iá t, E gyptom ot és Á zsiát k o rm á n y o z ta ; M axim ianus Itáliát és A f r ik á t; C onstantius GalJiát, H ispániát és B r ita n n iá t; Gale- rius a D una m en tén levő provinciákat. Ezek négyen m inden zendülést levertek, s az u tá n kato n áik at falak építésére és a h atáro k erősítésére fogták. A R ajna és D una m ellett és a perzsa h a tá r m entén táborok és erődök épültek s azokban k atonák állom ásoztak. Egy időre béke volt, s a b arbarokat is visszaverték.
Ezen terv azonban csak azért sikerült, m ert a négy uralkodó egy etértett. A mig igy volt, a k ato n ák n a k enged
niük k e lle tt; érezték, hogy nem volt tanácsos csak egyet is közülök megölni, m ert legott a többi három ellenök indult volna. Ök m aguk m egbünhödtek, s e m ellett új császárt még sem k ap tak volna. Ilyform án e hadseregek a császárok h a ta l
m ában voltak, s hosszú idő u tá n Róm a újra olyan k o rm án y t k apott, mely nem függött a katonaságtól.
3. Róma m egszűnik a birodalom székhelye lenni. — Az egyik nagy változás, mely a dolog ez új fordulatára követ
kezett, az lett, hogy Róm a nem volt többé egyedül a főváros ; a senatus még mindég o tt székelt ugyan, de a császárok nem .
* 7*
E zentúl nekik alkalm asabb helyeken laktak, m ert közel kel- le tt lenniök a határhoz, hogy készen legyenek rögtön hadba szállani, m ihelyt arra szükség van. Ily módon D iocletianus K is-Azsiában Nikomedia városában, M axim ianus pedig Mila
nóban la k o tt (Mediolanum.) Ezen változás nagy fontosságú volt. L á ttu k , hogy kezdetben a császár csak Róm a város főtisztviselője és hadseregeinek vezére volt. De uralkodásuk folytán a Róm a és a provinciák k ö zö tti különbség lassankint m egszűnt. Most m ár korántsem volt R óm án ak oly állása a többi városok fölött, m int hajdanában. A birodalom ról való fogalom nem volt többé m agával Róm a uralm ával egyértelmű*
s Róm a császárjai o tt éltek, hol leginkább volt szükség rájuk.
4. A császári m éltóság pompája. — M ihelyt a császárok nem la k tak Róm ában, sok változást te h e tte k a dolgok régi állásán. Róm a első császárjai úgy éltek, m int akárm elyik elő
kelő polgár, házuk is egyszerű volt. Ez lassankint nagyobb pom pának ad o tt helyet, és ezt a pom pát Diocletian még nö
velte. Fényes öltözéket viselt, sok szolgája v o l t ; alattvalói csak ritk á n lá th a ttá k és soha sem m it nem végzett nagy pom pa nélkül. A nép úgy viselte m ag át irányában, m in th a egész más, m agasabb fajta em ber volna ; térdelni k ellett előtte*
s alázatos módon beszélni vele. T ovábbá a császár különböző szolgáinak czímei oly m éltóságokká lettek, m elyeket többre becsültek, m in t a régi consul és senator neveket. E z a pompa volt D iocletian m ásodik eszköze arra, hogy a császárt a kato
náktól elkülönítse. Nem ta rtó zk o d o tt többé köztük, s ők fokonkint engedelm esbek le tte k az irán t, k it m aguknál nagyobb valam inek hinni kezdtek.
5. Diocletian leköszönése. — Ez volt te h át Diocletian korm ányzási eljárása, a melyet, m int látni fogjuk, az u tá n a következők még jobban kifejlesztettek. D iocletian továbbá azért is hires em ber a történelem ben, m e rt ő egyike azon ritka uralkodóknak, kik magas állásukat ö nkényt h agyták e l ; a m agánéletbe vonult vissza. Huszonegy évig fáradozott az állam ért, de 3o5-ben látván, hogy egészsége ingadozik, le te tte a nép és a k a to n ák előtt a császári bíbor-ruhát, s félre vo
n u lt D alm átiában levő palotájába. O tt élt még kilencz évig joo Császári pompa. — Diocletian leköszön.
N agy Constantinus.
—
A kereszténység terjedése.
101— de nem egészen nyugodtan, mert a Caesarok és augustu- sok k özött polgári háborúk törtek ki, m elyek eltartottak 323-ig,
6. Nagy C onstantinus. — Ezen esztendőben F lavius Valerius C onstantinus, ki N agy-G onstantinus név a la tt ism e
retes, még egyszer egy uralom alá egyesítette a róm ai világot.
C o n stan tin u s fia volt G onstantius Caesarnak, s aty ja halála u tá n 3o6-ban a b ritanniai seregek császárnak k iá lto ttá k ki.
Azon háborúkban, melyek m ost következtek, okos és vitéz volt, és sikerrel ip ark o d o tt terjeszteni hatalm át. Sorjában le
győzte m indazokat, kik a korm ányzásra igényt ta rto tta k , s 523-ban ö volt az egyedüli császár.
7. A k ereszténység terjedése. — Ezen egész idő a la tt a keresztyén vallás a róm ai birodalom ban folytonosan te r
jeszkedett. A tem plom ok és községek m inden városban sza
porodtak. L á tta k , hogy a császárok nem igen szerették a ke
resztyéneket, s hogy Nero sokat közülök leöletett. Időről- időre a császárok meg is próbálták a keresztyénség terjedését m egakadályozni. A zt ta rto ttá k , hogy a keresztyének nem hu alattvalók, és a rra ta n ítjá k a népet, hogy a törvényeknek ne engedelm eskedjék. Nem tu d tá k m egérteni azon vallást, m ely
nek követői az állam vallásban nem ak a rta k résztvenni. Nem az t v etették szem ükre a keresztyéneknek, hogy m iért van saját istentiszteletük, hanem azt, hogy az állam ünnepeiben és áldozataiban nem vesznek részt. A keresztyének azonban ezt nem te h ették meg, s azért a császárok k o ro n k in t üldö
zőbe v ették őket. Nem is annyira a rossz császárok üldözték, m int épen a jók ; m ert ezek a keresztyéneket lázadóknak ta rto ttá k , kiket meg kell törni. T rajanus, Decius (244.) és V alerianus igen üldözték őket, de a legkegyetlenebb e te k intetben Diocletian volt. 3o3-tól 313-ig a keresztyéneket a birodalom minden részében halálra vitték, de ez volt az utolsó eset. A bátorság, melylyel inkább elszenvedték a h a
lált, semhogy h itü k ellen cselekedtek volna, bebizonyította, hogy erősebbek a császárságnál. Az egész róm ai birodalom ban a császár m in d en t h atalm áb a k erített, csak a keresz- tyénséget nem. Csupán a keresztyének m aradtak állh atato san a szabadság m ellett, s így m indazok, kik a szabadságot sze
102 Uj államvallás. — Uj főváros.
rették , k ö rü lö ttü k kezdettek csoportosulni. A régi vallások m ind k ih a lta k ; csak igen kevesen voltak m ár, kik bennük hittek. A sok nyom or, m elyet a róm aiak szenvedtek, a vallás hiányát még jobban ére zte tte v e lü k ; az az állhatatosság, m e
lyet a keresztyének üldöztetés idején ta n u sito ttak , m indenkit csodálatra k é s z te te tt; a császároknak kiirtásukra czélzó kí
sérletei által te h á t csak még inkább m egerősödtek. így azután C onstantinus oly h atalm asaknak ta lá lta a keresztyéneket, hogy a keresztyén vallást jónak lá tta birodalm i vallássá tenni.
8. C onstantinus m egalapítja a keresztyén birodalm at.
— C onstantinus 323—337* egymaga volt császár, s ő volt azr ki a róm ai birodalm at keresztyénné te tte . Ez nagy változást hozott létre, de a birodalm at sokkal hatalm asabbá te tte r m ert a keresztyénség jobban egym áshoz fűzte az e m b e re k e t;
és erre nagy szükség is volt, m ióta a birodalom bomladozni k e z d e tt; m ert az em bereknek eddig nem volt semmi okukr am ért a császár uralm át jobban kívánják, m int a barbárokét.
9. C onstantinus új Róm át alapít. — C onstantinus belátta ezt, te h át annál jobban sie te tt D iocletiánnak terveit fogana
tosítani, s még nagyobb változásokat te tt a birodalm on. T u d ta azonban, hogy Róm ában a korm ányzás régi elvei még m indig m élyen gyökeredzenek, azért uj R óm át alap íto tt, hogy ez:
legyen jövőben a főváros. A lapítójáról K o n sta n tin o p o lis vagyis C onsta n tin u s városa le tt a neve. T h rá k iá n ak a F ek eteten gerbe nyúló előhegységén épült, te h át E urópában azon helyen*
mely Ázsiához legközelebb e s ik ; görög és nem latin ajkú nép k özött feküdt. Nem szenved kétséget, hogy ez terv szerint tö rté n t, még pedig azért, m ert Ázsiát mindég egy ur korm á
nyozta volt, míg az európait nem, s C onstan tin u sn ak czélja az volt, hogy h atalm át az ázsiai uralkodókéhoz minél hason
lóbbá tegye.
E czélból ki kellett irtania a régi róm ai felfogást, mely szerint a császár nem volt egyéb, m in t egy szabad nem zet
nek fötisztviselője. Egy Uj-Rómát alapítva, csak annyi régi róm ai szokást k ellett felvennie, a m ennyi épen alkalm asnak te t s z e t t ; m ind azt, a mi nem te tsz ett, elh ag y h atta a nélkülT hogy valami feltűnő változást te tt volna. Míg R óm ában szé
Constantinus változtatásai a birodalomban.
kelt, nehéz volt a császárnak még több h a ta lm a t szerezni, a senatusnak még m indig nagy lévén a tekintélye. K o n sta n ti
nápolyban új se n atu st h itt ugyan össze, mely a régi nevet v ise lte ; de csupa olyan em berek voltak benne, kiket C o n stan tinus válogatott össze, köztük sok görög is, kik m ár m eg
szokták, hogy azt tegyék, m it a föllebbvalójuk m ond.
10. C onstantinus v áltoztatásai a birodalomban. — A nagy változás, m elyet C onstantinus így elért, az volt, hogy a róm ai birodalom ból m indenható egyeduralom le tt K o n sta n ti
nápolyban, függetlenné te tte m agát R óm ától, an n ak senatu- sától és a nem ességtől. A zután a hadsereget a császárral szem ben te h etetlen n é te tte az által, hogy az egyes vezérek parancsa alatt levő seregeket tetem esen le a p a s z to tta ; a k a to naságot továbbá k ét osztályra o sztotta ; az egyik rész a váro
sokban szállásolt, a m ásik a h atáro k at védte. Ily form án nem volt könnyű fellázadni, m ert úgy voltak szétosztva, hogy nem egy könnyen egyesülhettek akkora számm al, hogy á r th a t
tak volna.
Ezen kívül még a provincziákat is kisebb k erületekre o szto tta, melyek közül m indegyiknek megvolt a m aga h a tó sága. Ezek a kis k erületek tizenhárom nagyobba foglaltattak ö ssz e ; — s ezek fölé négy korm ányzó volt helyezve, kik a császárnak felelősek voltak. Ily m ódon feje le tt a császár egy nagy tisztviselő te stü le tn ek , m elynek tagjait ö nevezte ki, s ism ét elküldhette, ha neki úgy te tsz e tt. M indezen tisztviselők azt óhajták, hogy a császár tovább is korm ányon m aradjon, s hacsak le h ete tt, bizonyára szívesen elnyom tak m inden zen
dülést. Ezek a tisztviselők egy új nem ességi te s tü le te t is ké
peztek, mely a régi nem esek helyét foglalta el. Nem szüle
tésre, hanem állásuknál fogva voltak nem esek.
L átju k te h á t, hogy C o n stan tin u s mily nagy v á lto z ta tá st te tt. Igen sokat k ö n n y íte tt ezen v álto ztatá s keresztülvitelé
ben az, hogy k eresztyénné lett. Az új Róma, m elyet ö alapí
to tt, abban is kivált, hogy ez volt az első város, mely eleitül fogva keresztyén volt. Mikor ezen nagy változás — hogy a császárság keresztyénné le tt — m eg tö rtén t, a tö b b i v álto zta
tások m ár könnyen estek. A nép an n y ira örült, hogy
kérész-tyén le tt a korm ány vallása, hogy m indent jóvá hagyott, a k á rm it te tt C onstantinus.
11. A korm ányzás új m ódjának rossz oldalai. — Nincs kétség, hogy a korm ányzás ezen változása által a birodalom csak erősbödött. Az uj korm ány a sereget is rendben ta rto tta , a népre is volt gondja, C sakhogy az egésznek fen tartása sok pénzbe került. A császárnak nagy fényben k ellett é ln ie ; nagy u d vart ta rto tt, s igen sok tisztviselőt, kiket drága pénzen kellett fizetnie. A fizetésükre való pénzt a néptől szedett adó
ból kellett m egszerezni, s ezen adót m indenki földjének m ennyi
sége szerint fizette. Mivel azonban az adó igen nagy volt, az em berek, ha jószáguk a barbarok betörése által elpusztult, nem tu d tá k leróni. A korm ányzás módja a béke idejére te h á t igen jó volt, de ha háború jö tt közbe, a nép nagy nyom orba esett. A m it a barbarok m eghagytak, azt elszedték az adó
szedők. A zon helyeket, m elyek egyszer elpusztultak, soha nem é p ítették többé fel, s igy a róm ai h atáro n belül egész vidékek lettek lassankint pusztákká. Ez ugyan nem egyszerre tö rté n t m indenhol, a dolgok lassankint fejlődtek ezen irán y ban ; de meg fogjuk látni, hogy később mily nagy baj szár
m azott ebből.
12. Ju lian u s. — C onstantinus halála u tá n családja még 3 3 7-től 353-ig u ralkodott. A legkiválóbb volt köztük unoka- öcscse Flavius Claudius Julianus, ki m ár fiatal korában a g erm ánokat Galliából kiverte. Noha meg volt keresztelve, visszatért a régi istentisztelethez, s azon volt, hogy azt a népbe visszaoltsa. Üldözni nem m erte a keresztyéneket, arra m ár nagyon is erősek voltak ; de azt m egtette, hogy m inden hivatalból kifo rg atta őket, s a pogány tem plom okat, m elyeket le ro n to ttak volt, velük újra felépíttette. Daczára ennek, Julianus mégis jó császár v o l t ; egy nagy h ad járato t in d íto tt a perzsák ellen, s többször meg is verte ő k e t ; de on n an visszatértében m egöletett. O volt az utolsó pogány császár, de kísérletei a régi vallás helyreállítására legkevesbet sem sikerültek ; m ert hisz igen kevesen h itte k s h ih e tte k b e n n e ; valóságban csak egynéhány philosophus vagyis bölcselkedö m aradt meg Julia- nussal a régi m e lle tt; ezek. t. i. a régi pogány regékben sok io 4 A reformok rossz oldalai. — yulianus,
em beri bölcsességet lá tta k , s ezért becsülték azokat. Ezen kivül a vidéki népnél sokáig ta rto tt, mig régi fogalm ait meg
v á lto z ta tta , s m ikor a pogányság a városokból m ár rég kihalt volt, a vidéken még m indég fe n n á llt; a p o g á n y (paganus) szó nem is jelent egyebet, m int f a lu s it. Julianus u tá n azon
ban soha nem volt többé szó a régi vallás helyreállitásáról.
13. A barbarok berontásai. — E lju to ttu n k azon időhöz, m ikor a róm ai birodalom elenyészni kezdett. L áttu k , hogy az utolsó i5o esztendő a la tt m ennyire szorito tták a germ ánok a róm aiakat. Noha visszaverték őket, évről-évre mégis elh atal
m asodtak. Abból, hogy a róm aiak ellen harczoltak, s abból, hogy ném elyek róm ai k ato n ák k á is lettek, igen sokat ta n u l
ta k ; abból pedig, hogy a provinciákba betörtek, s a róm ai városokat fosztogatták, egyrészt m eggazdagodtak, m ásrészt ró m ai szokásokat ta n u lta k el. A gótok, kiknek a róm aiak D ákiát átengedték volt, legtöbbet sa já títo tta k el a róm aiaktól, de 376-ban kénytelenek voltak Róm a ellenségeivé lenni.
14. A gótok betörése. — Úgy látszik, hogy az egész idő a la tt Ázsia nagy éjszaki síkságán nagy változások f o ly ta k ; ezeknek következtében kerekedett fel Ázsiából a hun nép, m ely becsapván Európába, a g ótokat is m egtám adta. A gótok m egverettek, s végre a D unán áth a jta tv á n , a róm ai birodalom földjére jöttek. V alens császár gyenge volt, s nem tu d ta m agát elhatározni, hogy a gotokkal jó b ará tk én t vagy ellenségként bánjék-e ? Előbb oltalm a alá fogadta őket, az u tá n vonakodott nekik eleséget adni. E zért a gótok. fellázadtak, s a császár a 378-ban tö rté n t ütk ö zetb en elesvén, egy időre ők lettek a róm ai birodalom urai. Valóban nagy nehezére esett a k övet
kező császárnak: T heodosiusnak (3 7 9—395.) ő k et kihajtani.
Ez spanyol em ber v o lt; a császárságot az ért n y erte el, m ert az egyetlen hadvezér volt, kitől valam it rem élleni lehe
te tt. Úgy látszik, hogy az egyes gót törzseket igen ügyesen elk ü lö n íte tte e g y m á stó l; azu tán egyenkint v itt meg velük, s részben kiűzte, részben pedig R óm ának aláv e tette őket.
U tóbbiak az alsó-dunam elléki ta rto m án y o k b a n telepedtek meg, s igy látjuk, hogy a róm ai birodalom kénytelen volt a b ar
bároknak saját h atárain belül helyet adni. Később ez még A bar bar ok b ¿rontásai. — A gótok betörése. io5
A gótok Hispániában. — A hunok betörése.
nagyobb m értékben tö rté n t, s ez az oka, hogy a róm ai biro
dalom nem egyszerre szű n t meg, hanem m agába fogadva a barbárokat, így lassan k in t átv álto zo tt, míg egészen megszűnte