A gimnázium régi képeslapon
115 nyugati szárnyban lévő új kápolnát, mely a tornateremmel együtt sok zenei esemény helyszínévé vált.
A Rákóczi szabadságharcot követő hatvan évben Kanizsa lakossága nyolcszorosára növekedett. A polgárok többsége földműveléssel foglalko-zott, de egyre nagyobb szerep jutott a kézműiparnak és a kereskedelemnek.
A fejlődés megkívánta egy középiskola felállítását, különösen mert Somogy, Vas és Zala megyében nem volt ilyen jellegű oktatási intézmény. 1765 júni-usában gróf Batthyány József kalocsai érsek és apja, gróf Batthyány Lajos nádorispán alapítólevelet adott ki, amelyben Kanizsán nyilvános iskolát léte-sít, és az oktatást a kegyes iskolák szerzeteseire bízza. A dokumentumot Tapolcsányi Gergely piarista tartományfőnök is aláírta. Az alapítólevelet Mária Terézia ünnepélyes kiváltságlevélben erősítette meg.
A korabeli gimnáziumban az elemi ismeretek oktatásán kívül három fel-sőbb osztályt alakítottak ki. Az első évben majdnem négyszázan iratkoztak be és kezdetben kétszáz tanulóra jutott egy tanár. A Ratio Educationis 1777-es életbe lépése után hatosztályos gimnáziummá alakult, ugyanakkor az ele-mi osztályokat megszüntették. II. József rendeletére bevezették a német nyelvű oktatást, a diákokat pedig tandíj fizetésére kötelezték, így 1786-ban mindössze harminchárom tanulója volt. II. József halála után a létszám száz és kétszáz fő között ingadozott.
Az iskola egyházi jellege mellett hazafiúi és polgári szellemben nevelte tanítványait. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után az intézmény is válságba került, a tanárok egy részét elbocsátották, a tanulók létszáma megcsappant, sőt a hatóságok más piarista gimnáziumokkal egye-temben a kanizsait is meg akarták szüntetni. A város azonban anyagi áldoza-tok árán megmentette az iskolát, ami 1850-től négyosztályos gimnáziumként működött. A tantestület úgy tiltakozott az önkényuralom ellen, hogy a köte-lező német nyelvű adminisztráció helyett latin nyelven vezette az anyaköny-veket. Az 1860-as évektől fokozatosan nyolcosztályos gimnáziummá alakult.
A VIII. osztályt 1871-ben sikerült megnyitni, s ezzel az iskola nyilvánossági jogot nyert főgimnázium lett. 1900-tól bevezették a párhuzamos osztályok rendszerét. A kiegyezést követően a tanárok képzettsége is emelkedett.
Az iskola jeles tanára volt a XIX. század végén két alkalommal is itt mű-ködő Czirbusz Géza földrajztudós, az 1903/04-es tanévben pedig Révay József klasszika filológus, aki később ókori tárgyú regényeiről lett ismert.
A gimnázium neves diákjai közül – időrendben szólva – érdemes megem-líteni, hogy 1767 és 1772 között itt tanult a jobbágycsaládból származó Vi-rág Benedek, akkor még ViVi-rág Ádám néven. A leghíresebb diák, Deák Fe-renc négy tanéven át (1813/14–1816/17), harmadik és hatodik osztályos kora
között volt tanulója az intézménynek. 1888 és 1892 között itt tanult a szepetneki születésű Királyi Pál. Ebben az időben járt ide Kunfi Zsigmond és Landler Jenő, a Tanácsköztársaság két vezető személysége és dr. Prinz Gyula egyetemi tanár, híres geológus és Ázsia-kutató.
Az első időkben a gimnázium rendkívül szegényes keretek között műkö-dött. Az 1929-ben megjelent Nagykanizsa monográfiában írja Barbarits La-jos, hogy sokszor kellett koplalniuk az amúgy is roppant szegényesen elhe-lyezett szerzeteseknek, mígnem Matkovics István alszolgabíró el nem látta őket élelmiszerekkel, a tanári házat bútorral, az iskolát pedig zeneinstrumen-tumokkal.
Ezek a hangszerek is hozzásegítették az iskolát, hogy kialakítsa azt az élénk zenei életet, amely egyúttal a város kulturális életét is gazdagította.
Érdemes megjegyezni, hogy már az iskola alapítólevele is felsorolta a tan-tárgyak között a zenét. A legelső zeneoktató 1769-ben, a piarista tartomány-főnök látogatása után került az iskolába a tantestület hatodik tagjaként. A tartományfőnök ugyanis azt tapasztalta, hogy alig pár év alatt az alsó osztá-lyok rendkívül népessé váltak, s azokat egy nevelő már nem képes ellátni.
Ezt orvosolandó nevezett ki Kanizsára egy BRANDEISZKY nevű tanárt. Ő azonban nem sokáig okíthatta az ifjúságot egyebek mellett a zene alapisme-reteire sem, mert 1770-ben, miután a rend semmilyen segélyt nem tudott kijárni, a vezetés lemondott az előkészítő osztály tanításáról, s Brandeiszkyt is elmozdította. Helyét a zenetanításban az egyik nyelvtani osztállyal foglal-kozó KRALIK IGNÁC vette át.
Hogy az iskola történetének legnehezebb korszakában, az 1800-as évek első felében milyen szinten és módon történt a zeneoktatás, nem szólnak a források. A legelső fontos dátum ebből a szempontból 1859. május 26. Ek-kor ünnepség keretében, amelyen a város elöljárói is részt vettek, szentelték fel a gimnázium zászlaját, s ahogy Pap János igazgató az 1879/80-as tanév értesítőjében megjelentetett, s az iskola addigi történetét feldolgozó nagy tanulmányában írta, az említett ünnepély alkalmával kísérlék meg először a gymnasium növendékei a négyes hangú [azaz négyszólamú] éneklést. A kí-sérlet sikeres lehetett, mert a Zala-Somogyi Közlöny 1862-es megindulása után egyre-másra ad hírt a gimnázium kórusának produkcióiról, s mindig kiemeli a négyes éneklést. 1865 novemberében az iskola alapításának cente-náriuma alkalmából tartott hálaadó misén az ifjúság dalköre meghatóan zengé a ritka ünnepet emelő szent énekeket. Ugyanebben az évben – alkal-mas terem híján – a Zöldfában (lásd: Erzsébet tér 9.) szavalati, zene- és műé-nek mutatványokat adtak elő zárünnepül a gymnasium növendékei. Az ünne-pélyes, zenei produkciókkal színesített tanévzárás valószínűleg korábban is
117 szokásban volt. Úgyszintén biztosan felcsendült az ének az évnyitó istentisz-teleten, a Veni sancte-n. Ekkoriban az iskola közmegbecsülésnek örvendő énektanára LETLINGER KÁROLY volt.
Az iskola legrégebbi évkönyvei az 1870-es évek közepétől maradtak fenn.
Ezeket tanulmányozva kialakulhat a kép a gimnáziumban folyó zenei neve-lésről, amelynek alább leírt rendszerét nagy valószínűséggel éppen az 1870-es évek elejétől tudták bevezetni, amikor az iskolát főgimnáziummá minősí-tették és a fokozatosan beinduló magasabb osztályok ekkor váltak teljessé.
A műéneket és a zenét rendkívüli tárgyként tanították (így oktatták a fran-cia nyelvet és a gyorsírást is); a tanárokat a növendékek, illetve a pártoló tagok által erre a célra befizetett összegből külön dotálták. A zenetanárok között eleinte a civil tanárok voltak többségben; a zenében is képzett kegyes-rendi tanárok működése inkább az 1900-as évektől figyelhető meg. A műé-nek valójában éműé-nekkari, a zene pedig zenekari próbát jelentett, ahol azért némi elméleti képzést is kaptak a résztvevők. Év végén a diákokat ugyanúgy leosztályozták, mint a szokásos tantárgyak esetében. Az énekkari létszám 50–80 fő, a zenekari 12–20 körül mozgott. Volt olyan tanév, amikor külön kórust szerveztek az alsóbb osztályosokból, akik kétszólamú egyneműkar-ként, s külön a felső évesekből, akik négyszólamú férfikarként énekeltek.
Előfordultak olyan tanévek, amikor egyetlen vegyeskart alakítottak, amely-ben a szoprán és az alt szólamot a kicsik énekelték. A zenekar felállása asze-rint változott, hogy az adott tanévben éppen milyen, valószínűleg magánúton zenét tanuló növendékei voltak a gimnáziumnak. Ugyanakkor az 1870-es évektől az alsóbb évfolyamosok számára, megközelítőleg húsz diák részvé-telével külön hegedűoktatást is szerveztek. A két zeneegyüttest évnyitókon, évzárókon és más nyilvános alkalmakkor a városlakók külön-külön, illetve közös számokban egyaránt hallhatták, tehetséges tanulók szólóival, kamara-produkcióival, szavalatokkal, jelenetekkel kombinálva.
Idézzünk az 1888/89-es tanévet összefoglaló értesítőből, az ebben leírt gyakorlat évtizedeken át hasonlóan működött:
Az énekkar, mely 74 tagból állott négyes, vegyes és gyermekkarra volt osztva. A heti 4 órából 1 a kezdőkre esett, kiknek száma 45 volt. Az ének órák egyházi és világi darabok betanulására fordíttattak. A világi énekek és dalok egy része az énekvizsgálaton volt bemutatva: folytonos haladásának a vasár- és ünnepnapi isteni tiszteleteken adta bizonyságát az ifjúság. Halottak napja előestéjén a temetőben nyilvános föllépésével és jeles alkalmi énekek előadá-sával aratott dícséretet a tanuló ifjúság énekkara. Az ének és zenetanár díja-zására a beiratások alkalmával az igazgató egy-egy frtot szedett énekdíj címén minden tanulótól – a szegények kivételével.
A zenekar ez évben is megalakult 14 működő taggal. Hetenkint 3 óra fordít-tatott világi zenedarabok begyakorlásá-ra.
Az 1881/82-es tanév zárünnepélyén Pap János igazgató beszédében így ecsetelte az ének és a zene szerepét (zene alatt csak a hangszeres zenét ér-ti):
A zene kedves öcséim, mely a görög hitrege szerint egykor még fákat, – sziklákat is megindított, – kedélyemelő hatással van az emberre. Fokozza ez annak örömét, lelkesedését – szomorú-ságában enyhítő balzsamkép hat a búba merült szívre, lefegyverzi a heves indu-latokat, csillapítja a haragot, egyszóval jótékonyan hat a szívre.
Annak, ki zenével foglalkozik – kedélyvilágán nyugodtság, derültség – szokott elömleni.
Vagy mit szóljak az énekről, a zenének ezen valódi ikertestvéréről? Ha a napi gondok megszédítenek bennünket, ha a munka kifáraszt, mily jótéko-nyan hat reánk a szabad természet dalnokainak a madaraknak kellemes éne-ke.
Pedig micsoda ezeknek egyszerű dala az emberi művészi hang bájaihoz képest.
S valóban alig csalódom – ha azt állítom, hogy a jó ének sok tekintetben felette áll a zenének.
Iparkodjanak magukat az énekben is tovább gyakorolni, mert csak az is-kolázott hang alkalmas a művészi összhangzatos énekre. (Zalai Közlöny 1882. máj. 25.)
Az igazgatónak az éneklés jelentőségét kiemelő szavai mintha már a ko-dályi elvek megsejtését mutatnák.
Az 1870-es évek értesítői megemlítik az ének- és zeneszertár berendezé-seit, amelyek a ritkább vásárlások mellett gyakrabban ajándékokkal gyara-podtak. Az 1876/77-es tanévről szóló beszámoló egy meghökkentő bejegy-zést tartalmaz, miszerint Maywald József tanár egy kitűnő Stradiuari hege-dűvel gazdagította a hangszerek gyűjteményét. Valószínű, hogy az említett hangszer egyszerűen csak egy régi hegedű volt.
Zalai Közlöny 1883. május 13.
119 A gimnázium történetének zenei vonatkozású adata, hogy 1865-ben H OL-LÓSY KORNÉLIA – nemzeti operánk, a Bánk bán első Melindája – fellépte a Zöldfa nagytermében részben jótékony céllal történt, s a jövedelemből a gimnáziumnak 109 forint 53 krajcár jutott.
A gimnázium jelentős szerepet töltött be Nagykanizsa színháztörténetében is, amely összefonódik a zenetörténettel, hiszen az előadások többnyire ze-nések voltak. A piarista rend a nevelés fontos eszközének tartotta a színhá-zat, az előadások többnyire valamely erkölcsi tanulságot jelenítettek meg, de ez nem zárta ki a szórakoztató jelleget. A város színházi életét feldolgozó könyvében Dobó László elmondja például egy 1781. július 31-én Egerváry Ignác tanár tiszteletére bemutatott pásztorjáték tartalmát. Az előadás érde-kessége, hogy magyarul hangzott fel, holott ebben az időben általában még latin volt a színjátszás nyelve.
Egy korai forrás, a Magyar Hírmondó egy 1781-es száma beszámol arról, hogy Kanizsán a szerzetesházban felnevelendő nemes ifjak elöljárója, Keszthelyi László piarista tanár a nála lakó hat ifjú részére táncmestert szer-ződtetett. Miután tánckurzusuk befejeződött, e hat fiú előadta a franciából magyarra és németre fordított Két vadászok című mesejátékot (Les deux chasseurs), amely végén a megtanult mesterséges táncokkal kedveskedtek a nézőknek. Dobó László említ egy 1817-es előadást, amikor szintén magyarul mutatta be a gimnáziumi ifjúság Brühl: Talált gyermek című színművét. Ez az előadás arról is nevezetes, hogy szerepelt benne az akkor tizennégy esz-tendős Deák Ferenc, sőt a darab előtti prológust is ő mondta el (valószínűleg ő is írta); a korabeli Hazai és Külföldi Tudósítások című lap szerint társaival együtt oly készséggel játszott, hogy köztapsolásra méltónak találtaték.
A következő színjátszási emlék már a reformkor idejéből, 1835-ből merült fel. Szintén Dobó László közli, de sajnos forrás megjelölése nélkül, s átveszi Kostyál László a Nagykanizsa monográfia 2. kötetének művelődéstörténeti fejezetében. Dobó könyve szerint a városbíró kérésére, az épülő közkórház javára az intézet diákjai a KANIZSAI HANGÁSZEGYESÜLET társaságában nagyszámú közönség előtt az iskola épületében egy magyar vígjátékot adtak elő Brátkay Alajos tanár rendezésében. Az előadás azért is érdekes, mert ha az információ helytálló, ez a legkorábbi említése, hogy Kanizsán 1835-ben létezett már egy városi zenekar (lásd még: Erzsébet tér 1.).
Az iskola ének- és zenetanárai közül az alábbiakról rendelkezünk érdemi információkkal:
BERECZ IMRE rendkívüli világi tanárként az 1870-es években tanított a gimnáziumban. 1880-ban Győrbe távozott, ahol megbecsült evangélikus kántor lett.
GROSZMANN IGNÁC az 1870-es évek végétől volt a gimnázium tanára. Az évkönyvek szerint mennyiségtant, latint és németet tanított, de bekapcsoló-dott az alsóbb évfolyamosok műének tanításába és 1880 körül már ő vezette a teljes énekkart. A fenti képen valószínűleg ő látható karvezetőként. Rövid, súlyos betegség után harminchét éves korában, 1882. december 31-én hunyt el, a köztemetőben nyugszik (lásd: Tripammer utca 3.). Halála rányomta bélyegét az énekkar működésére, mint az 1882/83-as tanév értesítője is meg-fogalmazta:
Az énekkar buzgó vezetőjének, Groszmann Ignác k. r. tanárnak váratlan elhunyta némi lehangoltságot okozott az énekkarban, majd azonban t. Venc-zel Rezső zenetanár úr, ki a boldogult félbenmaradt munkájának folytatására vállalkozott, ügyszeretete és fáradhatlan szorgalma által felvillanyozá a lesújtott kedélyeket, melynek eredményekép az énekkar majd külön, majd a zenekarral együttesen többször bemutatá szép haladását.
Groszmann emlékére énekösztöndíjat alapítottak, kamataiból minden év-ben az énekkar egy szorgalmas tagja részesülhetett.
VENCZEL REZSŐ világi tanár az 1870-es években az alsó évesek számára indított hegedűtanfolyamon kezdte meg működését, majd a távozó Berecz, illetve az elhunyt Groszmann örökébe lépett s az 1890-es évek végéig a gimnáziumban tanított. Ez idő alatt vezette az iskolai zenekart, számos fel-dolgozást, hangszerelést készített az évente változó összetételű együttes számára. A város zenei életéből is kivette részét: 1885-ben karnagya volt az
A gimnázium alsó tagozatának énekkara 1880 körül
121 Irodalmi Kör rövid életű előde, a MAGYAR IRODALOM ÉS M ŰVÉSZETPÁR-TOLÓ EGYESÜLET zenekarának (lásd: Erzsébet tér 4.).
PERÉNYI JÓZSEF kegyesrendi tanár magyar–német szakon végzett a ko-lozsvári egyetemen, s a doktori címet is megszerezte. Sátoraljaújhelyi műkö-dés után 1898-ban helyezték Nagykanizsára. Bár elsősorban irodalomtörté-nettel, azon belül drámatörténettel foglalkozott, s e téren sokat publikált, értett a zenéhez is: ebben az időben ő tanította a műéneket, azaz vezette az iskola kórusát. Több zenei tárgyú előadást tartott az Irodalmi és Művészeti Kör liceális sorozatában. A Katolikus lexikon feljegyzi, hogy kisebb zene-műveket is komponált.
Az 1900-as évek elejétől a kitűnő világi tanár, SAUERMANN MIHÁLY ve-zette a zenekart. Ő, majd később fiai is rendszeres résztvevői voltak Kanizsa hangversenyéletének.
A XIX. század első évtizedében néhány éven keresztül Nagykanizsa fő-kántora, id. RÁCZ JÁNOS foglalkozott a zenekarral. 1907-ben váltotta fel LUKÁCS JÓZSEF kegyesrendi tanár, de az ő munkálkodása már a gimnázium következő épületéhez fűződik (lásd: Sugár út 9.).
Következzenek a zenei téren kiemelkedő diákok:
Az 1870-es évek végén itt érettségizett a zalaegerszegi születésű HUBER
GYULA. Veszprémi teológiai tanulmányok után pappá szentelték, élete leg-nagyobb részében Barcson működött. Kanizsán később többször is megfor-dult. A „daliás káplán” művészi fokon hegedült s kitűnő nótaszerző lett, Blaha Lujza is nagyon szerette a dalait.
PETE LAJOS 1884-ben érettségizett. A Somogy megyében működő jogász, főszolgabíró szintén mint népies műdalok szerzője lett nevezetes. Elsősorban testvérének, Pete Mártonnak verseit zenésítette meg, dalainak többsége ma is közismert (Páros csillag az ég alján, Hallja maga barna és mások).
Az 1890-es év végzősei között volt a gimnázium mind a nyolc osztályát itt elvégző HEVESI SÁNDOR, akkor még Hoffman Sándor néven (lásd: Fő út 8.).
Ebben az időben már rendkívül jól zongorázott, hiszen érettségi után felvet-ték a Zeneakadémiára, s tanulmányait csak anyagi okokból nem kezdte el.
Zongorakísérőként többször fellépett iskolai ünnepségeken.
1891/92 és 1898/99 között itt végezte tanulmányait Blau János, aki B AL-LA JÁNOS néven, orvosi működése mellett szinte „házi” zongoraművésze lett Nagykanizsának az 1910-es és 1920-as években (lásd: Erzsébet tér 14.).
Az 1893/94-es tanévben volt első osztályos PIKÉTHY TIBOR. A váci szé-kesegyház későbbi kiváló orgonaművésze és zeneszerzője 1907-ben már az új iskolaépületben érettségizett. Amikor két évtized múlva őt hívták meg az Alsótemplom (lásd: Zárda utca 9.) orgonájának felavatására, nagy örömmel
és meghatottsággal jött vissza diákévei színhelyére. Emlékeit később egy lírai írásban rögzítette, amely 1935 novemberében jelent meg a Zalai Köz-lönyben.
Szintén az Eötvös téri épületben volt első osztályos 1898/99-ben KRÁTKY
ISTVÁN, aki gimnáziumi tanulmányai mellett Hofrichter Emmától hegedülni tanult, s végig tagja volt az iskola ének- és zenekarának. Polgármesterként sokat tett Kanizsa zenei életéért, s amennyire ideje engedte, az aktív muzsi-kálást sem hagyta abba (lásd: Fő út 2., Sugár út 18.).
Az 1899/1900-as tanévben kezdte meg tanulmányait, s 1907-ben az új épületben tett érettségit JAKOBY ANTAL. Sajnálatos, hogy a nagyszerű hang-versenyénekest (lírai bariton) és korszakos jelentőségű énektanárt nem jegy-zik a ma használatos zenei lexikonok, ezért érdemes róla részletesebben is szót ejteni. A két világháború között magánének iskolát tartott fenn a fővá-rosban, s olyan kiemelkedő operaénekeseket tanított, mint Adler Adelina, Pilinszky Zsigmond, Závodszky Zoltán. Járáshibája miatt operaelőadásban nem lépett fel, de igényesen szerkesztett dalestjeit mindig nagy várakozás előzte meg. Ezért is voltak jelentősek kanizsai szereplései az 1920-as évek-ben, amikor többször énekelt a Polgári Egylet nagytermében (lásd: Sugár út 3.), majd a Városi Színházban (lásd: Sugár út 5.). Valószínűleg 1931-ben járt utoljára diákévei színhelyén, amikor felkereste Krátky polgármestert, akivel iskolatársak voltak, s a gimnáziumban éveken át együtt muzsikáltak. Jakoby 1941-ben elvállalta a kolozsvári konzervatórium tanári és az Állami Opera énekmesteri állását. 1944-ben, a szovjet
megszálláskor nem tért vissza Budapestre, valószínűleg családi okok miatt: 1945-ben született meg második házasságából egyetlen fia. Döntése szerencsétlennek bizonyult, mert az ottani viszonyok között pályáját nem tudta kiteljesíteni. Kolozsvá-ron hunyt el 1972-ben, élete alkonyát fia segítsége mellett is szegényen töltötte, mert csak kolozsvári éveire kapott nyug-díjat. A házsongárdi temetőben nyugszik.
A gimnázium nemcsak saját, hanem al-kalmanként más rendezvényeknek is he-lyet adott, ugyanakkor a nagyobb teret igénylő iskolai ünnepélyeket a Zöldfában, később a Szarvasban (lásd: Fő út 7.), majd
a Polgári Egyletben tartották. Jakoby Antal dalestje, 1929
123 1878. augusztus 28-án az iskola rajztermében mutatkozott be zongorista-ként BÁTORFI EMMA, a Zalai Közlöny főszerkesztőjének leánya. További zenei páyafutásáról nincsen adat.
Decemberben két országjáró vállalkozó ugyanitt mutatta be Edison zse-niális találmányát, a FONOGRÁFot, amelyről a Zalai Közlöny is beszámolt 1878. december 15-i számában:
Nemcsak a belemondott beszédet, dallamot adta vissza tisztán, érthetően, hanem egy katona által belefújt trombita hangján a hosszú katona-takarodót kétszer is, a tűzoltók tűzjelző sípjaik sajátságos hangját is meglepő hűséggel.
1893 májusában ugyancsak a gimnázium rajztermében tartott meghallga-tást kanizsai és környékbeli tehetségeknek ZICHY GÉZA gróf, az Operaház intendánsa. A próbát éneklők közül a helybeli HUCKSTEDT IRÉN aratott si-kert, belőle hamarosan a délvidéki színházak primadonnája lett; a század végén szülővárosában is több hangversenyt adott igényes műsorral.
A gimnázium első épülete a későbbi toldásokkal együtt is avult volt, taní-tásra szinte teljesen alkalmatlan. Évtizedekig tárgyalt a piarista rend és a város vezetősége egy új épületről, míg végül 1904-ben az iskolát ideiglene-sen a Sugár úti volt honvédlaktanyába szállásolták (lásd: Sugár út 9.). Erede-tileg arra a két évre költöztették oda, amíg az új épület elkészül, de két évti-zed lett belőle.
A régi iskolát, amely később csaknem negyven család lakásául szolgált, 1919 elején lebontották. Deák Ferenc 1903-ban, születése centenáriumán állított emléktábláját hamarosan az új épületre helyezték át. Telcs Ede alko-tása ma is a Sugár úti homlokzaton látható.
A régi iskolát, amely később csaknem negyven család lakásául szolgált, 1919 elején lebontották. Deák Ferenc 1903-ban, születése centenáriumán állított emléktábláját hamarosan az új épületre helyezték át. Telcs Ede alko-tása ma is a Sugár úti homlokzaton látható.