Pályaudvar
49 Nagykanizsa életében meghatározó szerepet játszott az 1860-ban megin-dult vasúti közlekedés. A várost elsőként Prágerhoffal (ma: Pragersko, Szlo-vénia) kapcsolta össze sínpár. A hálózat további bővülésével megteremtődött az összeköttetés Budapest, illetve a Dunántúl és az Adria között, amely az első világháborúig hatalmas lendületet adott a kiváló stratégiai ponton fekvő Nagykanizsa fejlődésének. A vasút kezdeti, pezsgő korszakát szimbolizálja a közismert MEGY A GŐZÖS KANIZSÁRA kezdetű dal. Az ismeretlen eredetű műdal első dokumentálható változata 1880-ban bukkant fel a Népszínházban bemutatott A legény bolondja című népszínműben, amelybe az akkor már népszerű nótát beillesztette Erkel Elek, a színdarab zenéjének szerzője illetve összeállítója. A kanizsai közönségnek szóló kedves gesztusként Küry Klára ezzel a dallal fejezte be a városban 1895-ben adott hangversenyét (lásd: Ady utca 7.).
A Nagykanizsára beköszöntő vasúti közlekedés a város számára új kultu-rális és társaséleti színteret is jelentett. A vasárnapi séták programjába bele-került a vasút megtekintése, s a társadalmi és üzleti élet egyik központjává
A Nagykanizsai Fűtőházi Kézművesek Önsegélyező és Önképző Egyesüle-tének vegyeskara a zászlószentelés napján, 1926-ban
vált a vasúti vendéglő. Első bérlője Gundel György volt, aki később Buda-pesten működve tette fogalommá a Gundel nevet.
A vasúton és annak kiegészítő létesítményeiben dolgozók különféle egyle-teket hoztak létre. Különösen aktív volt a Fűtőházi Kézművesek Önsegélyző és Önképző Egylete, amely 1907-ben férfikart, majd színjátszókört alapított.
Az időközben vegyeskarrá vált FŰTŐHÁZI KÉZMŰVESEK DALKÖRE 1912 és 1930 között RÁCZ JÁNOS karnagy vezetése alatt élte fénykorát (1924-ben het-ven tagot számlált). 1923-ban a férfikar mellé vegyeskart is szerveztek V AS-UTAS DALKÖR néven. VÁNKOS JENŐ, később LENCZ GYULA, majd LEHRMANN FERENC vezényelte az együttest. Mindkét csoport jeles eredmé-nyekkel vett részt több országos vasutas dalosversenyen s élénkítette a város zenei életét. A Vasutas Dalkör neve 1930 után eltűnt a helyi sajtóból, valószí-nűleg beleolvadt a fűtőháziak kórusába. A fűtőházi dalárda is a megszűnés határán állt, amikor a háborús események megszakítottak minden ilyenfajta tevékenységet. A kórus 1945 őszén újjáalakult és mint MÁVKODÁLY Z OL-TÁN VEGYESKAR az 1960-as évek közepéig működött (lásd: Csengery út 67.).
A város és a vasút kezdeményezésére több alkalommal ún. „filléres” vo-natok közlekedtek Budapest és Nagykanizsa, később Keszthely és Nagyka-nizsa között. Első alkalommal mintegy ezerhatszáz utas szállt le a vasútál-lomáson. Akik csak kedvtelésből utaztak le a városba, azok számára egész napos programot szerveztek, amely az állomáson térzenével kezdődött. A ferences templomban (lásd: Zárda utca 9.) zenés nagymise, délután tornabe-mutató, juniális, majd a Polgári Egyletben (lásd: Sugár út 3.) táncmulatság várta a vendégeket, akik este nyolc órakor szálltak a hazafelé induló vonatra.
A kezdeményezés sikeres volt, de valószínűleg anyagi okok miatt később nem rendeztek hasonlót.
Fénykorában a kanizsai állomás az ország egyik legnagyobb forgalmú pá-lyaudvara volt. Több államférfit, közéleti személyiséget és más híres embert fogadtak itt, akár Kanizsa volt az úti célja, akár átutazóban járt erre. Beszél-getett a peronon Babochay polgármesterrel Ferenc József, egy másik alka-lommal pedig az utazgató Erzsébet királyné az állomás első osztályú étter-mében fogyasztotta el ebédjét. Itt rótták le kegyeletüket a kanizsaiak Kossuth Lajos koporsója előtt, s ünnepelték a vonatablakban felismert Szent-Györgyi Albertet.
A pályaudvaron nagynevű muzsikusok is megfordultak.
LISZT FERENC valószínűleg több alkalommal is átutazott Kanizsán Pest és Róma közti gyakori útjain, de a helyi sajtó csak egyszer, 1865 augusztusában emlékezett meg róla: Liszt Ferenc, hírneves művész hazánkfia […] Kanizsán vonult keresztül a vaspályán. Érkezése, ha csak kevéssel is az előtt tudatott
51 volna, városunk műkedvelői bizonyosan lehetőleges fényes fogadtatásban részesítették volna őt. (Zala-Somogyi Közlöny 1865. aug. 20.)
Az emlegetett fényes fogadtatást viszont három alkalommal is megren-dezhette a város BLAHA LUJZA üdvözlésére, aki mindhárom alkalommal (1885, 1891, 1904) vendégszerepelni jött Kanizsára. Mindannyiszor hatal-mas tömeg várta az állomás előtt és a városközpontig sorfalat állva. Mint a Zalai Közlöny tudósítója az első látogatásról írta, a vonatról leszálló mű-vésznőt az első osztályú váróterem előtt fehér ruhás lányok virágesővel fo-gadták. Rövid üdvözlő szónoklatok után Blaha Lujza és vendéglátói a város fogatán, lelkes ovációk közepette hajtattak végig a Csengery úton. A háztu-lajdonosok drapériákkal és délszaki növényekkel díszítették fel ablakaikat, az utca két oldalán a tömeg zászlókat lobogtatott. 1904-ben a mai Ady, ak-kor Kazinczy utcán vonult a menet a város felé. A ferences templom mellett a lelkes közönség kifogta a lovakat a kocsiból, úgy vitték a nemzet csalogá-nyát Korona-beli (lásd: Fő út 5.) szállására… Hasonlóan lelkes, bár méretei-ben szerényebb fogadtatással tisztelt meg a város két másik neves primadon-nát: 1895-ben KÜRY KLÁRÁt, 1926-ban PÁLMAY ILKÁt, ők is fellépésre érkeztek.
A meleg fogadtatások után egy tragédia utolsóelőtti jelenete is a kanizsai állomáshoz kötődik. Ide érkezett meg Berlinből 1886. szeptember 14-én egy virágokkal, koszorúkkal teljesen megtöltött vasúti kocsiban a huszonhét évesen öngyilkosságot elkövetett kanizsai kötődésű európai hírű operetténe-kesnő, ERDŐSY EUGÉNIA koporsója. Innét vitték a gyászházba (lásd: Bat-thyány utca 2.), majd hatalmas tömeg jelenlétében a köztemetőben helyezték örök nyugalomra (lásd: Tripammer utca 3.).
1933. október 25-én késő este egész csapat rendőr vigyázott az állomáson, nehogy tragédia történjen: VASA PRIHODA cseh hegedűművész testi épségét őrizték a tüntetőktől az éjféli budapesti gyors elindulásáig.
Prihoda októberi, Nagykanizsát is érintő hangversenykörútját megelőzően Prágában betiltották az ellenzéki magyar napilapot. Számos más intézkedést is hoztak a felvidéki magyarság ellen, valamint atrocitásokra is sor került.
Erre reagálva tüntettek a Trianon által határvárossá tett Kanizsán a Városi Színház (lásd: Sugár út 5.) előtt, sőt, a színpadra lépő művészt ki is fütyülték, aki azonban hősiesen végigjátszotta műsorát. Amikor fellépése után zongo-rakísérőjével el akarta foglalni megrendelt szobáját, a színházzal csaknem szemben lévő Pannónia szálló tulajdonosa nem engedte be az épületbe ven-dégei, elsősorban Schless István ultimátumára hivatkozva. A kanizsai szár-mazású, Ausztriában élő Schless szavának azért volt ekkora súlya, mert ép-pen abból a célból tartózkodott a városban, hogy átadja az általa
kezdemé-nyezett és pénzelt, egy évvel később felavatott monumentális irredenta emlékműhöz szükséges adományát. A már a koncertre nagy erőkkel kivonult rendőrség is azt tanácsolta Prihodának, hogy utazzon el. Így került a világ akkori egyik legjobb hegedűművésze rendőri segítséggel a vasútállomásra, s hagyta el sértetlenül Nagykanizsát.
Átutazóban fordult meg a kanizsai állomáson két érdekes páros.
1897 januárjában RIGÓ JANCSI prímás az éjszakai vonat egy első osztályú kétüléses kocsijában utazott Chimay hercegnővel Nizzába tartva. Az ala-csony sorból felkapaszkodó cigánymuzsikus és az amerikai milliomos-lányból lett főrangú hölgy 1895-ben Párizsban indult, s tíz évig tartó szerel-mi kapcsolata az akkori idők egyik legnagyobb botránya volt. A szerelem elmúltával Rigó Jancsi egy alkalommal Kanizsán is muzsikált zenekarával (lásd: Erzsébet tér 18.).
1938 pünkösd hétfőjén a kor „álompárja” tekintett ki a kanizsai állomásra egy másodosztályú (!) fülke ablakából, Rómába menet. Nem volt nehéz fel-ismerni EGGERTH MÁRTÁt, az egész világon közkedvelt magyar énekesnőt és világhírű énekes férjét, JAN KIEPURÁt, mivel zenés filmjeik Kanizsán is közkedveltek voltak. A híres művészpár a vonatban pénzt váltott, majd hosz-szasan elbeszélgetett a pályaudvar összesereglett közönségével, akik lelke-sen megéljenezték a két filmsztárt – jelentette a Zalai Közlöny tudósítója.
A vasútállomás többször volt helyszíne Kanizsa kóruséletének is, amely különösen a két világháború között virágzott. A város legjelentősebb ének-karai, a ZRÍNYI MIKLÓS IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖR kórusa és az I PAR-TESTÜLETI DALÁRDA számos alkalommal vettek részt megyei és országos kórusversenyeken. Ilyenkor az elutazás és különösen egy-egy jelentős he-lyezéssel való hazaérkezés alkalmával ünnepélyes fogadtatást rendeztek a dalosoknak. Ugyanakkor a város zenei életének súlyos konfliktusát jelezte, hogy amikor 1940-ben Győrből a Király-díjjal érkezett meg a Kör énekka-ra, elmaradt a ceremónia… A Nagykanizsán megtartott kórusversenyek idején a vendég kórusok megérkezése volt ünnepi esemény. 1925 szeptem-berében például tizennyolc dalárda érkezett a megyei dalosversenyre. Miu-tán dr. Krátky István polgármester üdvözölte a vasútállomás előtt felsora-kozott kórustagokat, s a viszontválaszok is elhangzottak, a kijelölt koszo-rúslányok felékesítették az énekkarok zászlait. Majd minden dalárda eléne-kelte jeligéjét, s a jelen lévő nagyszámú kanizsai közönség éljenzésétől kísérve a dalosok megindultak a verseny színhelyére, a sörgyári katakom-bákba (lásd: Csengery út 109-111.). A pályaudvari fogadtatásra a szerve-zők olyan súlyt fektettek, hogy nagyon elment vele az idő, s a versenyt alig tudták befejezni…
53 1948 áprilisában a SZENT IMRE KÓRUS (lásd: Deák tér: Felsőtemplom) tagjai énekszóval fogadták a budapesti vonatról leszálló BÁRDOS LAJOSt, aki egy nagyszabású, valamennyi kanizsai kórus részvételével megrendezett, egyházi és világi hangversenyt egyaránt tartalmazó rendezvénysorozatra érkezett a városba.
Az 1948. május 15-én lezajlott nagy dalos fogadtatás már az új rendszer hangulatát hordozta. Ekkor a MAGYAR DOLGOZÓK ÉNEKKARAINAK O R-SZÁGOS SZÖVETSÉGE kétnapos dél-dunántúli kerületi találkozójára került sor Nagykanizsán, s tizenhat énekkar hétszáz tagja szállt ki a fővárosból és Pécs-ről érkező vonatokból. Az állomás két végén felállított MAORT- és vasutas kórus énekszóval köszöntötte a dalos vendégeket. Utána az énekkarok a rendezőgárdisták sorfalai között kivonultak az állomás elé, s élükön az MDP egyenruhás gárdistáival és a kanizsai élmunkásokkal, énekszóval, rendezett sorokban masíroztak végig az Ady utcán és a Deák téren helyezkedtek el. A kórustagok menetét az érdeklődők hatalmas tömege kísérte – tudósított a Zala napilap a kanizsai pályaudvaron lezajlott, valószínűleg utolsó nagysza-bású zenés eseményről.
A vasútállomás várótermében kis vasúttörténeti kiállítást létesítettek a KODÁLY ZOLTÁN MŰVELŐDÉSI HÁZ és a THÚRY GYÖRGY MÚZEUM (lásd:
Fő út 5.) anyagából. A kiállított tárgyak között zenei relikviák is láthatók:
fényképek, plakátok, dalosversenyen nyert serlegek.
Zenei relikviák a vasúttörténeti kiállításon
Az izraelita temető a város déli részén, a vasútállomással (lásd: Ady utca 67.) rézsút szemben helyezkedik el, hat–nyolc méter-rel mélyebben az utca szintjénél. A tégla-lap alakú területet gesztenyefasoros főút választja ketté, majd mellékutak osztják parcellákra.
Az izraeliták korábbi temetője az Ady utca 65. számú háztól keletre és északra eső területen, a mostani temetővel körül-belül szemben helyezkedett el. Miután a XVIII. század végére megtelt, a hitközség új telket kért a város kegyurától, Batthyá-ny Lajostól. Ekkor kapták meg a mai te-mető magját, amelyben az első temetés 1786-ban történt. A vasútállomás és a hozzá tartozó létesítmények építésekor a régi temetőt fel kellett számolni. 1859-ben a fellelt hamvakat a mostani temető legrégibb, északnyugati részében helyezték el. Föléjük emlékoszlopot állítottak, amelyet régi sírkövekkel vettek körül.
A ravatalozó jón oszlopokkal díszített, timpanonos épületét 1883-ban emelték. Elképzelhető, hogy Ludwig Schöne bécsi építész tervezte, akinek nevéhez 1880–1890 között több jelentős épület fűződik Nagykanizsán. Szép arányú szertartástermében zajlott az elhunytak búcsúztatása a főrabbi és a főkántor közreműködésével. 1915 előtt KARTSCHMAROFF LEÓ, majd 1917 és 1944 között ABRAMOVICS MÁRK főkántor gyászénekei hangzottak falai között.
Idézzünk fel egyetlen temetést a több ezer közül. A Zalai Közlöny így számolt be dr. STRÉM ZSIGMONDNÉ 1934. május 31-én lezajlott gyászszer-tartásáról, aki első gyermekének szülésébe halt bele:
Csütörtökön délután 4 órakor kísérték utolsó útjára az oly tragikusan vé-get ért 21 éves fiatalasszonyt, dr. Strém Zsigmondné Kálmán Magdát az izr.
temető ravatalozóhelyiségéből. Óriási tömeg jelent meg temetésén. Ott láttuk a város társadalmának minden rétegét, élén a város vezetőivel. Alig maradt szem szárazon, amikor megkezdődött a gyászszertartás, amit dr. Winkler Ernő főrabbi és Abramovics Márk főkántor végzett az őszinte megrendülés megrázó erejével. Majd kivitték a koporsót a sírkertbe, ahol imák és zso-lozsmák közepette adták át a frissen ásott sírnak az élte tavaszán az örökké-valóságba költözött fiatalasszony holttestét. (Zalai Közlöny 1934. jún. 2.)