lépéséig a város hangversenyéletének legfontosabb helyszíne lett, s itt tartot-ták a színházi előadásokat is. A korabeli rendezvényekről szóló sajtóbeszá-molókból kitűnik, hogy a teremnek karzata is volt:
A kereskedelmi ifjak önképző egyletének könyvtára javára műkedvelőkből alakult f. február hó 10-én a „Szarvas” dísztermében tartott hangverseny kitűnően sikerült. A zsúfolásig megtelt teremben – hol ülő és állóhely s kar-zati hely egyetlen egy sem maradt üresen – a magasb zene és ének művészet élveiben gyönyörködött a viharos taps, éljenekben gyakran kitört hallgató-ság. (Zalai Közlöny 1883. febr. 11.)
A Kaszinó megépítése előtt többször itt tartották hangversenyüket STERNECK ZSIGMOND zenetanár növendékei (lásd: Csengery út 10.). A te-rem az 1880-as években ugyancsak többször adott helyet a gimnázium (lásd:
Eötvös tér 35-37.) zenés farsangi és más műsorainak.
E helyi rendezvények mellett az említett évtizedben igazán elsőrangú koncertekre került sor a Szarvasban: nemcsak kanizsai kötődésű, de a nem-zetközi zenei életben is nagynevű művészeknek tapsolhatott a közönség.
Kanizsai tartózkodásuk alatt a művészvendégek minden bizonnyal a szállo-dában laktak, több esetben lehetett nevüket a helyi újság által akkoriban közölt szállóvendégek jegyzékében olvasni.
A Szarvas koncertéletének áttekintését kezdjük a helyi származású fellé-pőkkel. Közülük néhányról itt ejtünk részletesebben szót, ugyanis korabeli otthonuk, lakcímük már nehezen deríthető fel.
Az 1870-es évek második felében – rokonlátogatásra hazaérkezve – több-ször is szerepelt a nagyteremben az 1859. július 4-én Nagykanizsán, azaz Nagy-Kanizsán született PRÁGER HERMINA. Életútjáról annyi deríthető ki, hogy Bécsben tanult énekelni és 1878-tól tíz éven keresztül a Hofoper, az udvari operaház mezzoszopránjaként működött HERMINE BRAGA néven.
1888-tól vendégjátékokat vállalt jeles német operaházakban, 1890 telén a párizsi nagyoperában is fellépett. Férjhezmenetelét követően Hermine Braga-Jaff néven is említette a korabeli sajtó. 1940-ben hunyt el, a bécsi központi temetőben nyugszik. 1876-ban háromszor is fellépett a Szarvasban, de adott itt hangversenyt 1877-ben és 1879-ben is, utolsó alkalommal Alfred Grünfeld zongoraművésszel közösen. Grünfelddel közös estje alapján felté-telezhető, hogy az énekesnő rokonságban állt Práger Béla gyógyszerésszel (lásd: Király utca 41.). Kanizsai hangversenyein több helybeli muzsikus is közreműködött, mint például BISCHITZKY MIKSA zene- és énektanár (lásd:
Fő út 24.), akivel Hermina több operakettőst adott elő. 1876-os bemutatkozó koncertjéről, amelyen többek között Donizetti: A kegyencnő című operájának nagy áriáját is elénekelte, így emlékezett meg a helyi sajtó:
147 Vasárnap este valódi műélvezetben részesültünk: szép és válogatott műér-tő közönséggel zsúfolásig megtelt a „Szarvas” terme. Itt először mutatá be magát városunk szülöttje a kis kedves Prager Hermina k. a., ki jelenleg Bécsben énekesnő, alakja megnyerő, hangja tiszta, erős mezzo-sopran, éne-kében sok érzelmet és tanulmányt fejtett ki, előmenetele haladó. Különösen magyar dalai szívünk belsejébe hatoltak. Neki a művészi pályán nagy jövőt jósolunk, szép és gyönyörű énekjét közönségünk kebelből eredő éljenek kitö-résével, viharos tapsokkal és virágcsokrokkal jutalmazá; nekünk különösen jól esik tapasztalnunk, hogy városunk szülöttjei közt a művészek szaporod-nak; úgy ezen ifjú művésznőnek e pályára szívből szerencsét kívánunk. (Zalai Közlöny 1876. ápr. 27.)
1876 augusztusában egy másik kanizsai kötődésű, szintén pályája kezde-tén járó énekesnő is fellépett a Szarvasban: ERDŐSY EUGÉNIA, aki hamaro-san bécsi és berlini színpadok operett-csillagává vált, és éppen tíz évvel ké-sőbb tragikus körülmények között hunyt el (lásd: Kölcsey utca 13., Tripammer utca 3.).
Fiatal zongorista volt GULYÁS GIZELLA, Gulyás Jenő törvényszéki bíró leánya. A bécsi zeneakadémián tanuló ifjú hölgy 1882. november 12-én érett művésznek is becsületére váló műsorral lépett fel a Szarvasban. Koncertjéről a Zalai Közlöny a következőképpen referált november 16-i számában:
A kis művésznő meglepő szép technicája Schmitt nehéz, de remek Concert Etudje, nem különben Chopin egyik Etudjében culminált és valóban bámu-latra ragadta a zongoraértő közönséget. A program óriás oszlopait Liszt:
Tannhäuser Paraphrase s ugyanannak VIII. Magyar Rhapsodiája képezte.
Alig hisszük, hogy valaki ily fiatal korban, minőben Gulyás Gizella kisasz-szony van mindazon kellékekkel bírjon, melyek e darabok előadásánál meg-kívántatnak. Ily tanítványhoz Schmitt tanár úrnak csak gratulálhatunk.
Hogy élete, pályája hogyan alakult a tehetséges kanizsai leánynak, akit 1887-ben újra hallhatott a közönség a Szarvasban, egyelőre homály fedi.
1879 júniusában dalestet adott a nagyteremben LÁNG FÜLÖP, az 1838-ban Lang Fülöp néven Nagykanizsán született operaénekes, aki abban az időben a Nemzeti Színház hősbaritonja volt:
Dalestély. Láng Fülöp, a magyar nemzeti színház első baritonistája sokoldalu kívánatra és különösen számos rokonai és barátjai iránti előzé-kenységből f. hó 11-én a „Szarvas” dísztermében – ugyszólván – rögtönzött
„dalestélyt” rendezett. Kitűnő szép és kellemdús hangja, mint művészi töké-lye bámulatra késztette hallgatóit. Kár, hogy a nagy hőség miatt a részvétel a kívánt mérvet nem üthette meg. A különben fényes közönség elragadtatá-sának viharos tapssal adott kifejezést. (Zalai Közlöny 1879. jún. 15.)
Család-járól, gyökereiről sajnos semmit nem említ a korabeli helyi sajtó, pedig a cikkből kiderül, hogy éltek közeli hozzátartozói a városban. Ismert énekes-ként többször is hazalátogatott, 1882-ben például egy unokahúga esküvőjén vett részt. Ilyenkor néhányszor előfordult, hogy hangversenyt is adott. 1900 májusában bekövetkezett halálakor a Zalai Közlöny megemlítette, hogy nagy kegyelettel ragaszkodott szülővárosához, ahova aktív énekes korában min-den évben ellátogatott.
Folytatva a helyi vonatkozású művészek sorát, emlékezzünk meg R ÓZSA-VÖLGYI SZIDÓNIA zongoraművészről, aki több itteni hangversenyen, például Práger Hermina estjein is közreműködött, de korábban többször zongorázott a Zöldfában is. Róla is nagyon kevés adat áll rendelkezésre. Valószínűleg azonos azzal a Zalai Közlönyben néhányszor Rosenstock Szidi néven emlí-tett fiatal lánnyal, aki az 1860-as évek második felében Kanizsán Pyllemann Ferenc tanítványa volt (lásd: Erzsébet tér 11.). A Rózsavölgyi Szidónia név először 1870-ben bukkant fel a kanizsai sajtóban. Az 1880-as évek vége felé mint Kanizsán működő magántanár a diák Hevesi Sándort tanította zongo-rázni (lásd: Fő út 8.), ő készítette fel sikeres zeneakadémiai felvételi vizsgá-jára. László Anna, Hevesi Sándor monográfusa szerint Rózsavölgyi Szidónia Liszt Ferencnél is tanult, ami elképzelhető, mert Liszt női növendékeinek névsorában akad egy Rosenstock nevű, keresztnév nélkül említett tanítvány.
Erre enged következtetni az is, hogy fellépésein gyakran és nagy elismert-séggel játszott Liszt legnagyobb zongoratechnikát követelő művei közül. A Gounod Faust című operájának keringőjéből komponált parafrázis előadása után a Zala című lap a következőket írta 1876. április 26-án:
Ha már többször volt alkalmunk e kisasszony jeles játékát csodálni, ez al-kalommal önmagát múlta felül, s e nem könnyű zenedarabot oly kifejezett technikával, oly művészi felfogással játszta, hogy a riadó tapsokat, melyekkel őt a közönség többszörösen kihívta, teljesen megérdemelte.
Rózsavölgyi Szidónia későbbi sorsáról eddig nem került elő adat. Elköl-tözhetett a városból, vagy férjhez ment és visszavonult, mert az izraelita temetőben nyugvók névsorában ezen a néven nem szerepel.
S ha már felmerült Liszt Ferenc neve, érdemes megemlíteni, hogy 1881 előtt több egykori Liszt-növendék koncertezett a Szarvasban.
VERA TIMANOVA 1876 nyarán lett Weimarban Liszt tanítványa, és még az év végén maga a Mester tett számára lehetővé egy magyarországi előadó-körutat. Ennek keretében lépett fel Timanova a Szarvasban december 17-én egy hegedűs és egy énekes közreműködésével Liszt és korábbi tanára, az egykor szintén Liszt-növendék Carl Tausig műveivel. 1878-ban TERESIA
SEYDEL hegedűművész társaságában tért vissza. Sajnos, ekkor inkább a kor
149 kismestereitől játszott, csak a koncert végén kápráztatta el a hallgatókat a Zarándokévek-ciklus itáliai kötetének záródarabjával, a Tarantellával.
1877. április 27-én SOPHIE MENTER zongoraművész és POPPER DÁVID
gordonkaművész – akkor férj és feleség – léptek a Szarvas pódiumára. Liszt maga legkitűnőbb női tanítványának tartotta Mentert, s később kollégaként kezelte. A prágai születésű Popper Dávid e koncert után egy évtizeddel a budapesti zeneakadémia tanára lett, s Hubay Jenővel létrehozott vonósné-gyese a magyar zenei élet egyik legfontosabb formációjává vált. A házaspár kanizsai koncertjét Ollop Imre (lásd: Ady utca 74.) szervezte meg.
1879. április 6-án ismét egy Liszt-növendék, JOSEFFY RAFAEL ült a Szar-vas nagytermében a zongorához s játszott a Kereskedő Ifjak Önképzőköré-nek meghívására, a szegedi árvízkárosultak javára. A hangszert erre az alka-lomra a bécsi Bösendorfer cég szállította. A koncerten helyi erők is közre-működtek: KARTSCHMAROFF LEÓ, a zsinagóga (lásd: Fő út 6.) főkántora például néhány dalt és operaáriát énekelt. A zongorista Chopint játszott, s véletlenül ő is Liszt nagyhatású Tarantellájával zárta fellépését…
Kanizsa hangversenyéletének egyik legnevezetesebb estéjére is a Szarvas nagytermében került sor 1877. március 1-jén PABLO DE SARASATE fellépé-sével, aki ANTON DOOR zongoraművésszel ebben az évben tett koncertkör-utat a Monarchiában. Kanizsai koncertjét a helyi sajtó szerint OLLOP IMRE
szervezte meg, aki öccsével, az egy ideig a bécsi zeneakadémián zongora-művésznek készülő OLLOP ERNŐvel több jeles művészt megszerzett Nagy-kanizsának, kihasználva a város kedvező fekvését és jó közlekedését.
Sarasate jövetelét a Zalai Közlöny rendkívül hangsúlyosan, több cikkben és híradásban készítette elő, melyekben külföldi sajtóvisszhangokat is idézett.
A spanyol művész zeneszerzőként még pályája kezdetén járt; koncertjén Beethoven Kreutzer-szonátája mellett egy Wieniawsky-darabot és kisebb szerzők műveit játszotta, ám a ráadásként említett spanyol népdal már min-den bizonnyal az ő műve lehetett.
A résztvevők tömege csak úgy hullámzott a hangverseny e színterére.
Büszke öntudattal észlelénk itt is, hogy városunk műértő, a valódi művészet irányában érdeklődő közönségnek mily nagy contingensét állítja. […] Egész játéka alatt rendkívüli csend uralgott – a jelenlévők mindegyike csak úgy sóvárgott minden hang után, mintha csak egyike elejtését is pótolhatatlan veszteségnek tekintette volna – számolt be a Zalai Közlöny Singer aláírású tudósítója – minden bizonnyal Singer Soma, a Kanizsai Dalárda jegyzője – a hangverseny légköréről az újság március 8-i számában. Finom elegantiája elragadó; – jelzi a francia modort, a Párisban iskolázott növendéket. – De ha modora elragadtató – úgy játéka, minden hegedű-vonása szívhez szóló, a
szívet varázzsal eltöltő; az egyes hangok oly mély érzést árulnak el és egy-szersmind olyan tökéletességet a hegedű kezelésében egyáltalában, hogy nagyobb művészt elképzelnünk alig lehetséges – fogalmazta meg benyomá-sait a recenzens. A Zala című lap egy kis rendezési bakit is megörökített:
csak egy szép hangot lopott el egy kutya, mely a legbájosabb trillánál el kezdett ugatni. De Sarasate ezt fel se vette, s a kutya is jónak látta többet nem ugatni; – bizony kár is volt beereszteni. (Zala 1877. márc. 7.) Sarasate valószínűleg azon a Stradivari-hegedűn játszott, amelyet a cremonai mester 1724-ben készített, s amely korábban Paganini birtokában is volt. A hang-szert ma Sarasate Stradivariusnak nevezik.
Maradva a hegedűsöknél, néhány hónappal Sarasate előtt egy nagy remé-nyű tizennégy éves fiú és nővére adtak koncertet, sajnos kevés érdeklődő előtt. A fiú, az eszéki születésű Franjo Krezma – német nyelvterületen FRANZ KREZMA – kilenc évesen már a bécsi konzervatórium növendéke volt és nemzetközi karrierjét tizenhárom évesen kezdte. Kanizsán kisebb darabok mellett Vieuxtemps f-moll hegedűversenyét játszotta testvére, Anna zongo-rakíséretével. Krezmát tizenhat éves korára már egész Európában ismerték, tizenhét évesen a berlini királyi szimfonikus zenekar (ma: Staatskapelle Ber-lin) koncertmestere lett. Két évvel később tuberkulózisban hunyt el, a világ minden bizonnyal egy nagy hegedűművészt veszített benne.
Egy másik, később ugyancsak fiatalon elhunyt hegedűs is fellépett a Szar-vas nagytermében európai turnéja alatt 1885 decemberében: az akkor tizen-nyolc éves EUGÈNE-MAURICE DENGREMONT. A francia-brazil származású művész már akkor nagy nemzetközi hírnévnek örvendett, de ez úgy látszik, Kanizsára nem jutott el, mert koncertjén nem volt telt ház. Pedig nagy él-ménnyel lettek szegényebbek, akik nem hallották: Játékában kettős, hármas, sőt négyes szólamú tételeket hallottunk a legtisztább hangkezeléssel előadva.
Kettős nyolcad futamok a legmagasabb hangokig, harmad, heted, kilenced, tizenketted hangközi összevonásokat a legtökéletesebb praecisitassal adja elő – referált játékának technikai részéről december 5-én a Zalai Közlöny.
Koncertezett a Szarvasban Európa akkori egyik legkiválóbb kamarazenei társasága, a sajtóban Flórenci négyesként emlegetett FIRENZEI VONÓSNÉ-GYES 1879 márciusában, műsorán Haydn, Schubert és Beethoven szerepelt.
Érdemes a Zalai Közlöny március 20-i számában a B. J. aláírással jegyzett cikkből néhány mondatot idézni:
A mi az előadás szellemi sikerét illeti, azt bízvást a művészi tökély fény-pontján állónak mondhatjuk. Az a játszi könyűdség, mely az egyes működők játékán látható – oly kerekded s egybevágó egészet képez, hogy az ember látatlanban azt hinné, miszerint az a négy művész avval a négy darab száraz
151 fával egy test egy lélek. S ezen, a művészi fényponton álló correkt összjáték az, mi ezen négy személyben a művészet netovábbját képezi… E kiváló kriti-ka megkívánja, hogy soroljuk fel a vonósnégyes akkori felállását: JEAN
BECKER, ENRICO MASI, LUIGI CHIOSTRI és HEGYESI LAJOS.
A sok sikeres est mellett egy botrány is fűződik a Szarvas épületéhez.
1879 áprilisában adott itt ária- és dalestet CARLOTTA PATTI operaénekesnő, a nagy Adelina Patti nővére. Koncertjén közreműködött férje, ERNEST DE
MUNCK gordonkaművész és egy zongorakísérő. Az esten díszes közönség jelent meg, a zongorát Bécsből hozatta a szervező, aki – a Zalai Közlönyben megjelent célzások alapján – nem lehetett más, mint Práger Béla (lásd: Ki-rály utca 41.). Carlotta egykor kiváló koloratúrszoprán volt, s kanizsai kon-certjét talán túlzottan is nagy várakozás előzte meg. Első áriája után nem jött ki megköszönni a tapsot, s ettől kezdve a közönség ellenszenvvel viseltetett iránta, mert a már fénykorán túl járó énekesnőtől e modortalanságán túl is többet várt. Kisasszonyunk valódi művészi ösztönével ugyancsak hamar tájé-kozta magát az általános hangulat minőségéről és sértett hiuságát lenézéssel akarta megbosszulni – számolt be a történtekről április 13-án a Zalai Köz-löny tudósítója. S a koncerttel még nem ért véget az este, mert az elégedetlen közönség ifjú tagjai szállása ablakai alatt macskazenével tisztelték meg a művésznőt…
1879-től a szálloda nagytermének kávéházzá alakításáig, majdnem két év-tizeden keresztül a Szarvas a kanizsai színházi élet helyszíneként is funkcio-nált. Az előadásokat korábban a Zöldfában (lásd: Erzsébet tér 9.) tartották, de az egykori patinás szálloda ekkorra megszűnt. Az első jelentős társulat, amely a Szarvasban játszott, a pécsi volt, melyet akkor GERŐFY ANDOR
igazgatott. Prózai darabok mellett sok zenés előadást tartottak: operetteket (A corneville-i harangok, Szép Galatea, Boccaccio), népszínműveket (A piros bugyelláris) is játszottak. A helyi kritika kiemelte GERŐFYNÉ ILKA asszonyt, aki a primadonna szerepét töltötte be. Közben 1882-ben megjelent Gerőfy nagy riválisa, a nem sokkal korábban társulatot alapított TÓTH BÉLA. A Ma-gyar színházművészeti lexikon szerint az ő művészi törekvéseit nem igazán értették meg, így bár elsőosztályú társulata volt, kisebb városokban kellett működnie. Azt, hogy kiváló társulata volt, a kanizsai sajtó is igazolja. Pri-madonnája ALSZEGHY ETEL a korabeli cikkekben még Kohay Etel néven szerepelt. A komikus szerepkört a fiatal KÖVESSY ALBERT töltötte be, aki majd 1902-ben – mint a Kanizsán rendszeres színházi szezont tartó pécsi színtársulat vezetője – fel fogja építtetni a város nyári színházát, az Arénát (lásd: Kálvin tér: Aréna). Műsoruk hasonló összeállítású volt, mint Gerőfyéké. Játszottak igényes prózai darabokat (Beaumarchais: Figaro
há-zassága), korabeli ismert népszínműveket és különösen sok francia operettet.
A Kis herceg (Meilhac és Halévy) előadását így értékelte a sajtó:
A zenéjén a zeneköltő genialitása ragyog. Egyike a legtöbb műélvezetet nyújtó daraboknak, mely a fővárosi színpadon is nagy tetszésben részesült.
Kohay Etel (Parthené, herceg) elemében volt és elragadó játékával, gyönyö-rű énekével folyton ismétlődő tapsvihart aratott. A legnehezebb részleteket meglepő könnyedséggel énekelte és a nagy technikát igénylő dallamokba átönté az érzelem melegét. (Zalai Közlöny 1882. okt. 29.)
Tóth Bélának az 1882-es kanizsai szezon alatt sikerült egy igazi „nagy-ágyút” is megnyerni vendégszereplésre HEGYI ARANKA, a Népszínház kivá-ló tagja személyében. A Blaha Lujzával azonos művészi fokon értékelt pri-madonna négy darabban öt előadáson lépett fel, amelyeken a jelentősen fel-emelt helyárak ellenére csak úgy tolongtak a kanizsaiak. Nyitó- és búcsúfel-lépése Hervé: Lili című operettjének címszerepe volt. Az utolsó előadás után Kanizsa fiatalsága társasvacsorát rendezett tiszteletére a Szarvas teatermé-ben, ahol a művésznő néhány dalt is énekelt.
1883-ban jelent meg Kanizsán az ARADI GERŐ-féle színtársulat. A szín-igazgató eredeti neve Czucz Gerő volt s jelentős földbirtokkal rendelkezett Csépán. Majdnem harminc évesen, új néven állt színésznek, s hat esztendő-vel később, 1864-ben már a legrangosabb vidéki társulatot igazgatta. Kani-zsai előadásainak kitűnő primadonnája leánya volt: Színészeink közől kiváló-an ARADI EMILIA (Lange k. a.) nyerte meg szépen iskolázott hangjával és könnyed játékával a közönség tetszését – írta szeptember 9-én a Zalai Köz-löny az Angot asszony lánya című előadásukról. Társulatának nagy értéke kitűnő zenekara volt, ezzel akkoriban kevés vidéki direktor büszkélkedhetett, hiszen Kanizsán is előfordult, hogy az egyébként színvonalas operettelőadást csak egy zongorista kísérte.
Az Aradi-társulat előadásain több ízben is fellépett LAKY EUGÉNIA. A ka-nizsai kezdő énekesnő eredeti neve Lőwy Eugénia volt. A Zalai Közlöny értesülése szerint szegény sorban élt, az újság ajánlotta is az Izraelita Nőegyletetnek, hogy támogassák őt anyagilag hangja kiművelésében. A fiatal lány Suppé: Boccaccio című operettjének női főszerepében, Fiametta-ként mutatkozott be. A helyi kritika nem hallgatta el, hogy fejlődnie kell, de tehetséges kezdőnek minősítette. Az értékelés valószínűleg helytálló volt, mert ebben az évadban egy másik kanizsai hölgy is fellépett egy népszínmű-ben, s ekkor az jelent meg az újságban: A kritikus inkább hallgat… (Zalai Közlöny 1882. nov. 9.) Laky Eugéniát hamarosan Gerőfy Andor szerződtet-te, de további sorsáról eddig nem került elő adat.
153 1885 áprilisában Aradi Gerő társulatának előadásain láthatta-hallhatta a kanizsai és környékbeli közönség először BLAHA LUJZÁt a Koldusdiák (Millöcker), a Tücsök (Birch-Pfeiffer), A tót leány (Almásy Tihamér – Serly Lajos) és a Cigány (Szigligeti Ede) című darabokban. A hírnevének teljében lévő művésznőt a nem sokkal korábban megalakult MAGYAR IRODALOM ÉS
MŰVÉSZETPÁRTOLÓ EGYESÜLET hívta meg a városba. Jöttekor Kanizsa lázban égett: küldöttség fogadta a vasútállomáson (lásd: Ady utca 67.), ha-talmas menet kísérte a városközpontba. Szállása is a Szarvasban volt, a téren ezrek tolongtak, amikor Blaha Lujza eleget tett várakozásuknak s az épület ma is meglévő erkélyéről köszöntötte őket. A helyi sajtó magukról az elő-adásokról keveset írt, inkább a reprezentációs alkalmakról számolt be részle-tesen. Annyi kiderült, hogy a nem színház céljára készült teremben Blaha Lujzának a hőség miatt nagy megpróbáltatás lehetett játszani s a színpad is kicsi volt. Egy beszélgetésben a nemzet csalogánya dícsérte a kanizsai kö-zönséget s elmondta, hogy szívesen jönne máskor is, ha a városnak lenne megfelelő színházépülete. 1891-ben azért eljött újra, bár még mindig nem volt színház a városban, s akkor is a Szarvasban szállt meg, fellépésére pedig a Polgári Egylet nagytermében került sor. Utolsó, 1904-es vendégszereplé-sén már az Arénában (lásd: Kálvin tér: Aréna) ünnepelte a közönség.
1890-ben a Szarvas nagytermét kávéházzá alakították, a színházi előadá-sok, hangversenyek és más nagyrendezvények a Polgári Egylet (lásd: Sugár út 3.), illetve a Kaszinó (lásd: Ady utca 7.) nagytermében folytak tovább.
1911-ben felmerült, hogy a Szarvas udvarán, a kerthelyiség területén nyári színkört létesítsenek. FÜREDI BÉLA pécsi színigazgató elgondolása azonban nem valósult meg, a terveket a városi építési bizottság tűzveszélyesség cí-mén elutasította.
A zene a Szarvas mindennapi életéhez is hozzátartozott. Éttermében, ká-véházában az 1880-as években DARÁZS MISKA és HORVÁTH LACI
A zene a Szarvas mindennapi életéhez is hozzátartozott. Éttermében, ká-véházában az 1880-as években DARÁZS MISKA és HORVÁTH LACI