85 Közvetlenül a vasúti sorompó előtt, a Csengery út páros oldalán földszintes vá-rosi ház áll, amely Nagykanizsa 1939-es hivatalos házjegyzéke szerint KETTING
FERENC és családja tulajdona volt. Hosszú nagykanizsai munkásságának második,
Az 1897-ben Kiskunmajsán született Ketting 1916 szeptemberében ének- és rajztanárként került a nagykanizsai Polgári Fiúiskolába (lásd: Ady utca 9.). Eredetileg tanítóképzőt végzett, s Szegeden egy katonazenekar vezetőjétől szerzett karmesteri tapasztalatokat. Gordonka szakra iratkozott a Zeneakadémiára, amelyet hamarosan egy baleset miatt ott kellett hagynia. A zenei pálya meghiúsulása után másik tehetségére alapo-zott, s elvégezte a képzőművészeti akadémiát.
Ketting Ferenc rendkívül szerteágazó és nagyon magas szintű zenei tevé-kenységet fejtett ki a városban iskolai munkáján kívül is. Az 1920-as évek elején tanított az ún. FENYVES-ZENEISKOLÁban (lásd: Zrínyi utca 49.). Eb-ben az időEb-ben több műkedvelő színházi előadás (Lili bárónő, Túl a nagy Krivánon) zenei vezetőjeként ténykedett. 1921 és 1936 között karnagya volt a ZRÍNYI MIKLÓS IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖR zenekarának. 1921 és 1945 között vezette a Kör vegyeskarát, amelyet az 1930-as évek közepétől az or-szág egyik legjobb vegyeskaraként tartottak számon; eredményeik csúcs-pontjaként 1940-ben elnyerték a KIRÁLY-DÍJat. 1933–1938 között ő volt az IPARTESTÜLETI DALÁRDÁnak (lásd: Sugár út 3.), Kanizsa másik jeles kóru-sának is a karnagya. Nyugdíjasként 1951-től 1957-ig a VASUTAS KÓRUS
vezetőjeként (lásd: Csengery út 67.) hasznosította karnagyi tapasztalatait.
Mindezen tevékenységek között nem könnyítette meg helyzetét Vannay János, az 1926-ban alapított Városi Zeneiskola (lásd: Királyi Pál utca 2.) igazgatója. Vannay – alig egy évvel posztja elfoglalása után – meglehetősen lekezelő tartalmú cikket írt egy országos zenei szaklapba Nagykanizsa addigi zenei életéről, mindenestől műkedvelőnek bélyegezve azt. Vannaynak disz-tingválni kellett volna, mert ha működött is egy-két gyengébb kórus és elő-fordultak dilettáns megnyilvánulások is Kanizsán, az Irodalmi és Művészeti
Csengery út 46.
Kör keretében éppen Ketting révén színvonalas zenei élet folyt, több esetben kiemelkedő produkciókkal már 1926 előtt is. Ettől kezdve egészen 1944-ig, Vannay kanizsai működésének végéig kapcsolatukat meglehetős feszültség árnyékolta be. Dr. Krátky István polgármester, aki maga is kitűnő hegedűs volt és szívén viselte Nagykanizsa zenei életét, többször közvetített közöttük, olykor sikerrel, mert a két karnagynak volt néhány közös fellépése s Ketting többször is dirigált Vannay-szerzeményt. De a korabeli sajtó cikkei mögé nézve érezhető a törekvés, hogy Kettinget ellehetetlenítsék. Amikor például több kórusversenyről országos nagy elismerésekkel tért haza a Kör vegyeskarával, elmaradt a pályaudvari (lásd: Ady utca 67.) szokásos ünnepé-lyes hivatalos fogadtatás. Vannay megpróbálkozott egy rivális énekkar létre-hozásával is, hogy tagokat csábítson át Ketting kórusából. Ketting azonban makacsul haladt a saját útján nem személyes elismeréseket hajszolva, hanem a zene, kórustagjai és a közönség érdekében.
Tanítványai és a keze alatt évtizedeken át éneklők és muzsikálók a rajon-gásig szerették mesterüket. Szigorú, sokat követelő, de mindig igazságos és jóindulatú volt, gyakran humorát is megcsillogtatta. Ezt a szeretetet mutatja, hogy december elején, Ferenc-nap alkalmából kórusai mindig eljöttek ide, hogy szerenáddal köszöntsék. De felhangzott a ház előtt az ének a dalosver-senyeken elnyert díjak megünneplésére is. 1936 júniusában például, amikor mindkét kórusa országos diadalt aratott, a Csengery út a következő jelenet-nek volt tanúja, amint azt a Zalai Közlöny tudósítója rögzítette:
Este 9 órakor vonult fel zárt sorokban az Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara és az Ipartestületi Dalárda a Csengery-utcai sorompóhoz, a Ketting-ház ablakai alá. Csakhamar hatalmas tömeg vette körül a dalosokat, úgy hogy az utcában az ünneplés idejére megállt a forgalom.
Elsőnek a Vegyeskar énekelte el a jeligéjét, majd Abramovics Márk fő-kántor vezetésével a versenykórust és egy szerenádot az utca közönségének lelkes tapsaitól kísérve. A kar dalosai nevében Nagy Vince piarista tanár, az Irodalmi Kör társelnöke köszöntötte a dalosszívekből fakadt szeretet szavaival Ketting Ferencet, akinek a dalárda rózsa-csokrot nyújtott át.
Ketting karnagy a meghatottságtól könnyekkel küzködve mondott köszöne-tet a nemvárt üdvözlésért. Kérte Ketting Ferenc, hogy a közöny, amivel a kettős dalos-diadalt Nagykanizsa fogadta, ne kedvetlenítse el a dalosokat hanem sarkalja őket fokozott dalos-munkára a következő állomásra: – a királydíjért.
Ugyanilyen hangulatban következett az Ipartestületi Dalárda szerenádja.
Az ünneplés itt is szívből fakadó volt…(Zalai Közlöny 1936. júl. 7.)
87 Zenei ízlését, műsorpolitikáját kiválóan
ösz-szefoglalta a Kör vegyeskarának egyik tagja, dr.
Strém Sándor fogorvos (lásd: Ady utca 6.) 1936-ban a város hírlapjá1936-ban írott vezércikkében:
Ketting volt az, aki szakítva a magyar dalkul-túrának a német „Liedertafel” bűvköréből ki-szabadulni nem tudó, egyhelyben topogásával új, egészséges, termékeny tájak felé vezette dalo-sait. Ki ne emlékeznék vissza a Teremtés fensé-ges oratóriumának akkordjaira? Ki ne idézné vissza Palestrina, Orlando di Lasso, Vittoria, Josquin de Prés, Scarlatti, a polifónia nagymes-tereinek csodás alkotásainak emlékét? El lehet felejteni Haendel Hallelujáját a Messiásból, amit az Alsótemplom orgonaavatásán mutattunk be a közönségnek? […] Ezekkel mind Ketting
ajándékozta meg dalosait, zenészeit és a közönséget… ( Zalai Közlöny 1936.
júl. 4.)
Ketting Ferenc volt a városban az új zene, a bartóki és kodályi törekvések első „szálláscsinálója”, az 1930-as évek második felétől Nagykanizsán és Dél-Zalában az ÉNEKLŐ IFJÚSÁG mozgalom megszervezője, az első kanizsai Kodály-hangverseny megvalósítója.
Képzőművészeti képességeit elsősorban iskolájában kamatoztatta, de fest-ményeivel, grafikáival többször vett részt csoportos kiállításokon is. Noll József gimnáziumi tanárral közösen tervezte a Deák téren 1933-ban felava-tott Országzászló emlékmű díszlobogóját.
Ketting felesége a polgári leányiskolában természetrajzot tanított, három gyermeket neveltek. Otthoni kedvtelésük a kertészkedés volt, már az 1930-as években voltak bonsai fáik. Mintaszerűen kezelt kertészetükbe feleségével minden évben elvitték osztályaikat egy kis tanulmányi kirándulásra.
Felesége halála után Budapestre költözött, ott hunyt el 1988. február 4-én.
Bár Nagykanizsa zenei életének kimagasló alakja volt, temetésén a város nem képviseltette magát s neve is lassan feledésbe merült.
Időskori tablóképe
A vasutasok művelődési háza eredetileg a Nemzeti Bizottságtól a vasutasok kapták meg.
Nagykanizsán 1860-ban indult meg a vasúti közlekedés, s ekkortól a vasút kü-lönböző munkaköreiben dolgozók a város kulturális életében is szerepet játszottak (lásd: Ady utca 67.) Ez a kulturális aktivi-tás folytatódott közvetlenül a háború befe-jezése után is. A ház rendbehozatalának munkálataiban részt vevő vasutasokból és családtagjaikból hamarosan
SZÍNJÁTSZÓCSOPORT alakult, amely már 1946-ban fellépett az akkor romos épületben. Közben a házat államosították és az 1950-es évek első felében a vasút nagy erőkkel folytatta újjáépítését. A színjátszókör, amely zenés dara-bokat is műsorra tűzött, felvette Déryné nevét. Fénykoruk ALTAI JÓZSEF ve-zetésével az 1960-as évek közepéig tartott, majd 1978-ban feloszlottak.
A ZENEKAR, amely ezekben az időkben kísérte őket, de önállóan is játszott a közkedvelt STEFÁN RUDOLF vezetésével, egy akkoriban esztrádzenekarnak nevezett formáció volt, a könnyű- és komolyzene határán. Stefán Rudolf egyébként azonos ARNBERGER RUDOLFfal, aki 1920 körül tűnt fel Nagykani-zsa zenei életében, mint az Uránia mozi (lásd: Rozgonyi utca 4.) zongoristája a némafilmes korszakban. Gábor Jenő, Kanizsa zenei életének alapos ismerője szerint Arnberger az Arany névre magyarosított, így egyelőre homály fedi a Stefán vezetéknév eredetét…
A vasutas kulturális tevékenység hagyományosan fontos területének számí-tott a kóruséneklés. Az 1907-ben megalakult DÉLIVASÚT FŰTŐHÁZI DALKÖR
folytatójának tekintve magukat, 1945-ben IVÁNKOVITS FERENC zeneiskolai igazgató vezetésével újjáalakult a VASUTAS KÓRUS. Kezdetben férfikarként, 1952-től vegyeskarként működtek az 1960-as évek elejéig. A korban szokásos mozgalmi dalokból kialakított repertoár után a klasszikus énekkultúra reme-keivel KETTING FERENC karnagy ismertette meg a dalosokat. Kanizsa máig legnagyobb karnagy-egyénisége nyugdíjas korában, 1951 és 1957 között ve-zette a kórust. Utolsó karmesterük JAKABOS GYÖRGY volt.