89 Az énekkar és vele együtt a művelődési ház 1954-ben, Ketting Ferenc kar-nagysága idejében vette fel KODÁLY ZOLTÁN nevét; az ünnepséget szeptem-ber 18-án tartották. Ketting a háború előtt évtizedeken át vezette az Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskarát, amely az 1930-as években az ország legjobb-jai közé tartozott. Akkoriban országos dalosversenyeken Kodály többször is hallotta őket s személyesen gratulált Kettingnek. Amikor másfél évtized múl-va a múl-vasutasok arra kérték Magyarország legnagyobb zenei tekintélyét, hogy művelődési házuk az ő nevét viselhesse, a megadott engedély mögött egész biztosan ott volt Ketting Ferenc személye, akiben Kodály minőségi garanciát látott. Valószínűleg közrejátszott az is, hogy a nagy zeneszerző vasutas csa-ládból származott.
Az, hogy Kodály a névfelvételbe beleegyezett, nagy dolognak számított, amit ő igen ritka és indokolt esetben engedett meg, mert nem szándékozott maga körül személyi kultuszt kialakítani. Válaszlevelének sajnos az idők fo-lyamán nyoma veszett. Leveleinek 1982-ben megjelent gyűjteményéből csak annyi olvasható ki, hogy 1954 májusában valóban írt a kultúrotthon vezetősé-gének Kanizsára, minden bizonnyal ez volt a névfelvételbe beleegyező levél.
Tartalma a vasutas szájhagyományban a következőképpen maradt fenn: Ko-dály azt üzente, hogy a népművelési otthon, mely az ő nevét viseli, az igazi művészet otthona legyen, s ha megtudja, hogy benne jampi muzsika hangzik el, vagy jampi táncot járnak, saját kezével kaparja le nevét az épületről…
A helyi sajtó szerint levelében ígéretet tett, hogy megpróbál eljönni az ün-nepségre, de felesége betegsége miatt nem vett részt rajta. A névadó ünnepsé-gen a korban szokásos beszédek elhangzása mellett fellépett Ketting vezetésé-vel az akkor hatvanöt tagú énekkar, természetesen Kodály műveivezetésé-vel. Felhang-zott a Köszöntő („Serkenj fel, kegyes nép…”), a Mátrai képek és az Esti dal.
Ezután az intézmény zenekara Verdi: Trubadúr című operájának népszerű dallamait szólaltatta meg. Befejezésül a színjátszók A két kapitány című ope-rettet mutatták be.
A vasutasok NÉPTÁNCCSOPORTja is a hőskorban született meg. Többszöri megszűnése után 1986-ban PAPP LÁSZLÓ, a tragikusan korán elhunyt nagy néptáncos egyéniség alakította meg a MÁV DÉL-ZALAI TÁNCEGYÜTTESt.
Rövid időn belül aranyérmes együttessé fejlődtek. Jelenleg DÉL-ZALA T ÁNC-EGYÜTTES néven működnek. Egy ideig az Erkel művelődési házban (lásd:
Ady utca 8.) volt az otthonuk, de annak megszűnte után újra a vasutas műve-lődési ház a fenntartójuk.
Az intézmény hivatalos neve most VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház.
Előcsarnokában 2007 decemberében, a névadó születésének százhuszonötödik
évfordulója alkalmával rendezett ünnepségsorozat idején avatták fel Kodály Zoltán fából faragott mellszobrát, Csávás Csaba alkotását, az épület homlok-zatán pedig a várostörténeti sorozatba tartozó emléktáblát.
91 A Csengery út végén, közel a vasútállo-máshoz, hatalmas területen áll a Kanizsa Sörgyár épületegyüttese. Eredeti formájá-ban az 1890-es évek közepén épült Konecsny és Nedelnik prosznitzi mérnökök tervei alapján.
A Nagykanizsa gazdasági életében soká-ig meghatározó szerepet játszó gyárat Ka-nizsai Serfőzde Rt. néven 1892-ben helyi vállalkozók alapították gelsei Gutmann Vilmos vezetésével. Megvalósítását a nagykanizsai Kereskedelmi és Iparbank finanszírozta.
A gyári komplexum az akkori idők csúcstechnológiájával készült. Területén parkot is kialakítottak, amelyet kez-dettől fogva szívesen kerestek fel a kanizsaiak. A Zalai Közlöny 1895. június 15-én így számolt be egy diák-vigalomról:
A nagykanizsai középkereskedelmi iskola növendékei f. hó 11-én tavaszi ünnepélyt rendeztek a sörgyárban. Az idő nagyon kedvező volt. A sörgyár
Csengery út 109-111.
Sörgyár
A Sörgyár épületegyüttese eredeti formájában
szép parkjában minden asztal el volt foglalva. A szépen díszített táncterem-ben az ifjúság táncra perdült, amelyhez HORVÁTH LACI bandája húzta a talp alá valót. Az első négyest 32 pár táncolta. […] Az ifjúság a tanárok folyto-nos éltetése mellett sok sört fogyasztott, de azért a rend mindvégig példás maradt.
A 32 holdnyi földterületen épített létesítmények között kiemelkedett a 800 négyszögöl alapterületű és négy emelet magas malátagyár. Ebben volt a csí-ráztató hatalmas teremegyüttese, amelyet katakombának neveztek. Esztéti-kusnak nem igazán lehetett mondani: egy 1894-es leírás szerint belseje az első pillanatban rémes látványt nyújtott, mintha a fegyház egy föld alatti börtö-nébe léptem volna. A pinceszerű helyiség villannyal volt ugyan világítva, de a fényt elhomályosította a nagy füst és a nyirkos levegő (Zala 1894. szept.
20.). Kisebb átalakítások és csinosítások után az 1900-as évek első negyedé-ben e zord hely két íznegyedé-ben is, 1906-ban és 1925-negyedé-ben nagyszabású zenei ese-ménynek adott helyet.
1906 augusztusában csaknem tízezer főnyi közönség részvételével itt bo-nyolították le a DUNÁNTÚLI DALOSSZÖVETSÉG KÓRUSVERSENYÉt.
Nagykanizsa kóruséletének első fénykorát a századforduló hozta el. Ekko-riban vezette itt a család pécsi kereskedésének fióküzletét (lásd: Ady utca 1.)
Böhm Emil (a zászló mögött, karba tett kézzel) és kórusa a pécsi dalos-verseny első díjával, 1904
93 BÖHM EMIL. A fiatal üzletember tehetségét és képzettségét tekintve profi muzsikus volt. A városba érkezve hamarosan tagja, majd karmestere lett az IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖR kórusának, amellyel az 1904-ben Pécsett megrendezett dunántúli dalosversenyről első díjjal tért haza. Kanizsa városa ezzel érdemelte ki, hogy a következő dalosverseny házigazdája lehetett, ame-lyen a Dunántúl egész területéről tizenhárom kórus vett részt. Az Irodalmi Kör szervezőgárdája hónapokig készült a nagy eseményre, s a kórustagok elszállásolásától, megvendégelésétől a verseny díjainak beszerzéséig hatalmas és eredményes munkát végeztek. A verseny fővédnökéül gróf Zichy Aladárt, a király személye körüli minisztert kérték fel, aki – mint Nagykanizsa város országgyűlési képviselője – meg is jelent a dalosok bemutatkozásán.
A kétnapos eseménysorozat lefolyása részletesen követhető Kanizsa akkori két hírlapja, a Zalai Közlöny és a Zala tudósításaiból. A cikkekből Böhm Emil részletesen idézett Dalosnaplómból című kötetében:
A verseny vasárnap vette kezdetét a Sörgyárban, amelynek udvara és kör-nyéke át volt alakítva az ünnepség céljaira. A katakomba 3 hatalmas csar-nokát foglalta le a verseny közönsége.
A dalosverseny három csoportban folyt. A „nehéz műdalcsoport” ver-senydarabja Kirchner: Dalforrás, a „műdalcsoporté” Révfi: Honszeretet c.
pályadíjas darabja volt. A „népdalcsoport”-ban nevezett kórusok Huber:
Szomorú fűzfának c. népdalát adták elő.
A nehéz műdalcsoportban különösen a Szombathelyi Dalosegyesületnek volt nagy hatása. A műdalcsoportban a keszthelyi dalárda tetszett nagyon. A népdalcsoportnál pedig a közönség részben a tatait, részben a siklósi polgá-ri daloskört jelölte.
A verseny után itt is, ott is lampionos menetek tűntek fel a város utcáin.
Dalárdisták voltak; szerenádot adni mentek azoknak a leányoknak, akik zászlajukra szalagot kötöttek.
A szabad verseny hétfőn délelőtt volt zsúfolt ház előtt, majd a zsüri dönté-sének kihirdetése következett.
Ekkor egy kis baj történt: a budapesti LYRA DALKÖR elégedetlen volt elért helyezésével és botrányos jelenetek közepette protestált. A jelenlévő közönség két pártra szakadt. A helyzetet az egyik zsüritag, a Zenelap szerkesztője men-tette meg. E kínos incidenstől eltekintve, amelynek nem a kanizsai szervezők voltak okozói, a verseny erkölcsileg és anyagilag is szépen sikerült.
1925-ben ismét kórusversenynek adott helyet a sörgyári katakomba. Addig-ra jelentős változások álltak be a daloséletben, mert dr. THOLWAY ZSIGMOND
postafőnök (lásd: Ady utca 10.) elnökletével már egy éve dolgozott a
nagyka-nizsai székhellyel megalakult ZALAVÁRMEGYEI DALOSSZÖVETSÉG. Első nagyrendezvényük volt az 1925-ös megyei dalosverseny, amelyet a következő évtizedben váltakozó helyszíneken folytattak. 1925. szeptember 8-án négy nehézségi fokozatban tizenhét kórus lépett a közönség elé. Az öt nagykanizsai és két zalaegerszegi kórus mellett voltak itt énekkarok Keszthelyről, Sümeg-ről, Zalaszentgrótról, BalatonfüredSümeg-ről, NemestördemicSümeg-ről, KővágóőrsSümeg-ről, Sormásról, Balatonkövesdről és Alsópáhokról. A szervezők lenyűgöző külső-ségekkel vették körül a versenyt és a fellépő kórusok településeiről is számos előkelő vendég érkezett. Csak éppen a zenei részt kellett megkurtítani, mert a nagy reprezentáció elvette előle az időt…
Ettől függetlenül a Zalavármegyei Dalosszövetség jelentős eredményekkel működött 1936-ig, amikor székhelyét az országos központ áthelyeztette Kani-zsáról az akkor még zeneiskolával sem rendelkező Zalaegerszegre.
Az 1925-ös megyei dalosverseny krónikájához tartozik, hogy a közönség soraiban ott ült a gimnazista Fischel Ferenc, aki majd FEJTŐ FERENC néven írja be magát Európa kultúrtörténetébe. Ekkor ismerkedett meg azzal a Ró-zsika nevű kislánnyal, akihez az első szerelem fűzte, s akit hamarosan elveszí-tett, amikor a lány tüdőgyulladásban meghalt.
A katakombát 1954-ben, a háborús pusztítások utáni újjáépítéskor lebon-tották és helyére az akkori technológiának megfelelő nyíltmedencés ászokpin-cét építettek.
A Sörgyár az 1970-es évektől lett újra jelentős zenei helyszín: itt rendezték meg a NEMZETKÖZI JAZZHÉTVÉGÉk örömzenéléseit (jam-session).
1992-ben a gyár még megünnepelhette centenáriumát, azonban 1994-ben egy külföldi cég megvásárolta, majd 1997-ben beolvasztotta másik magyaror-szági sörgyárába, a Dreherbe. Ezután 1999-ben a nagykanizsai gyárban leál-lították a termelést.
95 Az enyhén emelkedő, felfelé tölcsérszerű-en szélesedő Deák tér közepén áll a Jézus Szíve-templom, amelyet a helybeliek rég-óta – hogy megkülönböztessék a ferences templomtól (lásd: Zárda utca 9.) – Felső-templomnak is neveznek.
Első formájában 1764-ben épült s Nepomuki Szent János tiszteletére szentelték fel.
1824-ben megnagyobbították, hozzá kétemeletes tornyot építettek. A század végére újra kicsinek bi-zonyult a városrész egyre szaporodó lakossága szá-mára, s kibővítésére közadakozás indult. Az első világháború, majd a gazdasági válság következtében azonban csak évtizedek múlva, a második világhábo-rú árnyékában sikerült a nagyszabású tervet végre-hajtani, nem kevés nehézséggel szembenézve. 1941-ben indultak meg a bontási, majd építési munkálatok és 1942. november 8-án szentelték fel a modern, kereszhajós épületrésszel a korábbinál jóval nagyobb alapterületűre kibőví-tett templomot. Eredeti megjelenéséből csak a barokkos homlokzatot és a kórus alatti részt hagyták meg.
A templom zenei vezetéséért sokáig a ferences templom kántora volt fele-lős, mivel Nagykanizsán valamennyi templom és kápolna a ferences szerze-tesek által vezetett egyetlen plébánia területéhez tartozott. Így többször or-gonált és énekelt itt 1903-tól az alsótemplom főkántora, a nagyszerű RÁCZ
JÁNOS. Fia, ifj. RÁCZ JÁNOS volt a segédkántor, akinek gyönyörű hangjáról és kitűnő orgonajátékáról a helyi sajtó többször is megemlékezett. 1930 au-gusztusában például a következőket írták:
A vallásos érzés és a művészi régiók kettős áhitata vette szárnyára a lelke-ket az egész hangverseny alatt. A műsoron if. Rácz János, a felsőtemplom ambíciózus kántora, nagy tehetséget mutató orgonaszámai közt, klasszikus szerzők mellett, mint finom belső muzikalitással megáldott komponista is sikerrel mutatkozott be. (Zalai Közlöny 1930. aug. 23.)
A hívők számának növekedése miatt szükségessé vált új plébánia alakítá-sa. E törekvés egyszerre ért célba a templom nagy kibővítésével, s ettől kezdve a felsőtemplomnak is önálló főkántora volt.
A templom orgonájáról 1844-ben találunk először említést, amikor STRASSER LÁZÁR nagykereskedő (lásd: Erzsébet tér 9.), a zsinagóga (lásd:
Fő út 6.) orgonájának adományozója a katolikus templom számára is