Tekintsük most át, hogyan bán Pécsváradi művével az utókor, mennyire volt ismert a Compen-diosa descriptioa rendtársak és az első külföldi és magyar bibliográfusok előtt. Conrad Gesner bibliográfiájának első, 1545-ös kiadása152 ugyan a Compendiosa descriptiót sem Pécsváradi, sem Farnádi, sem Gabriel Hungarus neve alatt nem hozza, és nem veszi fel sem az ehhez készült 1555-ösAppendix,153sem Josias Simmler 1574-es bővített kiadása,154ám végül az 1583-as ne-gyedik bővített kiadásba155 mégis bekerül az egyelőre csak Gabriel Hungarusként szereplő író műve.
Az első ferences irodalomtörténet, Henri Willot 1598-as műve, bár Temesvári Pelbártról mű-veinek felsorolása mellett kétsoros verssel is megemlékezik,156 sem Pécsváradit, sem Farnádit nem ismer.
Francesco Quaresmi 1639-ben a nagyhírű Plantin–Moretus nyomdászcsalád antwerpeni nyom-dájában megjelent hatalmas kétkötetes munkájában, a Historica, theologica et moralis terrae sanctae elucidatióban három bekezdést szán Farnádi – nála Nicolaus Ferdinand – érvelésének megcáfolására.157Ez aCompendiosa descriptioelső idézése és a XIX. századi bibliográfusokig ő az egyetlen, aki a Compendiosa descriptiót a Farnádi-féle kiadásban ismeri, sőt azt is tudja a szerzőről, hogy magyar és hogy a könyvet Bécsben adták ki. Eszmefuttatásából, melyben a Sínai-félszigeten hallható, de meg nem található csodálatos kolostor kérdésére koncentrál, nem derül ki, hogy a kérdéses szöveghelyet leszámítva mit gondolt a Compendiosa descriptio
mi-152Gesner, Conrad:Bibliotheca Vniuersalis, siue Catalogus omnium scriptorum locupletissimus: in tribus lingu-is, Latina, Graeca et Hebraica extantium et non extantium, veterum et recentiorum in hunc usque diem, doctorum et indoctorum … Opus novum, et non Bibliothecis tantum … necessarium, sed studiosis omnibus … utilissimum authore ConradoGesnero. Tiguri (apud Christophorum Froschoverum) 1545.
153Gesner, Conrad:Appendix Bibliothecae Conradi Gesneri.Tiguri (Christophorus Froschoverus) 1555.
154Gesner, Conrad – Simmler, Josias: Bibliotheca instituta et collecta primum a ConradoGesnero.Deinde in Epitomen redacta et novorum librorum accessione locupletata, iam vero postremo recognita et in duplum post priores editiones aucta, per IosiamSimlerum Tigurinum. Tiguri (apud Christophorum Froschoverum) 1574.
155Gesner, Conrad – Simler, Josias – Fries, Iohannes Iacob:Bibliotheca instituta et collecta primum a Conrado Gesnero,deinde in epitomen redacta et novorum librorum accessione locupletata, tertio recognita et in duplum post priores editiones aucta per IosiamSimlerum, iam vero postremo aliquot mille cum priorum tum novorum authorum opusculis, ex instructissima Viennensi Austriae Imperatoria Bibliotheca amplificata per Iohannem Iaco-bumFrisium Tigurinum. Tiguri (Christophorus Froschoverus) 1583, 252:„Gabrielis Monachi Franciscani Vngari terrae sanctae descriptio. In 4. 1521.”
156Willot, Henri:Athenae orthodoxorum sodalitii Franciscani, qui vel selecta eruditione, vel floridiore eloquen-tia, vel editis scriptis sanctissimae Dei sponsae Romanae operam navarunt.Opera reverendi P. F. Henrici Willot.
… Leodii (Arnoldus a Coursvvaremia) 1598, 299–300.
157Quaresmius, Franciscus:Historica, theologica et moralis Terrae Sanctae elucidatio. Tomus II. Antverpiae (ex officina Plantiniana Balthasaris Moreti) 1639, 1006.
nőségéről,158csak azt a racionális ellenvetést fogalmazza meg, hogy ha senki sem találja ezt az elrejtett kolostort, ugyan honnan lehet tudni, hogy pontosan negyven szerzetes lakja? Nem kell hát a Szentírással, a tekintéllyel és a józan ésszel ellenkező csodás dolgokat bizonygatni.
Jacques Le Long szentírástudományi bibliográfiájának, aBibliotheca sacrának 1723-as kiadá-sa például két helyen is említi, a Szentföld-leírások közt külön is felsorolva:„Gabriel Hungarus, Minorita, Terrae Sanctae descriptio, in 4o, edita 1521”.159 Ezt ismétli el Le Long első kiadá-sára (nem az általunk megtekintett bővített másodikra) való pontos hivatkozással Juan de San AntonioBibliotheca universa franciscanája160is.
Szemben az Anselmus N.-ként felsorolt Anselmus de Cracoviával161Pécsváradi művét Lucas WaddingScriptores ordinis minorumának sem első, 1600-as, sem 1650-es kiadása nem ismeri, Sbaralea kiegészítése162viszont már tartalmazza Gabriel Hungarusról a Le Long és San Antonio bibliográfiájában ismertetett adatokat, méghozzá szó szerint.
Összefoglalva az eddigieket: a rendi irodalomtörténet-írás művelőinek sem állt rendelkezésre a mű egyik változata sem, csupán Conrad Gesner művének negyedik kiadásából tájékozódtak.
Annak magyarázatát pedig, hogy éppen ebben a kiadásban jelenik meg először aCompendiosa descriptio, a címében találjuk: Johann Fries ekkor egészítette ki a bécsi császári könyvtárban található művekkel, ahol minden bizonnyal már ekkor megtalálható volt.
A bécsi könyvtárosok tehát már a kezdetek kezdetén jobban hozzáférhettek a műhöz: Bernad Pez bencés történetíróThesaurusával,163mely leírja a magyar ferences PécsváradiCompendium
158A szövegrész fontosságára a131. oldalon még visszatérünk.
159Lelong, Jacques:Bibliotheca sacra in binos syllabos distincta. Quorum[…]posterior vero continet omnia eo-rum opera quovis idiomate conscripta, qui huc usque in sacram Scripturam quidpiam ediderunt, simul collecta tum ordine auctorum alphabetico disposita, tum serie sacrorum Librorum. Huic coronidis loco subjiciuntur gramma-ticae et lexica linguarum, praesertim orientalium, quae ad illustrandas sacras paginas aliquid adjumenti conferre possunt. Labore et industria JacobiLe Long.Syllabus secundus. Tomus primus.Parisiis (F. Montalant) 1723; 736.
p. E, és 1052. p.
160Sanantonio, Juan:Bibliotheca universa franciscana, sive alumnorum trium ordinum S. P. N. Francisci, qui ab ordine seraphico condito, usque ad praesentem diem, Latina, sive alia quavis lingua scripto aliquid condignarunt, encyclopaediaUvillotiathaeneo et syllaboUvadingianolocupletior, in tres distributa tomo, adjectis necessariis indicibus ac materiarum bibliotheca.… Concinnata a R. P. Fr. Joanne a S. Antonio. … Tomus secundus. Matriti (Ex Typographia Causae Venerabilis Matris de Agreda) 1732, 3.
161Wadding, Lucas:Scriptores ordinis minorum quibus accessit syllabus illorum qui ex eodem ordine pro fide Christi fortiter occubuerunt. Priores atramento, posteriores sanguine Christianam religionem asseruerunt. Recen-suit Fr. Lucas Waddingus. Romae (Ex Typographia Francisci Alberti Tani) 1600, 28.
162Sbaralea, Johannes Hyacinthus:Supplementum et castigatio ad scriptores trium ordinum S. Francisci a Wad-dingo,aliisve descriptos, cum adnotationibus ad syllabum martyrum eorumdem ordinum.Opus posthumum Fr.
Johannis Hyacinthi Sbaraleae. Romae (ex Typographia S. Michaelis ad Ripam, apud Linum Contedini) 1806, nr.
MDLIV (296. p.).
163Pez, Bernard:Thesaurus anecdotorum novissimus, seu veterum monumentorum praecipue ecclesiasticorum ex Germanicis potissimum bibliothecis adornata collectio recentisima.Tomus I. Augustae Vindelicorum et
Gra-locorum Terrae Sanctaecímű művét (az évszám nélküli változatot; incipitjét nem közli), de is-meri Farnádi Descriptio locorum Terrae Sanctaecímű kiadását, incipitjével együtt; mindkettőt 1500 előttre teszi és mindkét nyomtatvány lelőhelyének a St. Dorothea-kolostort adja meg.
Michael Denisnek a bécsi könyvnyomtatás történetéről szóló műve ugyanezt a St. Dorothea-kolostorban található Farnádi-példányt írja le, az ugyanitt Pez által említett Pécsváradit sem mű-ve,164 sem a hozzá 1793-ban nyomtatott Nachtragnem említi. Téves megállapítását, miszerint a mű megjelentetője valószínűleg Winterburger lehetett, a Farnádi-változatot illetően később Walther Dolch bibliográfiája helyesbítette.165
Ezt követték először az egyetemes céllal az összes számba vehető útleírás katalógusát, majd a német zarándokok nemzeti bibliográfiáját összeállító nagy bibliográfusok: Titus Tobler,166 Hein-rich Meisner és Reinhard RöhHein-richt167művei168 Mint látható, a két változat leírásában az okozta a problémát, hogy maguk a leíróik sem fértek hozzá mindkét példányhoz. Tobler az általa ta-nulmányozott szövegek egy részét a saját szentföldi útjai során össze is vetette a szent helyek akkori állapotával, ám sajnos aCompendiosa descriptioegyik változata sem tartozott ezek közé a szövegek közé. A Dániel szerzetes zarándokútját kiadó169Abraham Szergejevics Norov ([von/
de] Noroff) viszont vele ellentétben Farnádiból rendelkezett saját példánnyal, és azt sem csak
ecii (Sumptibus Philippi, Martini et Johannis Veith fratrum) 1721, LXXXVII–VIII. (Hivatkozik rá: Röhricht–
Meisner: op. cit. 142). Pez Pécsváradi után pár sorral a Holl által aCompendiosa descriptióval rokonított Anselmus de Cracoviát is felsorolja.
164Denis, Michael:Wiens Buchdruckergeschicht bis 1560.Wien (Christian Friedrich Wappler) 1782, 312–313.
165Langer, Eduard:Bibliographie der österreichischen Drucke des XV. und XVI. Jahrhunderts.I. Band. I. Heft.
Trient – Wien – Schrattenthal.Bearbeitet von Dr. Walther Dolch. Mit eniem Anhang aus der ersten Zeit des Wie-ner Buchdrucks von Dr. Ignaz Schwartz. Wien (Gilhofer und Ranschburg) 1913, 127. A továbbiakban: Langer – Dolch:Bibliographie der österreichischen Drucke
166Tobler, Titus:Bibliographia geographica Palestinae. Zunächst kritische Uebersicht gedruckter und unged-ruckter Beschreibungen der Reisen ins Heilige Land.Leipzig (S. Hirzel), 1867, nr. (59–60. p.); nr. (66–67. p.).
167E két bibliográfia a Compendiosa descriptiót ugyan nem tartalmazza, ám annál alaposabban tárgyalja Hirschfeld útját: Röhricht, Reinhold – Meisner, Heinrich:Deutsche Pilgerreisen nach dem Heiligen Lande. Hera-usgegeben und erläutert Reinhold Röhricht und Heinrich Meisner. Berlin (Weidmann) 1880, 523–525. p.; illetve Röhricht, Reinhold:Deutsche Pilgerreisen nach dem Heiligen Lande.Von Reinhold Röhricht. Gotha (Fridrich Andreas Perthes) 1889, 224–226. p.
168Röhricht, Reinhold:Bibliotheca geographica Palestinae. Chronologisches Verzeichniss der auf die Geogra-phie des Heiligen Landes bezüglichen Litteratur von 333 bis 1878 und Versuch einer CartograGeogra-phie. Berlin (H.
Reuther) 1890, nr. 429 (142. p.).
169Noroff, Abraham de:Pélerinage en Terre Sainte de l’igoumène russe Daniel, au commencement du XIIesiècle, (1113–1115).St-Pétersbourg (Imprimerie de l’Académie Impériale des Sciences) 1864.
könyvtára számára vásárolta,170 hanem kalauzul használta egyiptomi és szentföldi utazásaihoz is, melyekről több kötetnyi leírást adott ki.171
Tobler csak Norov kiadásából ismerte Farnádit; az pedig 1517-re datálta. Érdekes kérdés, hogy Norov, aki bizonyosan alaposan átolvasta a művet, hogyan siklott át a hazautazás 1518-as évszáma felett, mert bár Széchy Károlynak abban nincs igaza, hogy elég lett volna az elő-szót elolvasni, hiszen Farnádinál aProhemiumban évszám nem szerepel, de abban igen, hogy a Farnádi-kiadásban a hazautazás 1518-as éve mégiscsak megtalálható.
A magam részéről ezt csak úgy tudom megmagyarázni, hogy a már sok hasonló művön edző-dött Norov pontosan tudta, hogy szinte ugyanazt mondja el az összes leírás, szinte ugyanazokkal a szavakkal, mivel pedig nem a műre, hanem a szent helyekre koncentrált, ezért a Compendi-osa descriptioszerzőjének-szerkesztőjének intenciójával egyezően nem lineárisan dolgozta fel, hanem a mutató segítségével gyűjtötte ki azokat a helyeket, melyek felkeltették az érdeklődé-sét. Ez egyébként nekünk, kései olvasóknak is tanulságul szolgál, végre valaki arra használta a művet, amire szánták: útikalauzul; ez azonban együtt járt a megszakított, nem-lineáris olvasás-sal. Tobler tehát Farnádit 1490 körülre helyezte, és Pécsváradinak pedig az ugyanezen szöveg általa 1525-re datált, saját élményekkel bővített új kiadásának megalkotását hagyta. Ő emelte ki először, hogy a fejezetek öt pontra tagolódnak, mely szerinte skolasztikus hatást mutat.
A XIX. sz. második felére a bibliográfiák készítése, a szentföldi missziók és a régészek, teoló-gusok saját, a helyszínen végzett megfigyeléseinek, expedícióinak172útleírásokban való rögzíté-se összeért, aBibliographia geographica PalestinaetőlaBibliotheca geographica Palestinaeig a szövegek és a rájuk vonatkozó szakirodalom listája jelentékenyen bővült. Ez utóbbi kiadás-ból Pécsváradi mint önálló cím eltűnt, ugyanis a bibliográfia Farnádi 1490 körülre tett műve alatt tárgyalja. A terület iránti intenzív érdeklődésnek köszönhetően viszont ugyanitt – Wilhelm
170Norov nagy gyűjtője volt a Szentföld-leírásoknak, könyvtárának azon darabjait, melyeket még nem írtak le a bibliográfusok, a Dániel igumen útleírása után közli: Noroff, Abraham: op. cit. 208. A Farnádi-kiadás leírása a 210. oldalon, ezt a leírást használta Tobler is.
171Erre hívja fel a figyelmet Tobler is (Tobler, Titus: op. cit. 66. p.) útleírásának kivonatolt német fordítása alap-ján (Noroff, Abraham von:Meine Reise nach Palästina.Erster Teil. Leipzig (J. J. Weber) 1862, 163.). Az orosz eredeti kiadása: Norov, Avraam Szergejevics:Jeruszalim i Szinai. Zapiszki vtorago putesesztvija na Vosztok.Pod redakcieju Vaszilij Nyikolajevics Hitrovo. Szankt-Petyerburg (Obscsesztvennaja polza) 1878. Mindezeket csak a teljesség kedvéért és Széchyt ellenpontozandó soroltuk fel, csak nagyon kis mértékben tudtuk hasznosítani őket:
a mutató alapján azonban Farnádit rengetegszer használta. A fellelhetetlen kolostort mindenesetre ő köti először össze Farnádi leírásával – máig visszhangtalanul.
172Ezt, a Szentföld kutatásának XIX. sz.-i történetét és nehézségeit foglalja össze Goldziher Ignác, mint előz-ményt futólag (a 6. oldalon) Farnádi és Pécsváradi művét is megemlítve: Goldziher Ignác:Palesztina ismeretének haladása az utolsó három évtizedben.(Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből 13. kötet 3. szám) Budapest (MTA) 1886.
Anton Neumann bécsi ciszterci jóvoltából173 – már Hatala tanulmányára és Toldy irodalomtör-ténetére is van utalás. Széchy tirádáját parafrazeálva: ilyen „lelkiismeretlenek” voltak tehát ezek a „feneketlen tudományossággal” okoskodó Toblerek és Noroffok.
Ezen előzményekhez képest Pécsváradi mint magyar irodalomtörténeti szereplő mégis vi-szonylag későn, Hevenesi Gábor, Kaprinai István és Pray György jezsuita történetírók munkál-kodásának eredményeként bukkan fel a XVIII–XIX. század fordulóján. Először csak a ciprusi levél kerül be Hevenesi174és Kaprinai175kéziratos gyűjteményeibe, mely PrayEpistolae proce-rumában176lát először – és a Pécsváradival foglalkozó kutatók számára igen sokáig, nevezetesen az 1931-es tanulmányában177az ezt először hasznosító és fordítását is közlő Takács Incéig vissz-hangtalanul – napvilágot. Szerencsésebb befogadásra talált Praynak az egyetemi könyvtár ritka-ságairól mintegy húsz évvel korábban készített leírása,178ez ugyanis rendtársának, a sorozatával a széleskörű ismeretterjesztést megcélzó Molnár Jánosnak a jóvoltából aMagyar könyv-házban magyar fordításban is elérhetővé vált.179 Pray érdeme – azon túl, hogy nem vezette félre a He-venesinél és Kaprinainál szereplő Petro-Varadino alak –, hogy a Pécsváradi nevet Temesvári Pelbártéhoz hasonlóan születési névnek tekinti, hogy felhívja a figyelmet a mű égtájak szerinti
173Neumann, Wilhelm Anton: Beiträge zur Bibliographie der Palästinaliteratur im Anschluss an die Besprech-ung.ZDPV(1881) 224–244; Farnádiról: 235–236. Neumann tévesen melkinek írja a Peznél a St. Dorotheában leírt példányt is, és kéziratoknak az egyetemi könyvtár példányait.
174Coll. Hevenesi XXIX, 174. cf.Catalogus manuscriptorum Bibliothecae Regiae Scientiarum Universitatis Bu-dapestinensis. Tomus II. Pars II. Catalogus litterarum originalium ac collectionis Hevenessianae et Prayanae.
Budapestini (Typis Typographiae Universitatis Regiae Scientiarum) 1894, 509. (Érdemesnek tartjuk megjegyezni, hogy hasonlóan a Kaprinainál fennmaradt szöveg környezetéhez, ebbe a kötetbe is több, a Hahót-Buzád nemzetség történetére vonatkozó oklevél lett bemásolva, pl. a hahóti Szent Margit-apátság és a szemenyei ferences kolostor alapítólevele, Pécsváradi levelét a domonkos szerzetesnek állt Buzád bán adománylevele követi.)
175Coll. Kaprinai B XXXVII, 122–126. cf. Catalogus manuscriptorum Bibliothecae Regiae Scientiarum Uni-versitatis Budapestinensis. Tomus II. Pars III. Catalogus collectionis Kaprinayanae et supplementa.Budapestini (Typis Typographiae Universitatis Regiae Scientiarum) 1907, 438.
176Az Epistolae procerumbécsi (Epistolae procerum Regni Hungariae. Pars I complectens epistolas ab anno MCCCCXC ad MDXXXI.Viennae (Typis J. V. Degen) 1805) és pozsonyi (Epistolae procerum complectens episto-las ab anno MCCCCXC ad MDXXXI.Posonii (Ex Typographeo G. A. Belnay) 1806) kiadásának tördelése, emiatt a kötetek címe, és a szöveg oldal- és sorszáma is eltér (az online adatbázisokban található hibák is ennek tulajdonít-hatók: mást fényképeztek le, mint amit feltüntetnek): a Bánffyhoz írt levél az előbbiben az 57–58., az utóbbiban a 121–125. oldalakon szerepel. A kiadást nem említi a kéziratos gyűjteményeket különben felsoroló Kulcsár Péter:
Inventarium de operibus litterariis ad res Hungaricas pertinentibus ab initiis usque ad annum 1700 – A magyar történeti irodalom lelőhelyjegyzéke a kezdetektől 1700-ig.Budapest (Balassi–OSzK) 2003, 397–398.
177Takács Ince: Néhány jelesebb magyar a ferences Szentföldön. In: Zadravecz István (szerk.):Magyar Szent-föld. Első kötet.Második kiadás. Budapest (A Szentföld Magyarországi Biztosi Hivatalának kiadása) [1932], 293–
301. A levél fordítása a 293–295. oldalakon. A Zadravecz István szerkesztette munka nem összekeverendő a saját maga írta azonos című 1927-ben megjelent beszámolójával.
178Pray György: Index librorum rariorum Bibliothecae Universitatis Regiae Budensis. Pars II.Budae (Typis Regiae Universitatis) 1781. Pécsváradi: 185. p. (s.v. Pechvaradino [Gabriel, de]).
179Molnár János: Némelly nevezetes emberekről emlékeztetés betűrend szerént. Második betűrend. In: uő (szerk.):Magyar könyv-házVI. szakasz (1794) Pest (Trattner Mátyás) 1–184; 145–146. p. (s.v. Pétsváradi Gábor).
tagolására és a zarándoklat 1514-es kezdetére és egy idézett műre, aFortalicium fideire.Ahogy Cornides Dániellel folytatott levelezéséből kiderül, Pray datálási támpontokat keresve alapo-san áttanulmányozta a művet és lehetőségeihez képest utánajárt a számára és Cornides számára is ismeretlen szerzőnek.180 Ezek után hosszú csönd következett, melyet megszakítottak ugyan kisebb, a ferences szerzetest és művét futólag említő munkák, mint Wallaszky Pál Farnádit is megemlítő irodalomtörténete,181 melyet pályaművében Lányi Károly is hasznosított,182 részle-tesebb ismertetést hazánkban mintegy fél évszázadig – Toldy Ferenc irodalomtörténetéig – nem nyert.