Ami a legfontosabbat illeti, zarándok lovagokról, Szent Sír-lovagságról semmit sem találunk egyik változatban sem. A lovagságról közvetve egyrészt a Lázár-legenda szól, melyet mind a források között, mind a Tar Lőrinc-mondával kapcsolatban már érintettünk, másrészt a korábbi keresztes háborúkat tárgyaló, illetve a törökellenes összefogásra hívó részek.
Tekintsünk most el attól, hogy genezisét tekintve a Lázár-legenda első része tényleg a tulaj-donképpeni udvari epika alkotása, a keret pedig (a marseille-i püspökség és a három testvér provence-i utóélete) az udvari költészet egyik legfontosabb területén került rá, vagyis hogy itt valóban az udvari irodalom elsőrangú terméke süllyedt álbibliai, de amiles, barro, comes anak-ronizmusa miatt felételezhetően dekódolható exemplummá. Tekintsünk most el attól is, hogy ha átfogalmazzuk a Fest Sándor feltette kérdést ekképp: mikor találkozott először a lovag – el-hagytuk tehát avilágjáró jelzőt – motívuma a pokolbeli látomásokkal, akkor arra ez is választ adhat, vagyis hogy a Lázár-legenda első ilyen dél-franciaországi megjelenésekor. Tekintsünk el mindettől és magát a példában megjelenő értékeket vizsgáljuk.
A Lázár-legenda esetében azt láthatjuk, hogy míg az első fele, bár a testet illetően népmesei túlzásokkal, leír valamiféle kezdetleges lovageszményt (szép, délceg termet, tanultság, nagylel-kűség, testi erő, műveltség, helyes életmód és erkölcsök; mindezt a külvilág reakciói alapján is:
kedves volt mások szemében; féltek tőle, ha feldúlt volt), még ha ezek nem is alkották az erények rendszerét és a lovagi erénykódexre jellemző szakkifejezéseket sem találunk bennük, a második felében, a pokolbéli látomás hatásaként ennek a felszámolásáról van szó. Az aszkéta győz a lo-vag, a klerikus a világi felett: a vezeklés megsemmisíti a korábbi életforma minden összetevőjét:
az étrendet, a ruházatot, a bútorokat, a kedélyt, a testi erőről és a szellemi képességekről nem is szólva, hiszen ez utóbbi kettőről már szó sem esik.
Ami a példázat megfejthetőségét illeti, maguk amilesés astrenuusszavak, a lovagság legsajá-tosabb szakkifejezései sem jártak jobban. Amilesnek egyetlen előfordulása van, amikor nem bib-liai alakra, hanem valóban lovagra, Bullion Gottfriedre vonatkozik694a többi esetben, beleértve
694P2 (h)„regem … constituentes strenuum militem Goffredum de Bullion.”
a Nagy Károly-i jellemzőkkel ellátott Lázárt is, kizárólag bibliai hősökre695vagy a szenvedéstör-ténetekben jelenlévő római katonákra (milites crucifixores, Lázár-legenda:sexaginta militibus sagitatus) vonatkozik; ez utóbbihoz hasonló, de valószínűleg lovag értelemben áll még a Nagy Károly-Lázár által félkézzel magasba emeltmileshasználata is.
Ha azt gondolnánk, hogy ezek a Vulgatából vett kifejezések, ez a sejtésünk csak a római katonák esetében igazolódna be: az Ószövetségben ugyanis kizárólag egy (Neh 2,7:miles cap-tivus abductus est)esetben fordul elő egyes számban, vagyis nincs jelen amilesegyéni jellege, csak a hadsereg sokaságára alkalmazzák (ezért is fordul elő felváltva a militiae-vel), szemben az újszövetségi történetekben már felbukkanó egy-egy megtérő katonával (sőt már metaforikus használatban is: 2 Tim 2,3:Labora sicut bonus miles Christi Jesu.).
Ennek megfelelően a fent felsorolt milesnek titulált hősökre a bevett kifejezés a princeps/
magister/dux militum/militiae.696 A közben végbement jelentésváltozás, vagyis hogy a hadve-zér, a legvitézebb katona az igazimiles,éppen azáltal lesz kézzel fogható, hogy ezek a biblikus és az ószövetségi szentírásban több tucatszor előforduló kifejezések a Farnádi és Pécsváradi vál-tozatban ismilesre lettek cserélve.
Hogy ezt a ferences redaktorok is így értették, azt a következő ellenpróba igazolja: a Vulgatá-ban csak egyszer előforduló (Kiv 18,25:electis viris strenuis), tehát bibliainak egyáltalán nem mondhatóstrenuusaCompendiosa descriptióban csak a fent is idézett három esetben adatolha-tó: Bullion Gottfried, Júdás Makkabeus és testvérei mellett (tehát már az F-ben is benn volt).
Vagyis Pécsváradinál amilesegyes számban vitézt, lovagot jelent, nem pedig katonát, tisztában voltak tehát a jelentésével.
Annál is inkább, mert ahogy arra Huizinga nyomán Kurcz Ágnes is felhívta a figyelmet697a ki-lenc vitéz három-három pogány, zsidó és keresztény hősének kultuszában mutatható ki az elvont lovagi ideál példaképekbe sűrítésének egyik, méghozzá igazán udvari útja (a példaképekalatt itt a két szerző által felsorolt faliképek, kárpitok és allegorikus felvonulási koreográfia alapján szó szerint példa-képeket is értve). A Kilenc hős XIV. század elején kanonizált alakjai a következők:
695P31 (s)ille miles strenuus Iudas Machabeus,F31 (s)Iudas Machabeus, vir fortissimus cum suis fratribus strenuis habitabat militibus,P19 (r)Ioab igitur miles fortis[itt amiles fortisPécsváradi betoldása]).
696Cf. 1Mcc 2,66:„Et Judas Machabaeus, fortis viribus a juventute sua, sit vobis princeps militiae.”3Rg 1,19:
„vocavit … Joab principem militiae,”továbbá 2Rg 10,16:„Sobach … magister militiae Adarezer”,Gn 26,26:
„Phicol dux militum”,1Rg 26,5:„Abner … princeps militiae.”
697Kurcz Ágnes: op. cit. 203–204; Johan Huizinga:A középkor alkonya. Az élet, a gondolkodás és a művészet formái Franciaországban és Németalföldön a XIV. és XV. században.(Pro memoria) Budapest (Európa Könyvki-adó) 1979, 70.
Hektór, Caesar, Nagy Sándor (a pogányok), Józsue, Dávid, Júdás Makkabeus (a zsidók), Artúr, Nagy Károly, Bouillon Gottfried (a keresztények).698
A hasonlóság a Lázár-legenda forrásának ismeretében különösen szembeötlő. Még szembeöt-lőbb azonban a ferencesek kiadásaiból összeállított listában látható hiány (a pogányok és Artúr király eltűnése) és változtatás (Nagy Károly Lázárrá alakítása). A lovagságnak a bibliai időkbe való visszavetítése nemcsak a fogalom eróziójához vezetett: az, hogy annak világi oldala Bouil-lon Gottfriedet leszámítva teljesen eltűnt, magának a lovagi ideálnak a végletes leegyszerűsítését jelenti.
Hasonló jelenség figyelhető meg, ha megvizsgáljuk a keresztesekre és a Szentföld visszafog-lalására vonatkozó szövegek előfordulását. A Compendiosa descriptióban a keresztes háború a múlt dicső és csodákkal tündöklő eseményei közé sorolódik, melyről több helyen is megemlé-kezik.
Akárhányszor jöjjön elő a kérdéskör, a szövegek fordulatai, kifejezései igencsak kötöttek. A keresztesek mindig hangsúlyosan nyugatiak(de Ponente).
A Szentföld visszaszerzésére a bevett recuperareigét használja, ami kizárólag ebben az ér-telemben fordul elő.699 Ez utóbbi hely mutatja meg, hogy az ige használatához hozzátartozik a keresztény nézőpont érvényesítése: csak a keresztényekre lehet alkalmazni, hiszen a terület jo-gos birtokosai ők, mellyel szembeáll a muszlimokra vonatkozó diripere.Ugyanezt fejezi ki az eripiohasználata is, mely bár ugyanúgy a rapio igekötővel ellátott változata, mint a diripioés
’elrabol’ értelme is van, sokkal jellemzőbb a ’megszabadít, megment’ jelentése,700különösen a bibliaieripere aliquem de manibus aliquorumkifejezésben,701 amit aFortalicium fideialapján készített rövid történeti összefoglaló is alkalmaz, csakdehelyetteelöljárószóval.702Pécsváradi
698Bouillon Gottfrieddel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a fentebb már tárgyalt epitáfiumgyűjteményekben szereplő sírfelirata őt isalter Iudas Machabaeusnak nevezi, vagyis a kilenc hős alakjának csírája a keresztesek azon eszményéből fakadt, miszerint beteljesednek bennük az Ó- és Újszövetség jóslatai; így ezen ószövetségi ala-kok megfeleltetése a megváltás utáni kor alakjaival – saját magukkal – tulajdonképpen a tipológiai szimbolizmus időben kiterjesztett alkalmazása.
69914r (a):si reges et principes Christianorum Terram Sanctam recuperarent, ex tunc Saraceni per eosdem truci-darentur, et porta hec(sc. Porta Aurea)aperiretur.26v (k):O, principes pigri, nunc esset tempus Sanctam Terram recuperare, quam pius Iesus suo consecravit sanguine!, 32r (x):Et quia terra aliquando per Christianos a paganis est recuperata, et iterum per paganos a Christianis direpta, ideo nunc hec civitas solo tenus est diruta.
700MKLSzIII (1991)s.v.eripio.
701Például Gn 37,22:hoc autem dicebat (sc. Ruben) volens eripere eum (sc. Joseph) de manibus eorum, et reddere patri suo;Ps 30,16eripe me de manu inimicorum meorum.
702P2r (h)Magnus Karolus rapuit e manibus Saracenorum; cruce signati … eripiunt e manibus Saracenorum.
talán nem érezte ezt a különbséget, ugyanis Nagy Károly esetében azF-ben még meglévőeripuit alakotrapuitra cserélte.
A Szentföld visszafoglalásának gondolata viszont, bár erőteljesen megjelenik a műben – mint látni fogjuk, ez Pécsváradi betoldásai közül a leginkább stilizált – ezektől a helyektől messzire van szakítva.
Annak az olvasónak az igénye tehát, aki egy Szentföld-leírástól valamiféle keresztesnosztal-giát vár, csak részben lesz kielégítve, aki viszont kifejezetten a lovagokra kíváncsi, egyenesen csalódni fog. A szerző ugyanis nem ezáltal kívánja szolgálni a Szentföld visszaszerzésének ügyét – melyet a ferencesek a korban nagyon is propagáltak, az ennek sikerét szolgáló propaganda volt a két változat létrejöttének egyik oka – hanem az életszerű ismertetésekkel és a reális tervekkel.
Visszatérve a jelen fejezet fő kérdésére, vagyis a Compendiosa descriptio szövegének és a lovagság ideológiájának kapcsolatára egyszerű lenne azzal summázni aCompendiosa descrip-tióból levonható tanulságokat, hogy az udvari kultúra komplex rendszerét egy ferences csak részleteiben érthette meg, ezért nem is értékelhette, felhasználni sem tudta, és nem is akarta.
Maga a tény azonban, hogy az obszerváns ferencesek és a lovagi kultúra közti kapcsolat ke-resése aCompendiosa descriptio esetében tévútra vezet, két szempontból is meglepő. Komoly ellentmondás van aCompendiosa descriptioban kihagyott lehetőségek és a szintén ferences kör-nyezetben készült, ám a lovagság értékrendjének jelentős részét – itt a vallásos jellegű lovagi za-rándoklat mellett meglévő értékekre: a származásra, és a vallásossággal szöges ellentétetben álló curiositasra, a kalandok vállalására gondoljunk – híven tükrözőPeregrinatio Laurentiiközött.
Hozzátéve ehhez, hogy ez az értékrend az Artus nomine mileskifejezésben Temesvári Pelbárt sírfeliratában is kitapintható, egyáltalán nem általánosíthatjuk az egész rendre. Ebből két követ-keztetést vonhatunk le: az udvari kultúra nyomainak eltüntetése a Compendiosa descriptióból a szerkesztő kifejezett egyéni célja volt. A latin nyelvű verses irodalmi alkotások létrehozására képes magyar ferencesek tudatában ugyanakkor nagyon is elevenen élt és ihlető forrásul szolgált a lovagi epika.703
Bánffy Jakab útja alapján tudjuk, hogy Pécsváradi kielégítette, ugyanakkor művében látha-tólag nem szította a lovagi zarándoklatok iránti vágyat. Amikor ennek okát próbáljuk megadni, ezt mint több tényező eredőjét is magyarázhatjuk: a magyar ferencesek vezetőjeként az ezt
gya-703Ez alapján érdemes megvizsgálni annak a kérdését is, de ezzel a vizsgálattal itt adósak maradunk, hogy Te-mesvári sírversének és aPeregrinatioalkotója nem egy és ugyanaz a személy-e.
korló szűk társadalmi réteg miatt nem látott benne sem politikai potenciált, sem lelkipásztori céljai megvalósításának eszközét, hiszen egyrészt tudta, hogy a Szentföld helyzetét csak euró-pai összefogással lehetne rendezni, másrészt tapasztalta, hogy a lovagi ideál magában hordozza az önérdekű világi kultúra létrejöttét és terjedését.
A következőkben arra térünk rá, hogy az említett két cél elérésére – a törökök előretörésének megakadályozása és a lelkek javának előremozdítására – az arra alkalmatlannak ítélt lovagság helyett Pécsváradi milyen más eszközöket talált megfelelőnek, és hogy ezek hatását hogy mér-hetjük le aCompendiosa descriptioszövegének alakulástörténetében.