Láthatjuk, hogy a magyar kutatók mintegy 120 évig fennálló konszenzusát, mely Széchy meg-állapításait tekintette alapnak, még a ferences rend- és irodalomtörténet iránti, a nyelvemlékek
240Például Máté Károly a Pintér irodalomtörténetéről írt kritikájában (Máté Károly: [Pintér Jenő:Magyar Iroda-lomtörténete. Tudományos rendszerezés. Első kötet: A magyar irodalom a középkorban.Budapest, 1930.]Minerva8 (1929) 313–320): „A modern könyvirodalom szempontjait nem vetíthetjük vissza ekképpen a XV. század elejére.”
319. Azt, hogy a következő évben megjelent összefoglaló tanulmányában (uő: A könyv morfológiája. Tanulmány a XVI–XVII. századi magyar irodalom történetéhez.Minerva9 (1930) 252–302) a kérdést mégsem említi meg, hol-ott a szerzői név és álnév használatának kérdését, valamint az írói alázat toposzát alaposan tárgyalja – mindamellett természetesen, hogy tárgyát a magyar nyelvű könyvek képezik – talán annak jeléül vehetjük, hogy maga sem tudott volna igazságot szolgáltatni az ügyben.
241Nagy Béni: A ferenczes szellem és hatása hazánkban. In:A Cisterci Rend Egri Kath. Főgymnásiumának ér-tesítője az 1900–1901. tanévről.Közli Kassuba Domokos igazgató. Eger (Érseki Lyceum Könyvnyomdája) 1901, 3–85. (Különnyomatban is) Pécsváradiról: 36.
242Katona Lajos: [Nagy Béni:A ferenczes szellem és hatása hazánkban.]EPhK26 (1902) 937–939. Pécsvára-diról 939. p.
243Az adatait valószínűleg Lányitól vevő Fraknói (Frankl Vilmos:A magyar nemzet története. II. füzet: Második korszak (1301–1526).(Házi könyvtár 10) Budapest (Szent István Társulat) 1873, 318) későbbi, az ún.Millenniumi történetkeretein belül megjelent munkájából már kihagyja Farnádit és a két kiadás kérdését, Pécsváradi 1514-es indulását említi csupán. Lásd Szilágyi Sándor (szerk.):A magyar nemzet története. IV. A Hunyadiak és a Jagellók kora (1440–1526).Írta Fraknói Vilmos. Budapest (Athenaeum) 1896, 557.
244Böröcz Marcell:Ferencesek a középkori magyar irodalomban.Pécs (Katholikus Hírlapkiadó és Nyomda Rész-vénytársaság) 1911, 64–65.
245A jeles kutató kigyűjtötte az egyébiránt valóban nagy számban jelen lévő magyar szavakat aRosarium má-sodik könyvéből, ferences prédikátort az anyanyelvi kifejezések szerepeltetése miatt Nyirkállai Tamáshoz, Szalkai Lászlóhoz és Pécsváradi Gáborhoz hasonlította. Szilády Áron:Temesvári Pelbárt élete és munkái64. Mellesleg Sziládynak a 64–73. oldalakig terjedő szógyűjtése korántsem volt teljes, cf. –y [álnév]: Néhány magyar szó a „Rosa-rium” második könyvében.Kalazantinum7 (1902) 94.
feltárásával együtt a múlt század elején fellendülő érdeklődés sem kezdte ki. Azonban túl azon, hogy az irodalomtörténeti összefoglalók kötelező szereplőjévé avatta Pécsváradit, új adatokkal is gyarapította a szerzőről való ismereteinket.
Karácsonyi János kétkötetes rendtörténete,246melynek értékét mutatja, hogy a felhasznált for-rások gazdagsága miatt a magyar ferencesekkel foglalkozó tanulmányok máig megkerülhetetlen alapja, Pécsváradi működését is számos adattal alátámasztva tárgyalja. Ugyanitt említi például a Bánffy Jánosnak írt, általa közvetlenül a Hevenesi-gyűjteményből ismert levelet is. Az ő ada-tain nyugszik dolgozatunk első része, ezek pontosítását – ahol szükséges vagy lehetséges volt – ott már megtettük. Amekkora áttörést jelentett a mű a ferences kutatás számára, a Pécsváradi vagy Farnádi kérdést illetően annyira konzervatívnak számított, tekintve, hogy teljes mértékben elfogadva Széchy állításait a személyes emlékeket mellőző plagizátorról a Pécsváradi-szöveget 1519-re, a Farnádit 1525-re teszi.
Takács Ince – hasonlóan a Pelbárt munkásságát teológiai kontextusba helyező Dám Incéhez – már a lelkipásztori feladatok ellátása mellett a saját múltjára való reflexió igényét is magában hordozó szerzetes generáció tagja volt: magyar rendtársai között az első, aki komoly érdeklő-dést mutatott az irodalmi hagyaték feltárására és birtokában volt a szükséges alaposságnak is.
Magyarázatot ad erre a megkésettségre, hogy a ferencesek számára – szemben a tudományt a gimnáziumi tanítással együtt művelő ciszterciekkel – a misszió ügye sürgetőbb volt, mint saját értékeik feltárása vagy karbantartása, és forrásfeltárási munkálataik is külföldi hatásra lángoltak fel.
Legjobban ezt az a Takács Ince szolgáltatta adat érzékelteti, melyet a Szentföld buzgó bibli-ográfusának, Girolamo Golubovichnak az életrajza végén helyez el:247állítása szerint a dalmát tudós már 1904-ben hozzálátott Pécsváradi kiadásához, mely kéziratban azóta is várja, hogy Descriptio Urbis Hierusalem et omnium Locorum Terrae Sanctae facta an. 1514–15, edita vero anno 1520. per Fr. Gabrielem Hungarum. O.F.M. címmel aBiblioteca bio-bibliografica soro-zat részeként megjelenjen. De árulkodó az is, hogy Leonhard Lemmensnek, a nagy ferences
246Karácsonyi:Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig.I–II. Budapest (Magyar Tudományos Akadémia) 1923–1924. A mű a két kiadás esetét pedig Széchy alapján külön, a ferencesek művelődéstörténeti hatásáról szóló összefoglalóban ismerteti: I, 576–577.
247Takács Ince: P. Golubovich Jeromos O.F.M. a Szentföld tudós apostola. In: uő:Assisi küldöttei. Összegyűjtött tanulmányok.Gyöngyös (Magyar Barát kiadása) 1945, 144–153. 153.
történetírónak a rend szentföldi történetét átfogó munkájában, melyet a szerző halála torzóban hagyott,248Farnádi kiadása a leggyakrabban idézett szövegek egyike.
Takács Ince először a Szentföld249 című kétkötetes tanulmánygyűjtemény–emlékkönyv lap-jain foglalkozott Pécsváradival, és amint említettük, a fordításában magyarul is közölt Bánffy-levéllel. A levében dokumentált, Bánffy János és Pécsváradi közti szoros, házi kápláni kapcsolat-ból Takács – véleményem szerint helyesen – arra következtet, hogy aCompendiosa descriptio megjelentetése neki köszönhető,250 ezen kívül azonban a műről semmilyen más megállapítást nem tett, sőt Farnádi kiadását – bár az általa nyilvánvalóan olvasott, hiszen idézett Leonhard Lemmens kifejezetten ezt használta – meg sem említi. Szent István akadémiai székfoglalójá-ban251már ismerteti a problémát, de a Toldy és Széchy kijelölte nyomvonalon maradó Karácso-nyinak ad igazat, még abban is, hogy Farnádi mariánus lett volna.
A Pécsváradi-kiadás datálását Leonhard Lemmens252nyomán 1519 körülre teszi azzal érvel-ve, hogy az 1521-es évszám valójában nyomdai hiba folyománya. A két ferences megoldása már csak azért is nagyon tetszetős, mert ebben az esetben nyilvánvalóan betűcseréről lenne szó:
MDXXI áll MDXIX helyett. Ennek lehetőségét azonban józan ésszel kizárhatjuk. Mennyire va-lószínű ugyanis, hogy miután az egyik nyomdászlegény lehagyja az évszámot a címlapról – és nem kevés példányról lehetett szó, hiszen Magyarországon például csak évszám nélküliek talál-hatók –, majd észreveszik a hibát, amit nyomban ki is kijavítanak, rögtön egy újabb, sokkal sú-lyosabb253hibát ejtsenek (annak ellenére, hogy most már annál inkább odafigyelnek)? Mennyire valószerű, hogy ezt viszont már lemondóan rajta is hagyják a példányokon – a nyomda
nyilván-248Lemmens, Leonhard:Die Franziskaner im Hl. Lande.1. Teil:Die Franziskaner auf dem Sion (1336–1551) (Franziskanische Studien. Beiheft 4) Münster in Westfalien (Aschendorff) 19191. Ez az 1916-os kiadás újranyomá-sa, mely Farnádit használja; a Takács Ince idézte 1925-ös második javított kiadás már Pécsváradit tekinti szerzőnek, és a bibliográfiában tisztázza a kettejük viszonyát, ehhez azonban nem tudtam hozzáférni.
249Takács Ince: Néhány jelesebb magyar a ferences Szentföldön. In: Zadravecz István (szerk.):Magyar Szent-föld. Első kötet.Második kiadás. Budapest (A Szentföld Magyarországi Biztosi Hivatalának kiadása) [1932], 293–
301.
250Ibid. 293.
251Takács Ince: Magyar ferences aszketikus élet és aszketikus kiadványok különös tekintettel a XVII. és XVI-II. századra.(A Szent István Akadémia I. Hittudományi és bölcseleti osztályának értekezései III. kötet 7. szám) Budapest (Stephaneum Nyomda) 1942, 41.
252Lemmens, Leonhard: op. cit. IX (lásd a248. jegyzetet).
253Míg a visszadatált könyvekre még akad példa – Bornemisza PéterÖrdögi kísértetekcímű munkája is egy év-vel korábbra keltezett (Máté Károly: A könyv morfológiája 268; az ügyről részletesebben lásd Eckhardt Sándor (kiad.):BornemiszaPéter:Ördögi kísértetek.A kiadást gondozta és jegyzetekkel ellátta Eckhardt Sándor. Bu-dapest (Akadémiai Kiadó) 1955, 230) –, ne felejtsük el, hogy itt egy frissen megjelenő könyv két évvelkésőbbre dátumozásáról lenne szó.
való szégyenére? Bármennyire is illene jobban a kronológiába az 1519-es év, ezt mindenképpen ki kell zárnunk.