Végül, az egyes attitűdök megoszlásának elemzése után térjünk át annak vizsgálatára, hogy a politikusok mely képviseleti modelleket részesítik előnyben, pontosabban ho-gyan oszlanak meg az elitista és a populista, valamint a közvetlen demokráciát támogató, illetve ellenző álláspontok tekintetében. Ennek érdekében a releváns attitűd-itemekből (melyek közül többet az eddigi elemzésben is már megvizsgáltuk) főkomponens-elem-zés segítségével egy-egy változót hoztunk létre a képviseleti, valamint a közvetlen de-mokrácia iránti általános viszonyulás megragadására. Az elsőt, az alulról felfele irányuló képviselet-felfogást („kötött mandátum”) a következő három item első főkomponensé-vel ragadtuk meg: „a kormánynak döntései során azt kell fi gyelembe vennie, hogy az emberek többsége mivel értene a leginkább egyet”, „a képviselőnek nem a saját, hanem választóinak álláspontja szerint kellene szavaznia”, és „a kormánynak döntései során azt kell fi gyelembe kell vennie, hogy az adott helyzetben mit tart a leginkább helyesnek”
(utóbbi negatív előjellel). A második dimenziót, a közvetlen demokrácia támogatottsá-gát a következő állítások első főkomponensével mértük: „a népszavazások többnyire átgondolatlanok és megalapozatlan törvényekhez vezetnek” és „a törvényalkotás és a gyakorlati politika a parlamentre tartoznak, nem pedig a választókra” (mindkettő ne-gatív előjellel). Az első (és egyetlen) főkomponens a közvetlen demokráciára vonatkozó itemek varianciájának 68 (2010), illetve 56 (2014) százalékát magyarázta meg, az alulról felfele irányuló képviseletre vonatkozó itemek esetében ezek az értékek 51 (2010), illetve 56 (2014) százalék voltak.
2010-ben a két skála nem korrelált egymással, viszont mindkettő korrelált a bal-jobb ön-besorolással, a jobboldalibb álláspont a kötött mandátum és a közvetlen demokrácia he-lyesléséhez kapcsolódott (a Pearson korrelációs együttható 0,24, illetve 0,22 volt, p<0,01).
Tehát 2010-ben a bal-jobb szembenállás egy elitista-populista ellentétet is takart, bár a képviselet két vizsgált aspektusa nem függött össze egymással. 2014-ben a két skála már pozitívan korrelál egymással (r=0,14, p<0,05), ám ez kizárólagosan a képviselők
koheren-49 2010-ben a győztesek és vesztesek közötti különbség a Fideszben és az MSzP-ben is szignifi káns (p<0,01, illetve p<0,05 szinten). 2014-ben már csak a Fideszben szignifi káns a különbség (p<0,05).
sebb gondolkodásának köszönhető (az ő vonatkozásukban a korreláció magasabb, mint a vesztesek esetében: r=0,36). A 2014-es mintában a bal-jobb orientáció már nem függött össze szignifi káns módon az alulról felfele irányuló képviselet-felfogással, a közvetlen demokrácia esetében pedig a korreláció előjele megváltozik: immár a baloldaliak voltak hajlamosak támogatni ezt a modellt, a jobboldaliak kevésbé (r=–0,15, p<0,05).
Ez a változás a pártok szintjén is megmutatkozott. 2010-ben a Fidesz mindkét dimen-zión a centrumhoz közel helyezkedett el, míg a Jobbik politikusai egyértelműen a popu-lista, az MSzP jelöltjei pedig a közvetlen demokrácia vonatkozásában egyértelműen az elitista oldalon voltak találhatók. Az LMP populistának minősült a közvetlen demokrácia támogatása miatt, míg a képviseleti demokrácia vonatkozásában inkább egy felülről lefele irányuló modellt részesített előnyben.
2014-re a Jobbik hozzáállásának populista karaktere erősödött, különösen a közvetlen demokrácia vonatkozásában. Az LMP komplex attitűdje csak keveset változott. Az MSzP és a Fidesz álláspontja viszont radikálisan átalakult. A Fidesz egy markánsabban elitista felfogásra rendezkedett be, a szocialisták pedig a közvetlen demokrácia vonatkozásában is a populista oldalra kerültek. A közvetlen demokráciáról való felfogásuk különösen ra-dikálisan alakult át.
1. ábra. A pártok felfogása a képviselet két dimenziójáról, 2010. Főkomponens-szkórok a közvetlen demokrácia és az alulról felfele irányuló képviselet dimenzióin50
50 Az LSD post-hoc teszt eredménye azt mutatja, hogy 2010-ben a különbségek a pártok minden pá-rosítása esetében szignifi kánsak voltak (p<0,05), kivéve az LMP-Jobbik párost a közvetlen demok-rácia dimenzióján, illetve az MSzP-Fidesz és a Fidesz-LMP párosokat az alulról felfele irányuló képviselet dimenzión.
Fidesz-KDNP MSZP Jobbik LMP
m
2. ábra. A pártok felfogása a képviselet két dimenziójáról, 2014. Főkomponens-szkórok a közvetlen demokrácia és az alulról felfele irányuló képviselet dimenzióin 51
A képviseletre vonatkozó attitűdök mögött egyértelműen kirajzolódik a kormány-el-lenzék dinamika hatása. A Fidesz elmozdulása az elitizmus irányába minden bizonnyal annak következménye, hogy a párt konszolidálta kormányzati pozícióját, míg az MSzP populista fordulata a négyévnyi ellenzéki politizálás következménye lehet. Viszont a hagyományok és az ideológiák korlátozzák valamennyire a váltásokat, például a jelek szerint a szocialisták ellenzékből sem tudják teljes szívvel támogatni a kötött mandátum populista modelljét.
KÖVETKEZTETÉSEK
A tanulmányban bemutatott adatok alapján elmondható, hogy a politikai attitűdöket mind a három tárgyalt hatás jelentős mértékben befolyásolja. Egyrészt, a győztes és vesz-tes képviselőjelöltek között éles választóvonal húzódik a képviseletre vonatkozó attitűdök és a demokráciával való elégedettség tekintetében. A vesztesek lényegesen cinikusabbak, pártellenesebbek és hajlamosabbak a politikai döntéshozatal populista felfogását vallani.
Egy ilyen választóvonal megléte valamelyest meglepő, hiszen a vesztesek valójában nem mind igazi vesztesek: sokan közülük igazából nem is akartak képviselők lenni, csu-pán a nevüket adták pártjuk kamcsu-pányához, mások pedig egyéb, nem parlamenti jellegű tisztségeket töltöttek be vagy kaptak meg a választást követően. Mégis, a politikusok két
51 Az LSD post-hoc teszt eredménye szerint 2014-ben a pártok következő párosai esetében voltak szignifi kánsak a különbségek a közvetlen demokrácia dimenzióján (p<0,05): Fidesz-MSzP, Fi-desz-Jobbik, Fidesz-LMP és MSzP-Jobbik. Az alulról felfele irányuló képviselet dimenzióján a kö-vetkező párosok különböztek egymástól szignifi kánsan: Fidesz-Jobbik, MSzP-Jobbik, Jobbik-LMP, és LMP-Jobbik.
Fidesz-KDNP MSZP Jobbik LMP
m
alcsoportja közti eltérések olykor jelentősebbeknek bizonyultak a politikusok és a válasz-tók közötti különbségeknél. A szervezetszociológia azon meglátása, hogy a vezetőket megkérdőjelező személyek általában nem az egyszerű tagok közül kerülnek ki, hanem sokkal inkább a vezetés alsó rétegeiből, magyarázatot adhat a politikusok két rétegének ilyen éles szembenállására.
Másrészt, a választók és főleg a jelöltek között a párthovatartozás szerint is jelentős különbségek mutathatók ki. Számos kérdésben a jelöltek attitűdjeit a pártok identitásához kapcsolódó, illetve kormányzati vagy ellenzéki pozíciójukból fakadó hatások nagyobb mértékben befolyásolják, mint a választáson elért személyes eredményük. 2010-ben szinte az összes vizsgált kérdés és attitűd esetében kimutathatók pártspecifi kus hatások, leg-alábbis ami a Jobbik és az LMP politikusait illeti, amelyek lényegesen eltérnek mind a Fidesz, mind az MSzP jelöltjeinek vélekedéseitől. Négy ellenzékben töltött évet követő-en viszont a szocialisták véleménye is számos kérdésbkövető-en hasonlóbbá vált a két establish-ment-ellenes párt álláspontjához. A kormányzati státusz elsősorban a politikai intézmé-nyek iránti attitűdök esetében produkált látványos elmozdulásokat, az ellenzékiség a populizmus, a kormányzati pozíció az elitizmus irányába terelte a pártokat.
Elmondható továbbá, hogy 2009-2010 és 2014 között Magyarországon megnőtt a szabad mandátum típusú képviselet elfogadottsága, legalábbis ami a végrehajtó hatalmi ágat ille-ti. Ez a gondolkodásmód leginkább a megválasztott képviselőkre volt jellemző, de 2014-re leszivárgott a választók közé is. A pártprogramokban megfogalmazott ígéretek a tömegek és az elitek körében egyaránt elveszítették vonzerejüket, a pártprogramok jelentősége a képviseletet normatív szempontból megalapozó és a pártválasztást elősegítő tényezőként egyaránt lecsökkent. Ez alól a tendencia alól a Jobbik tűnik kivételnek, amelynek politiku-sai továbbra is a programokban megfogalmazott ígéreteket tartják a képviselet elsődleges vezérlő elvének.
Az elemzett adatok azt mutatják, hogy a magyar politikusok nem partikuláris, jól körülhatárolható társadalmi vagy politikai szegmenseket kívánnak szolgálni, és a köz-vélemény sem ezt várja el tőlük. Az ország összes állampolgárára vonatkozó általános képviseleti modell mellett az egyéni választókerületek képviselete emelkedik ki. Meg-lepő módon azonban a választási rendszer reformjával párhuzamosan (amely az egyéni választókerületek súlyát megnövelte) csökkent azon politikusoknak a száma, akik első-sorban a választókerületükre fókuszálnak.
Miközben a jelöltek többsége meghajlik pártja frakciójának kollektív akarata előtt, azok, akik szerint a pártos lojalitás előbbre való a választói akarat képviseleténél, kisebb-ségben vannak a politikusok között. Főképp a vesztesek tűnnek lázadásra hajlamosnak, a megválasztott képviselők nagyjából fele ugyanis elismeri a pártfegyelem primátusát a választói akarattal szemben. Ugyanakkor a Jobbik és főleg a bázisdemokrácia fi lozófi áját hangsúlyozó LMP esetében pártspecifi kusnak tekinthető a populistább hozzáállás e té-ren, míg az MSzP az ellenzékbe kerülés nyomán mozdult el ugyanebbe az irányba.
A Magyarországon 2009-ben tapasztalható igen súlyos általános kiábrándultság 2014-re valamelyest enyhült. Ez vélhetően két tényezőnek tudható be: egyrészt a Fidesz-kormány hozott néhány olyan intézkedést, amely jól rezonált az állampolgárok populista elvárása-ival (pl. rezsicsökkentés vagy elszámoltatás), másrészt úgy tűnik, hogy az állampolgárok elfogadták, hogy a politika meg fogja őrizni elitista jellegét. Lényeges kihangsúlyozni azt, hogy a közvetlen demokráciával szimpatizáló közhangulat ellenére a Fidesz-kormánynak sikerült újabb akadályokat gördítenie a népszavazások kezdeményezése elé. Ez önmagá-ban nem váltott ki ellenállási hullámot a választók körében, viszont vélhetően hozzájárult ahhoz, hogy a demokráciával való elégedettség továbbra is alacsony maradt. A 2010-es és 2014-es elitmintákat közelebbről megvizsgálva azt lehet megállapítani, hogy a politiku-sok felső rétege elégedettebbé, az alsó réteg elégedetlenebbé vált, ugyanakkor a kormány-párti és az ellenzéki politikusok közötti polarizáció is tovább erősödött.
A pártok diskurzusaiban a 2010-es kormányváltást követően bekövetkezett változáso-kat részben a jelöltek attitűdjei is visszatükrözik. 2010-ben a baloldal még inkább elitista, a jobboldal inkább populista volt. Ám ez a konfi guráció megváltozott. A legfontosabb változás, hogy a Fidesz elitistábbá, az MSzP pedig populistábbá vált.