A rendszerváltozás után 25 évvel két pártrendszer intézményesülésén vagyunk túl. Mind a hazai, mind a nemzetközi szakirodalomban egyetértés volt abban, hogy a magyarorszá-gi pártrendszer(ek) hamar konszolidálódtak. Az első a mérsékelt többpártrendszer felől egy polarizált két-és fél pártrendszer irányába alakult, aminek bázisát a csökkenő vola-tilitás adta, és zártnak tűnt új pártok bekerülése előtt. Ez a helyzet 2010-ben alapvetően megváltozott, és az utóbbi két választás nyomán egy új pártrendszer stabilizálódásának vagyunk tanúi, amelyben egy domináns párt köré szerveződnek kisebb pártok, és ezek relatív (belsőleg változó) erejétől függetlenül a domináns pártnak nem akadhat érdemi kihívója. A pártrendszer egyértelműsége azonban nem utal feltétlenül a pártok állapotá-ra. A pártrendszer intézményesültsége alapvetően a pártok közötti verseny stabilitását je-lenti, mivel azonban még a gyönge pártok is befolyásolják a politikai verseny természetét amennyiben orientálják a választókat és a politikai elitet, ezzel alakítják a pártrendszert anélkül, hogy ők maguk stabilak, szervezetileg erősek lennének (Mainwaring and Scully, 1995:4). A pártrendszer intézményesültsége tehát összefügg a pártok állapotával, de ez az összefüggés nem mechanikus, és nem direkt ( Mainwaring and Scully, 1995; Randall and Svåsand, 2002; Wallis, 2003; Mainwaring and Torcal, 2005). Randall and Svåsand (2002:9) explicite megfogalmazzák, hogy az egyes pártok intézményesültsége egy rendszeren be-lül is különböző szintű. Természetesen le- és fel is épülhetnek pártok: egyesek megerősöd-nek, mások lekerülnek a politikai palettáról, és alakulnak újak, amelyeknél a szervezeti kiépülés és az intézményesülés speciális feladatai és szakaszai még bonyolultabban kap-csolódnak össze (Günther and Hopkin, 2002).
A stabil hazai pártrendszer(ek) hátterében nagyon eltérő szervezeti erővel, stabilitással, működési hatékonysággal bíró pártok állt(n)ak. Milyen alapon fedezhetőek fel eltérések a hazai pártoknál? Eleget tudunk-e a pártoknak a választási versenyen túlmutató, illetve ahhoz csak részben kapcsolódó sokféleségéről? A fejezet célja, hogy a parlamenti képvi-selőjelöltek bizonyos attribútumainak elemzésével hozzájáruljon a pártok szervezeti ere-jének bemutatásához, és a fejezet argumentuma, hogy a párt erőforrásainak mértékéhez és jellegéhez a képviselőjelöltek tulajdonságai is adalékul szolgálnak, vagyis a pártok
le-1 Itt szeretnék köszönetet mondani Nábelek Fruzsina PhD hallgatónak kiváló kutatási asszisztensi munkájáért.
írásához hozzájárulhat jelöltjeik elemzése. Ahogy Kölln megfogalmazza (Kölln, 2015:708) a választók, a tagok, a pénzügyi erőforrások, a pártalkalmazottak mellett a jelöltek is a párt erőforrásainak részét képezik és hozzájárulnak a párt versenyképességéhez. A képvi-selőjelöltek vizsgálata segíthet a pártok szervezeti ereje és a pártok intézményesültsége té-májának összekapcsolásához, a két fogalom egymáshoz való viszonyának tisztázásához is.
A szervezeti erő strukturálisan könnyebben leírható fogalom (pld. a taglétszám, a helyi kiépültség, a párt állami pénzügyi forrásai, alapítványi és vállalkozói környezete tartozhat ide), az intézményesültség komplexebb, dinamikus fogalom, tartalmazza a belső működés különböző szintereinek kiépültségét, a külső környezettel való szervezett interakciót, az alkalmazkodás és a változás dimenzióit is. A pártok szervezeti ereje összefügghet intéz-ményesültségükkel – a nagyobb szervezeti háttérrel bíró párt talán jobban meg tudja őrizni stabilitását és hatékony működését, de egyéb szervezeti szempontok (például egy vezetési válság) az erős szervezetet is megingathatja és átfogó intézményi válságot okozhat.
A képviselőjelöltek megtestesítik a párt szervezeti erejét, de ezen kívül számos szem-pont mentén a párt belső politikai folyamatairól, intézményesültségéről is tanúskodnak – bár a szerteágazó szakirodalom rájuk kevés fi gyelmet fordított (Panebianco, 1988; Har-mel and Svasand, 1993; Janda, 2001; Günther and Hopkin, 2002; Randall and Svasand, 2002; Mainwaring and Torcal, 2005). Egy nem túlságosan biztató megfogalmazás szerint a pártintézményesülés fogalma „sokarcú, nehezen operacionalizálható, és olykor tautologi-kus érvelésektől terhes” (Gunther and Hopkin, 2002: 193). A pártok intézményesülésének mérésére számtalan indikátort és párt jellemzőt használnak (ennek összefoglalására lásd Mainwaring and Torcal, 2005), amelyek leggyakrabban a választási és ezzel összefüggő képviseleti eredményekre építenek2, és alig található olyan írás, amely a jelöltek jellem-zőivel kapcsolná össze a pártok intézményesültségének állapotát. A jelöltekkel összefüg-gésben általában a pártoktól független jelöltek számát és arányát szokták említeni (Moser, 1999): a pártintézményesültség jele a független jelöltek csekély aránya vagy egyáltalán hiánya.
A pártintézményesülés fogalmának elismert bizonytalansága ellenére abban egyetértés látszik, hogy az intézményesültségnek egyszerre vannak külső és belső komponensei.
Külső feltétel a párt világos körülhatároltsága, ami a jelöltekre vonatkoztatva azt jelenti, hogy a szereplők ne vándoroljanak a pártok között és a párt stabil hátterét adják, vagyis az intézményesülés szorosan összetartozik az adott intézményt megjelenítő csoport stabilitá-sával (Polsby, 1968). A pártok intézményesülésének számos egyéb mozzanatában jelennek meg a képviselőjelöltek. A jelöltek kiválasztásának módja összefügg a pártok intézményi rendjével és hatással van a képviseleti elitre. Eszerint a centralizált és exkluzív jelöltállítás nagy valószínűséggel másfajta jelölt – és azt követően képviselői viselkedést eredményez-het, mint a decentralizált és inkluzív jelöltállítás (Katz, 2001; Norris, 1996; Norris, 1997;
2 Ennek kiváló és gyakran alkalmazott példája Lewis (2006) párt stabilitási indexe..
Lindell, 2004; Hazan and Rahat, 2010; Spies and Kaiser, 2012; Shomer, 2014.). A jelöltek po-litikai orientációi a párttal való azonosulásuk erejéről (vagy gyengeségéről) árulkodnak.
A párt önazonosságának kialakítása, ami a pártintézményesülés első szakasza (Harmel and Svasand, 1993: 75) szintén szorosan összefügg a jelöltekkel amennyiben jellemzőik kifejezik a párt identitását, ők adnak arcot a pártnak. Ahogy Janda fogalmazott, a pártok intézményüléséhez hozzátartozik, hogy a párt benne legyen a közösség, a nyilvánosság képzeletében3 (Janda,2001:80). Kétségtelenül a pártot megtestesítő képviselőjelöltek jele-nítik meg a nyilvánosság számára a pártot – miközben természetesen a párt politikája, média megjelenése és nem utolsósorban a párt csúcsán álló pártvezetők is kiemelkedő-en hozzájárulnak a párt idkiemelkedő-entitásának formálódásához. Végül, de nem utolsósorban a képviselőjelöltek viselkedése például a kampány során, majd a győztes, képviselővé váló jelöltek viselkedése a képviselőcsoportban a párt működési hatékonyságát, befolyását, in-tézményesültségének sikerét jelzi. (Ezek a szempontok – a kiválasztás, politikai orientáció és viselkedés dimenziói - rendre megjelennek a kötet fejezeteiben).
A sokféle szempont és megközelítés közös tartalma, hogy a pártintézményesülés egy-szerre jelenti a társadalmi meggyökeresedettséget és a szilárdan megalapozott rutin-szerűen működő szervezeti rendet, a rootedness and systemness kategóriáit (Panebianco, 1988:55-56). Mit jelent ez a jelöltek szempontjából? A rendszerszerűség feltételezi a jelöltál-lítás kialakult intézményrendszerét, amely nyomán viszonylag stabil, jól körülhatárolha-tó és sok tekintetben hasonló jelöltcsoport kerül kiválasztásra. A meggyökeresedettséget a beágyazottság (pld. az indulási helyek relatív állandósága) és a jelöltek erőforrásainak gyarapodása, halmozódása jelezheti. E szempontok mutatják, hogy a jelölteknek fontos szerepe van nem csupán a párt szervezeti erejének bizonyításában, de identitásának, ar-culatának, stabil működésének, megújulási képességének formálódásában is, – így a jelöltcsoport elemzése kapcsolódik a pártról szóló intézményi tudásunk gyarapodásához.
Ugyanakkor a jelöltcsoport nem csupán a párt erejének és intézményesültségének tükre, de ez a tükörkép előbb-utóbb visszahat a párt arculatára. Ennek fényében meglepő, hogy milyen kevés kutatói fi gyelem fordult a jelöltek felé.
A jelöltek bemutatása a pártintézményesülésen kívül az elit stúdiumok számára is fon-tos téma. Ahogy látni fogjuk, több száz fős (a nagy pártok és a hosszabban működő pártok esetében ezret is meghaladó számú) a jelöltek köre. A politikai elit vizsgálatok többnyire csak a párt elit csúcsaira tekintenek, rajtuk kívül a képviselők szoktak előtérbe kerülni.
Pedig ez a (nem is annyira) külső kör nem csak a pártok szervezeti erejének és intéz-ményesültségének szempontjából, hanem az elit szerkezet szempontjából is fontos lehet (Putnam, 1976). Hogyan konstruálódik a politikai elitnek ezt a köre? Mennyire homogén, mennyire egyarcú ez a közeg? Vannak- e közös tulajdonságaik? Milyen szempontok alap-ján különíthető el az elit hierarchia csúcsaitól?
3 Janda a „public imagination” szókapcsolatot használja.
A fejezet nem ígéri, hogy minden megfogalmazott pártszervezeti és intézményesülési kérdésre választ tud adni. Az egyik korlát az időhatár. A rendelkezésre álló adatbázis 1998-cal kezdődik, így az intézményi indulás dimenziói néhány párt esetében (még) nem jelenhetnek meg. Mivel a jelöltállítás a pártok elsődleges intézményesülési jele – hiszen nem lehet választáson indulni sem, ha nincs elegendő számú és az esetleges győzelem után a feladatot ellátni képes jelölt, illetve akkor már képviselő – a jelöltállítás intézmé-nyi rendje hamar kialakult a hazai pártok többségénél. Ennek rutinizációs és strukturá-lis összefüggéseit az első választásokra vonatkoztatva igyekezett összefoglalni néhány régebbi írás (lásd Ilonszki, 1996; Ilonszki 1999), de ennek a jelöltekre vonatkozó hatásai nem lettek feldolgozva. A fejezet alapját képező adatbázis az 1998 és 2014 közötti időszak-ra tartalmazza az országgyűlési választásokon a parlamenti pártok képviselőjelöltjeinek politikai karrierváltozóit, jelöltségi és választási adatait és néhány alapvető demográfi ai jellemzőjét.
A fejezet elsőként a jelöltek száma és folytonossága alapján foglalkozik a pártok szer-vezeti erejével és igyekszik a rendszerszerűség, a stabilizálódás intézményesülési mozza-natait bemutatni. Ezt követően igyekszik bizonyítani, hogy a jelöltek politikai erőforrásai összefüggnek a pártok meggyökeresedési képességével – az intézményesültség másik dimenziójával. A fl uktuáció és a megújulás különböző aspektusainak bemutatása lehető-séget ad a pártok jelöltkiválasztással kapcsolatos stratégiai lépéseinek értékelésére. A záró kitekintésben visszatérünk arra a kérdésre, hogy milyen módon járulhat hozzá a jelöltek kutatása a pártok szervezeti erejének és változásának megértéséhez.