A jelöltállításról szóló szakirodalom elsősorban a folyamat inkluzivitását és centrali-záltságára fókuszál, azaz arra, hogy kik vehetnek részt a jelölésben, mennyire nagy az a csoport, amelyik a jelöltekről dönt, és milyen szinten dől el, hogy ki válik jelöltté. Ra-hat és Hazan (2001) a jelöltállítás folyamatának elemzésére négy dimenzió vizsgálatát javasolja. Az első dimenzió a potenciális jelöltek körére vonatkozik, azaz arra, hogy ki válhat jelöltté. A leginkluzívabb esetben bárki, akár a párton kívüli személy is jelöltté
válhat, a másik véglet, pedig ha csak a párttagok indulhatnak, de ők is csak bizonyos meghatározott feltételek teljesülése esetén. A második dimenzió a jelölők csoportjára (selectorate) vonatkozik, azt írja le, hogy mennyire inkluzív a jelöltállítás. A legzártabb jelöltállítási mód az egyszemélyes pártvezetői döntés, nyitottabb módszer a párton belüli jelölőbizottságok felállítása, míg a spektrum másik végén a nyílt előválasztások helyezkednek el, amelyeken vagy csak a párttagok, de olykor bármely választó is részt vehet. A jelöltállítás vizsgálatának harmadik dimenziója a centralizáltságra-decent-ralizáltságra vonatkozik, a decentralizálás lehet területi vagy funkcionális, leggyako-ribb formája valamelyik területi szint bevonása vagy döntése a jelölésben. A szerzők kiemelik, hogy a decentralizálás nem egyenlő az inkluzivitásssal, mivel a decentrali-zált jelöltállítás is történhet úgy, hogy egy szűk csoport, vagy akár egy helyi pártve-zető egyszemélyben dönt a jelöltekről. Végül az utolsó szempont a kinevezés módja.
E dimenzió egyik végpontján a jelölt személyéről nem történik szavazás, helyette a döntéshozó kinevezi a jelöltet, a másik végpontot pedig a szavazásos módszerek jelen-tik, amelyek a választási rendszerekhez hasonlóan többségi és arányos rendszerekre oszthatóak.
A jelöltállítás módjának kiválasztását a pártok természetesen nem légüres tér-ben végzik, több tényező határozza meg, hogy a fenti dimenziókon belül milyen módszerek mellett döntenek. Field és Siavelis (2008) a jelöltállítás módjára ható té-nyezők vizsgálatának szakirodalmát áttekintve, megállapítják, hogy a témát vizs-gáló szerzők informális és formális, illetve a párt belső jellemzőiből valamint külső hatásokból fakadó sajátosságokkal magyarázzák a jelöltállítás eltérő módjait (lásd 1. táblázat). Az informális-belső hatások közé sorolhatóak a pártokon belüli politi-kai-hatalmi konfliktusok, amelyek akár a formális jelölési szabályok megváltoztatá-sához is vezetnek. Ide tartozik a párt ideológiája és a párton belüli ethosz szerepe.
Előbbi kapcsán a szerzők idézik Duverger-t (1955), aki szerint a baloldali, marxista gyökerű pártokra a centralizáltabb jelöltállítási mód jellemző. Gallagher és Mar-sh (1988) szerint azonban a pártok átalakulásával a baloldali pártoknál nagyobb hangsúlyt kap a decentralizált jelölési mód, amelyet több szerző szerint a pártok a demokratikus legitimitásuk erősítése miatt is választhatnak (Katz, 2001; Pennings
& Hazan, 2001). Lundell (2004) a jelöltállításra ható tényezők átfogó vizsgálatakor ugyanakkor elveti az ideológia szerepét, illetve Shomer (2012) több mint ötszáz pártra kiterjedő elemzése sem talál kapcsolatot az ideológia és a jelölési folyamat között. Az ideológia szerepe tehát ellentmondásos, azonban az bizonyítható, hogy az új típusú pártok, így például a zöldpártok, általában nagy hangsúlyt fektetnek a párton belüli decentralizált döntéshozatalra.
Az informális de külső hatások közé sorolhatjuk az olyan külső kényszereket, mint a koalíciós vagy szövetségi együttműködés, amely a közös jelöltek vagy listák útján megváltoztathatja a párt eredeti jelölési stratégiáját. Szerepe lehet a jelölési folyamat
milyenségében a párt nagyságának is, így például a kisebb pártoknál a decentrali-zált, míg a jellemzően nagy szavazataránnyal rendelkező pártoknál centralizáltabb jelöltállítási folyamattal találkozhatunk (Lundell, 2004). A pártok a jelöltállítás során fi gyelembe vehetik azt is, hogy a szembenálló párt kit jelöl ellenfélként, ahogyan mér-legelik azt is, hogy egyes jelöltek mely szavazói csoportokat nyerhetik meg, és melyek körében kevésbé népszerűek (electoral costs and benefi ts). Hazan és Voerman (2006: 154) szerint a pártok emellett hajlamosak másolni egymást, azaz a pártok eltanulhatják egymástól/ nemzetközi példákból a különböző – sikeresnek tűnő – jelöltállítási stra-tégiákat.
1. táblázat - A jelöltállítás folyamatára ható lehetséges tényezők
Informális Formális
Belső
Párton belüli hatalmi harcok Ideológia
Párton belüli politikai kultúra, ethosz
Pártszervezet
Külső
Szövetségi/ koalíciós kényszerek Pártok közti verseny
Pártnagyság
Szavazati költségek és hasznok (electoral costs and benefi ts) Sikeres (belső vagy nemzetközi) példák
Az ország területi berendezkedése Kormányforma
Választási rendszer
Forrás: Field & Siavelis, 2008: 628.
A belső tényezők közül meghatározóak a pártszervezet formális szabályai, amelyek általában rögzítik a jelöltállítás belső folyamatát. A magyar esetben Rahat és Hazan (2001) által vegyes jelölésnek nevezett folyamatról beszélhetünk (mixed selection met-hod), vagyis a különböző ágakon induló jelöltek indítására a pártok más-más szabályo-kat határoztak meg. Az indítási helyek közötti különbségek az MSzP esetében jobban láthatóak:
• Az egyéni választókerületi jelölteket az egyéni kerülethez tartozó helyi szervezetek
„választókerületi társulása” hagyja jóvá az általa választott szűkebb, választókerületi bizottság ajánlása alapján.
• A területi listáról a helyi szervezetek delegáltjaiból álló „területi szövetség” dönt a megyei választmány javaslata alapján.
• Az országos listát a nagyrészt helyi szervezeti delegáltakból álló „kongresszus”
hagyja jóvá, előkészítését viszont egy szűkebb kör, a párt elnöksége végzi az Országos Választmánnyal egyeztetve.
• Az elnökségnek az egyéni jelöltek és a területi lista kapcsán vétójoga van.
A potenciális egyéni jelöltek a párt alapszabálya alapján a helyi szervezetek tagjai közül kerülhetnek ki, a jelöltségre pedig pályázniuk kell, illetve szükséges a helyi szervezeti tagok 10%-ának ajánlása is. A területi és az országos lista jelöltjeire az alapszabály alapján nem vonatkozik hasonló formális megkötés. A jelöltállítás negyedik szempontját vizsgál-va látható, hogy a döntés minden szinten szavizsgál-vazással történik, az alapszabály alapján az általános és ajánlott eljárás az egyszerű többség, a döntési joggal rendelkező testületek vi-szont saját szervezeti és működési szabályzatuk meghatározásakor dönthetnek szigorúbb szavazási rend mellett is (Magyar Szocialista Párt, é. n.).
Az MSzP-hez viszonyítva a Fidesz a selectorate, vagyis a kiválasztást végzők esetében exkluzívabb, a centralizáltság dimenziójában pedig területileg (és funkcionálisan is) cent-ralizáltabb jelöltállítási módot alkalmaz:
• Az egyéni választókerületek szintjén a helyi szervezetek az MSzP-hez hasonlóan vá-lasztókerületi szervezetként működnek együtt. A vává-lasztókerületi szervezetek felett azonban „választókerületi tanácsok” állnak, melyek munkájában a helyi szervezetek-ből csak az elnökök és a polgármesterek (vagy ennek hiányában az alpolgármesterek, helyi frakcióvezetők stb.) vehetnek részt. A vk tanács javaslatot tehet az egyéni jelölt személyére, a választókerületi tanács elnöke pedig állásfoglalást ad a javasolt jelöltről.
• A területi szinten megyei illetve budapesti választmányok működnek, amelyek „részt vesznek a jelöltek kiválasztásában”, és állásfoglalást adnak a területi listával kapcso-latban.
• Országos szinten az Országos Választmány foglal állást. Végül ugyanez a testület dönt mind az egyéni jelöltek indításáról, mind a területi és országos listákról.
• Javaslatot mindhárom szint jelöltjeiről, a listák esetében a jelöltek sorrendjéről, az állásfoglalásokat fi gyelembe véve egy szűk testület, a pártelnökből, az Országos lasztmány elnökéből, az országos kampányfőnökből, az Országos Elnökség és a - Vá-lasztmány delegáltjaiból álló Választási Egyeztető Bizottság tehet. Ha a javaslatot a választmány elutasítja, a bizottság új javaslatot dolgoz ki (Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, 2006).
A Fidesz esetében a jelöltek személyére vonatkozóan az alapszabály nem tartalmaz meg-kötéseket, a választmányi döntés pedig többségi szavazással történik. A két párt jelölési rendszere tehát erősen eltér egymástól, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a jelöl-tállítás Gallagher és Marsh (1988) sokat idézett megállapítása szerint egy „titkos kerthez”
hasonlítható, sok esetben a formális pártszabályok keveset árulnak el a folyamatról, a
jelöltállítás módja pedig önmagában nem feltétlenül mutatja meg, hogy a pártok végül milyen jelölteket állítanak.1
A formális, de külső hatások alá tartoznak a politikai rendszer adottságai. Mivel a fe-jezetben vizsgált két párt ugyanabban a politikai rendszerben választ jelölteket, így rész-letesebben elsősorban a választási rendszer hatásaira érdemes kitérni2, ugyanis a vegyes választási rendszernek köszönhetően több hatás egyszerre érvényesül. Bár a választási rendszerek és a jelöltállítás módjainak összevetése nem hoz egyértelmű eredményeket (Shomer, 2012), általánosan elfogadott megállapításnak tűnik, hogy a körzeti magnitúdó emelkedésével nő a jelöltállítás centralizáltsága, a kis körzetek esetében pedig a helyi is-mertség szerepe válik hangsúlyossá, ami a decentralizálás irányába hat (Carey & Shugart, 1995; Gallagher & Marsh, 1988; Hazan & Voerman, 2006; Lundell, 2004). Az idézett szerzők egyetértenek abban is, hogy a szavazási struktúrának (ballot type) szintén van hatása: a zárt listás rendszerek esetében nagyobb a párt kontrollja, míg a preferenciális szavazá-sok esetében – az alacsony körzeti magnitúdóhoz hasonlóan – felértékelődik a jelöltek személye. Fontos megállapítás ugyanakkor, hogy a választási rendszer nem determinál-ja a pártok jelöltállítási módszereit (Hazan & Voerman, 2006; Pennings & Hazan, 2001;
Shomer, 2012), mivel ez – ahogyan a Fidesz és az MSzP közötti eltérésekből is láthatjuk – a pártszintű sajátosságok közé tartozik. A jelöltállításra ható külső és belső tényezőket az 1. ábra mutatja.
Általánosságban elmondható, hogy a fenti tényezők önmagukban nem határozzák meg a pártok jelöltállítási stratégiáját, így azt sem, hogy kiket jelölnek az esélyes helyeken.
Ugyanakkor feltételezhetjük, hogy a jelölésben résztvevő szereplők haszonmaximalizá-lásra törekszenek: egyrészt igyekszenek maximalizálni a pártjuk szavazatait, másrészt törekedhetnek arra, hogy ők maguk is mandátumhoz jussanak, a belső és külső hatások pedig keretet szabnak ezeknek a törekvéseknek. Feltételezhetjük, hogy a párt sikerének elősegítése érdekében, a szereplők úgy alakítják a stratégiájukat, hogy az legjobban meg-feleljen a külső kereteknek, azaz olyan jelölteket állítanak, akik az adott választási rend-szerben, az adott választói elvárások és esetleges szövetségi kényszerek mellett a lehető legjobb eredményt tudják elérni. A jelölők egyéni törekvéseit már elsősorban a belső
té-1 A decentralizáltság és az inkluzivitás mértékéből ugyanígy nem következtethetünk arra sem, hogy mennyire lesz reprezentatív a párt jelöltbázisa például a nők, a kisebbségek vagy más társadalmi csoportok képviselete szempontjából. Mi több a jelöltállítási rendszer „demokratizálása” kifejezet-ten negatív következményekkel járhat például a pártkohézió szempontjából, kizárja a kvóták hasz-nálatát, a többségi jellegű szavazási rendszerek pedig hátrányosak lehetnek a kisebbségi csoportok-hoz tartozó jelölt-aspiránsok számára (Pennings & Hazan, 2001: 270–271).
2 A szerzők a választási rendszer mellett a kormányforma és a területi berendezkedés hatására térnek ki. A szakirodalom szerint mindkét tényező a pártok decentralizáltságának mértékére lehet hatás-sal. A kormányformát tekintve a prezidenciális rendszerekre, szemben a parlamentáris rendszerek-kel, a centralizált jelöltállítási stratégia jellemző. A területi berendezkedés esetében a föderális be-rendezkedés decentralizáltabb, míg az unitárius bebe-rendezkedés a centralizáltabb működés irányába hat (Field & Siavelis, 2008).
nyezők határozzák meg, így sikerességük elsősorban azon múlik, hogy a párt formális szabályai és informális erőviszonyai mellett mennyire képesek a jelöltekről szóló döntés-hozatal során érvényesíteni az akaratukat. A két szempont alapján a magyar parlamenti választásokat vizsgálva a következő hipotéziseket állíthatjuk fel:
Mivel az egyéni választókerületekben a lehető legalacsonyabb körzeti magnitúdóval ta-lálkozhatunk – egy mandátumot osztanak ki –, a választók pedig a szavazólapon az egyé-ni jelöltek neveivel találkoznak, feltételezhetjük, hogy a jelölt helyi beágyazottságának nagy szerepe lehet. A pártoknak ebben az esetben érdeke lehet olyan jelöltet indítani, aki helyileg ismert, ugyanakkor tapasztalattal rendelkezik a választókerületről. Ilyen jelöltek lehetnek azok, akik korábban már sikeresek voltak az adott területen, azaz a polgármes-terek és a helyi képviselők. Ők ez alapján valószínűleg előnyben vannak a helyi tiszt-séggel nem rendelkező jelöltekkel szemben, korábbi eredményüket kihasználva esélyesek lehetnek az országgyűlési választásokon is. Emellett mivel 2010 előtt a magyar politikai rendszer lehetővé tette a mandátumhalmozást, feltételezhetjük, hogy a helyi tisztséggel rendelkezők is törekedhettek a politikailag jelentősebb parlamenti mandátumszerzésre.
A helyi politikusok ugyanakkor általában a párt területi szervezetének szintjén rendel-keznek a legnagyobb befolyással, így formálisan és informálisan is itt tudják a leghatéko-nyabban befolyásolni a jelöltekről szóló döntést, azaz az indításukat elsősorban az egyéni választókerületek szintjén érhetik el. Mindebből következően, a formális és informális tényezőket fi gyelembe véve, feltételezhetjük, hogy az esélyes jelöltek az egyéni választó-kerületekben azok a jelöltek lehettek, akik valamilyen helyi tisztséggel rendelkeztek (1.
hipotézis).
1. ábra - Az esélyes jelöltek kiválasztása
A területi és országos lista esetében a formális és informális tényezők elsősorban a párt-vezetés szerepének növekedése felé hatnak. A választási rendszer jellemzői alapján – nagyobb körzeti magnitúdó, zárt lista – nő a szerepe azoknak a szereplőknek, akik a listákról, azaz az adott szinten induló jelöltekről döntenek. Az MSzP és a Fidesz pártszer-vezeti jellemzői alapján a javaslattevő mindkét szinten egy szűkebb csoport, a megyei illetve országos pártvezetők csoportja. Hasonlóan a helyi tisztséggel rendelkezőkhöz, a pártvezetőkről is feltételezzük, hogy a saját mandátumhoz jutásukban is érdekeltek, és ezt az általuk legjobban befolyásolt szinteken próbálják elérni. Emellett a pártvezetők a pártok „arcainak” tekinthetőek, így a párt általános sikere szempontjából is fontos, hogy a listákon húzónévként szerepeljenek. Ebből következően feltételezhetjük, hogy a terü-leti illetve országos listákon a pártvezetői pozíció és az esélyesség között kapcsolat áll fenn (2. hipotézis). A listákon emellett a parlamenti pártok esetében egy másik szempont is érvényesülhet: a pártvezetésnek lehetősége van arra, hogy egy esélyes pozícióval itt jutalmazza, a legjobban dolgozó képviselőit, akik egyben ismertségük alapján szintén a párt egészének sikerét is elősegíthetik. Ez alapján feltételezhetjük, hogy a listás esélyesek között nagy arányban lesznek az országgyűlési képviselők is (3. hipotézis).
Végül a pártszervezetek szempontjából látható, hogy a két párt között jelentősnek mondható különbség van: míg a Fidesz jelöltállítása formálisan exkluzívabb és centrali-záltabb módon történik, addig az MSzP kapcsán feltételezhetjük, hogy jobban érvényesül a helyi és a területi szint véleménye. Ebből következően feltételezhetjük, hogy a helyi illet-ve megyei pozíciók az MSzP esetében erősebb kapcsolatban állnak az esélyességgel, mint a Fidesznél (4. hipotézis).