Bevezetés
A következő sorokban a nyelvjárások és az írásbeliség kapcsolatáról lesz szó. A nyelvjárásokon belül a nyelveknek a szigethelyzetben lévő területi változataival foglalkozom. A nyelvjárás írásbelisége szempontjából két különböző állapotban lévő nyelvszigetet emelek ki: a moldvai csángókat és az olaszországi mokeneket.
1.1. A nyelvjárás mint területi nyelvváltozat
A nyelvjárások a nyelveknek területi változatai, melyek szóban élnek, korlátozott kommunikációra alkalmasak, s elkülönülnek a sztenderd nyelvváltozat írott és beszélt formájától és a többi nyelvjárástól is. Önálló rendszerük van.
A nyelv belső tagolódása szempontjából a területi tagolódás a legrégibb tagolódási mód. Hatóköre jelentős, hiszen a nyelvi rendszer minden szintjére kiterjed, és minden szinten karakterisztikus vonásokat mutat (Benkő 1988: 214). A területi tagolódás a nyelvi rendszert leginkább a hangállapot és a szókincs területén érinti. A hangtani jelenségek sok elemben rendszerszerűen jelennek meg, s viszonylag állandók a nyelvterület egyes részein. A lexémák nagy számuk ellenére is egyedibbek, rendszerszerűen kevésbé ragadhatók meg az adott területen, s időbeli változékonyságuk is területi jellemző erejüket gyengíti. A morfematikai jelenségek csekélyebb számúak, bár erősen jellemezhetnek egyes vidékeket. A mondatot, szöveget és a stilisztikát érintő jelenségeket egyéni variabilitás jellemzi, ezért nehéz helyhez kötni őket.
A nyelvjárások nem képeznek pontosan körülhatárolható területet. Legtöbbször széles átmeneti sávok alakulnak ki. Számuk sem határozható meg pontosan (Benkő 1988: 223). Egymástól való különbözőségüknek történeti okai vannak: a nyelv differenciációs és integrációs tényezői játszanak itt szerepet. A nyelvterület középső részén az integrációs jellegű jelenségek vannak túlsúlyban, ezáltal az ottani nyelvjárások színtelenebbek, a sztenderdtől kevésbé térnek el. A peremnyelvjárások differenciatívabbak, mivel a középső területekről terjedő jelenségek nehezebben jutnak el hozzájuk, ill. az általuk kifejlesztett sajátosságokat nehezebben közvetítik a többi nyelvjárás felé. Idegen nyelvterületekkel érintkezve más nyelvrendszerek is hatnak rájuk, mely hatások regionális jellegűvé teszik őket. Ezért színesebbek, több bennük a régiség, a saját újítás: archaikusak és neologikusak egyszerre (Benkő 1988: 224).
124 1.2. A nyelvjárás kérdése nyelvsziget helyzetben
A peremnyelvjárások jellemzői még erőteljesebben jelentkeznek a nyelvszigetek körében, melyeket minden oldalról egy a sajátjuktól eltérő nyelv vesz körül. Ebből következően nyelvük egyéb nyelvjárásaival semmilyen közvetlen kapcsolatban nincsenek, s nyelvüknek sztenderd változata is csak közvetett úton jut el hozzájuk.
Közvetlen hatást a környező idegen nyelv tesz rájuk. A beszélőknek nem a nyelvjárás és a köznyelvi változat használata közt kell dönteniük, hanem a szigetnyelvjárás – mely önmagában tekinthető a kisebbségi nyelvnek – és az őket körülvevő idegen nyelv között. Az ún. areális (Wiesinger 2001: 93) nyelvszigetek esetében, amikor a nyelvszigetet több település alkotja, előfordulhat, hogy a szigeten belül is nyelvjárási különbségek alakulnak ki. Az esetek nagy részében nincs egy belőlük kialakult egységesített, normalizált változat.
2.1. Az írásbeliség szerepe a nyelvek életében
Az írásbeliség szerepe az élőbeszéddel szemben másodlagos. Az emberiség százezer években számolható történetéből kora nem több ötezer évnél. Ennek ellenére jelentősége kiemelkedő. Az írás rögzítette a mindenkori beszélt nyelvet, s a szóbeli hagyományozódás mellett a kultúrát is átörökítette. Az élő nyelv előzménye, s egyben kiindulópontja is az írott nyelvnek. A kétféle változat egymással kölcsönhatásban él, alakítják egymás fejlődését. Elsősorban a beszélt nyelvváltozat határozza meg az írottat, de az idő múlásával a fordított hatás szerepe egyre nő. Az írásnak társadalmi tekintélye van, s ez a tény a múltban gyökerezik. Az írás tudománya hosszú ideig egy szűk, művelt réteg kiváltsága volt, ezért ez képviselte a követendő mintakép, a helyesség eszményét.
(Benkő 1988: 240)
A nyelvek súlyát befolyásoló, stabilitásukat erősítő tényezők közt is fontos szerepe van az írásbeliségnek és annak a nyelvközösség tagjai körében való elterjedtségének.
Ebből a szempontból az is fontos, hogy általános-e az írni-olvasni tudás. Több ezer nyelvből csak 225-nek van írásbelisége (Kiss 1995: 166).
A nyelvek nyelvpolitikai szempontú osztályozásában szintén fontos szerepet játszik az írásbeliség. Annak hiánya, megléte és elterjedtsége az egyik vizsgálati szempont olyanok mellett, mint az anyanyelvi beszélők száma, a nyelvterület nagysága és a nyelv teljesítőképessége (Kiss 1995: 160).
Az írásbeliség összefonódik a sztenderdizáció kérdésével, méghozzá úgy, hogy az előbbi feltétele az utóbbinak. A nyelvi sztenderd az egyes, önálló nyelveknek az összes többi használati változata fölött álló, egységes, normatív belső típusa, mely integratív jellegű változások útján jött létre, s kialakulása óta egy nép, illetve nemzet nyelvhasználatában a legfontosabb szerepet tölti be. A nyelvi sztenderd két síkon él:
beszélt formában köznyelvként és írott változatában irodalmi nyelvként (Benkő 1988:
243). Elterjedése diglossziás helyzetet teremt elsősorban azokban a nyelvekben, ahol a nyelvjárások között nagy különbségek vannak, melyek a megértést is akadályozzák. A
125
sztenderd hatására a köznyelvtől lényegesen elütő jelenségek lassan kikopnak, regionális nyelvi változatok alakulnak ki (Benkő 1988: 226).
2.2. A nyelvjárások és az írásbeliség
A nyelvjárásoknak általában nincs külön írásbeliségük, elsősorban beszélt formában jelennek meg nem nyilvános helyzetekben. Nyelvjárásban írott szövegek azonban mindig léteztek, s ma is születnek ilyenek, mint például önéletírások, levelezések, különféle följegyzések (Kiss 2003: 43). A nyelvjárási területeken is hivatalos keretek között a köznyelv használatos, írott változatban pedig az ezen alapuló irodalmi nyelv.
2.3. A nyelvszigetek és az írásbeliség
A nyelvsziget-helyzetben lévő közösségek nyelvjárásának írásbelisége más nyelvjárá-sokéhoz képest azért fontosabb kérdés, mert számukra saját nyelvük köznyelvi változata nehezen elérhető, a mindennapokban nem használható. Ezenkívül a hosszú ideje tartó elszigeteltség miatt nagy mértékben különbözik is egymástól a két nyelvváltozat. Az írott nyelv számukra a többségi nyelv írott változata. Az általuk beszélt nyelvjárás testesíti meg magát a kisebbségi nyelvet. A következőkben két nyelvsziget nyelvjárásának írásbeliségével foglalkozom: az olaszországi mokenekével és a moldvai csángókéval. A két nyelvsziget kialakulásának ideje azonos: létrejöttük kezdete a XIII. század. Keletkezésük módja is megegyezik: elvándorlással kerültek eredeti lakhelyükről egy másik területre. Végül mindkettő ún. areális nyelvsziget, azaz több településből állnak. A nyelvjárás írott változatát illetően azonban eltérő helyzetben vannak.
3.1. Az olaszországi moken nyelvsziget nyelvjárásának írásbelisége
A moken nyelvjárás egy archaikus német dialektus, melyet Északkelet-Olaszországban beszélnek négy kis faluban: Palù del Fersinában, Fierozzóban, Frassilongóban és Rovedában. A beszélők száma összesen 1003 fő (Abbruzzese 2005: 11). 2007 márciusában jártam náluk nyelvi anyaggyűjtés céljából. A XIII. századtól napjainkig a latin nyelvi környezetben élő közösség a nyelvet szóban adta tovább generációról generációra. A beszélt nyelvi forma a XX. század végén egészült ki a nyelv írott változatával. Írásrendszerüket 1992-ben dolgozta ki a Moken-Cimber Kultúrintézet, s adta közzé Puechstömmen ver ’n bersntolerisch címen. Ennek köszönhetően az utcai feliratok is helyi nyelven olvashatók, és saját folyóiratuk, a LEM moken nyelven is közöl írásokat. A Trentino című regionális napilapban kéthetente egy oldal mokenül olvasható Liaba lait, azaz Kedves Emberek címmel. Saját írásrendszer kidolgozására korábban is történt kísérlet. Az 1950-es években Giacomo Hofer, helyi születésű plébános létrehozott egy írásrendszert, mely viszonylag széles körben elterjedt.
Írásmódjának hátránya azonban az volt, hogy nagyon sok mellékjelet tartalmazott, s ez
126
megnehezítette az olvasást (Rowley 2003: 24). Korábban azok, akik írni akartak moken nyelven, az olasz vagy a német írásrendszerhez igazodtak.
Azok a nyelvtervezési törekvések, melyek a XX. század végén a nyelv írásbeli megjelenítését tűzték ki célul, a XXI. században a nyelvi rendszer rögzítésére irányulnak. Anthony R. Rowley Liacht as de sproch című, 2003-ban megjelent könyve a moken nyelv grammatikáját írja le a fonetikától a szintaxisig. A moken dialektust ma mindössze négy faluban beszélik, melyek szomszédosak egymással, mégis bizonyos grammatikai és lexikális jegyekben különböznek egymástól az egyes települések. A nyelvtankönyv a közös jellemzőket írja le, a megfelelő helyeken kiegészítve annak a falunak a sajátsá-gaival, mely az adott jelenségben eltér a többitől.
A 60-as években a már említett Don Giacomo Hofer összeállított egy kétezer szóból álló moken-német szójegyzéket, melynek kéziratát kilenc évvel a plébános halála után, 2001-ben találták meg. 2004-ben adták ki a három nyelvre (moken-német-olasz) bővített szótárt néhány moken nyelvű elbeszéléssel, melyeket szintén Hofer fordított egy Giuseppe Šebesta nevű szerzőtől. A szótár Hofer szülőfalujának, Fierozzónak a nyelvjárására épül. A szókincs frissítése céljából a Moken-Cimber Kultúrintézet kiegészítőleg összeállított egy ezer szóból álló jegyzéket, mely a fentivel ellentétben nem egy falu szókincséből merít, hanem egységesítő célú.
A moken dialektust a Fierozzóban lévő öt évfolyamos általános iskolában tanítják elmondta, hogy a tanórán a legelemibb ismereteket kívánja átadni: bemutatkozás, színek, számok, a hét napjai, alapvető igék és főnevek.
A német nyelv tanulása a régió minden iskolájában kötelező, mivel a tartomány északi része Dél-Tirol, ahol nagyszámú német kisebbség él.
A már említett Moken-Cimber Kultúrintézet, mint a neve is mutatja, együttműködik egy másik közeli német nyelvszigettel, a cimberekkel. A cimber nyelvtani rendszer leírása 2007-ben készült el, összeállítója Hans Tyroller. Az intézet évente irodalmi pályázatot ír ki a moken és a cimber iskolás gyerekek számára. A pályaművekben a diákoknak egy-egy témáról fogalmazást kell írni nyelvjárásban. A legjobbakat megjutalmazzák.
3.2. A moldvai csángó nyelvsziget nyelvjárásának írásbelisége
A magyar nyelvterületet illetően jelentős nyelvszigetnek mondható a Romániában élő moldvai csángók közössége. 2000-ben, 2002-ben, 2006-ban és 2007-ben jártam Moldvában terepmunka céljából. Lélekszámuk a mokenekhez képest jóval magasabb:
243 133 fő (Tánczos 1999: 7). Velük ellentétben viszont a csángó nyelvjárás nem jelenik meg írásban, nincs rendszerezett nyelvtankönyve és szójegyzéke. Ez utóbbi viszont hamarosan megszületik, mert dolgoznak A moldvai magyar nyelv szótárának készítésén
127
(Péntek 2004: 183). A korábbi évekből kerültek elő nyelvjárási szövegek, melyek egyházi énekek, lakodalmi vagy egyéb rigmusok lejegyzései. A magyar írásrendszer ismerete híján a helybeliek román írásformában rögzítették őket (Kós 1994: 284). A nyelvjárás írott formája emellett egy-egy helyi költő tollából származik, akik a magyar írásrendszerre támaszkodnak. Ilyen volt a szabófalvi Lakatos Demeter vagy napjainkban a klézsei Duma András.
Több falu általános iskolájában is választható tárgy a magyar nyelv, melynek keretében a magyar köznyelvet s annak írott változatát, az irodalmi nyelvváltozatot tanítják. A nyelvjárás annyiban van jelen az órákon, hogy a nyelvjárási jegyeket nem javítják (Hoppa 2008: 204). A Reverinda című gyereklapban a tanárok a magyarul tanuló gyerekek fogalmazásait teszik közzé. Ezekben az írásokban néhol felfedezhetők a nyelvjárási sajátosságok. A Moldvai Magyarság című havonta megjelenő folyóirat magyar köznyelven íródik.
A moldvai csángó dialektusról tudni kell, hogy alapvetően háromféle nyelvjárási változata van, de a változatokon belül is településenként kisebb-nagyobb különbségek figyelhetők meg.
4. Az írott nyelvjárás előnyei és hátrányai
A fent bemutatott két közösség nyelvjárása nyelvsziget-helyzetben él. A moken nyelvjárás nem túl régóta írott változatban is használatos. A saját írásrendszernek köszönhetően a helyi nyelvváltozat több területen is érvényesülhet, mint például az utcai feliratok vagy a helyi újság. Az írott forma a nyelvjárás intézményes keretek közti oktatását is lehetővé teszi. Mindezek megemelik a nyelv presztízsét. Az írásrendszer mellett megszületett moken nyelvtankönyv és szójegyzék a nyelvjárás kodifikálási folyamatát teszi teljessé, ami alapfeltétele a sztenderdizációnak. A sztenderdizáció lehetőséget ad arra, hogy egyéneket és csoportokat egyesítsen egy nagyobb közösségbe, és egyben elválasztja az így létrejött közösséget más közösségektől (Wardhaugh 1995: 33). A sztenderdizáció által egy nyelvjárás nagy lépést tesz afelé, hogy nyelvvé váljon. Egy szigethelyzetben lévő nyelvi kisebbség esetében ennek a folyamatnak előnyei és hátrányai is vannak. Előny, mert erősíti a közösségen belüli összetartást, növeli az ott beszélt nyelv értékét, bővíti használati lehetőségeinek számát, s ezekből adódóan ösztönözheti a beszélőket a nyelv továbbadására. Ha a többféle nyelvjárási változatból kommunikációs nehézségek adódnak, megszünteti azokat.
Hátrány, mert a beszélőket leválasztja attól a nyelvi egységtől, melyhez korábban tartoztak, s mert a létrehozott egységesített nyelvváltozat születése pillanatában még senkinek sem anyanyelve. Ha viszont az egyik változatot jelölik ki az írásbeliség alapjául, akkor konfliktus keletkezik az egyes változatok beszélői között, s ez akadályozza elterjedését. A folyamat a nyelvre nem csak külső, hanem belső hatást is gyakorol, hisz eltűnnek belőle olyan helyi sajátosságok, melyek hosszú idő alatt a maguk természetes módján alakultak ki vagy őrződtek meg, s melyek színesítették a nyelvet és egy-egy kisebb közösség sajátjaként léteztek. Még nem tudni, hogy a
128
nemrégiben megszületett moken írásbeliség milyen változásokat fog hosszú távon előidézni.
Irodalom
Abbruzzese, Salvatore (ed.) 2005. Minoranze in azione. L’esercizio quotidiano dell’identità.
Trento: Provincia Autonoma.
Benkő Loránd 1988. A történeti nyelvtudomány alapjai. Budapest: Tankönyvkiadó.
Hoppa Enikő 2008. A csángó nyelvjárás és a magyar nyelv érintkezése Moldvában. In: Sárdi Csilla (szerk.) Kommunikáció az információs technológia korszakában. XVII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus. Pécs – Székesfehérvár: MANYE – Kodolányi János Főiskola. 200–205.
Kiss Jenő 1995. Társadalom és nyelvhasználat. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó.
Kiss Jenő (szerk.) 2003. Magyar dialektológia. Budapest: Osiris Kiadó.
Kós Károly 1994. A csángó írásrendszerről. Néprajzi Látóhatár 3. évf. 1-2. 283–298.
Péntek János 2004. A moldvai magyar nyelv szótára – elvek és problémák. In: Kiss Jenő (szerk.) Nyelv és nyelvhasználat a moldvai csángók körében. Budapest: Magyar Nyelvtudományi Társaság. 180–195.
Rowley, Anthony R. 2003. Liacht as de sproch. Palù del Fersina (Trento): Kulturinstitut Bersntol-Lusern.
Tánczos Vilmos 1999. A moldvai csángók lélekszámáról. In: Pozsony Ferenc (szerk.) Csángósors. Budapest: Teleki László Alapítvány. 7–32.
Wardhaugh, Roland 1995. Szociolingvisztika. Budapest: Osiris-Századvég.
Wiesinger, Peter 2001. Dialekt und Standardsprache in Minderheitengebieten. In: Kurt Egger und Franz Lanthaler (Hrsg.) Die deutsche Sprache in Südtirol. Wien/Bozen: Folio Verlag.
93–98.
129
HORVÁTH KATALIN