A kogníció – mint a megismerés folyamata – az emberi tudatban tükröződő környezetet, s az erről kapott információk tudati leképeződését jelenti (vö. Kubrjakova 2004: 9, Popova, Szternin 2007: 10). A kognitív nyelvészet olyan mentális folyamatokat vizsgál, amelyek a megértés, a gondolkodás és a megismerés tudati folyamatát kísérik, s ezek mentális reprezentációit befolyásolják. A kognitív nyelvészet mint napjaink önálló nyelvészeti ága a megismerés-tudományból nőtt ki. A 20. század utolsó két évtizede jelentette a kiteljesedését, de gyökereiben – különösen az információ feldolgozásának mentális reprezentációjaként a nyelvi megformálást tekintve – már a 19. században Humboldt nyelvészeti okfejtéseiben megtalálható volt (vö. Potyebnya Humboldt-kutatásairól: in: Popova, Szternin 2007: 8).
A műfordító feladata nemcsak az eredeti szöveg lexikális szemantikai tömörségének a megőrzése, hanem a stíluseszközök átadása is. Ha akár csak részlegesen is sikerül a képi világot újrateremtenie, ez a fordítás értékét jelentősen növeli (vö. Fjodorov 2002:
374–387).
A műfordítás állandó, dinamikus, kultúrák közötti kommunikáció, amelyet a következő szempontok szerint lehet elemezni:
• A kommunikáció folyamata és modellálása
• A fordítás mint a kommunikációs folyamat eredménye
• Az ekvivalencia-szintek: a dinamikus ekvivalencia
• A szövegbefogadás folyamata
• A műfordítás egyedi kulturális effektusai
• A műfordítás multidiszciplináris kapcsolódásai 1. Gyenge pozíció
2. Erős pozíció
• A műfordító személyisége, az olvasó befogadási horizontja
Ugyanerre a következtetésre jut Szabó Zoltán, a nemrég elhunyt jeles erdélyi stíluskutató nyelvészünk. Az oknyomozó fordításkutatás két esztétikai jelként értelmezett szöveg. A forrásnyelvi és a célnyelvi korpusz összevetését a következő – Szabó Zoltán által ajánlott – pillérekre helyezhetjük: (1) szépirodalmi szövegek vagy más szövegműfajok elemzése, (2) intertextuális kapcsolataik vizsgálata, (3) a szépírói stílus, a stílusfejlődés tendenciái, (4) a szövegkoherencia rendező elve, nyelvi eszközei, (5) a változások indítékai, (6) a szöveg stílustörténeti, kontrasztív tipológiai feltárása (Szabó 1998: 17).
79
A kommunikatív aspektus és a szövegszemantika szintjein a műfordítás-elemzésben jól hasznosítható a kognitív nyelvészeti megközelítés. A megismerési folyamatokra alapozva tárul fel az idegen nyelvű szövegértelmezés során a világ nyelvi képe.
A világ nyelvi képe egy adott kultúra képviselői tudásának a valóságról nyelvi formákban rögzített összessége, amely egy adott korszak és szociális viszonyrendszer függvényében nyelvi szinten jön létre. A világ nyelvben rögzült tagolása, a jelenségek és tárgyak nyelvi leírása a világról szerzett információink egyik rendszerbeli alappillére (Popova, Szternin 2007: 54).
Ugyanakkor látnunk kell, hogy ez a korlátozott és ráadásul „naiv” világkép nem egyenlő teljességében azzal a képpel, amely a nemzet vagy az egyén tudatában fogalmi szinten megjelenik, minthogy a nyelv messze nem mindent nevez meg és kategorizál, ami az emberi tudatban jelen van, jóllehet Gadamer filozófiája szerint a világból annyi a miénk, amennyit meg tudunk nevezni belőle (vö. Gadamer 1994). De mégis vannak olyan fogalmak, érzések, benyomások, amelyekre „nem találunk szavakat”.
A világ nyelvi képe alapján tehát nem ítélhető meg teljes hitelességgel a világvalóság, a beszélő aktuális fogalomalkotásának tere (концептосфера). A nyelvi világkép csak közvetett információkat ad az adott kultúrában résztvevők gondolkozásáról, s így csak alapvető vonásokban írható le az a kognitív kép is, amelyet a valóságról alkotnak.
A világ kognitív képe és a nyelvi világkép viszonya az elsődleges és másodlagos, következményes szerveződés, entitás viszonya. A kognitív, vagyis megismerési világképünk az elsődleges, a nyelvi világkép ennek verbális leképeződése. Az elsődleges tudati tartalomhoz a nyelv a megnevező, de másodlagos eszköz. És amit az átlagember nem tud megnevezni, azt a művészi világképben találja meg.
A világ művészi képe szintén másodlagos entitás, hasonló a nyelvihez. Ez a világkép a befogadó tudatában a mű értelmezése során alakul ki. A műfordító is ezt éli át az idegen mű befogadása során. A művészi világkép nyelvi eszközökkel épül fel, s azt a világképet jelenti, amely az író, a költő individuális tudati világképét adja vissza. A fordító befogadói horizontján ugyanakkor a saját maga és kora művészi világképe is működésbe lép, amennyiben a fordító is alkotó individuum. Ezzel magyarázható a koronként törvényszerűen létrejövő, újabb fordítások megszületésének motivációja.
A fordító számára a tudatában levő mentális lexikon a kiindulási alap, s ennek megfelelőit keresi idegen nyelven is. A megismerés-tudomány, a kognitív nyelvészet nézőpontjait alapul véve, a szótáraknak ezért nem csupán lexikális egységekre kellene épülniük, hanem úgynevezett keret-alapú pragmatikai információkat kellene közvetíteniük. A keret-szemantikai kutatások ezért a használatba, a kulturális háttér-összefüggésekbe ágyazottan szemlélik a nyelvi megnyilatkozásokat, kifejezéseket. A jövő szótárai minden bizonnyal nem grammatizáló-lexikális megközelítésűek, hanem keret-alapúak lesznek, alaposabban és precízebben jelenítik majd meg a világra vonatkozó tudást, az úgynevezett fogalmi, enciklopédikus alapú ismereteket (vö. Andor 2005: 13–42). Ugyanakkor tény, hogy minden lexikális egység jelentése flexibilis, bármely asszociált ismeret, amely hozzá kapcsolódik, az azt körülvevő elemeket képezi.
80
Langacker, a kognitív nyelvészet egyik vezető személyisége úgy beszél a lexikális egységről, mint az enciklopédikus tudás elérésének egy strukturált, részben meghatározott módjáról. „Egy lexikális egység referensének bizonyos aspektusai bizonyos kognitív tartományok jellemző jegyeinek középpontjában találhatók, míg mások inkább a periférián helyezkednek el” (Andor 2005: 22). A lexikális egységek rendelkeznek konvencionális jelentéssel, mégis a kontextus határozza meg az egyedi értelmezés valószínű módját.
Példaként vizsgáljuk meg egy orosz klasszikus, Alekszandr Szergejevics Puskin versét, s annak magyar változatát Galgóczy Árpád, napjaink kiváló fordítójának tolmácsolásában:
Телега жизни
Хоть тяжело подчас в ней бремя Но в полдень нет уж той отваги;
Телега на ходу легка; Порастрясло нас; нам страшней
Ямщик лихой, седое время, И косогоры и овраги;
Везёт, не слезет с облучка. Кричим: полегче, дуралей!
С утра садимся мы в телегу; Катит по-прежнему телега;
Мы рады голову сломать Под вечер мы привыкли к ней
И, презирая лень и негу, И, дремля, едем до ночлега –
Кричим: пошёл! А время гонит лошадей.
(А. С. Пушкин, 1823)
180 év múltán Galgóczy Árpád magyar változata így hangzik:
Az élet fogatán
Bár olykor púposra rakják, De délre hűlni kezd а vérünk, Kocsink még könnyedén szalad; Ijeszt a horhos és a domb, Az ősz Idő hajt, és a bakját A lelkünk is kiszállt belőlünk, Nem adja semmi szín alatt. S kiáltunk: Lassabban, bolond!
Reggel beszállunk nagy vitézül, Kocsink az útját egyre járja;
Nincs kényelemvágy, lustaság, Már megszoktuk zaját, porát, És mint ki nyaktörésre készül, Már alszunk estebédre várva,
Kiáltunk: Hajts!…, S az ősz Idő száguld tovább.
(Galgóczy 2004: 61)
A vers középpontjában az élet utazásként való értelmezése, fogalmi konceptualizációja (концепт) áll. Az ÉLET – UTAZÁS fogalmi metafora kibontása Puskinnál egy egész napos, kocsin megtett utazás részleteinek metaforikus leírásával történik. A kocsis maga a megállíthatatlan Idő, aki az élet múlását jelzi. Az ember a
81
reggel fürgén nekiinduló utas, aki dél felé már óvatosabb, este pedig már lelassulva, félálomban várja az utazás végét, a halált.
Tekintsük át Puskin verse és Galgóczy fordítása nyomán a fogalmi metaforák metaforikus kifejezéseit (a szakirodalmi hagyományoknak megfelelően a fogalmi metaforákat csupa nagybetű jelzi):
Félelmetes nekünk a meredek és a szakadék]
AZ ÖREGSÉG – ESTE, AZ ÖREGSÉG –
[Kocsink az útját egyre járja; / Már megszoktuk zaját, porát.]
AZ ÖREGSÉG – BÓBISKOLÁS ESTEBÉD ELŐTT,
A HALÁL – ESTEBÉD [Már alszunk estebédre várva.]
82
A magyar fordítás egészében visszaadja a fogalmi metaforák képi világát, de ki is egészül újabbakkal: a vitézség, a vér tüze, a halál megidézése, az azzal folytatott küzdelem, az estebéd várása. Az ÉLET – UTAZÁS, ÉLET – KÜZDELEM konceptualizációja összekapcsolásának számos változatát ismerjük a magyar irodalomban, Madáchtól kezdve (A cél megszünte a dicső csatáknak. A cél halál, az élet küzdelem, az ember célja a küzdés maga) Petőfin át (Egy gondolat bánt engemet, Ágyban, párnák közt halni meg) Adyig idéződnek fel ezek a fogalmi beágyazottságok.
Ady Endre ugyanezt a fogalmi metaforát bontja ki a Kocsi-út az éjszakában című versében elemeire bontva, megemelve az expresszív és emotív hatást:
Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában
Milyen csonka ma a Hold, Az éj milyen sivatag, néma, Milyen szomorú vagyok én ma, Milyen csonka ma a Hold.
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban, Minden szerelem darabokban, Minden Egész eltörött.
Fut velem egy rossz szekér, Utána mintha jajszó szállna, Félig mély csönd és félig lárma, Fut velem egy rossz szekér.
(1909)
Adynál a konceptualizáció két új fogalmi metaforával egészül ki: AZ EGÉSZ – JÓ, A TÖREDEZETT – ROSSZ.
Galgóczy nem tudott elszakadni a magyar nemzeti kulturális konceptualizációtól.
Magyar Puskin-fordítása a kulturológiai beágyazottságában közvetített műalkotás, ugyanakkor Puskin mélabús önfeladó értelmezése az élet alkonyáról nem fér össze a magyar gondolkodással.
Elemzésünk a fordítás során mozgósított interkulturális kapcsolatrendszerre hívja fel a figyelmet. Egy rövid vers fordításából is feltárulhatnak azok a többszintű konnotációk és civilizációs tudnivalók, amelyek egy teljes kulturális háttér szemiotikai jelei. Ezért a versfordítások vizsgálatában is célszerű a multikulturális kontrasztív pragmatika keretei között és módszereinek segítségével eljárni. A szintaxis, a szemantika és a pragmatika szemiotikai dimenzióinak háromszögében a kontrasztív és a kommunikatív szemléletmód nem zárja ki egymást, hanem csupán más-más dimenziókat hangsúlyoz.
83
A fordítás kognitív nyelvészeti megközelítéséhez a konceptualizáció fogalmát vezettük be. A kognitív nyelvészet terminusával konceptualizáció alatt a világ dolgainak, jelenségeinek, folyamatainak fogalmi feldolgozását értjük, amely valamely egyetlen tárgyias nézőpontból történik. E megértési folyamatban van egy közös előismereti pozíció az egymást értő beszélők részére, ez a referenciapont, ezáltal mégis csak létezik egy elvont fogalmi modell is az adott dologról, entitásról, amelyet a kognitív nyelvészet idealizált kognitív modellnek (ICM) hív, s a fogalom legfontosabb összetevőit tartalmazza.
A kognitív nyelvészet megközelítésében az ÉLET – UTAZÁS egy olyan fogalmat helyez a középpontba, amely hátterek (scenes), keretek (frames), forgatókönyvek (scripts) hálóiban működik, vagyis az orosz és a magyar kulturális megismerés-tevékenység struktúráiban egyedileg reprezentálódik, jelenik meg valós használati mivoltában. Nálunk elsősorban Adyt idézi a fogalmi metafora, amelynek sajátja az emotív elemekkel, az érzelmi asszociációkkal megemelt metaforikus kifejezésmód. Az oroszban többek között Puskin metafora-alkotása a prototípus. A szakirodalom terminusaival élve, a keretek és tartományok (dominium) nem választhatók el az aktív zónáktól, amelyek a diskurzusban a fogalmat egy megnyilatkozás során egy adott relációs kifejezéshez és vele kapcsolatos nevekhez kötik. Ezt mutattuk be a fordítás elemzése során. Egy egész diskurzus-kontextust kell megnéznünk, hogy meghatározhassuk egy fogalom aktív zónáját: Miből merített Galgóczy mentális lexikona, mi biztosítja azt a koherenciát, amely egy szinonima-készletből épp azokat rendeli Puskin fordulataihoz magyarul, amelyeket a műfordító tapasztalatai, ismeretei alapján hozzátársít, konnotál? Látható, hogy az időbeli lefolyás miatt a dinamikusság is jellemzi azokat a fogalmi tartományokat, amelyeknek nyelvi reprezentációját a fordításban egy-egy lexikai egység hordozza. A referenciapont a magyarul beszélők számára az ÉLET – UTAZÁS fogalomkörben sok esetben Ady költészete, Puskin melankolikus tűnődésével szemben a küzdelemnek, a harcnak élethosszig tartó képe.
Galgóczy, a kiváló fordító sem tudja ezt a magyar fogalomalkotást a tudat mélyéről kitörölni.
Igazolva látjuk Sz. Ju. Sztyepanov erre vonatkozó megállapítását: „a konceptualizáció – a kultúra sűrítménye az emberi tudatban; az, aminek képében a kultúra az ember mentális világának részévé lesz. S ugyanakkor a konceptualizáció az, aminek a segítségével a hétköznapi ember – bár nem hoz létre „magas kultúrát” – önmaga is a kultúra részévé válik. Sőt alkalmanként kihatással is van arra. A konceptualizáció – az ember mentális világának alapvető kulturális egysége”
(Sztyepanov 1997: 40–41). Ezt bizonyítják a műfordítások fordításstilisztikai és kognitív nyelvészeti ősszevetései is.
Irodalom
Кубрякова, Е. С. 2004. Об установках когнитивной науки и актуальных проблемах когнитивной лингвистики. Вопросы когнитивной лингвистики. № 1: 6–17.
Попова З. Д., Стернин И. А. 2007. Когнитивная лингвистика. Москва: «Восток–Запад».
84
Степанов, Ю.С. 1997. Константы. Словарь русской культуры. Опыт исследования.
Москва: Школа «Языковой культуры».
Федоров, А. В. 2002. Основы общей теории перевода. Москва – Санкт-Петербург:
Филология-три.
Andor J. 2005. Kognitív grammatika: A tudomány jelenlegi állása és kapcsolódó kérdések:
Interjú Roland Langackerrel. Általános nyelvészeti tanulmányok XXI: 13–42.
Gadamer, H. 1994. A szép aktualitása. Budapest: T-Twins Kiadó.
Szabó Z. 1998. A magyar szépírói stílustörténet fő irányai. Budapest: Corvina Kiadó.
Szűcs T. 2007. A magyar vers kettős nyelvi tükörben: német és olasz fordításokban. Budapest:
Tinta Könyvkiadó. 8–104.
85
DÉR CSILLA ILONA