Mi jut eszünkbe a káros kettősségekről? Például a kettős állam-polgárság (a csak magyar helyett!), a kettős mérce, a kétszínűség és egyéb kétségek.
Itt vannak pl. a szentistvánosok és a koppányosok. Na, de! Géza fia István és Szerénd fia Koppány ükapja egyaránt Árpád volt. Ők ketten és mi mindannyian Atilla és Árpád leszármazottjai vagyunk.
Maradjunk ennyiben, ezt a kettősséget vonjuk ki a forgalomból, mert nem vezet sehová. Őrizze ezt a történelem.
Vegyük példának a hazatalálás történetét: 1938―41 között bécsi döntések születtek a visszacsatolásokról. Akkor ezek voltak hazug döntések, vagy a csonkítások visszaállítása volt az? Nyilván az utóbbi! Ez a kettősség életünk örök része marad. Mint az is, hogy a Habsburg Ausztriának milyen alapon hasították ki Őrvidéket, amikor nem győztes volt a háborúban, hanem vesztes a mi oldalunkon?
Ennek ellenére ma már szégyentelenül idejönnek esküvőt tartani, vezető tisztségeket bitorolni, minket az EU-ba terelni. Sőt, 2001 óta a magyarrá vedleni akaró Habsburgok már elmerészkednek a Csíksomlyói búcsúra is. Akik többször halomra ölték a székelyeket!
Idén Habsburg György már odáig vetemedett, hogy beült a Péter Pál templomba a csángó misére; ez a genetikailag terhelt Habsburg sarj, aki a Kempinszki Szállodában Meggyesi Péter miniszterelnök D209-es állambiztonsági ügynökkel együtt a román miniszterelnökkel koccintott a magyarok elleni 1918-as gyulafehérvári román győzelemre. Nagyszámú zarándoktárs ezért nem vett részt a csángó misén. Elvégre senki nem ül be szívesen egy oszlásnak indult erkölcsi hulla közelébe.
Nem! Nem! Soha! József Attila 1922-ben írta versét ezzel a címmel, ma is ezt valljuk. De! A bitorlók is ezt mondják! Mit jelent ez ma a szájukból? Azt, hogy nem, nem, soha nem kérünk vissza semmit. Raffay Ernő előadásaiból tudjuk, összeszámoltam: 1989 óta
164
nyolc alkalommal mulasztottuk el megkísérelni a lehetséges és részleges revíziót Trianon ügyében. Míg a két világháború közötti Horthy-kormány felismerte és ki is használta az adódó lehetőségeket, a rendszerváltás utáni kormányok egyike sem tette meg ezt idáig, sőt.
Következzék egy szent esemény, bűnös magyarellenességgel. II.
János Pál pápa IV. Habsburg Károlyt a boldogok sorába emelte. A méltatásban a Szent Péter téren ez hangzott el: „… IV. Károly király Horthy admirális árulása következtében nem foglalhatta el trónját…”. Ezzel szemben a császár-király 1918-ban lemondott, kinevezte Károlyi Mihályt, a magyar nemzet ádáz ellenségét, ő pedig nem átallott később esküt szegve, fegyveresen visszatérni ellenünk az osztrák restauráció jegyében, a budaörsi csatában több honfi-társunk miatta vesztette életét. Urbi et orbi hazugság történt. Vajon kik hozták ilyen helyzetbe a szentatyát? Nyilván nem a lengyelek közül valaki, akik Horthy segítségével nálunk kaptak menedéket a német és a szovjet üldözés elől. Kutatásom szerint az elkövető Habsburg Ottó européer volt.
Tavaly a Nemzeti Őrsereg újoncavatásán Borsodban az ökumené jegyében egy katolikus tisztelendő és egy református tiszteletes tartott méltató beszédet. Mindketten egyazon példát beszélték el egy hőstettről, amelyet a zsidó nép fiai vittek véghez az ószövetség idején. Miért ezt mondták el? Nem jutott eszükbe mondjuk Leonidász, de inkább Dobó, Zrínyi, Hunyadi János, vagy Tuzson János székelyei a Nyerges-tetőn? Legutóbb Zebegényben a trianoni megemlékezésen is elhangzottak hasonló beszédek. Szeretnénk elérni, hogy pálos megemlékezések is divatba jöjjenek, és olyan történelmi bíztatást kapjunk tőlük, amilyeneket elődeik szent királyaink idején mondtak el a nemzet felemelkedéséért.
Kettősség van a nemzeti kiadványokban is. Gyönyörű albumok jelentek meg Székelyföldről, de némelyik fennen bemutatja a Habsburgokat is, szeretetteljes együttlétben. A kiadók elfelejtették Madéfalvát, a 48-as szabadságharcot, s miegyebet? A Szent Korona
165
Őrség előadásából tudjuk, hogy Habsburg Ottó, ha itt van, akkor úgy beszél: mi magyarok, ha Erdélyben van: mi erdélyiek, ha Kárpátalján, akkor: mi kárpátaljaiak, Csehországban azt mondja: mi csehek. Mi csehek? Akik tovább éltetik az EU-ban is szentesített magyarellenes beneši rendelkezéseket? „Ne éljen Eduárd?” Beneš! – dehogynem, mindörökké! Azt mondják: Sag schon. Ők, ha kell, betérnek, ha kell, kitérnek, mindenhol otthon vannak.
Most nézzünk egészen frissen keletkezett kettősségeket, ezúttal a mostani Csíksomlyói búcsú szentmiséjében, amely egyébként az itthoni tudósítások szerint „kiverte a biztosítékot” a nem is tudom, kiknél, hiszen a püspök úr jól odamondott. Eddig rendben van.
Számunkra viszont más a fontos. Pl. a „Hogyan tekintsünk történelmünkre?” c. részben ez a kijelentés: „Szűz Mária korában a választott nép majd’ kétezer éves történelmet tudott maga mögött”
vagy „Szűz Mária előtt ott volt saját nemzetének sok-sok megpróbált időszaka, nevezetesen a babiloni fogság” aztán „ha a magunk sorsára és arra az ezeréves történelemre is gondolunk… Szent István korától”. A gyulafehérvári püspökség valóban ezer éves, 1009-ben alapították, ezt meg is kell ünnepelni. De, nem a csángók, székelyek és a világ összmagyarságának legnagyobb Szűz Anya-ünnepén.
Népeink keresztény történelme merőben más és sok ezer éves, csakúgy, mint Boldogasszony-tisztelete, Babba Mária szeretete is.
Az ezer éves finnugor történelmet az akadémia és a hatalom mellett immár az egyház is harsonázza. Az már feledésbe ment, hogy a „két szkíta térítő” közül a „ló-szerető” Fülöp apostol a sztyeppe felé ment eleinkhez, András apostol pedig a Kárpát-medencébe jött evangéli-umot hirdetni? Miután András 60-ban halt meg, csak előtte járhatott itt, ez már kétezer éves keresztény múlt, ha korábbi hun keresztény-ségünket és püspökségeinket most nem említjük. Ha a pálosok történetét Thébai Remete Szent Páltól számítjuk, az is önmagában mintegy 1700 év. Még egyszer hangsúlyozzuk: a Csíksomlyói búcsúról van szó, és nem egyházmegyei helyi ünnepről.
166
A „Már Dosztojevszkij megmondta” c. fejezetben püspök úr megemlíti, hogy „egyre lejjebb csúszunk”. Ez a mondás egy igazi elszólás, mondhatnánk, arvisura volt. Ugyanis az egyházzal együtt csúszunk lefelé, amelyben a felső papság és az alsó, a nemzetet féltő papság közötti szakadék egyre mélyül. Ez is egy létező vaskos kettősség. Ne feledjük: a Pálos Rend a történelem folyamán mentes volt ettől.
Ami kimarad egy beszédből, az – mondhatjuk – nem is létezik.
Így maradtak ki a csángók (kivéve egy felsorolást), akiknek szűkebb hazája szerintem ma a katolikus egyház kiemelt missziós területe kellene legyen. A babiloni fogság helyett miért nem a csángók fogságáról, Nyisztor Ilonka, Petrás Mária, Duma-István András és népének emberfeletti kitartó küzdelméről hallunk, akikért Ferkó Zoltán kerékpáron zarándokolt el Rómába, hogy világgá kürtölje a ma is folyó népirtó gaztetteket? Igen, ma is fogságban vannak, és nem érkezik szabadító, se Gyulafehérvárról, se Esztergomból, se a Vatikánból, sehonnan sem, csak mi, a nép próbál tenni valamit.
És ami nem hangzik el, az feledésre is van ítélve. Nem énekel-hettük el – idén sem! – a Boldogasszony Anyánkat, pedig 1823-at megelőzően, Kölcsey Himnusza előtt ez volt a magyarság katolikus néphimnusza. Ha elszakított területen ezt énekeljük: „Így szólít meg Hazánk, Magyarországról, Édes Hazánkról”, akkor ebben minden magyar a világon benne van, „mert a Haza Te magad vagy”. Ha ezt Csíksomlyón mi együtt énekeljük, a moldvai és gyimesi csángók, székelyek, katolikus cigányok, magyarok, akkor ismét együtt van a Kárpát-medence – nem „ezer éves” múlttal. És akkor velünk lett volna „Csíksomlyó titka” is, amelyet leginkább Daczó Árpád páter Lukácstól ismerünk. Őt is száműzni akarják, velünk együtt. Talán az egyház ezt a kis-somlyói nemzeti, történelmi, vallási együttérzést azért nem viseli el, mert e mellett – történelmi időt tekintve – esetleg könnyűbbnek találtatik? A kétezer éves egyház ugyanis fiatalabb a magyarok és eleik kereszténységénél. Vagy tán irredenta, netán ún.
167
szélsőséges megnyilvánulás lenne a legrégibb Boldogasszonyunkhoz szóló népi fohászunk, mert sértené a magyar nemzet külső és belső ellenségeinek érzékenységét? Válasz évek óta nincsen. Viszont akkor lenne egy kérdésünk: a magyar katolikus anyaszentegyház vezetői a Jóistenen kívül még kinek a szolgálatában állanak, ha a nemzetében nem?
Petőfi Sándor írta: „Az idő igaz, s eldönti, ami nem az.” Így az idő hátán eljuthatunk magához az igazsághoz. És igazság mindig csak egy van. Máriapócson a Szűz Anya kegyképe háromszor is könnyezett minékünk, először 1696-ban. Mit tett erre az osztrák császár? Erőszakkal kivitette Bécsbe, ma is ott van. De a kép kint nem könnyezett. Itthon készítettek egy másolatot, feltették az eredeti helyére, és ez a kép 1715-ben és 1905-ben is könnyezett érettünk. Az idő tehát eldöntötte: Mária országában van az igazság. Így működik a hely szelleme. Az eredeti magyar Pálos Rend helye és szelleme is Mária országában van. Egyszer ez ismét ki fog derülni.