1944 októberében a szovjet hadsereg megállíthatatlanul nyomult Németország irányába, maga előtt tolva a gyorshadtestet is nyugat felé, benne a M. Kir. 3. Honvéd Gépkocsizó Lövész Zászlóalj egységeit is. Ebben az alakulatban harcolt a nyáron ismét önként frontra jelentkezett Enyvvári Herbert tartalékos hadnagy is, zubbony-zsebében már a Magyar Bronz Vitézségi Éremmel, amelyet még 1941-ben a frontharcokban érdemelt ki a Krím-félsziget közelében, amikor a Dnyeper partján egy gránátszilánk súlyos sebet ejtett rajta.
A család itthon hiába várta a híreket felőle, mígnem 1944.
október 18-án jött egy tábori postai lapon írt sejtelmes tudósítás:
„Rengeteg mindenen mentem keresztül, sokat fogok tudni mesélni.
Nincs okotok szégyenkezni miattam.” A cenzúra miatt nem írhatta meg, hogy az alföldi nagyszalontai tankcsatában volt bevetésen, amely alatt több mint egy hónapig pihenőben sem volt. Az október 31-ig tartó ádáz ütközetet végigharcolta, ekkorra – a család emlékezete szerint – már a Magyar Arany Vitézségi Érmet is kiérdemelte.
Hazafias és harcos lelkesedéséből bátor katonai cselekedetek születtek, amelyekkel a hajdan volt Székely Hadosztály legendás szellemét ő maga idézte fel bajtársai számára, hiszen mindig első volt a küzdelemben, és utolsó a visszavonulásban. Talán ezért kapta jutalmul a lövedéket is, amely hősiességének igazolásaként a láb-szárába fúródott.
Az általános visszavonulás alatt a gyorshadtest is hazafelé hátrálva harcol. Enyvvári hadnagy útját nem tudjuk követni, de azt tudjuk, hogy december 24-én Vecsésnél láblövést kap, legénye hozza fel a Szent János Kórházba. Karácsony másnapjára a Vörös Hadsereg
98
körülzárja a fővárost, megkezdődik Budapest ostroma, hősünk ezt a kórház pincéjében éli meg.
Amikor az ostromgyűrű Budakeszi felől a kórháznál is bezárul, beözönlik a szovjet fegyveres martalócok első hulláma. Az egyik ápoló apácanővért sikerül megkaparintaniuk és sorban, erőszakkal magukévá tenni. Hősünk, aki ekkor sebesülten feküdt a közeli szenespince egyik rekeszében, tehetetlensége okán életében először sírógörcsöt kapott.
1945. február 13-án Budapest elesett, elkezdődött a szovjet megszállás, a befogott hadifoglyokat pedig, gyalogmenetben és tömött vonatszerelvényeken vitték a hazai hadifogolytáborokba, majd ki a Szovjetunió távoli munkatáboraiba.
Enyvvári hadnagy ekkor még a kórház pincéjében lábadozott.
Ezt követően első jelentkezése márciusban történt egy kis papír-szeletre ceruzával írt üzenet formájában: „Sajnos nem tudtam itt maradni. Egy pár szerencsés protekcióson kívül, akiket elengedtek, mindenkit elvisznek, hogy hová, azt nem tudjuk. […] Cím: Enyvvári Jenő, Budapest II. Bimbó út 36. Aki átadja, jutalomban részesül a címzettől.” Családi feltételezés szerint ekkor már egy budapesti gyűjtőtáborban számolta napjait, ahonnan a kis cédulát apróra hajtva kidobta az utcára, és a szélpostára bízta. Egy figyelmes járókelő jóvoltából ez aztán elkerült a címzetthez. Április végén újabb üzenetet hozott a család címére egy ismeretlen: […] „befeküdtem a gyengélkedőszobára egy ismerős orvos révén. Remélem, hogy így egy kicsit többet fogok kapni enni. Nagyon éhes vagyok, adjátok el az órámat […] kérek egy kiló szalonnát, egy kiló hagymát, dohányt, meg cigarettapapírt és szappant”. Egy hónap múlva egyszer csak megszűnik ez a nyomorúságos tengődés. Egy másik váltja fel, másik helyszínen.
Május 30-án a következő hír kerül szélpostára: […] „Elhoztak Pestről vonattal (mivel a lábam miatt nem tudtam gyalog menni) Ceglédre a páncélos laktanyában lévő fogolytáborba. Ide gyűjtötték
99
össze az egész országból azokat, akik nem teljesen munkabírók. Itt újabb válogatás van. […] Cím: Enyvvári Jenő, Budapest II. Bimbó út 36. F: dr. Enyvvári Herbert hdgy. huszárlaktanya, Cegléd.”
Július 21-én ezt írja: „Újra összeírták a betegeket az itt maradt kb. 400 ember közül, és a listájukat felküldték Pestre a GPU-hoz felülvizsgálás végett. Én is rajta vagyok, de az nem jelent semmit, mert a múltkor is felírtak, de a GPU kihúzta az összes tisztet. Most sem várok jobbat. […] Állandóan drót mögött vagyunk és őrökkel körülvéve. Egy pár nap múlva már hét hónapja lesz. Talán nem hiszitek el, de akármelyik pillanatban szívesen odaadnám a fél karom, vagy lábam, ha szabad lehetnék.”
Az áhított szabadság képzeletét a múlt, életének művészi alkotó szakasza is színezte, amit ott akart folytatni, ahol abbahagyta. Hol és mikor is voltak a szép idők? Sokat ábrándozott erről az egyhangú, gyötrelmes és sokszor halál közeli tábori veszteglésben, ahol a ceruzának és az ecsetnek végképp nem volt helye. Pedig neki ez volt a mindene, amióta az eszét tudja.
Fátyolos emlékkép jött elő benne kisgyermekkorából, amikor – apja elbeszélése szerint – már tehetségesen rajzolt, és az Iskola utcai trafikos az ötéves gyermek karácsonyi lapjait vette meg a közönség számára. Aztán a reálgimnáziumi érettségivel egy időben már ő illusztrálja a Révai Kiadónál Karinthy Frigyes fordításában a Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai-t, egy év alatt három kiadásban is. Eközben a papa erélyes kívánságára 1934-ben felvételt nyert a Budapesti M. Kir. Pázmány Péter Tudományegyetem jogi és államtudományi karára. Na, ez egyenesen a szabadság megnyirbálása volt számára. Sebaj, rajzolunk tovább – gondolta.
Még ebben az évben a Cserépfalvi Kiadónál megjelenik a Háry János kalandjai, ezután Sárközy György Mint oldott kéve c. könyve.
1935-ben a Dante Kiadó megjelenteti Radó Lili–Kazacsay Tibor: Kis dalok az állatokról c. kottás daloskönyvet, mindegyik kiadvány az ő rajzaival. Egyidejűleg az Athenaeum Kiadótól is megbízásokat kap,
100
együtt dolgozik Móricz Zsigmonddal, Karinthy Frigyessel, de Féja Gézával, Darvas Józseffel és másokkal is társul a népi írók közül.
1936-ban az ő rajzaival indítja a Cserépfalvi Kiadó a híres halinakötésű Nyírő József regénysorozatot, emellett gazdagon tölti meg a Francia nyelvkönyv gyermekeknek c. könyvet is. Ebben az évben megjelenik ugyanitt a Magyar hitleristák, írta Katona Jenő, rajzolta Enyvvári Herbert. 1937-ben a Párizsi Könyvkiállításon a Háry János óriási sikert arat, az itthoni visszhang magasra emeli népszerűségét. 1938-ban a Prágai Könyvművészeti Kiállításon Bernáth Gusztáv mesekönyvei tették ismertté a kitűnő rajzok alkotóját.
Augusztus 13-án – mintha mennyei beavatkozás történt volna – ismét szabad emberré lépett elő. Az igazolvány szerint: „Dr.
Enyvvári Herbert t. hdgy… a ceglédi fogolytáborból elbocsátva átvétetett. Nevezettnél levő kincstári ruházat és felszerelés éspedig 1 nadrág, 1 zubbony, 1 sapka átadására a lakóhelyéhez legközelebbi központhoz utasíttatott.” Neki ennyi éppen elég is lehetett, hiszen a negyvenhárom kilójával egyéb felszerelést még viselni sem lett volna ereje.
A hadfiból fogollyá lett önkéntes hadnagyot sorsa kiragadta a vörös horda karmaiból és a fogolytáborból kilépve ismét egyszerű ember lett belőle, mint volt is mindig azelőtt. Könnyű szívvel indult haza, de bizony beléköltözött a bánat, amikor ráébredt arra, hogy távolléte alatt a várbeli szép lakásukat egy bombatalálat elpusztította.
Az irányt ezért a II. ker. Bimbó út 36. [ma Ribáry u. 2.] számú
„oroszlános ház” felé vette, ahová leveleit címezte volt, de, ahol eddig még nem járt. Itt várt reá családja, édesapja Enyvvári Jenő, a Szabó Ervin Könyvtár igazgatója, őket az ostrom alatt az I. ker. Ilona [ma Szép Ilonka] u. 10. számú házból bombázták ki. Húga, özv.
Wesselényi Emilné Paula, fővárosi könyvtári főtiszt is ide menekült a II. Margit rkp. 41. alatti lakásából, amikor a 37. szám és a Vitéz utca sarkán álló hatalmas lakóház porig bombázásával egy időben –
101
ahol Gulácsy Irén írónő is szörnyethalt – az ő házuk is rommá változott.
Lehet, hogy a Vecsésen kapott ellenséges golyó valójában egy angyaltól szállt küldemény volt hősünknek, akit egy nagyobb sorscsapástól kellett megmenteni. Jó sorsához tartozó üzenet volt ez.
Hiszen, ha visszagondolunk arra, hogy míg Enyvvári Herbert a Szent János kórház pincéjében gyötrődött, addig a család egy másik tagja már hadifogolykoszton élt Moszkva mellett. Talán ő is szívesen megváltotta volna ottani sorsát egy korábbi láblövéssel.
Lelkében a rút jelen és a kilátástalan jövő helyét lelkes alkotó múltjának színes emlékei foglalták el. Nemsokára ismét rajzolni kezdett. Belső viharait lecsendesítve 1948-ban családot alapított a II.
Margit krt. 48-ban, itt élt egészen a haláláig, 1984-ben kísérték utolsó útjára az Óbudai Temetőben. A történet szereplői közül ma már senki nincs életben, az oroszlános ház azonban ma is áll, a bejáratnál ülő két kőoroszlán, a néma tanúk, ma is őrzik ezt a történetet.
17. Oroszlános ház, Ribáry u. 2.
102
18–19. Nagy Kálmán a Nádasdy Ferenc 3. huszárezreddel (1941)
103