samanizmus kutatásának történetében új korszakot je lent a film megjelenése. Az új korszak minőségi változást hoz két szem-pontból is. Egyrészt a megállított pillanatot rögzítő fotó helyébe a mozgás folyamatát megörökítő képsorozat lép. A mozgások, a speciális gesztusok, a dobolás technikájának, a táncformáknak a megörökítésére nyílt lehetőség, vagyis a rítus hosszabb szek-venciáit lehet tanulmányozni. Már maga ez a tény is nagy jelentőségű. Még fonto-sabb talán a második minőségi változás, hogy a film lehetőséget ad a megörökített jelenségek újra és újra való megtekintésére, s ez az elemzés (és újraelemzés) minő-ségi javulását eredményezheti. Azzal, hogy rég elmúlt jelenségek szemtanúi lehe-tünk ma új szempontok alkalmazásával egyre sokoldalúbban írhatjuk le az adott néprajzi jelenséget.
Az elmúlt néhány évtizedben – pontosan 1969-től majd minden évben – rend-szeresen hosszabb-rövidebb időt töltöttem az akkor még létező Szovjetunióban, ahol az akadémiák közötti csereegyezmények keretében foglalkoztam a szibériai sámánizmussal, valamint ismerkedtem a néprajzi filmekkel1 is.
Oroszország hasonlóan Kínához és Indiához, a világ etnikailag legszínesebb állama, több mint félszáz kisebb-nagyobb etnikus kisebbség él hatalmas terüle-tén. Ez a tény egyedülálló lehetőséget jelent a néprajzi kutatás és a néprajzi filme-zés számára.
Annak ellenére, hogy már a 20-as és 30-as években készültek néprajzi filmfel-vételek a Szovjetunióban, meglepő volt számomra, hogy csak kevés ilyen film van.
Amikor 1986 végén és 1987 elején három hónapot töltöttem ott, hogy a néprajzi fil-mezést tanulmányozzam, kiderült, hogy a moszkvai egyetemen nem volt ilyen ok-tatás,2 sem Leningrádban. A Szovjet Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetében
A
135
136
Hoppál MihályMoszkvában volt egy részleg,3 de a régebbi múltra visszatekintő leningrádi filiálé kereteiben nem volt vizuális antropológiai osztály.
A szovjet néprajzi film történetének írói meg szokták említeni, hogy az első do-kumentum filmek a kevéssé ismert kis népek anyagi kultúrájáról és vallási rítusai-ról a húszas években készültek. Ezek közül fennmaradt A. Litvinov filmje a „Lesnie ljudi” (Erdei emberek), amelyben többek között egy igen szép és hiteles udehe sá-mán dobolás megörökítése látható,4 feltehetően ez az első filmdokumentum az Amúr-menti népek vallási hiedelmeiről, és mindennapi életéről a húszas évekből.
A klasszikus orosz némafilmekben minden bizonnyal sok etnográfiailag hite-les felvétel található, de ezeknek áttekintése, a szovjet néprajzi filmezés történeté-nek feldolgozása még nem készült el.5
Az orosz némafilm nagy alakja volt A. Pudovkin, aki a „film-szem” ideájának kitalálója volt és aki filmjeiben igen sok eredeti dokumentum felvételt használt. Így a „Patomok Csingisz Kana” (Dzsingisz Kán unokája) című filmjében is, amelynek a felvételei még 1928-ban készültek valahol Burjátiában.6 A helyi burját pásztorok-lovasok, mint amatőr szereplők működtek közre és a korabeli vásár jelenete így hiteles dokumentumnak tekinthető. Ugyancsak értékes része a filmnek az egyik dacan-ban a láma kolostorban megörökített rituális cam7 tánc illetve szertartás, a fantasztikus maszkokat viselő szerzetesek táncának bemutatása. Ez a szertartás azért is érdekes, mert egyes kutatók éppen ezt idézik a samanizmus és a lamaiz-mus szoros kapcsolatának, egymásra hatásának jellegzetes példájaként.
Az előző filmmel körülbelül egyidőben készült G. Kozincev már hangos játék-filme „Odna” (Egyedül) címmel, melyet valahol az Altajban forgattak. Erre a film-re, illetve a benne szereplő sámánra, a budapesti Filmarchívum-ban találtam rá8 és a legnagyobb meglepésre egy teljesen hiteles helyi sámánszertartás megörökítése ez a részlet, a háttérben a lóáldozat maradványaival. A felvételek valahol az Altaj hegy-ségben, minden bizonnyal egy urjanhaj kam (sámán) közreműködésével történt. A hitelességet a sámán mozgása, a dobolás stílusa bizonyítja és természetesen a ruhája.9 Különösen érdekes az avantgard felső-gépállás, amikor felülről fényképezte a forgást az operatőr. Kérdés persze, hogyan lehetett ezt a gépállást megvalósítani.
Volt egy másik vonala is az antropológiai film korai történetének Oroszország-ban, s ez a szűkebb értelemben vett néprajzi filmezés, az amikor maga a kutató készített felvételeket. Ilyen volt V. N. Csernyecov, aki ugyan elsősorban archeoló-gusként ismert, de amikor a mansik (vogulok) között élt meséket is gyűjtött, ki is adott egy kis kötetre valót, sőt filmezett is. Megörökítette a népszokásokat, a med-veünnepet és a táncokat. Ezek a felvételek ma már felbecsülhetetlen értéket kép-viselnek, mert egyedülálló dokumentumai távoli rokonaink életének a negyvenes évekből.10 A nagy tudós halála után a filmanyag a Tomszki Állami Egyetem Nép-rajzi Intézetébe került, ahonnan 1997-ben egy videora átírt példányt sikerült meg-kapnom,11 amelyen viszont nem szerepelnek a medveünnep felvételei, a legkorábbi
Néprajzi filmek a samanizmusról
137
dokumentumok. Sajnos kifejezett samanizálás nincs e felvételek között, noha a medveünnepi szertartások mindig a sámánok tevékeny részvételével, sőt kimon-dott vezetésével zajlottak.
A néprajzosok által készített filmek vonalához tartoznak azok a felvételek, ame-lyeket Moszkvában az Orosz (akkor még Szovjet) Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetében őriztek. 1986 novemberében lehetőségem volt arra, hogy megismer-kedjek filmarchívum értékes anyagának egy részével.12 A részleg vezetője A. V.
Osz kin elmondta, hogy az archívumban körülbelül négyezer méter színes nor-mál (35 mm-es) és vagy hatezer méter 16 mm-es filmanyag található, többnyire vágatlan állapotban. Ezek közül kiemelkedik az a nagyértékű dokumentum fel-vétel, amelyen az utolsó klasszikus szibériai sámánt örökítették meg. Demnime Ngamtuso (1926–1980) nganaszan sámán volt, a régi családi hagyomány folytató-ja, akit a hetvenes években fedeztek fel a kutatók. Ju.B. Szimcsenko, mint etnogra-fus dolgozott vele, A. V. Oszkin pedig filmfelvételek operatőre volt. Sajnos jó húsz évvel a felvételek után ez a filmanyag még mindig szerkesztetlen állapotban volt.13 Az évek során többször láttam belőle részleteket, 10–12 percet, amelyből kiderült, hogy a mostoha körülmények miatt még a hangfelvétel se szinkron(!). Oszkin el-mondása szerint a filmezés alkalmával Demnime közvetlen családtagjainak kö-rében egy időjárás-jósló samanizálást mutatott be. A sámán énekének szövegét a mellette ülő felesége ismételte és ,fordította’ a köznapi nyelvre, amikor a tél elején, az első hó alkalmával a várható időjárásról énekelt-jövendölt. Az egész szertartás részleteinek, a nagy-sámán ruházatának és mozdulatainak, valamint a transz rö-vid pillanatainak hitelességét láthatóan nem zavarta meg se a lámpák, se a kame-ra, se a néprajzosok jelenléte.
A szibériai samanizmusról szóló filmek történetében különleges hely illeti meg az észt rendező Lennart Merit, aki 1977. júliusában járt a Tajmír félszigeten és forga-tott az Avam folyó partján élő nganaszan sámánnál. Meri hazájában ismert és sike-res író volt, a hetvenes évektől kezdett filmeket készíteni, s azt a célt tűzte ki maga elé, hogy dokumentumfilmet, pontosabban tanítóerejű népszerű tudományos filmet készít az uráli rokonnépekről.14 1998-ban egy finnországi konferencián levetítették Lennart Meri „Shaman” című filmjét és ebből az alkalomból így emlékezett vissza a két évtizeddel korábbi eseményekre a független Észt Köztársaság elnöke:
„…mivel a samanizmus teljesen be volt tiltva a totalitárius Szovjetunióban, és semmi remény nem volt arra, hogy a filmet bemutassák, ezért a negatívot és a hang-felvételek egy példányát kimentettük Finnországba…” A visszaemlékezés további részében Meri elmondta, alighogy a filmezést elkezdték. Demnime hirtelen leállt, feltette a kérdést a rendezőnek, hogy „mi a problémája?” (Ugyanis a sámán-szer-tartás egyik legfontosabb kritériuma az, hogy sohasem csinálják cél nélkül, a sá-mán mindig valamilyen határozott feladat megoldásához hívja segítő-szellemeit!) – „Azt hiszem ez volt az egyik legfontosabb kérdés életemben, amelyet mint
kultu-138
Hoppál Mihályrális antropológusnak meg kellett válaszoljak! ”– emlékezett Meri – „Összefoglalva:
én azért jöttem, hogy majd látok egy színházi előadást, de ilyen fogalom egyszerű-en nem létezett Demnime életébegyszerű-en. Az ő világában az élet és az idő egységes egé-szet alkotott. Néhány pillanatnyi gondolkodás után az a banális kérdés jutott az eszembe: ‚Azt szeretném tudni hogy mennyi ideig élek még?!’ A sámán elkezdte énekét, melyet négyszer megszakított. Az első ének után elmondta, hogy egy ten-germelléki városból jöttem, amely részben egy nagy dombra épült – kétségtelen, hogy ez a leírás ráillik Tallinra. Majd a második ének után elmondta, hogy a bal lábam gyengébb mint a másik, mert ifjú koromban megsérült! Ez is igaz volt – pe-dig én soha senkinek nem említettem ezt a balesetet”.15
1985-ben volt a Kalevala megjelenésének 150 éves évfordulója. Ebből az alkalom-ból Meri újabb filmet készített, „Kaleva hangjai” címmel (1986) (Kaleva hääled) Eli-as Lönnrot tiszteletére, aki mint köztudott, a finn nép nemzeti eposzát, a Kalevalát állította össze gyűjtései alapján. A lényeges az volt munkásságában, hogy ráirányí-totta a figyelmet az élő népi szájhagyományra, a népköltészetre. Az észt író-rende-ző ugyanezt a célt tűzte ki maga elé, hogy a még élő szibériai narratív hagyományt megörökíti és megmenti a jövő számára. Meri, aki nemcsak filmrendező, de igen jól képzett néprajzos is ráadásul szerencsés kutató is. 1985-ben, egy újabb filmjének forgatása közben, Tyumeny környékén, az osztjákok körében le tudott filmezni egy medve-ünnepet. Az ilyen rituális alkalom már nemigen gyakori, s még ritkább, hogy a helybeliek megengedjék az idegen részvételét, s különösen a filmezést.16 Ez a több napos szertartásjárték egyedülálló kulturális emléke a szibériai orális hagyomány-nak, hiszen a rítus során 270 éneket (több mint 30 000 sort) mondtak el. Két sámán irányította a színjátékot (azóta már mindkettő meghalt), a táncok, imák és énekek sorrendjét ők határozták meg, a közös emlékezet parancsai alapján. Meri így írt a filmről, akkor, amikor még a felfedezés izgalmában égett:
„…a medve-ünnep énekei a legmagasabb rendű művészi költészet volt, har-mincezer sor, ami körülbelül kétszerese a Kalevalának… Csodálatos felfedezés volt. Először is az énekek és a cselekvések megőrizték az eredeti sorrendet: a rí-tus szerkezete érintetlen volt. Másodszor a rírí-tus szöveges része összehasonlítható a Gilgamessel vagy Iliásszal. Az északi erdős vidék vadászainak epikus költésze-te több mint háromezer éves, amelyet soha költésze-teljes egészében le nem jegyezköltésze-tek és amely csak a helyi vadászok emlékezetében őrződött meg… Ez egy hatalmas mun-ka lesz, az egész szertartás megörökítése, ha egyáltalán sikerül, ez lesz talán éle-tem utolsó filmje…”17
A film szerencsére elkészült, és 1990-ben bemutatásra került a negyedik Pär-nu-i nemzetközi vizuális antropológiai fesztiválon, amelynek központi témája az északi népek kultúrájának védelme és megőrzése volt. A film, „Toorumi pojad”
(1989 – 59 min.) – magyarul „Torum isten népe” lehetne a címe – a fesztivál egyik legjobb filmje volt, egyben az első olyan néprajzi dokumentumfilm, amely bemu-tatta az osztják medve-ünnep hagyományos szerkezetét. (1–2. kép) Megvalósult az
Néprajzi filmek a samanizmusról
139
1. kép. A medveünnep egyik résztvevője a ház megnyitott tetején adja be a medve fejét Lennart Meri filmjében.
2. kép. A medveünnep egyik résztvevője botra rója a szertartás részeinek sorrendjét – Lennart Meri szóbeli közlése (1985)
140
Hoppál Mihályíró-rendező önmagára vonatkozó jóslata, mert ez lett utolsó filmje, hiszen 1990-től egyre inkább a politika kötötte le figyelmét, előbb külügyminiszter, majd ké-sőbb hazájának elnöke lett.
Érdemes megemlíteni, hogy ezen filmfesztiválon még további négy film-ben je lentek meg a felvételeken a szibériai sámánok. Egy svéd filmkészítő ‚trojka’
1989-ben dokumentumfilmet készített ugyanannál a nganaszán csoportnál, ahol Lennart Meri is járt. Az ő filmjében látható sámánnak az egyik rokona bemuta-tót rögtönzött a filmesek kedvéért, hogy milyen is volt, milyen is lehetett egykor a sámán séance. Mivel az elhunyt sámánnal vele temették ruháját, dobját pedig egy múzeumban helyezték el, a filmen látható sámán-eszközök újonnan készültek, jó néhány sebtében, mint például a dob egyenesen a filmezés kedvéért. Ezért Harald Tirén, aki rendezőként jegyzi a filmet, munkája: „Nganasan – a Siberian People”
(1989/90 – 29 min.) etnográfiailag nem tekinthető hitelesnek, viszont jó képet ad arról, hogy miként alakul át, többek között, még a szentnek tartott sámánizálás is az üzlet és a körülmények, a filmezés hatására.
Valentin Kuik, észt rendező politikailag fontos mondanivalót hordozó doku-mentumfilmet – „Message to the Parlament” (1990 – 45 min.) – készített a hanti nép mai életéről, pontosabban arról, hogy az olajkitermelés miatt hogyan teszik tönkre a természetet, írtják az erdőt és az állatokat. Csak néhány idős ember isme-ri még a régi táncokat, énekeket, köztük egy sámán, akinek képe többször vissza-tér a filmben, igaz csak néhány percre, amikor tönkretett szent erdő szelleméhez intéz könyörgő-engesztelő éneket, miközben dobol.
Szibéria szívében, Novoszibirszkben él és dolgozik, a Telefilm-Stúdió munka-társaként, a Kazah származású filmrendező, Raisa Ernazarova. Az ő műfaja a rö-vid dokumentumfilm és az utóbbi évtizedben egyre több néprajzi filmet készített.
A fesztiválra egy szépen fotografált filmet hozott, melynek címe „Iscelenie radostyu”
(’Healing by joy’ [1990 – 20 min.]), és amelyet az Amúr mentén élő nanaj népcso-port körében forgatott. A film bemutatja a nanajok hagyományos népi kultúrájá-nak néhány látványos részletét – a film néprajzi szakértője R. Zvereva volt – többek között egy sámánasszony gyógyító szertartásait. A film főhőse Nura Kile, a népi gyógyító tudás őrzője, egy idős sámánasszony.
Külön fejezetet érdemel a szibériai samanizmus filmen való megörökítésének tör-ténetében Andris Slapins, a fiatalon (42 éves korában) elhunyt lett filmrendező-ope-ratőr. Halála tragikus volt, mert 1991. január 20-án Rigában, Lettország fővárosában a szovjet „fekete sapkás” belügyi csapatok megölték, miközben azok támadását fil-mezte. Slapins munkáját a magas színvonalú operatőri munka mellett az jellemezte, hogy igen szorosan együttműködött a néprajzos kollégákkal. Ilyen közös terep-munka eredménye egyik kiemelkedően sikeres filmje a szibériai samanizmsról az
„Álomlátás ideje” (’Vremena sznovegyenyij’ 1982–86) című, melyet Elena Novik híres sámánkutatóval készített. Ez a film nyerte 1987-ben a fődíjat a pärnui fesztiválon.
Néprajzi filmek a samanizmusról
141
Ez a film jelentős áttörés volt, mert gyakorlatilag a 30-as évektől a nyolcvanas évek közepéig a samanizmus tabutéma volt a Szovjetunióban. A filmben négy sá-mánt ismerhetünk meg. Az első egy jakut sámán, akiről azóta egy külön film is készült. A két másik már az idősebb nemzedék tagjai, akik fiatal korukban még samanizáltak, ezért a filmezés kedvéért általuk bemutatott rekonstrukció hiteles-nek fogadható el.
A negyedik, egy evenki sámánasszony transza volt a leghitelesebb. Egy ilyen film lehetőséget nyújt arra, hogy sok apró mozdulatot, gesztust és más részletet (pl.
az egész szertartás ritmusát) megfigyelhesse a kutató, még akkor is, ha az egésznek a spirituális légköre mára már teljesen megváltozott. Nem véletlen, hogy mind a szovjet, mind pedig a nemzetközi szakmai közvélemény ezt a filmet tartotta a leg-jobbnak, hiszen ebben valósult meg a poetikus látásmódú operatőr-rendező Sla-pins és a képzett folklorista Elena Novik és Eduard Alexejev etnomuzikológus ideális együttműködése.
Slapins filmje az „Álomlátás…” egy befejezetlen film, hiszen a rendezőnek nem volt már ideje a végleges változatot elkészítenie. Pedig éppen az öreg evenki sámá-nasszonnyal felvett epizód az egyik legérdekesebb, mert abból az alkalomból sa-manizált, hogy az afganisztáni háborúból hazatért az egyik családtag, és őt kellett gyógyítani. Ezek hihetetlenül értékes dokumentum felvételek.18 Minthogy azok is, amelyeket Csukotkán, vagyis az ázsiai kontinens legészakibb és legkeletibb csücs-kén készített a hetvenes és nyolcvanas években az ott élő eszkimók és csukcsok életéről, szokásaikról és a még fellelhető sámánemlékekről. A róla szóló megem-lékezésben egy amerikai kolléga így méltatta:
3. kép. Andris Slapins kamerával kezében az Álomlátás ideje című filmjének forgatása közben Jakutiában.
142
Hoppál Mihály„…Slapins személyes bátorsága és művészi késztetése vitte őt a Távol Keletre, ahol sokszor egyedül vagy legfeljebb egy segítővel dolgozott. A helyi lakosokkal azonnal megtalálta a hangot, képes volt helyi hagyományokat közel hozni, a tájat és az embereket gyönyörű képekben bemutatni… Különösen nagy képessége volt, hogy természetes fényviszonyok mellett örökítse meg az ősi rítusokat, játékokat, szokásokat, szertartásokat… és sohasem törődött személyes biztonságával ez az igazság iránti elkötelezettség vezetett korai halálához.”19
1990-ben a Pärnu-i vizuális antropológiai fesztiválon a legjobb tudományos do-kumentumfilm díját kapta Hoppál Mihály és Jankovics Marcell „The Shaman in Eurasia” („A sámán Eurázsiában” [1988 – 35 min.]) című filmje. A film képanya-gát e sorok írója már az 1980-as évek elején elkezdte gyűjteni, és azt a célt tűzte ki maga elé, hogy bemutatja az eurázsiai sámán változó képét. Fennmaradt ugyanis jó néhány szép metszet és rajz az elmúlt évszázadokból (XVI–XIX. század) az első (4. kép) szibériai útleírások20 illusztrációjaként. Majd a XX. század elejétől már fényképek is készültek, ezek közül néhány ismert, de jó néhányat sohasem publi-káltak. Ilyen például a S. D. Majnagasev által készített fotósorozat, egy lóáldozat ké-pei 1914-ből, amelyhez megkerestük az archívumban az ugyancsak ő általa készített fonográfhangfelvételeket és a filmben ezzel az eredeti sámán-énekkel együtt látha-tók a régi fényképek.21
Mivel a film még a glasznoszt előtti időben készült, nem volt lehetőség arra, hogy terepmunkát végezzünk és eredeti felvételt készítsünk, ezért az archív anya-got próbáltuk összegyűjteni. Így Lennart Meri filmjéből a nganaszan sámán 4-5
4. kép. A sámán gyógyító dobolása – Illusztráció egy XIX. századi orosz könyvből. (Hoppál – Jankovics: A sámán Eurázsiában c. filmjéből)
Néprajzi filmek a samanizmusról
143
használható perces részlete, Litvinov régi filmjéből (Erdei emberek) az udehe sá-mánok dobtánca, valamint Neményi Ferenc (5. kép) Lakakhban készített filmjének részlete (egy lhapa gyógyító sámán transza) és végül L. Kuperschmidt Jakutiában készített felvétele, amelyből a 80-as években nem lehetett filmet készíteni az ak-kori Szovjetunióban.
A film társrendezője a kutató antropológus mellett a neves rajzfilm rendező, Jankovics Marcell, aki kutatóként is foglalkozott a sámándobok szimbolikájá-val.22 Idézzük a forgatókönyvének szövegéből, a sámándobok szimbolizmusáról szóló részt:
„Ahogy a sámán ruháján mindennek jelentése volt, ugyanúgy a dob is minden részletében jelképes értelmet hordozott. Kezdve azon, hogy káváját a sámán szent fájából, a dob bőrét az áldozati állat bőréből (ló- vagy szarvasbőrből) kellett elké-szíteni. Amikor a sámán a révületben a túlvilágra utazik, a dob-táltosán repül. A dobot használat előtt - amikor a sámán „útra” készül – parázs fölé tartják, „felé-lesztik”, hogy a megereszkedett bőr kifeszüljön. Ezáltal zengőbb, áthatóbb lett a hangja, erősebben hatott az idegekre, segítette az extázis elérését. Volt, ahol a sá-mán dob helyett nyíllal sásá-mánizált, azzal jósolt, s kilőtt nyilán repült képzeletben.
Dob nélkül is lehetett valaki sámán csak énekelt, vagy dorombja volt, s azon ját-szott. Ezek a dobok a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből valók – sajnos nincs mindenfajta szibériai dob, de azért a néhány főbb típus megtalálható.
Minden nép sámánjának a dobja más és más, s alakjából következtetni lehet a tulajdonos nemzetiségére. A mitikus tudás, a világkép és a hagyományok őre a sá-mán volt. Dobja volt az emlékezet segítője, rajzos, vizuális memóriaként működött.
Talán egyfajta naptárként és iránytűként is szolgált, azzal tájoltak. A legújabb
kuta-5. kép. Filmkocka A. Litvinov udehe sámánt megörökítő filmjéből (Hoppál – Jankovics: A sámán Eurázsiában c. filmjéből.)
144
Hoppál Mihálytások kimutatták, hogy a dob formájában és szerkezetében, a dobfelszín rajzos fel-osztásában és azonos szerkezetű fogantyújában a világ, az égbolt képét tükrözi.
Vannak dobok, melyek a ránk boruló északi égboltot ábrázolják: a sámán felső világát, vagy az elképzelt tükörképét, az alsó világot. Egyes dobrajzok az arcformát, az ég-isten napos-holdas szemű arcát ábrázolták. Az ég-arc orrvonalának az eget kettéosztó Tejút felel meg a dobok közepén. A dobok peremén futó díszítmény a föld peremét, a horizontot és a középső világot ábrázolja, azt a sávot az égen, ahol a bolygók járnak. Fenn és lenn a dobokon olykor megszakad a peremdísz, ezek a világok közötti átjárók helyei. Az égen ezek a Tejút és az állatöv kereszteződésé-nek felelkereszteződésé-nek meg, ahová a téli és a nyári napforduló helye esik. Sok dobon négy át-kelőhely látszik, melyek végső soron az égtájakat is jelzik.
A dobok közepe az ég közepének felel meg, azaz a sarkcsillag helyének, a lapp dobokon a sarkcsillagon kívül azonban láthatók más csillagok és csillagképek is, noha ezeket nem mindig sikerült azonosítani.”23
Jankovics igen ötletes animációkkal tette szemléletessé a szibériai samanizmus egyes ké-peit, (6. kép) a dobok ábráit. Egyáltalán, a két al-kotó, akik együtt írták és rendezték a filmet, egy vizuális tanulmányt kívántak készíteni a gazdag kép (fénykép, rajz, metszet és filmanyag) segítség-ével, kevesebb kísérőszöveggel, mint általában a tudományos ismeretterjesztő filmeknél szokásos, és több képpel, olyanokkal, amelyek
Jankovics igen ötletes animációkkal tette szemléletessé a szibériai samanizmus egyes ké-peit, (6. kép) a dobok ábráit. Egyáltalán, a két al-kotó, akik együtt írták és rendezték a filmet, egy vizuális tanulmányt kívántak készíteni a gazdag kép (fénykép, rajz, metszet és filmanyag) segítség-ével, kevesebb kísérőszöveggel, mint általában a tudományos ismeretterjesztő filmeknél szokásos, és több képpel, olyanokkal, amelyek