Egy Nógrád megyei falu középkori egyházának sorsáról
„…Szűzességnek liliomja Szeretet piros rózsája Kegyesség violája Üdvözlégy dicső Szent Imre Tekints reánk is e földre E kis magyar nemzetre…”
(Szent Imre himnusz részlete) engeleg régente Gyengelegnek neveztetett és Curiális helyiségnek tartatott. Itt volt néhai Dengelegi Gáspár bajnok vitéznek lakó-helye, de ezen nemes familiának magva szakadt. Most B. Pod-maniczky, Osztrolutzky és többen bírják” – írta Mocsáry Lajos topográfiájában a 19. század elején. …” Az „Evangélikusoknak kis tornyos templomjok van” – mondja, a katolikus templom-ról nem is tesz említést.1
Pedig Egyházasdengeleg temploma a váci egyházmegyének az elmúlt évezred-ből ránk maradt egyik legősibb építménye, amelyet Szent István király fia, Imre 1083. évi szentté avatása után, feltehetően legelsőként építettek a liliomos király-fi tiszteletére.
Az oklevélben először 1221-ben említett falu templomának keleti, téglából épült része még az államalapítás korának egyházi emlékei közé tartozik.2 A kis méreté-ben is monumentális hatású korai szentély és templomhajó, a résablakokkal meg-világított belső tér, a szentély északi falán fennmaradt „farkasfog” díszítésű külső
„D
151
152
Horváth Alicetéglapárkány árpádkori építészetünk egyik jelentős emlékévé avatják. A téglatemp-lom hajójának falában a belső akusztika javítására eredetileg elhelyezett, rezo-nancia fokozó cserép „hangűrök” a római kor óta folyamatosan továbbélő építési hagyomány dokumentumai.
A falu a középkorban a Szolnok nemzetség ősi birtokai közé tartozott. Név sze-rint említik a falut és a területén lévő határjeleket egy, a váci káptalan előtt 1260-ban kelt egyezségben, ahol Dengenec néven fordul elő.3 1320-ban Dengelegh4 1327-ben Dengelegh.5
A falut említik még 1542-ben, amikor Egyházas-Dengelegh néven fordul elő, és tudjuk, hogy önálló plébánia volt.6
1562-ből azonban már adat van arra, hogy Ali ben Hasszán török tiszt, Denge-leg ura, erősen pártolta a protestantizmus ügyét, s valóban 1611-ben Alsó-Nógrád-ban már csak Ecsegen és Szőlősön vannak római katolikus plébániák.7
Mégis az 1675. évi garamszentbenedeki gyűlésen Dengelegről Debreczeni Ist-ván nevű licenciátus8 vett részt. 1697-ben Oroz András volt Dengeleg és Bágyon-ka filiális licenciátusa.9
Az egyházasdengelegi templom, tehát – a faluval együtt – túlélte a török dúlá-sokat, és a váci egyházmegye első ábrázolásán, az úgynevezett Pongrácz-féle tér-képen is látható.10
Az 1697. évi Canonica Visitatio szerint jól fedett, és Szent Imre tiszteletére van felajánlva. Az 1697–1746 között írott Canonica Visitatiok szerint a főoltár szár-nyasoltár volt, másik két oltárát képtáblák díszítették, tehát mindhárom középko-ri eredetű lehetett.
A templomot 1710-ben, 1829-ben, 1834-ben és 1908-ban restaurálták. 1925-ben új zsindelytetőt kapott.
Az épület egykor – mint sok középkori templomunk – állítólag fallal volt körül-véve. Az 1829-es Canonica Visitatio és a Historia Domus nem tesz falról említést és a Stoics Károly plébános által készített 19o9. évi törzskönyv is csak azt említi, hogy a templomot a temetővel együtt árok veszi körül. A helyi hagyomány szerint a kör-falat a szomszéd kisbágyoni plébánia építéséhez hordták el a 20. század elején.
A cinterem falnak ma már nincs nyoma, a templomot körülvevő árok talán a fal kiszedett alapjainak vonalát őrzi.
A templomot a szakirodalom már korán felfedezte,11 részletes ismertetésére elő-ször az 1954-ben kiadott műemléki topográfiai kötetben került sor, sok tárgyi téve-déssel, szemmel láthatóan minimális helyszíni szemle alapján.12
A templom 1950 körül még zsindelyfedésű volt, falait vastag vakolatréteg bo-rította. Már ekkor látható a fényképeken, hogy a falakon és boltozatokon jelentős repedések jelentek meg.
1952-ben Pálos Frigyes, a váci egyházmegye műemléki bizottságának lelkész képviselője, a műemlékek megmentésének „munkása” és Dümmerling Ödön
épí-Mű? Emlék? Védelem?
153
tészmérnök a beázásoktól megviselt tetőhéjazatot a Magyarországon akkor meg-jelenő műemléki palára cserélték, a repedések növekedésének megállítása céljából pedig a tetőszerkezet alá vasbetonkoszorút építettek be.
A homlokzaton ekkor végzett feltárás és újravakolás során kitűnt, hogy a temp-lom egy tégla és egy kő falazatú építési periódus nyomait őrzi.
A műemléki kutatás és eredményei
Az Országos Műemléki Felügyelőség a megalakulása utáni első két-három évti-zedben feladatának tekintette egy-egy rendkívül értékes, ugyanakkor veszélyeztetett helyzetben lévő műemlék kutatásának és helyreállításának saját szakemberek által, saját kivitelezésben történő elvégzését. Így történt ez Egyházasdengelegen is.
Az 1970-es években megkezdett műemléki helyreállítás során régészeti ásatás-sal és falkutatásásatás-sal tisztázták a templom építéstörténetét.
Az archaeológiai feltárást Kozák Károly régész, a művészettörténeti kutatást Gulyás Gyula művészettörténész végezte.13
Megtalálták és kibontották a téglatemplom románkori rézsűs ablakait, a korai, téglából épült templom északi hajófalán is találtak rézsűs ablakot és egy román-kori körablakot. Kibontották a korai hajót lezáró románromán-kori fűrészfogas téglapár-kány maradványait az északi oldalon.
A románkori hajó falában a kutatás során több, úgynevezett „hangűr-edényt”
találtak.
A kutatás során találták meg a téglatemplom nyugati oldala előtt a nyugati to-rony (vagy második szentély) közel négyzet alaprajzú alapozását.
Megállapították, hogy a korai középkorban épült kisméretű román stílusú épü-let a mai templom téglából falazott nyugati része, amely kisméretű négyzetes záró-dású szentélyből, kétlépcsős nyílású „bélletes” diadalívből és hajóból állott. A hajó északnyugati sarkában félköríves lezárású ajtónyílás van, ez arra utalhat, hogy a korai templom bejárata a hajó északi oldalán nyílott. Az északi homlokzat felülete teljes kompozíciót alkotott a bejárattal, a tengelyben lévő résablakkal és a szentély felé eső kisméretű körablakkal. Úgy tűnik tehát, hogy az első építési korszakban itt nem takarta sekrestye a felületet.
Az északi bejárat nem szokatlan Nógrád megye középkori emlékanyagában, fel-tehető, hogy az árpádkori falu területe a templomtól északra terült el. A kis temp-lom nyugati falát téglából készült teherhárító ív váltotta ki. Ez arra utalhat, hogy a hajó nyugati oldala előtt középen torony emelkedett, amelynek felső szintje nyi-tott karzattal csatlakozott a templomtérhez.
A régészeti kutatás során a templom mai diadalíve előtt egy nagyjából négyzet alaprajzú fal alapozást találtak. A kutatók – a kiváltó ív diadalívként történő azono-sításának lehetőségével – egy „korai centrális jellegű” templom „változatot” is fel-tételeztek, amelynek két – egy nyugati és egy keleti szentélye lett volna.
154
Horváth AliceA feltárt alaprajzi formációból azonban – különösen, ha figyelembe vesszük az egykori nyugati lezáró fal déli csatlakozásánál feltételezhető, a fal vastagságába be-épített lépcső nyílását – egy kisméretű nyugati karzat létére is lehet következtet-ni, amely összeköttetésben állhatott az eredeti torony első emeletével. A románkori templom egykori nyugati homlokzatához tehát egy torony is kapcsolódhatott, így véleményünk szerint valószínűbb, hogy egy kisméretű román templom hármas rendszere – szentély, hajó és nyugati torony – rajzolódik ki a templom építéstör-ténetében.
A templomot a 14. században nyugati irányban szélesebb hajóval kibővítették.
Feltehetően ekkor épült a mai sekrestye is. A bővítmény falait már nem téglából, hanem szabálytalan kövekből falazták, sarkait szabályos faragott kövekkel armí-rozták.
A XVII. században a sekrestye fölé, valamint a templom eredeti román hajója fölé barokk keresztboltozatot építettek. A kisméretű románkori szentélyben fölte-hetőleg eredetileg is boltozat volt, ennek nyomait ma már nem lehet megtalálni.
A tetőszerkezet a szentély felett ma már teljesen új, az 1970-es években készült, korábbi formája vagy anyaga ismeretlen. A hajó felett tölgyfából készült, rendkí-vül értékes gótikus tetőszerkezet van.
A helyreállítási terveket az Országos Műemléki Felügyelőség Tervezési Osztá-lya készítette, az építész Sedlmayr János, a statikus Vándor András volt.14
Az építkezés során a tetőfedést újra zsindelyre cserélték, a tetőformával a temp-lom tömegének történeti tagolását szellemes módon kiemelték. A középkori tégla-falak és kőtégla-falak texturájának kiemelésével esztétikai egységbe hozták – ugyanakkor megmutatták – a két építési periódust.
A hajó padlóján az egykori alapfalak vonalát a téglaburkolatban ma is jól lát-hatóan kirajzolták.
A románkori templomrész felett új tetőszerkezetet építettek, a boltozatokat fe-lülről lebetonozták, ezzel lehetetlenné téve a boltozatok későbbi szakszerű visz-szaemelését.
A belső térből kibontották és eltüzelték a faragott-fűrészelt fa karzatot, ezzel együtt ismeretlen helyre szállították a templom pozitív orgonáját.
A karzat kibontása és megsemmisítése ellen a művészettörténész-kutató Gulyás Gyula tiltakozott, a karzat megtartásának igényével a templom folyamatos építés-történeti dokumentumainak minél teljesebb megtartására törekedett. Ennek a tö-rekvésnek azonban nem volt hatása az építészeti tervezés, az építészeti tervtanácsok mindig az aktuális elméleti meggondolások által „igazolt” folyamatára.
Az orgona restaurálására és visszaszállítására az akkori Műemléki Felügyelőség ígéretet tett, a falu lakói még ma, harminc év után sem kételkednek abban, hogy a korabarokk pozitív orgona egyszer visszakerül templomukba és meg sem kérdő-jelezik az „állam” képviselőinek szavahihetőségét.
Mű? Emlék? Védelem?
155
Az 1970-es években végzett munkálatok során a templom szószéke szerencsére megmaradt. A fa részeket csak átfestették. A világos és sötétebb zöld színű már-ványozást vastag sötétbarna csónaklakk réteggel vonták be, így a szószék erede-ti színe nem volt látható.
A szószék hangvetőjének biztonságos felfüggesztéséről nem gondoskodtak, a felfüggesztő acélszálak szabadon függtek, beerősítés nélkül. A hangvető szobordí-sze, Nepomuki Szent János szobra sérült és hiányos volt, biztonságos erősítés nélkül a hangvető felső lemezére tették. Ennek jelentősége az, hogy egyáltalán megma-radt a szobor a helyreállítás időpontjáig.
A templom szerkezeti helyreállítása 1999–2002 között
Az első „műemléki helyreállítás” munkálatainak során a vasbeton koszorút ki-bontották a falkorornáról, sőt a barokk kori falkötő vasakat is kitépték a falakból.
Ezt követően a falakon lévő repedések újból növekedni kezdtek.
A repedések további növekedésének megakadályozása céljából megbízták a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalatot, hogy vizsgálja ki a repedéseket okozó föld-mozgások okát és tegyen javaslatot a további károk elhárítására.
Az FTV alapos talajmechanikai szakvéleményt készített, amelyben megállapí-totta, hogy az alapok alatti talaj a nedvességtartalom változásának függvényében változtatja térfogatát. Az FTV javaslatot is kidolgozott a terület víztelenítésére ab-ból a célab-ból, hogy az alapozás alatti talaj nedvességtartalma lehetőleg állandó le-gyen, továbbá több változatot is előterjesztett az alapok megerősítésére.
A víztelenítésre vonatkozó utolsó tervet végül elfogadták és el is kezdték meg-valósítását. E terv utasításainak megfelelően a templom falai mellett 30 cm távol-ságban hézagosan, 3–3,5 m mélységig beton résfalakat kellett volna lemélyíteni abból a célból, hogy a résfalak közötti agyagtalaj nedvességtartalma nagyjából ál-landó maradjon.
A résfalak kivitelezésekor azonban a helyiek elmondása szerint több hónapig nyitva hagyták a falak mellett – lefelé keskenyedő keresztmetszettel – kiemelt árkot.
Az árkot végül tömören bebetonozták, a tervezett szakaszos alakot nem tartották be. Az ék keresztmetszetű betonfal így nem töltötte be hivatását, sőt elősegítette a templom falainak mozgását.
A résfalak elkészülte után eltelt tizennégy esztendőben a repedések tovább nyíl-tak és az addig repedésmentes román részek téglafalain is megjelentek a repedések és ezek után tovább növekedtek. A repedéseken túlmenően a boltozatok is csú-nyán összerepedeztek.
A repedések további szélesedésének megakadályozása és a falak stabilitásának visszaállítása céljából a falakba építendő vonóvas rendszer tervét dolgozta ki az ÁMRK (Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ.)
156
Horváth AliceEz a terv nem került megvalósításra, mivel az 1999. október–decemberben vég-zett vizsgálatok a falak stabilizálására speciális falkötővas rendszer beépítését ja-vasolták, és ezt az érdekeltek – látva a templom falainak és boltozatának lassan balesetveszélyes állapotát – elfogadták.
A falak megerősítési munkálatait a „Societa Italiana Consolidamento Edifici Monumentali s.r.l. (S.I.C.E.M. s.r.l.) (Mozzo/Bergamo) végezte el. A technológiát Magyarországon először alkalmazták, miután az itáliai referenciamunkák (a va-tikáni Sixtus kápolnától az északolasz, földrengés sújtotta templomok helyreállí-tásának soráig) meggyőzőek voltak.
A megerősítés során a falakba hosszirányu furatokat készítettek, a terv szerinti helyen és számban. Kétféle furatot készítettek. A falkötő rudak beépítéséhez szük-séges furatok végigfutnak a fal teljes hosszában, a „falvarró” rudak furatainak hosz-sza viszont csupán 15oo–35oo mm.
A furatokat kizárólagosan forgó mozgást végző, gyémántfejes magfúróval vé-gezték, amelyeknek az előtolását valamint a forgási sebességét az ellenálláshoz iga-zodva folyamatosam változtatni kellett.
Mivel a furatok különleges értékű falba kerültek – esetleg a felületen pl. kö-zépkori freskók lehetnek – a hűtőfolyadék visszaszivattyúzásával elkerülhető volt a falazat eláztatása.
A furatok készítésével párhuzamosan a lehorgonyzó elemek ágyazatát kialakí-tották, a falazatban a falkötő rúd tengelyére merőleges támaszsík kialakításával, úgy hogy később a lehorgonyzó lemez eltakarható legyen.
Az előkészítő munkák után a furatokba befűzték a nagyszilárdságú, csavarme-net bordázatú acél falkötő és falvarró rudakat, elhelyezték a lehorgonyzó lemeze-ket és csavaranyákat. A falkötő vasak megfeszítetése után kiinjektálták a falkötő és falvarró rudak furatait, a falakon megnyílt repedéseket kitöltötték.
A falak szerkezeti helyreállítása után a tetőszerkezet restaurálása következett.
A tölgyfából faragott gótikus fedélszéket konzerválták és a korábbi szakszerűt-len toldozások nyomait eltávolítva az eredeti szerkezeti rendszert állították vissza tölgyfa pótlásokkal. A tetőforma megtartásával a korábbi – elkorhadt – zsindely-fedés helyett vörösfenyő zsindelyzsindely-fedést kapott a templom.
A vakolatokat a korábbi helyreállításnak megfelelően megújították, a szószéket az eredeti formában visszaállították.
A sekrestyében – a korábbi középkori „kápolna” funkciót visszaállították, ol-tárt és Mária tiszteletére üvegablakot készíttettek. A templom liturgikus felszere-lése megújult.
Összefoglalás
A kutatások eredményeként a magyar kereszténység első századára tehetjük az egyházasdengelegi templom keletkezését.
Mű? Emlék? Védelem?
157
A templom titulusa, vagyis az, hogy Szent Imre tiszteletére szentelték, valószí-nűvé teszi, hogy nem sokkal a szenttéavatás után, 1o83 után építették.
Alaprajzi elrendezésben és méreteiben ma még csak elszórtan ismerünk analó-giákat. Hasonló lehetett a Kisbágyoni, ma már lebontott Szent István vértanú, vagy a Gimeskosztolányi Szent György tiszteletére szentelt templomokhoz. A románko-ri diadalív jellegzetes „bélletes” megoldása a Kecskemét központjában lévő, egyko-ri Szent Mihály kápolna alaprajzán tűnik fel.
A kisméretű, első templomtér akusztikájának javítására szolgáló „rezonancia”
cserépedények érdekesen mutatják, hogy a római építészet – Vitruvius óta ismert – technikai megoldásai folyamatos hagyományként éltek a magyar egyház alapítá-sának korában is.
A templom első építési periódusában a nyugati oldalon torony (egyes tudósok szerint nyugati szentély) állott. Ezt, feltehetően a 14–15. század fordulóján elbon-tották és a templomot nyugat felé, a mai templomhajóval kibővítették, valamint sekrestyét emeltek. A bővítéskor a lebontott eredeti téglaanyagot is felhasználták, a gótikus hajót kőfalazattal építették.
Jelentős műemléki értéket képvisel a templomhajó tölgyfából készült gótikus fedélszéke, amelynek fennmaradása arra utal, hogy a templom – a feljegyzésekkel egybehangzóan – a viszontagságos török idők alatt is folyamatosan szolgálta a hí-vőket az istentiszteletek hajlékaként.
1710 táján építették a barokk boltozatot az első, románkori templom szentélye, hajója és a sekrestye fölé.
A műemléki restaurálások 1953-ban indultak meg. 1975 után régészeti és mű-emléki kutatással egybekötött építészeti restaurálás történt. Ez az építészeti restau-rálás azonban csak 2002-ben fejeződhetett be teljesen.
Ugyanakkor a különböző munkálatok során felbukkantak freskótöredékek, ame-lyek megfelelő védelemmel ellátva ma is a vakolat alatt lappanganak a téglatemplom hajójának és szentélyének belső falán. Ezek feltárása és restaurálása még egy gazda-gabb lehetőségekkel bíró időszakra vár. Csak ezek restaurálása után várható majd a templom életében egy, remélhetőleg viszonylag hosszabb, nyugalmas periódus.
A templom helyreállítására a falu minden lakója igen sok jószándékot és segí-tőkészséget áldozott. Ugyanakkor rengeteg értetlenség és visszahúzás közepette kellett megszervezni a munkálatokat, és csak a helyi egyházközség képviselőinek állhatatossága hozta meg a sikert.
Restaurálás utáni felszentelésére harminc éve vártak a helyi Egyházközség hí-vei, hiszen az OMF a munkát annak idején csak félbeszakította de nem fejezte be.
A templom 2002. augusztus 31-én történt felszentelése során a következő emléki-ratot helyezték el a helyreállítás emlékezetére:
„A kilenc évszázad óta fennálló, de már falaiban is megroskadt templom szerke-zetileg is eredményes helyreállítását a magyar millennium tiszteletére indított
„Ár-158
Horváth Alicepádkori kis templomok helyreállítása” program keretében kezdte el az Országos Műemlékvédelmi Hivatal, a helyi Egyházközség és az Önkormányzat, a Váci Egy-házmegye közreműködésével.
Támogatta Orbán Viktor miniszterelnök az „Egyházi Kulturális Örökség Érté-keinek Rekonstrukciója” program keretében, és a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács a „Nemzeti Örökség” program keretében.
A templom így a millenium évtizedében biztonságos helyreállítást nyert és 2002.
augusztus 31-én történt újraszentelése után tovább hirdetheti a nemzet évezredes keresztény hagyományait.
A tervezési munkában részt vett Sedlmayr János építész, a korábbi helyreállí-tások tervezője mint konzultáns, Jámbor Andrea építésztervező és az Állami Mű-emlékrestaurálási Központ munkatársai. A szerkezeti helyreállítás előkészítésében résztvett dr. Paál Tamás mérnök, geotechnikai szakértő. A szerkezeti helyreállítás tervezője dr. Pattantyús-Ábrahám Ádám építész, egyetemi tanár. A műemléki és műszaki munkálatok összehangolását a „Tusculum” kft. Műemléki Tervező Iroda részéről dr. Horváth Alice építészmérnök vezette.
A templom szerkezeti helyreállítása Magyarországon eddig nem alkalmazott egyedülálló falazatmegerősítési műszaki megoldást igényelt, amelynek kivitelezé-sét a „Societa Italiana Consolidamento Edifici Monumentali s.r.l.” szakcég végezte, Enrico Pasta mérnök vezetésével az olaszországi Mozzo/Bergamo-ból. A hasított vörösfenyő zsindelyt a Schindelzentrum Allgau–Oberstaufen szállította.
A templomhelyreállítás munaktársai voltak még Marosi Gábor építészmérnök, Ferencz Zoltán beruházási vezető, Hajducsek János és Simonyi László mérnök ko-ordinátorok, Herbert Völger, Georg Hummel mérnökök (Ausztria), Alois Habacher szakértő Ausztria, Szeghő Tamás mérnök, Nagy László kőműves mester , Vellner László mérnök-ácsmester, Tarr György festőművész restaurátor, Deák Klára festő-művész restaurátor, Perlaki Claudia és József díszüvegfestő-művészek, Félegyházi Károly iparművész, Kantz Gyula és felesége restaurátorok, Fülöp István bútorrestaurátor, Szinyei András kőfaragó mester , Berényi Pál villanyszerelő mester
A restaurálás munkálatait Pálos Frigyes kanonok, hatvani prépost vezette, aki a templom megőrzésén és helyreállításán 1953 óta folyamatosan fáradozott.
Az egyházközség részéről a helyreállítást szervezték Vidra András és Jancso-vics Zoltán egyházközségi elnökök + D + O + M + 2001”
Az egyházasdengelegi templom helyreállításának példája jól mutatja, hogy a magyar építészet történetének emlékei nem készen kapott ajándékok, nem hosz-szú, töretlenül emelkedő századok tanúi. A magyar építészettörténetet az építé-szettörténeti és műemléki kutatások eredményei írják. Az emlékek helyreállítása és megőrzése éppen olyan roppant tervezői érzékenységet és magas fokú techni-kai felkészültséget igényel, mint egy művészeti remekmű restaurálása – annál jó-val bonyolultabb feltételek mellett. Minden feltárási, kutatási és megőrzési célú
Mű? Emlék? Védelem?
159
beavatkozás ugyanis látható eredményt hoz, de emellett – sokszor azonnal fel sem mérhető – következményekkel jár.
A középkori templom szerkezeti helyreállításának – nyugodtan mondhatjuk, szerkezeti megmentésének – tanulságai is sokrétűek. Talán ideje lenne a magyar építészettörténet kezdeteinek képét árnyaltabbá tenni a műemléki feltárások való-di eredményeire támaszkodva. Ugyanakkor a műemléki szerkezetek védelmének
„hőskorát”, az elmúlt száz évet áttekintve, a szerkezeti beavatkozások eredményei-ből vagy eredménytelenségeieredményei-ből is levonni a tanulságokat.
A templom életének, a templomra áldozott rengeteg munkának ötven éve a ké-pet megváltoztathatta, azonban az építészeti Mű megmaradt, és az évezred óta élő falu lakóinak Emlékét ma is őrzi, emléküket a védőszent, Szent Imre oltalma alatt a falu mai lakói tovább is akarják éltetni. Ehhez a Védelmet is képesek voltak biz-tosítani, az igazi jóakarat, ismeret, tudás, összefogás erejével.
A templom életének, a templomra áldozott rengeteg munkának ötven éve a ké-pet megváltoztathatta, azonban az építészeti Mű megmaradt, és az évezred óta élő falu lakóinak Emlékét ma is őrzi, emléküket a védőszent, Szent Imre oltalma alatt a falu mai lakói tovább is akarják éltetni. Ehhez a Védelmet is képesek voltak biz-tosítani, az igazi jóakarat, ismeret, tudás, összefogás erejével.