nemzetsége lett, s azért az ftszres népség magjar
neTCt TŐD íel (79. lapon). És íme itt tűnik fel leg-gyönyörűbben és kétségbevonhatlanul föntebb! szó-származtatásunk : mag-erő (Kernmacht vagy Kern-volk). Talán innen magyarázandó a magyar nép jel-lemének, amennyire a történelem emlékezik, egyik fő-vonása is, mely a rátartósság, ha tetszik, büszkeség,
s melyet főleg a ,magyar' névben helyez.
„Ez hát nemes büszkeségünk, Melyről annyiszor mesélünk?"
Petőfy.
Egyébiránt a magyar jellem még másik két főbb sa-játságát, t i. egyfelől ahhoz, amit övének tart, makacs
ragaszkodását, más felül kedélyességét a költő ezen verse foglalja magában.
„Természete a magyarnak , Hogy jussait nem hagyja , De ha vele bánni tudnak, Az ingét is od'adja."
MAGYAR (2), KIS—, NAGY—,faluk Pozsony m.; helyr. Magyar-ra, —ön, —rél.
MAGYARÁD, faluk Arad, Hont, puszták He-ves és Pozsony m.j helyr. Magyarád-ra, —ön, —ról.
MAGYARÁN, (magyar-án) ih. Tulajd. ért. ám.
magyar nyelven, magyar szavakkal, magyarul szólva.
Átv. és. szokott ért. világosan, értelmesen, hímezés há-mozás nélkül szólva. Megmondtam neki magyarán, ami szivemen feleW. Fejeid ki magyarabbá*, mii akar*. E határozó törzsöké a melléknév magyar, melyből ön határzó képzővel leszen magyaron de a szokás meg-nyujtotta, mint az iga*-bó\ lett igasan helyett esi mond-juk : igatán, így általán helyett általán. Vagy ast kell föltennünk, hogy a régies magyari-ból keletke-zett magyari-an, összevonva magyarán, mint úté, utó-an, után ; jutó, jutó-utó-an, jután ; hió v. Aiu, kiu-utó-an, Aúfe,-s talán igazi igatian igafán iAúfe,-s.
MAGYABÁZ,(magyar-áa) áth. m. magyarát-ta*,
—tál, —ott, pár. —s. Szoros ért. idegen nyelvű ssó-kat, vagy beszédet megfelelő magyarokkal fejei ki.
Latin, német mondatokat magyaarámd. A mát nyelvben járatlan magyarnak tolmács magyarátta át idegen tto-kat; szabatosan szólva: magyarít. Ssélesb ért. bizo-nyos ismereteket valaki előtt fejteget, valaminek ér-telmét eléadni törekszik. Tulajdonkép csak oly értel-mezésről mondható, mely magyar nyelven történik, miért szóbeli ellentétet foglalnak magokban az ily mondatok : A tanár németül, latinul magyarátta a ta-nulmányokat. Te tudsz tétül, mogyoróid meg annak a tótnak, hogy stb. E szélesebb jelentésben .magyaráz' helyett szabatosabb az értelmes. Egyébiránt a nyelv-béli közszokás amazt megszentesítette. ,Magyaráz' azon szavaink közé látszik tartozni, melyekben az utolsó rövid önhangzót.i.a képző önhangzója megnyuj-tatík, tehát eredetileg vagy magyari-a* és a két ön-hangzó egybeolvadásánál fogva: magyaráe, vagy pe-dig egyszerűen magyar-at , azaz magyarot. V. ö.
—ÁSZ —ÉSZ igeképző.
MAGYARÁZÁS, (magyar-áz-áa) fn. tt magya-rátát-t, tb. —ok, harm. szr. —o. Cselekvés, melynél fogva valamit magyarázunk. V. ö. MAGYARÁZ.
MAGYARÁZAT, (magyar-áz-at) fn. tt. magya-rázat-ot, harm. szr. —a. Azon nyelvbeli eléadásnak tartalma, mely valaminek értelmét, jelentését meg-fejti. Mustok, közmondások, példabeszédek magyaráta-ta. Szótári magyarázatok. Idegen sték, mondatok ma-gyarázata. Világos, tiszta, érthető, szabatos magyará-zat. Éten, magyarázatból keveset értek. V. ö. MAGYA-RÁZ. MAGYARÁZGAT. (magyar-az-og-at) gyakor.
áth. m. magyarátgat-tam, —tál, —ott, pár.
magya-61 MAGYARÁZGATÁS—MAGYARÍTÁS
MAGYARRA—MAGYARNYELV
rdzgasf. Folytonosan, vagy gyakran, bizonyos kénye-lemmel könnyfiaéggel magyaráz valamitKülönösen,elé-adásközben mellékesjegyzeteket,észrevételeket teveget.
MAGYARÁZGATÁS, (magyar-az-og-at-ás) fa.
tt. magyarázgatás-t, tb. —ok. Cselekvés, midőn valaki magyarázgat.
MAGYARÁZHATATLAN, MAGYARÁZHAT-LiAN, (magyar-áz-hat-[at]-lan) mn. tt magyaráshatat-lan-t, tb. —ok. Amit homályos, rejtett értelme miatt megfejteni nem bírunk, minek oka oly titkos, oly rej-tett, hogy öszvefiiggését az illető okozattal át nem láthatjuk. Magyarázhatatlan régi írásjegyek. A terme-sttfnémely titkai mooyardeftatalfano&.Határozóként ám.
magyarázhatlanul, meg vagy ki nem magyarázhatólag.
MAGYARÁZÓ, (magyar-áz-ó) mn. és fh. tt. ma-gyarátó-t. 1) Személy, ki valamit magyaráz. 2) Jegy-zetek, észrevételek valamely írásbeli előadásban, me-lyeket némely állítások nagyobb felvilágosítása végett tesz az illető szerző. A példabeszédek, kötmondások gyűjteményét magyarázó jegyűtekkel kiadni.
MAGYAR-BÉL, fáin Pozsony m.; helyr. Ma-gyarbü-én, —re, —röl.
MAGYARBffiODALM^magyar-birodalmi) ősz.
mn. Magyar birodalomhoz tartozó, arra vonatkozó.
MAGYARBIRODALOM, (magyar-birodalom, de egészen külön is irathatik); ősz. fn. Azon országok és tartományok együtt véve, melyek a magyar korona alá tartozókul tekintetnek, ú. m. Magyarország, Er-dély, Horvát-, Dalmát- és Szlavonországok, Fiume városa és kerülete és a végvidékek.
MAGYARBORS, (magyar-bors) ősz. fn. 1. PAP-RIKA.
MAGYARFALU, falu Liptó, paszta Somogy m.;
helyr. —faht-ba, —bán, —bol.
MAGYARFALVA, falu Pozsony m.; helyr.
—fahá-ra, —n, —ról.
MAGYAR-FORINT, (magyar-forint) ősz. fn.
Régi magyar pénzláb szerént, 50 kr. v. 100 dénár.
(Azon forint, mely három márjásból vagyis ötvenegy krajczárból állott,— a marjáé t. {.tizenhét krajczámyi értékkel birt,- vonásforintnak hívatolt).Máskép: kur-ta forint.
MAGYARHON, (Magyar-hon) ősz. fn. Szélesebb értelemben azon földterület és polgári állam, mely magyarokat foglal magában. A két Magyarhon ám. a tnlajdonképeni Magyarország és Erdély. Szorosabb ér-telemben lásd: MAGYARORSZÁG.
MAGYARHONI, (magyar-honi) ősz. mn. Ma-gyarhonba való, oda tartozó, Magyarhonra vonatkozó.
MAGYARÍT, MAGYARÍT, (magyar-ft) áth. m.
magyarított, htn. —ni v. —ani, pár. —s. 1) Valami idegent pl. nevet, szokást, ruhát stb. magyarra vál-toztat, olyanná alakít. A német, tót vetetek- és kerettt-neveket magyarítani. 2) Idegen nyelvű irományt, nyom-tatványt, vagy szóbeli eléadást magyar nyelvre tesz által. A római, gtirOg jelet írók müveit magyarítani.
MAGYARÍTÁS, MAGYARÍTÁS, (magyar-ft-ás) fii. tt. magyarítás-t, tb. —ok, harm. szr. —a.
Cselek-vés, illetőleg átváltoztatás, átalakítás, midőn magyarí-tunk valamit. Névmagyarítás. V. ö. MAGYARÍT.
MAGYARRA, (magyar-ka) kicsiny, fn. tt. ma-gyarkát. 1) A régi krónikák szerént gúnynevek volt azon magyaroknak, kik magukat a csatában elfogni engedték, s füleiktől orraiktól megfosztva bocsáttat-tak haza, máskép : gyássvitéz. 2) Hosszabb szabású magyar dolmány, mely a divat szerént majd zrínyi-, majd rákócsy-, s legszokottabban átíUa- v. aftiladol-Tíuíny-nak neveztetik.
KIRÁLYSÁG, ősz. fn. 1. MAGYAR-ORSZÁG.
MAGYAR-LAK, falu Vas m.; helyr. — lakra,
—ön, —ról.
MAGYARMISKÁSAN, 1. MISKA alatt.
MAGYAR-NYELV, (magyar-nyelv) Azon nyelv, melyet a szoros értelemben vett magyar fajú népek, mint anyai nyelvet beszélnek. Magyar nyelven mon-dott beszéd, írt versek, könyvek.
Helyén lesz itten némelyeket elmondani a ma-gyar nyelv sajátságairól, főképen a külföldiek kedve-ért, kik a magyar nyelv szellemét többnyire hibásan fogják fel, s nyelvünket különösen mármár zagyva-lék nyelvnek keresztelték. Ily sajátságok:
1) A szóhangok bősége. Egyszerű önhangzóink-nak n.úit írásjegyeknek száma 15, azonban szigorú megkülönböztetéssel 28.(L. Élőbeszéd 35—46. lapo-kon.)Mássalhangzóink számát, melyek különben mind egyszerűek, nem mint pl. Adelung mondja, hogy a gy=dj (vagyok nem ám. vadjok, ezt a magyar leg-fölebb vagygyok-nak ejtené) az írásban 25-re tesz-szük. De ha 4 v. 5-féle n-et vennénk föl mint a szansz-kritban, melyek a magyarban is mind megvannak, pl.
némileg különböző kiejtésn az n ezekben: leng, lent, lenese, lengyel, továbbá, ha a mássalhangzók legtöbb-jét szellettel egyesítjük, mint szintén a szanszkritban, s mire nézve példákat a régi magyar írásban is talá-lunk, különösen a g (gh), k(kh)és t (th) betűknél: ak-kor mássalhangzóink száma is jóval bővülne; és így mindkét rendű egyszerű szóhangokat összevéve, betű-ink száma mintegy 60-ra szaporodnék. Innen a ma-gyarnak külföldön is elismert képessége idegen nyel-vek tanulására. Ikerhangzók a tájnyelnyel-vekben szintén vannak ugyan, de azokat az általános nép- és írói nyelv nem ismeri. Az öt vagy ei hangok nem iker-hangzók ; legfölebb néha a verselők kényszerfiségből használják azokul.
2) Az egyszerű szógyökök száma, melyek mind egytaguak, tetemes részben hangutánzók, s melyek mindenikéből több szó ered, a két ezerét meghaladja.
Lásd Élőbeszéd 66—118. lapokon. (Pott nagy-hírű nyelvész az egyes nyelvekben körülbelül ezerre teszi a gyökök számát). A magyarban igen számos egyszerű gyök már önálló szó is, példák a legegysze-rűbbekből (egy ön- és egy mássalhangzóval) : ad, ég, ár, át, ás, el, én, és, is, íj, tó, íz, ok, öí, öt, Ss, ül, M, bő, bú, de, fa, fi, fó, fÜ, kő, nő stb. Sőt már csupán egyes hangok is szerepelnek önálló szókként u. m. a,
63 MAGYARNYELV-MAGYARNYELV MAGYARNYELV—MAGYARNYELV 64
e (nemcsak mint mutató szócskák a nép nyelvében hanem a t elhagyásával mint mutató névmások is);
ál valamely hang meghallása vagy felfogására figyel-meztető; á csudálkozást matató, é v. é kérdő, ó (v. óh) felkiáltó szócska; ó — régi; S harmadik személy; « (v. és) kötszó, fozvesen kilencz lehető legegyszerűbb gyökszócska. De az elvont gyökökre nézve is meg-jegyzendő, hogy nem csak ezeknek, hanem ezek elemeinek értelme is világosan kiérthető, pl. ró gyök-elemből származnak: rom (mely újabb időben hasz-náltatik önálló szóul), rogy (önálló szó), ron (rongál, ronda, roncsol stb. szókban), roh (rohad; rohan stb.
szókban), rok (rokkan stb. szókban), ros (roskad, rost stb. szókban), roz (rozzan stb.' szóban), rost (ön-álló szó), rob (robaj, robog stb. szókban), rop (rop-pan, ropog stb. szókban), valamennyiben vagy köz-vetlen s érzékileg valamely erős tompa hang (moraj) utánzása, pl. rogy, rohan, robajt robog, roppan, ropog stb. szókban, vagy közvetve átvitelesen a romlás ér-telme rejlik. Innen a mi szógyökeinkre nézve telje-sen alkalmazható amit Heyse mond: „Minél egysze-rűbb azok (a gyökök) hanganyaga (v. teste), minél könnyebben vonhatók el a nyelvből, minél ismerhe-tőbb egyes hangjaiknak érzéki ősfogalma és jelképi jelentős ereje, annál ősrégibb valamely nyelv."
3) A magyar nyelv a ragozott nyelvek osztá-lyába tartozik ugyan (hiszen Bopp Ferencz kitűnő nyelvész az árja nyelveket is ide számítja), azonban a ragok a tőszóval,részint némely hangváltozások sőt haj-lítások, különösen pedig önhangzói egyezmény (Vő-cal-Harmonie), de mindenek fölött a hangsúly által, minthogy az értelmi hangsúly rendszerént a tőszó gyöktagjára hárul, s a ragok (és képzők) némely-kor legfölebb csak a hangidomi hangsúlyt ve-szik föl, egy szervi egészszé olvadvák. Példákul szol-gáljanak a mondottakra e ragozások: haza, hazának (haza-nek helyett, az a á-vá s a nek nak-ká változván), madár, madarak (melyben a törzs utóbbi hosszú rf-ja megrövidült), mindkét esetben pedig az értelmi hang-súly csak a tőszón s ennek gyöktagján feküvén: há-tának, madarak.
A magyar nyelvben állandó egyszerű névragok által az egyes és többes számú alanyeseten (nevezőn) kívül 20 egyszerű eset (casus) áll elé, ú. m. a) belvi-nonyt jelentő ragok által: hát-é (birtokos), hát-nak (sa-játító) , hát-nak (tulajdonító, helyesebben: hátnakh), hát-at (tárgyeset.) A tárgyesetre nézve nagyon téves némely külföldi nyelvészeknek, kik a finnhez mérik a magyar nyelvet, azon állítása, hogy a magyarban tárgyeset (Objektcasus v. Accusatívus) nem volna:
holott ez a magyarban állandóbb mint akár a hellén és latin nyelvekben is, melyekben, kivált a köznemű neveknél, a tárgyeset nem különbözik az alanyesettől.
b) ktíl- vagyis helyvittonyt jelentő ragok által, még pedig
aa) e kérdésre: hol, pl. hát-bán, hát-on, hát-nál;
bb) e kérdésre: hova, hát-ba, ház-ra, hát-hót;
cc) e kérdésre: honnan, hd*-ból, hát-nfl, hát-tói;
dd), e kérdésre: meddig, hát-ig;
c) még némely más ragok által:
okadó etet (causalis) : hátért;
tegtíS (instrumentális): hántol (-= ház-val), fordtiá v. váltottató (mutativus): A<íz*í(=ház-vá);
mutató: hát-ul; áUapoti etet: hát-ként. Idejárni d) a felkiáltó etet (vocativus), melyet nyelvta-naink egészen mellőznek, holott pedig ez azért lénye-ges és a nevező vagy alanyesettől rendszerént eltérő, mert gyöktagján mindig erős hangsulylyal jár, s az írásban utói rendszerént felkiáltó jellel fordul elé, pl.
ftten t háta l király I
Öszvesen tehát az egyes és többes számú neve-zővel 22 egyszerű eset, melyek a többes számhoz is-mét kapcsoltathatnak : hátalc-é, hátakénak, hátak-at, hátak-bán stb. Van még egykét rag, melyeket nem állandóan, hanem csak a körülményekhez képest hasz-nálhatunk,ú.m.Jbor(régiesen:koron), kort és pl. éjfélkor, tavatskor; attul, ettVl, pl. hátáétól, mindenestltt ; kép v. képen, pl. atonkép; tter, szór, pl. egytter, stáutor.
Azonban jegyezzük meg :
a) hogy a birtokos é ismét elfogadhatja a többi valamennyi állandó ragot, pl. nak, t, háté-ban stb.;
fi) ha több birtokról van szó, azt fi raggal fe-jezzük ki, pl. hát-éi, házak-éi;
f) ez ismét elfogadja a többi ragot: hátéi-nak, hátéi-t, hátéi-bán stb.; és hátakéi-nak, hátakéi-t, háta-kéi-bon stb.;
ff) ugyanezen birtokosragok (é és éi) járulhat-nak a személyragokhoz is, pl. hátam-e, hátad-i, háta-é, hátunk-é stb.; továbbá : házam-éi, hátad-éi stb.;
c) mindezek ismét öszvetétethetnek a fentebbi egyszerű ragokkal is: hátamé-nak, hátam-ét stb.; és hátaméi-nak, hátaméi-t stb. Úgyhogy ha minden imént elésorolt esetet kiírunk, mintegy 800 névragozási eset , melyek mindenike külön grammatikai szót képez, fordul elé a magyar nyelvben.
Az ígeragokra nézve is egyike a legdúsabb nyelveknek, s három rendszeres igeragozása (conjuga-tio) ú. m. alanyi (subjectiv), <ár0y»(objectiv) ée alany-tárgyi (subjectivo-objectiv vagyis szenvedő) páratlan rendszerességű az ismeretes nyelvekben. Igeformái tekintetében is pl. tár, zár-hat, zár-at, zá-rat-hat, tár-og-at,tár-og-at-hat, tár-at-ik (zár-ath-ik), zár-at-hat-ik, tár-ód-ik, tár-ód-hat-ik, zár-kot-ik, zár-kot-hat-ik, alig lesz hozzá hasonlítható nyelv. Igeidői kőét a mutató módban (indicativusban) két egyszerű múltja: zár-a, zár-t, az öszvetettekkel együtt pedig: tár nála, tára való, tárt volt és tárt vala hat múltja, kétféle jövője tárand, zárni fog, melyek a múltak ragait ismét föl-veszik : záranda, tárandott, zárni foga, zárni fogott;
három módja: mutató (létező), óhajtó (leheteégi) és kapcsoló (szükségesség]) stb. stb. mind megannyi gyöngyei a magyar nyelvnek. Ide is illeszthető Hey-senek azon mondása: „Azon nyelv régibb, melyben a ragok legkönnyebben elválaszthatók, s a legvilágosb és legerőteljesb hangalakkal bírnak."
65 MAGYARÓ - MAGYARORSZÁG MAGYARORSZÁGI—MAGYARSÁG 66 4) A magyar nyelv ezen csodálatos böségü
név- és igeragozásban mind az öahangzók, mind a mássalhangzók nehéz kiejtésü öazvetorlódását (torla-tot és űrt) kerülni igyekszik, így pL .táratok' helyett egy közbeszurattal ídr«-a-<ofc alakot, ,kérendték'h. ké-rend-é-ték alakot használ; ,adnaia', ,kérueie' ragozá-sokból lön régente : adnaja, kémfje, a mai nyelvben pedig egybeolvasztva, adná, kérné.
5) Képzőjinek (formativum) dús gazdagságával szintén fölülmúl minden ismeretes nyelvet, úgyhogy az akadémiai nyelvrajzban (A magyar nyelv rendszere) egyszerű képzőként (elgondolva a különböze! önhang-zóktól, pl. ág, ég, ig, og, Sg, tig képzőket csak egynek véve) mintegy 80, öszvetettekként pedig 200-nál több van följegyezve. Innen magyarázható végte-len képzékenysége új fogalmak kifejezésére, vagyis új szók alkotására.
6) A magyar nyelvben a mennyiség (szótagok hosszú vagy rövid volta) a hangsúlytól tökéletesen független, úgyhogy hangsúly állhat rövid szótagon, és a hosuú tag lehet súlytalan, pl. király szóban a ki rövid és hangsúlyos, a rály szótag pedig megnyújtás-nál fogva hosszú és súlytalan, s némely külföldi nem is tudja helyesen ejteni. A hosszú tagot is nemcsak megnyújtás alkotja, hanem torlat (mássalhangzók torlódása, úgynevezett positío) is, pl. e szóban: fölté-get az első szótag fíH az It egymás mellett közvetle-nfii következő két mássalhangzó miatt torlatnál fogva, a te pedig megnyújtásnál fogva hosszú.
£ sajátságot és elvet követve, a hellén és latin versmértékeket az ismeretes nyelvek között egyedül csak a magyar képes tökéletesen utánozni.
7) Hangsúly, vagyis hangnyomaték tekintetében szintén nem ismerünk nyelvet, mely akár az észtan, akár a zenebég kívánalmait jobban kielégftné, mint a magyar, melyben mind az értelmi (észtani), mind a nyelvtani, mind a hangidomi (rhythmusi) elemek töké-letesen ki vannak fejlődve, s fokozatára nézve is háromféle : erőt, gyönge és mély. Lásd némely szabá-lyait és példáit HANGNYOMATÉR alatt.
MAGYARÓ, (1), erdélyi falu Torda m.; helyr.
Magyaró-ra, —n, —ról.,
MAGYARÓ, (2), MAGYAROS, tájdivatos kiej-tések. L. MOGYORÓ, MOGYORÓS.
MAGYAROD, falu Szála, Balaton — , falu Szála, puszta Somogy m.; helyr. Magyaród-ra, —ön, —ról.
MAGYARÓKEREKE, erdélyi falu Kolos m.;
helyr. —Keréké-re, —», —rSl.
MAGYARORSZÁG, (magyar-ország) ősz. fű.
Szoros ért. azon földterület, mely a Duna és a Tisza, mint két fő folyó által hasítva, Galiczia , Szilézia, Morvaország, Austria, Stájer, Horvát-, Szlavonország, Szerbia és Erdély közt fekszik. Azonban régente ez egy értelmű vala a ,Magyarbirodalom' szóval, pl. Bá-thori István lengyel király egyik levelében (1578. év körül) : „Ha békességnek kell lenni, nem vagyok ide-gen azféle békességtől, melybe nemcsak Sléziának,
AKAD. KAOV SZÓTÁR. IV. KOT.
Csehországnak, Lengyelországnak, hanem az te\jes kereszténységnek (erdélyiesen, nem : keresztyénség-nek), a többi között az nyomorult Magyarországnak javát és előmenetét ismerjük" (kétségen fcivül a többi
részt s Erdélyt is oda értette).
MAGYARORSZÁGI, (magyar-országi) ősz. mn.
Magyarországból való, ott termett, készült, arra vo-natkozó stb. Magyarországi borok, gabona, gyapjú.
MAGYAROS, (magyar-os) mn. ti. magyaros-t v.
—át, tb. —ok. Olyan, mint a magyaroknál szokás, magyar módra mutató. Magyaros vitelét, életmód. Ma-gyaros lószerstám. Általán mondjuk oly tulajdonság-ról, mely különösen a magyarnak sajátja, s me-lyet midőn más népben látunk, a magyar jut eszünkbe.
MAGYAROS, erdélyi falu Doboka m. Sepsi, Maros, Udvarhely székben és Brassó vidékében; helyr.
Magyarós-ra, —ön, —ról.
MAGYARÓSÁG, erdélyi falu Torda m.; helyr.
Magyaróság-ra, —ön, —ról.
MAGYAROSAN, (magyar-os-an) ih. Magyarok módja, szokása, divata, kiejtése szerént Magyarttáj-ból német teó it magyarosan étik. (Km.). A nép nyel-vén néha ám. büszkén, nyalkán, vitézül, bátran, álta-lán oly tulajdonságokkal, melyeket a nép mintegy ki-zárólag a magyarnak tulajdonít.
MAGYARÓSD, erdélyi falu Hunyad m.; helyr.
Magyarosára, —ön, —ról.
MAGYAROSÍT, MAGYAROSIT, (magyar-os-ít) áth. m. magyarostí-ott, htn. —m v. —ani, pár. —t.
Magyar tulajdonságúvá, szokásuvá tesz, magyarosra változtat, idegenből magyart képez, más nyelvből ma-gyarra tesz által valamit. Nevét, viteletét magyarosí-tani. A bevándorlóit gyarmatotokat magyarosímagyarosí-tani.
MAGYAROSÍTÁS, MAGYAROSÍTÁS, (ma-gyar-os-ít-ás) fh. tt. magyarotüát-t, tb. —ok, ham.
szr. —a. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit magyarosítunk. V. ő. MAGYAROSÍT.
MAGYAROSODÁS, (magyar-os-od-ás) fn. n.
magyarotodas-t, tb. —ok, hartn. szr. —a. Nemzeti, vagy népies átalakulás, midőn valamely idegen ere-detű személy vagy nép a magyar nyelvet, és szoká-sokat sajátjává teszi.
MAGYAROSODÉ, (magyar-os-od-ik) k. m. ma-gyarotod-tam, —tál, —ott. Idegen tulajdonságait, nemzeti szokásait letevén helyettök a magyarok közt divatozókat veszi föl. Különösen ám. a magyar nyelv-nek megtanulása és beszélése által a magyar népnyelv-nek tagjává leszen. Megmagyarosodik, roszul volna : elma-gyarosodik, v. ö. EL (2). Hatónkban már tok tót, né-met helytégek megmagyarotodtak, (dt tok magyar el ín tótotodott).
MAGYAR-ÓVÁR, mváros Mosony m.; helyr.
—Óvár-ra, —ön, —ról.
MAGYARPATAK, falu Kraszna m. ; helyr.
—patak-ra, —ön, —ról.
MAGYARSÁG, (magyar-ság) fn. tt. magyarsá-got, harm. szr. — a. 1) A magyar nemzet öszvesen véve, vagy bizonyos számú magyarok mennyisége,
5